A fejléc Szasza munkája. Nagyon szépen köszönöm!

2012. december 26., szerda

Félvérszerelem - 59. fejezet

Sziasztok! El sem tudjátok képzelni mennyire sajnálom, hogy nem tudtam már mióta hozni a fejezetet, de a gépem még mindig a halálán van, darabokban bírtam csak megírni a fejezetet. De most elkészült! Remélem azért tetszeni fog, bár lehet, hogy ennek kicsit más lett a hangulata, mint a többinek, legalábbis az Edward szemszöges résznek. Kicsit gyorsítottam a tempón, bocsi! :$ Köszönöm a megértéseteket és türelmeteket! :) Ezzel a fejezettel szeretnék további Kellemes Ünnepeket és jó szünetet kívánni! :) Puszi, d.


Edward szemszöge

2 évvel később

Nem gondoltam volna 2 évvel ezelőtt, hogy egy napon itt fogok állni az oltár előtt, várva életem szerelmét. És most mégis. El sem hiszem, hogy annyi minden után, ami ezalatt a 2 év alatt történt velünk, most minden rendeződni látszik és boldog az egész családunk. Hál' Istennek Bella és Teresa is nagyon jól bírta az első évét, még így is, hogy csak félvámpírok.

Először kicsit tartottunk, hogy mi lesz, ha Teresa felébred félvámpírként. Nem tudtuk másképp megmenteni, csak ha vámpírrá változtatjuk. De azt sem tudtuk, hogy ez Jacobra milyen hatással lett volna, így én változtattam át csak félvámpírrá. Szerencsére jól megvannak együtt Jacobbal. Gabriela kicsit kiborult, hogy egyetlen rokona is más lett, de szépen lassan elfogadta.

Féltünk, hogy mi lesz Bellával és a kicsikkel. Bár Teresa után nem kellett annyira aggódnunk Belláért, de még mindig ott volt, hogy van benne némi farkas gén. Végül az a kevés vámpírméreg legyűrte a farkas gént, így Bella is félvámpír lett. Ugyanolyan, mint Teresa vagy én. Eszik emberi ételt is és állati vért is. A kicsikben több emberi gén van, így ők lassabban fejlődtek, mint én. De ezalatt a 2 év alatt már ők is felnőttek - legalábbis kinézetre már olyanok, mint a 17 évesek - és most itt ülnek az első sorban.

Gondolataimból apám hangja ébresztett fel.

- Itt az idő, fiam - mosolygott rám. És már meg is hallottam felcsendülni a nászindulót.

Pár perc múlva feltűnt Bella is az édesapja mellett. Szemkápráztatóan nézett ki az esküvői ruhában. Láttam rajta némi idegességet, amin mosolyognom kellett. Úgy látszik a mosolyomtól megnyugodott, ő is elmosolyodott.

Jacob átnyújtotta nekem Bella kezét, arcon csókolta, majd Teresa mellé ült. Nem is figyeltem, hogy miről beszélt a pap, egész végig Szerelmemet tüntettem ki a figyelmemmel. Már csak arra eszméltem fel, mikor ki kellett mondanunk azt a bizonyos szót: Akarom.

Ahogy megcsókoltam - most már - a feleségemet, megszűnt a külvilág. Csak ő és én voltunk. Addig csókoltuk egymást, míg bírtuk szusszal. De aztán el kellett válnunk egymástól. Mindenki örömujjongásban tört ki, mi pedig nem győztük fogadni a gratulációkat.

- Most már Bella törvényesen is hozzád tartozik, és ha nem vigyázol rá, megkeserülöd - rázott velem kezet Jacob.
- Ne aggódj, Jacob! Az életemnél is jobban fogom óvni őt és a gyermekeinket - néztem komolyan a szemébe.

A gratulációk után jött a buli, és hát... Alice itt is kitett magáért. Egyszerűen mindent fantasztikusan megszervezett, úgy ahogy kértük, semmi felhajtás, semmi túlzás. Tökéletes, ez a legjobb szó rá.

- Megtisztelne az első tánccal, Mrs. Cullen? - hajoltam meg Kedvesem előtt.
- Ezer örömmel, Mr. Cullen - pukedlizett.

Egymás szemébe nézve körbetáncoltuk szinte az egész táncparkettet. Nem kellett semmit mondanunk, szavak nélkül is értettük egymást. Hogy mennyire szeretjük egymást és milyen boldogok vagyunk. De nem csak mi ketten voltunk az esküvőnkön, így el kellett szakadnunk egymástól és mással is táncolnunk.

A buli vége felé aztán kezdtünk elbúcsúzni a többiektől, indulnunk kellett ugyanis a nászutunkra.

- Még mindig nem árulod el, hogy hová megyünk? - karolt át Bella.
- Nem - mosolyogtam. - Meglepetés!
- Csak várd ki a végét, míg odaérünk! - mormolta a fülembe.
- Már alig várom - haraptam a fülcimpájába, mire felnyögött.
- Ezt tartogassátok a nászútra! - röhögött Emmett.

Javíthatatlan, de most az egyszer igazat adtam neki. Elbúcsúztunk a többiektől és elindultunk Esme szigete felé, hogy eltöltsünk ott 2 csodálatos hetet.

Matthew szemszöge

Egyedül én, a húgom és Ian vagyunk itthon. Anyák már egy hete nászúton vannak, a nagybátyámék és nagynénémék vadásznak, nagyszüleim pedig dolgoznak. Most még Jake nagypapa sincs itt Teresával, ők is romantikáznak, ezért Gaby is nálunk van ma. Csakhogy ő sincs itthon. Biztos megint valami pasival van. Nem értem ezt a lányt. Miért jó neki mindig, hogy mással van?

Az ablakon kibámulva láttam, amint éppen megáll egy autó a házunk előtt. Ismeretlen autó volt és nem kellett hozzá túl sok ész, hogy kitaláljam ki jött meg. Láttam amint Gabriela odahajol az ismeretlen sráchoz és megcsókolja. A szívembe fájdult bele, de akkor sem szakítottam el tőlük a szememet.

Mérhetetlen nagy düh kerített hatalmába, így levágtattam a lépcsőn, ki az ajtón. Az sem érdekelt, hogy Gabyt szinte fellöktem.

- Hé, nézz már a szemed elé! - kiáltott utánam. - Bunkó! - mormogta.
- Ribanc! - akaratlanul is, de kicsúszott a számon.
- Tessék?!
- Jól hallottad! Nem én vagyok az, aki hetente váltogatja a pasijait! - rossz tulajdonságom egyike volt, hogy ha dühös vagyok, akkor be nem áll a szám.
- Csak nem féltékeny vagy? Nem én tehetek róla, hogy nincs barátnőd!
- Dehogynem, pontosan te tehetsz róla! - üvöltöttem.

Amint rájöttem, hogy kimondtam féltve őrzött titkomat, egyből szidni is kezdtem magamat. Gaby döbbenten nézett rám, de egy kis mosoly is ott bujkált a szája sarkában.

- Ezt meg, hogy érted?
- Én... sehogy, felejtsd el! - már fordultam volna el, hogy befussak az erdőbe, mikor Gabriela mondatától ledermedtem.
- Én is szeretlek, Matt!

Zihálva és nagyra nyílt szemekkel néztem rá. Jól hallottam?

- Tessék? - suttogtam.
- Jól hallottad, szeretlek! - jött felém.
- De hát... - nem értettem semmit.
- Azt hiszem egy hosszú beszélgetés vár ránk - mosolygott félszegen. - De előtte... Te szeretsz engem?

Egy percig sem haboztam rávágni, hogy igen, majd édes csókban forrtunk össze.

Sophie szemszöge

Nem akartam hallgatózni, de akaratlanul is meghallottam, amint a bátyám és Gaby veszekednek. De örültem, hogy végül jóra fordult köztük minden, megérdemlik a boldogságot.

Sóhajtva álltam fel, hogy bemenjek a folyosó végén lévő fürdőszobába, ugyanis az enyém átépítés alatt van, hála Alicenek. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy nem is figyeltem a külvilágra, így nagy lendülettel nyitottam ki a fürdő ajtaját, de egyből le is dermedtem. Nem számítottam rá, hogy lehet bent valaki. És milyen rosszul tettem!

- Sa...sajnálom, nem tudtam, hogy itt vagy! - szabadkoztam és már léptem volna ki az ajtón.
- Soph, várj már! - szólt utánam Ian.
- Én nem... nem akartam rád törni, ne haragudj! - pironkodtam.

A fenébe! Még szerencse, hogy senki sincs itthon, főleg nem apám. És már megint ez a pirulás! Miért pirulok el folyton a közelében?

- Hé, nincs semmi baj! - jött közelebb hozzám Ian egy szál törölközőben. Istenem, ne gyere közelebb! - rimánkodtam magamban.
- Ööö... én most... azt hiszem, megyek - nyökögtem.
- Maradj csak! - mondta.

Ledermedtem. Tessék?! Ezt meg, hogy értette?

- Én már végeztem, szóval gyere csak nyugodtan - adott magyarázatot.

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Hát persze, te ostoba! Mi másért is akarta volna, hogy maradjak? Nyilván nem azért, hogy tovább szemléljem szépen kidolgozott mellkasát.

- Ööö... oké, kösz... azt hiszem - suttogtam.
- Ne légy zavarban! - simított végig az arcomon.

Ettől azonban még jobban zavarba hozott, olyan vörös lettem, mint a rák és a szívem csak úgy dübörgött a mellkasomban.

- Nem te vagy az egyetlen nőnemű lény, aki így reagál rám! - kacsintott szemtelenül.
- Én nem... én csak... - próbáltam magyarázkodni, de nem nagyon ment. Aztán összeszedtem minden erőmet. - Én nem rád reagáltam így! - jelentettem ki magabiztosan. Ez az, Sophie! Megy ez neked! - dicsértem meg magamat gondolatban. - Csak meglepődtem, hogy itt találtalak!
- Hát persze, Soph! - mondta aztán közelebb hajolt hozzám. Már szinte teljesen a falra voltam rákenődve, de őt ez egy cseppet sem zavarta. - Akkor gondolom, nem azért ver így a szíved, mert mindjárt megcsókollak!

A lélegzetem elállt, a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy ezt kimondta. Nem értettem az egészet. Ian már eddig is sejthette, hogy nem közömbös a számomra, de akkor miért csak most lép? És én miért gondolkodom most ilyeneket, mikor álmaim pasija mindjárt megcsókol?!

Ahogy ezt végiggondoltam, Ian ajkai már az enyémeken voltak. Nem tétováztam, azonnal visszacsókoltam őt, amivel kissé meglephettem, mert belenyögött a csókba. De nem élvezhettük sokáig egymást, a többiek ugyanis hazajöttek. Gyorsan megbeszéltük Iannel, hogy erről még beszélnünk kell, majd ő elment a szobájába felöltözni, én pedig a fürdőszobába zárkóztam be. Istenem! Ez a csók... Még most is érzem ajkamon csókunk édes ízét.

Mosolyogva álltam neki zuhanyozni, elhessegetve a gondolatot, hogy ha ez komolyabbra fordul köztünk Iennel, akkor mégis hogyan mondjuk el a szüleimnek?! De nyugtatott a tény, hogy ha minden igaz, akkor nem csak nekem lesz bejelenteni valóm.


U.i.: Nem tervezek több fejezetet, már csak egy Epilógus van hátra, de nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni, ezért előre is elnézéseteket és türelmeteket kérném! :$ Nem mondom még 100%-ra, hogy nem lesz még egy fejezet, mert ha lesz ihletem, akkor lehet, hogy még egy fejezetet írok és csak azután lesz Epilógus, még nem tudom, ahogy jön! További kellemes hetet kívánok! Puszi, d.

2012. október 25., csütörtök

Segítség!

Sziasztok!

Lenne egy olyan kérdésem, hogy nektek a szavazatoknál mit hoz ki?
A fiúknál azt, hogy 1 szavazat van és 10 napig lehet szavazni, a lányoknál pedig, hogy nincs szavazat és szintén 10 napig lehet szavazni?
Eddig nekem nem ezt hozta ki, hanem valami ötven akárhány szavazat volt és most nem értem, akkor azokkal mi lett?!
Kérlek Titeket, írjátok meg komiban vagy legalább chatben, hogy nektek mit ír ki, nagyon fontos lenne!
Előre is köszönöm szépen!

Puszi, d.

2012. október 22., hétfő

Segítség kérés

Sziasztok!

Először is, aki még nem olvasta a friss fejezetet az tekerjen lejjebb!

Másodszor pedig, szeretném a Ti segítségeteket kérni! Nekem ugyan megvannak a kedvenceim, de mégsem tudok dönteni. Hogy miről is van szó? Abban kérném a segítségeteket, hogy szavazzátok meg, hogy szerintetek kik lennének alkalmasak Bella és Edward gyermeküknek szerepére.

A fiúkat le tudtam csökkenteni 2 darabra, de a lányokkal gondban vagyok. Kirakom a képeket, föléjük a számukkal és bal oldalt lehet szavazni, hogy szerintetek kik lennének a legalkalmasabbak.

Egyelőre a gyerekek nevét nem árulom el, de szívesen fogadom a névötleteket is komiban! :) Hátha Ti tudtok jobb neveket is, mint én, s lehet, hogy ha most ránéztek a képekre egyből beugrik valamilyen név, ami esetleg illik rájuk/hozzájuk. :)

Bella és Edward fia:
1.

2.

Bella és Edward lánya:
 1.

2.

3.

4.

Bal oldalt tudtok szavazni, külön-külön a lány illetve a fiú gyerekre! Előre is köszönöm szépen a szavazatokat és az esetleges névötleteket komiban! :)

Puszi, d.

2012. október 21., vasárnap

Félvérszerelem - 58. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most tudom hozni a frisst. Nem magyarázkodom. Jó olvasást kívánok és köszönöm szépen a komikat és pipákat.

Ja, és még valami! Aki a "Nem tetszik"-et pipálja ki, az legyen olyan kedves megírni nekem komiba, hogy miért nem tetszett! :) Komolyan mondom, nem sértődöm meg, hiszen az ember a hibáiból tanul! :)

Puszi, d.


Bella szemszöge

Szerelmem kitágult szemekkel nézett rám.

- Úgy érted, hogy... szülünk? - halt el a hangja.
- Igen - próbáltam mosolyogni. - Méghozzá mindjárt.

Kedvesem egyből kipattant a kocsiból, s az ölébe kapva engem, rohant a ház felé.

- Apa! - kiáltotta.

A nappaliba Carlisleon kívül mindenki ott volt és idegesen járkáltak fel-alá. Minden szem ránk szegeződött és ijedten néztek minket. Csak ekkor tűnt fel, hogy Gabriela is itt van és sír.

- Ne... - nyögte Edward.
- Mi történt? - kérdeztem, de nem bírtam tovább és felsikoltottam a fájdalomtól.

Carlisle ekkor rohant le a lépcsőn és ő is aggódva nézett ránk. Az inge elől kissé véres volt.

- Apa...
- Vidd a szobádba! - adta ki az utasítást Carlisle.
- De...
- Vidd! Azonnal megyek én is.

Edward felrohant felem a lépcsőn és, ahogy elhaladtunk Carlisle dolgozószobája előtt, egy éles sikolyt lehetett hallani.

- Edward! Mi történik?
- Ne idegeskedj most más miatt, Bella! Neked most magatokra kell figyelned. Vegyél mély levegőket! - utasított és mutatta, hogyan vegyem a levegőt. Csináltam vele együtt, de egy újabb sikoly hasított a levegőbe.
- Edward! Tudni akarom, mi történik!
- Figyelj rám! Ne ijedj meg, rendben? Teresát... megharapta egy vámpír. Át fog változni.
- Mi? - nyögtem ki. - Hol van az apám?
- Vele van, nyugodj meg!

Nyílt az ajtó és Alice lépett be. Behozta Carlisle orvosi táskáját és egy mosoly után már ki is ment a szobából. Utána apám jött be.

- Apa! - nyúltam felé.
- Bells, kicsim! - ölelt át. Ekkor tört el a mécses és apa nyakához bújva sírtam. - Sh, itt vagyok, itt vagyok! - simogatta a hátamat és fejemet. Teresa újabb sikolyát lehetett hallani, mire mind a ketten összerezzentünk.
- Mindjárt visszajövök - mondta Edward, s már el is rohant. Újabb nyilallást éreztem a hasamba, amitől felnyögtem.
- Nyugodj meg, Bella! Csak lélegezz mélyeket!

Csináltam amit apám mondott és igyekeztem lenyugtatni magamat. De a fájások csak jöttek és már nem bírom sokáig, érzem.

- Légy erős, kicsim! Nem veszíthetlek el téged is! - suttogta apám. Már az ő szeméből is könnyek folytak le az arcán.
- Ne aggódj, apu! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - próbáltam elviccelni a dolgot.
- Szeretlek, Bella!
- Én is szeretlek, apa!

Edward és Carlisle jöttek be a szobába, apámon pedig láttam, hogy hezitál, hogy maradjon, vagy mennyen. Megkönnyítettem a helyzetét, mondtam neki, hogy mennyen.

- De... - vitatkozott volna.
- Apa! Menny nyugodtan! Nekem most meg kell szülnöm az unokáidat - mosolyogtam rá.

Adott egy puszit a homlokomra és már ott sem volt. Egy újabb sikoly hagyta el a számat.

- Edward nem bírom tovább! - kapaszkodtam a kezébe.
- Nyugodj meg! Máris elkezdjük a szülést.
- Jól van, most figyelj rám, Bella! - szólt Carlisle. Felhajtotta a ruhámat, majd rám nézett. - Háromra nyomunk, rendben? - csak bólintottam, mert ha most kinyitottam volna a számat, akkor csak egy sikolyt hallattam volna. - Jól van... Figyelj, Bella... 1, 2, 3, nyomj!

Nyomtam, de nem bírtam elviselni a fájdalmat, így felkiáltottam és Edward kezét szorongattam. Próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel. Nem ő éli át ezt az elviselhetetlen fájdalmat.

- Újra! - szólított fel Carlisle és én újra nyomtam. Kimerülten hanyatlottam vissza az ágyra, de meghallottam a világ legédesebb sírását.
- Kisfiú - mutatta meg mosolyogva, majd Rosalie kezébe adta, aki akkor jött be a szobába.

Nagyon kimerültem és legszívesebben elaludtam volna, de ez nem volt lehetséges.

- Nagyon ügyes vagy, kicsim! Csak még egy kicsit bírd ki és utána alhatsz! - suttogta a fülembe Edward.
- Jól van, figyelj, Bella, már nincs sok hátra! 1, 2, 3, nyomj!

És én tettem amit kellett. Újabb kiáltás hagyta el a számat és újra Szerelmem karjába kapaszkodtam. Aztán meghallottam az újabb sírást.

- Ő pedig itt a kislányotok - mutatta meg Carlisle a második gyermekünket is, akit Esme kezébe adott

Nem bírtam nyitva tartani a szemeimet, annyira kimerültem. Nem emlékszem másra, csak a megváltó sötétségre.

Edward szemszöge

- Bella?! Bella! - pofozgattam Szerelmemet, de nem reagált. - Apa!
- Ne... Nem, nem, nem! - először nem értettem apám reakcióját, de aztán én is meghallottam. Bella szíve egyre lassabban vert. - Edward meg kell harapnod!

Alig fogtam fel, hogy apám mire kér, teljesen ledermedtem. Nem veszíthetem el őt! Nem!- csak ez ját a fejemben és már hajoltam is a nyaka felé; megharaptam.

Bella szíve újra vadul kezdett el verni és egy kiáltás is elhagyta az ajkait. Csak reménykedni tudtam benne, hogy apám elmélete helyes lesz és nem hal meg a mérgemtől.

- A morfium! - néztem apára. - Adnunk kell neki!
- Sajnálom, fiam, de az összeset elhasználtam Teresánál - nézett rám szomorúan és bűntudatosan. - Ne aggódj! Bella erős, túl fogja élni! - biztatott, majd magamra hagyott.

Lerogytam kedvesem mellé és vártam, hogy leteljen a 3 nap, s végre újra együtt legyünk, ezentúl mint egy család.


U.i.: Remélem azért tetszett! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek! A következő feji nem tudom, hogy mikor jön, sajnálom! :\ További szép hosszú hétvégét kívánok! :) Puszi, d.

2012. szeptember 30., vasárnap

Félvérszerelem - 57. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most jön a fejezet, de nem magyarázkodom. Jó olvasást és köszönöm a komikat és pipákat! :) Puszi, d.

Bella szemszöge

- Ébresztő álomszuszék! - simogatott Edward.
- Még öt percet had aludjak! - motyogtam.

Kuncogást hallottam magam mellől, majd puha csókokat éreztem a gerincem mentén, fel egészen a tarkómig, az arcomon át a számig. Hanyatt fordultam és szembe találtam a fölöttem tornyosuló, szerelmesen csillogó szemű Szerelmemmel.

- Jó reggelt! - suttogta.
- Neked is! - karoltam át a nyakat és magamhoz húztam egy csókra.
- Ideje felkelned és összekészülnöd - mosolygott rám. - Indulunk a hétvégi kiruccanásra.

Egyből felcsillantak a szemeim.

- Már is elkészülök és indulhatunk! - Edward kuncogott, de elengedett és már mentem is a fürdő felé.
- Addig én összepakolok pár ruhát - szólt még utánam.

~*~*~*~*~

- Készítettem szendvicseket az útra és tettem el a hűtőtáskába pár zacskó vért is Bellának - mondta Esme, miközben Edward kezébe adta a csomagokat.
- Köszönjük, anya - nyomott puszit Kedvesem édesanyja arcára. Én is megölelgettem Esmet, majd sorra a többieket.
- Nagyon vigyázz rá! - hallottam meg apám hangját.
- Az életemnél is jobban, Jacob - nézett Edward komolyan apám szemébe.

Kedvesem elment kipakolni a csomagjainkat a kocsiba, míg én elbúcsúztam apáéktól.

- Ha fájdalmaid vannak azonnal szólj Edwardnak, megértetted Bells? - fogta két keze közé arcomat apu.
- Ne aggódj, apa! Minden rendben lesz - öleltem meg. - Szeretlek! - súgtam.
- Én is szeretlek, Bella! - sóhajtotta.

~*~*~*~*~

- Mehetünk? - nézett rám Edward.
- Igen! - bekötöttem magamat, majd elindultunk. Még integettem a családunknak, de aztán kényelembe helyeztem magamat. Egy ideig a tájat figyeltem, de egyre laposabbakat pislogtam.

~*~*~*~*~

Mikor felébredtem még mindig az autóban ültünk.

- Mindjárt ott vagyunk - simogatta meg a kezemet Szerelmem.
-Oh, oké - pislogtam. Egy kissé még mindig kába voltam.
- Pihenj csak.
- Sajnálom, hogy mostanában ennyit alszom - pirultam el.
- Ne butáskodj! Nincs miért bocsánatot kérned.

~*~*~*~*~

Egy gyönyörű kis ház előtt álltunk meg. Lenyűgözött, teljes mértékben. Mivel a hegyekben voltunk, itt már esett a hó, de ez csak még mesésebbé tette a helyet.

- Edward, ez gyönyörű! - néztem rá csillogó szemekkel.
- Örülök, hogy tetszik - csókolt meg. - Gyere, menjünk be!

A nappali szép nagy volt, s állt bent egy kandalló is.

- Máris befűtök. Addig nyugodtan nézz körbe, ha van kedved.
- Rendben.

Kintről nézve nem gondoltam volna, hogy ekkora ez a kis házikó. Volt benne két hálószoba, amikhez tartozott fürdőszoba és gardrób. A konyha jól felszerelt volt, és, ami meglepett, hogy a hűtő tele volt étellel. Ez bizonyára Esmeék műve. - mosolyogtam magamba. Majd meg kell neki köszönnöm.

- A csomagok a helyén, a kandalló begyújtva - jelentette be Szerelmem. - Most pedig együnk, mert ma még nem ettél - nézett rám helytelenítőn. - Mit szeretnél enni?
- Ne fáradj semmivel, tökéletesen megfelelnek a szendvicsek, amiket Esme az útra csinált.
- Biztos? - húzta el a száját. - Inkább főzök valamit...
- Nem szeretném, hogy kárba menyjenek a szendvicsek. Majd vacsira főzhetünk valamit - adtam egy puszit az arcára.
- Rendben.

Miután megettük a szendvicseket és ittam egy kis vért is, Edwarddal úgy döntöttünk, hogy mivel nincs annyira hideg kint és kell a friss levegő, ezért sétálunk egyet. Jól felöltöztünk és csendben sétáltunk egy nagyot. Jól esett ez a kis séta és romantikus is volt. Néha megálltunk egy-egy csókot váltani, de nem beszéltünk. Mindent elmondott a tekintetünk a másiknak, ahogy szerelmesen néztünk egymásra. Ám mégis észrevettem, hogy valami nyomasztja Edwardot. Mire visszaértünk már a hó is elkezdett újra esni.

- Baj van? - tettem fel a kérdést, mikor már a nappaliban ültünk a kanapén a kandalló előtt.
- Nincs! - vágta rá gyorsan. - Miből gondolod, hogy baj van?
- Néha úgy elgondolkozol. Biztos nincs semmi baj?
- Biztos - adott egy apró csókot. - Csak...
- Csak? - kezdtem egyre idegesebb lenni.

Edward felállt mellőlem, majd előhúzott egy bársonydobozt a zsebéből és letérdelt elém. Ekkor már könnyek gyűltek a szemeimbe.

- Isabella Black! Te vagy életem értelme, a nemsokára megszületendő gyermekeim anyja. Nagyon szeretlek - nézett határozottan a szemeimbe. - Hozzám jössz feleségül?
- Igen! - suttogtam. - Igen, igen igen! - borultam Szerelmem nyakába zokogva. - Szeretlek!
- Én is szeretlek, Bella! - csókolt meg lágyan.

Ezen az éjszakán hihetetlenül gyengéden szerettük egymást. Edward talán még sosem volt velem ilyen gyengéd. Teljes mértékben rám figyelt, hogy nekem minél jobb legyen, az sem érdekelte, hogy a saját vágyait a háttérbe szorítja miattam. De nem bírta olyan sokáig, így az utolsó lökésénél együtt léptük át a mennyek kapuját.

~*~*~*~*~

Másnap reggel finom illatokra ébredtem. Hm... tojás baconnel. A kedvencem!

Miután elvégeztem a reggeli teendőimet a fürdőszobába, a konyhába mentem. Kedvesem már várt rám, éppen akkor tette ki a tányérokra a reggelit.

- Jó reggelt, Szerelmem! - adtam egy csókot a szájára, majd helyet foglaltam.
- Neked is, Kicsim! Remélem ízleni fog, jó étvágyat!
- Isteni illata van, köszönöm!

Miután megreggeliztünk és Edward elmosogatott úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Végül a Szerelmünk lapjait néztük meg. Szinte végig bőgtem az egészet, Edward nem győzött nyugtatni. Miután vége lett a filmnek és én is lecsillapodtam valamelyest, Edward felajánlotta, hogy üljünk be egy kád forró vízbe. Jó ötletnek tartottam, így hát beleegyeztem.

Már a kádban ültünk, mikor a gyűrűmet nézve töprengtem. Hihetetlen mennyi minden történt az életemben, viszonylag rövid idő alatt. Nemrég még csak egy 17 éves átlagos(abb) lány voltam. Azóta már megismertem Edwardot és beleszerettem. Mennyit, de mennyit veszekedtem apával is - sóhajtottam magamban. Majd jött az érettségi és Billy halála, Spanyolország és Ian, végül pedig a terhességem. Most pedig itt vagyok menyasszonyként, két kis aprósággal a szívem alatt. Mi lesz, ha nem is leszek jó anyuka? Vagy, ha szörnyű feleség leszek és Edward meggondolja magát és el akar majd válni?

- Min gondolkodsz? - csókolt a nyakamba.
- Csak azon, hogy mi minden történt velem. És ezen a két kis csodán - húztam kezét a hasamra. - Mi lesz, ha nem leszek jó anyjuk? És ha nem leszek méltó feleséged?
- Ne aggódj, Szívem! - kuncogott fel. - Csodálatos anyuka és feleség leszel! - mosolygott.
- Ez nem vicces, Edward!
- Tudom! Csak... - nevetett. - Nem is tudod, mennyire egy rugóra jár az agyunk! Én tegnap ugyanerről beszéltem apával. Én is félek, hogy nem fogok megfelelni az adott pozíciónak, de ne aggódj! Együtt minden megoldunk! - csókolt meg gyengéden.
- Igazad van.

~*~*~*~*~

Nem akartam, hogy másnap reggel legyen. Olyan jó volt itt kettesben Edwarddal! Nem akarok még haza menni! - siránkoztam.

De muszáj volt felkelnem és elkészülnöm. Edward már mindent összepakolt. Reggelit is csinált, de nem voltam éhes, csak egy zacskó vért ittam meg. Nem kívántam az ételt, a vért viszont annál inkább.

Beültünk a kocsiba és elindultunk hazafelé, de rossz érzésem támadt és a derekam is fájt, nyűgös voltam. Edward kérdezgetett, hogy mi a baj, de nem akartam megijeszteni, így nem mondtam neki semmit, csak, hogy valószínűleg túl sokat aludhattam, mert fáj a derekam. Gyanakodva nézett rám, de nem szólt semmit.

A rossz érzésem azonban egész úton megmaradt. És a fájdalmam sem múlt el, sőt egyre erősebb lett és már a hasamban is éreztem. Nem akartam szólni Edwardnak, már ismerős helyeket láttam, így már nem lehettünk túl messze. Úgy gondoltam kibírom míg hazaérünk.

Alig vártam, hogy ráforduljunk a földes útra, ugyanis már nagyon fájtam, de egy nyikkanás nélkül tűrtem. Mikor megláttam a házat, csak akkor fordultam Szerelmem felé.

- Edward, azt hiszem itt az idő - nyögtem ki nehezen.


U.i. Remélem tetszett és nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni. A következő rész nem tudom mikor jön, ígérgetni pedig nem szeretnék. Puszi, d.

2012. szeptember 24., hétfő

Sajnálom :\

Sziasztok!

Tudom, hogy várjátok a frisst, igyekszem is vele, de katasztrofális az órarendem, ráadásul októbertől külön tanárhoz is fogok járni, plusz bejönnek a fakt. órák is, úgyhogy én már most belefáradtam az iskolába. Ráadásul más lett a blogger is és nekem ez még nagyon új, úgyhogy ezen is mire kiigazodom... :\

Na, de mindegy is, senkit nem érdekel a rinyálásom. A lényeg, hogy még szeptemberben lesz friss, megpróbálom pénteken hozni, DE! nem ígérek semmit! :\ Addig is köszönöm a türelmeteket és nagyon sajnálom ezt az egészet!

Puszi, d.

2012. szeptember 9., vasárnap

Félvérszerelem - 56. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most, de a suli is megkezdődött, így még kevesebb időm van írni, mint eddig. Az órarendemről már ne is beszéljünk, nagyon rossz. :\ Hogy mikor jön a kövi rész, arról fogalmam sincsen. :\ Igyekszem, de nagyon nehéz suli mellett írni. Na, de most jó olvasást kívánok! :) Köszönöm az előző részhez kapott véleményeket és pipákat! :) Puszi, d.

+18


Bella szemszöge

Jó volt újra látni a csajokat. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire hiányoznak. Csak azt sajnálom, hogy kevés ideig tudtunk La Pushban maradni. Éppen nevettünk valamin a lányokkal, mikor egyszer csak megéreztem valamit. Egyből megdermedtem és Edward után kiáltottam, aki Sethtel és - meglepő módon - Embryvel beszélgetett. A kiabálásomra persze egyből ott termett előttem és aggódva kérdezgetett, hogy mi a baj. Nem válaszoltam neki, csak megfogtam a kezét és a hasamra vontam. Ő is megérezte az apró kis rúgásokat, csillogó szemekkel és bárgyú mosollyal nézett rám. Persze egyből haza akart hurcolni, hogy az apja megvizsgálhasson és az ultrahangon megnézhessük a kicsiket. Elköszöntünk a többiektől, még megkértem Sethéket, hogy szóljanak apáméknak, hogy visszamentünk a Cullen házba, s Edwarddal már indultunk is.

Mind ez már 2 napja volt. Azóta már tudjuk, hogy elméletileg, ha Edwardnak meg kell harapnia a szülés után, akkor nem lesz rám halálosan veszélyes a mérge. Mivel nagyobb részt emberi gének találhatóak meg bennem és azért Edwardban is van némi emberi gén, ezért összeférnek egymással a génjeink. Az azonban elképzelhető, hogy én is átváltozom, de csak fél - jobban mondva negyed - vámpírrá. Ez elég furán hangzott elsőre, de nem érdekel, hogy mi leszek. A lényeg, hogy Edward szeret és végre örökre vele és a kicsikkel maradhatok. Ha jobban belegondolok, még örülnék is, ha negyed vámpírrá változnék. Akkor ugyanis én is örökké élhetnék. De ez még messze van, előbb meg kell szülnöm a kicsiket és utána derül ki, hogy a szervezetem elbírja-e azt a sok megterhelést, és be tudja-e fogadni Edward mérgét.

- Kész van a fürdővized - riasztott fel a gondolataimból Szerelmem.
- Köszönöm - tápászkodtam fel a kényelmes ágyból és egy csókot nyomva a szájára, elvonultam a fürdőszobába. Edward azonban utánam jött.
- Segítek - jött az ártatlan felelet tőle, mikor kérdőn néztem rá.

Természetesen nem bántam, hogy utánam jött. Már rég nem voltunk úgy is együtt. És hiányzott már, így nem akadékoskodtam, mikor segített levenni a kismama ruhámat. Miután belefeküdtem a habos vízbe, kényelmesen elnyújtóztam, majd kacéran néztem Kedvesemre. Megbabonázva nézett engem, majd nagyot nyelt.

- Én... addig kirakok neked valami... ruhát - dadogta Kedvesem.
- Nem akarsz inkább csatlakozni hozzám? - néztem csábosak Szerelmemre.

Egy percig tétovázott, majd ledobálta magáról a ruháit és beült mögém. Sóhajtva dőltem a mellkasának. Edward óvatosan kezdett el masszírozni, de éreztem rajta, hogy feszült és próbál minimálisan megérinteni. Ez nem nagyon tetszett, így még jobban hozzá nyomódtam, ám ekkor megéreztem a fenekemnek nyomódni kemény vágyát. Felnyögött és én egyből megértettem mi a baja. Nekem is hiányzott már és én is kívántam őt, de tudtam nagyon jól, hogy mennyire félt és ezért is nem közeledett eddig felém. Pedig, ha tudná én is mennyire vágyom rá!

Nyöszörögve próbáltam meg még jobban hozzá dörgölőzni, de megfogta a csípőmet, ez által megállítva mocorgásomat.

- Kérlek - sóhajtottam.
- Bella - nyögte.
- Kérlek! - erősködtem, úgy látszik sikerrel, mert elengedte a csípőmet és előrevezette a kezét, egyiket egészen nőiességemig, míg a másik a melleim felé vette az irányt.

Amint megérintett, mind a ketten felnyögtünk. Nehéz volt ilyen nagy hassal, pedig a kádban szeretkezés eddig nem okozott gondot. Így, hogy Edward jobban hozzám férjen, mind a két lábamat kiraktam a kád két oldalára, ezáltal egy kicsit meg tudtam emelni a csípőmet. Nem vacakoltunk sokat az előjátékkal, Edward már így is elég kemény volt, ezt éreztem a fenekemnél, és én is eléggé felizgultam már, hogy belém hatoljon. Meg is tette. Ha Szerelmem nem fordítja maga felé fejemet, több mint valószínű, hogy felsikoltok az érzéstől, mikor összekapcsolta a testünket. De nem csak az én sikításomat nyelte el csókunk, hanem az ő vad morgását is.

Pár percig így maradtunk. Nem mozdultunk, csak élveztük egymás közelségét. De aztán már egyikünk sem bírta tovább. Edward a combjaimnál fogva megemelt és lassú mozdulatokkal sodort minket a beteljesülés felé. Míg a lábaimmal valamennyire próbáltam tartani magamat a kád széleibe csimpaszkodva, addig egyik kezemet bevezettem kettőnk közé és felváltva izgattam magunkat. Mikor ezt Kedvesem is észrevette felmordult és még mélyebben hatolt belém, amiért cserébe egy apró sikkantást kapott. Persze egyből félre értette, mert azonnal megállt és lihegve akart bocsánatot kérni, amiért szerinte túl durván mozdult meg.

Nyöszörögve kértem, hogy folytassa, de most már kicsit gyorsabban és mélyebben. Először tiltakozni akart, de miután megérezte apró összehúzódásaimat - amit rejtett kis izmaimmal direkt csináltam - és kezem játékát magán, már nem volt megállás. Versenyt zihálva és nyögve sodortuk magunkat a csúcs felé. Nem váratott sokat magára a beteljesülés, Edward az ajkaimra tapadt és egy utolsó mély lökés után, mind a ketten át adtuk magunkat a beteljesülésnek. Apró csókokkal váltunk el egymástól, majd Kedvesem óvatosan leeresztett az ölébe, úgy, hogy még mindig bennem volt. Apró nyögéssel temette fejét a nyakamba és éreztem, hogy máris újra tettre kész. Én is benne lettem volna akár még egy menetbe is, de a víz lassan kezdett kihűlni, én pedig megéhezni.

Miután felöltöztünk, levonultunk a nappaliba és csak ekkor tűnt fel, hogy más is van rajtunk kívül a házban. De már rég megtanultam kezelni a helyzetet és nem törődni azzal, hogy ki mit hall. Így hát leültem Emmett és Ian mellé, akiknek persze hatalmas vigyor terült el az arcukon.

- Úgy hallottuk jól telt a fürdésed, Bells - kacsintott Emmett Ianre. Úgy érzem túl sok időt töltenek egymás társaságában.
- Irigykedsz Emmett? - mosolyogtam rá.
- De felvágták a nyelvedet, Kislány - kacagott fel Ian is.
- Emmett mellett volt időm megedződni - válaszoltam. - Te viszont túl sok időt töltesz vele.
- Mert te olyan elfoglalt vagy Edwarddal - ettől persze egyből bűntudatom lett. Végül is igaza van, még ha viccnek is szánta.
- Igazad van, sajnálom, hogy ennyire elhanyagollak - néztem rá bűntudatosan. - Mit szólnál, ha a hétvégén csinálnánk valamit?
- Oh, szerintem a hétvége most nem lesz alkalmas számodra - kacsintott Ian.

Már éppen rákérdeztem volna, hogy ezt mégis miből gondolja, mikor Edward jött szólni, hogy készen van a vacsorám. Úgy voltam vele, hogy idővel úgyis megtudom a dolgot, ha pedig nem, hát majd rákérdezek utólag. De sajnos a kíváncsiságom túl nagy volt, így egyből rákérdeztem Edwardnál, hogy ő mit tud erről pontosan.

- Te tudod miről beszélt Ian? - morgott a kérdésemre valami olyasmit, hogy nem igaz, hogy nem tudja tartani a száját. Ez már igen csak felkeltette az érdeklődésemet. - Szóval? - sóhajtott egyet, majd válaszolt.
- Igazából már a születésnapodon akartam megtenni ezt a... dolgot, de túl pörgős volt mostanában az életünk. Arra gondoltam, hogy hétvégén felmehetnénk a hegyekbe, csak mi ketten - mosolygott félszegen rám.
- Ez remek ötlet! - lelkendeztem.
- Örülök, hogy tetszik az ötletem - adott egy apró puszit az arcomra. - De most már egyél! - koppintott az orromra, majd adott egy csókot, miközben megsimogatta a hasamat. Apró rúgás volt rá a válasz, amit persze egyből megmosolygott.

Miután megvacsoráztunk Edwarddal, elköszöntünk mindenkitől - persze Emmettéktől kaptunk egy-két csípős megjegyzést, de nem törődtünk velük - és felvonultunk a szobánkba. Szerelmem jó szokásához híven eldúdolta az altatómat, hogy minél hamarabb álomba tudjak merülni. Nem is tartott sokáig, míg az álmok mezejére nem léptem.


Edward szemszöge

Már nagyon vártam a hétvégét, de azért izgultam is. Mi lesz, ha Bella még korainak tartja ezt az egészet? - aggódtam. De nem, Bella igenis komolyan gondolja a kapcsolatunkat, erről tanúskodnak a csöppségek, akik hamarosan világra jönnek.

Ezzel kapcsolatban is bennem volt a félsz. Mi lesz, ha nem leszek jó apa? Ha majd a kezeim közé veszem a kicsiket és netalántán elejtem őket? Vagy, ha túl erősen fogom őket megfogni? - gyötörtem magamat.

- Fiam, beszélnünk kéne - hallottam meg apám gondolatait.

Óvatosan leemeltem magamról Kedvesem testét, betakargattam és már mentem is apám dolgozószobájába.

- Valami baj van? - ültem le a székbe.
- Ahogy elnézegettem Bella eredményeit, és, ha jól számoltam, akkor már csak körülbelül 1 hete van a szülésig - nézegetett egy papírt, miközben hozzám beszélt. Egy pillanatra megrémültem.
- És? - vártam a folytatást.
- Jobb lenne, ha mindenre felkészülnénk. Az 1 hétből lehet akár pár nap is, vagy 2 hét is. Arra gondoltam, majd ha visszajöttök a hétvégi kiruccanásotokból, kiveszek egy kis szabadságot, hogy itthon tudjak lenni veletek. Bármelyik percben megindulhat a szülés - nézett rám komolyan.
- Oké - vettem egy mély levegőt. - Gondolod, hogy inkább halasszuk el a hétvégét is?
- Nem, szerintem nem szűkséges - gondolkodott el. - Mennyetek el nyugodtan, de utána jobb lenne, ha nem nagyon mozdulnátok ki.
- Rendben - sóhajtottam elgondolkodva. Ezt persze apa is egyből észrevette.
- Valami baj van? Akarsz róla beszélni? - aggódott most ő.
- Jól vagyok, igazából csak... - hezitáltam. - Félek, hogy nem leszek jó apjuk a kicsiknek - osztottam meg vele a félelmemet.
- Ne butáskodj, fiam - nézett rám elnézően, apró mosollyal az arcán. - Nagyon jó apa leszel, meglátod!
- De mi van, ha mégsem? Ha túl erősen fogom meg őket és fájdalmat okozok nekik? Vagy elejtem őket? Vagy... - soroltam volna még, de apa közbeszólt.
- Mikor anyáddal téged vártunk ezek a félelmek bennem is bennem voltak. De ne aggódj, ösztönösen fognak jönni a dolgok. És Bella is melletted lesz, meg természetesen mi is. Szerinted Bellában nincsenek kételyek? Biztos vagyok benne, hogy ő is fél attól, hogy esetleg nem lesz jó anya. De ez butaság, majd meglátod! Mind a ketten remek szülők lesztek! - biztatott.
- Remélem neked lesz igazad - álltam fel a székből.
- Egészen biztosan - jött oda hozzám és megveregette a vállamat.
- Köszönöm - öleltem át. Sosem szégyelltem kimutatni az érzéseimet és ez most sem volt másként.
- Jól van, de most már menny és pihend ki magad te is - engedett utamra.
- Jó éjszakát!
- Neked is!

És már ott sem voltam. Apának igaza van. Majd ösztönösen jön minden. Igenis jó apa leszek! Mindent meg fogok tenni ennek érdekében! És Bella is remek anya lesz, ebben biztos vagyok.

Apró mosollyal az arcomon néztem Kedvesemet, ahogy alszik, majd szorosan mellé bújva vártam a reggelt, hogy elindulhassunk fel a helyekbe, ahol végre csak ketten leszünk egy rövid kis időre.


U.i.: Remélem tetszett! :) És megint jó hosszú lett - legalábbis hozzám képest. Örülnék pár kominak vagy legalább pipának! :) Szép hetet kívánok! :) Puszi, d.

2012. szeptember 4., kedd

Vissza a suliba :(

Sziasztok!

Tudom-tudom... Már nagyon régen volt friss és nagyon-nagyon sajnálom, de most, hogy már a suli is megkezdődött sajnos lesznek ilyenek, hogy csúszni fogok a fejezetekkel. :( Nagyon rossz órarendet kaptam, úgyhogy egyelőre fogalmam sincs hogyan fogom tudni megoldani a frisst hozni. Igyekszem hozni, de hétvégénél előbb nem hiszem, hogy sikerül. Utána pedig beindul az iskola, év eleji dolgozatok, stb.

Ennyit szerettem volna mondani. Igyekszem hozni a kövi részt és még egy kis türelmet kérnék szépen. A sulisoknak pedig jó iskolakezdést és kitartást kívánok! :)

Puszi, d.

2012. augusztus 17., péntek

Félvérszerelem - 55. fejezet

Sziasztok! Itt a friss, jó olvasást! :) Köszönöm a komikat és pipákat! :) Puszi, d.

Edward szemszöge

A nappaliban voltunk és Bella már mindenkinek bemutatta Iant. Már csak én voltam hátra.

- Ő pedig Edward - fogta meg a kezem és mosolyogva nézett fel rám. - A szerelmem - tette hozzá. Azért ez megmelengette a szívemet. Ian vigyorogva nyújtotta felém a kezét. Egy percig csak néztem rá, majd megráztam a kezét. Nem akartam a szüleimnek csalódást okozni, hisz illemre tanítottak.
- Örülök, hogy végre megismerhetlek - vigyorgott. - Már sokat... illetve, csak rólad hallottam Spanyolországban.

Ez csak vigyorogni tud? - tettem fel magamban a kérdést. Viccesre vette a figurát, én azonban nem voltam vevő erre. Az arcom meg sem rezdült, csak komoran néztem rá.

- Hú, haver, azért ennyire ne utálj - nevetett fel. Emmett persze vele együtt nevetett.
- Azt hiszem mi jóban leszünk - pacsiztak össze.

Nem reagáltam erre. Leültünk a kanapéra. Persze, hogy Bella egyből mellé ült. Kicsit azért ez rosszul esett. De szerencsére a nagyobb kanapéra ültek, így én még odafértem Bella mellé. Magamhoz húztam, már csak reflexből is, de Iannek feltűnt, és megint csak vigyorogni kezdett.

- Szóval Ian... Te is félvér vagy - mutatott rá a tényekre apám. - Mesélnél egy kicsit magadról? Milyen gyakran iszol vért? - apám szemei csak úgy csillogtak. Előjött belőle a tudós énje.
- Hát... - gondolkodott el. - Mikor hogy. Van, hogy hetente iszok, de van, hogy egy hónapban csak kétszer. Jobban szeretem, mint az emberi táplálékot, de arra is szűkségem van. Egyszer próbálgattam a határaimat, hogy meddig bírom vér nélkül, csak emberi táplálékon, de másfél hónap után már szűkségem volt rá. Akkor vagy hat állat vérét szívtam ki, már nagyon kellett a szervezetemnek.
- Ez érdekes - töprengett apám.
- Megkérdezhetem, hogy hol vannak a szüleid? - kérdezte anyám. Őt ez érdekelte a legjobban.
- Öhm... - mintha zavarba jött volna. - Anyám belehalt a szülésbe hiába harapta őt meg az apám, nem bírta a szervezete, vagy túl későn lett megharapva, nem tudom. Apám pedig, miután meggyőződött róla, hogy képes vagyok magamnak vadászni, hagyott egy levelet, hogy nagyon sajnálja és szeret, de nem tud anyám nélkül tovább élni és elment a Volturihoz megöletni magát.

Szavait mély csend követte. Megsajnáltam őt. Elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehetett neki, hogy gyerekként elvesztette mind a két szülőjét és gyakorlatilag egyedül kellett felnőnie. A gondolatai is zavarosak voltak, nem értette miért is osztotta meg ezt velünk, hiszen még senkinek sem beszélt erről.

- Ian... - csuklott el Kedvesem hangja. - Ezt eddig nekem sem mondtad.

Ian csak megrántotta a vállát, majd szomorkás mosollyal nézett Bellára, aki kibontakozva ölelésemből, zokogva borult Ian nyakába. Nem tehettem róla, de pattanásig feszült az összes izmom. Ian, bár visszaölelte Szerelmemet, elég kényelmetlen volt neki ez a nyakatekert helyzet. Ültek, ráadásul Bella hasa is megnehezítette az ölelkezést.

- Na, azért nem kell sírni Bells - csitítgatta. - Bár szívesen ölelgetnélek továbbra is, de ez így elég kényelmetlen Bella - nyögte Ian.
- Ne haragudj... - törölgette a szemeit Kedvesem. - Csak a hormonjaim, tudod... - kacagott fel.
- Sajnálom Ian, nem akartam felhozni - mentegetőzött anya.
- Semmi baj, nem tudhattad és már túl vagyok raja, csak... néha fáj visszagondolni rájuk - vallotta be.

Ezután elterelődött a szó. Apám még faggatta egy kicsit, majd Bella tett fel egy kérdést, ami engem is nagyon érdekelt.

- Meddig maradsz Forksban?
- Mi az, már is elküldenél? - kacsintott rá Ian.
- Ne butáskodj, örülök, hogy itt vagy - mosolygott rá Kedvesem azzal a mosolyával, amivel engem is levett a lábáról.
- Visszatérve a kérdésedre... Úgy gondoltam letelepszem egy kis időre. Már ha nincs ellene kifogásotok - nézett körbe a családomon Ian.

Bennem pedig kis híján meghűlt a vér. Komolyan ide akar letelepedni? - hüledeztem. Ezt nem hiszem el! Persze a családom egyből szívesen fogadta őt. Még Jacob is! - hitetlenkedtem.

- És van már hol laknod? - jött a következő kérdés Szerelmemtől.
- Még nem kerestem házat, de addig Seattleben az egyik szállodában fogok lakni.
- Micsoda? Na, azt már nem! - háborodott fel Bella. - Az én szobám most úgyis üres, apa ugye nem gond, ha Ian nálunk lesz, míg talál magának lakást?

Magamban önelégülten vigyorogtam, tudtam, hogy Jake nem fogja átengedni a határon. Hiába, ő is csak vámpír - félig.

- Nem is tudom, Bells - gondolkodott el Jake. Kezdett egy halvány mosoly rajzolódni az arcomra. - Teresáék is nálunk vannak és ezt a többiekkel is meg kéne beszélnem előbb - Teresáék említésére eszembe jutott, mikor először mutatta be őket nekünk. Anyám készségesen fogadta őket, vacsorát is készített. Gaby pedig alaposan szemügyre vett és megjegyezte Bellának, hogy jó fogás vagyok. Hát elég kínosan éreztem magam akkor. - De nem hiszem, hogy probléma lenne, ha egy pár napot maradsz.

Mi? - nyögtem fel magamban. A mosoly egyből lehervadt az arcomról. Jacob most komolyan befogadja? - hüledeztem.

- Nem akarok kellemetlenséget okozni - védekezett egyből Ian. - Jó lesz nekem egy szállodában, vagy egy motelben is pár napig.
- Szó sem lehet róla! - tiltakozott hevesen Bella. - Apa majd mindent megbeszél Teresáékkal és a farkasokkal, te pedig nyugodtan beköltözhetsz a szobámba.
- Ha nem zavar téged Gabriela, akkor elintézem a farkasokkal a dolgot és akkor még ma velem jössz és bemutatlak nekik - mondta Jake.

Nem akartam hinni a fülemnek. Engem miért nem "fogadott" ilyen lazán? - siránkoztam magamban. Rosszul esett, de tudtam, hogy azért, mert én az egyetlen kincsét akartam. A lányát.

- Rendben és engem nem zavar Gaby. Majd lerendezem, ha valami olyasmit mond vagy tesz.
- Remélem el fogsz bírni vele, én ugyanis már nem bírom. Már szinte mindenkire rámászott a farkasok közül. Szegény Nathalie eléggé megdöbbent, mikor rámászott Embryre. Oh, jut eszembe, Bells, a csajok hiányolnak és látni szeretnének.
- Nekem is hiányoznak. Carlisle... - fordult apám felé. - Gond lenne, ha áthívnám őket? - pirult el kedvesem.
- Ha a párjuknak nem gond elengedni őket ide, akkor szívesen várjuk őket - mosolygott rá melegen. Bella már szólásra nyitotta a száját, mikor Jacob közbeszólt.
- Azt hiszem ezzel lesz egy kis probléma - sóhajtott fel. - Seth el is engedné Lilyt, hisz Edwarddal is jóban vannak, de Embry nem hiszem, hogy ide engedné Nathaliet.
- Akkor én megyek át.

Erre már felkaptam a fejem.

- Bella, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Te is tudod, hogy könnyen elfáradsz mostanában és ha valami történne, nem tudnánk segíteni - próbáltam lebeszélni. - Majd, ha már megszültél, akkor...
- Ugyan, Edward! - szakított félbe. - A kicsikkel eddig sem volt semmi baj, miért pont most lenne? És nem leszek veszélyben, ott vannak a farkasok és... - harapta el a mondatot. Nem kellett befejeznie, magamtól is rájöttem kit akart mondani. De nem akartam balhét, így magamra kényszerítettem egy mosolyt, ami inkább vicsorgásnak felelt meg.
- Hát persze - szűrtem fogaimon keresztül. Láttam rajta a bűntudatot és már éppen bocsánatot kért volna, mikor Jacob megint megelőzte és megdöbbentett minket a mondanivalójával.
- Vagy... öhm... Nos, mivel én is átjárok a határon, arra gondoltam, hogy talán Edwarddal én is kivételt tehetnék - nézett családomra, majd rám. Gondolatban pedig már előre felkészült, hogy mit fog ő kapni a farkasoktól, amiért egyből két félvámpírral állít haza.
- Köszönöm, Jacob - válaszoltam gyorsan, mielőtt még meggondolná magát. Bella is hálásan nézett édesapjára, mire biccentett válaszként. Szüleimet is elöntötte a boldogság, hogy végre Jacob is egyre jobban enyhül az irányunkba, de főleg az én irányomba. - Nos akkor... Mikor szeretnél menni? - kérdeztem Kedvesemet.
- Felőlem indulhatunk! - mosolygott rám, majd adott egy csókot.
- Addig én elvégzem a vizsgálatot a véretekkel - mondta apám és már ment is az emelet irányába.

Mi négyen pedig kimentünk a garázsba, beültünk a Volvomba, majd elindultunk La Push felé.


U.i. Hosszabb lett mint a szokásos, remélem tetszett és írtok komikat. Az esetleges hibákért elnézést, majd javítom. Szép hétvégét nektek! :) Puszi, d.

Díj


Köszönöm szépen a díjat Rosalicenek és Szaszának. :)

Szabályok:
  • Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
  • A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni.
  • 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.
  • 11 embert meg kell jelölni és linkelni.
  • Nincs visszaadás/visszajelölés.
Én kihagynám most (is) azt a részt, ahol 11 dolgot kell leírnom magamról. Úgy gondolom, hogy az eddigi díjakhoz már leírtam jó néhány dolgot és különben is, aki meg akar ismerni az kérjen e-mail címet. :)

Rosalice kérdései:

1.Melyik a kedvenc évszakod és miért?
A nyár, mert meleg van és persze a nyári szünet miatt is. :)

2.Kedvenc hobbid? Miért?
Olvasás és az írás. Mind a kettőt imádom.

3.Van háziállatod? Ha igen, milyen?
Van, 2 kutya. :)

4.Ki a kedvenc énekesed/bandád? És mi a kedvenc számod?
Sok énekest/bandát szeretek. A kedvenc számom pedig mindig változó.

5.Mit szeretnél elérni az életben?
Először is sikeresen leérettségizni, utána pedig lediplomázni, majd eljutni külföldre.

6.Ki a legfontosabb személy az életedben?
Akik közel állnak hozzám, de első sorban a családom.

7.Mi az oka, hogy írni kezdtél?
Sok történetet olvastam és ez nekem is meghozta a kedvemet az íráshoz.

8.Vámpír vagy vérfarkas lennél legszívesebben?
Vámpír. :)

9.Mi a kedvenc filmed?
Azt hiszem ez egyértelmű. :) Twilight Saga, de több féle, fajta filmet szeretek.

10.Szerinted könnyen vagy nehezen barátkozó típus vagy?
Szerintem könnyen.

11.Mi a legnagyobb vágyad?
Erre nem válaszolnék. :)

Szasza kérdései:

1. Miért kezdtél el írni? Lelki oka volt vagy egyéb?
Erre már válaszoltam egy kicsit feljebb. :)

2. Van barátod?
Jelenleg nincs.

3. Mi a kedvenc könyved?
Twilight Saga, Tökéletes kémia, A szürke ötven árnyalata, stb.

4. Kit szeretsz a legjobban a világon?
A hozzám közel állókat.

5. Mit sportolsz?
Semmit. :D

6. Mi szeretnél lenni, ha "nagy leszel"?
Ez egy nagyon jó kérdés. Ha rájövök elárulom. ;)

7. Jól érzed magad a bőrödben?
Néha igen, néha nem.

8. Kedvenc íród/írónőd?
Meye, Elkeles, Jordan, Kenyon, stb.

9. Van háziállatod?
Van, 2 kutya. :)

10. Káros szokás?
Hál' Istennek nincs. :)

11. Mi az, amitől a legjobban félsz?
Sok mindentől félek. Nem tudnám ki emelni, melyik áll az első helyen.

11 kérdés tőlem:

1. Mi a kedvenc állatod?
2. Mi a kedvenc filmed?
3. Ki(k) a kedvenc színésze(i)d/színésznő(i)d?
4. Mi a kedvenc elfoglaltságod?
5. Számodra milyen az ideális pasi?
6. Hova utaznál legszívesebben?
7. Van testvéred?
8. Mi a kedvenc tantárgyad? Már, ha van ilyen! :D
9. Várod már a sulit? :D
10. Mit szeretnél elérni az életben?
11. Mi az oka, hogy írni kezdtél?

Akiknek küldöm:

Pixie
Dorothy
Hope
nixypixy
Ashley
Ever Sunshine
Krisz
Minie 95
Minie 95
Evelyn
Beky

2012. augusztus 7., kedd

Félvérszerelem - 54. fejezet

Sziasztok! Elnézést, hogy csak ma hozom a fejit, de tegnap közbejöttek dolgok, így el kellett mennem itthonról. Jó olvasást a fejezethez és köszönöm az előzőhöz a komikat és a pipákat! :) Puszi, d.

Edward szemszöge

3 és fél héttel később (Bella születésnapja előtt 1 nappal)

Már több mint három hete, hogy Belláék visszajöttek. Azóta Jasperral ősi legendák után kutatunk. Eddig nem jártunk sikerrel, semmit sem találtunk. Illetve, de egy történetet, de az sem segített sokat. A történet egy több évszázaddal ezelőtti vérfarkas-vámpír kapcsolatról írt. A farkasok és a vámpírok már akkor is ősi ellenségek voltak. Ám egy nap egy nő is átváltozott farkassá. Állítólag ő volt az első női farkas. Abban az időben sokan változtak át, mert vámpírok jöttek a városba. A nő és a vámpír találkoztak és abban a percben bevéste a nő a férfit. Meg akartak szökni, mert tudták, hogy nem fogadják el a szerelmüket. Éjszakára tervezték a szökést, de a farkasok rájöttek erre és mikor szökni akartak rájuk támadtak és legyilkolták őket. Akkor még nem tudták, hogy egy vámpír esetleg megtermékenyíthet-e egy nőt. És féltek, hogy ha igen, akkor egy szörnyeteg fog világra jönni, így inkább végeztek a vámpírral és a testvérükkel is.

Mikor Jasper megmutatta nekem ezt a történetet, kicsit sokkolt. Sajnáltam őket, hogy így kellett végezniük.

- Találtatok valamit? - zökkentett vissza a valóságba Bella.
- Nem - sóhajtottam és az ölembe vontam Kedvesemet. Már szépen gömbölyödött, de mégis természet ellenesen nagy hasa volt. Ha azt vesszük, hogy körülbelül 4 hónapos terhes, most úgy néz ki, mint aki már a 7. hónapban van. De legalább a 6.-ban biztosan.
- És Carlisle tud már valamit mondani? - kérdezte.
- Még vizsgálja a vérünket, a kórházban is sok a dolga mostanában, de azt mondta a napokban megcsinálja a tesztet.
- Rendben - adott csókot.
- Nem vagytok éhesek? - simogattam meg pocakját.
- Most, hogy így mondod... - harapta be az ajkát.
- Gyere - állítottam fel és a konyhába mentünk. - Vért vagy rendes ételt kívánsz?
- Hmm... Talán egy kis vért - gondolkodott el.

Megmelegítettem egy kicsit a vért, majd odanyújtottam Bellának. A konyhaasztalnál ülve szívószállal kortyolgatta a nedűt. Emlékszem még az első vizsgálatra, mikor ultrahanggal megnéztük a kicsiket.

"- Ez most egy kicsit hideg lesz! - figyelmeztette apám Bellát, mielőtt rákente volna a hasára a zselét.

Majd vártunk. Pár pillanattal később pedig megláttam. Nem akartam hinni a szememnek.

- Ez hihetetlen - suttogtam döbbenten.
- Mi az? Valami baj van? - aggódott rögtön Szerelmem.
- Nyugodj meg, Bella. Nincs semmi baj - mosolygott apa.
- Edward! - szólított meg.
- Bella... - kezdtem, de elakadtam. - Ikreink lesznek - nyögtem ki.
- Tessék? - kérdezett vissza.
- Gratulálok gyerekek! - fordította Bella felé a monitort apám, majd diszkréten kiment a szobából.

Hihetetlenül boldog voltam. Ott csókoltam Bellát, ahol értem és minden egyes csók után elsuttogtam neki egy köszönöm-öt."

- Edward! Hahó! - szólongatott Kedvesem.
- Ne haragudj, kicsit elkalandoztam! Mit is mondtál?
- Köszönöm a vért! Finom volt - kacsintott rám.
- Egészségedre! - nevettem fel.

Éppen visszakísértem Szerelmemet a nappaliba, mikor Jacob jött be.

- Bells! Ajándékod jött! - vigyorgott rá. Ajándék? Bellának? Mégis kitől? - száguldott végig rajtam kérdések hada.
- Kitől jött? - lepődött meg szintén Bella.
- Kint van a kocsiban, gyere ki és nézd meg - ragadta karon Jake.

Egyből utánuk indultam. Kíváncsi voltam, hogy mégis ki az, aki ajándékot küld az én Kedvesemnek.

Bella szemszöge

Ötletem sem volt, hogy mégis ki küldhetett nekem ajándékot. Nagyon meglepődtem, így csak hagytam, hogy apám maga után húzzon, ki a ház elé.

- Menny a csomagtartóhoz és nézd meg az ajándékod! - terelt a kocsi felé. Értetlenkedve, de elindultam a kocsi felé. Már majdnem odaértem, mikor egy luficsokor tűnt fel a kocsi mögül.
- Lufit kaptam? - kérdeztem hitetlenkedve. Majd kilépett a kocsi mögül egy alak, de az arcát nem láttam a lufitól és a virágcsokortól. - És virágot? Mégis kitől... - de ekkor elvette az arca elől az ajándékokat az a bizonyos személy. - Ian! - sikkantottam fel.

Kinyújtott karokkal siettem felé, már amennyire tudtam mozogni a nagy hasamtól. Nevetve jött felém és mikor félúton találkoztunk szorosan magához ölelt.

- Én is örülök, hogy látlak! Na, de Bella! Mikor otthagytál Spanyolországban még nem voltál ekkora! Még csak átölelni sem tudlak rendesen! - intett a hasam felé. - Nem gondolod, hogy fogyókúráznod kellene? - húzogatta a szemöldökét.
- Ne szemtelenkedj velem, Ian! - vágtam csípőre kezeimet. - És mióta is vagy te ilyen pimasz?
- Oh, ezt az oldalamat még nem ismered! Mikor Spanyolban voltál visszafogtam magamat, tudod, nem akartalak elijeszteni - kacsintott rám.
- Azt akarod mondani, hogy miattam nem lehettél önmagad? - kacagtam. Tudtam, éreztem, hogy Iant nem kell komolyan venni.
- Ugyan, dehogy! Az is én vagyok, csak éppen ezt az oldalamat eddig nem ismerted.
- Akkor azt hiszem sok mindenről kell még beszélgetnünk! - hagytam rá. - De, hogy-hogy itt vagy? És meddig maradsz?
- Hát ennyire hiányoztam neked? - nézett rám bociszemekkel. - Máris elküldenél?
- Jaj, dehogy! Csak nagyon megleptél, én örülök, hogy itt vagy! - mosolyogtam rá.
- Szerencséd, hogy szeretlek és nem sértődök meg - kacsintott. - Egyébként pedig, ha jól tudom, holnap lesz a születésnapod. Azt pedig semmi pénzért nem hagytam volna ki! Jut eszembe, tessék ez a tiéd - nyújtotta felém a lufikat és a virágot.
- Köszönöm szépen, de igazán nem kellett volna költened rám- pusziltam arcon.
- Oh, ugyan, semmiség - legyintett. - Hoztam ám még valamit, de azt nem neked - vigyorgott rám és benyúlt a kocsi hátsó öléséhez. - Igazából nem tudtam, hogy kisfiút vagy kislányt vársz, így hoztam mind a kettőből - nyújtott felém egy dobozt, de mivel a kezem tele volt, így nem tudtam átvenni, ezért ő nyitotta ki és tartotta felém.

Két kis rugdalózó volt benne, egy citromsárga és egy zöld. Emlékeztem ezekre a kis ruhákra. Még Spanyolországban az egyik boltban nézegettem őket Ian társaságában. Akkor még nem mertem megvenni. Már teljesen ki is ment a fejemből, és most Ian meglepett vele.

- Hát emlékeztél? - néztem rá mosolyogva.
- Már akkor eldöntöttem, hogy megveszem neked őket. Láttam rajtad mennyire tetszenek. És amúgy kisfiú vagy kislány lesz?
- Jó, hogy megvetted mind a kettőt. Ikrek lesznek - vigyorogtam rá.
- Komolyan? - döbbent meg. - Nahát, Bells! Gratulálok, Kislány! - ölelgetett meg már amennyire tudott. Boldogan kacagtam fel.

Aztán egyszer csak egy autót láttam meg, amint felénk közelít. Megállt mellettünk, majd kiszállt belőle Carlisle. Ekkor jutott eszembe, hogy még be sem mutattam a többieknek Iant.

- Sziasztok! - köszönt Carlisle.
- Carlisle, ő itt Ian, Spanyolországban ismertem meg. Ian, ő itt Dr. Carlisle Cullen, Edward édesapja - mutattam be őket egymásnak.
- Pontosabban a Seattle-i reptéren futottunk össze - mosolygott rám Ian. - Szó szerint - nevetett. - Örvendek, Ian McGowen vagyok. Már sokat hallottam önökről.
- Remélem csak jókat és kérlek tegezz - ráztak kezet. - De miért itt kint álltok? Bent kényelmesebb lenne. Mennyünk be! - intett a ház felé.

Csak ekkor tűnt fel, hogy Edward végig a ház előtt állt apámmal együtt. A szemébe néztem, ami most fekete volt. Nem tudtam eldönteni, hogy mitől. Rámosolyogtam, de ő Ianre emelte tekintetét és kicsit sem barátságosan nézte. Sóhajtottam egyet. Lesz mit mesélnem neki, az egyszer biztos.


U.i.: Remélem tetszett a fejezet! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek, a napokban átnézem és javítom, ha kell. További szép hetet kívánok nektek! :) Puszi, d.

2012. július 30., hétfő

Félvérszerelem - 53. fejezet


Sziasztok! Meghoztam az új fejit, jó olvasást hozzá! ;) És köszönöm az előző részhez kapott kommentárokat és a pipákat! :) Puszi, d.

Edward szemszöge

Bambán néztem Bellára. Hallottam, hogy mit mondott, de képtelen voltam felfogni. Csak néztem Szerelmemet, amint előttem áll és boldog mosollyal néz rám.

- Hogy... Hogy mondtad? - kérdeztem akadozva.
- Terhes vagyok, Edward. Kisbabánk lesz! - ült le mellém Kedvesem és a hasára vonta kezemet, miközben újra elmondta, hogy babát vár. Képtelen voltam felfogni. Hogy én, mint... apa? - hüledeztem magamban.

Nem bírtam levenni a szemeimet Bella hasáról. Családom gondolatai csak úgy üvöltöttek felém. Mindenki örült annak, hogy Bella terhes, de mégis aggódtak is érte. Apámnak eszébe jutott, hogy ő mit élt ár, mikor anyu elmondta neki, hogy engem vár. Mennyei boldogság járta át egész testét, és örült, hogy gyereke lesz. De aztán, ahogy telt az idő és anyám egyre rosszabbul viselte a terhességet, már nem is akart annyira. Félt, hogy elveszíti, és az utolsó percben harapta meg őt. Nem akarta, hogy nekem is át kelljen élnem azt a fájdalmat, amit ő élt át, ugyanakkor örült is neki, hogy unokája lesz. És nem tudhatja, hogy Bellánál is ugyanúgy végződik majd a terhesség, mint anyámnál.

Jacob érdeklődve figyelt engem. Nem tudtam, hogy mit vár tőlem. Csak arra várt, hogy végre kinyögjek valamit. Arra már rájöttem, hogy ezt próbálta meg elrejteni előlem és ezért volt velem ismét olyan goromba. Mert a lánya terhes lett tőlem.

- Edward? - térített magamhoz Bella kétségbeesett hanga.

Rákaptam a szemeimet és akkor láttam, hogy folynak a könnyei. De nem a boldogságtól. Tudtam, hogy valamit mondanom kéne, de nem bírtam kinyögni semmit. Csak hápogtam, mint egy hal. Láttam a kétségbeesést Szerelmem szemében. Nem akartam, hogy azt higgye nem akarom a babát. Mert én igenis akarom! Ugye? - kérdeztem magamtól.

- Apa... Apa leszek? - leheltem erőtlenül. Ennél többre nem tellett tőlem.
- Igen - sírt fel szerelmem, de a mosoly ott bujkált a száján.
- Bella, ez... Istenem! - nyögtem fel. - Apa leszek! - nevettem fel hitetlenül.

Bella velem együtt nevetett, majd megcsókoltam. Annyira hihetetlen volt! Gyerekem lesz! Nekem! - nevettem. A szobában érezni lehetett a feszültséget, senki nem szólt eddig egy árva szót sem, most viszont látványosan megkönnyebbült mindenki. Családtagjaim gratuláltak nekünk, mi pedig boldogan fogadtuk azt, egészen addig, míg egy morgást nem hallottunk, majd hogy az ajtó kivágódik. Jacob.

- Apa! - kiáltott utána Bella.
- Hagyd, majd én utána megyek - leheltem apró csókot a homlokára.

Kirohantam az ajtón, Jacob már farkasként rohant az erdőben. Utána rohantam, de még így sem értem be.

- Mr. Black! Álljon meg! Kérem! - kiabáltam utána, de mintha meg sem hallotta volna, futott tovább.

A gondolatai zavarosak voltak és az sem segített, hogy a többi farkas gondolatait is hallottam. Hiába próbáltam utolérni, nagyon gyors volt, minél előbb a határon túl akart lenni.

- Mr. Black, kérem! - kérleltem, de nem állt meg és a határ már túl közel van, ezt a sötétben is jól ki tudtam venni. - Beszéljük meg, kérem!

Még mindig nem állt meg, de most mintha lassítani kezdett volna. Én pedig még jobban elkezdtem futni, mikor rájöttem, hogy miért is lassított, de ekkor már késő volt. Átléptem a határt, és két hatalmas farkas állta utamat. Jacobot már nem láttam.

- Nyugalom! - tartottam fel a kezeimet és lassan hátráltam. Már éppen fordultam meg, hogy elhagyjam a farkasok területét, mikor az egyik farkas ráugrott a hátamra és leterített a földre. Felnyögtem. Mibe keveredtem már megint?
- Paul, engedd el! - jött a nyugodt utasítás. Megpróbáltam arra fordítani a fejemet és kicsit felemelkedni, de a farkas rám morgott. Jobbnak láttam, ha nyugton maradok. - Paul! - csattant fel Jacob.

A farkas morogva bár, de leszállt rólam. Nem akartam még nagyobb galibát okozni, így lassan, nyugodtan álltam fel, hogy leporoljam magamat.

- Mennyetek Quillel keleti irányba - szólt oda a farkasoknak, de a szemét nem vette le rólam. Paul ellenkezett volna, de Jacob ráparancsolt. Ketten maradtunk. - Átlépted a határt - közölte nyugodtan.
- Sajnálom, de muszáj beszélnünk - valahogy most nem tudott érdekelni a határ.
- Hát akkor beszélj!

Egy pillanatra meglepődtem. Most akkor nem akad ki a határ miatt? Ennyi volt? Jacob nem úgy nézett ki, mint aki bármit is akarna mondani. Meglepődtem, de összeszedtem magam és belekezdtem a beszédbe.

- Tudom, hogy félti Bellát. Én is féltem. De mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megajándékoz egy kisbabával. És nem kérném őt arra, hogy vetesse el. Bella is örül a babának és nem is engedné elvetetni. Tudom, hogy aggódik miatta, hogy a baba esetleg veszélyt jelenthet rá nézve. De... - folytatni azonban nem tudtam, Jacob közbeszólt.
- Abba belegondoltál, hogy attól még, hogy Bella nem változott át farkassá, még benne is megvan a farkasgén? A te félvéred keveredik az ő félvérével. A gyerek így ember, farkas, vámpír génekkel rendelkezhet. Mi van, ha Bella szervezete végül nem bírja majd ezt a három keveredését? Ha a végén feladja a küzdelmet?
- Bella erős, nem fogja feladni! - mondtam határozottan.
- Oké, tegyük fel, hogy megszüli a gyereket. És mi van akkor, ha úgy jár mint édesanyád? Ha át is akarnátok változtatni, mi van akkor, ha a farkasgén miatt nem fogadja be a ti mérgeteket és meghal? - erősködött Jacob.
- Megesküszöm az életemre, Mr. Black, hogy nem engedem, hogy Bellának baja essen - néztem komolyan a szemébe. Nem válaszolt rögtön, de hagytam neki időt, hogy gondolkozzon.
- Remélem, tudod, hogy bármennyire is tisztelem a szüleidet, attól még a fajtátokat nem bírom elviselni, és, ha Bellának baja esik, vagy... meghal, akkor senki sem fog tudni visszatartani attól, hogy megöljelek - válaszolta keményen.
- Önként sétálok az ön kezei közé - bólintottam.
- Rendben - bólintott. Már éppen el akart volna menni, mikor hirtelen eszembe jutott valami és utána szóltam.
- Mr. Black, csak még egy szóra! - ő megállt és visszafordult hozzám, felhúzott szemöldökkel nézett rám. - Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de úgy érzem fel kell tennem a kérdést - egy pillanatra megálltam, majd mély levegőt vettem és folytattam. - Szeretném... Szeretném az áldását kérni ránk - néztem mélyen Jacob szemébe.

Meglepődött, nem is kicsit, ez jól leolvasható volt az arcáról. Nem tudtam, hogyan fog reagálni a kérésemre, de úgy gondoltam egyszer élünk.

- Ezt most komolyan kérdezed? - kérdezte még mindig meglepve. Bólintottam válaszként. - És ha azt mondom nem? Hogy nem adom áldásomat? - húzta fel a szemöldökét. Nem tudtam erre mi lenne a helyes válasz, de kimondtam, amit gondoltam.
- Akkor is megkérném Bella kezét. A szüleim engem illemre és jó modorra tanítottak. Ha úgy jobban tetszik, akkor régi módi vagyok. Csupán tiszteletből kértem az áldását - vallottam be.
- Nos, legalább őszinte vagy - mondta, majd mélyet sóhajtott és a szemembe nézett. - Bellával már éppen eleget szenvedtetek, amiben nagy részt én voltam a hibás és itt és most ezért elnézésedet is kérem. Sajnálom, hogy ilyen későn jöttem rá, hogy Bella keresve sem találhatna nálad jobbat. Így hát áldásomat adom rátok.
- Komolyan mondja? - döbbentem le. Őszintén szólva nem erre számítottam.
- Igen - bólintott.
- Köszönöm - hebegtem. Még mindig alig fogtam fel, hogy ez igaz.
- Ha már itt tartunk, talán tegezhetnél is.
- Köszönöm, Jacob - biccentettem felé. Ő is biccentett, majd eltűnt a fák mögött.

Hihetetlenül boldog voltam. Ez életem egyik legcsodálatosabb napja! Életem Szerelme hazajött, ráadásul egy kis csöppséget hord a szíve alatt és most még az édesapja is áldását adta ránk!

Boldog mosollyal az arcomon léptem be a házunkba. A nappali már üres volt, de anyu a konyhában mosogatott.

- Bella? - kérdeztem rá életem legfontosabb személyére.
- Jól van, vacsorázott is és már alszik - mosolygott rám.
- Köszönöm.
- Jacobbal minden rendben? - nézett rám aggódva.
- Igen, minden a legnagyobb rendben van - vigyorogtam.
- Ennek örülök - mosolygott rám szívből.
- Megyek lefekszem én is.
- Menny csak, drágám! Jó éjszakát!
- Neked is - pusziltam arcon és már a szobámban is voltam.

Bella az ágyon magzatpózba kuporodva aludt. Boldog mosollyal az arcomon feküdtem be mellé és karoltam át hátulról, így vártam, hogy elragadjon az álom.


U.i.: Remélem tetszett! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek, majd holnap átnézem és javítom. További szép hetet kívánok! :) Puszi, d.

2012. július 27., péntek

Happy Birthday!


3 évvel ezelőtt, ezen a napon nyitottam meg a blogomat. Happy Birthday My Blog! Ezúton szeretném megköszönni azt a rengeteg kommentárt mindenkinek, aki írt, és remélem van, aki ezentúl is velem lesz és olvassa tovább a történetemet és kommentál! :)

2012. július 23., hétfő

Félvérszerelem - 52. fejezet

Sziasztok! Sajnálom az egyhetes kihagyást, de nem volt erőm írni. Most viszont hoztam az új fejezetet! :)

Nagyon szépen köszönöm az előző részhez kapott kommentárokat, nagyon-nagyon jól estek! :) Gee szeretném neked külön megköszönni - ismét - a komit! Nagyon örültem a kritikádnak, mert ebből tanul az ember! :) És valóban az elején még csak tanulgattam az írást, de úgy érzem aztán belejöttem. Az utóbbi időben valóban nem volt annyi időm írni, vizsgáznom is kellett, és lehet, hogy ez meg is látszik az írásomon. De most már megnyugodhat minden kedves olvasóm Belláék visszatértek végleg! ;)

Jó olvasást! :) Puszi, d.

U.i.: Miközben írtam az újratalálkozást ezt a zenét hallgattam. Szerintem illik hozzá! :)


Edward szemszöge

Már este fél 10 van, de Bellát még mindig nem értem el. Ez hihetetlen! Nagyon remélem, hogy csak alszik és azért nem hívott vissza! - gondoltam magamban. Ha valami baja esik, én azt nem élem túl!

Idegesen járkáltam a szobámban fel-alá és már nem tudom hányadszorra próbáltam hívni Bellát. Üzenetet is hagytam neki, de arra sem válaszolt. Megőrülök! Na, jó! Nyugodj meg, Edward! Vegyél mély levegőt és próbáld meg még egyszer felhívni őt! - utasítottam magamat. Megnyomtam a gombot és vártam, hogy kicsöngjön.

A hívott szám jelenleg nem kapcsolható - jött a válasz a telefonból.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltottam fel és mérgemben az ágyra hajítottam a telefonomat.
- Edward! Kérlek, nyugodj meg! - jött be elkínzott arccal a szobámba Jasper.
- Mégis, hogy nyugodjak meg? - kiáltottam rá. - Nem érem utol Bellát!
- Biztos már alszik, ne idegeskedj!
- Hagyj most magamra, kérlek! - dőltem el az ágyon.

Elhiszem, hogy neki is rossz, hogy át kell éreznie, amit én érzek, de nem az ő szerelme van tőle több kilométerre! Bella sosem kapcsolja ki a telefonját. Most mi oka lenne rá? Vagy csak lemerült? - gondolkodtam. És mi van, ha valami baj érte? Vagy, ha bántották?

Már éppen kezdtem volna rosszabbnál rosszabb gondolatokba merülni, mikor meghallottam egy autó zaját. Felkaptam a fejem. Ez nem is akármilyen autó! Hirtelen ért a felismerés, hogy kinek az autóját hallom. Egy szempillantás alatt futottam le a lépcsőn, mikor láttam, hogy apám már az ajtó felé tart, hogy kinyissa azt.

- Ne! - nyögtem elfúlva. Értetlenül nézett rám a családom, de én nem törődtem velük. Feltéptem az ajtót és kiléptem. Nem akartam hinni a szememnek. Tényleg Ő áll előttem? - Bella - suttogtam magam elé.

Mintha csak meghallotta volna, felnézett, egyenesen a szemembe. Istenem! - nyögtem fel magamban. Láttam, amint Szerelmem szemeibe könnyek gyűlnek és boldog mosolyra húzza ajkát. Egy szempillantás alatt előtte termettem és szorosan magamhoz ölelve pörögtem vele, egyszer, majd kétszer. Boldog nevetése csendült fel. Zene volt füleimnek. Olyan régen hallottam már. Letettem, majd mélyen a szemébe nézve, könnyeit törölgetve, boldog mosollyal az arcomon suttogtam el nevét, újra és újra.

- Annyira hiányoztál! - suttogtam, homlokomat az övének döntve.
- Te is nekem, el sem tudod képzelni mennyire!
- Szeretlek! - választ sem várva megcsókoltam.

Annyi idő után végre újra érezhettem ajkai csodás ízét. Egyszerre sóhajtottunk bele a csókba. Annyira hiányzott már! - gondoltam magamba és még szorosabban öleltem magamhoz. Nyelvünk szenvedélyes játékba kezdett egymással, mire belenyögtem a csókba. Szívesen mentem volna még tovább is, de tudtam, hogy ez most nem lehetséges, ezért elváltam Kedvesem csábos ajkaitól.

- Én is szeretlek! - válaszolt korábbi vallomásomra. Megcsókoltam a homlokát és csak ekkor tűnt fel, hogy Jacob is itt van.
- Mr. Black - nyújtottam felé kezemet köszönésként. Nem fogadta el a jobbomat, helyette csak biccentett és elindult a ház felé.

Nem értettem, hogy mi baja lehet, de már megszoktam tőle ezt a viselkedést, úgyhogy nem is törődtem vele. Bella derekát átkarolva mentünk mi is vissza a házhoz. Csak ekkor tűnt fel, hogy az egész családom kint állt. Az arcukon lévő boldog molyos és a gondolataik alapján mindenki örült, hogy Belláék végre hazajöttek, még Rosalie is. Mindenki megölelgette Bellát, Jacobot is köszöntötték, majd bementünk a házba.

- Üljünk le a nappaliba - ajánlotta Esme.
- Oh, nem akarunk sokáig zavarni, sajnálom, hogy ilyen késői órán jöttünk, csak... - kezdett bele Bella.
- Nem zavartok - vágtam rá.
- Jacob, nem akarsz leülni? - kérdezte anyám, Jacob ugyanis az ajtó melletti falnak támaszkodva állt. Furcsa volt a viselkedése, azt hittem, hogy már megbékélt a Bellával való kapcsolatommal. Próbáltam beleolvasni a gondolataiba, de nagyon igyekezett elrejteni előlem.
- Ne kutassa a fejemben! - nézett rám mogorván.
- Sajnálom, én csak... - zavarba jöttem egy pillanatra. Túl feltűnő lettem volna?
- Kértek valamit enni vagy inni? - törte meg a kínos csendet anya.
- Én egy pohár narancslevet elfogadok, ha van - mosolygott Szerelmem.
- Máris hozom - mosolygott vissza szeretetteljesen anyu, Bellára. - Jacob, kérsz valamit?
- Nem, köszönöm - eresztett meg egy félmosolyt ő is. A szüleimmel eddig sem volt semmi baja, apámat tisztelte, ahogyan anyámat is.
- Meséljetek, milyen volt Spanyolország? - kérdezte kedvesen apám.

Bella boldogan kezdett bele a mesélésbe. Elmesélte - amit én már egyszer hallottam -, hogy megismerkedett még a repülőtéren Iannel és Spanyolországban újra összefutottak. Minden szabadidejét vele töltötte, mást ugyanis nem ismert a környéken. Nem mondom, nagyon rosszul esett, hogy egy másik pasiról így beszél Bella, hiába tudom, hogy csak barátként tekint rá. De nem tudhatom, hogy vajon ez az Ian is így tekint-e Bellára. Mi van ha bepróbálkozott nála? Próbáltam mosolyogni, nem feszültnek látszani. Nem tudom, mennyire sikerült, de Bella tovább mesélt.

- És apu megismerkedett Teresával. Nagyon kedves nő, illik apuhoz - mosolygott szeretetteljesen Szerelmem az apjára, aki viszonozta azt. - Van egy unokahúga, ő nevelte fel, a szüleit repülőgép szerencsétlenségben vesztette el.
- Oh, szegény kislány - kapta a szája elé kezét anyám. - Szívesen megismernénk őket, ugye Carlisle?
- Igen - értett egyet apu. - Örülnénk ha találkozhatnánk velük.
- Majd bemutatom őket, öhm... hamarosan - válaszolta Jake.
- Rendben - mosolygott Esme.
- Mond csak, Bella - kezdte Alice. - Milyenek a spanyol ruhaüzletek? - kérdezte izgatottan a pöttöm, mire Rose hevesen bólogatni kezdett, hogy ez őt is érdekli.
- Öhm... Tudjátok, hogy én nem szeretek vásárolni, egy-két boltban voltam csak. De vannak bazárok, igaz, ott nem kapni olyan ruhákat, amilyeneket ti szerettek, de vannak nagyon szép holmik.
- Bella, te Spanyolországban voltál és nem mentél el egy plázába sem? - hitetlenkedett Rose.
- Mit meg nem adnék, ha én is eljutnék oda! - sóhajtott Alice. - De nem mehetünk napra, a plázák meg nincsenek nyitva este! - szomorodott el.
- Sajnálom lányok.
- Későre jár az idő, biztosan nagyon fáradtak vagytok már, és holnap is van nap - állt fel Esme, de Bella közbeszólt.
- Várj, még van egy fontos dolog, amit eddig nem mondtam el - nézett körbe, majd tekintete megállapodott rajtam. - Edward, sajnálom, hogy eddig nem mondtam el, de személyesen szerettem volna közölni veled és őszintén szólva, kicsit féltem is és még most is félek, hogy mit fogsz szólni hozzá.
- Bella, megijesztesz - néztem rá idegesen. - Mit nem mondtál el?

Nem válaszolt, helyette felállt és levette a kabátját. Fel sem tűnt, hogy eddig rajta volt - gondolkodtam el. Amint levette a kabátját, kezével lesimította a ruháját, így kiemelve hasát, ami gömbölyödött.

- Kisbabát várok, Edward - suttogta Szerelmem.


U.i.: Próbáltam kicsit érzelmesebbre írni az újratalálkozást, hát... nem tudom, mennyire sikerült, remélem azért tetszett. Írjátok meg mit gondoltok! :) Köszi és az esetleges hibákért elnézést kérek, később átnézem és javítom, ha kell! :) További szép hetet kívánok nektek! :) Puszi, d.

2012. július 9., hétfő

Félvérszerelem - 51. fejezet

Sziasztok! Köszönöm szépen az előző fejezethez kapott kommenteket! :) Szeretnék egyre reagálni. Gee remélem olvasod ezt a bejegyzésemet is, mert a Te komidra szeretnék válaszolni!

Egyáltalán nem haragudtam meg a komid miatt, sőt örültem neki, hogy leírtad a véleményedet. Elhiszem, hogy az utóbbi pár fejezet unalmasnak/feleslegesnek tűnt, de kellenek az ilyen átvezető részek is, nem lehet mindig pörgős, akció dús a fejezet. Én is olvastam már nem egy olyan történetet - sőt könyvet is! -, ahol úgy gondoltam, hogy felesleges volt X rész ebben a történetben. És amúgy is valahogy be kellett vezetnem az új szereplőket a történetbe. De nyugi, ebben a részben már hazamennek Belláék! ;)

Jó olvasást kívánok a részhez, remélem megint kapok pár komit! :)


Bella szemszöge

A hasam hihetetlenül görcsölt, már az őrület határán voltam. Apa és Tesa is megrémülve és aggódva kérdezgettek, hogy mi van velem, mondjak már valamit, de én csak zokogtam. Nem akartam, hogy baja essen a kicsikémnek. Abba belehalnék!

- Bella, mondj már valamit az Isten szerelmére! - kiabált, de nem hatott rám, csak még rosszabbul éreztem magam. Féltem neki elmondani, hogy terhes vagyok. Kiakadna, tudom nagyon jól. És nem akarom, hogy esetleg megint eltiltson Edwardtól, vagy ami még rosszabb, hogy esetleg megint bántaná Őt.
- Ian... - nyögtem.
- Már felhívtam, azt mondta, amilyen gyorsan csak tud, jön - simogatta a hajamat Jake.
- Bella, kicsim, nyugodj meg - nyugtatott Teresa. - Minden rendben lesz, de most meg kell nyugodnod és elmondanod, hogy mi a baj.
- Nem... - nyöszörögtem. Addig nem akartam elmondani, míg Ian ide nem ér. És, mint egy végszóra Ian berobbant az ajtón.
- Bella! - kiáltott fel ijedten. - Mennyetek ki a szobából! - szólt a többiekre.
- Mi? Nem! Tudni akarom, hogy mi folyik itt! - szólt mérgesen apám. - Bells? - vont kérdőre.
- Apa, kérlek ne akadj ki! - néztem rá könyörgően. - Terhes vagyok Edwardtól!

Kész, kimondtam! Most már utánam az özönvíz! Féltem, hogy mit fog reagálni apám. Az arcán először a döbbenetet lehetett látni, majd fokozatosan, ahogy felfogta, hogy mit mondtam, arca dühös maszkba torzult. Ettől féltem!

- Mi az, hogy terhes vagy attól a vérszívótól? Mégis mikor sikerült összefeküdnöd vele? - kiabált.
- Jacob, azonnal fejezd be! Bellának most nincs erre szűksége! Mennyetek ki, most! - emelte fel a hangját Ian is.
- Nekem, te ne...
- Azt mondtam, hogy most! - állt fel mellőlem Ian és apám elé állt. Jake morogva bár, de kiment Teresáékkal együtt.
- Köszönöm - hálálkodtam.
- Nem tesz semmit, csak kérlek nyugodj meg! Próbálj meg ellazulni - majd felkapott az ölébe és a kanapéra fektetett.

Mellém ült és a fejemet az ölébe vette. Elkezdett valamit dúdolni, miközben a hasamat simogatta. Becsuktam a szemeimet és próbáltam megnyugodni. Mély levegőket vettem, miközben csak a dallamra koncentráltam. Úgy látszik ez hatott, már nem fájt annyira a hasam és szépen fokozatosan el is múlt teljesen a fájdalom.

- Jobb már? - kérdezte Ian.
- Igen. Köszönöm, hogy itt vagy! - karoltam át a derekát, már ahogy tudtam ebben a testhelyzetben.
- Ugye tudod, hogy ez már nem játék és haza kell menned, hogy Carlisle megnézhessen? - nézett rám komolyan.
- Tudom - bólintottam.
- Várj, segítek felülni - nyúlt utánam Ian, mikor látta, hogy mi a szándékom.
- Behívnád a többieket?
- Persze, szólok nekik.

Apám jött be elsőnek, de úgy láttam, már valamelyest megnyugodott. Ian védelmezően elém állt, ami meg kell hagyni nagyon is jól esett. Ilyen biztonságban még csak Edwardnál éreztem magam. Mikor apámnak is feltűnt Ian veselkedése, egyből rámorgott.

- Sosem tudnám bántani a lányomat! - morogta foghegyről.
- Fizikailag talán nem is - feleselt Ian.
- Ian, kérlek! - fogtam meg a kezét és magam mellé húztam a kanapéra.
- Szóval? - nézett rám türelmetlenül apám. - Várom a magyarázatodat!
- Mikor Billy temetését intézted és én Edwardéknál voltam, akkor... akkor történt meg a dolog - pirultam el és a szememet is lesütöttem.
- Szóval kihasznált! - kiáltott fel. - Én megölöm! - teste remegésnek indult és tudtam, ha nem nyugszik meg azonnal, akkor képes és átváltozik.
- Nem! Én is akartam! - pirultam el még jobban. - Sőt... Edward nem akart elsietni semmit, de nekem szűkségem volt rá. Szeretjük egymást, apa! Előbb-utóbb megtörtént volna - néztem a szemébe.
- Felfogtad, hogy az az akármi, ami benned van... Megölhet téged? - sötétült el a szeme.
- Talán ezt nem most kellene megbeszélnetek - szólt közbe Ian, Teresára és Gabrielára pillantva.
- Elmondtam nekik mindent - szólt vissza közönyösen apám.
- Esme is túlélte - tereltem vissza a szót. - Ha Edward időben átváltoztat, akkor...
- Átváltoztat?! - szűrte a fogai között Jake. - Csak nem képzeled, hogy hagyom, hogy egy olyan szörnyeteg legyél, mint ők! Hazamegyünk és Carlisle azonnal kiveszi belőled azt az izét - szólt undorodva.
- Izét? - csordultak ki a könnyeim.
- Már megbocsájts, Jacob, de én is félvér vagyok, és talán nem kéne így beszélned az unokádról - hangsúlyozta ki az utolsó szót Ian. Apám már épp visszavágott volna valamivel, mikor elegem lett.
- Elég legyen! Nem engedem, hogy elvegyétek tőlem a kisbabámat! És ha neked nem tetszik a helyzet, apu, akkor akár itt is maradhatsz Teresáékkal. De én hazamegyek Edwardhoz és boldogok leszünk! - töröltem le a könnyeimet.
- Jacob, tudom, hogy félted Bellát, de talán igaza van. Haza kell mennetek, hogy Carlisle megvizsgálja őt. Talán nem lesz semmi baj, hiszen az elmondottak alapján Edward is félig ember, így nagyobb az esély, hogy több emberi rész lesz a kicsiben is - szólalt meg most először Teresa. Erre még nem is gondoltam. Jobban belegondolva, igaza lehet.
- Gyertek velünk, kérlek! - nézett könyörgően apám Tesára.
- Jake, nekem Gaby érdekeit is néznem kell... - mentegetőzött Tesa.

Látszott apámon a csalódottság, és, hogy nem tudja mihez kezdjen. Tudtam, hogy nehéz neki döntenie, hogy kivel maradjon, de most nem sajnálhattam meg. Én már éppen eleget áldoztam miatta! Én hazamegyek, vele, vagy nélküle. De ekkor olyan dolog történt, amire nem gondoltam volna.

- Tesa, talán megnézhetnénk Forksot és La Pusht - szólalt meg Gaby. Mindenki csodálkozva nézett rá, mire egyből visszavette az "engem-nem-érdekel-más-problémája" maszkot és gyorsan hozzáfűzte. - Talán lesz egy jó kis családi perpatvar - rántotta meg unottan a vállát. Hihetetlenül hálás voltam most neki ezért és melegen rámosolyogtam, amit félszegen viszonzott.
- Tényleg ezt akarod, Gaby? - kérdezte meglepődve Tesa.
- Hát... Annyira rossz csak nem lehet, és pár hetet kibírok. Ha meg nem tetszik, úgyis haza jövök! - húzta fel az orrát.
- Rendben van! Akkor megyünk - nézett Teresa apámra, mire megcsókolta őt.
- Ian, ugye te is velünk jössz? - kérdeztem reménykedve.
- Sajnálom Kislány, de még van pár elintéznivalóm itt. De utánatok repülök, ígérem! Meg kell ismernem ezt azt Edwardot! - kacsintott rám.
- Kislány? - nevettem. Csak megrántotta a vállát és velem nevetett. - Remélem minél hamarabb utánunk tudsz jönni - öleltem meg.

~*~*~*~*~

Már minden ruhámat bepakoltam, már csak a pipere cuccomat kellett összekészítenem, mikor megakadt a szemem valamin. A nyakláncom, amit még Edwardtól kaptam. Már teljesen el is felejtettem, és persze egyből bűntudat öntött el. Felraktam a nyakláncomat, gyorsan összepakoltam a fürdőszobában is és már mentem is a nappaliba.

~*~*~*~*~

Már a reptéren ültünk és vártuk, hogy szólítsák a mi járatunkat. Persze a pisilhetnék is rám jött.

- Azonnal jövök, ki kell mennem a mosdóba - szóltam apáméknak.
- Várj, veled megyek! - állt fel Gaby. Nem kicsit lepődtem meg, de bólintottam.

Nem beszéltünk egymással, mikor is dolgom végeztével, hirtelen megszólaltam.

- Köszönöm Gaby - mondtam csöndesen.
- Nem miattad tettem - nézett rám. Valahogy sejtettem. - Teresának már rég kijár egy kis boldogság és mindig csak az én érdekemet nézte, nem hagyhattam, hogy most is elszúrja a boldogságát. És megmondtam, ha nem tetszik a hely, én visszajövök.
- Én azért hálás vagyok neked - és hirtelen felindulásból megöleltem őt, de pár másodpercnél tovább nem tartott az egész. Ő is eléggé meglepődött tettemen.

~*~*~*~*~

Már a gépen ültünk, mikor eszembe jutott, hogy ma Edwardon volt a sor, hogy felhívjon, de ez teljesen kiment a fejemből. Megnéztem a telefonomat és 10 nem fogadott hívást és 4 üzenetet jelzett ki. Sajnos már nem tudtam őt visszahívni és az SMS-eket sem tudtam megnézni, mert felszálláshoz készülődtünk, így ki kellett kapcsolnom a telefont.

- Ezt a nyakláncot itt vetted? - kérdezte hirtelen apám. Felkaptam a fejemet és kíváncsi tekintetébe néztem.
- Nem - érintettem meg a kis medált. - Edwardtól kaptam.
- Eddig még nem láttam rajtad - jegyezte meg.
- Egyszer levettem és teljesen megfeledkeztem róla. Pakolás közben akadt a kezembe.
- Szép - jegyezte meg, majd elfordította tekintetét.

~*~*~*~*~

Végre hazaértünk. Otthon mindenki örült nekünk és már szervezték is a tábortüzet a megérkezésünkre. Én is örültem, hogy végre itthon lehetek, ismerősök, barátok társaságában. Apámmal úgy döntöttünk, hogy Teresát és Gabrielát egyelőre még nem mutatjuk be Cullenéknek. Először a baba témát kell megoldanunk. Nem értettem, mit kell ezen megoldani. Én már döntöttem, megtartom és kész! Már a földes úton jártunk apámmal, mikor eszembe jutott valami.

- Apa kérlek, ne gondolj a terhességemre! Én szeretném elmondani Edwardnak - néztem rá kérlelőn.
- Rendben, bár nehéz lesz eltitkolnom, hogy miért is akarom kiherélni azt a... - de elhallgatott, mivel csúnyán néztem rá. - Jól van, jól van! Majd odafigyelek a gondolataimra.
- Köszönöm.

És ebben a pillanatban megálltunk a Cullen ház előtt.


U.i.: Nos, ez jóval hosszabb lett, mint a megszokott, remélem örültök! :) A következő fejezet Edward szemszögéből indul. :) További szép hetet kívánok nektek! :) Puszi, d.