Félvérszerelem - 25. fejezet

Jó olvasást! :)


Bella szemszöge


A szívem eszeveszett tempóban kalimpált. A lélegzetem is elakadt. Edward tényleg nyíltan kimondta, hogy kíván? Én erre még nem vagyok felkészülve! Kezdtem pánikba esni.

- Én is... kívánlak, de... - akadozott a nyelvem.
- Sh... Tudom, hogy még nem állsz készen - simogatta az arcomat, miközben óvatosan lerakott a földre. Én még mindig a nyakát öleltem át, míg ő a derekamat. - Tudok várni - suttogta a fülembe. Nem akartam, hogy neki rossz legyen. Szerettem volna mindent megadni neki, de erre még nem álltam készen. Ekkor viszont eszembe jutott valami.
- Edward... - kezdtem.
- Hm? - mormolta a nyakamba.
- Mit szólnál, ha... szóval, ha... - éreztem, hogy már rákvörös vagyok, mégsem tudtam, hogyan mondjam el szerelmemnek az ötletet.
- Mihez mit szólnék? - kérdezte türelmesen.
- Szóval... Én még nem állok készen, erre az egészre, de... ha esetleg ,,gyakorolnánk"...
- Pettingre gondolsz? - hallani lehetett a hangján, hogy elfojtott egy mosolyt.
- Igen... - tétováztam.

Edward persze nem könnyítette meg a dolgomat. Nem elég, hogy így is rákvörös vagyok, még az állam alá is nyúlt, hogy felemelhesse a fejemet és a szemébe nézhessek. Már így is szégyelltem magam, nem akartam a szemébe nézni. Ki tudja, mit látnék bennük...

Nem akartam, hogy felemelje a fejemet, de persze ő erősebbnek bizonyult. Belenéztem - most már - aranybarna szemeibe és teljesen elvesztem. Megszűnt a külvilág. Csak ő létezett számomra. De persze a figyelmemet nem kerülte el a vigyor a képéről.

- Ne légy zavarban - mondta, miközben szemeit az enyémbe fúrta.
- Nem könnyíted meg a helyzetemet - vágtam vissza.
- Szóval, petting... - gondolkodott el.
- 3 hét múlva, úgyis itt a nyár... - rántottam meg a vállam. És ekkor más is eszembe jutott. - És az érettségi! - pánikoltam.
- Hé, nyugi! - csitított szerelmem.
- Semmit nem tudok! Meg fogok bukni! Teljesen kiment a fejemből a vizsga! Minden összejött... Apám; te kómában; Nat bulija... Nem fogok tudni levizsgázni.
- Dehogynem! Majd segítek a tanulásban. Utána jön a nyár... - hagyta félbe a mondatot, mire elmosolyodtam. - Szeretlek! - mondta ki hirtelen.
- Én is szeretlek! - vallottam én is.

Majd egy szerelmes csókban egyesültünk. Nem tartott sokáig, mégis olyan jól esett!

- Jön Seth - jelentette ki Edward. Kérdőn néztem rá, mire folytatta. - Ő akarja elmondani, azt a bizonyos ,,dolgot". Még előlem is titkolja - nézett el abba az irányba, ahonnan én is jöttem.

Egy perccel később, már meg is láttuk a farkast. Seth Edwardot nézte, míg Edward Seth-et és nagyon úgy tűnt, hogy kommunikálnak.

- Hé, engem nem akarnátok beavatni? - tettettem sértődöttséget.
- Seth csak közölte velem, hogy ő szeretné elmondani az egész család előtt azt a ,,dolgot" és szeretné, ha a másik klán nem lenne akkor ott. És, hogy jó lenne ha sietnénk, mert már nem bírja elrejteni előlem a gondolatait - kuncogott a végén Edward.
- Akkor mennyünk - és már indultam is el, de ők nem jöttek. - Ti nem jöttök? - kérdeztem értetlenül.
- Öhm, Bella... Gyorsabb lenne, ha én vinnélek téged - somolygot Edward.
- Jól van... - duzzogtam, magam sem tudom miért. Talán sértett, hogy lassúnak találnak? Nem tudom, lehetséges.

Visszasétáltam Edwardhoz, majd vártam, hogy az ölébe vegyen... De nem tette.

- Mi az? - kérdeztem.
- Nekem is könnyebb és gyorsabban is tudok futni, ha a hátamon utazol - mondta félénken.
- Azért annyira nem vagyok nehéz! - fújtattam.

Erre már nem válaszolt, csak felkapott a hátára és már futott is velem. Imádtam száguldozni a kocsimmal, de ez nekem is túl gyors volt, így becsuktam a szememet és így vártam, hogy végre megálljunk.

Ami be is következett két perccel később.

- Maradj itt Seth-el, addig én megkérem a Denaliakat, hogy mennyenek el vadászni - mondta szerelmem, mikor leszálltam a hátáról.
- Rendben.

Edward bement, én pedig ott maradtam a ház előtt a még mindig farkas alakban lévő Seth-el. Pár másodperccel később a Denali-klán jött ki az ajtón, Edwarddal a nyomukban. A Denaliak befutottak az erdőbe, Seth pedig a bokrok mögé. Pár másodperc múlva, már emberalakban tért vissza.

- Mehetünk? - kérdeztem csöndesen Seth-től.
- Igen - bólintott még hozzá megerősítésként.

Bent már mindenki a nappaliban ült a kanapén. Jasper az egyszemélyes fotelban, Alice-vel az ölében; Carlisle, Esme és Emmett a többszemélyes kanapén, míg Rosalie, Emmett mellett állt. Edward a kétszemélyes kanapé felé kezdett el húzni. Nem akartam Seth-et ,,egyedül" hagyni, de ő csak bólintott, hogy mennyek Edwarddal és üljek le.

Mindenki csöndben volt és Seth-et figyeltük, aki csak fel-alá járkált a nappali közepén. Már eltelhetett vagy 5 perc is, de még mindig nem szólalt meg.

- Seth... - kezdte volna Carlisle.
- Nem akartam! - kezdte pánikolva. - Csak kicsúszott a számon! - ekkor éreztem meg, hogy Edward egész teste megfeszül, majd enged is a testtartása.
- Azért ennyire nem drámai a dolog, Seth - közölte nyugodtan Edward.
- Na, jó! Valaki beavatna minket is a dologba? - türelmetlenkedett Emmett.

Seth sóhajtott, majd belekezdett:

- Van egy lány, Lily, aki történetesen Bella barátnője és belé vésődtem. Mivel a bevésődésed előtt nem titkolhatod el, hogy farkas vagy, így mindent - nyomta meg kicsit a szót - elmondtam neki és... kicsúszott, hogy ti vámpírok vagytok - vallotta be őszintén, majd néma csend és vártuk a reakciókat. Senki nem szólalt meg, de Rosalie volt az, aki először szóhoz tudott jutni.
- Hát ez nagyszerű! - csattant fel. - Akkor most költözhetünk máshová!
- Ne légy ilyen, Rosalie - mondta nyugodt hangon Carlisle. - Mennyit mondtál el neki, rólunk?
- Csak annyit, hogy léteznek vámpírok is és ti azok vagytok. De véletlen volt! - mentegetőzött. Olyan aranyos volt, látszott rajta, hogy tényleg nem akarta bajba keverni Cullenékat. Ő is nagyon megkedvelte őket.
- Én megbízom Lily-ben - mondtam halkan. - Ha tényleg szereti Seth-et - már pedig a bevésődés ezt bizonyítja - akkor titokban tudja tartani azt, hogy a szerelme egy vérfarkas és azt is, hogy ti vámpírok vagytok. Ismerem Lily-t, nem olyan, hogy egyből rohanna elmondani mindenkinek a legújabb pletykát. Meg lehet benne bízni!
- Én is bízom benne - mondta halkan Edward. - Olvastam még a suliban a gondolataiban. Mindig is furcsának talált bennünket, de nem tette szóvá, még Bellának sem. Ő elfogadott bennünket így, a többi ember viszont teljesen másként vélekedik rólunk.
- Akkor szerintem nincs mitől tartanunk - állt fel Carlisle a kanapéról. - Örülök, hogy te is megtaláltad a párodat - tette egyik kezét Seth vállára. Seth csak rámosolygott.

Még beszélgettünk egy keveset, majd Carlisle-nak megszólalt a telefonja. Egy sürgős esethez riasztották, így be kellett mennie a kórházba.

A Denaliak is visszajöttek és bemutatkoztunk egymásnak. Seth is egész jól kezelte a dolgot. Carmen olyan, mint Esme. Egy gondoskodó, szeretetre méltó anyuka.

A többiekkel is váltottunk pár szót, de úgy elbeszélgettük az időt, hogy besötétedett, így nekünk is haza kellet mennünk Seth-el.

Edward ragaszkodott hozzá, hogy a rétig elkísérjen minket, onnan pedig az én kocsimmal mentünk haza.


MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK! JÖVŐRE IS TALÁLKOZUNK ITT! :)

Újabb díj!

Köszönöm szépen beLLs-KStew-nek, ezt a gyönyörű díjat!

Köszi csajszim! :D

Akik megkapják a díjat, adják tovább 5 embernek!

Akiknek tovább küldöm:

- Szil: http://silentlove-robstenagain.blogspot.com/

- Fanni: http://fanni-robsten.blogspot.com/

- Snickers: http://rs-pygmalion.blogspot.com/

- Lizzyke: http://robsten-labyrinthofsecrets.blogspot.com/

- Lady: http://make-her-yours-forever.blogspot.com/

Félvérszerelem - 24. fejezet

Jó olvasást! :)

Bella szemszöge

- Seth, szeretném, ha a kocsiban maradnál - kértem, már az úton. Pár percig csöndben volt, majd válaszolt.

- Megértem, hogy szeretnél Edwarddal kettesben maradni, de apád megkért, hogy vigyázzak rád.

- De most, hogy már tudjuk, ki volt az, aki a földünkre jött, és azt is tudjuk, hogy Cullen-ék ismerősei, nem kell félteni - győzködtem. - Különben is, Edward majd megvéd.

- Jól van - sóhajtott fel. - Nem leszek a közvetlen közeletekben, de legalább hallótávolságon belül leszek. Már nem azért, nem akarok hallgatózni, csak ha esetleg lenne valami, akkor tudjam Edwardot gondolatban értesíteni.

- Rendben! - egyeztem bele.

Megálltam a kocsival az út szélén és már pattantam is ki az autómból. Seth is jött velem egy darabig, aztán megállt, mondván, itt már tud figyelmeztetni minket, ha veszély van.

A rétnek a semleges területén, már ott volt Edawrd.

- Bella! - ölelt magához szorosan, mikor odaértem mellé.

- Edward... - sóhajtottam a nyakába. Megint meg akart csókolni, de most csak egy szájra puszit engedtem. Persze ez neki nem tetszett.

- Mi a baj? - kérdezte.

- Semmi... - füllentettem.

- Találtál magadnak valaki mást - inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek.

- Nem! - vágtam rá egyből.

- Akkor mi a baj?

- Semmi, csak... Átgondoltam, amit Tanya mondott.

- Tanya... - morogta az orra alatt. - Figyelj, ne is törődj Tanya-val. Semmiben sincs igaza. Nem teszed tönkre a családunkat, sőt! Te hoztál fényt a családunkba! Mindenki szeret téged!

- Ez nem igaz, Edward... - suttogtam fájdalmasan. - Tényleg mindig miattam van a baj. Miattam kerülsz folyton veszélybe. Miattam szenved az egész családod - csuklott el a hangom.

- Emlékszel, mikor a megismerkedésünk legelején elmentem pár napra Alaszkába? - nem várta meg, míg válaszolok, folytatta. - Akkor is hozzájuk mentem. Ott sem voltam jobb állapotban, mint itthon. Egyik nap Tanya-val elmentünk vadászni és utána beszélgettünk. Ő bíztatott, hogy jöjjek vissza hozzád! Ő volt az, aki megadta a kezdő lökést! Ő! Igazából már rég tudtam, hogy mit akarok, csak kellett a lökés hozzá és ő megadta! Ő sem utál téged, csak egyszerűen, mikor a családjával, vagy a hozzá közel állókkal történik valami, akkor kikel magából és megvédi azt a személyt, nem törődve, hogy másoknak fájdalmat okoz. Amúgy nem olyan ő, mint ahogy neked bemutatkozott... - folytatta.

- Igaza van Edwardnak... - hallottam egy ismerős női hangot az egyik fáról. - Sajnálom, amiket mondtam, de ha a családommal van valami, akkor... nem bírok magammal... - fejezte be, mikor már ott állt előttünk. - Sajnálom, Bella - nézett rám bocsánatkérően. - Meg tudsz bocsájtani? - kérdezte, esdeklően. Teljesen ledöbbentem. Hát nem csak Edward akarta kimenteni ezzel Tanyat!? Döbbenetemben nem tudtam megszólalni, ezért csak bólintottam. - Köszönöm! - ölelt meg finoman, majd elengedett, rámosolygott Edwardra és eltűnt.

- Most már megcsókolhatlak? - szinte már könyörgött Edward. Olyan édes volt! Nevetve bólogattam, hogy nyugodtan megteheti.

Éhes vadként vetette magát rám, de nem bántam. Már rég csókolóztam vele. Hiányzott már. De, mikor elkezdtünk csókolózni, hirtelen eszembe jutott valami... vagy inkább valaki.

Nem azt az érintést éreztem, amire vártam. Langyos volt és én forróra vágytam. Shane... - villogott az agyamban.

Hirtelen szakadtam el Edwardtól és ijedten néztem rá. Ő szintén ijedten, de egyben értetlenül is.

- Mi az? - kérdezte lihegve.

- Edward... - suttogtam kétségbeesetten.

- Mégis van valki más... - engedett el.

- Nincs! Vagyis... Tudnod kell még valamit - suttogtam. - De meg kell ígérned, hogy nem teszel semmi meggondolatlant!

Pár másodperc múlva, kimérten bólintott, én pedig elkezdtem a történetet.

-...és Shane megcsókolt - fejeztem be. Ekkor Edward megfeszült és egy morgás tört elő mellkasából.

- Élvezted a csókot? - kérdezte feszülten.

- Nem! - vágta rá egyből.

- Te is akartad?

- Nem. Én csak téged szeretlek. Nem tudom, mi ütött Shane-ba, csak elvesztette a fejét egy pillanatra, de utána már meg is bánta - győzködtem tovább. Edward sóhajtott, majd rám nézett.

- Van még valami, amiről tudnom kéne? - kérdezte. Ekkor jutott eszembe Lily. Lesütöttem a szemeimet, már így is szégyelltem magamat. - Bella! - szólított feszülten.

- Hát... van még egy dolog... - kezdtem. Ő ismét csak sóhajtott.
- Mi az? - kérdezte lemondóan.

- Igazából ez az egész családodra tartozik - feleltem őszintén.

- Tudod mit? - kérdezte, választ sem várva. - Nem érdekel! Meg akarlak csókolni, elég volt a rossz dolgokból, már rég nem csókolhattalak meg és már nem bírom! Hiányzol! - nézett rám kétségbeesetten.

Megeresztettem egy halvány mosolyt, majd nyaka köré tekertem a karjaimat, ő pedig átölelte a derekamat és mohón megcsókoltuk egymást. Csókunk vad volt, érezni lehetett rajta, hogy már régen nem csókoltuk egymást. Most már egyáltalán nem vágytam Shane csókjára. Úgy látszik csak el kellett mondanom Edwardnak. A lelkem máris megkönnyebbült. Mohón faltuk egymás ajkát, mind a ketten ki voltunk már éhezve a másikra.

Aztán a csókunk megváltozott. Átment szenvedélyessé. Egyre szenvedélyesebbek lettünk. És volt még valami más is, amit éreztem. Egyre többet és többet akartam. És ettől megijedtem. Jobban tapadtam Edward ajkára és mind a ketten bele is nyögtünk a csókba. Nem értettem mi ez az érzés... Talán... vágy? Igen, vágyom Edwardra!

Edward felemelte a jobb lábatam, majd a bal lábamat is, és így tartott az ölében. Én a dereka köré kulcsoltam a lábaimat, ő pedig a fenekemnél tartott. Amint megéreztem ott a kezét, éreztem, hogy arcomat elönti a pír.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy valami a hátamnak nyomódik. Egy fa - gondoltam. Már jó pár perce csókolózhattunk, mikor levegőhiány miatt el kellett húzódnunk egymástól. De, még így sem szakadtunk el teljesen. Én a nyakát öleltem, míg ő a derekamnál karolt át egyik kezével - a másik még mindig a fenekemen volt.

Mind a ketten erősen ziháltunk az előbb átéltektől. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, nem volt valami kényelmes a fának dőlni, ezért mocorogni kezdtem, amivel Edwardból egy rekedtes morgás szerű nyögést csaltam elő, s nem mellesleg valami keményet is éreztem az ölemnél nekem nyomódni.

Edward fekete szemekkel nézett rám és még mindig zihált.

- Kívánlak - nyögte rekedten szerelmem. Ettől a kijelentéstől kicsit megrémültem.

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK! :)

Félvérszerelem - 23. fejezet

Jó olvasást! :)

Bella szemszöge

Nem akartam hinni a fülemnek. Jól hallottam, hogy Edward felébredt?

- Bella?! - szólított Alice.

- Azonnal indulok! - közöltem vele, s mikor le akartam tenni a telefont, még utánam szólt.

- Nem kell sietned, most épp' vadászik.

- Rendben, 10 perc és ott vagyok! - majd letettem a telefont.

Visszamentem a házba és azonnal Natalie után kutattam. El akartam tőle köszönni, mielőtt elmegyek. A konyhában meg is találtam. Gyorsan közöltem vele, hogy Edward felébredt és muszáj oda mennem. Ő ezt természetesen megértette és miután elköszöntem tőle, már rohantam is a kocsimhoz.

10 perccel később, már a Cullen ház előtt álltam. Mikor az ajtóhoz értem, Alice nyitotta ki nekem.

- Nemsokára itt lesz - válaszolt Alice a ki nem mondott kérdésemre. Bólintottam, majd bementünk a lakásba.

Bent azonban érdekes látvány fogadott. Ledermedtem. 5 ismeretlen vámpír nézett rám, de volt ott két szempár, ami ismrős volt. Jasper és Rosalie.

- Áh... Szóval, te vagy Bella - állt fel egy barna hajú lány, a kanapéról. Hihetetlenül gyönyörű volt. És nagyon ismerős. Mintha valahol láttam volna már. És ekkor, mint villámcsapás derült égből, ért a felismerés. Ő volt az álmomban Edwarddal! Szaporábban kezdtem venni a levegőt.

- Igen - válaszoltam.

- Te vagy az, aki tönkreteszi a családunkat - folytatta, miközben felém sétált. Ezen meglepődtem. Tényleg tönkretenném a családot?

- Tanya! - szólalt meg egyszerre Alice, Rosalie és még a 3 ismeretlen vámpírlány.

- Nem! Ti is tudjátok, hogy igazam van! Ez a farkaslány - ejtette ki gúnyosan a szót - csak tönkretesz mindent és mindenkit! Edward is miatta kerül folyton bajba! Miatta volt most is kómában! - szinte már üvöltötte ezeket, miközben a szemembe nézett. A szívem is belefálydult. Igaza van. Mindenben.

- Tanya, ezt... - kezdte Alice.

- Jobb lenne, ha örökre eltűnnél az életünkből! - suttogta fenyegetően. Nem bírtam tovább. Ziháltam és a könnyeim is utat törtek maguknak.

- Igazad van - suttogtam megtörten. - Mindenben.

És mint egy végszóra, kinyílt a bejárati ajtó és belépett rajta Edward, mögötte Carlisle, Esme és Emmett. Edward, amint észre vett felvidult az arca. De, mikor meglátta, hogy Tanya előttem áll és nekem könnyesek a szemeim, azonnal elkomorult.

- Bella... - suttogta mégis, majd odajött mellénk. Letörölte könnyeimet, s mikor meg akart csókolni, mellkasára csúsztattam kezeimet megállításként. Kérdőn nézett rám.

- Örülök, hogy jobban vagy - néztem bele ragyogó tekintetébe, s kicsit elmosolyodtam.

Már éppen megszólalt volna, mikor megint kinyitódott az ajtó. Seth jött be rajta, kicsit feldúltan.

- Bella, miért jöttél el szó nélkül, Jacob a lelkemre kötötte, hogy... - hadarta, de hirtelen megtorpant. Körbenézett, miközben beleszagolt a levegőbe, s teste remegésbe kezdett. Tudtam jól, mi lesz, ha remegése nem csillapodik.

- Seth! - szóltam rá, majd kikászálódtam szerelmem öleléséből és odarohantam a remegő fiúhoz.

- Menny hátrébb, Bella! - szólított fel.

- Seth, nyugi - fogtam közre arcát a kezeimmel, s csitítottam.

- Ez az a szag - csak ennyit mondott - miközben Tanya felé nézett - én mégis megértettem.

- Jól van, nincs semmi baj, nem fognak bántani - bíztattam, s mintha remegése egy kicsit csillapodott volna. De ez is csak pár percig tartott, mert Tanya felhorkant, mire Seth - és ha jól hallottam Edward - morgott egyett.

- Ne hergeld! - szóltam Tanyara.

Féltem, hogy Seth át fog változni, ezért jobbnak láttam, minél előbb kivinni innen a friss levegőre.

- Gyere, mennyünk ki! - kezdtem el tolni Seth-et a mellkasánál fogva.

Mikor kiértünk a friss levegőre, Seth mélyeket lélegzett. Remegése máris csillapodni kezdett.

- Jobban vagy? - kérdeztem tőle. Pár remegéshullám, még átment rajta.

- Igen. Kösz, hogy nem hagytad, hogy elveszítsem a fejem - ölelt magához egy pillanatra. Én csak mosolyogtam rá.

- Bella... - hallottam egy megtört, ám annál szebb és csilingelőbb hangot. Tudtam, hogy kié ez a gyönyörű hang. Azonnal felé fordultam.

Csak néztük egymást, majd megindult felénk.

- Beszélnünk kéne - mondta.

- Igen - bólintottam, majd jelentőségteljesen Seth-re néztem.
- Öhm... én... beülök a kocsiba - pattant is be Seth.

- Bella, amit... - kezdte volna.

- Ne itt - kértem. - Mennyünk a rétünkre. De... Seth...

- Neki is jönnie kéne, ugye? - kérdezte szerelmem. Bólintottam. - Rendben.

- Akkor egy fél óra múlva a réten - mondtam. Erre kérdőn nézett rám. - Előbb szeretnék Seth-el beszélni.

- Oké - sóhajtott Edward.

Már fordultam volna el tőle, mikor megfogta a kezemet, így megállított. Megint meg akart csókolni, de bennem még túl élénken éltek Tanya szavai. Így csak az arcára simítottam jobb tenyerem és megsimogattam édes kis arcát.

- Tényleg nagyon örülök, hogy jól vagy - suttogtam.

Majd adtam az arcára egy puszit és beültem az autóba.

U.i.: Remélem tetszett és bocsi, ha van benne hiba! És köszönöm szépen az előző fejihez a 11 kommentet! Nagyon jól estek! Köszönöm! És remélem ez is megér pár komit! :)

Félvérszerelem - 22. fejezet

Jó olvasást! :)


Seth szemszöge


Teljesen ledöbbentem Bella kijelentésén. Hogy én bevésődtem Lily-be? Az teljesen kizárt! Vagy mégsem? Lily és én. Én és Lily. Tetszett az gondolat. Nagyon is!

Arcomon a vigyor felváltotta a döbbenetemet. Bella is elvigyorodott, aztán hirtelen gondterhelt lett az arca.

- Mi a baj? - aggódtam.
- Ha te most bevésődtél Lily-be, akkor... El kell neki mondanunk mindent - suttogta.

Igaza van. De mi van, ha Lily nem is érez irántam semmit? Vagy, ha érez is, de mi lesz akkor, ha megtudja, hogy én vérfarkas vagyok? Futva menekül majd el? Vagy... mi lesz?

Gondolatmenetemből Lily riasztott fel.

- Nem jöttök be? - kérdezte csilingelő hangon. Bellára néztem, aki szintén engem nézett. Most kell elmondanunk Lily-nek - gondoltam. Valószínűleg Bellának is ezen járhatott az agya, mert bólintott, miután én is, majd bementünk a házba.

Mikor beértünk a nappaliba, Bella Lily-hez fordult, majd így szolt:

- Lily beszélnünk kell!
- Miről? - kérdezte szerelmem.
- Ezt inkább négyszemközt, utána, majd közösen is beszélnünk kell veled - nézett itt rám Bella, majd visszafordult barátnőjéhez. Lily értetlenül nézett ránk, de bólintott.

Lily és Bella elvonultak a konyhába, én pedig a nappaliban maradtam. De hála a szuper hallásomnak, minden egyes szót hallottam, még úgy is, hogy suttogtak.

- Lily... mit érzel Seth iránt? - kérdezte csöndesen Bella. Lily-nek először elakadt a lélegzete, majd válaszolt.
- Hát... helyes, meg minden... - tétovázott.
- Bővebben?
- Irtó dögös és már most belezúgtam! Olyan cuki pofija van, és wáá! - mit ne mondjak, ez növelte az egómat.
- Ez remek! Örülök, hogy végre te is megtaláltad a neked valót! - hallottam, hogy mosolyog Bella. Igazán remek barátnők egymásnak! - gondolkodtam. - Na, gyere, mert még Seth is szeretne beszélni veled - komorult el Bells hangja.
- És, ha neki nem is tetszem? - rettent meg Lily.
- Én efelől nem aggódnék! - kuncogott Bella.

Léptek zaja, majd az ajtóban megpillantottam Bellát, mögötte Lily-vel. Rámosolyogtam, mire elakadt a lélegzete, de viszonozta mosolyomat.

- Üljünk inkább le - ajánlotta Bella. Bella, barátnője mellett foglalt helyet, míg én velük szembe. Sokáig egyikünk sem szólalt meg, de aztán Lily kíváncsisága győzött felette, így nem bírta tovább és megszólalt:
- Miről akartatok beszélni velem? - kérdezte édesen.
- Nos... - kezdte Bells. - Lily, tudnod kell valamit. Ha tényleg annyira szereted Seth-et - itt Lily elpirult -, akkor tudnod kell egy-két dolgot. De először is a legfontosabb... Képes vagy Seth mellett leélni az életed hátralévő részét? Titkok között? Bármi áron?
- Ezt nem értem. Mire akartok kiyukadni? - értetlenkedett kedvesem. - És milyen titkok? - riadt meg.
- Kérlek, felelj a kérdéseimre Lily. Ez nagyon fontos!
- Igen, azt hiszem, képes lennék Seth mellett leélni az életemet, titkok között és bármi áron - felelte. Erre meglódult a szívem, Bella pedig elmosolyodott barátnője szavain.
- Akkor itt az ideje, hogy beavassuk a részletekbe is - nézett rám Bella. Megköszörültem a torkom, majd nehezed, de belekezdtem.
- Lily... Tudnod kell, hogy bár még csak most találkoztunk, de én beléd szerettem - erre Lily elpirult. Olyan gyönyörű, mikor elpirul! - Az életemnél is jobban szeretlek és bármi áron megvédenélek, ha arra lenne szükség. Akár még az életem árán is! De... nem vagyok normális ember - folytatta csöndesebben. Szerelmem eddig csendben figyelt, de most közbeszólt.
- Ezt meg, hogy érted?
- Hiszel a mesékben? - válaszoltam kérdéssel. - A vámpíros-vérfarkasos mesékben? - helyesbítettem.
- Ugye... nem azt akarod mondani, hogy...? - csuklott el Lily hangja. Tudtam, hogy ez lesz! Bella bátorítólag megszorította barátnője kezét.
- Én... Vérfarkas vagyok! - fakadtam ki. Ezután néma csönd telepedett a szobára.

Bella, Lily-t nézte, Lily engem, én pedig szintén Lily-t. Vártuk, hogy mit reagál. Most fog kiröhögni és elküldeni a fenébe! Ügyes vagy, Seth! Gratulálok! - veregettem magamat gondolatban hátba.

- Ez... Hogy lehetséges? - kérdezte döbbenten Lily. Hát mégsem röhög ki és küld el melegebb éghajlatra? - döbbentem le.

Sóhajtottam egyet, majd belekezdtem a vámpír-vérfarkas történetbe.

-... És te vagy a bevésődésem - fejeztem be a történetet.
- Akkor... Cullen-ék vámpírok? - kérdezte. Igen, lkövettem egy apró hibát, mikor leírtam, hogy is néznek ki a vámpírok és vérfarkasok. Gondolok itt többnyire arra, hogy a vámpírok jéghidegek, a farkasok pedig tűzforróak.
- Igen, azok - válaszolt most Bella. - De Edward csak félig az. Ő félvér. Félig ember, félig vámpír. De ez egy másik történet. Szóval... Seth-el maradsz? - tette fel Bella a kérdést.
- Igen! - vágta rá Lily gondolkozás nélkül.

Hatalmas vigyor terült szét a képemen és ezzel Lily sem volt másként. Odaléptem hozzá, ,,felrántottam" a kanapéról és megcsókoltam. Még sosem csókolóztam ezelőtt. És valami leírhatatlan érzés volt! Főleg úgy, hogy Lily-vel, a bevésődésemmel, életem szerelmével csókolóztam legelőször.


Bella szemszöge


Olyan jó volt boldognak látni őket. Ők szerencsések, hogy akadály nékül lehetnek szerelmesek, akadály nélkül lehetnek együtt.

Illedelmesen nem néztem oda, mikor csókolóztak, de nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjam el magam. Eszembe jutott, mikor mi csókolóztunk Edwarddal így. Egyből lehervadt a mosolyom és könnyek gyűltek a szemembe. Nem akartam Lily-ék boldog pillanatát elrontani, ezért gyorsan kitöröltem a könnyeket a szememből.

Aztán a tekintetem az órára tévedt. Fél 3. Már fél 3! Útisten!

- Lily! - kiáltottam fel. Erre szétrebbentek. - Fél 3 van! Késésben vagyunk!
- Úristen! - azonnal elengedte Seth-et, majd engem és a cuccaimat megragadva elkezdett a szobája felé vonszolni

Amint felértünk a szobájába, elkezdte csinálni a sminkemet.

- Meg kell ígérned, hogy senkinek sem mondod el, amit ma megtudtál!
- Persze, hogy nem mondom el senkinek! Még a szüleimnek sem, nyugi!
- Köszönöm! És... Cullen-ékat sem ugye? - kérdeztem félve.
- Bella! Megbízhatsz bennem! Megesküszöm az életemre, hogy senkinek sem mondom el a titkot! - tette a bal kezét a szívére, a jobbat pedig a magasba emelte.
- Köszönöm! - öleltem át.

Lily megcsinálta nekem még a hajamat, majd magának is megcsinálta a sminkjét és a haját, aztán miután felvettük a ruháinkat, s cipőinket siettünk le a lépcsőn. Seth már a lépcső alján várt ránk. Amint meglátott minket, a szája tátva maradt. Bár ez inkább Lily-nek szólhatott.

- Gyönyörű vagy! - suttogta Seth, Lily-nek. Aztán rám nézett. - Bella, te is nagyon elbűvölő vagy! - villantott fel egy mosolyt.
- Köszönjük! - köszöntük meg barátnőmmel.

Elindultunk mind a hárman Natalie-ék háza felé. Pár autó már állt a ház előtt. Csöngettünk és Nat anyukája nyitott ajtót. Úgy volt eltervezve, hogy ez egy meglepetés parti lesz Natalie-nak és mivel ma van a születésnapja, az apukájával elment vásárolni. 4-re volt megbeszélve a vendégekkel, addigra Natalie és az apukája is hazaérnek.

Így is lett. Mikor Nat belépett az ajtón, egyszerre kiáltotta a tömeg, hogy: Meglepetés! Nat nagyon megdöbbent, de örült a meglepetésnek, látszott az arcán. Persze az ajándékosztásban, én és Lily voltunk az elsők.

- Boldog Születésnapot Natalie! - sikítottuk egyszerre Lily-vel és a nyakába ugrottunk.
- Jaj, köszönöm lányok! - hatódott meg Nat.
- Tessék, ezt neked vettük. Közösen vettünk ajándékot Bellával. Nyisd ki! - utasította kedvesen barátnőm. Mikor Nat meglátta a karkötőt, csak még jobban meghatódott.
- Ez gyönyörű! Köszönöm lányok! - adott egy-egy puszit az arcunkra Nat.
- Ez még semmi! Ezt nézd! - mondtam Natalie-nak, majd elővettem a másik kettő karkötőt és a zöldet átnyújtottam Lily-nek. - Mi is vettünk hasonló karkötőt, így ez amolyan Legjobb Barátnők karkötő. Na, mit szólsz? - kíváncsiskodtam.
- Én... Szóhoz sem jutok! Annyira imádlak titeket!
- Mi is Nat, mi is! - nevettünk boldogan Lily-vel.

Miután mindenki odaadta az ajándékát Natalie-nak, elkezdődött a parti. Benyomtak valami pörgős számot, amire mindenki elkezdett táncolni. Nagyon jól volt a buli, mindenki táncolt, ettek, ittak. Még én is táncoltam egy keveset.

Éppen Natalie-val táncoltunk nevetve, mikor megszólalt a telefonom. Alice neve villogott rajta. Azonnal felvettem, de a nagy zajtól semmit sem értettem.

- Várj, Alice! Semmit sem hallok! - üvöltöttem a telefonba. Gyorsan kimentem a kertbe, majd újra beleszóltam a telefonba. - Most már mondhatod!
- Edward felébred!


U.i.: Hosszabb lett, mint a szokásos szerintem, és Edward is felébredt végre! Szóval tessék komizni! Jövőhéten meglepi! Addig is várom a komikat! Köszönöm! :)

Köszönöm nektek!

Sziasztok! :D

Annyira boldog vagyok! Hihetetlen, hogy ma raktam fel a fejit és már is összegyűlt 5 db komment! Olyan jól esnek, amiket írtok! De komolyan!

Név szerint szeretném megköszönni azoknak, akik mindig kommentálnak:

- demon
- Andi
- Kata
- Judit
- zeno
- Gabica
- beLLs-KStew
- névtelenek

Ha valakit kihagytam, attól elnézést kérek és szóljon!

Köszönöm nektek! :) ♥♥♥


U.i.: Ha minden jól megy pénteken jön a kövi feji és Edward is hamarosan visszakerül a képbe! :)

Félvérszerelem - 21. fejezet

Ledermedtem... Nem tudtam felfogni, hogy Shane tényleg megcsókolt. Pedig tényleg megcsókolt. Sőt még most is csókol! Érzem forró ajkait az enyémeken. Nem csókoltam vissza, miért is tettem volna? Shane csókja teljesen más, mint Edwardé. És ekkor, mint villámcsapás derült égből, ért utol a felismerés.

Még is mit csinálok? Hagyom, hogy Shane tovább csókolgasson?! Már rég el kellett volna löknöm! Próbáltam is ellökni, de ő sokkal erősebb volt nálam. Ütöttem a mellkasát, de mintha meg sem érezte volna. Aztán a karmolással próbálkoztam. Ekkor már elengedett végre.

- Még is mit képzelsz te magadról?! - üvöltöttem felé.

- Bella én... sajnálom, nem tudom mi ütött belém. Kérlek, ne haragudj! - könyörgött.

- Tűnj a szemem elől! Soha többet nem akarlak látni! - sírtam már a végére.

- Bella, kérlek, beszéljük meg!

- Ezen nincs mit megbeszélni! - azzal felrohantam a szobámba és bezárkóztam.

Nem értettem Shane-t. Azt tudtam, hogy tetszem neki, de ő is tisztában van az én érzéseimmel. Én Edwardot szeretem teljes szívemből. Shane-re nem tudnék másként gondolni, mint egy barátra. De már abban is kételkedem, hogy a barátom. Nem akartam most ezen rágódni, ezért beállítottam az ébresztőórámat 12-re és bebújva a paplan alá elaludtam.

12-kor csörgött is az ébresztőórám. Szerencsére most álomtalanul aludtam. Volt még fél órám összekészülődni és elindulni Lily-hez. Gyorsan lezuhanyoztam, tiszta ruhát húztam - mert eddig az otthoni melegítőmben voltam - majd lementem a lépcsőn.

Most jutot eszembe, hogy előző nap a nappaliba raktam le a bulira vásárolt ruhámat és karkötőket - Lily-vel úgy beszéltük meg, nálam lesznek a karkötők a buliig. Természetesen a nappaliban nem voltak ott a cuccok. Volt egy tippem, hol is lehetnek a dolgaim. Apám mindig a lenti gardróbba rakja el az elől hagyott dolgokat. Ahhoz viszont el kellett volna haladnom a konyha előtt, ahol Shane volt. Kénytelen-kelletlen muszáj voltam a gardróbhoz menni.

A konyha előtt elhaladva nem néztem Shane-re, de a szemem sarkából láttam, ahogy szomorúan ül a konyhaasztalnál. Egy pillanatra megsajnáltam, de erősnek kellett lennem. Ő csókolt meg nem én őt!

Miután előszedtem a ruhámat, a cipőmet és a karkötőket a gardróbból, a nappaliba raktam a kanapéra. Már mentem volna fel a szobámba, mikor Shane utánam szólt.

- Felhívtam Seth-et, hogy jöjjön érted - mondta szomorúan. Én csak bólintottam.

Felmentem a szobámba a telefonomért, majd vissza le a nappaliba. Felhúztam a cipőmet, a pulcsimat és a lépcsőre leülve vártam Seth-et. Pár perc után hallottam, hogy Shane jön ki a konyhából.

- Bella, kérlek, beszéljük meg! - suttogta fájdalmasan.

- Nincs mit megbeszélnünk - mondtam ridegen. Erre, mintha ő egy kicsit összerezzent volna.

- Kérlek, Bella! Nem akarom, hogy haragudj rám!

- Erre akkor kellett volna gondolnod, mielőtt megcsókolsz - néztem fel rá.

- Tudom és sajnálom, de... Nincs mentségem - hajtotta le a fejét. - Ne haragudj, kérlek! - suttogta, miközben felnézett rám szomorú szemeivel. Már épp megbocsájtottam volna neki, mikor kinyílt az ajtó és apám lépett be rajta, mögötte Seth-el.

Apám és Seth is megtorpantak. Valószínűleg ők is érezték köztünk a feszültséget. Én hirtelen álltam fel a lépcsőröl, aminek az lett a következménye, hogy megszédültem, és ha Shane nem kap el, akkor elesek. Elmormoltam neki egy köszönöm-öt, majd kikászálódtam a karjai közöl és felkapva a cuccaimat Seth mellé léptem.

- Majd jövök - mondtam apámnak.

- Érezd jól magad! - szólt utánam apa. - Seth! - szólt most a farkas után Jacob, mire a fiú megfordult és bólintott egyet Jacob-nak.

Beültünk a kocsimba, és már hajtottam is Lily-ék felé.

- Ez meg mi volt? - utaltam az előbbi csöndes párbeszédre köztük.

- Semmi - rántotta meg a vállát Seth. Erre csak sóhajtottam egyet.

Az út további része csendben telt el.

- Megérkeztünk - állítottam le a motort barátnőmék háza előtt.

- Szép ház - jegyezte meg Seth.

- Igen, az. És ha látnád belűlről... - elmélkedtem. Mosolyogva emlékeztem vissza, mikor Lily először hívott el magukhoz. - Na, gyere, menjünk.

Kiszálltunk a kocsiból és kivettük a cuccaimat. Megkértem Seth-et, hogy hozza a ruhámat és a cipőmet, mert tudtam, hogy amint Lily meg lát a nyakamba ugrik.

Becsöngettem és vártam... Alig telt el két perc, mikor kinyitódott az ajtó és legjobb barátnőm a nyakamba ugrott. Na, mint mondtam? Seth meg csak nevetett mögöttem.

- Bella! De jó, hogy itt vagy! - sikította a fülembe.

- Én is örülök Lily! - kacagtam. Miután elengedett csak akkor vette észre Seth-et. - Kit hoztál magaddal? - kérdezte kíváncsian.

- Lily, ő itt Seth, Seth, ő itt Lily - mutattam be egymásnak őket.

- Örülök, hogy megismerhetlek! - nyújtott kezet Seth.

Lily ránézett és azon nyomban elakadt a lélegzete. Még én is hallottam, ahogy kihagy egy ütemet a szívverése. Lily nem akaródzott válaszolni, így megböktem. Mintha akkor ébredt volna fel, egy ezer wattos mosollyal nézett Seth-re és a kezét nyújtotta.

- Lily vagyok - mosolygott barátnőm a fiatal fiúra.

- Seth - nyögte ki végre ő is.

Nekem itt valami nagyon furcsa. Még mindig egymás kezét fogták és egymás szemébe néztek. Mind a kettejük egy ezer wattos mosollyal néztek egymásra. Mintha én ott sem lennék. Ránéztem először Seth-re, majd Lily-re. És akkor megértettem. Mind a kettőjüknek csillog a szemük, és mint egy fogyatékos vigyorognak egymásra. Meglengettem a kezemet kettőjük közt, de semmi.

- Hát ez fantasztikus! - csattantam fel. Persze nem felháborodottan, inkább boldogan. - Seth, beszélhetnénk? - kérdeztem tőle, de ő nem figyelt rám. Kivettem a kezéből a ruhámat meg a cipős dobozomat, leraktam barátnőmék kanapéjára, majd karon fogtam Seth-et és kirángattam az ajtón, mit sem törődve barátnőm felháborodott képével.

- Most meg mi van? - kérdezte Seth, már a ház előtt állva.

- Az van, hogy bevésődtél Lily-be - jelentettem ki nyugodtan.

U.i.: Bocsánat, hogy ilyen rövid lett, de előbb is hoztam a frisst! Remélem, azért megér pár komit! :) d.

Félvérszerelem - 20. fejezet

Sajnálom, hogy csak most hoztam, de nem értem rá pénteken és szombaton. A lényeg, hogy itt a friss! Tessék olvasni és kommentálni! :)


Bella szemszöge


Miután befejeztem a mesélést, apám csak nézett maga elé. Csöndesen vártam, hogy mondjon valamit. Hosszú másodpercekig nem válaszolt, már éppen megszólaltam volna, mikor is ő szólalt meg:

- Beszélni fogok vele amint... jobban lesz - felelte tétován.
- Miről? - kérdeztem.
- Erről-arról.
- Apa... - kezdtem volna.
- Menny, feküdj le. Ha jól tudom, holnap van a barátnőd bulija.

Erre már nem válaszoltam csak felmentem a szobámba. Gyorsan letusoltam, hajat mostam, megszárítottam, majd befeküdtem az ágyamba. Hamar elnyomott az álom, de nagyon rossz volt:

,,A réten voltam. Nem értettem, hogy kerültem ide, de mikor körbenéztem, megláttam a fűben ülve Edwardot. Oda akartam menni hozzá, de ekkor egy lány futott oda hozzá és eldöntötte őt a fűben, így Edward alul volt a lány pedig rajta. Boldogan nevettek fel mind a ketten. Az én szívem pedig összefacsarodott, mikor láttam, hogy csókolóznak.

- Szeretlek - suttogta a lány Edwardnak.
- Én is szeretlek - válaszolt szerelmem. - Igazad volt mindenben - folytatta. - Te sokkal jobb vagy számomra, mint Bella - a szívem majd' megszakadt. - Vele csak a baj volt - nem akartam hinni a fülemnek. Sikítani akartam. Nem akartam elhinni, amit Edward mondott!

Az állapotomat még az is tetőzte, hogy elkezdték egymást szenvedélyesen falni. Nélam itt telt be a pohár és teli torokból sikítottam."

Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki rázogat és a nevemen szólít. Értetlenül nyitottam ki a szememet és találtam szembe magam Shane ijedt tekintetével. Ekkor jöttem rá, hogy folynak a könnyeim.

- Jól vagy? - kérdezte Shane. Én csak nemlegesen ráztam a fejem és átkaroltam a nyakát a kezemmel, közelebb húzva magamhoz, hogy beletemethessem az arcomat a nyakába és ott sírjak tovább. Ő átölelte a derekamat az egyik kezével, míg a másikkal nyugtatásként a hátamat simogatta. - Mi történt? - kérdezte.
- Olyan rossz volt! Annyira rosszat álmodtam! - sírtam még mindig.
- Jól van, nyugodj meg! Nincs semmi baj, csak egy álom volt.
- De olyan valóságos volt!
- Sh, nyugi. Minden oké. Nem lesz baj - nyugtatott tovább. Pár percig így ültünk, majd megszólalt: - El akarod mondani? - én csak hevesen ráztam a fejemet. Nem lennék képes elmondani. Megértően bólintott.

Lassan kezdtem megnyugodni, így elhúzódtam Shane-től.

- Hol van az apám? - kérdeztem.
- Járőrözik Seth-el és Sam-el - bólintottam.
- Elmegyek lezuhanyozni - közöltem vele.
- Rendben, lent megvárlak.

Miután Shane kiment a szobámból, összeszedtem a cuccaimat és elmentem készülődni. Szombat lévén, úgy döntöttem Edward mellett leszek addig, amíg csak tudok.

Mikor végeztem a fürdőszobai tevékenységeimmel, lementem a konyhába enni valamit. Amint leértem, meglepődtem. Az asztal meg volt terítve két személynek és Shane a tűzhelynél állt. Csodálkozva néztem.

- Gondoltam éhes leszel, így csináltam tükörtojást. Remélem szereted - mosolygott kedvesen rám.
- A rántottát jobban, de a tükörtojást is megeszem.
- Oh, ha gondolod, csinálhatok azt is.
- Nem, nem kell! Jó lesz ez is - villantottam felé egy mosolyt.

Csöndesen falatoztunk, mikor megszólalt a telefonom. Elnézést kértem Shane-től és már rohantam is fel a szobámba, abban bízva, hogy valamelyik Cullen az. Sajnos csalódnom kellett, ugyanis barátnőm volt az.

- Szia Lily! - köszöntem neki kedvesen.
- Jó reggelt Bella! Remélem nem keltettelek fel!
- Nem, már fent voltam. Mi újság? - érdeklődtem udvariasan, hogy miért is hívott.
- Ma van Natalie bulija! - visított a telefonba.
- Igen, tudom! - nevettem én is. Rég nem nevettem már, ilyen felszabadultan.
- Át kell jönnöd hozzám MOST - hangsúlyozta ki a szót -, hogy időben elkészüljünk! Még meg kell csinálnunk a hajunkat, körmünket, festékünket... - kezdte sorolni a teendőket.
- Lily! Állj le! Nat bulija csak 4-kor kezdődik! - világosítottam fel barátnőmet.
- Igen, tudom, de addig még sok a dolgunk! Mindennek klappolnia kell! És a jó munkához, idő kell!
- De addig van még rengeteg időnk! - vitatkoztam.
- Mint már mondtam, a jó munkához idő kell! - okoskodott.
- Megfelel ha 2 órára odamegyek hozzátok? - kérdeztem, miközben a lépcsőn jöttem le, hogy befejezzem a reggelimet.
- 12!
- 1!
- Jól van legyen 1 óra - jött a válasz.
- Rendben 1 órára ott leszek.
- Várlak! Szia!
- Szia! - köszöntünk el egymástól.

Befejeztem még gyorsan a reggelit, megköszöntem Shane-nek, majd indultam is volna, hogy felvegyem a cipőmet. Ekkor azonban Shane állított meg.

- Hová mész? - kérdezte.
- Edwardhoz - válaszoltam.
- Bella... - kezdte tétován. - Nem engedhetlek el. Sajnálom - nézett rám szomorúan.
- Mi... Mi az, hogy nem engedhetsz el? - dadogtam.
- Jacob megkért, hogy ne engedjelek el sehová. Egyedül főleg ne - most ment fel bennem a pumpa igazán.
- Nem érdekel! Engedj ki, nem tarthatsz itt akaratom ellenére! - üvöltöttem vele.
- Bella, kérlek, nyugodj meg!
- Nem! Edwarddal akarok lenni! Engedj ki, vagy... - kezdtem fenyegetőzni.
- Vagy mi? Ugyan Bella! - iszonyatosan dühös lettem Shane-re.

Nem gondolkodtam, csak ütöttem a mellkasát. Nem tágított, nem engedte, hogy elmenjek. Tovább ütöttem, de valószínű, hogy ő meg sem érezte. Mikor már ott tartottam, hogy fel is pofozom - mert eddig csak a mellkasát ütöttem - hirtelen elkapta a csuklómat és a falhoz nyomott. Hitetlenkedve néztem rá.

- Most már lenyugodtál? - fújtatott.
- Nem! Engedj el! - néztem rá dühösen és próbáltam kiszabadulni a karjai szorításából.

Aztán hirtelen minden megváltozott. Shane szorítása lazult, majd a kezeit a derekamra rakta, s közelebb húzott magához. Ijedten néztem rá, miközben az arca egyre csak közeledett. Nem! Nem csókolhat meg! Én Edwardot szeretem! Mielőtt azonban elfordíthattam volna a fejemet, Shane ajkai lecsaptak az enyémre.


U.i.: Remélem tetszett és ez megéri a sok komit :D Komikat pls! Pozitív és negatív egyaránt jöhet! :) És szeretném megköszönni az előző fejihez a 8 db komit! Nagyon örülök, ugyanis csak 5 db volt a komihatár és kaptam még +3-at! :) Köszönöm! d.

Díj!

Köszönöm szépen ezt a két csodálatos díjat Klaudiának!

3 dolog rólam:

- Szeretek Robsten és Bellward történeteket olvasni.

- Szeretek a barátaimmal lenni.

- Szeretem az angol órákat.

Akiknek tovább küldöm:

- Szil: http://harbouredpassion.blogspot.com

- Szil: http://silentlove-robstenagain.blogspot.com

- Henna131: http://haazthiszedmarnincsremeny.blogspot.com

Még egyszer köszönöm Klaudia! :) (L)

Felverszerelem - 19. fejezet

Boldog Mikulást! És jó olvasást! :)

Otthon már apám a tornácon várt minket. Nagyon feldúltnak látszott. Kíváncsi vagyok, vajon most mit követtem el... - sóhajtottam magamban.

A nappaliba érve leültünk a kanapéra.

- Mi volt olyan fontos, hogy azonnal haza kellett jönnünk? - kérdeztem.

- Idegen vámpír szagát érezzük a területünkön, és Cullen-ék területe felé tart. Ezért szeretném, ha egy darabig nem mennél arra. És fokozott felügyelet alatt leszel - jelentette ki határozottan. Egy percig megszólalni sem tudtam.

- Ugye most nem azt akarod mondani, hogy nem mehetek át a szerelmemhez, aki ráadásul kómában van, történetesen miattam, s miattad, azért mert egy idegen vámpírszagot éreztek? Jó vicc! - hördültem fel.

- Bella, ez nem vicc! Nem mehetsz addig oda, míg el nem kapjuk!

- Persze és akkor gondolom iskolába sem mehetek addig!

- Oda majd mindig veled megy valamelyik farkas is.

- Akkor Cullen-ékhez is el tud jönni velem ugyanúgy Seth!

- Nem vitázom veled, Bella - jelentette ki holt nyugodtan, miközben felállt.

- Ezt nem teheted! - pattantam fel a kanapéról és apám után mentem a konyhába.

- Jake... - jött utánunk Seth is. - Beszélhetnék veled? - apám is és én is értetlenkedve néztünk az előttünk álló farkasra. - Négyszemközt - egészítette ki mondtatát. Ezen aztán végképp meglepődtem.

- Persze... - mondta még mindig értetlenül apám. - Bells megtennéd, hogy...

- Már itt sem vagyok - mentem ki a konyhából, mielőtt Jacob befejezte volna a mondatát.

Miközben mentem fel a szobámba, azon gondolkodtam, hogy miről akarhat beszélni Seth, apámmal.

Narrátor szemszög

Miután Bella kiment a konyhából, Seht leült a konyhaasztalhoz, Jacob pedig a konyhapultnak támaszkodott és várta, hogy belekezdjen a fiú.

- Jake... Miért akarod ennyire eltiltani Bellát Edwardtól? - kérdezte Seth.

- Te is nagyon jól tudod - válaszolta Jacob, egyelőre még higgadtan.

- De az a dolog már rég történt! És nem jelenti azt, hogy ami veled megtörtént, az Bellával is megfog! - csattant fel a fiatal fiú.

- Éppen ezért akarom megelőzni a bajt, hogy ne is történjen ez meg Bellával!

- Oké, én értem, hogy félted, de te nem hallottad ezalatt a pár nap alatt Bellát. Te nem voltál ott, mikor sírt Edward ágya mellett, hogy gyógyuljon meg. Ma például beszámolt Edwardnak a napjáról, pedig tudta, hogy nem érkezik válasz tőle. Ne tudd meg, mennyit sírt szegény lány ezalatt a pár nap alatt, hogy a szerelme meggyógyuljon... - nézett Seth Jacobbal farkasszemet.

Jacob nem válaszolt, csak elfordította a fejét.

- Miért nem adsz egy esélyt Edwardnak?

- Fejezd be - kérte Jake.

- Legalább engedd meg Bellának, hogy Edwarddal legyen...

- Hagyd abba! - szakította félbe Seth-et Jacob.

- ...vagy ismerd előbb meg Edwardot... - unszolta tovább Seth.

- Azt mondtam fejezd be! - csapott az asztalra Jacob, s már remegett a dühtől.

A hangzavarra persze Bella is lejött.

Bella szemszöge

Még mindig Seth-en gondolkodtam, hogy miről is akart beszélni apámmal. Egyszer csak egy hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Ijedten mentem le a lépcsőn, s léptem be a konyhába. Seht a konyhaasztalnál ült és apám fölé hajolva remegett a dühtől, miközben az asztalba markolt erősen.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Csak elbeszélgettem apáddal erről-arról. De már megyek is. Remélem átgondolod amit mondtam - állt fel a székről Seth. - Holnap találkozunk, Bells! - intézte szavait hozzám.

Én csak bólintottam, majd miután Seth kilépett a bejárati ajtón odamentem apámhoz.

- Minden rendben? - kérdeztem csöndesen.

- Beszélnünk kell - csak ennyit mondott, mégis oly' rideg volt a hangja, hogy megijedtem tőle.

- Miről? - a hangom körülbelül az egér cincogásával volt megegyező.

- Rólad és... Edwardról... - ejtette ki kicsit fintorogva szerelmem nevét.

- Rendben - nyeltem egy nagyot. Szerintem egész La Push-ban lehetett hallani.

Kimentünk a nappaliba, én leültem a kanapéra, apám pedig a fotelban foglalt helyet.

- Mióta vagytok... együtt? - kezdte apám, s ezzel a kérdéssel elkezdődött a kérdezz-felelek játék.

- Körülbelül két és fél hónapja - erre a válaszra apám teste megfeszült.

- Hogy jöttetek össze? - erre a kérdésre elmosolyodtam, ahogy visszaidéztem azt a napot. Nem éppen romantikus hangulatban telt, de elmondtam apámank:

Körülbelül két és fél hónappal ezelőtt:

,,Éppen Alice-vel és Edwarddal voltunk vásárolni Seattle-ben. Edward elment egy autós bóltba, míg én Alice-vel maradtam. Már egy csomó üzletet bejártunk, de Alice-nek még be kellett mennie egy újabb fehérnemű üzletbe. Én már nagyon fáradt voltam, ezért leültem kint az üzlet előtt lévő padra. Már vagy tíz perce válogatott Alice a ruhák közt és Edward sem volt még sehol.

- Bocsi... megtudnád mondani merre van a mellékhelység? - kérdezte egy férfi hang mögülem. Hirtelen fordultam meg és találtam magam szembe, egy velem egyidős sráccal.

- Persze! Elmész a lépcsőig - mutattam az irányába - és ott jobbra fordulva ott lesz - mosolyogtam rá kedvesen.

- Köszönöm! Egyébként szép a mosolyod - villantott fel ő is egy ezer wattos mosolyt. - Zac vagyok - nyújtott kezet.

- Bella - válaszoltam.

- Engedd el! - jött Edward kemény, de bársonyos hangja.

- Hé, haver, nyugi! - emelte fel kezeit Zac. - Már megyek is. Köszi az útba igazítást! Viszlát Bella! - mosolygott újra Zac.

- Szia! - köszöntem el én is kedvesen.

- Beszélnünk kell! - jelentette ki Edward.

- Oké - ültem volna vissza a padra.

- De nem itt. Gyere! - húzott maga után.

Egy eldugodtabb sarokhoz húzott, majd szembe fordult velem, miközben akarva, akaratlanul a falhoz ,,nyomott". Azért volt köztünk bőven hely.

- Mit akart tőled? - vont kérdőre.

- Csak megkérdezte, tudom-e merre van a mellékhelység.

- Ennél bénábbat nem tudott volna kitalálni? - horkantott.

- Most meg mi bajod van?

- Semmi!

- De igen! Látom!

- Én csak... hagyjuk... - hajtotta le a fejét.

- Mondd el, Edward - kérleltem.

- Nem bírom, ha más pasi van a közeledben. Akkor, mintha ellepné a vörös köd az agyamat. Nem tudok gondolkodni sem. Zavar, ha más pasi társaságában látlak - elakadt a lélegzetem. Ez most egy szerelmi vallomás akart lenni? Nem, biztosan nem. Megbeszéltük, hogy csak barátok vagyunk.

- Edward, én... nem tudom, hogy mit mondjak - vallottam be.

- Tudom, hogy megegyeztünk, de nem bírok CSAK a barátod lenni. Szeretlek! Nem mint barátot, hanem mint szerelmet! - azt hiszem itt az ideje bevallani nekem is, hogy mit érzek - töprengtem magamban.

- Azt hiszem... én is... szeretlek! - néztem fel rá boldogan. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül, de még mindig feszült kicsit.

- Ha most megcsókollak... visszacsókolsz? - nézegette ajkaimat. Ezen mosolyognom kellett.

- Igen! - suttogtam.

Hirtelen vetette magát ajkaimra, mire mind a ketten belenyögtünk a csókba. Hosszú percekig csókolóztunk, mikor elkellett szakadnunk egymástól, levegő hiány miatt."

Jelenben

- Ez után az eset után, mindig együtt voltunk és így jöttünk össze - fejeztem be a mesélést. Apám nem válaszolt, csak meredt maga elé.

U.i.: Nagyon szomorú vagyok! Az előző fejinél 1 db komit kaptam... Nagyon rosszul esett... Ezért komihatár van: 5 db komit kérek és ha ez összegyűlik pénteken jön az új rész! Szép hosszú feji lett, szóval kérlek írjátok meg, hogy mit gondoltok! Köszönöm!

Félvérszerelem - 18. fejezet

Seth már a házunk előtt várt rám. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, majd köszöntem neki és egy mindjárt jövök után berohantam a házba. Apám éppen járőrözött, így nem kellett végighallgatnom egy újabb hegyibeszédet. A csomagokat és az - átlátszó - ruhazacskóban lévő ruhát leraktam a nappaliban a kanapéra, s már rohantam is vissza ki Seth-hez.


Beültünk a kocsimba és már száguldottunk is a Cullen ház felé. Útközben nem sokat beszélgettünk. Kedvesen megérdeklődte, milyen volt a mai napom, hogy telt a vásárlás a barátnőmmel. Próbáltam én is minél kedvesebben - az idegeskedés miatt - válaszolni neki, s én is megérdeklődtem, milyen volt a mai napja. Elmondta, hogy egy idegen vámpírszagot éreztek, ezért most még többen járőröznek. Az is megejtette, hogy apám feltétlenül beszélni akar velem, amikor Seth is jelen van. Meglepődtem ezen, de most nem törődtem az üggyel, ugyanis megérkeztünk Cullen-ékhez.


Egyből bementem a házba, ahol a nappaliban ott volt Emmett, Jasper és Alice. Utóbbi mondta el, hogy Esme a konyhában, Rosalie az Emmett-el közös szobájukban, míg Carlisle Edwardnál van. Úgy döntöttem, hogy amíg Carlisle Edwardnál tartózkodik, addig én lent várakozok. Észre sem vettem, hogy utánam jött Seth. Jó ismerősként köszönt egy pacsival Emmett-nek és meglepő módon még Jasper-nek is, majd miután Alice-nek is köszönt leült mellénk a kanapéra.


A konyhából Esme jött ki halvány mosollyal az arcán.


- Nem vagytok éhesek? Olaszosat főztem - kérdezte tőlem és Seth-től.
- Nem, köszönöm - utasítottam el, bár valóban éhes voltam egy kicsit, de minél előbb akartam Edwarddal lenni.
- De! - jött Seth-től a válasz ugyan akkor, mint mikor én is válaszoltam. Csúnyán néztem rá, mire csak egy vállrándítást kaptam.
- Bella, te biztosan nem kérsz? - érdeklődött finoman Esme.
- Majd talán kicsit később - mosolyogtam vissza.
- Rendben. Már elkészült az étel, jöhetsz enni - intézte szavait Seth-hez.

Seth elment a konyhába enni, pont mikor Carlisle jött le a lépcsőn. Egyből odamentem hozzá.

- Hogy van? - kérdeztem tőle.
- Ma felébredt egy pillanatra - itt fellélegeztem -, de visszaesett a kómába - nem akartam elhinni. Újra könnyek gyűltek a szemembe.
- Felmehetek hozzá? - kérdeztem, visszafolytva a sírást.
- Igen.

Azonnal a lépcső felé indultam. Mikor felértem Edward szobájába, óvatosan az ágy szélére ültem. Olyan rossz volt így látni őt. Egy könnycsepp akaratlanul is végigfolyt az arcomon.

- Szia Edward - köszöntem neki, bár tudtam, hogy válasz nem fog érkezni. De arra gondoltam, elmesélem neki a mai napomát, hátha hallja. - Képzeld, ma voltam Lily-vel vásárolni.Ő is vásárlás mániás, mint a húgod. Komolyan mondom, ha ők ketten össze lennének zárva egésznap csak a boltokat járnák. Persze szeretem Alice-t és Lily-t is, de néha túlzásokba tudnak esni... Mind egy is... Holnap lesz Natalie-nak a születésnapja és meg vagyok hívva. Nincs kedvem nélküled elmenni... - szorult össze a torkom. - De Nat a barátnőm. Bár lehet, hogy nélkülem jobban szórakoznának, én nélküled úgysem érezném jól magam. Pedig egy nagyon szép ruhát választottam a bulira. Neked is biztosan tetszene. Kéket választottam, a kedvenc színedet. Egyszer azt mondtad, hogy a kék szín illik a szememhez - mosolyogtam el az emléken. - Lily-vel úgy döntöttünk, hogy veszünk három hasonló karkötőt, amolyan Legjobb Barátnők karkötőként. Lily-é egy smaragdzöld színű köves gyűrű lesz, Natalie-é egy rubintvörös színű és az enyém egy tengerkék színű köves gyűrű lesz. Mi is akkor fogjuk felvenni majd, mikor átadtuk Nat-nak a karkötőt - egyre nehezebben ment a beszéd. - Szeretlek Edward - szakadt ki belőlem. - Kérlek gyógyulj meg! Nem hagyhatsz magamra! Együtt mindent átvészelünk - miközben beszéltem végig fogtam Edward kezét. - Szeretlek! - simogattam meg a szabad kezemmel az arcát.

Óvatosan Edward mellé feküdtem és csak néztem őt. Nem tudom meddig nézhettem szerelmemet, de egyszer csak Alice jött be az ajtón és hívott le, hogy egyek valamit. Nem ellenkeztem, most már elég éhes voltam. Már az utolsó falatot ettem, mikor megcsörrent a mobilom. Természetesen apám volt az. Egy pillanatra körbenéztem a szobában lévőkön - azaz mindenkin - akik szintén engem néztek, majd felvettem a telefont.

- Igen? - szóltam bele.
- Bells haza tudnátok jönni Seth-tel? Fontos megbeszélnivalónk lenne.
- Nem érne rá este?
- Nem - válaszolta. Felnyögtem. Nem igaz, hogy nem lehetek még ilyenkor sem Edwarddal! De most nem akartam veszekedni apámmal.
- Rendben - egyeztem bele. - Nemsokára otthon vagyunk - majd választ sem várva letettem a telefont. Seth-re néztem, aki már állt is fel a kanapéról. - Várj még egy percet - szóltam neki, majd felmentem vissza Edward szobájába.

Még el akartam tőle köszönni. Valhogy reméltem, hogy halja amit mondok. Visszaültem az ágya szélére, megfogtam a kezét, majd beszélni kezdtem.

- Edward, most haza kell mennem. Apám valami fontosat - húztam el a számat ennél a szónál - akar mondani. Holnap is átjövök hozzád. Remélem, addigra már meggyógyulsz - suttogtam. - Szeretlek - adtam csókot a szájár.

Lementem a nappaliba, majd a többiektől is elköszöntünk és Seth-tel haza indultunk.


U.i.: Bocsi, hogy ilyen rövid lett, DE! hétfőn - ha minden jól megy - lesz egy kis meglepetés számotokra, Mikulás alkalmából! :) Addig is várom a komikat! :) Köszönöm az előző fejezethez a kommenteket! :) Pusz; d.

Egy kis változtatás

Natalie karkötője:

Lily karkötője:

Lily cipője:

Nem tudom ez a ruha mennyire hasonlít arra, amit leírtam a történetben Lily ruhájaként:

Íme Bella karkötője:

Bella cipője kicsit más lett:

Egy kicsit más lett Bella ruhája, mint amilyet leírtam, de remélem ez is tetszik:

Nézzétek el nekem, hogy nem teljesen olyanok a ruhák és kiegészítők, mint amilyet a fejezetben leírtam. Elnézést érte és köszönöm! :) d.


Friss fejezetért tekerj lejjebb :D

Félvérszerelem - 17. fejezet

Meghoztam a következő fejezetet! Köszönöm szépen a 8 kommentet, nagyon jól esett, hogy ennyien írtak :) Jó olvasást! by; d.


Bella szemszöge





- Köszönöm, hogy eljöttél velem, Seth! - hálálkodtam már a Clearwater ház előtt állva.
- Ugyan Bella! Nem kell megköszönnöd - mosolygott vidáman. - Holnap mikor megyünk? - érdeklődött.
- Úgy érted, holnap is eljönnél velem? - kérdeztem megdöbbenten.
- Hát persze! - nevetett.
- Annyira hálás vagyok neked, Seth... - suttogtam. - Nagyon sokat jelent ez nekem... - már a könnyeimmel küszködtem.
- Bella, nehogy elkezdj itt nekem sírni! Szívesen megyek veled és különben is... Esme isteni kajákat tud csinálni és Emmettel is jól kijövünk. Ahhoz képest, hogy vámpírok, egész rendesek!
- Igen... azok - mosolyogtam rá.
- Tehát? Hánykor megyünk holnap?
- Öhm... - gondolkodtam el. - Holnap suli után Lily-vel, az egyik barátnőmmel megyek vásárolni Port Land-be és úgy terveztem rögtön vásárlás után megyek Cullen-ékhez. Gyere 4-re a házunkhoz.
- Rendben, ott leszek, szia! - és már ki is szállt az autóból.
- Szia - szóltam még utána.

Az úton - míg hazafelé hajtottam - gondolkodtam. Lehet, hogy jobb lenne, ha szakítanánk Edwarddal? Igen... minden bizonnyal jobb lenne, ha szakítanánk. Edwardnak is nyugodtabb élete lenne. Apám nem akarná megölni.

De nem! Nem adom meg apámnak az örömöt! És Edwardnak is szüksége van rám, ahogy nekem is rá!

Már a házunk előtt álltam a kocsimmal, de még nem mentem be. Hátrahajtottam a fejem az ülés támlájába, s lehunytam a szemem. Nem akartam apámmal megint veszekedni. Túl fáradt vagyok ahhoz és minden máshoz is. Csak most éreztem igazán milyen fáradt is vagyok, hiába aludtam pár órát Cullen-éknél.

Ültem még egy kicsit kint a kocsiba, majd összeszedtem magam és elindultam a ház felé. Láttam, hogy a konyhában ég a villany. Remek! Tehát nem úszom meg a beszélgetést.

Próbáltam halkan bemenni. Becsuktam magam mögött az ajtót, s lehunyt szemmel nekidőltem. Nem élvezhettem sokáig az egyedüllétet, hallottam, hogy valaki - minden bizonnyal az apám - elindul felém. De nem csak léptek zaját hallottam... mintha valaki gurítana valamit. Aztán leesett. Billy az! Billy gurul a kerekesszékével! Gyorsan levettem magamról a kabátot, s lehúztam a cipőmet. Nagyon megörültem nagyapám látogatásának. Nem vártam meg, míg ideérnek, elindultam befelé és a nappaliba futottunk össze.

- Billy! - sosem szerettem nagyapának szólítani és ő is megkért, hogy szólítsam Billy-nek. - De jó téged látni! - már koránt sem voltam annyira fáradt. - Hogy-hogy itt vagy? - nyomtam két puszit az arcára.
- Én is örülök neked, Bella! - kuncogott. - Át kellett jönnöm hozzátok, hogy lenyugtassam apádat - emelte rá szemeit. Értetlenül néztem Billy-re. Szemeimben láthatta, hogy nem értem, miről beszél, mert azonnal magyarázni kezdett. - Jacob aggódott miattad és oda akart menni Cullen-ékhez. Nagyon ideges volt, így átjöttem lenyugtatni...
- Apa! - csattant fel Jake.
- Ez az igazság!

Én csak felsóhajtottam, majd elindultam a lépcső felé.

- Bella beszélnünk kell! - szólt utánam apám.
- Nem lehetne holnap? Fáradt vagyok - apám már épp szólt volna, mikor Billy közbevágott.
- Jacob hagyd már! Majd holnap beszélsz vele, had pihenje ki magát! - hálásan néztem Billy-re, aki csak elmosolyodott.
- Rendben... - mérgelődött apám. Aztán eszembe jutott, hogy ismertetnem kéne apámmal a holnapi terveimet.


Másnap


Semmi érdekes nem történt ma a suliba. Mindenki megkérdezte, hogy hol vannak Cullen-ék. Nem tudtam mit kitalálni, így részben az igazságot mondtam, miszerint Edward balesetet szenvedett. Arra viszont, hogy a többiek mikor jönnek suliba, nem tudtam választ adni.

- Mi történ Edwarddal? - kérdezte Lily, mikor már a plázában az ajándékok közt válogattunk.
- Már mondtam. Balesete volt - sóhajtottam.
- Bella, lehet, hogy a többiekkel ezt el tudod hitetni, de velem nem. Túl jól ismerlek már - nézett rám komolyan. - És látom, hogy valami nyomja a lelked.

Annyira jó lett volna valakinek elmondani a problémáimat! Lily biztosan megértene. Ő nem mondaná el senkinek, hogy Cullen-ék vámpírok és az apám vérfarkas és van egy falkája. Én megbízom Lily-ben, de... nem mondhatom el neki. Pedig olyan jó lenne, ha elmondhatnám valakinek, mi bánt!

- Majd... egyszer talán elmondhatom - motyogtam.
- Rendben, te tudod. Ha esetleg mégis el szeretnéd mondani valakinek, én itt vagyok és szívesen meghalgatlak!
- Tudom és köszönöm! - hálálkodtam.

Lily-vel úgy döntöttünk, hogy közös ajándékot adunk Natalie-nak. Karkötőt vettünk neki és magunknak is. Ez olyan Legjobb Barátnők karkötő volt. Lily-nek is és nekem is tetszett az ötlet. Három hasonló karkötőt választottunk, csak a kő volt benne más színű. Lily-é smaragd zöld színű volt, Natalie-nak a rubint vörös színűt szántuk ajándékul és az enyém tengerkék színű volt. Úgy terveztük, majd amikor átadjuk neki, mi is akkor vesszük fel.

Miután megvolt Nat ajándéka, átmentünk egy ruha üzletbe. Lily a karkötőjéhez megfelelő színű ruhát választott. Nagyon jól állt neki. Mély kivágású, térdig érő lenge egybe ruha volt. Én is egy egybe ruhát választottam, hasonló volt Lily-éhez. Nekem nem volt annyira kivágott, ugyanúgy térdig ért, s ugyan olyan lenge volt. A színe is megegyezett a karkötőmével.

Miután megvettük a ruhákat, átmentünk egy másik üzletbe cipőt nézni. Lily egy arany színű magas sarkú csatos cipőt választott. Én is egy magas sarkút választottam, bár közel sem volt olyan nagy a sarka, mint Lily-é. Az enyém ezüst színű volt és pántos.

Megvettünk mindent és elindultunk haza. Lily-t hazavittem és én is siettem haza, hogy 4-re már otthon is legyek és Seth-tel mehessünk Cullen-ékhez.


U.i.: Bocsi ha van benne hiba! És örülnék pár kominak! :) Köszönöm, d.

Félvérszerelem - 16. fejezet

Hello :D Itt van a friss :D Köszönöm szépen az eddigi komikat, nagyon jól estek! :) Tessék olvasni! :) d.


Bella szemszöge


Mikor beléptem Edward szobájába és megpillantottam - mozdulatlanul - az ágyon fekve, azt hittem meghalok. Ott feküdt az ágyán, a szájából és orrából csövek lógtak ki, a jobb keze gipszben, nyaka és válla közötti rész gézzel van letapasztva. Sírva rohantam az ágyához, s rogytam le mellé a földre. Ép kezét óvatosan a sajátoméba vettem és simogattam. Könnyeim megállíthatatlanul folytak.

- Edward... - kezdtem remegő hangon. - Sajnálom! Minden az én hibám! Nem akartam, hogy bajod essen! Kérlek, Edward... Nem hagyhatsz itt! Azt nem élném túl! - sírtam. - Nem teheted ezt velem... - az erőmből már csak suttogásra futotta, s közbe egyik kezemet arcára helyeztem - míg a másikkal kezét fogtam - és végig simítottam puha arcán.

De Ő még csak meg sem mozdult. A gépek - ami az ágya mellett álltak - folyamatosan mutattak valamilyen adatot. Sajnos nem értettem hozzájuk. Az infúziós zacskó már majdnem kiürült, mikor Carlisle jött be a szobába. Kíváncsian néztem fel rá - mert még mindig az ágy mellett térdeltem - hogy mond-e valami bíztatót. De csak odasétált az infúzióhoz, hogy kicserélhesse. Mikor kész volt odament a gépekhez, s jegyzetelt valamit róla. Csak most néztem igazán körbe a szobán és meglepődtem. Olyan volt mint egy kórházi szoba. Mintha nem is Edward szobájában lennék. Miután körbenéztem, csöndesen felálltam, s Carlisle felé fordultam.

- Mi történt Edwarddal? - Pár percig nem szólalt meg, aztán sóhajtott, majd felém fordult, s beszélni kezdett.
- Eltört a jobb keze - mint láthatod - és apád majdnem átharapta a torkát. Szerencsére nem sikerült neki, mert Alice-ék akkor értek oda, így sikerült Edwardnak kikerülnie a harapást, de így is felsértette a bőrét - utalt a bekötözött részre. - És... - folytatta. - Kómában van - ledermedtem. Az összes vér kifutott az arcomból, tán még náluk is sápadtabb lehettem. Éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot, s ha Carlisle nem kap el, akkor összeestem volna. Megkapaszkodtam az ingjébe és ott zokogtam. Erősen tartott, átölelve a derekamat, s hátamat.
- Sajnálom! Az egész az én hibám! Ha... ha most Edward... meg... meg... - nem bírtam kimondani még cska gondolatban sem.
- Ilyenekre ne is gondolj! Edward rendbe fog jönni!
- Ne haragudj rám Carlisle! - zokogtam a mellkasába.
- Én nem haragszom - válaszolt pár perc néma csönd után. Csak az én zokogásomat lehetett hallani. - Jobb lenne ha lepihennél egy kicsit - tolt el kicsit magától, hogy rám tudjon nézni.
- Nem vagyok fáradt. Amúgy is, Edwardnak szüksége van rám - néztem az említettre, s lassan kibontakozva Carlisle hideg öleléséből, visszamentem az ágy mellé és újra letérdelvén, megfogtam szerelmem kezét.

Hallottam becsukódni az ajtót, tehát egyedül maradtam Edwarddal. Csak néztem Edwardot, amint ott fekszik előttem. Simogattam kezét, arcát, hátha felébred vagy ad valamilyen reakciót, de semmi. Újra a könnyeimmel küszködtem.

Nem lehet, hogy Edward meghaljon. Akkor vele együtt halok meg én is. Nélküle nem lenne értelme az életemnek. Ha miattam halna meg Edward, saját kezüleg végeznék magammal is.

Nem tudom menyi idő telhetett el, de már csak azt vettem észre, hogy kezd sötétedni és... valami puha van alattam. Az ágyon feküdtem Edward mellett, az íróasztalon pedig egy tálca illatozó étel. Ezek szerint elaludhattam. De, hogy kerültem az ágyba? Hirtelen hallottam meg, amint nyílik az ajtó. Alice jött be rajta.

- Szia - köszönt.
- Szia... - suttogtam rekedtes hangon. Meg kellett köszörülnöm a torkomat.
- Hogy vagy? - érdeklődött kedvesen, miközben leült mellém az ágyra. Nem válaszoltam csak ránéztem. Egyből tudta a válaszomat. - Ne is válaszolj, hülye kérdés volt. Esme készített neked vacsorát - az utolsó szón nagyon meglepődtem. Vacsora? Mégis mennyi lehet az idő?
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Este 8 - válaszolta.

Ránéztem Edwardra, de ugyan úgy feküdt, mint mielőtt elaludtam. Mélyet sóhajtottam, ezzel együtt bekúszott orromba a mennyei gombásravioli illatta. Megkordult a gyomrom, mire én elpirultam, Alice pedig kuncogott. Odahozta nekem Alice a tálcát, majd az ölembe helyezve bátorított, hogy egyek. Nem kellett sokáig kérnie, elég éhes voltam. Már a végénél jártam, mikor Alice újra megszólalt.

- Apád keresett - csak ennyit mondott.
- Mit akart?
- Aggódik miattad. Kérdezte, hogy mikor akarsz hazamenni - sóhajtottam egyet. Újra ránéztem Edwardra. Nem akartam itt hagyni.
- Javult az állapota? - kérdeztem.
- Nem... - suttogta fájdalmasan Alice. A szívem szakadt meg. Éreztem, hogy a meleg könnycseppek legördülnek az arcomon. Aztán hirtelen eszembe jutott egy személy.
- Seth? - kérdeztem.
- Lent van. Ő is most eszik - enyhén szólva meglepődtem. Beengedtek egy farkast a házukba és még meg is kínálják vacsorával? Cullen-ék tényleg... nagyon rendesek. Nem értem apám, miért ilyen ellenszenves velük.
- Ideje hazamennem... ugye?
- Apád vár...
- Holnap is átjövök.
- Holnap már iskola van Bella - teljesen kiment a fejemből, de nem is érdekelt nagyon.
- Nem számít.
- Ha jól tudom Lily-nek is megígérted, hogy elmész vele vásárolni - Lily is teljesen kiment a fejemből. Úgy látszik, nincs mit tenni, holnap iskolába kell mennem. Apám sem díjazná, ha kihagynám az iskolát... Bár ő érdekelne a legkevésbé...
- Rendben, akkor holnap amint végzünk Lily-vel, idejövök.
- Rendben - mosolygott.

Alice tapintatosan kiment, hogy el tudjak búcsúzni Edwardtól. Elmondtam Edwardnak - még ha nem is hallja - hogy holnap, amint tudok jövök. Majd búcsúzóul adtam egy puszit az arcára - mert a szájából még mindig lógtak ki a csövek.

Lassan sétáltam le a lépcsőn tálcával a kezemben, s mikor leértem láttam, hogy Seth még mindig tömi magát. A nappaliban csak Esme volt.

- Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt - köszöntem meg illedelmesen.
- Örülök, hogy ízlett - próbált egy mosolyt erőltetni magára.
- Mi megyünk is... Holnap délután átjövök, ha nem baj - tettem fel enyhe kérdő éllel az utolsó mondatot.
- Rendben, nekem délután úgy is be kell mennem az árvaházba - erre csak bólintottam, majd Seth felé fordultam.
- Mehetünk? - kérdeztem tőle.
- Persze - állt fel az asztaltól. - Köszönöm a vacsorát, Esme, isteni volt!
- Egészségedre - válaszolt Esme kedvesen.

Elköszöntünk egymástól, majd beültünk az autóba és haza felé vettük az irányt.


U.i.: Elnézést, ha van benne hiba és sajnálom, hogy nem pénteken hoztam, de közbe jött egy program és mikor este hazaértem, már nem volt erőm nekiállni. Örülnék pár kominak és mostantól újra írhatnak NÉVTELENEK is komit! Puszi; d.

Félvérszerelem - 15. fejezet

Helloooo gyerekek :D Itt is van a friss :D Csak közlöm, hogy kb. még ez a feji lesz olyan szenvedős fajta - ha sikerül leirnom minden, amit akarok, ebbe a fejibe -, de utána már kezdek kicsit visszavenni a szenvedésből... :) Legalábbis megpróbálok :D Majd ahogy jön :) Na, jó olvasást! d.


Bella szemszöge


Azt hittem ott esek össze a nappaliban. Csak az az egy mondat hangzott a fejemben, amit Carlisle mondott. Élet-halál közt van... Élet-halál közt... Élet-halál... Élet... Halál... Nem! Az nem lehet, hogy Edward meghaljon!

A zokogás elemi erővel tört rám. Hallottam, hogy Carlilse szólongat a telefonban, de nem tudtam abbahagyni a sírást. Aztán eszembe jutott, hogy miért is hívtam fel őt.

- Carlisle... - kezdtem remegő hangon. - Szeretnék Edward mellett lenni.
- És ehhez az engedélyemet kéred? - kihallottam a hangjából, hogy nem érti az egészet.
- Igen, mert... Szóval... Apám szeretné, ha velem jöhetne egy farkas. Természetesen ne mtenné be a házba a lábát, csak... nyugodtabb lenne tőle - a végét már csak suttogni bírtam, reméltem, hogy Carlisle megengedi, hogy magammal vigyek egy farkast. És már tudom is, hogy ki lenne az.
- Áh, már értem. Csak közlöm az apáddal, hogy mi nem vagyunk vadállatok - csak én hallottam, hogy jobban megnyomta az utolsó pár szót?
- Én tudom, de... nyugodtabban érezné magát - ismételtem el ugyanazt. Nem válaszolt vagy két percig, így kezdtem kételkedni, hogy megengedni, hogy átmennyen a határon egy farkas. - Carlisle? - suttogtam, úgyis meghallja.
- Rendben, átengedek a határon egy farkast, de csak most az egyszer! Többször nem lépheti át egyik farkas sem a határt!
- Nem fogja és köszönöm! - hálálkodtam. - 20 perc és ott vagyunk!
- Rendben!

Majd letettük a telefont. Apám felé fordultam és jelentőségteljesen ránéztem, hogy most már szeretnék menni. Pár percig egymás szemébe meredtünk, majd felsóhajtott.

- Jól van... Shane, kérlek menny vele! - szólt Jacob.
- Nem! - tiltakoztam hevesen. - Azt nem mondtad, hogy nem választhatom én ki a farkast, akit magammal akarok vinni. Szóval én nem Shane-t akarom magammal vinni!
- Akkor kit?
- Seth-et - vágtam rá gondolkozás nélkül.
- Seth-et? Seth még nagyon fiatal, nem bírna el egy egész vámpírcsapattal! Inkább vidd magaddal Sam-et vagy Paul-t!
- Nem! Én Seth-et választom! És különben sem kell megvédenie, mert Cullenék sosem bántanának! - néztem apám szemeibe.ú

Ő felmorgott, de nem érdekelt, elmentem mellette, hogy végre felvehessem a cipőmet és a kabátomat. Minden egyes perc számít most!

Gyorsan felkaptam a slusszkulcsomat, majd mentem is a kocsimhoz. Először elmentem Clearwater-ékhez Seth-ért. 2 perc alatt ott is voltam. Gyorsan leállítottam a motort, majd futottam az ajtóhoz. Becsöngettem, s mikor kinyílt az ajtó Leah-vel találtam szembe magam. Nagyszerű! Nem valami rózsás a kapcsolatunk, de nem is utáljuk egymást... annyira...

- Leah! Seth itthon van? - tértem rögtön a tárgyra.
- Bella, micsoda meglepetés! Te itt és az öcsémet keresed? Mit akarsz te tőle?
- Nem a te dolgod! Seth! - kiabáltam be a házba. Leah csúnyán nézett rám, de a legkevésbé sem érdekelt. Közben hallottam, hogy valaki lefelé trappol a lépcsőn.
- Bella, nahát! Mi újság? - kérdezte Seth.
- Szükségem van a segítségedre!
- Persze, ha tudok, akkor segítek. Miről van szó?
- Gyere és útközben elmondom.

Seth beleegyezően bólintott, majd beszálltunk a kocsiba, s már hajtottunk is a Cullen-ház felé. Útközben elmondtam Seth-nek, hogy miért is kellett, hogy velem jöjjön. Kicsit meglepődött, hogy egy fél-vámpírral járok már lassan 3 hónapja. De ő ezt az egészet nem veti a szememre, sőt még ki is állt mellettem. Ezen viszont én lepődtem meg. De aztán elmagyarázta, hogy szerinte nagyon szép, hogy így kiállok a szerelmem mellett. Időközben megérkeztünk Cullen-ékhez.

- Seth, maradj itt, kérlek!
- Oké - egyezett bele.

Gyorsan kiszálltam a kocsiból, majd az ajtóhoz léptem, de az már nyílt is ki. Alice állt ott szomorú tekintettel. A szívem összeszorult. Hová tűnt a mindig vidám és pörgős Alice? Aki mindig vigyorgott, úgy, hogy az már nekem okozott fájdalmat.

Arrébb állt az ajtóból, s akkor megláttam a többi Cullen-t a nappaliba. Ha az előbb ,,csak" összeszorult a szívem, akkor most egyenesen kettéhasadt. Esme a nappaliban zokogott könnyek nélkül, s Carlisle-ba kapaszkodott, aki szintén nagyon elgyötört volt. Emmett sem volt az a mindig vidám, mindenből poént csinálok, s kajánul vigyorgok Emmett. Rosalie szorosan bújt hozzá és rajta is látszódott, hogy mennyire megviseli öccse állapota. Jasper-re már rá sem mertem nézni. Tudtam, hogy neki a legrosszabb. Neki mindenki fájdalmát el kell viselnie. Sajnáltam őt nagyon.

Rápillantottam Esme-re és Carlisle-ra és nem bírtam megállni, hogy kicsorduljanak a könnyeim. Nem bírtam megszólalni. Carlisle rám nézett, majd közölte, hogy a szobájában van, de nem fogok tudni beszélni vele. Ezt nem nagyon értettem, de jelen pillanatban nem is érdekelt, hogyan is érti ezt Carlisle. Amilyen gyorsan csak tudtam, felfutottam a lépcsőkön, s meg sem álltam Edward szobájáig. Vettem két mély lélegzetet felkészülve a legrosszabbra, s bekopogtam, de nem jött válasz. Fel voltam készülve a legrosszabbra, de mikor benyitottam, teljesen elképedtem. Erre nem lehetett eléggé felkészülni. Teljesen letaglózott Edward látványa...


U.i.: Bocsi, ha van benne hiba és örülnék pár kominak! Köszönöm! Puszi; dorri

Félvérszerelem - 14. fejezet

Halii :D Meghoztam az új fejezetet. Sajnos ehhez a fejihez nem találtam elég szenvedős képet XD Na, tessék olvasni! :D Remélem tetszeni fog! :)

dorri

Bella szemszöge

Először fel sem fogtam, amit apám mondott. Tudtam, hogy csalódott bennem és ezért nagyon pocsékul éreztem magam, de így, hogy ki is mondta, csak még rosszabb lett. Eddig sírtam, most viszont elapadtak a könnyeim és apám szemeibe bámultam. Amint értelmet nyert a mondata, újra zokogásban törtem ki.

- Tudom és sajnálom - zokogtam. - Megsérültél? - kérdeztem remegő hangon. Vártam, de nem válaszolt. Kezdett elfogyni a türelmem. - Apa, megsérültél? - tiszta ideg voltam már, pedig én nem szoktam ideges lenni.
- Nem. - válaszolt halál nyugodtan.

Shane még mindig apám mellett ült fapofával. Most jön a nehezebb kérdés. De mielőtt feltettem volna a kérdést leültem a velük szemben lévő kétszemélyes kanapéra - mert ők a több személyes kanapén ültek.

Remegő hanggal kezdtem.

- És... Edward megsérült?

Szintén nem válaszolt, csak halványan elmosolyodott. Ez semmi jót nem ígért.

- Edward megsérült? - tettem fel szinte már ordítva a kérdést. Jacob rám nézett, majd végig a szemembe nézve válaszolt.

- Őszintén? Átharaptam a torkát... - kész, végem volt.

Az nem létezik, hogy... hogy... NEM!

A szemeim újra megteltek könnyel. A szívem kihagyta az ütemeket, a lélegzetem rendszertelenné vált. Zihálva kapkodtam a levegőt, s közben nemlegesen ráztam a fejem. Nem, az nem lehet!

...majdnem - erre felkaptam a fejem. Ezek szerint akkor mégsem harapta át a torkát? Vártam, hogy folytassa. - Ugyanis a többi vérszopó, akiket a testvéreinek mondd, ,,időben" érkeztek. Pedig már annyira közel voltam hozzá! Már majdnem megvolt, amikor odaértek. Kíváncsi lennék, kitől tudták meg, hogy ott vagyunk - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Én hívtam fel Alice-t - válaszoltam a-nem-feltett-kérdésre. Erre csak felhorkant.

Már épp szólásra nyitotta a száját, mikor megszólalt a mobilom. Lefagytunk. Apám nem is tudom, hogyan nézett rám. Arra már nincs megfelelő szó. Shane egyszerűen csak bámult rám. Shane-ről apámra vándorolt vissza a tekintetem.

- Vedd csak fel, biztosan valamelyik vérszívó lesz. - mondta gunyorosan.

Gyorsan elővettem a mobilomat a zsebemből, meg se néztem, hogy ki hív, már vettem is fel.

- Igen? - szóltam bele idegesen.

-Bella! Végre, hogy felvetted! - köszöntött legjobb barátnőm.

- Lily! - nyögtem fel.

- Valami baj van? - érdeklődött egyből.

- Nem! Nincs semmi baj - vágtam rá, talán túl gyorsan is.

- Oké - húzta el kicsit a szót.

- Miért hívtál?

- Ja, csak meg akartam kérdezni, hogy te tudod -e már, hogy miben jössz Nat bulijára?

- Öhm... Nat bulijára? - kérdeztem értetlenül.

- Igen. Tudod... Natalie-nak két nap múlva lesz a születésnapja! És megvagy hívva! Rémlik? - várt pár percet, de mivel nem szólaltam meg, ezért folytatta. - Úristen, Bella, mi van veled? Egy hete még nagyban erre készültünk! - fakadt ki. És tényleg. Valami kezdett derendeni.

- Igen, igen, már emlékszem - fogtam meg a fejemet.

- Gondolom akkor még ajándékot sem vettél.

- Nem... - szégyelltem el magam.

- Nem baj, még én sem. Arra gondoltam, hogy holnap suli után bemehetnénk Port Land-be. Még ruhát is kéne vennem. És akkor ott megvehetnénk az ajndékot is. Na, mit szólsz? - lelkesedett.

- Lily... ez most nem... - alkalmas... fejeztem be magamban a mondatot, mert drága barátnőm félbeszakított.

- Nincs vita, holnap bemegyünk Port Land-be! Reggel értem jössz vagy mennyek érted én kocsival? - felsóhajtottam. Persze, hogy nekem nincs beleszólásom.

- Majd én érted megyek.

- Rendben! 7-re várlak! Puszi - s megszakította a vonalat.

- Szia... - mormoltam a néma telefonnak.

Már álltam volna fel, mikor apám hangja megállított.

- Szóval két nap múlva az egyik barátnőd bulijára mész, de te még csak nem is szóltál nekem róla.

- Elfelejtettem, de szóltam volna.

Indultam tovább, hogy felhúzzam a cipőmet, amikor apám elém állt, így nem tudtam mozdulni.

- Hová mész?

- Meglátogatom Edwardot.

- Csak nem gondolod, hogy odaengedlek ezek után? - kérdezte dühösen. Felnéztem rá, majd úgy válaszoltam.

- De, igazából pontosan ezt gondoltam. Muszály mellette lennem.

- Nem engedem, hogy odamenny azokhoz a... - kezdte volna ócsárolni őket.

- Ne! Merészelj! Bármit is! Mondani! Rájuk! - hangsújoztam ki minden egyes szót.

- Hogy képzeled, hogy így beszélsz az apáddal? - fújtatott. Nem akartam veszekedni vele, csak el akartam innen menni, minél messzebb.

- Csak engedj, kérlek!

- Nem mész oda!

- Mellette kell lennem!

- Nem foglak egyedül elengedni hozzájuk.

- Oké - sóhajtottam. - És ha velem jönne egy farkas? - kérdeztem. Erre csak felhorkant.

- Szerinted átengednének a határon egy farkast? Na, ne röhögtess! - nevetett.

- Átengednék, mert ők nem olyanok, mint... - haraptam bele alsó ajkamba. Na, ebből, hogy jövök ki?!

- Mint én? - nézett rám apám ridegen.

- Sajnálom... - hajtottam le a fejemet.

- Rendben. Ha veled mehet egy farkas, akkor elengedlek. Hívd fel őket, kíváncsi vagyok, hogy megengedik -e.

Meglepődve néztem rá, de már hívtam is Carlisle számát. Az első csörgésre fel is vette.

- Igen? - szólt bele Carlisle kimérten.

- Carlisle, itt Bella - kezdtem csöndesen.

- Áh, Bella... Mit akarsz? - azt hiszem, mégsem volt olyan jó ötlet felhívni.

- Én csak... Hogy van Edward?

- Az igazat? Élet-halál közt van.

Végem van. Ma már másodjára.

U.i.: Remélem tetszett :D Mivel az előző fejezethez nem kaptam meg a kért kommenteket, ezért most egy darabig nincs komihatár. Meglátjuk magatoktól mennyit írtok. Remélem lesztek egy páran akik írnak. Nagyon jól esne. Pozitív és negatív kritikák egyaránt jöhetnek! Köszönöm!

d.