Amerikai álom - 20. fejezet
Norman szemszög
Dühösen csapom be magam után a szoba ajtaját. Nem is annyira dühös, inkább csalódott vagyok. Értem én, hogy Anne tart az apja véleményétől. Az is nyomós érv, hogy ne rendezzen jelenetet. De, ha nem Anne-től tudja meg az igazságot, csak rosszabb lesz.
Sóhajtva dőlök hátra a lift falának és várom, hogy becsukódjon az ajtó, mikor csilingelve újra kinyílik.
- Hello Norman! - köszön rám Greg.
- Hello Greg! - köszönök meglepve. - Hát te?
- Éppen hozzád indultam - néz rám jelentőség teljesen. - Pont kopogni akartam, mikor elég feldúltan kiléptél egy másik szobából.
Azt hiszem az arcom mindent elárult Gregnek. Nem állok neki magyarázkodni, felesleges lenne. Greg viszont újra megszólal.
- Ha jól tudom abban a szobában Eva és Anne Sturridge vannak. Nos, lássuk csak, Eva-val nem hiszem, hogy összeszűrted a levet, Andrew akkor meg is ölne - mélázik el. Összeráncolom a szemöldököm. Tud Andrew-ról és Eva-ról? - Kizárásos alapon marad Anne - néz rám, de én nem válaszolok. - Tudod, nem hibáztatlak érte. Anne fiatal és gyönyörű. Még én is szívesen megdugnám - sóhajt fel vágyakozva, az én testem pedig megfeszül. - Azok a feszes lábai - folytatja - biztos vagyok benne, hogy a mellei is... - de befejezni már nem tudja a mondatot, a falhoz szorítom.
- Ne merészelj így beszélni róla! - sziszegem a fogaim közt.
- Hé, haver, nyugodj meg - teszi kezét a kezemre, s csak azért engedem el, mert csilingelve nyílik ki a lift ajtaja. Leértünk a hallba.
Szinte kiugrom a liftből, minél távolabb akarok kerülni Greg-től. Idáig jól kijöttünk, jókat tudtam vele beszélgetni, de ezek után nem vagyok benne biztos, hogy a kapcsolatunk továbbra is ilyen jó marad.
- Norman - fog vissza a rendező. - Sajnálom az előbbit, nem gondoltam komolyan. Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy igazam van-e.
- Miről beszélsz?
- Nézd Norman, nem vagyok vak. Látom, hogy mi van közted és Anne között, ahogyan azt is láttam anno, hogy mi van Andy és Eva között. Nézd, engem egészen addig nem érdekel, hogy mit csináltok, míg nem megy a munka rovására. Egyébként örülök, hogy boldog vagy - nyújt kezet.
Megköszönöm neki, majd csatlakozom a többiekhez. Andrew mellé lépek, egyből észreveszi, hogy valami nincs rendben.
- Minden oké? - bök oldalba.
- Nem - rázom a fejemet. - De ezt ne most beszéljük meg. Este elmegyek edzeni, van kedved jönni?
- Szívesen elkísérlek - bólint rá. Ekkor jut eszembe, hogy a meglepetést is le kell mondanom, amit Anne-nek szerveztem.
A forgatási helyszínig nem is hozzuk szóba a dolgot, csak semmiségekről beszélgetünk a többiekkel.
Anne szemszög
Mire a szálloda éttermébe érek, apu és Pete már befejezik a reggelizést.
- Itt vagyok - ülök le hozzájuk az asztalhoz és nagyot kortyolok a kávémból.
- Kérsz reggelit?
- Nem, köszönöm, később szoktam enni. Szóval... - nézek rájuk kíváncsian. - Hogy-hogy itt vagytok?
- Hiányoztál nekünk. És Peter is rágta már a fülemet, hogy jöjjünk. Azt hiszi, hogy majd bemehet a forgatásra, de mondtam neki, hogy nem lehet.
- Apu! - rivall apura Pete.
- Sajnos igaza van apunak, Pete. Nem hiszem, hogy beengednének a forgatásra.
- De én nem zavarnék ott senkit! Csak csöndben nézném, ahogy ti dolgoztok - néz rám bociszemekkel.
- Nem tudom, Peter - húzom el a számat. - Én nem rég óta dolgozom velük és nem tudom, hogy kérhetnék-e ilyet a főnököktől. És az sem lenne jó, ha otthon eljárna a szád a barátaidnak, hogy mit láttál.
- Nem mondanám el senkinek, megígérem!
- Hagyd a nővéredet, Peter! - szól rá apu.
- Akkor legalább a színészekkel találkozhatok? Vagy legalább csak a kedvencemmel! - kérlel.
- Meglátom, mit tehetek érted - mosolygok rá.
- Köszönöm Annie! - ölel meg ültünkben.
- Nem ígérek előre semmit! - nevetek fel. Hiányzott már a családom. - Amúgy ki a kedvenced?
- Természetesen Daryl Dixon! - mondja büszkén, nekem pedig az arcomra fagy a mosoly. - Ő a legjobb karakter benne!
- Aha, értem... Amúgy apu, te engeded neki, hogy ilyet nézzen? - terelem gyorsan a szót.
- Most mit csináljak? Úgy is megnézi, hiába tiltanám meg neki - rántja meg a vállát.
- Nem is olyan véres, miért ne nézhetném? - kérdezi ártatlanul az öcsém.
- Valóban nem, de nem hiszem, hogy egy 12 évesnek való - dorgálom, mire csak legyint rá.
- Akkor, mit csinálunk ma? - kérdi apu.
- Öhm, nem is tudom, nem ismerem annyira a helyet, nem volt még időm körbenézni. Folyton dolgozom, ha pedig éppen szabadnapom van, akkor inkább pihenek, minthogy mászkáljak a városban.
- Akkor csak sétáljunk egyet itt a környéken - ajánlja apu.
- Benne vagyok - gyorsan megiszom a kávémat.
- Este pedig elmehetnénk valahova vacsizni négyen.
- Jól hangzik! - lelkendezik Peter.
Norman szemszög
Munka után visszaérve a szállodába összeszedjük az edzős cuccunkat és egy közeli edzőterembe megyünk. Muszáj kiadnom magamból a feszültséget. Mind a ketten a futópadnál kezdünk. Andrew ismer már annyira, hogy tudja, ilyenkor jobb, ha nem kérdez, majd ha már készen állok rá, akkor magamtól fogok mesélni. Így is történt, mikor már kihajtottam magamból mindent és sípolva vettem a levegőt, csak akkor szálltam le a futógépről és mentem az egyik súlyemelős géphez. Andrew követte a példámat, bár ő kevésbé hajszolta magát a futógépen.
- Anne apja és öccse itt vannak - kezdek bele csak úgy a semmiből, Andy pedig figyelmesen hallgat. - Olyan jól indult a reggelünk - sóhajtom. - Csodálatosat szeretkeztünk és miden jó volt egészen addig, míg Anne-nek csörögni nem kezdett a mobilja. Az apja hívta és valami meglepetésről beszélt neki. Közben kopogtak, én a hálóból hallgatóztam. Anne apja és az öccse álltak az ajtóban, meglepetést kiáltva. Ők voltak a meglepetés... - túrok a hajamba. - Estére én is készültem egy kis meglepetéssel Anne-nek, de így le kellett mondanom. Ja és visszacuccoltam hozzád, Eva pedig Anne-hez.
- Igen, Eva említette. Nézd haver, ez még nem a világ vége. Gondolom csak pár napra jöttek, aztán megint Anne-nel lehetsz.
- Ez így igaz - bólintok. - Csakhogy Anne nem akarja elmondani az apjának a kapcsolatunkat - nyögök fel kínomban. - Én megértem, hogy tart az apjától, de úgy érzem, hogy szégyell engem. Az apja is elfogadna minket, csak idő kérdése. De nem vállal fel engem a családja előtt és ez nagyon rosszul esik. Én ország-világ előtt felvállalnám őt, de mivel nem szeretné ezért titkolózunk.
- Nem biztos, hogy olyan jó ötlet lenne, ha mindenki tudomást szerezne rólatok.
- Ugyan már Andrew! Minden csoda 3 napig tart! A média is találna mást, pár napig csámcsognának rajtunk, de előbb-utóbb már nem lennénk olyan érdekesek számukra.
- Mondasz valamit - egyezik bele.
- Mellesleg már Greg is tud rólunk. És rólatok is.
- Tessék? - lepődik meg.
- Igen. Reggel a liftben mondta - kezdek bele, s elmesélem a reggel történteket.
