Félvérszerelem - 41. fejezet

Sziasztok! Megjött a friss! Legközelebbi friss csak 24-én lesz, amolyan karácsonyi ajándékként tőlem, neketek! :) Jó olvasást és köszönöm szépen az előző fejezethez kapott komikat! :)

Edward szemszöge

Mindenki elment itthonról. Testvéreim vadásznak, szüleim pedig dolgoznak. Így hát gondoltam, zongorázok egy kicsit. Éppen Bella altatódalát játszottam, mikor meghallottam egy autó hangját. Tudtam, kik jöttek, hiszen hallottam Jacob és Shane gondolatait. És bár Szerelmem gondolatait nem hallom, tudom, hogy Ő is itt van, mert 3 szívverést lehet hallani. Már csak az a kérdés, hogy miért jöttek, mert a gondolatokból semmit sem tudok kivenni. Jacob azt hajtogatja, hogy sajnálja ezt az egészet, de ebből nem sok mindenre jöttem rá. Meglepő módon még Shane is sajnál engem és Bellát.

Már vagy 3 perc is eltelhetett, de Bella még mindig nem csöngetett. Kezdtem megijedni, így elindultam kifelé. Ahogy kinyitottam az ajtót, egyből Szerelmemet láttam meg, amint a ház felé tart. Mosolyra húzódott az ajkam, de ahogy megláttam, hogy Bella sír, az aggodalom úrrá lett rajtam. Rossz előérzetem volt, amióta ott hagytam La Push-ban és úgy látszik a rossz érzés most beigazolódott. Bella nem sír ok nélkül, biztos, hogy történt valami!

Bella, ahogy észrevett, kitört belőle a zokogás, ezzel még jobban rám hozva a frászt. Egyből oda rohantam hozzá, s Ő belém kapaszkodott.

- Bella, Szerelmem, mi a baj? - kérdeztem aggódva.
- Annyira szeretlek! Ugye tudod, hogy az életemnél is jobban szeretlek?! - zokogta.
- Sh, Szerelmem! Tudom, hogy szeretsz! Hisz' én sem érzek másképp! - törölgettem a könnyeit, de újabbak jöttek. - De mi történt? Miért sírsz? És miért van itt édesapád és... Shane?
- Csak csókolj meg, kérlek! - suttogta a szavakat a számra.

Nem értettem semmit, de nem kellett kétszer kérnie. Ajkaimat az ajkaira csúsztattam és gyengéden csókolni kezdtem. Szerelmem nem érte be ennyivel, karjait a nyakam köré kulcsolta, úgy tapadt rám, mint egy pióca és egyre szenvedélyesebb lett. Nyelvét a számba csúsztatta, amitől felnyögtem. Szerintem ez volt az első alkalom, hogy ő kezdeményezett ilyen dolgot. De nem ellenkeztem. Szenvedélyes táncba kezdtek nyelveink és ajkaink egyaránt. Mikor már éreztem, hogy levegőre van szükségünk - még ha én bírtam is volna tovább - elhúzódtam Kedvesemtől. Miután elváltunk, mind a ketten ziháltunk. Elnéztem Bella feje fölött a kocsira, de Jacob oldalt kifelé bámult az ablakon, míg Shane minket nézett.

- Edward... - lehelte Bella - mi... elköltözünk! - nyögte ki végül.

Először fel sem fogtam, hogy mit mondott. Elköltöznek? De hát mégis miért? - tettem fel magamban a kérdést. Kétségbe esetten néztem Kedvesem szemeibe, de onnan csak a szenvedést bírtam kiolvasni az őszinteség mellett.

- Mi? Nem! - ziháltam és már nem a heves csókunk miatt.
- Sajnálom, Edward! - zokogta még mindig. Már az én szememet is a könnyek csípték.
- Nem... ne hagyj el, kérlek! - fogtam meg a kezét és a mellkasomra vontam, miközben a másik kezemmel szorosan tartottam a derekát. - Had mennyek veletek! Kérlek! - könyörögtem neki, homlokomat az övének döntve.
- Nem lehet, Edward! Én lennék a legboldogabb ember a világon, ha most velünk jöhetnél, de a legönzőbb is, ha megkérnélek erre. Nem hagyhatod itt a családodat! - érvelt.
- Te pedig engem nem hagyhatsz itt! Szeretlek Bella! Nem élem túl, ha elveszítelek!
- Sajnálom - lehelte.
- Ő is veletek megy? - böktem mérgesen a kocsi felé.
- Shane? Nem, csak kivisz a reptérre - ez azért egy kicsit megnyugtatott.
- Könyörögve kérlek, Bella! Ne hagyj itt, Szerelmem! - könyörögtem suttogva.
- Csak pár hónapról van szó. Tudom, hogy nehéz lesz kibírnunk, de menni fog! Ez is megmutatja majd, hogy milyen erős a kapcsolatunk!
- Bella... - leheltem, nem tudtam, mit csináljak, hogyan győzzem meg, hogy maradjon velem.
- Szeretlek, Edward! - majd újra a számra tapadt.

Éreztem, hogy ez már a búcsúcsókunk lesz. Most én voltam az, aki szenvedélyesebben csókolta őt, s annyira szoríthattam a derekát, hogy az már fizikai fájdalmat is okozhatott nála, mégsem szólt egy szót sem, csak viszonozta heves csókomat. Egy idő után azonban elvállt tőlem, majd kibújt az ölelésemből és elhátrált.

- Szeretlek! - nézett mélyen a szemembe, majd megfordult és gyors léptekkel a kocsihoz ment.
- Bella... - nyöszörögtem és éreztem, hogy a térdeim felmondják a szolgálatot, s remegve esek a földre.

U.i.: Sajnálom, hogy ez most ilyen rövid lett, de ennyire volt most időm és energiám! :\ Remélem azért tetszett! :) Puszi, d.