Félvérszerelem - 54. fejezet

Sziasztok! Elnézést, hogy csak ma hozom a fejit, de tegnap közbejöttek dolgok, így el kellett mennem itthonról. Jó olvasást a fejezethez és köszönöm az előzőhöz a komikat és a pipákat! :) Puszi, d.

Edward szemszöge

3 és fél héttel később (Bella születésnapja előtt 1 nappal)

Már több mint három hete, hogy Belláék visszajöttek. Azóta Jasperral ősi legendák után kutatunk. Eddig nem jártunk sikerrel, semmit sem találtunk. Illetve, de egy történetet, de az sem segített sokat. A történet egy több évszázaddal ezelőtti vérfarkas-vámpír kapcsolatról írt. A farkasok és a vámpírok már akkor is ősi ellenségek voltak. Ám egy nap egy nő is átváltozott farkassá. Állítólag ő volt az első női farkas. Abban az időben sokan változtak át, mert vámpírok jöttek a városba. A nő és a vámpír találkoztak és abban a percben bevéste a nő a férfit. Meg akartak szökni, mert tudták, hogy nem fogadják el a szerelmüket. Éjszakára tervezték a szökést, de a farkasok rájöttek erre és mikor szökni akartak rájuk támadtak és legyilkolták őket. Akkor még nem tudták, hogy egy vámpír esetleg megtermékenyíthet-e egy nőt. És féltek, hogy ha igen, akkor egy szörnyeteg fog világra jönni, így inkább végeztek a vámpírral és a testvérükkel is.

Mikor Jasper megmutatta nekem ezt a történetet, kicsit sokkolt. Sajnáltam őket, hogy így kellett végezniük.

- Találtatok valamit? - zökkentett vissza a valóságba Bella.
- Nem - sóhajtottam és az ölembe vontam Kedvesemet. Már szépen gömbölyödött, de mégis természet ellenesen nagy hasa volt. Ha azt vesszük, hogy körülbelül 4 hónapos terhes, most úgy néz ki, mint aki már a 7. hónapban van. De legalább a 6.-ban biztosan.
- És Carlisle tud már valamit mondani? - kérdezte.
- Még vizsgálja a vérünket, a kórházban is sok a dolga mostanában, de azt mondta a napokban megcsinálja a tesztet.
- Rendben - adott csókot.
- Nem vagytok éhesek? - simogattam meg pocakját.
- Most, hogy így mondod... - harapta be az ajkát.
- Gyere - állítottam fel és a konyhába mentünk. - Vért vagy rendes ételt kívánsz?
- Hmm... Talán egy kis vért - gondolkodott el.

Megmelegítettem egy kicsit a vért, majd odanyújtottam Bellának. A konyhaasztalnál ülve szívószállal kortyolgatta a nedűt. Emlékszem még az első vizsgálatra, mikor ultrahanggal megnéztük a kicsiket.

"- Ez most egy kicsit hideg lesz! - figyelmeztette apám Bellát, mielőtt rákente volna a hasára a zselét.

Majd vártunk. Pár pillanattal később pedig megláttam. Nem akartam hinni a szememnek.

- Ez hihetetlen - suttogtam döbbenten.
- Mi az? Valami baj van? - aggódott rögtön Szerelmem.
- Nyugodj meg, Bella. Nincs semmi baj - mosolygott apa.
- Edward! - szólított meg.
- Bella... - kezdtem, de elakadtam. - Ikreink lesznek - nyögtem ki.
- Tessék? - kérdezett vissza.
- Gratulálok gyerekek! - fordította Bella felé a monitort apám, majd diszkréten kiment a szobából.

Hihetetlenül boldog voltam. Ott csókoltam Bellát, ahol értem és minden egyes csók után elsuttogtam neki egy köszönöm-öt."

- Edward! Hahó! - szólongatott Kedvesem.
- Ne haragudj, kicsit elkalandoztam! Mit is mondtál?
- Köszönöm a vért! Finom volt - kacsintott rám.
- Egészségedre! - nevettem fel.

Éppen visszakísértem Szerelmemet a nappaliba, mikor Jacob jött be.

- Bells! Ajándékod jött! - vigyorgott rá. Ajándék? Bellának? Mégis kitől? - száguldott végig rajtam kérdések hada.
- Kitől jött? - lepődött meg szintén Bella.
- Kint van a kocsiban, gyere ki és nézd meg - ragadta karon Jake.

Egyből utánuk indultam. Kíváncsi voltam, hogy mégis ki az, aki ajándékot küld az én Kedvesemnek.

Bella szemszöge

Ötletem sem volt, hogy mégis ki küldhetett nekem ajándékot. Nagyon meglepődtem, így csak hagytam, hogy apám maga után húzzon, ki a ház elé.

- Menny a csomagtartóhoz és nézd meg az ajándékod! - terelt a kocsi felé. Értetlenkedve, de elindultam a kocsi felé. Már majdnem odaértem, mikor egy luficsokor tűnt fel a kocsi mögül.
- Lufit kaptam? - kérdeztem hitetlenkedve. Majd kilépett a kocsi mögül egy alak, de az arcát nem láttam a lufitól és a virágcsokortól. - És virágot? Mégis kitől... - de ekkor elvette az arca elől az ajándékokat az a bizonyos személy. - Ian! - sikkantottam fel.

Kinyújtott karokkal siettem felé, már amennyire tudtam mozogni a nagy hasamtól. Nevetve jött felém és mikor félúton találkoztunk szorosan magához ölelt.

- Én is örülök, hogy látlak! Na, de Bella! Mikor otthagytál Spanyolországban még nem voltál ekkora! Még csak átölelni sem tudlak rendesen! - intett a hasam felé. - Nem gondolod, hogy fogyókúráznod kellene? - húzogatta a szemöldökét.
- Ne szemtelenkedj velem, Ian! - vágtam csípőre kezeimet. - És mióta is vagy te ilyen pimasz?
- Oh, ezt az oldalamat még nem ismered! Mikor Spanyolban voltál visszafogtam magamat, tudod, nem akartalak elijeszteni - kacsintott rám.
- Azt akarod mondani, hogy miattam nem lehettél önmagad? - kacagtam. Tudtam, éreztem, hogy Iant nem kell komolyan venni.
- Ugyan, dehogy! Az is én vagyok, csak éppen ezt az oldalamat eddig nem ismerted.
- Akkor azt hiszem sok mindenről kell még beszélgetnünk! - hagytam rá. - De, hogy-hogy itt vagy? És meddig maradsz?
- Hát ennyire hiányoztam neked? - nézett rám bociszemekkel. - Máris elküldenél?
- Jaj, dehogy! Csak nagyon megleptél, én örülök, hogy itt vagy! - mosolyogtam rá.
- Szerencséd, hogy szeretlek és nem sértődök meg - kacsintott. - Egyébként pedig, ha jól tudom, holnap lesz a születésnapod. Azt pedig semmi pénzért nem hagytam volna ki! Jut eszembe, tessék ez a tiéd - nyújtotta felém a lufikat és a virágot.
- Köszönöm szépen, de igazán nem kellett volna költened rám- pusziltam arcon.
- Oh, ugyan, semmiség - legyintett. - Hoztam ám még valamit, de azt nem neked - vigyorgott rám és benyúlt a kocsi hátsó öléséhez. - Igazából nem tudtam, hogy kisfiút vagy kislányt vársz, így hoztam mind a kettőből - nyújtott felém egy dobozt, de mivel a kezem tele volt, így nem tudtam átvenni, ezért ő nyitotta ki és tartotta felém.

Két kis rugdalózó volt benne, egy citromsárga és egy zöld. Emlékeztem ezekre a kis ruhákra. Még Spanyolországban az egyik boltban nézegettem őket Ian társaságában. Akkor még nem mertem megvenni. Már teljesen ki is ment a fejemből, és most Ian meglepett vele.

- Hát emlékeztél? - néztem rá mosolyogva.
- Már akkor eldöntöttem, hogy megveszem neked őket. Láttam rajtad mennyire tetszenek. És amúgy kisfiú vagy kislány lesz?
- Jó, hogy megvetted mind a kettőt. Ikrek lesznek - vigyorogtam rá.
- Komolyan? - döbbent meg. - Nahát, Bells! Gratulálok, Kislány! - ölelgetett meg már amennyire tudott. Boldogan kacagtam fel.

Aztán egyszer csak egy autót láttam meg, amint felénk közelít. Megállt mellettünk, majd kiszállt belőle Carlisle. Ekkor jutott eszembe, hogy még be sem mutattam a többieknek Iant.

- Sziasztok! - köszönt Carlisle.
- Carlisle, ő itt Ian, Spanyolországban ismertem meg. Ian, ő itt Dr. Carlisle Cullen, Edward édesapja - mutattam be őket egymásnak.
- Pontosabban a Seattle-i reptéren futottunk össze - mosolygott rám Ian. - Szó szerint - nevetett. - Örvendek, Ian McGowen vagyok. Már sokat hallottam önökről.
- Remélem csak jókat és kérlek tegezz - ráztak kezet. - De miért itt kint álltok? Bent kényelmesebb lenne. Mennyünk be! - intett a ház felé.

Csak ekkor tűnt fel, hogy Edward végig a ház előtt állt apámmal együtt. A szemébe néztem, ami most fekete volt. Nem tudtam eldönteni, hogy mitől. Rámosolyogtam, de ő Ianre emelte tekintetét és kicsit sem barátságosan nézte. Sóhajtottam egyet. Lesz mit mesélnem neki, az egyszer biztos.


U.i.: Remélem tetszett a fejezet! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek, a napokban átnézem és javítom, ha kell. További szép hetet kívánok nektek! :) Puszi, d.