Félvérszerelem - 53. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új fejit, jó olvasást hozzá! ;) És köszönöm az előző részhez kapott kommentárokat és a pipákat! :) Puszi, d.

Edward szemszöge

Bambán néztem Bellára. Hallottam, hogy mit mondott, de képtelen voltam felfogni. Csak néztem Szerelmemet, amint előttem áll és boldog mosollyal néz rám.

- Hogy... Hogy mondtad? - kérdeztem akadozva.
- Terhes vagyok, Edward. Kisbabánk lesz! - ült le mellém Kedvesem és a hasára vonta kezemet, miközben újra elmondta, hogy babát vár. Képtelen voltam felfogni. Hogy én, mint... apa? - hüledeztem magamban.

Nem bírtam levenni a szemeimet Bella hasáról. Családom gondolatai csak úgy üvöltöttek felém. Mindenki örült annak, hogy Bella terhes, de mégis aggódtak is érte. Apámnak eszébe jutott, hogy ő mit élt ár, mikor anyu elmondta neki, hogy engem vár. Mennyei boldogság járta át egész testét, és örült, hogy gyereke lesz. De aztán, ahogy telt az idő és anyám egyre rosszabbul viselte a terhességet, már nem is akart annyira. Félt, hogy elveszíti, és az utolsó percben harapta meg őt. Nem akarta, hogy nekem is át kelljen élnem azt a fájdalmat, amit ő élt át, ugyanakkor örült is neki, hogy unokája lesz. És nem tudhatja, hogy Bellánál is ugyanúgy végződik majd a terhesség, mint anyámnál.

Jacob érdeklődve figyelt engem. Nem tudtam, hogy mit vár tőlem. Csak arra várt, hogy végre kinyögjek valamit. Arra már rájöttem, hogy ezt próbálta meg elrejteni előlem és ezért volt velem ismét olyan goromba. Mert a lánya terhes lett tőlem.

- Edward? - térített magamhoz Bella kétségbeesett hanga.

Rákaptam a szemeimet és akkor láttam, hogy folynak a könnyei. De nem a boldogságtól. Tudtam, hogy valamit mondanom kéne, de nem bírtam kinyögni semmit. Csak hápogtam, mint egy hal. Láttam a kétségbeesést Szerelmem szemében. Nem akartam, hogy azt higgye nem akarom a babát. Mert én igenis akarom! Ugye? - kérdeztem magamtól.

- Apa... Apa leszek? - leheltem erőtlenül. Ennél többre nem tellett tőlem.
- Igen - sírt fel szerelmem, de a mosoly ott bujkált a száján.
- Bella, ez... Istenem! - nyögtem fel. - Apa leszek! - nevettem fel hitetlenül.

Bella velem együtt nevetett, majd megcsókoltam. Annyira hihetetlen volt! Gyerekem lesz! Nekem! - nevettem. A szobában érezni lehetett a feszültséget, senki nem szólt eddig egy árva szót sem, most viszont látványosan megkönnyebbült mindenki. Családtagjaim gratuláltak nekünk, mi pedig boldogan fogadtuk azt, egészen addig, míg egy morgást nem hallottunk, majd hogy az ajtó kivágódik. Jacob.

- Apa! - kiáltott utána Bella.
- Hagyd, majd én utána megyek - leheltem apró csókot a homlokára.

Kirohantam az ajtón, Jacob már farkasként rohant az erdőben. Utána rohantam, de még így sem értem be.

- Mr. Black! Álljon meg! Kérem! - kiabáltam utána, de mintha meg sem hallotta volna, futott tovább.

A gondolatai zavarosak voltak és az sem segített, hogy a többi farkas gondolatait is hallottam. Hiába próbáltam utolérni, nagyon gyors volt, minél előbb a határon túl akart lenni.

- Mr. Black, kérem! - kérleltem, de nem állt meg és a határ már túl közel van, ezt a sötétben is jól ki tudtam venni. - Beszéljük meg, kérem!

Még mindig nem állt meg, de most mintha lassítani kezdett volna. Én pedig még jobban elkezdtem futni, mikor rájöttem, hogy miért is lassított, de ekkor már késő volt. Átléptem a határt, és két hatalmas farkas állta utamat. Jacobot már nem láttam.

- Nyugalom! - tartottam fel a kezeimet és lassan hátráltam. Már éppen fordultam meg, hogy elhagyjam a farkasok területét, mikor az egyik farkas ráugrott a hátamra és leterített a földre. Felnyögtem. Mibe keveredtem már megint?
- Paul, engedd el! - jött a nyugodt utasítás. Megpróbáltam arra fordítani a fejemet és kicsit felemelkedni, de a farkas rám morgott. Jobbnak láttam, ha nyugton maradok. - Paul! - csattant fel Jacob.

A farkas morogva bár, de leszállt rólam. Nem akartam még nagyobb galibát okozni, így lassan, nyugodtan álltam fel, hogy leporoljam magamat.

- Mennyetek Quillel keleti irányba - szólt oda a farkasoknak, de a szemét nem vette le rólam. Paul ellenkezett volna, de Jacob ráparancsolt. Ketten maradtunk. - Átlépted a határt - közölte nyugodtan.
- Sajnálom, de muszáj beszélnünk - valahogy most nem tudott érdekelni a határ.
- Hát akkor beszélj!

Egy pillanatra meglepődtem. Most akkor nem akad ki a határ miatt? Ennyi volt? Jacob nem úgy nézett ki, mint aki bármit is akarna mondani. Meglepődtem, de összeszedtem magam és belekezdtem a beszédbe.

- Tudom, hogy félti Bellát. Én is féltem. De mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megajándékoz egy kisbabával. És nem kérném őt arra, hogy vetesse el. Bella is örül a babának és nem is engedné elvetetni. Tudom, hogy aggódik miatta, hogy a baba esetleg veszélyt jelenthet rá nézve. De... - folytatni azonban nem tudtam, Jacob közbeszólt.
- Abba belegondoltál, hogy attól még, hogy Bella nem változott át farkassá, még benne is megvan a farkasgén? A te félvéred keveredik az ő félvérével. A gyerek így ember, farkas, vámpír génekkel rendelkezhet. Mi van, ha Bella szervezete végül nem bírja majd ezt a három keveredését? Ha a végén feladja a küzdelmet?
- Bella erős, nem fogja feladni! - mondtam határozottan.
- Oké, tegyük fel, hogy megszüli a gyereket. És mi van akkor, ha úgy jár mint édesanyád? Ha át is akarnátok változtatni, mi van akkor, ha a farkasgén miatt nem fogadja be a ti mérgeteket és meghal? - erősködött Jacob.
- Megesküszöm az életemre, Mr. Black, hogy nem engedem, hogy Bellának baja essen - néztem komolyan a szemébe. Nem válaszolt rögtön, de hagytam neki időt, hogy gondolkozzon.
- Remélem, tudod, hogy bármennyire is tisztelem a szüleidet, attól még a fajtátokat nem bírom elviselni, és, ha Bellának baja esik, vagy... meghal, akkor senki sem fog tudni visszatartani attól, hogy megöljelek - válaszolta keményen.
- Önként sétálok az ön kezei közé - bólintottam.
- Rendben - bólintott. Már éppen el akart volna menni, mikor hirtelen eszembe jutott valami és utána szóltam.
- Mr. Black, csak még egy szóra! - ő megállt és visszafordult hozzám, felhúzott szemöldökkel nézett rám. - Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de úgy érzem fel kell tennem a kérdést - egy pillanatra megálltam, majd mély levegőt vettem és folytattam. - Szeretném... Szeretném az áldását kérni ránk - néztem mélyen Jacob szemébe.

Meglepődött, nem is kicsit, ez jól leolvasható volt az arcáról. Nem tudtam, hogyan fog reagálni a kérésemre, de úgy gondoltam egyszer élünk.

- Ezt most komolyan kérdezed? - kérdezte még mindig meglepve. Bólintottam válaszként. - És ha azt mondom nem? Hogy nem adom áldásomat? - húzta fel a szemöldökét. Nem tudtam erre mi lenne a helyes válasz, de kimondtam, amit gondoltam.
- Akkor is megkérném Bella kezét. A szüleim engem illemre és jó modorra tanítottak. Ha úgy jobban tetszik, akkor régi módi vagyok. Csupán tiszteletből kértem az áldását - vallottam be.
- Nos, legalább őszinte vagy - mondta, majd mélyet sóhajtott és a szemembe nézett. - Bellával már éppen eleget szenvedtetek, amiben nagy részt én voltam a hibás és itt és most ezért elnézésedet is kérem. Sajnálom, hogy ilyen későn jöttem rá, hogy Bella keresve sem találhatna nálad jobbat. Így hát áldásomat adom rátok.
- Komolyan mondja? - döbbentem le. Őszintén szólva nem erre számítottam.
- Igen - bólintott.
- Köszönöm - hebegtem. Még mindig alig fogtam fel, hogy ez igaz.
- Ha már itt tartunk, talán tegezhetnél is.
- Köszönöm, Jacob - biccentettem felé. Ő is biccentett, majd eltűnt a fák mögött.

Hihetetlenül boldog voltam. Ez életem egyik legcsodálatosabb napja! Életem Szerelme hazajött, ráadásul egy kis csöppséget hord a szíve alatt és most még az édesapja is áldását adta ránk!

Boldog mosollyal az arcomon léptem be a házunkba. A nappali már üres volt, de anyu a konyhában mosogatott.

- Bella? - kérdeztem rá életem legfontosabb személyére.
- Jól van, vacsorázott is és már alszik - mosolygott rám.
- Köszönöm.
- Jacobbal minden rendben? - nézett rám aggódva.
- Igen, minden a legnagyobb rendben van - vigyorogtam.
- Ennek örülök - mosolygott rám szívből.
- Megyek lefekszem én is.
- Menny csak, drágám! Jó éjszakát!
- Neked is - pusziltam arcon és már a szobámban is voltam.

Bella az ágyon magzatpózba kuporodva aludt. Boldog mosollyal az arcomon feküdtem be mellé és karoltam át hátulról, így vártam, hogy elragadjon az álom.


U.i.: Remélem tetszett! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek, majd holnap átnézem és javítom. További szép hetet kívánok! :) Puszi, d.

Happy Birthday!

3 évvel ezelőtt, ezen a napon nyitottam meg a blogomat. Happy Birthday My Blog! ♥ Ezúton szeretném megköszönni azt a rengeteg kommentárt mindenkinek, aki írt, és remélem van, aki ezentúl is velem lesz és olvassa tovább a történetemet és kommentál! :)

Félvérszerelem - 52. fejezet

Sziasztok! Sajnálom az egyhetes kihagyást, de nem volt erőm írni. Most viszont hoztam az új fejezetet! :)

Nagyon szépen köszönöm az előző részhez kapott kommentárokat, nagyon-nagyon jól estek! :) Gee szeretném neked külön megköszönni - ismét - a komit! Nagyon örültem a kritikádnak, mert ebből tanul az ember! :) És valóban az elején még csak tanulgattam az írást, de úgy érzem aztán belejöttem. Az utóbbi időben valóban nem volt annyi időm írni, vizsgáznom is kellett, és lehet, hogy ez meg is látszik az írásomon. De most már megnyugodhat minden kedves olvasóm Belláék visszatértek végleg! ;)

Jó olvasást! :) Puszi, d.

U.i.: Miközben írtam az újratalálkozást ezt a zenét hallgattam. Szerintem illik hozzá! :)


Edward szemszöge

Már este fél 10 van, de Bellát még mindig nem értem el. Ez hihetetlen! Nagyon remélem, hogy csak alszik és azért nem hívott vissza! - gondoltam magamban. Ha valami baja esik, én azt nem élem túl!

Idegesen járkáltam a szobámban fel-alá és már nem tudom hányadszorra próbáltam hívni Bellát. Üzenetet is hagytam neki, de arra sem válaszolt. Megőrülök! Na, jó! Nyugodj meg, Edward! Vegyél mély levegőt és próbáld meg még egyszer felhívni őt! - utasítottam magamat. Megnyomtam a gombot és vártam, hogy kicsöngjön.

A hívott szám jelenleg nem kapcsolható - jött a válasz a telefonból.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltottam fel és mérgemben az ágyra hajítottam a telefonomat.
- Edward! Kérlek, nyugodj meg! - jött be elkínzott arccal a szobámba Jasper.
- Mégis, hogy nyugodjak meg? - kiáltottam rá. - Nem érem utol Bellát!
- Biztos már alszik, ne idegeskedj!
- Hagyj most magamra, kérlek! - dőltem el az ágyon.

Elhiszem, hogy neki is rossz, hogy át kell éreznie, amit én érzek, de nem az ő szerelme van tőle több kilométerre! Bella sosem kapcsolja ki a telefonját. Most mi oka lenne rá? Vagy csak lemerült? - gondolkodtam. És mi van, ha valami baj érte? Vagy, ha bántották?

Már éppen kezdtem volna rosszabbnál rosszabb gondolatokba merülni, mikor meghallottam egy autó zaját. Felkaptam a fejem. Ez nem is akármilyen autó! Hirtelen ért a felismerés, hogy kinek az autóját hallom. Egy szempillantás alatt futottam le a lépcsőn, mikor láttam, hogy apám már az ajtó felé tart, hogy kinyissa azt.

- Ne! - nyögtem elfúlva. Értetlenül nézett rám a családom, de én nem törődtem velük. Feltéptem az ajtót és kiléptem. Nem akartam hinni a szememnek. Tényleg Ő áll előttem? - Bella - suttogtam magam elé.

Mintha csak meghallotta volna, felnézett, egyenesen a szemembe. Istenem! - nyögtem fel magamban. Láttam, amint Szerelmem szemeibe könnyek gyűlnek és boldog mosolyra húzza ajkát. Egy szempillantás alatt előtte termettem és szorosan magamhoz ölelve pörögtem vele, egyszer, majd kétszer. Boldog nevetése csendült fel. Zene volt füleimnek. Olyan régen hallottam már. Letettem, majd mélyen a szemébe nézve, könnyeit törölgetve, boldog mosollyal az arcomon suttogtam el nevét, újra és újra.

- Annyira hiányoztál! - suttogtam, homlokomat az övének döntve.
- Te is nekem, el sem tudod képzelni mennyire!
- Szeretlek! - választ sem várva megcsókoltam.

Annyi idő után végre újra érezhettem ajkai csodás ízét. Egyszerre sóhajtottunk bele a csókba. Annyira hiányzott már! - gondoltam magamba és még szorosabban öleltem magamhoz. Nyelvünk szenvedélyes játékba kezdett egymással, mire belenyögtem a csókba. Szívesen mentem volna még tovább is, de tudtam, hogy ez most nem lehetséges, ezért elváltam Kedvesem csábos ajkaitól.

- Én is szeretlek! - válaszolt korábbi vallomásomra. Megcsókoltam a homlokát és csak ekkor tűnt fel, hogy Jacob is itt van.
- Mr. Black - nyújtottam felé kezemet köszönésként. Nem fogadta el a jobbomat, helyette csak biccentett és elindult a ház felé.

Nem értettem, hogy mi baja lehet, de már megszoktam tőle ezt a viselkedést, úgyhogy nem is törődtem vele. Bella derekát átkarolva mentünk mi is vissza a házhoz. Csak ekkor tűnt fel, hogy az egész családom kint állt. Az arcukon lévő boldog molyos és a gondolataik alapján mindenki örült, hogy Belláék végre hazajöttek, még Rosalie is. Mindenki megölelgette Bellát, Jacobot is köszöntötték, majd bementünk a házba.

- Üljünk le a nappaliba - ajánlotta Esme.
- Oh, nem akarunk sokáig zavarni, sajnálom, hogy ilyen késői órán jöttünk, csak... - kezdett bele Bella.
- Nem zavartok - vágtam rá.
- Jacob, nem akarsz leülni? - kérdezte anyám, Jacob ugyanis az ajtó melletti falnak támaszkodva állt. Furcsa volt a viselkedése, azt hittem, hogy már megbékélt a Bellával való kapcsolatommal. Próbáltam beleolvasni a gondolataiba, de nagyon igyekezett elrejteni előlem.
- Ne kutassa a fejemben! - nézett rám mogorván.
- Sajnálom, én csak... - zavarba jöttem egy pillanatra. Túl feltűnő lettem volna?
- Kértek valamit enni vagy inni? - törte meg a kínos csendet anya.
- Én egy pohár narancslevet elfogadok, ha van - mosolygott Szerelmem.
- Máris hozom - mosolygott vissza szeretetteljesen anyu, Bellára. - Jacob, kérsz valamit?
- Nem, köszönöm - eresztett meg egy félmosolyt ő is. A szüleimmel eddig sem volt semmi baja, apámat tisztelte, ahogyan anyámat is.
- Meséljetek, milyen volt Spanyolország? - kérdezte kedvesen apám.

Bella boldogan kezdett bele a mesélésbe. Elmesélte - amit én már egyszer hallottam -, hogy megismerkedett még a repülőtéren Iannel és Spanyolországban újra összefutottak. Minden szabadidejét vele töltötte, mást ugyanis nem ismert a környéken. Nem mondom, nagyon rosszul esett, hogy egy másik pasiról így beszél Bella, hiába tudom, hogy csak barátként tekint rá. De nem tudhatom, hogy vajon ez az Ian is így tekint-e Bellára. Mi van ha bepróbálkozott nála? Próbáltam mosolyogni, nem feszültnek látszani. Nem tudom, mennyire sikerült, de Bella tovább mesélt.

- És apu megismerkedett Teresával. Nagyon kedves nő, illik apuhoz - mosolygott szeretetteljesen Szerelmem az apjára, aki viszonozta azt. - Van egy unokahúga, ő nevelte fel, a szüleit repülőgép szerencsétlenségben vesztette el.
- Oh, szegény kislány - kapta a szája elé kezét anyám. - Szívesen megismernénk őket, ugye Carlisle?
- Igen - értett egyet apu. - Örülnénk ha találkozhatnánk velük.
- Majd bemutatom őket, öhm... hamarosan - válaszolta Jake.
- Rendben - mosolygott Esme.
- Mond csak, Bella - kezdte Alice. - Milyenek a spanyol ruhaüzletek? - kérdezte izgatottan a pöttöm, mire Rose hevesen bólogatni kezdett, hogy ez őt is érdekli.
- Öhm... Tudjátok, hogy én nem szeretek vásárolni, egy-két boltban voltam csak. De vannak bazárok, igaz, ott nem kapni olyan ruhákat, amilyeneket ti szerettek, de vannak nagyon szép holmik.
- Bella, te Spanyolországban voltál és nem mentél el egy plázába sem? - hitetlenkedett Rose.
- Mit meg nem adnék, ha én is eljutnék oda! - sóhajtott Alice. - De nem mehetünk napra, a plázák meg nincsenek nyitva este! - szomorodott el.
- Sajnálom lányok.
- Későre jár az idő, biztosan nagyon fáradtak vagytok már, és holnap is van nap - állt fel Esme, de Bella közbeszólt.
- Várj, még van egy fontos dolog, amit eddig nem mondtam el - nézett körbe, majd tekintete megállapodott rajtam. - Edward, sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, de személyesen szerettem volna közölni veled és őszintén szólva, kicsit féltem is és még most is félek, hogy mit fogsz szólni hozzá.
- Bella, megijesztesz - néztem rá idegesen. - Mit nem mondtál el?

Nem válaszolt, helyette felállt és levette a kabátját. Fel sem tűnt, hogy eddig rajta volt - gondolkodtam el. Amint levette a kabátját, kezével lesimította a ruháját, így kiemelve hasát, ami gömbölyödött.

- Kisbabát várok, Edward - suttogta Szerelmem.


U.i.: Próbáltam kicsit érzelmesebbre írni az újratalálkozást, hát... nem tudom, mennyire sikerült, remélem azért tetszett. Írjátok meg mit gondoltok! :) Köszi és az esetleges hibákért elnézést kérek, később átnézem és javítom, ha kell! :) További szép hetet kívánok nektek! :) Puszi, d.

Félvérszerelem - 51. fejezet

Sziasztok! Köszönöm szépen az előző fejezethez kapott kommenteket! :) Szeretnék egyre reagálni. Gee remélem olvasod ezt a bejegyzésemet is, mert a Te komidra szeretnék válaszolni!

Egyáltalán nem haragudtam meg a komid miatt, sőt örültem neki, hogy leírtad a véleményedet. Elhiszem, hogy az utóbbi pár fejezet unalmasnak/feleslegesnek tűnt, de kellenek az ilyen átvezető részek is, nem lehet mindig pörgős, akció dús a fejezet. Én is olvastam már nem egy olyan történetet - sőt könyvet is! -, ahol úgy gondoltam, hogy felesleges volt X rész ebben a történetben. És amúgy is valahogy be kellett vezetnem az új szereplőket a történetbe. De nyugi, ebben a részben már hazamennek Belláék! ;)

Jó olvasást kívánok a részhez, remélem megint kapok pár komit! :)


Bella szemszöge

A hasam hihetetlenül görcsölt, már az őrület határán voltam. Apa és Tesa is megrémülve és aggódva kérdezgettek, hogy mi van velem, mondjak már valamit, de én csak zokogtam. Nem akartam, hogy baja essen a kicsikémnek. Abba belehalnék!

- Bella, mondj már valamit az Isten szerelmére! - kiabált, de nem hatott rám, csak még rosszabbul éreztem magam. Féltem neki elmondani, hogy terhes vagyok. Kiakadna, tudom nagyon jól. És nem akarom, hogy esetleg megint eltiltson Edwardtól, vagy ami még rosszabb, hogy esetleg megint bántaná Őt.
- Ian... - nyögtem.
- Már felhívtam, azt mondta, amilyen gyorsan csak tud, jön - simogatta a hajamat Jake.
- Bella, kicsim, nyugodj meg - nyugtatott Teresa. - Minden rendben lesz, de most meg kell nyugodnod és elmondanod, hogy mi a baj.
- Nem... - nyöszörögtem. Addig nem akartam elmondani, míg Ian ide nem ér. És, mint egy végszóra Ian berobbant az ajtón.
- Bella! - kiáltott fel ijedten. - Mennyetek ki a szobából! - szólt a többiekre.
- Mi? Nem! Tudni akarom, hogy mi folyik itt! - szólt mérgesen apám. - Bells? - vont kérdőre.
- Apa, kérlek ne akadj ki! - néztem rá könyörgően. - Terhes vagyok Edwardtól!

Kész, kimondtam! Most már utánam az özönvíz! Féltem, hogy mit fog reagálni apám. Az arcán először a döbbenetet lehetett látni, majd fokozatosan, ahogy felfogta, hogy mit mondtam, arca dühös maszkba torzult. Ettől féltem!

- Mi az, hogy terhes vagy attól a vérszívótól? Mégis mikor sikerült összefeküdnöd vele? - kiabált.
- Jacob, azonnal fejezd be! Bellának most nincs erre szűksége! Mennyetek ki, most! - emelte fel a hangját Ian is.
- Nekem, te ne...
- Azt mondtam, hogy most! - állt fel mellőlem Ian és apám elé állt. Jake morogva bár, de kiment Teresáékkal együtt.
- Köszönöm - hálálkodtam.
- Nem tesz semmit, csak kérlek nyugodj meg! Próbálj meg ellazulni - majd felkapott az ölébe és a kanapéra fektetett.

Mellém ült és a fejemet az ölébe vette. Elkezdett valamit dúdolni, miközben a hasamat simogatta. Becsuktam a szemeimet és próbáltam megnyugodni. Mély levegőket vettem, miközben csak a dallamra koncentráltam. Úgy látszik ez hatott, már nem fájt annyira a hasam és szépen fokozatosan el is múlt teljesen a fájdalom.

- Jobb már? - kérdezte Ian.
- Igen. Köszönöm, hogy itt vagy! - karoltam át a derekát, már ahogy tudtam ebben a testhelyzetben.
- Ugye tudod, hogy ez már nem játék és haza kell menned, hogy Carlisle megnézhessen? - nézett rám komolyan.
- Tudom - bólintottam.
- Várj, segítek felülni - nyúlt utánam Ian, mikor látta, hogy mi a szándékom.
- Behívnád a többieket?
- Persze, szólok nekik.

Apám jött be elsőnek, de úgy láttam, már valamelyest megnyugodott. Ian védelmezően elém állt, ami meg kell hagyni nagyon is jól esett. Ilyen biztonságban még csak Edwardnál éreztem magam. Mikor apámnak is feltűnt Ian veselkedése, egyből rámorgott.

- Sosem tudnám bántani a lányomat! - morogta foghegyről.
- Fizikailag talán nem is - feleselt Ian.
- Ian, kérlek! - fogtam meg a kezét és magam mellé húztam a kanapéra.
- Szóval? - nézett rám türelmetlenül apám. - Várom a magyarázatodat!
- Mikor Billy temetését intézted és én Edwardéknál voltam, akkor... akkor történt meg a dolog - pirultam el és a szememet is lesütöttem.
- Szóval kihasznált! - kiáltott fel. - Én megölöm! - teste remegésnek indult és tudtam, ha nem nyugszik meg azonnal, akkor képes és átváltozik.
- Nem! Én is akartam! - pirultam el még jobban. - Sőt... Edward nem akart elsietni semmit, de nekem szűkségem volt rá. Szeretjük egymást, apa! Előbb-utóbb megtörtént volna - néztem a szemébe.
- Felfogtad, hogy az az akármi, ami benned van... Megölhet téged? - sötétült el a szeme.
- Talán ezt nem most kellene megbeszélnetek - szólt közbe Ian, Teresára és Gabrielára pillantva.
- Elmondtam nekik mindent - szólt vissza közönyösen apám.
- Esme is túlélte - tereltem vissza a szót. - Ha Edward időben átváltoztat, akkor...
- Átváltoztat?! - szűrte a fogai között Jake. - Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy egy olyan szörnyeteg legyél, mint ők! Hazamegyünk és Carlisle azonnal kiveszi belőled azt az izét - szólt undorodva.
- Izét? - csordultak ki a könnyeim.
- Már megbocsájts, Jacob, de én is félvér vagyok, és talán nem kéne így beszélned az unokádról - hangsúlyozta ki az utolsó szót Ian. Apám már épp visszavágott volna valamivel, mikor elegem lett.
- Elég legyen! Nem engedem, hogy elvegyétek tőlem a kisbabámat! És ha neked nem tetszik a helyzet, apu, akkor akár itt is maradhatsz Teresáékkal. De én hazamegyek Edwardhoz és boldogok leszünk! - töröltem le a könnyeimet.
- Jacob, tudom, hogy félted Bellát, de talán igaza van. Haza kell mennetek, hogy Carlisle megvizsgálja őt. Talán nem lesz semmi baj, hiszen az elmondottak alapján Edward is félig ember, így nagyobb az esély, hogy több emberi rész lesz a kicsiben is - szólalt meg most először Teresa. Erre még nem is gondoltam. Jobban belegondolva, igaza lehet.
- Gyertek velünk, kérlek! - nézett könyörgően apám Tesára.
- Jake, nekem Gaby érdekeit is néznem kell... - mentegetőzött Tesa.

Látszott apámon a csalódottság, és, hogy nem tudja mihez kezdjen. Tudtam, hogy nehéz neki döntenie, hogy kivel maradjon, de most nem sajnálhattam meg. Én már éppen eleget áldoztam miatta! Én hazamegyek, vele, vagy nélküle. De ekkor olyan dolog történt, amire nem gondoltam volna.

- Tesa, talán megnézhetnénk Forksot és La Pusht - szólalt meg Gaby. Mindenki csodálkozva nézett rá, mire egyből visszavette az "engem-nem-érdekel-más-problémája" maszkot és gyorsan hozzáfűzte. - Talán lesz egy jó kis családi perpatvar - rántotta meg unottan a vállát. Hihetetlenül hálás voltam most neki ezért és melegen rámosolyogtam, amit félszegen viszonzott.
- Tényleg ezt akarod, Gaby? - kérdezte meglepődve Tesa.
- Hát... Annyira rossz csak nem lehet, és pár hetet kibírok. Ha meg nem tetszik, úgyis haza jövök! - húzta fel az orrát.
- Rendben van! Akkor megyünk - nézett Teresa apámra, mire megcsókolta őt.
- Ian, ugye te is velünk jössz? - kérdeztem reménykedve.
- Sajnálom Kislány, de még van pár elintéznivalóm itt. De utánatok repülök, ígérem! Meg kell ismernem ezt azt Edwardot! - kacsintott rám.
- Kislány? - nevettem. Csak megrántotta a vállát és velem nevetett. - Remélem minél hamarabb utánunk tudsz jönni - öleltem meg.

~*~*~*~*~

Már minden ruhámat bepakoltam, már csak a pipere cuccomat kellett összekészítenem, mikor megakadt a szemem valamin. A nyakláncom, amit még Edwardtól kaptam. Már teljesen el is felejtettem, és persze egyből bűntudat öntött el. Felraktam a nyakláncomat, gyorsan összepakoltam a fürdőszobában is és már mentem is a nappaliba.

~*~*~*~*~

Már a reptéren ültünk és vártuk, hogy szólítsák a mi járatunkat. Persze a pisilhetnék is rám jött.

- Azonnal jövök, ki kell mennem a mosdóba - szóltam apáméknak.
- Várj, veled megyek! - állt fel Gaby. Nem kicsit lepődtem meg, de bólintottam.

Nem beszéltünk egymással, mikor is dolgom végeztével, hirtelen megszólaltam.

- Köszönöm Gaby - mondtam csöndesen.
- Nem miattad tettem - nézett rám. Valahogy sejtettem. - Teresának már rég kijár egy kis boldogság és mindig csak az én érdekemet nézte, nem hagyhattam, hogy most is elszúrja a boldogságát. És megmondtam, ha nem tetszik a hely, én visszajövök.
- Én azért hálás vagyok neked - és hirtelen felindulásból megöleltem őt, de pár másodpercnél tovább nem tartott az egész. Ő is eléggé meglepődött tettemen.

~*~*~*~*~

Már a gépen ültünk, mikor eszembe jutott, hogy ma Edwardon volt a sor, hogy felhívjon, de ez teljesen kiment a fejemből. Megnéztem a telefonomat és 10 nem fogadott hívást és 4 üzenetet jelzett ki. Sajnos már nem tudtam őt visszahívni és az SMS-eket sem tudtam megnézni, mert felszálláshoz készülődtünk, így ki kellett kapcsolnom a telefont.

- Ezt a nyakláncot itt vetted? - kérdezte hirtelen apám. Felkaptam a fejemet és kíváncsi tekintetébe néztem.
- Nem - érintettem meg a kis medált. - Edwardtól kaptam.
- Eddig még nem láttam rajtad - jegyezte meg.
- Egyszer levettem és teljesen megfeledkeztem róla. Pakolás közben akadt a kezembe.
- Szép - jegyezte meg, majd elfordította tekintetét.

~*~*~*~*~

Végre hazaértünk. Otthon mindenki örült nekünk és már szervezték is a tábortüzet a megérkezésünkre. Én is örültem, hogy végre itthon lehetek, ismerősök, barátok társaságában. Apámmal úgy döntöttünk, hogy Teresát és Gabrielát egyelőre még nem mutatjuk be Cullenéknek. Először a baba témát kell megoldanunk. Nem értettem, mit kell ezen megoldani. Én már döntöttem, megtartom és kész! Már a földes úton jártunk apámmal, mikor eszembe jutott valami.

- Apa kérlek, ne gondolj a terhességemre! Én szeretném elmondani Edwardnak - néztem rá kérlelőn.
- Rendben, bár nehéz lesz eltitkolnom, hogy miért is akarom kiherélni azt a... - de elhallgatott, mivel csúnyán néztem rá. - Jól van, jól van! Majd odafigyelek a gondolataimra.
- Köszönöm.

És ebben a pillanatban megálltunk a Cullen ház előtt.


U.i.: Nos, ez jóval hosszabb lett, mint a megszokott, remélem örültök! :) A következő fejezet Edward szemszögéből indul. :) További szép hetet kívánok nektek! :) Puszi, d.

Félvérszerelem - 50. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam új részt, nem így terveztem, de az elmúlt hetem nem volt egy könnyű hét. A lényeg, hogy most itt vagyok a frissel! :) Jó olvasást! Pusz, d.

U.i.: Az oldal sávban megváltoztattam Gabriela fényképét. Most néztem a Vámpírnaplókat és valahogy Caroline Forbes-t jobban beletudom képzelni ebbe a szerepbe, szóval lecseréltem a képet.

Bella szemszöge

Apával úgy döntöttünk gyalog megyünk Teresáékhoz. Már egy ideje csöndben sétáltunk, mikor apám megszólalt.

- Bells, szeretném, ha kedves lennél Gabriellához. Nem tudom, milyen a személyisége, de szeretném, ha nyitott lennél felé - nézett rám.
- Persze, apu. Jó kislány leszek! - néztem rá angyalian, mire elnevette magát.

Nem tudtam, hogyan hozzam fel apámnak a témát, miszerint szeretnék már hazamenni. Tesáék háza sem volt már messze, így úgy döntöttem egyszerűen csak kinyögöm.

- Apa, szeretnék már hazamenni - néztem rá a szemem sarkából. Egy pillanatra ledöbbent és megállt menet közben, de aztán újra elindult. Nem nézett rám.
- Tudom, hogy hiányzik neked Edward és ezt meg is értem - nézett rám. - Sajnálom, hogy olyan kegyetlen voltam veletek. Csak most jöttem rá, mikor megismertem Teresát, hogy hogyan is érezhetsz Edward iránt. Sajnálom, hogy elrángattalak ide, de akkor úgy éreztem így helyes. Ha tehetném visszaforgatnám az időt és az egészet előröl kezdeném - meglepett apám vallomása, de csöndben hallgattam. - Annyira sajnálom Bella, hogy így viselkedtem. És köszönöm, hogy eljöttél velem ide. Még nem beszéltem Teresával erről a költözéses dologról. De te mit szólnál, ha esetleg velünk lakna La Push-ban? - nézett rám.
- Apa, én... Nem is tudom, mit mondjak. Ez a vallomásod... - nem találtam a szavakat.
- Nem kell mondanod semmit, Bells. Csak kérlek, ne haragudj rám. Edwardtól is elnézést fogok kérni. És áldásomat adom a kapcsolatotokra. De azért ne túlozzunk! - nézett rám szigorúan. - Ha csak egyszer is meg mer bántani, vagy valamit csinál veled, nem kímélem meg az életét!
- Köszönöm, nem haragszom rád, és ne aggódj. Edward szeret engem, sosem bántana - öleltem meg. - És örülnék, ha Teresa velünk lakna. Ha te boldog vagy vele, akkor részemről rendben. És lesz egy nővérem is! - nevettem. - Mindig is akartam egy idősebb testvért, igaz mindig is egy bátyót szerettem volna, de azt hiszem a farkasokkal is beérem. Ők nagyon jól betöltik ezt a szerepet. Tényleg Gabriela fiatalabb vagy idősebb nálam?
- Nem tudom, de majd most megtudjuk. És majd vacsora közben esetleg felhozhatom Teresáéknak ezt a költözés témát. Csak reménykedem benne, hogy beleegyeznek, hogy odaköltöznek hozzánk.

Időközben megérkeztünk. Tesa nyitott ajtót és egy forró csókban köszöntötték egymást apámmal. Örültem, hogy végre apám is boldog. Mikor elszakadtam egymástól, Tesa engem is megölelt és beljebb invitált minket. Még sosem jártam Teresáéknál. Nagyon családias kis házikó. Van egy tágas nappalija, egy kisebb konyhája, két hálószoba és a fürdő. Olyan kis otthonos. Én is ilyet szeretnék majd Edwarddal. Nem túl nagyot, de legalább családias legyen. Már nagyon várom, hogy elmondhassam Edwardnak a hírt, hogy kisbabánk lesz.

- Üljetek csak le, azonnal szólok Gabynak és máris tálalok.
- Kíváncsi vagyok, milyen Gabriela - suttogta nekem apám.
- Én is.

Kinyílt az egyik ajtó és kilépett rajta először Teresa, majd mögötte egy szőke hajú lány. Első ránézésre idősebbnek mondanám, mint amennyi én vagyok. Apámmal együtt felálltunk bemutatkozni.

- Jake, Bella, ő itt Gabriela az unokahúgom. Gaby, ő itt Jacob Black a szerelmem - mosolygott apura Tesa. - Ő pedig a lánya Isabella Black.
- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Gabriela - nyújtott kezet apu. A lány kissé vonakodva, de elfogadta.
- Én is.
- Szia, Isabella vagyok, de szólíts csak Bellának. Azt jobban szeretem - nyújtottam én is kezet felé.
- Gaby - rázta meg a jobbomat.
- Üljetek le, Gabyval azonnal tálalunk - mosolygott ránk Teresa.

Úgy tettünk, ahogy Teresa mondta. Elsőre elég furcsának tűnik ez a lány. Kinézete alapján szeleburdinak, vadócnak, szeszélyesnek gondolnám, aki hamar felkapja a vizet, de az előbb mégis olyan csendes, visszahúzódó volt. Vajon melyik az igazi énje?

Teresa és Gabriela tálalták a vacsorát. Az elején kicsit nehézkesen ment a beszélgetés. Én próbáltam beszélgetni Gabyval, de ő nagyon szűkszavú volt. Azt viszont megtudtam, hogy 1 évvel fiatalabb nálam, most töltötte be nemrég a 17. életévét, míg én ugye szeptemberben a 18-at fogom. Apu is próbált vele beszélgetni, de nem jutott többre vele, mint én. De aztán Gaby is végre feltett egy kérdést számomra. Egy elég kényes témával kapcsolatosat.

- Bella van barátod? - kérdezte egy falat után. Azt hittem félrenyelem az üdítőmet, amit éppen ittam.
- Igen van. És neked? - kérdeztem udvariasan.
- Csak volt. 1 hónapja szakítottunk - mondta közönyösen.
- Oh, sajnálom - mondtam. Nem értettem, hogy tud így beszélni a volt barátjáról. Talán nem szerette őt, hogy ilyen közönyös? - megráztam a fejemet, csak azzal nem számoltam, hogy ezt Gaby szóváteszi.
- Valami baj van, Bella? - kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában.
- Nem, nincs - magyarázkodtam rögtön, mire felhúzta a szemöldökét. - Csak nem értem, hogy tudsz ilyen könnyen beszélni erről, hiszen nemrég szakítottatok - néztem rá érdeklődve.
- Nem bánom, hogy vége van, amúgy sem szerettem igazán, csak jó volt vele lenni. Tudod, hogy van ez... A pasik jönnek mennek - magyarázta. Teljesen elképedtem. Ha nem szerette, akkor mégis mért volt vele? Mért játszott szerencsétlen sráccal?
- Nos, én nem így gondolom, de nem vagyunk egyformák - mosolyogtam rá halványan.
- Miért, neked nem volt a mostani barátodon kívül senkid?
- Nem. És nem is lesz. Nekem Edward az igazi.
- Honnan tudod? Ha ő az első barátod, akkor nincs viszonyítási alapod. Ki tudja, lehet, hogy valaki más még boldogabbá tenne. Nem tudhatod rögtön az első barátodnál, hogy ő lesz életed nagy szerelme. Ha már itt tartunk, mit szólt a barátod, ahhoz, hogy otthagytad őt? És gondolod, hogy nem csalt meg ezalatt az idő alatt? Ugyan már! Ő is csak pasiból van!
- Ehhez semmi közöd nincs, és biztos vagyok benne, hogy nem csalt meg! - néztem rá mérgesen. Kezdett kihozni a sodromból. - Szerintem ezt a témát inkább hagyjuk - vágtam egy újabb falat húst. Kicsit erőteljesebben szúrtam bele a villát, mint szerettem volna. Teresa is megszidta Gabriellát és ezek után szerencsére nem kötözködött tovább.

Már a desszertnél jártunk, mikor apu felhozta a kényes témát.

- Khm... - köszörülte meg a torkát, hogy rá figyeljünk. - Szóval, Teresa... Mi Bellával hamarosan haza fogunk menni és arra gondoltam, gondoltunk Bellával, hogy ha gondoljátok, akkor odaköltözhetnétek hozzánk. Tudom, hogy ezt most így hirtelen nem lehet eldönteni, de nagyon szeretlek és szeretném, ha összeköltöznénk, mert én nem csak egy nyári kalandot akartam veled.

Teresa és Gabriela is döbbenten nézett apámra. Ebből baj lesz - gondoltam magamba és nem is tévedtem sokat.

- Jake ez... - kezdte Tesa, de Gaby közbe szólt.
- Nem! Én ugyan el nem költözök innen! Nem fogok egy esős kis helyre menni, nem fogom itt hagyni a napsütést, a tengerpartot egy esős helyért! - kelt ki magából Gabriela.
- Gaby, nyugodj meg kérlek! - kérlelte Teresa.
- Nem nyugszom meg! - pattant fel a székéről. - Azt ne mondd, hogy te szívesen mennél egy olyan kis eldugott helyre! Tesa, a mi életünk itt van és nem hagyom itt a barátaimat sem!
- Gabriela, higgadj le! Még nem mondtam igent az ajánlatra! - emelte fel a hangját Teresa.
- Tesa, én sajnálom, nem kellett volna felhoznom ezt a témát, csak Bella is már haza akar menni Edwardhoz és nekem is ideje visszatérnem, nagyon jól tudod, hogy miért - magyarázkodott apám. Ezek szerint elég alaposan beavatta Teresát a farkasos dolgaiba.
- Ó, hát persze! A drága Bellának hiányzik a pasija, nincs aki jól megdugja őt! Hát ez engem egyáltalán nem érdekel! Az én problémám sem érdekel másokat! Mennyetek csak haza nyugodtan és akkor ti is élhetitek tovább az életeteket és mi is! - kiabált Gaby. Erre már én is felkaptam a vizet.
- Hogy mondhatsz ilyet? Fogalmad sincs, hogy mi van köztem és Edward között! - ziháltam. Tudtam, hogy nem kéne ennyire felkapnom a vizet, mert nem tesz jót a stressz a kicsinek sem, de nem tudtam visszafogni magam és éreztem, hogy a hasam elkezd görcsölni.

Egy éles sikoly hagyta el az ajkaimat, majd visszarogytam a székre, miközben a hasamra szorítottam a kezemet. Ne! - gondoltam. Csak a babának ne essen baja! - könyörögtem.

- Bells!? Mi van veled? Hallod? Mondj már valamit! - rázogatott apám, de én csak összegörnyedve zokogtam. Nem akartam, hogy bármi baja legyen a kicsikémnek! Én azt nem élem túl!
- Csak... hívd ide Iant, kérlek! - nyöszörögtem. Most ő az egyetlen, aki ebben a helyzetben segíteni tud nekem.


U.i.: Köszönöm az előző fejezethez kapott 2 kommentet! :) Igyekszem a következővel, de nem ígérek semmit! :) Szép hetet nektek! :) Puszi, d.