+16
Amerikai álom - 18. fejezet
Anne szemszög
Normannal úgy pattantunk fel a kanapéról, mintha tűzre ültünk volna. Eva ott áll velünk szembe, én pedig egy árva szót sem tudok kinyögni.
- Eva... - dadogom. - Ez... nem az, aminek látszik - nyögöm ki.
- Oh, tényleg nem? Akkor mégis mi ez? - teszi keresztbe a karját, a hangja nyugodt, s ezzel össze is zavar. Arra számítottam, hogy majd kiakad.
Csak állunk egymással szemben, de én még mindig nem tudom mit mondjak. Teljesen nyilvánvaló, hogy mit csináltunk Norman-nel, mikor Eva-ék beléptek az ajtón. Kár lenne tagadni. Percek is eltelhettek, mikor Eva nagyot sóhajt, leengedi a karjait maga mellé, majd megszólal.
- Tudok rólatok - kezd bele, mire rá kapom a tekintetemet.
- Tessék? - rémülök meg egy pillanatra.
- Tegnap este elfelejtettem átvinni a ruháimat Andrew-hoz és ma reggel átjöttem értük. A hálóban találtam meg... - néz ránk jelentőségteljesen.
Elpirulok. Eva ezek szerint meglátta, hogy egy ágyban alszok Norman-nel... meztelenül.
- Mióta tart ez köztetek? - kérdezi. Kinyitom a számat, de hang nem jön ki rajta.
- Kb. 5 hete - válaszol helyettem Norman.
- 5 hete... - mélázik el rajta nagynéném. - Mondd csak Anne... Mégis mikor akartad elmondani? - von kérdőre.
- Én... elakartam, csak... - nézek Norman-re kétségbeesetten.
- Nem tudtuk, hogyan reagálnál rá, így jobbnak láttuk titokban tartani - ment ki a helyzetből ismételten Norman.
- Először valóban nem örültem neki. Főleg, hogy úgy kellett megtudnom, hogy megláttalak titeket az ágyban - néz ránk enyhe rosszalló tekintettel. - De aztán Andrew meggyőzött róla, hogy adjak nektek egy esélyt. Így hát figyeltelek titeket egész nap és rá kellett jönnöm, hogy ti tényleg odáig vagytok egymásért - mosolyog ránk, én pedig teljesen ledöbbenek. - Na, ne nézz már így, Annie! Ölelj meg inkább! - lépked felém nagynéném.
Könnyes szemekkel ölelem át és köszönöm-öt suttogok a fülébe. Nem gondoltam volna, hogy ez a nap végül ilyen jól fog végződni. És, hogy Eva is ilyen jól reagál a Norman-nel való kapcsolatomra. Bár az is igaz, hogy ezért Andrew-nak is sokkal tartozom. Mosolyogva nézek rá és neki is odatátogok egy köszönöm-öt. Szintén mosolyogva biccent felém.
- Na jó - engedjük el egymást Eva-val. - Én kicsit elfáradtam, úgyhogy azt hiszem ideje lefeküdni. Jobb, ha ti is korán lefekszetek, holnap munka - néz a fiúk felé, akik konkrétan úgy néznek rá, mint egy földönkívülire. Egy kicsit én is megrökönyödöm Eva-n. Arra számítottam, most, hogy már tud mindent, nem lesz kifogása az ellen, hogy Norman-nel aludjak.
- Öhm... persze, már megyünk is - erőltet magára egy mosolyt Norman.
Felém lép, hogy elköszönjön tőlem, de zavarban érzem magam Eva és Andrew tekintetének kereszttüzében. Pirulva nézek rá, ő pedig mosolyogva nyom egy apró puszit a számra. Már az ajtónál járnak, mikor Eva egyszer csak felnevet. Értetlenül nézünk rá.
- Csak vicceltem srácok! - nevet. - Norman, ha szeretnél, akkor persze, hogy itt aludhatsz, sőt ha gondoljátok, akkor szobát is cserélhetünk Norman. Gondolom szeretnétek együtt tölteni minél több időt - néz rám elnézően Eva, mire megint csak elpirulok.
- De... nem azt mondtad még reggel, hogy ma nem akarsz Andy-vel aludni? Vagy megbeszéltétek már azóta a dolgokat? - kérdezem, nem mintha kifogást keresnék arra, hogy Norman itt aludjon.
- Tulajdonképpen miattatok kaptunk össze egy kicsit, de már megbeszéltünk mindent. Szóval, ha gondoljátok, akkor szívesen átcuccolok Andrew-hoz.
- Ez... nem is tudom, mit mondjak Eva. Köszönöm, hogy ennyire jól kezelted ezt az egészet, és hogy felajánlod a szobacserét is, de nem szeretném, ha azt éreznéd, hogy kitúrlak vagy, hogy kevesebb időt akarok veled tölteni!
- Oh, ne aggódj, ezt egy kicsit önző dologból is teszem - néz Andy-re mosolyogva. - De persze, azért néha jó lenne csajos estéket is tartani!
- Akkor mit szólnátok hozzá - nézek itt a fiúkra is -, ha ma mindenki maradna a saját szobájában és holnaptól pedig, akkor cserélünk? Persze a legnagyobb titokban - ajánlom.
- Nekem tetszik az ötlet - válaszolja Eva.
- Jól van, akkor legyen így. Holnap találkozunk - lép Andrew Eva-hoz és hosszan megcsókolja.
- Holnap beszélünk! - csókol meg engem is Norman.
A fiúk elmentek, mi pedig rendeltünk magunknak egy üveg bort. Beszélgetős estét tartottunk Eva-val. Kérte, hogy meséljek el mindent, hogyan is kezdődött ez köztünk Norman-nel. Én pedig mosolyogva idéztem fel az emléket.
~~~
2 héttel később
Már két hete, hogy egy szobában lakom Norman-nel. Nem is lehetnék ennél boldogabb. Csodálatos érzés minden este úgy lefeküdni, hogy mellette alszom el, s minden reggel az ő mosolyára ébredni. Már el is felejtettem, milyen jó érzés tartozni valakihez. Persze nagyon óvatosak vagyunk, a többiek előtt tartjuk a két lépés távolságot, jobban, mint eddig. Norman elmondta, hogy azon az estén, mikor megtudtam, hogy van egy fia, beszélt Emily-vel és kiderült, hogy tudott rólunk. Nem voltunk elég óvatosak, s lebuktunk előtte. Azóta jobban odafigyelünk. A szállodai szobából is úgy lépünk ki, hogy alaposan körbenézünk. Mindig Eva-val együtt megyek le a hallba, s együtt is jövünk fel a szobákhoz. Csak itt vállnak el az útjaink. Norman és Andrew ugyan így tesz.
Korán van még, de én már fent vagyok és Norman-t nézem. Gyakran csinálom ezt. Amíg ő alszik én csak nézem. Minden egyes porcikáját jól megnézem magamnak, a tetoválásait is, de leginkább az arcát. Annyira a gondolataimba mélyedek, hogy mikor megszólal összerezzenek.
- Megint azt csinálod - rekedtes a hangja.
- Mit? - súgom felé apró mosollyal.
- Engem nézel - válaszolja még mindig csukott szemmel, a hátán fekve.
- Szeretlek nézni - vallom be. Kinyitja a szemét és felém fordul.
- Én pedig téged szeretlek - húz oda magához.
- Én is szeretlek! - csókolom meg.
Fölém mászik és rám ereszti a testsúlyát. Beletúrok egyre hosszabb hajába. Kezdem megszeretni, olyan jó érzés beletúrni. Érzem a hasamnak nyomódni éledező férfiasságát. Amióta Norman-nel rendszeres szexuális életet élek, én is egyre bátrabb és nyitottabb vagyok. Az előző barátommal úgy éreztem magam, mint egy nyugdíjas. Az elején még hihetetlenül szerelmes voltam a srácba, de aztán ahogy teltek az évek, kezdett ellaposodni a kapcsolatunk, már-már csak megszokásból voltunk együtt. Fájt, mikor vége lett, hogyne fájt volna. De be kellett látnom, hogy mind a kettőnket így volt a legjobb.
Norman a nyakamat csókolgatja, mikor benyúlok kettőnk közé és a bejáratomhoz igazítom a férfiasságát. Felnyög.
- Imádom, mikor ilyen türelmetlen vagy! - kuncog.
- Kívánlak! - sóhajtom.
Megcsókol, majd belém hatol. Lassan és kimérten. Tudja nagyon jól, hogy ezzel az őrületbe kerget. Én a gyorsabb tempót részesítem előnyben, míg ő a lassabbat. Szeret kiélvezni minden pillanatot. Én is, nem erről van szó, csak nem olyankor, mikor megőrülök a vágytól, annyira kívánom. Norman pedig ezt nagyon is jól tudja és szereti húzni az agyamat. Most azonban nem hagyom magam, én is tudom, hogyan tudom őt teljesen az őrületbe kergetni. Rejtett kis izmaimmal egyenletesen szorítok rá a férfiasságára.
- Hagyd abba! - nyögi ki.
- Csak te kergethetsz az őrületbe? - incselkedek, s egy újra rászorítok.
- Anne! - hördül fel, de a szemei csak úgy csillognak a visszafojtott vágytól.
- Tessék? - vigyorgok rá.
- Megölsz! - döfi belém magát mélyen.
- Ah! - nyögök fel. - Nem áll szándékomban!
Norman gyorsabb tempóra kapcsol, s közben folyamatosan egymás száját faljuk. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer részem lesz ilyenben. Úgy érzem megtaláltam a másik felemet Norman személyében. Nem lehet elmagyarázni ezt az érzést, csak az tudja, hogy miről beszélek, aki már átélte ezt. Mikor más sem jár a fejemben csak ő. Folyton rátéved a tekintetem a forgatás alatt is, pedig tudom, hogy vigyáznunk kell. Úgy érzem lassan már létezni sem tudok nélküle. Ha nekem szabadnapom van, ő pedig forgat, akkor egész nap csak a szobában fekszem és rá gondolok. Vagy a laptopomat bújom és vagy a Walking Dead-et nézem, hogy addig is lássam őt, vagy cikkeket olvasok róla.
- Anne! - nyögi a nevemet.
- Szeretlek! - csókolom meg, s ebben a pillanatban mindketten felérünk a csúcsra. Lihegve gördül le rólam, majd a mellkasára húz és puszit nyom a fejem búbjára.
- Én is szeretlek, Anne! Elmondani sem tudom, mennyire! - simogatja a hátamat.
Ekkor még nem sejtettem, hogy hamarabb lesz vége a boldogságunknak, mint az gondoltam volna.
