Félvérszerelem - 55. fejezet

Sziasztok! Itt a friss, jó olvasást! :) Köszönöm a komikat és pipákat! :) Puszi, d.

Edward szemszöge

A nappaliban voltunk és Bella már mindenkinek bemutatta Iant. Már csak én voltam hátra.

- Ő pedig Edward - fogta meg a kezem és mosolyogva nézett fel rám. - A szerelmem - tette hozzá. Azért ez megmelengette a szívemet. Ian vigyorogva nyújtotta felém a kezét. Egy percig csak néztem rá, majd megráztam a kezét. Nem akartam a szüleimnek csalódást okozni, hisz illemre tanítottak.
- Örülök, hogy végre megismerhetlek - vigyorgott. - Már sokat... illetve, csak rólad hallottam Spanyolországban.

Ez csak vigyorogni tud? - tettem fel magamban a kérdést. Viccesre vette a figurát, én azonban nem voltam vevő erre. Az arcom meg sem rezdült, csak komoran néztem rá.

- Hú, haver, azért ennyire ne utálj - nevetett fel. Emmett persze vele együtt nevetett.
- Azt hiszem mi jóban leszünk - pacsiztak össze.

Nem reagáltam erre. Leültünk a kanapéra. Persze, hogy Bella egyből mellé ült. Kicsit azért ez rosszul esett. De szerencsére a nagyobb kanapéra ültek, így én még odafértem Bella mellé. Magamhoz húztam, már csak reflexből is, de Iannek feltűnt, és megint csak vigyorogni kezdett.

- Szóval Ian... Te is félvér vagy - mutatott rá a tényekre apám. - Mesélnél egy kicsit magadról? Milyen gyakran iszol vért? - apám szemei csak úgy csillogtak. Előjött belőle a tudós énje.
- Hát... - gondolkodott el. - Mikor hogy. Van, hogy hetente iszok, de van, hogy egy hónapban csak kétszer. Jobban szeretem, mint az emberi táplálékot, de arra is szűkségem van. Egyszer próbálgattam a határaimat, hogy meddig bírom vér nélkül, csak emberi táplálékon, de másfél hónap után már szűkségem volt rá. Akkor vagy hat állat vérét szívtam ki, már nagyon kellett a szervezetemnek.
- Ez érdekes - töprengett apám.
- Megkérdezhetem, hogy hol vannak a szüleid? - kérdezte anyám. Őt ez érdekelte a legjobban.
- Öhm... - mintha zavarba jött volna. - Anyám belehalt a szülésbe hiába harapta őt meg az apám, nem bírta a szervezete, vagy túl későn lett megharapva, nem tudom. Apám pedig, miután meggyőződött róla, hogy képes vagyok magamnak vadászni, hagyott egy levelet, hogy nagyon sajnálja és szeret, de nem tud anyám nélkül tovább élni és elment a Volturihoz megöletni magát.

Szavait mély csend követte. Megsajnáltam őt. Elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehetett neki, hogy gyerekként elvesztette mind a két szülőjét és gyakorlatilag egyedül kellett felnőnie. A gondolatai is zavarosak voltak, nem értette miért is osztotta meg ezt velünk, hiszen még senkinek sem beszélt erről.

- Ian... - csuklott el Kedvesem hangja. - Ezt eddig nekem sem mondtad.

Ian csak megrántotta a vállát, majd szomorkás mosollyal nézett Bellára, aki kibontakozva ölelésemből, zokogva borult Ian nyakába. Nem tehettem róla, de pattanásig feszült az összes izmom. Ian, bár visszaölelte Szerelmemet, elég kényelmetlen volt neki ez a nyakatekert helyzet. Ültek, ráadásul Bella hasa is megnehezítette az ölelkezést.

- Na, azért nem kell sírni Bells - csitítgatta. - Bár szívesen ölelgetnélek továbbra is, de ez így elég kényelmetlen Bella - nyögte Ian.
- Ne haragudj... - törölgette a szemeit Kedvesem. - Csak a hormonjaim, tudod... - kacagott fel.
- Sajnálom Ian, nem akartam felhozni - mentegetőzött anya.
- Semmi baj, nem tudhattad és már túl vagyok raja, csak... néha fáj visszagondolni rájuk - vallotta be.

Ezután elterelődött a szó. Apám még faggatta egy kicsit, majd Bella tett fel egy kérdést, ami engem is nagyon érdekelt.

- Meddig maradsz Forksban?
- Mi az, már is elküldenél? - kacsintott rá Ian.
- Ne butáskodj, örülök, hogy itt vagy - mosolygott rá Kedvesem azzal a mosolyával, amivel engem is levett a lábáról.
- Visszatérve a kérdésedre... Úgy gondoltam letelepszem egy kis időre. Már ha nincs ellene kifogásotok - nézett körbe a családomon Ian.

Bennem pedig kis híján meghűlt a vér. Komolyan ide akar letelepedni? - hüledeztem. Ezt nem hiszem el! Persze a családom egyből szívesen fogadta őt. Még Jacob is! - hitetlenkedtem.

- És van már hol laknod? - jött a következő kérdés Szerelmemtől.
- Még nem kerestem házat, de addig Seattleben az egyik szállodában fogok lakni.
- Micsoda? Na, azt már nem! - háborodott fel Bella. - Az én szobám most úgyis üres, apa ugye nem gond, ha Ian nálunk lesz, míg talál magának lakást?

Magamban önelégülten vigyorogtam, tudtam, hogy Jake nem fogja átengedni a határon. Hiába, ő is csak vámpír - félig.

- Nem is tudom, Bells - gondolkodott el Jake. Kezdett egy halvány mosoly rajzolódni az arcomra. - Teresáék is nálunk vannak és ezt a többiekkel is meg kéne beszélnem előbb - Teresáék említésére eszembe jutott, mikor először mutatta be őket nekünk. Anyám készségesen fogadta őket, vacsorát is készített. Gaby pedig alaposan szemügyre vett és megjegyezte Bellának, hogy jó fogás vagyok. Hát elég kínosan éreztem magam akkor. - De nem hiszem, hogy probléma lenne, ha egy pár napot maradsz.

Mi? - nyögtem fel magamban. A mosoly egyből lehervadt az arcomról. Jacob most komolyan befogadja? - hüledeztem.

- Nem akarok kellemetlenséget okozni - védekezett egyből Ian. - Jó lesz nekem egy szállodában, vagy egy motelben is pár napig.
- Szó sem lehet róla! - tiltakozott hevesen Bella. - Apa majd mindent megbeszél Teresáékkal és a farkasokkal, te pedig nyugodtan beköltözhetsz a szobámba.
- Ha nem zavar téged Gabriela, akkor elintézem a farkasokkal a dolgot és akkor még ma velem jössz és bemutatlak nekik - mondta Jake.

Nem akartam hinni a fülemnek. Engem miért nem "fogadott" ilyen lazán? - siránkoztam magamban. Rosszul esett, de tudtam, hogy azért, mert én az egyetlen kincsét akartam. A lányát.

- Rendben és engem nem zavar Gaby. Majd lerendezem, ha valami olyasmit mond vagy tesz.
- Remélem el fogsz bírni vele, én ugyanis már nem bírom. Már szinte mindenkire rámászott a farkasok közül. Szegény Nathalie eléggé megdöbbent, mikor rámászott Embryre. Oh, jut eszembe, Bells, a csajok hiányolnak és látni szeretnének.
- Nekem is hiányoznak. Carlisle... - fordult apám felé. - Gond lenne, ha áthívnám őket? - pirult el kedvesem.
- Ha a párjuknak nem gond elengedni őket ide, akkor szívesen várjuk őket - mosolygott rá melegen. Bella már szólásra nyitotta a száját, mikor Jacob közbeszólt.
- Azt hiszem ezzel lesz egy kis probléma - sóhajtott fel. - Seth el is engedné Lilyt, hisz Edwarddal is jóban vannak, de Embry nem hiszem, hogy ide engedné Nathaliet.
- Akkor én megyek át.

Erre már felkaptam a fejem.

- Bella, nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Te is tudod, hogy könnyen elfáradsz mostanában és ha valami történne, nem tudnánk segíteni - próbáltam lebeszélni. - Majd, ha már megszültél, akkor...
- Ugyan, Edward! - szakított félbe. - A kicsikkel eddig sem volt semmi baj, miért pont most lenne? És nem leszek veszélyben, ott vannak a farkasok és... - harapta el a mondatot. Nem kellett befejeznie, magamtól is rájöttem kit akart mondani. De nem akartam balhét, így magamra kényszerítettem egy mosolyt, ami inkább vicsorgásnak felelt meg.
- Hát persze - szűrtem fogaimon keresztül. Láttam rajta a bűntudatot és már éppen bocsánatot kért volna, mikor Jacob megint megelőzte és megdöbbentett minket a mondanivalójával.
- Vagy... öhm... Nos, mivel én is átjárok a határon, arra gondoltam, hogy talán Edwarddal én is kivételt tehetnék - nézett családomra, majd rám. Gondolatban pedig már előre felkészült, hogy mit fog ő kapni a farkasoktól, amiért egyből két félvámpírral állít haza.
- Köszönöm, Jacob - válaszoltam gyorsan, mielőtt még meggondolná magát. Bella is hálásan nézett édesapjára, mire biccentett válaszként. Szüleimet is elöntötte a boldogság, hogy végre Jacob is egyre jobban enyhül az irányunkba, de főleg az én irányomba. - Nos akkor... Mikor szeretnél menni? - kérdeztem Kedvesemet.
- Felőlem indulhatunk! - mosolygott rám, majd adott egy csókot.
- Addig én elvégzem a vizsgálatot a véretekkel - mondta apám és már ment is az emelet irányába.

Mi négyen pedig kimentünk a garázsba, beültünk a Volvomba, majd elindultunk La Push felé.


U.i. Hosszabb lett mint a szokásos, remélem tetszett és írtok komikat. Az esetleges hibákért elnézést, majd javítom. Szép hétvégét nektek! :) Puszi, d.