A fejléc Szasza munkája. Nagyon szépen köszönöm!

2011. december 31., szombat

Félvérszerelem - 43. fejezet


Sziasztok! Ezzel a fejezettel szeretnék Minden Kedves Olvasómnak Boldog Új Évet Kívánni! :) 2012-ben is találkozunk ugyanitt! :) Puszi, d. [szerk.]


Edward szemszöge


Kikapcsoltam minden érzékszervemet, még a gondolatolvasói képességemet is és csak a plafont bámultam. Fájt. Annyira nagyon fájt, hogy Bella csak úgy itt hagyott. Én megértem Jacobot, hogy már nem bírta itt és megértem Bellát is, de legalább engedte volna meg, hogy velük mennyek. Ha rábólintott volna, egy percig sem haboztam volna itt hagyni a családomat, mert ők is nagyon jól tudják, hogy egy vámpír - esetemben fél vámpír, de akkor is vámpír! - nem élhet a szerelme, a társa, a mindene nélkül. Mert nekem Bella a szerelmem, a társam, a mindenem és még sorolhatnám. De Szerelmem ennél önzetlenebb, így inkább szenved Ő egyedül - meg persze én is! -, mint helyette szenvedjen több ember - vámpír. Ezért is nem akarta, hogy vele mennyek, mert akkor a családom szenvedett volna a hiányomtól. Így viszont én szenvedek az Ő hiányától! És biztos vagyok benne, hogy Ő is szenved. Sokszor nem értettem Kedvesem logikáját, mint például most is.


Gondolkodásomból az riasztott fel, hogy megéreztem magam mellett besüppedni az ágyat és, hogy valaki az oldalamhoz bújt. Egy percig reménykedtem benne, hogy Bella jött vissza, de ahogy beleszippantottam a levegőbe, nem az ő édes frézia illatát éreztem meg. Magam mellé néztem és megláttam Alice bánatos arcát. Most úgy néz ki, mint egy 5 éves kislány, annyira védtelen és törékeny. Meg tudtam érteni, hogy neki is fáj, hogy Bella csak így elment és tőle még csak el sem köszönt. Kinyújtottam felé a karomat, mire egyből jobban az oldalamhoz bújt.


- Mi történt, Edward? Veszekedtetek? - súgta. Megráztam a fejem, majd fájdalmasan lecsuktam a szemeimet és összeszorítottam azokat.

- Nem veszekedtünk. Csak beállított ide az apjával meg Shane-nel, hogy Ő és Jacob elköltöznek pár hónapra... - leheltem erőtlenül.
- Azt nem monda, hogy miért?

- Nem...

- Még csak el sem köszönt tőlem... - mondta csalódottan Alice. Nem válaszoltam neki. Nem tudtam volna mit mondani. Aztán hirtelen felkapta a fejét.

- Azt mondtad az előbb, hogy csak pár hónapra költöztek el? - érdeklődött.

- Igen, miért?

- De hát akkor vissza fog jönni! Visszajön, Edward! Nem hagyott is végleg! - lelkesült fel egy kicsit.

- Igen, de azt nem mondta, hogy hány hónapra költöztek el. Különben is, Te, hogy bírnád ki Jasper nélkül X hónapig? - kérdeztem, de nem válaszolt azonnal.
- Jól van, igazad van, sajnálom. El sem tudom képzelni, milyen lehet most neked - bújt vissza a mellkasomra.

- Semmi baj, Alice.


Nem beszéltünk többet, csak öleltük egymást és néztünk ki a fejünkből.


Bella szemszöge


Spanyolország. Ez lesz ideiglenes lakhelyem országa. Ezen belül Valencia. Egy El Coso nevű hotelben szálltunk meg, ami a Las Arenas strand mellett van. Valencia Spanyolország keleti felén, a Földközi-tenger partján fekszik. Úgy tudom, hogy Barcelonától 350 km-re délre, Madridtól 352 km-re keletre van. Azt hiszem, ha be akarunk menni valamelyik nagyobb városba, akkor kénytelenek leszünk kocsit bérelni.


Apa a repülőúton elmagyarázta, hogy itt úgy kell majd viselkednünk, mintha testvérek lennénk. Az emberek ugyanis furcsállnák, hogy egy 25 évesnek kinéző embernek, hogyan lehet egy 17 éves lánya. Hát igen... 25 évesnek néz ki, de valójában már 37 éves. Anyu 18, míg apu 19 éves volt, mikor először találkoztak és egymásba szerettek. Összeházasodtak és rá egy évre jöttem én. Régen, mikor még nem ismertem Edwardot, sokszor elgondolkoztam azon, hogy vajon, milyen lenne az életem, ha anya még mindig élne. Kár a múlton rágódni, már úgy sem lehet mit tenni ez ellen.


Ahogy a szállodába beléptünk, egy tágas előtér fogadott minket, ahonnan két lépcső is vezetett fel az emeltre. Bejelentkezünk a recepciónál - mint testvérek, akiknek a szülei meghaltak - és felmentünk az emeletre lepakolni. Miután kipakoltunk, vissza lementünk a recepcióra, ahol egy fiatal lány várt ránk és körbevezetett minket a szállodában, sőt még azt is felajánlotta, hogy a városban is segít az eligazodásban.


Maga a szálloda gyönyörű volt. Volt pezsgőfürdőjük és némely szobákban hidromasszázs kád is. A 3. emeleten egy 50 fős internet sarok és TV szoba található - bár a mi szobánkban is volt TV. 2 étterem is van a szállodában, ahol a helyi paella specialitásokat vagy egyéb mediterrán ételeket lehetett megkóstolni.


Mégsem vonzott ez a hely. Sokkal inkább vágytam vissza az én szeretett esős helyemre La Push-ra vagy Forksra. Mérhetetlenül hiányzott Edward és még az sem segített, hogy pár hónapot ezen a gyönyörű helyen fogok eltölteni.


Sóhajtva dőltem be az ágyamba. De nem lehettem sokáig egyedül, ugyanis apám jött utánam.


- Holnap elmegyünk venni pár ruhát, de előtte ki kell kölcsönöznünk egy autót. Hová szeretnél menni, Madridba vagy Barcelonába?

- Mindegy - válaszoltam közönyösen. Felsóhajtott.

- Figyelj Bells. Tudom, hogy ez most nehéz neked. Nekem is nehéz volt, mikor édesanyád elment, de te vissza fogsz menni Edwardhoz. Csak pár hónapot kérek tőled, amíg feldolgozom Billy halálát és, hogy jobban megszokjam, hogy azzal a vér... - itt csúnyán néztem rá, ezért kijavította magát - vagyis Edwarddal vagy. Tudom, hogy én mondtam, hogy egy pár napig legyél náluk, de ha otthon lettél volna, akkor nem tudtam volna intézkedni. Sajnálom, Bella, sajnálom.


Nem válaszoltam neki, csak az oldalamra feküdtem, hogy neki háttal legyek. Ismét felsóhajtott, majd becsukta az ajtót. Tudom, hogy igazságtalan vagyok vele szemben, de annyira fáj Szerelmem hiánya, hogy nem érdekel más, csak az én szenvedésem. Tudom, hogy ez nem szép dolog, most mégis így érzek. Sóhajtottam. Nehéz hónapok elé nézünk - gondoltam keserűen.

2011. december 24., szombat

Félvérszerelem - 42. fejezet



Sziasztok! Nos, anyuék elmentek itthonról, így volt egy kis időm frisselni! :D Jó olvasást és Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :) Puszi, d.


Edward szemszöge


Tehetetlenül néztem, ahogy elhajt Belláék autója, de rögtön utána közeledett felém egy másik autó. Az agyam nem fogta fel a történéseket, nem érdekelt már semmi, csak arra tudtam gondolni, hogy Bella itt hagyott.


Felpattantam a földről és őrült módjára futottam be az erdőbe. Nem érdekelt semmi, csak a saját fájdalmammal törődtem.


- Edward! - hallottam meg a nevemet, de nem az szólt, akit most a legjobban vártam, így nem álltam meg csak futottam tovább.


Mikor beértem az erdő sűrűjébe, dühömben fákat csavartam ki. Az agyamra leszállt a vörös köd és már nem bírtam megállni.


*Jó pár kifacsart fával később*


Nem tudom hány fát dönthettem ki a helyéről, de már csak azt vettem észre, hogy fáradok. Hiába, félig ember vagyok. Térdre rogytam és felüvöltöttem. Nem értettem semmit. Hogy Bella miért ment el, hogy miért nem engedte, hogy velük mennyek. Talán már nem kellek neki? - tettem fel magamban a kérdést. Ez hülyeség! - szóltam azonnal magamra. Hisz' azt mondta szeret!


Már a fejem is kezdett megfájdulni, így inkább erőt vettem magamon és elmentem vadászni. Megéreztem egy oroszlán illatát, de figyelmetlen voltam, mert többször is sikerült maga alá temetnie. Végül csak én jöttem ki győztesként, így a nyakába mélyesztettem fogaimat és nyeltem az éltető nedűt. De most még ez sem tudott egy más világba repíteni, mint ilyenkor mindig. Csak Bella járt a fejemben.


Bella szemszöge


Zokogtam. Egész úton az én zokogásomat lehetett hallani az autóban. Mikor Billy meghalt, azt hittem annál nagyobb fájdalom már nem érhet, de tévedtem. Persze, Billy elvesztése is hihetetlenül fájt, de az, hogy el kellett hagynom a Szerelmemet... Nem bírtam tovább. Úgy éreztem meghalok a hiányától. És akkor mi lesz még hónapokig keresztül? - jött a fájdalmas kérdés.


~*~*~*~


Már a reptéren voltunk és vártuk, hogy beszállásra hívják az embereket. Még mindig nem tudom, hogy hová is megyünk, de őszintén szólva nem is érdekelt. Úgy éreztem megfulladok, muszáj egy kicsit magamban lennem, így felálltam a székből.


- Elmegyek a mosdóba - jelentettem ki, majd már indultam is.


A szememet elhomályosították a könnyek, így történhetett meg az, hogy nekimentem valakinek.


- Elnézést, nem figyeltem oda - mentegetőztem.

- Semmi baj, szép hölgyem - jött a válasz.


Meglepetten néztem fel az idegenre és egy meglehetősen jóképű fiatal fiúval találtam szembe magam. Olyan 20 év körüli lehetett.


- Ian vagyok - nyújtott kezet.

- Bella - mutatkoztam be.

,,- Kérjük Kedves utasainkat, hogy a Spanyolországba tartó járatunkra kezdjék meg a beszállást! Köszönjük!" - hallottam meg a hangosbemondót.

- Ez az én gépem. Hát, örülök, hogy találkoztunk. Remélem, még látjuk egymást - kacsintott rám.

- Én is - majd megfordult és elment, pont mikor apám lépett mellém.

- Bells ideje mennünk.


Bólintottam, majd a 4-es kapuhoz mentünk és megkezdtük a beszállást.


Edward szemszöge


A nappaliba belépve minden szem rám szegeződött. Nem törődtem a döbbent, ijedt és kérdő tekintetekkel, csak fel akartam menni a szobámba, hogy egyedül lehessek. Azonban ez nem ment ilyen könnyen. Anya állított meg azzal, hogy a lépcsőnél elém állt és a mellkasomra - pontosabban a szívemre - helyezte a kezét. Tudtam nagyon jól, hogy nem ver egyenletesen a szívem és ezt ő is érezte és hallotta, mert ijedten nézett rám.


- Mi történt? - kérdezte aggódva.


Nem válaszoltam, csak elhúztam a kezét a mellkasomról és vámpírtempóba felfutottam a lépcsőn, egyenesen a fürdőszobámba. Ledobáltam magamról a piszkos ruhákat és ekkor láttam meg az apró sebeket a testemen. Belenéztem a tükörbe és még én is megijedtem saját magamtól. A szemem bár aranysárga volt a vadászat miatt, mégis élettelenül csillogott, a hajam kócos, pár levél is beleragadt, a testem csupa seb és piszkos.


Nagyot sóhajtottam és beálltam a zuhanyzóba, majd megnyitottam a meleg vizet, becsuktam a szememet és átadtam magamat a Bellával eltöltött idők emlékének.

2011. december 17., szombat

Félvérszerelem - 41. fejezet

Sziasztok! Megjött a friss! Legközelebbi friss csak 24-én lesz, amolyan karácsonyi ajándékként tőlem, neketek! :) Jó olvasást és köszönöm szépen az előző fejezethez kapott komikat! :)

Edward szemszöge

Mindenki elment itthonról. Testvéreim vadásznak, szüleim pedig dolgoznak. Így hát gondoltam, zongorázok egy kicsit. Éppen Bella altatódalát játszottam, mikor meghallottam egy autó hangját. Tudtam, kik jöttek, hiszen hallottam Jacob és Shane gondolatait. És bár Szerelmem gondolatait nem hallom, tudom, hogy Ő is itt van, mert 3 szívverést lehet hallani. Már csak az a kérdés, hogy miért jöttek, mert a gondolatokból semmit sem tudok kivenni. Jacob azt hajtogatja, hogy sajnálja ezt az egészet, de ebből nem sok mindenre jöttem rá. Meglepő módon még Shane is sajnál engem és Bellát.

Már vagy 3 perc is eltelhetett, de Bella még mindig nem csöngetett. Kezdtem megijedni, így elindultam kifelé. Ahogy kinyitottam az ajtót, egyből Szerelmemet láttam meg, amint a ház felé tart. Mosolyra húzódott az ajkam, de ahogy megláttam, hogy Bella sír, az aggodalom úrrá lett rajtam. Rossz előérzetem volt, amióta ott hagytam La Push-ban és úgy látszik a rossz érzés most beigazolódott. Bella nem sír ok nélkül, biztos, hogy történt valami!

Bella, ahogy észrevett, kitört belőle a zokogás, ezzel még jobban rám hozva a frászt. Egyből oda rohantam hozzá, s Ő belém kapaszkodott.

- Bella, Szerelmem, mi a baj? - kérdeztem aggódva.
- Annyira szeretlek! Ugye tudod, hogy az életemnél is jobban szeretlek?! - zokogta.
- Sh, Szerelmem! Tudom, hogy szeretsz! Hisz' én sem érzek másképp! - törölgettem a könnyeit, de újabbak jöttek. - De mi történt? Miért sírsz? És miért van itt édesapád és... Shane?
- Csak csókolj meg, kérlek! - suttogta a szavakat a számra.

Nem értettem semmit, de nem kellett kétszer kérnie. Ajkaimat az ajkaira csúsztattam és gyengéden csókolni kezdtem. Szerelmem nem érte be ennyivel, karjait a nyakam köré kulcsolta, úgy tapadt rám, mint egy pióca és egyre szenvedélyesebb lett. Nyelvét a számba csúsztatta, amitől felnyögtem. Szerintem ez volt az első alkalom, hogy ő kezdeményezett ilyen dolgot. De nem ellenkeztem. Szenvedélyes táncba kezdtek nyelveink és ajkaink egyaránt. Mikor már éreztem, hogy levegőre van szükségünk - még ha én bírtam is volna tovább - elhúzódtam Kedvesemtől. Miután elváltunk, mind a ketten ziháltunk. Elnéztem Bella feje fölött a kocsira, de Jacob oldalt kifelé bámult az ablakon, míg Shane minket nézett.

- Edward... - lehelte Bella - mi... elköltözünk! - nyögte ki végül.

Először fel sem fogtam, hogy mit mondott. Elköltöznek? De hát mégis miért? - tettem fel magamban a kérdést. Kétségbe esetten néztem Kedvesem szemeibe, de onnan csak a szenvedést bírtam kiolvasni az őszinteség mellett.

- Mi? Nem! - ziháltam és már nem a heves csókunk miatt.
- Sajnálom, Edward! - zokogta még mindig. Már az én szememet is a könnyek csípték.
- Nem... ne hagyj el, kérlek! - fogtam meg a kezét és a mellkasomra vontam, miközben a másik kezemmel szorosan tartottam a derekát. - Had mennyek veletek! Kérlek! - könyörögtem neki, homlokomat az övének döntve.
- Nem lehet, Edward! Én lennék a legboldogabb ember a világon, ha most velünk jöhetnél, de a legönzőbb is, ha megkérnélek erre. Nem hagyhatod itt a családodat! - érvelt.
- Te pedig engem nem hagyhatsz itt! Szeretlek Bella! Nem élem túl, ha elveszítelek!
- Sajnálom - lehelte.
- Ő is veletek megy? - böktem mérgesen a kocsi felé.
- Shane? Nem, csak kivisz a reptérre - ez azért egy kicsit megnyugtatott.
- Könyörögve kérlek, Bella! Ne hagyj itt, Szerelmem! - könyörögtem suttogva.
- Csak pár hónapról van szó. Tudom, hogy nehéz lesz kibírnunk, de menni fog! Ez is megmutatja majd, hogy milyen erős a kapcsolatunk!
- Bella... - leheltem, nem tudtam, mit csináljak, hogyan győzzem meg, hogy maradjon velem.
- Szeretlek, Edward! - majd újra a számra tapadt.

Éreztem, hogy ez már a búcsúcsókunk lesz. Most én voltam az, aki szenvedélyesebben csókolta őt, s annyira szoríthattam a derekát, hogy az már fizikai fájdalmat is okozhatott nála, mégsem szólt egy szót sem, csak viszonozta heves csókomat. Egy idő után azonban elvállt tőlem, majd kibújt az ölelésemből és elhátrált.

- Szeretlek! - nézett mélyen a szemembe, majd megfordult és gyors léptekkel a kocsihoz ment.
- Bella... - nyöszörögtem és éreztem, hogy a térdeim felmondják a szolgálatot, s remegve esek a földre.

U.i.: Sajnálom, hogy ez most ilyen rövid lett, de ennyire volt most időm és energiám! :\ Remélem azért tetszett! :) Puszi, d.