Félvérszerelem - 40. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most! :\ De nem is magyarázkodom, jó olvasást! :) Puszi, d.

Bella szemszöge

Alig akartam elhinni, hogy Billyt tényleg elvesztettük. Mérhetetlen fájdalmat éreztem és az sem volt mellékes, hogy rémálmaim voltak. De nagyon sokat köszönhetek Edwardnak és a családjának. Ha Edward nem lett volna mellettem, valószínűleg már megőrültem volna. Nem is értem, apám hogyan volt képes egyedül végig csinálni a temetés megszervezését! Hiszen mellette kellett volna lennem! De Ő minden egyedül csinált, ezzel is óvva engem. Elég sok mindenről lemaradtam ez alatt a pár nap alatt. Kezdve például Embry bevésődésével. Nem hagyhattam el magam ennél is jobban, így úgy döntöttem beszélek Nathalieval.

Miután Edward elment bementem a lakásba, de láttam, hogy apám az ablakból figyelt minket Edwarddal és most gondterhelt arcot vág.

- Bells, beszélnünk kell! - szólt szomorúan.
- Később apa, most Nathalieval szeretnék beszélni.
- Jól van, de siess kérlek, nagyon fontos dologról van szó!
- Rendben.

Majd már el is indultam a tengerpart fele, ugyanis Embryék háza ott volt. Amint felértem a tornácra, már nyílt is ki az ajtó és Embry mosolygott rám.

- Bells, szia! - ölelt át finoman.
- Szia!
- Gondolom Nath-et keresed. Az emeleten van a szobámba, jobbra az első ajtó.
- Kösz, Embry!
- Addig én megkeresem a srácokat, jó beszélgetést! - kacsintott rám.

Miután felértem, bekopogtam az ajtón, majd egy gyere után benyitottam.

- Szia Nath! - ültem le mellé az ágyra.
- Szia! Hogy vagy?
- Megvagyok... - néztem rá szomorkásan. - De most azért jöttem, hogy elmondd szépen, hogy is történt, hogy Embry bevésődése lettél.
- Hát az úgy volt, hogy...

Nathalie szemszöge

,,Anya megint engem küldött el bevásárolni. Nem tartozik a kedvenceim közé a vásárlás, de úgy érzem, még mindig jobb, mint ha takarítanom kellene! Na, azt aztán tényleg utálok!

Nem sokszor jövök bevásárolni és ez meg is látszott, nem találtam a levestésztát. Már vagy hatszor körbejártam a sorokat, mikor az egyik sarkon véletlenül nekimentem az előttem lévő kosárnak.

- Elnézést, nem figyeltem oda! - szabadkoztam.
- Legközelebb talán... - nézett rám az idegen fiú, de mikor a szemembe nézett hirtelen elhallgatott. - Khm... Úgy értem, nem történt semmi baj! Embry Call vagyok - nyújtott kezet.
- Nathalie Forbes - ráztam meg a kezét.
- Nagyon örülök a találkozásnak! Esetleg meghívhatlak egy italra? - nézett rám elbűvölően. Hirtelen megszólalni sem tudtam, csak bólogattam.

A pénztárhoz mentünk, majd fizettünk és beültünk az egyik közeli kávézóba. Sokat beszélgettünk, megismertük egymást, de kezdett későre járni, így telefonszámot cseréltünk és elköszöntünk egymástól azzal, hogy még találkozunk. Aztán másnap felhívott és találkoztunk, így ment ez még 2 napig."

Bella szemszöge

- Elmondta, hogy Ő egy alakváltó, aki farkassá változik és belém vésődött, most pedig itt vagyok - mosolygott szerelemittasan barátnőm.
- Örülök, hogy Ti is rátaláltatok egymásra, ahogyan Seth és Lily is. Így legalább nem kell már előtted titkolóznunk és rendezhetnénk tripla randit is! - viccelődtem, de jobban belegondolva, miért is ne?!
- Ez egy remek ötlet, Bella!
- Bocsi csajok, de Jake üzeni, hogy sürgősen beszélnie kell Bellával - jött be az ajtón Embry.
- Már megyek is! - öleltük meg egymást Nath-tel, majd Embryt is átöleltem, miközben a fülébe súgtam, hogy vigyázzon az egyik legjobb barátnőmre, különben velem gyűlik meg a baja, amin csak mosolygott, de belegyezett.

~*~*~*~

- Megjöttem! - kiáltottam el magam, amint beléptem a házba.
- Jövök, Bells! - szólt vissza apám, majd az emeletről jött le.
- Miről szerettél volna beszélni?
- Gyere, sétáljunk egyet a parton.

Nem értettem ezt az egészet. Olyan titokzatos volt és én rosszat sejtettem.

~*~*~*~

- Mielőtt belekezdenék és közbe szólnál, kérlek engem is érts meg!
- Apa, így semmit sem értek és csak megijesztesz! Mondd már! - sürgettem.
- Bella, mi... el... elköltözünk! - nyögte ki nehezen. Először fel sem fogtam, mit mondd. Nem akartam felfogni.
- Hogy... micsoda?!
- Egyszerűen nem bírok itt tovább maradni! Kell a környezetváltozás. Úgy döntöttem, egy kis időre elköltözünk.
- De... de... NEM! Én nem megyek el innen! Itt van Edward! Én nem hagyom Őt itt! - zokogtam.
- Bella, kérlek értsd meg, hogy nem bírok tovább itt maradni! Édesanyádat is itt vesztettem el, most pedig az édesapám is elment tőlünk, az pedig már nem bírnám elviselni, ha téged is elveszítenélek! Úgy érzem megfulladok, ha tovább itt kell maradnom! - nézett rám könyörgően.
- De, Edward... Szeretem Őt, apa! Belehalok, ha el kell Őt hagynom! Most vesztettem el a nagyapámat és most azt akarod, hogy hagyjam el a Szerelmemet is?! - zokogtam tovább. - Billy legalább megértett engem és elfogadta Edwardot, még ha nem is nézte jó szemmel, hogy félig vámpír! - üvöltöttem vele.
- Nem fogok veszekedni veled, Bella. Elköltözünk - jelentette ki.
- Nem kellett volna ezt a dolgot velem is megbeszélned, mielőtt döntesz? Én nem költözök el!
- Isabella, amíg be nem töltöd a 18. születésnapodat, addig én vagyok a felelős érted és nem hagylak egyedül itt! Velem jössz és kész! Nem örökre megyünk el, csak egy-két hónap! - nézett könyörögve rám. - Kérlek, Bells! - nyúlt volna az arcomhoz.
- Hagyj békén! - fuldokoltam a könnyeimtől és elfutottam előle. El egészen hazáig.

~*~*~*~

Amint hazaértem, bedőltem az ágyamba és csak zokogtam. Tiszta ideg voltam. Nem elég, hogy most temettük el Billyt, az apám még be is jelenti, hogy elköltözünk, ki tudja mennyi időre! Zokogtam és remegtem az idegességtől. A hányinger is rám tört. Öklendeztem is a WC fölött, de csak epét tudtam kihányni. Teljesen elgyengültem és nem érdekelt már semmi, befeküdtem az ágyamba és elnyomott az álom.

~*~*~*~

Alig alhattam egy órácskát, mikor arra ébredtem, hogy valaki az arcomat simogatja. Kinyitottam a szememet és apámat pillantottam meg.

- Sajnálom, hogy felébresztettelek, de jó lenne, ha elkezdenél pakolni, holnap délután 4-kor indul a gépünk Seattle-ből és gondoltam szeretnél még előtte elköszönni Cullenéktől - nézett rám bocsánatkérően. - Nem kell sok ruha, ahová megyünk, ott elég meleg van. Majd ott veszünk neked lengébb ruhákat.

Nem válaszoltam neki csak a másik oldalamra fordultam és úgy csináltam, mint aki visszaaludt. Megvártam, míg kimegy, majd vártam még egy kicsit, utána kikeltem az ágyból és elkezdtem a bőröndömbe belepakolni a dolgaimat, hisz' nem kellenek meleg ruhák, apa azt mondta.

Este még gyorsan lezuhanyoztam, elvégeztem az egyéb dolgaimat, majd visszafeküdtem aludni. Nehezen jött álom a szememre és mikor végre sikerült elaludnom rémálmom volt. Sokat forgolódtam, de reggel sikerült aludnom pár órát, végre álommentesen. Sajnos nem alhattam túl sokáig, 10-kor már ki kellett kelnem az ágyból, nyúzottan és kialvatlanul mentem le, hogy valami táplálékhoz jutassam a szervezetemet.

- Elkészültél? - kérdezte a hátam mögül apám. Nem válaszoltam neki, csak ránéztem. Kissé meghőkölt a karikás szemeimtől és a nyúzott arcomtól. Nem csodálom, reggel én is megijedtem a saját tükörképemtől. - Köszönj el a többiektől, délután megyünk Cullenékhez, és Shane visz ki minket a reptérre.

Tudtam, hogy a többiek a tengerparton lesznek, így egyből oda vezetett az utam. Mikor megláttak, egyből mindenki elszomorodott. Mindenkitől elköszöntem, de a legnehezebben Lily-től és Nathalie-tól szakadtam el.

Még elmentem a kedvenc helyemre La Push-ban. Egy csendes kis partszakasz, ahol nem sokan járnak. Szerintem innen a legszebb a napfelkelte és naplemente. Régebben sokszor jártam ide ki, de mostanában ezt a helyet is elhanyagoltam.

Aztán eszembe jutott egy másik kedvenc helyem. Az Edwarddal közös rétünk. Nem is tétováztam tovább, egyből elindultam a kis rét felé. Amint odaértem, elözönlöttek a szép emlékek, amikben Edwarddal szerepeltem itt. Persze eszembe jutott a harc is apám és Edward között. De gyorsan el is hessegettem. Most csak a szép emlékeket akartam felidézni.

Lassan ideje visszaindulnom - gondoltam szomorúan magamban. Mire a ház elé értem, már ott volt Shane és éppen egy bőröndöt emelt be a kocsi csomagtartójába. Bementem a házba alaposan körbenéztem mindenhol, de legfőképpen a szobámba, majd összeszedve a cuccaimat, kimentem a kocsihoz.

A Cullen-házhoz vezető úton egyikünk sem szólalt meg, csak a rádió halk hangját lehetett hallani. Shane leparkolt, de én nem mozdultam csak néztem a nagy házat. A könnyek már mardosták a szemeimet. Hát eljött a búcsú ideje...