Rossz hír :(

Szóval... Mivel kezdődik az iskola nem lesz időm írni. Eddig heti 2-3 friss volt, most már heti 1 lesz csak. Sajnálom... Igyekszem a frissekkel de szerintem minden héten hétvégén lesz csak. Szombaton vagy vasárnap. Esetleg, ha lesz időm és energiám akkor pénteken. Sajnálom, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, de most leszek 9.-es és most nagyon kell tanulnom... :\ A következő friss valószínűleg hétvégén jön. És tényleg nagyon sajnálom, hogy így alakult. :(

Sok sikert és jó tanulást kívánok mindenkinek! És kitartás! ;)

,,A világ egy iskola, és az élet az egyetlen valódi tanító. Számtalan tapasztalatot kínál, és ha a tapasztalatok egyedül bölcsesebbé tehetnének, az idős emberek mind boldog, megvilágosodott mesterek lennének. De a tapasztalatban el van rejtve a lecke." (Dan Millman - A békés harcos útja)

,,Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban." (Herman Melville)

Még egyszer bocsi mindenkitől. :(

Puszi; dorri

Félvérszerelem - 8. fejezet

Ijedten néztem a képernyőt. Nem mertem felvenni. De ha nem veszem fel, csak még nagyobb bajba kerülök. Sóhajtottam egyet, majd benyomtam a ,,hívás fogad" gombot.

- Szia apa! - szóltam bele remegő hanggal.
- Szia Bells! Shane vagyok. Miért remeg a hangod? - akadt meg egy pontnál.
- Shane? Mit keres nálad apám telefonja? - tereltem a témát.
- Öhm... Emily-éknél vacsorázott az egész falka és ott felejtette, én meg vagyok olyan rendes, hogy haza viszem neki.
- És miért hívtál fel?
- Hát... csak... gondoltam felhívom a barátomat. Meg amúgy is el akartam kérni a teló számodat és, mivel apád telefonja kéznél volt, gondoltam kiírom ebből. Vagy zavarok?
- Nem! - vágtam rá talán túl gyorsan is. - Nem zavarsz. De, tudod nem szép dolog más telefonjába belenézni. - váltottam gyorsan témát.
- Igen, nos, tudom... De, majd elmondom Jake-nek, hogy miért is néztem bele a telefonjába és akkor, majd nem haragszik meg annyira.
- És ezt miből gondolod? - nem tetszett ez nekem. Apám és Shane túl jóban vannak. Ami nem is zavarna csak, hogy olyan, mintha mind a ketten azt akarnák, hogy én Shane-nel legyek. És ezt nem csak beképzelem! Már volt rá példa... Ott van példának az a spanyol korepetálás. Hogy majd Shane segít nekem... Na, persze... Segít majd eltüntetni az útból Edwardot, mi? Hát azt leshetik...
- Bella, itt vagy? - hallottam meg Shane, aggódó hangját.
- Mi? Ja, persze! Mit is mondtál? - jól elgondolkozhattam, ha meg sem hallottam a válaszát.
- Azt, hogy ezt a telefonszám dolgot, már említettem apádnak és mondta, hogy majd ő megadja szívesen a számodat, ha kell, én meg kaptam az alkalmon és gondoltam, kikeresem a számodat a telefonjából. És nem kutattam benne, csak a te számodat kerestem meg. - nyugtatott.
- Jó, oké. De most leteszem. - túl fáradt voltam én most ehhez.
- Miért, sietsz valahová? Tényleg, hogy-hogy nem jöttél a vacsorára?
- Képzeld Shane fáradt vagyok és szeretnék mihamarabb otthon lenni. És, bár nem tartozok neked beszámolóval, de spanyol korrepetáláson voltam. - válaszoltam flegmán.
- Ennyi ideig? - kérdezte gúnyosan. Itt telt be a pohár! Ehhez most kibaszottul nincs energiám.
- Viszlát Shane! - választ sem várva kinyomtam a telefont.

Beültem a kocsimba és haza hajtottam. Fál óra után, már a ház előtt álltam. A házban sötét volt, de apu kocsija a feljárón állt. Sóhajtva kiszálltam az autómból, majd elindultam a ház felé. A biztonság kedvéért halkan nyitottam ki a lakás ajtót és próbáltam minél csöndesebb lenni. Mikor lehúztam a cipőmet, belerúgtam a cipős szekrénybe. Hát, azt már nem bírtam ki és káromkodtam egy sort.

- Bassza meg! A francba! Au... - káromkodtam suttogva. Hirtelen kapcsolódott fel a nappaliban a villany és szólalt meg apám.
- Bella! - szólt mély hangján. Ijedtemben felsikítottam és a szám elé kaptam a kezemet.
- Apa! Megijesztettél! - vádoltam meg.
- Hol voltál ennyi ideig? - hagyta figyelmen kívül a megjegyzésemet. Tudtam mi jön most. A hegyibeszéd.
- Spanyol korrepetáláson. - válaszoltam. És már mentem volna fel a lépcsőn, mikor utánam szólt.
- Bella! Gyere ide, kérlek! Beszélgessünk egy kicsit. - tudtam! Lottóznom kéne! Sóhajtottam, majd megindultam a nappali felé és leülltem a kanapéra, apámmal szembe - mert ő a fotelban ült. - Bells... Nem tudom, mi van veled, de nagyon megváltoztál, ezalatt a két nap alatt. Amióta abba az iskolába jársz, teljesen más lettél. Meg, amikor a határnál voltunk a megerősítés miatt... rád sem ismertem! Elfogadom, bár nehezen, hogy a Cullen-ékkal jársz egy iskolába és van pár közös órátok, de ez nem ok arra, hogy puszipajtások legyetek! - kifújta a levegőjét, majd folytatta. - Ugye, nem... nem... - tudtam mit akar, de hagytam hagy szenveggyen egy kicsit. Tudom, szemét dolog, de most na... - Szóval, ugye nem lettél szerelmes Edward Cullen-ba? - nézett rám esdeklődve.
- Komolyan elmegyek lottózni... - morogtam az orrom alatt halkan.
- Szóval? - nézett rám türelmetlenül.
- Miért érdekel ez téged? Nem teljesen mindegy? Neked úgyis csak a nem-leges válasz lenne kielégítő. Mert téged nem érdekelne, hogy én jól érzem vele, vagy akár a többi Cullen-nel magam. Azért mert ők vámpírok... - forgattam meg a szemem. - És most szeretnék lefeküdni. - választ sem várva felálltam és felmentem a szobámba. Hamar el is aludtam.

Másnap kicsit késve keltem. Ahogy beértem a suliba, már mentem is az első órámra. Semmi érdekes nem volt egész nap. Délután Edwarddal megint spanyolt tanultunk. Most időbe hazaértem, már fél 6-ra otthon voltam. Persze nem úszhattam meg a tegnapi ,,elmaradt" beszélgetést. Egy ideig próbáltam apámnak hazudni, de aztán bevalltam, hogy elmentem vacsorázni, mert nagyon éhes voltam és még pár üzletbe is benéztem, mert majd szeretnék egyik nap elmenni vásárolni - megjegyzem, ez lenne majd az Alice-szel való vásárlás. Persze ezt apámnak egy szóval sem említettem. Este összeütöttem egy könnyű vacsorát, majd még 9 óra fele Shane átjött bocsánatot kérni a telefon incidens miatt. Olyan édes volt, ott könyörgött nekem. Nem akartam, hogy bűntudata legyen, vagy valami, ezért mondtam, hogy felejtsük el. 10 óra fele márő is elindult haza. Korán lefeküdtem, s másnap korán is keltem. Megint nem történt semmi említésre méltó a suliban. Délután megint tanultunk Edwarddal. Épp a nyelvtani részt mondtam fel, mikor közbeszólt:

- Te amo! - megdermedtem. Hirtelen kaptam fel a fejemet, ami hiba volt. Alig volt köztünk pár centi. Ajkaimon éreztem, édes lehelletét. Tekintetem ajkaira tévedt, majd Edward aranybarna szemeire. Mérhetetlen nagy szerelmet és vágyat láttam benne. Szemeiről megint ajkaira tévedt a szemem. Majd már csak annyit láttam, hogy Edward azt a pár centi távolságot is átszeli köztünk.



U.i.: Bocsi, hogy rövid lett és ha van benne hiba. A következő hosszabb lesz és próbálom tartalmasabbra írni. :) 5 komi kül. nincs friss! pusz; dorri

Félvérszerelem - 7. fejezet

Hali! Nem gyült össze a komi, de beLLs-KStew kedvéért még ma felrakom a kövi fejit! Csajszim ez neked megy! :) Viszont a kövi tényleg csak vasárnap vagy hétfőn fog jönni! Jó olvasást! Pusz; dorri

Mikor felnéztem rá, elállt a lélegzetem és hátra kellett egyet lépnem, hogy ne törjön ki a nyakam. Az akadályozóm, volt vagy 2 méter magas izompacsirta. Eltátottam a számat, hogy valaki, hogy tud ekkorára megnőni, és hogy lehet valaki ilyen izmos, mint ő. Gyorsan megráztam a fejem, majd becsuktam a számat. A kaján vigyor, persze, még mindig ott virított az arcán.

- Na, mi van húgi? Elakarod lógni a plusz óráidat? - kérdezte kaján vigyorral, de én alig fogtam fel, amit mondd. Egy szó zakatolt az agyamban. Húgi. Mindig is szerettem volna egy idősebb testvért, mindig is fiú testvért szerettem volna. Ennek emlékére könnyek gyűltek a szememben. Rég nem válaszoltam kérdésére és ez, meg persze a könnyek, Emmettnek is feltűntek. Ki akartam törölni a szememből a könnyeket, de nem tudtam. Mintha lefagytam volna. - Valami rosszat mondtam? Ne haragudj, nem akartalak megbántani! Bella kérlek ne sírj! - látszott rajta, hogy nem tudja kezelni a dolgot. Hirtelen, mintha megvilágosodtam volna, megráztam a fejem, aztán kitöröltem a könnyeket a szememből. - Jól vagy? - kérdezte Emmett.

- Jól vagyok. És nem akarom ellógni a plusz óráimat. - mosolyogtam rá bárgyún.

- Biztos jól vagy? Valami rosszat mondtam? Nem akartalak megbántani! Ne haragudj! - csak mondta és mondta.

- Emmett! Nyugi. Jól vagyok, köszi, és nem mondtál semmi rosszat, és nem is bántottál meg. - mosolyogtam rá kedvesen. - Sőt... - hajtottam le a fejem és már csak úgy morogtam az orrom alatt, reméltem, hogy nem hallotta meg. Vissza felnéztem rá és egy megdöbbent arccal találkoztam. - Mi az? - értetlenkedtem.

- Te tudod, hogy hogy hívnak? - kérdezte.

- Persze. Vagyis gondoltam, hogy te vagy Emmett. - egész jól el lehet lenni, ezzel az Emmettel. - gondoltam magamban.

- Honnan gondoltad, hogy én vagyok Emmett? - na, ne, ez most komoly?

- Hát, mivel Edwardot, Alice-t és Jasper-t már ismerem és nincs több fiú a családotokban, Carlisle-on kívül, és mivel tagnap hallottam a telefonba, ahogy Edward rád szól, így már könnyű volt következtetni, hogy ki is az az Emmett. Egyedül csak azt a gyönyörű szőke hajú lányt nem ismerem. - húztam fel a szemöldököm.

- Ja, hát persze. - gondolkodott. - Amúgy, ő Rosalie a barátnőm. - húzta ki magát büszkén.

- Nagyon szép lány. - tűnődtem.

- Az. Az én bébim. - vigyorgott. Aztán hirtelen, mintha megvilágosodott volna, még nagyobb lett a vigyor a képén. - Tetszett a tegnapi beszólásom? - hirtelen nem tudtam miről beszél, aztán leesett.

- Igazából... nem értettem. - sütöttem le szemeimet és elpirultam.

- Oh, semmi baj, majd én elmagyarázom! - kaján vigyorából most ördögi mosoly lett. - Szóval... - kezdett bele. Azaz érzésem, hogy valami nagyon perverz dolog lesz ebből. Miközben Emmettre figyeltem észre vettem, hogy Edward erre közeledik. - Az a helyzet, hogy Edy teljesen belédzúgott és azzal a kis megjegyzésével, hogy; Ott nem lehet hangoskodni - utánozta Edward hangját - arra akart utalni, hogy ott nem tudtok huncutkodni, Edy pedig nagyon szeretne veled. Azért is morgott rám, mert lebuktattam előtted. - lett kaján vigyor ismét a pofiján. Először teljesen értelmetlen volt - szerintem -, amit mondott, aztán leesett. Teljesen elfehéredtem. Emmett meg persze csak röhögött magának. Már épp szólásra nyitottam a számat, mikor Edward mellénk ért. Dühtől izzó tekintetét Emmettre szegezte, és úgy szólt neki.

- Húzz innen! - morogta halkan, nyugodt hangon Edward.

- Ne már! Olyan jól szórakozunk Bellával! - nyafogott Emmett. Komolyan, mint egy 5 éves.

- Most! - már koránt sem volt olyan nyugodt a hangja.

- Nézdd meg Bella, milyen velem Edy! Mindig a kicsit bántják!

- Ne akard, hogy én vigyelek el innen! - szürte a fogai közt Edward.

- Ezt vegyem kihívásnak? - vigyorgott megint Emmett.

- Hé, srácok nyugi! - szóltam rájuk. - Emmett, megkérhetnélek rá, hogy most menny haza?

- Persze Bella! - mosolygott. - Látod Edy, ha szépen megkértél volna, neked is elmentem volna. Na, nem úgy! - vigyorgott már megint. Edward csak nagyot morgott, míg Jasper csak röhögött. Gyorsan körbe néztem a parkolóban, hogy senki sem vette -e észre, és meglepődtem, mikor már üres volt a parkoló és csak én voltam ott és Cullenék.

- Emmett! Menny el, kérlek! - fújta ki hangosan a levegőt Edward.

- Hogyne, hogy aztán lemaradjak a részletekről?

- Menny! - szinte összerezzentem Edward hangjától.

- Jól van! De otthon részletes beszámolót kérek! - kacsintott. Én érzem úgy, vagy Emmett tényleg nagyon perverz? Emmett már épp ült volna be a kocsiba, mikor utána szóltam.

- Tudod Emmett... rájöttem valamire.

- Igen, és mire?

- Hogy nálad perverzebb ,,ember" nincsen a Földön. - próbáltam komoly képet vágni, de a végére elröhögtem magam. Edward is velem röhögött és szerintem még a kocsiban Jasper, Alice és Rosalie is. Emmett elvigyorodott, meghajolt előttem, majd egy kacsintás után beszált a piros BMW-be.

- Nos... hol tanuljunk? - kérdezte hirtelen Edward.

- Öhm... ott. - mutattam az egyik padra a parkolóban. Edward felnevetett, majd bólintott.

Leültünk és elkezdtünk tanulni. Először csak szavakat vettünk, majd mondatokat hoztunk össze. Utána jött a nyelvtani rész.* Nagyon nehezen ment, de Edwarddal könnyebb volt. Órák hosszát tanultunk. Edwarddal csak úgy repült az idő. Már régóta tanultunk, mikor korgott egy nagyot a hasam. Edward csibészesen elmosolyodott, én meg persze fülig pirultam.

- Szerintem mára ennyi elég lesz.

- Rendben. - egyeztem bele.

- Esetleg... eljönnél velem... vacsorázni? - nyögte ki nehezen. Ledöbbentem. Legszívesebben rávágtam volna, hogy igen! De sajnos nem lehetett. Apámnak, így is felfog tűnni, hogy bűzlök a vámpírszagtól, nem akarok nagyobb zűrt.

- Öhm... én nem... nem vagyok éhes, köszönöm. - amint ezt kimondtam egy hangosat korgott a gyomrom.

- Én nem úgy halllom. - mosolygott rám. - Kérlek, hadd vigyelek el vacsorázni! Nem szeretném, ha éhen hallnál.

- Hát...

- Kérlek... - lehelte és közelebb lépett hozzám. Kezét az arcomra rakta és egy pillanatra lehunytam a szememet. Ajkaimon már éreztem hűs lehelletét. Vágytam rá, hogy ajkai az én ajkaimon legyenek. De tudtam, amit kívánok az tilos. Kinyitottam a szemeimet és kicsit oldalra fordítottam a fejemet.

- Rendben. - válaszoltam halkan. Edward hátra lépett egyet, majd boldogan csillogó szemeivel és ragyogó mosolyával nézett rám. Bár, mintha egy kis szomorúság is tükröződött volna a szemében. Biztos csak beképzeltem!

Edward Volvo-jával mentünk. Várjunk csak... Volvo? Edwardnak Aston Martin-ja volt!

- Hol az Aston Martin-od?

- Otthon.

- Neked... két kocsid van? - hüledeztem.

- Meg egy motorom. De azt Jaspernak adom. Úgy láttam nagyon tetszik neki. Nekem meg nincs rá szükségem. - vont vállat.

- Hű...

Észre sem vettem és már Port Angeles utcáin voltunk. Edward egy puccos étterem előtt parkolt le, majd segített ki a kocsiból.

- Nem kellett volna, ilyen drága étterembe hoznod. Jó lett volna nekem a pizza is vagy akár a hamburger.

- Ugyan már! Na, gyere! - fogott kézen és húzott be az étterembe.

Bent nagyon kellemes volt a hangulat. Nagyon kellemes zene szólt. A pult mögött egy fiatal 20-as éveiben járó, szőke cicababa állt.

- Jó napot! - köszönt Edward.

- Jó napot! - ragyogott fel a szeme a cicababának. Hirtelen düh fogott el. És féltékenység. Féltékenység? De, miért? Nem értettem. Én már semmit sem értek. Magamban felsóhajtottam és visszanéztem Edwardra - mert eddig a csajt néztem. Mosolyogva intett, hogy mennyek előre. Igazi úriember! Leültünk egy asztalhoz és már jött is a pincét.

- Jó napot! Mit hozhatok? - egy fiatal srác állt az asztalunk mellett. Nagyon nézett engem és úgy látszik ez nagyon zavarta Edwardot. Csak úgy szikrázott a dühtől a szeme a fiú felé.

- Öhm... én egy cola-t kérek.

- 2 cola lesz. Köszönjük. - szólt oda neki Edward, mire a srác - ha jól láttam Dave -, felé fordult és biccentett.

- Máris hozom. - villantotta rám mosolyát. Nem nagyon törődtem vele. A szőkék nem igazán jönnek be.

Miután megkaptuk a cola-kat, ételt is rendeltünk. Én egy gombás raviolit, Edward pedig egy stake-t. Csodálkoztam, hogy ő is eszik és ezt szóvá is tettem, mire elmagyarázta, hogy ő nem csak véren él, hanem ugyanúgy megeszi az emberi ételt is, bár nem mindet. A stake-t és a csokis palacsintát például imádja. Jót mosolyogtam rajta. A csokis palacsintáért én is oda vagyok.

Megettük az ételt, majd Edward kifizette és visszamentünk a parkolóba a kocsimért, mert azt ott hagytuk.

- Akkor... holnap találkozunk! - mondta.

- Igen. Holnap találkozunk. És köszönöm a vacsorát. - mosolyogtam.

- Nincs mit. - mosolygott ő is. És beállt a kínos csend. Már nem bírtam tovább, így én szakítottam meg.

- Akkor... én megyek. Szia! - köszöntem el, majd felnéztem rá.

- Rendben. Szia! - mosolygott.

Már ültem volna be, mikor megfogta a csuklómat és a kocsinak nyomott. A szívem hevesebben kezdett verni, a lélegzetem is elállt. Most mit akarhat? Ugye nem...? Ahelyett, hogy megkérdeztem volna, csak felhúztam a szemöldökömet és vártam. Majd hirtelen közelebb hajolt hozzám és nagyon lassan arcon puszilt. Nem mertem levegőt venni. Ahogyan finom, puha ajkai hozzáértek a bőrömhöz... fenomenális érzés volt! Égette a bőrömet az érintése. Annyira kellemes volt! Többet akartam. Többet és többet. Azt akartam, hogy ajkaink összeérjenek. Mikor eltávolodott tőlem, és rendesen felegyenesedett, utána kaptam és én is arcon pusziltam. Ajkait céloztam, de tudtam, hogy azt nem szabad, így csak egy puszit adtam neki. Elmosolyodott, majd elengedett és beült a kocsijába. Felpörgette a motort, majd elhajtott. Én meg ott maradtam egyedül, kábultan. Kábulatomból a telefonom csörgésem szakított ki. Mikor megláttam ki hív, egyből visszatértem a valóságba és ijedten néztem a kijelzőt.

* Semmit nem tudok spanyolul - egyetlen egy szót kivéve, de azt nem árulom el, mert még szerepet fog játszani a történetben - ezért nem tudom, hogy náluk, hogy van a nyelvtani rész, vagy hogy van -e egyátalán. Szóval bocsi ha nincs is náluk ilyen.

U.i.: 5 komi és akkor szerdán vagy csütörtökön friss! ;) Megéri komizni, mert a kövi fejiben - szerintem - hatalmas fordulat lesz. Na, jó talán akkora nem is, de lesz egy-két dolog. ;) És bocsi, ha van benne hiba! pusz; dorri

Félvérszerelem - 6. fejezet

Reggel korán keltem. Apám még szerencsére aludt. Nem akartam most beszélngetni vele. Gyorsan elvégeztem reggeli teendőimet, megreggeliztem, majd elmosogattam és indultam is a suliba. Lassan mentem, de még így is hamar beértem a suliba. 1-2 autó és annak tulajdonosai voltak csak bent. Leparkoltam egy közeli helyre a bejárathoz, kiszálltam, majd az egyik padhoz mentem. Kivettem a táskámból a spanyol könyvet és az mp4-emet. Miközben zenét hallgattam próbáltam kicsit átnézni a leckét. Nagyon belemerülhettem a leckébe, mert arra eszméltem fel, hogy valaki kihúzta a bal fülemből a fülhallgatót.

- Jó reggelt! - köszöntött Edward.
- Neked is! - mosolyogtam vissza rá.
- Látom most is spanyolt tanulsz.
- Igen. Gondoltam átnézem, míg be nem csöngetnek. Próbálok minden lehetőséget kihaszálni, hogy minél jobban tudjam. De nem sokat érek el vele... - szomorodtam el.
- Nyugi, majd én segítek. Meglátod pénteken csillagos ötöst fogsz írni belőle. - bíztatott.
- Hát, ha csillagos ötöst nem is, de egy négyes jó lenne. - mosolyogtam. - És... köszönöm, hogy segítesz nekem. - mosolyom most jóval szégyenlősebb lett.
- Mondtam, hogy nem kell megköszönnöd. Szívesen segítek. - az az édes mosoly még mindig ott virított az édes kis pofiján. - Öhm... milyen órád lesz? - kérdezte.
- Tesi. Miért?
- És a következő?
- Matek.
- Rendben, akkor második órán találkozunk. - mosolygott, majd elment a saját órájára. Nem tudtam nem viszonozni mosolyát. Olyan jó kedve lesz az embernek, ha vele van. Reggel még semmilyen kedvem volt, most meg boldog vagyok. Összepakoltam a cuccaimat, majd álltam volna fel, mikor egy manó szerű vámpír állt meg előttem, egy világfájdalmas képű, szőke hajú vámpír pasival.
- Szia! Alice vagyok, Edward húga. Ő pedig a barátom, Jasper. - a srác csak biccentett. - Te pedig minden bizonnyal Bella vagy. - vigyorgott rám mindentudóan.
- Igen. - kicsit meglepődtem azért.
- Örülök, hogy megismerhettelek. Van egy olyan érzésem, hogy mi nagyon jó barátnők leszünk. - vigyorgott a kis manó. Már épp szólásra nyitottam a számat, amikor újra megszólalt. - Ha jól tudom, neked is tesid lesz. - bólintottam. - Akkor jó, mert nekünk is. Mehetünk együtt! - komolyan mondom, mint egy energiabomba. Ismét csak bólintottam.

Elindultunk tesire és Alice egész végig csak magyarázott. Mindenféléről beszélt. Hogy, majd átmegyek hozzájuk és jobban megismerjük egymást. Hogy Jasperrel most voltak Hawaii-on, ki tudja, már hányadik nászúton.

- Majd el kell mennünk vásárolni Bella! Meglátod milyen jó lesz! Veszünk neked csini rucikat, meg...
- Állj, állj, állj! Vásárlás? Csini rucik? Alice ez nem én vagyok... Különben is, apám nem engedné meg, hogy elmennyek veled vásárolni.
- Kérlek Bella! Olyan jó lesz! Majd meglátod! Apádnak meg nem kell róla tudnia. - nézett rám - már az öltözőben - boci szemekkel.
- Majd meglátom... - sóhajtottam.
- Köszi! - ugrott a nyakamba Alice.
- Ez még nem azt jelenti, hogy el is megyek veled vásárolni!
- Tudom, hogy nem, de tudom, hogy igent fogsz mondani! - vigyorgott 1000 wattos mosolyával.
- Ezt meg... - kezdtem volna, de elhallgatatott.
- Idejében mindent megtudsz. - kacsintott. Én csak sóhajtottam egyet. Alice-t nem lehet lelőni. Túlteng benne az energia.

Közben becsöngettek. Kimentünk a tornaterembe, ahol a tanár már várt minket. 5 kör bemelegítő futás volt, utána felülésből - nekem fekvőtámaszból is, mert múltkor nem csináltam meg, Alice meg Jasper nem voltak itt - felmérés. Mikor megcsináltuk, szabad foglalkozás volt.
Vége lett az órának és mentünk átöltözni. Alice-nek be nem állt a szája. De nem bántam, kezdtem megkedvelni. Mint kiderült Alice-nek és Jasper-nek is matek órájuk lesz, ezért oda is együtt mentünk.
Amikor beléptünk a matek terembe, megláttam, hogy Edward már bent ül. Felnézett rám és halványan elmosolyodott. Elakadt a lélegzetem. Olyan szép mosolya van! Leültem mellé, Alice-ék pedig mögénk ültek.

- Szia! - köszönt mosolyogva.
- Szia! - nyögtem. Ha a közelemben van nem tudok rendesen gondolkodni. Még a saját nevemet is elfelejtem! Miért van rám ilyen hatással? Hogy tud egyátalán ilyen hatással lenni rám? Még senki sem volt ilyen hatással rám. Talán csak Shane. Az ő mosolya is szép. - morfondíroztam.
- Bella!? - szólított Edward.
- Tessék?
- Nem válaszoltál a kérdésemre. - nézett rám furcsán.
- Ne haragudj. Mi is volt a kérdés? - ő csak elmosolyodott.
- Az, hogy hol tanuljunk akkor suli után?
- Öhm... nem tudom. A könyvtár lenne a legalkalmasabb hely szerintem.
- Ja, de ott nem lehet hangoskodni, ugye Ed? - szólt előre Jasper.
- Jazz! - szólt rá Alice. Edward csak morgott egyet halkan.
- Na, jó, én ebből semmit nem értek! Tegnap Emmett jött ezzel, most meg, te. Igen, a könyvtárban nem lehet hangoskodni, ott ugyanis csöndben kell lenni. Nem lehet hangosan beszélgetni, csak suttogva. - néztem rájuk felhúzott szemöldökkel, hogy ezen most mit nem lehet érteni. Erre mind a hármójuknak megrándult a szája sarka. Tényleg én vagyok ennyire hülye, hogy nem értem, vagy most mivan?! Pont becsöngettek, ezért nem tudtuk már ezt megbeszélni.

A matek óra unalmasan telt. Alig vártam, hogy vége legyen végre. Már csak 10 perc volt hátra az órából. A tanár magyarázott még valamit az egyenletekkel kapcsolatban. A rezervátumba egy dolog volt ami jó. Ott tényleg mindent megtanultál, mert az ottani tanároknál nem volt olyan, hogy nem tudod. És ezt az anyagot már ott is vettük, így én ezt már tudom. Felírtam még gyorsan a leckét, aztán összepakoltam és mentem is ki a teremből, Edwardékkal a nyomomban. Nekem rajz órám következett, míg Edwardnak tesi, Alice-éknek, pedig földrajz.

Elindultam rajzrórára. Útközben összefutottam Lily-vel.

- Szia Bella! - köszönt oda nekem, szinte a folyosó végéről. Megvártam, míg ideér és csak utána köszöntem.
- Szia Lily! - üdvözöltem.
- Milyen órád lesz? - kérdezte.
- Rajz. Neked?
- Nekem is. De elmarad, mert a tanár beteg és nincs aki helyettesítse. - szomorodott el. Lily is szerette a rajz órákat, megértem, hogy most szomorú kicsit.
- Oh, értem. Akkor mit csináljunk a szünetben? - próbáltam felvidítani.
- Hm... mi lenne ha bemennénk Mr. McFly következő órájára?
- Miért akarsz te annyira beülni Mr. McFly órájára? - kérdeztem kaján vigyorral. Az tény, hogy Mr. McFly fiatal és jóképű, de Lily-hez, szerintem, túl öreg, ahogyan minden más diákhoz, ebben az iskolában. Mr. McFly 25 éves, míg Lily 17. Igaz, hogy csak 8 év, na de akkor is.
- Hát... csak gondoltam, hogy ne unatkozzunk, beülhetnénk az órájára. - sütötte le a szemeit és fülig pirult. Sóhajtottam egyet.
- Jól van gyere üljünk be az órájára. - mondtam meggondolatlanul. Amikor kimondtam, akkor jutott eszembe, hogy Edwardnak testnevelés órája van. Már késő volt visszamondani, mert Lily már húzott is befelé a tornaterembe. A diákok még nem voltak bent, de a tanár már igen.
- Jó napot Mr. McFly! - köszönt Lily.
- Jó napot tanár úr! - köszöntem én is.
- Áh, Lily, Bella! Sziasztok! Minek köszönhetem látogatásotokat? Szeretnétek még egy tesi órát? - kérdezte vigyorogva.
- Ami azt illeti... Szeretnénk beülni az órájára, mert nekünk a rajz óra elmarad. Megengedi, hogy beüljünk az órájára? - kérdezte Lily.
- Semmi akadálya. Nyugodtan maradhattok. - mosolygott kedvesen ránk. Szinte hallottam, ahogy Lily-nek eláll a lélegzete és kihagy egy ütemet a szíve, hogy aztán gyorsabb tempóban üsse a ritmust. Hát igen... A szerelem már csak ilyen furcsaságokat csinál velünk. Én is így vagyok, amikor Edwarddal vagyok, vagy akár csak rám néz, vagy éppen mosolyog. Várjunk csak... Én is így vagyok Edwarddal? Tényleg így lennék vele? Tényleg szerelmes vagyok belé? - gondolkodtam és ekkor kilépett az öltöző ajtaján. Amint megláttam elállt a lélegzetem, kihagyott a szívem, hogy aztán őrült tempóba kezdhessen. A válasz tehát megvolt. Igen. Minden bizonnyal szerelmes vagyok Edward Cullenbe! - Még szerencse, hogy nem hallja a gondolataimat. - morogtam nagyon hallkan. Edward, amint észrevett, először meglepődött, majd mosolyogva intett. Nem tudtam nem viszonozni mosolyát. Én is mosolyogva intettem neki.

Aztán becsöngettek és elkezdődött az óra. Ők is 5 kör bemelegítő futással kezdtek, majd nyújtó gyakorlatokat kellett csinálniuk. Edwardra tökéletes rálátásom nyílt, amint csinálta a feladatot.
Istenem az a formás segge! És az az izmos felsőtest! - epekedtem utána. Azt vettem észre, hogy szájtátva figyelem és szinte már folyt utána a nyálam. Gratulálok Bella! Totálisan leégeted magad. Mázlid van, ha nem vett észre.

Oldalra pillantottam és szembetaláltam magam, Lily kaján vigyorával.

- Mi az? - tettem az ártatlant. Feleslegesen, mert nagyon jól tudtam, hogy látott engem az előbb, mikor Edwardot bámultam.
- Bejön a Cullen srác? - kérdezte szemöldökhúzogatás közben.
- Lily! - csattantam fel.
- Láttam ám, hogy hogy nézted őt, mikor nyújtott. - kacsintott rám.
- Én nem... - kezdtem volna vitatkozni.
- Nyugi! Én nem mondom el senkinek. Tényleg helyes, megértem, hogy bejön. - mosolygott megértően.
- De nekem nem...
- Sss! Nekem nem kell magyarázkodnod. - sóhajtottam. Úgysem hinne nekem.

Visszanéztem a tornázókra és persze, hogy Edward gyönyörű aranybarna szempárjával találtam magam szembe. Érdeklődve nézett rám. Szemöldökét kicsit fel is húzta, majd szép lassan egy vigyor ült ki az arcára. Nagyszerű! Valószínű, hogy mindent hallott. Fülig pirulva hajtottam le a fejem térdeim közé - mert felhúztam a lábaimat és úgy ültem -, mint aki el akarna búlni. És én el is akartam bújni szégyenembe.
Óra végén Lily-vel gyorsan kimentünk. Megkértem Lily-t, hogy mennyünk be az ebédlőbe és várjuk meg ott a többieket. - Jess megkédezte, hogy nem -e ülök velük ebédnél, én meg igent mondtam.
Bementünk, még alig volt bent pár diák. Mi beálltunk a sorba kérni valami kaját, aztán leültünk az asztalunkhoz és ott vártuk a többieket.
Lassan mindenki megérkezett. Először Mike, Ben és Tyler, aztán sorban a lányok. Jessica, Angela, Lauren, Natalie, Khetrine és Caroline.
És persze legvégül Cullenék is megérkeztek. Persze, akit először megláttam az Alice vigyorgó képe volt, mellette Jasper egy szerény mosollyal, utánuk jött - minden bizonnyal - Emmett egy kaján vigyor kíséretében és mellett egy gyönyörű szőke szépség jött. Az ő nevét még nem tudom. És legvégül jött szerelmem, Edward. Amint tekintetünk találkozott, nem engedték el egymást. Leültek az ebédlő legtávolabbi asztalához.
Éreztem, hogy valaki oldalba bök, ezért kénytelen voltam elszakítani a tekintetemet Edward gyönyörű szemeitől.

- Bella figyelsz? - kérdezte Mike. Még szerencse, hogy Lily ül mellettem, mert ő bökött oldalba és figyelmeztett, hogy figyeljek.
- Persze. - válaszoltam, kicsit kábultan.
- És mit szólsz? - kérdezte most Ben.
- Mihez? - értetlenkedtem.
- Hát az ötlethez, hogy lemennénk La Push-ba a tengerparthoz. - válaszolta Tyler. Azt hiszem, így hívják.
- Ez remek ötlet! - lelkesedtem. Én ezzel lezártnak tekintettem a témát és visszafordultam Edwardhoz.

Ebéd után még volt egy angol órám. Ez most Angelá-val, Mike-val, Ben-nel és Jessica-val volt közös. Az angol szerencsére nem megy olyan rosszul. Magyarázott valamit a tanár, de nem figyeltem.
Mikor vége lett az órának, elköszöntem a többiektől és mentem a parkoló felé. Edward és a többiek már az autójuknál álltak. Most oda mennyek hozzájuk? Nem tudtam most mit csináljak, ezért nagyon lassan haladtam, lehajtott fejjel. Már majdnem az autómnál voltam, mikor beleütköztem egy hideg, kőkemény testbe.

- Bocsánat! Nem vettelek észre! - néztem fel akadályozómra.


U.i.: Hát meghoztam! :D Szerintem ez hosszabb lett, mint az eddigiek, úgyhogy kérnék szépen mondjuk 5 komit! :) Ha ez megvan, akkor vasárnap-hétfő fele hozom a kövit! Ja és úgy legyen meg az 5 komi, hogy az enyémeket nem számoljuk bele! :)
Pusz; dorri

Félvérszerelem - 5. fejezet

A verandánkon ült egy barna, kicsit kócos hajú srác. Közben eleredt az eső is, így nem nagyon tudtam szemügyre venni.

- Gyere, bemutatlak neki. - szólt apám.

Amint kiszálltunk a kocsiból, a srác is felkellt a verandáról és egy esernyővel a kezében lépett oda hozzám. Milyen kedves!

- Köszönöm! - köszöntem meg neki a kedvességét.
- Nem tesz semmit. - mosolygott. - Az én nevem, Shane. Shane Wesly. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Szint úgy. Engem Bellának hívnak.
- Tudom. - vigyorgott rám. Szép mosolya van. De Edwardénál nem szebb. És azok az istenien szép kék szemek sem pipálják le, Edward gyönyörűen szép aranybarna szempárját. Bár meg kell hagyni, hogy tényleg szép kék a szeme. Most, hogy így jobban szemügyre tudtam venni, - mert elég közel állt hozzám - még azt mondanám, hogy elég helyes is. De Edward...
- Jól van, most mennyünk be, és, majd ha elállt az eső, a tábortűznél folytatjátok a megismerkedést. - szakította meg a gondolat menetemet apám. Közben bementünk és leültünk a nappaliban a kanapéra.
- Tábortűz? Ma is lesz összejövetel? Nekem ezt nem is mondtad. - értetlenkedtem.
- Igen, nos... elfelejtettem. - rántotta meg a vállát. - 10 perc és eláll az eső, öltözz át addig Bella.
- Én ma nem tudok menni, sajnálom.
- Igen, és miért nem? - szűkült össze apám szeme.
- Tanulnom kell, pénteken dolgozatot írunk spanyolból, és te is tudod, hogy nem megy nekem a spanyol. Gondolom nem szeretnéd, ha rossz jegyet kapnék belőle. - néztem rá mindentudóan.
- Nem... - motyogta. Aztán hirtelen felvidult az arca. - Shane segíthetne neked spanyolból, neki jól megy. - nézett az említettre. Valami nem stimmel itt... Mintha azt akarná elérni, hogy minden egyes percet együtt töltsünk. Bella miket beszélsz te?! Rémeket látsz! - dorgáltam magam gondolatban.
- Nem kell, már van aki segítsen benne. - hárítottam. - De azért köszönöm. -mosolyogtam Shane-re, bár inkább apám ajánlotta fel Shane segítségét...
- És ki az? - kérdezte gúnyosan.
- Hát... - most mit mondjak? - A spanyol tanár. Korrepetálja azokat, akiknek nehezen megy a spanyol. Szólni is akartam, hogy ezen a héten kicsit később fogok hazaérni, mert minden nap, suli után korrepetál Mrs. Dawn. - apám kifürkészhetetlen pillantással nézett rám. Farkasszemet néztünk egymással pár percig, majd megszólalt.
- Rendben. Mikor érsz így haza? - ment bele végül.
- Attól függ hány órám van aznap.
- Rendben. Úgy hallom elállt az eső. Ideje mennünk Shane. - ő csak bólintott. - Nem tudom mikor érek haza, de igyekszem. Légy jó!
- Rendben, maradj nyugodtan én úgyis tanulni fogok, miattam nem kell haza sietned. - mosolyogtam rá, hogy megnyugtassam. Bólintott, majd adott egy puszit a fejem búbjár, és elindultak Shannel, miután ő is elköszönt tőlem - puszival. Kicsit meglepett. De a barátok köszönhetnek így egymásnak, nem?

Összeütöttem egy könnyű vacsorát magamnak. Ami saláta volt natúr hússal. Összevágtam a salátát, vágtam bele paradicsomot, uborkát, répát, sajtot és pirítottam hozzá kenyeret, majd azt is, és a húst is belekockáztam és leöntöttem tzatziki és ezersziget öntettel - igen, én így keverve szeretem -, összekevertem az egészet és már ettem is. Gyorsan elkészíthető, finom, laktató és még egészséges is. Megettem egy kis TV nézés közben a salátámat, majd elmosogattam és mentem fel a szobámba tanulni.
A matekkal kezdtem, majd jött az angol és végül a spanyol. Nagyon nehezen megy a spanyol. Tényleg kéne valaki, aki korrepetálna. Edwardnak biztos jól megy a spanyol... Mintha mondta volna, hogy ő szívesen segít nekem a spanyolban. Hm... talán fel kéne hívnom. De hát nem is tudom a telefonszámát! Talán apunak megvan valahol Carlisle száma. Elkezdtem keresgélni.
Először a konyhában kerestem valami használható információ után, de nem találtam semmit. A nappaliban is körbenéztem, de semmi. Maradt apu szobája. Nem nagyon szereti, ha nála kutakodok, de most nem tehettem mást. Felforgattam mindent, de sehol nem találtam semmit. Már kezdtem feladni, amikor a szemem megakadt az éjjeli szekrénye alatt, egy kis dobozkán. Ott még nem néztem. Ez az utolsó reményem. Leültem az ágyra, majd előhúztam a kis dobozt és kinyitottam. Amit benne láttam... majdnem elsírtam magam. Anyuról voltak benne emlékek. Fényképek, a karórája, levelek, stb.
A doboz alján volt egy papír fecni. Cullenék telefonszáma volt rajta. Hatalmasat dobbant a szívem, mikor megláttam rajta: Dr. Carlisle Cullen 376-6313. Gyorsan bepötyögtem a telefonomba a számot, majd elmentettem. Minden visszaraktam a dobozkába, a dobozt meg az éjjeli szekrény alá. Átmentem a saját szobámba és tárcsáztam. Kicsengett. Egyszer, kétszer... és felvették.

- Dr. Carlisle Cullen telefonja, itt Esme Cullen beszél, a felesége. Miben segíthetek? - szólt bele Esme. Nem bírtam megszólalni. Most mégis mit mondjak? - Haló? - ki kell találnom valamit, méghozzá gyorsan.
- Bella vagyok. - szóltam bele halkan.
- Bella? Tényleg te vagy az?
- Igen.
- Nahát, de örülök, hogy hallom a hangodat. De... honnan tudod Carlisle számát?
- Öhm... az most mindegy. Edward otthon van? - tértem a tárgyra rögtön.
- Igen itt van, miért? Valami baj van?
- Nem nincs semmi baj. Tudnád adni?
- Persze. - szinte két másodperc sem telt el és már szólt is bele Edward. - Bella?
- Igen.
- Miért hívtál? - az az édes hangja istenem! - Itt vagy?
- Ja igen, persze. - ne kalandozz már el folyton, Bella! - Nos... azért hívtalak, mert szeretném megkérdezni, hogy áll -e még az ajánlatod. - pár perc néma csönd, majd megszólalt.
- Milyen ajánlat? - kérdezte döbbenten.
- Hát, hogy segítesz a spanyolban. Tudod, nekem nem megy valami jól, mögötted meg már kitudja hány év tapasztalat van, és a múltkor fel is ajánlottad, hogy segítesz, csak én csúnyán elhajtottalak, amiért szeretnék bocsánatot kérni, így arra gondoltam veszem a bátorságot és megkérdezem, hogy nem -e segítenél, mégiscsak a spanyolban. - hu, csodálkozom, hogy még maradt levegőm.
- Persze, hogy segítek! - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Tényleg?
- Persze!
- Nos, akkor... köszönöm! - nagyon boldog lettem, hogy mégis csak segít nekem.
- Ugyan már! Nem kell megköszönnöd. Szívesen segítek!
- Akkor akár már holnap is elkezdhetnénk a tanulást?
- Persze. Holnap suli után eljöhetnénk ide hozzánk és...
- Ne! - szakítottam félbe.
- Akkor hol tanuljunk?
- Suli után a könyvtárban? - kérdeztem.
- Ott nem lehet hangoskodni. - és ekkor egy nagy öblös nevetés hangzott fel. - Mármint, úgy értem, hogy nem lehet hangosan beszélni. - hadarta zavartan. Nem értettem, most mi van.(?)
- Persze Edy fiú! Értjük mi a célzást! - nevetett még mindig a hang tulajdonosa.
- Emmett! - morgott Edward.
- Kivel beszélsz? - kíváncsiskodtam.
- Ne is törődj vele, csak a bátyám idegesít. - megint nevetett, de most nem olyan hangosan.
- Au, cica! Ezt most miért? - hangzott - mint kiderült - Emmett kérdése.
- Na, jó. Azt hiszem én most leteszem.
- Oké, akkor holnap suli után megbeszéljük.
- Rendben, szia!
- Szia!

Letettem a telefonom az asztalra és hanyatt dőltem az ágyamon. Holnap suli után Edwarddal leszek. Holnap suli után Edwarddal leszek. - csak ez járt a fejemben. Kezdtem elálmosodni, ezért gyorsan lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba s a holnapi napra gondoltam. Így nyomott el az édes öntudatlanság.


Na, most nem lett függővég szerintem :D Örülnék pár kominak! :) És igyekszem a kövivel! :) Pusz; dorri

Félvérszerelem - 4. fejezet

Apámmal biccentettünk feléjük köszönés kép.

- Szeretnénk megerősíteni a szerződést. - szólt a családfő - Egy ideig Forksban leszünk. A többiek még nem érkeztek meg. Ha minden igaz holnapra már itt lesznek. szeretnénk megkérni benneteket a békességre. Mi nem lépünk a ti földetekre, és ti sem a miénkre. Ha megfelel nektek minden, akkor megerősíthetnénk a szerződést? - hadarta egy szuszra az apa.
- Igen, megfelel. Ahogy szoktuk, mi nem lépünk a ti földetekre, és ti sem a miénkre. Illetve lenne még valami... - kezdte apám - A forksi iskola a ti földeteken van és a lányom szeretne oda járni. Esetleg beleférne a szerződésbe még annyi, hogy őt átengeditek a határon?
- Természetesen ő átjöhet. A tanulás fontos és nem szeretnénk az útjába állni a fejlődésének. - mosolygott rám a szőke hajú vámpír. - Örülök, hogy megismerhettelek személyesen is Isabella, az én nevem Dr. Carlisle Cullen. A feleségem Esme Cullen, a fiamat már minden bizonnyal ismered.
- Bella. A Bellát jobban szeretem. - mosolyogtam rá kedvesen. - Én is örülök, hogy megismerhettem önöket. És igen a fiát már volt szerencsém megismerni. - néztem Edwardra, aki még mindig engem nézett áhitattal. El is kaptam róla a tekintetem.
- Kérlek, tegezz minket! - szólalt meg most először Esme.
- Rendben, köszönöm. - mosolyogtam rá. Annyira hiányzik egy anyai ölelés. Legszívesebben odarohantam volna hozzá és megöleltem volna. Anya nélkül felnőni nagyon nehéz és rossz dolog. Egy kósza könnycsepp gurult végig az arcomon, amit azon nyomban le is töröltem. Szerencsére apám nem vette észre. A Cullenékről ezt már ne mondhattam el. Esme aggódva nézett rám, fiával együtt. Carlisle próbált apámra figyelni és nyugodt arckifejezést mutatni.
- Most, hogy megvolt az ismerkedés, talán nem kéne ennyire belemelegedni ebbe a ,,kapcsolatba". - nézett Cullenékre apám ridegen. Nem tudom mi baja van velük, szerintem rendesek. Velem legalábbis kedvesek.
- Jacob, megértem, hogy félted a lányodat, de nem fogjuk bántani. Nem lennénk rá képesek. És a többiek sem fogják bántani őt. Ezt megígérhetem. - apám pár másodpercig gondolkozott, majd bólintott.
- Rendben és köszönöm, hogy átengeditek a határon.
- Ez csak természetes. De... csak ő jöhet át, remélem megértitek, hogy nekem is a családom az első és nem szeretnénk vitát.
- Igen, természetesen egy farkas sem fog a területetekre lépni.
- Akkor ezt meg is beszéltük.
- Mi mennénk is akkor. - szólt apám.
- Beszélhetnék Bellával négyszemközt? - kérdezte hirtelen Esme.
- Miért? - jött a kérdés apámtól.
- Szeretnék beszélni vele. Ne aggódj, nem fogom bántani. - mosolygott apámra Esme.
- Kérlek apa, szeretnék vele beszélni. - néztem rá.
- Kaptok 5 percet. - nézett rám szigorúan. Bólintottam.
- Carlisle megtennétek, hogy most haza mentek? - kérte Esme.
- Persze. Gyere fiam.

Edward és Carlisle haza mentek, apám pedig átváltozott farkassá és bement az erdőbe.

- Gyere Bella sétáljunk egyet.
- Rendben.

Elindultunk mi is az erdő felé, persze csak a szélén. Sejtettem miről szeretne velem beszélni, de megvártam, amíg ő kezdemányezi a beszélgetést.

- Bella... Nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél, de... mi a baj? Miért sírtál?
- Nem sírtam, csak egy könycsepp volt.
- Az most mindegy. Szóval? Mi bánt? - sóhajtottam egyet, majd belekezdtem a nem túl rózsás történetembe.
- Anyám belehalt a szülésbe és anya nélkül nőttem fel. Apámra persze mindig számíthattam, de mégsem volt ugyanaz. Egy csapat farkas-fiú közt nőttem fel, nem voltak lányos játékaim, mindig verekedtem. Emily ugyan segített apámnak, ha szüksége volt rá. Például, amikor nagylánnyá váltam. Akkor sokat segített nekem is és apának is. Nehéz volt anya nélkül felnőni, de erősnek kellett lennünk. Még most is hiányzik egy anya. Kiskoromban, este nem mondott nekem senki mesét, nem adtak jóéjt puszikat sem, és nem öleltek meg. Apám nem ért rá mindig, hogy velem foglalkozzon, hogy mesét is meséljen. Mindig késő este ért haza, és akkor is csak benézett rám és egy puszit nyomott a fejemre. Rossz, hogy nem tudom kivel megosztani a titkaimat, hogy nem tudom elmondani senkinek mi nyomja a lelkemet, hogy nincs mellettem senki - apámon kívül -, amikor szükségem lenne rá. Apámank mégsem mondhatom el minden titkomat, ő mégis csak egy apa. Nem mindent értene meg, úgy mint esetleg egy anya. Úgy érzem beleroskadok, ha nem oszthatom meg olyas valakivel a titkaimat, aki meg is értené. 17 éve nem beszéltem senkivel, minden rám nehezedett és én ezt a terhet már nem bírom el. Emily-nek is csak néhány titkomat mondtam el. Hiányzik mellőlem egy anya. - sírtam el magam a végére.
- Sss, nyugodj meg kicsim. - ölelt át óvatosan Esme. Úgy hiányzott már egy anyai ölelés! Belebújtam az ölelésébe és ott sírtam ki magam.
- Köszönöm. Hiányzott már, hogy kiönthessem valakinek a lelkemet.
- Jobban vagy?
- Igen. Köszönöm. - öleltem meg ismét. - Úgy hiányzott már egy anyai ölelés! Köszönöm Esme!
- Nem tesz semmit. Ha valamit elszeretnél mondani, vagy csak beszélgetni szeretnél, vagy egy anyai ölelést szeretnél, hozzám jöhetsz bátran. - mosolygott. Közben elindultunk visszafelé a határhoz.
- Köszönöm. Edward szerencsés, hogy rendes, szerető családban nőhetett fel. - mosolyogtam bágyadtan rá. Ő is rám mosolygott.
- Edward nagyon szeret téged. - mondta komolyan. Bele is pirultam és lehajtottam a fejem. - Úgy érzem egy idő után, te is a családunkhoz fogsz tartozni. Én már most a lányomként tekintek rád és úgy is szeretlek. Hallgass a szívedre. Te is szereted Edwardot, igaz? - kérdezte.
- Én... nem tudom. Kedvelem, de nem tudom igazábol mit is akarok. Meg ha ezt apám megtudná... - hagytam lógva a mondatot. Közben megérkeztünk vissza a határhoz.
- Hallgass a szívdre kincsem. Ne foglalkozz másokkal. Egyszer az életben magaddal is törődj. Gondolj most arra, hogy te is boldog legyél. Annyi minden szörnyűségen kellett keresztül menned. Gondolj egy kicsit magadra is. - mosolygott, majd megölelt és homlokon puszilt. Belesimultam az ölelésébe. Annyira jól esett! Apám is megérkezett, immár emberi alakban.
- Köszönöm Esme! Nagyon hálás vagyok mindenért. Köszönöm, hogy meghallgattál!
- Légy jó, és gondolkozz azon, amit mondtam! - köszönt el, majd elfutott. Sóhajtottam, majd odamentem apámhoz és beszálltam a kocsiba, majd elindultunk hazafele.
- Mit akart tőled? - kédezte dühösen.
- Csak beszélgettünk. Most miért vagy ennyire dühös? - csattantam fel.
- És miért ölelgetett meg puszilgatott? - fújtatott.
- Esme egy nagyon kedves nő és csak egy anyai ölelésben részesített egy puszi kíséretében. Ez olyan nagy baj?
- Igen, mivel vámpír!
- És akkor mi van?! Nem tudom mi bajod van velük. Szerintem nagyon kedvesek. És rendes volt tőlük, hogy átengedtek a határon.
- Bella... - állt meg a házunk előtt a Rabbitjával - Nem szeretném, ha szorosabb kapcsolatba kerülnél velük. Főleg Edwarddal. Láttam, hogy néz rád. Nem vagy neki közömbös és ahogy láttam ő sem az a számodra. Remélem nincs köztetek semmi és nem is lesz. Egyszóval szeretném, ha semmilyen kapcsolat nem lenne köztetek. Persze beszélni beszélhetsz vele, ha nagyon muszáj...
- Miért kérsz tőlem ilyet? Miért ne lehetnénk barátok? - már a könnyeimmel küszködtem.
- Bella, ő egy vámpír! Gondolkozz már! Ha kell kiiratlak abból az iskolából, csak, hogy ne kerülj vele közelebbi kapcsolatba. Választhatsz. Vagy jársz abba a suliba és nem kerülsz vele közeleppi kapcsolatba, vagy másik iskolába fogsz járni. Amúgy szeretnék neked bemutatni valakit. - gyors téma váltás. Hát persze!
- Kit? - kérdeztem.
- Őt. - mutatott egy fiúra, aki a verandánkon ült.


U.i.: Nem tudom, de szerintem nem lett olyan jó, amikor Bella beszél Esme-vel. Nem tudom, mennyire érződik át a fájdalma. És lécci komizzatok! Sokat jelentene :) Köszi, puszi: dorri

Első díj!

Hű! El sem hiszem, hogy megkaptam az első díjat! Köszön szépen ˇbillahˇ-nak! :)

5 dolog rólam:

- imádom a Twilight saga-kat

- team Edward és Rob vagyok :D

- szeretek a barátnőimmel csavarogni, fagyizni

- szeretek MSN-ezni és blogokat olvasni

- szeretek aludni ^^

5 ember, akiknek tovább küldöm a díjat:

- Pici perverz bells-kstew: http://hotlife-kristen.blogspot.com/

- Brianna: http://youremylittlesecret.blogspot.com/

- Snooki: http://robstenhot.blogspot.com/

- Kristen: http://sunrise-kristen.blogspot.com/

- Lady: http://robstenfanfiction.blogspot.com/

Még egyszer köszi ˇbillahˇ! :)

Puszi: dorri

Félvérszerelem - 3. fejezet

Nem volt más lehetőségem, szembe kellett vele néznem. Elindultam a kocsim felé. Ellökte magát a kocsijától és megállt velem szemben.

- Bella, beszélünk kell! El kell valamit mondanom. Én sz...
- Nem! Már megmondtam... Mi nem lehetünk jóban és nem is beszélhetünk egymással. Mit nem lehet ezen érteni? - szakítottam félbe. Ez hihetetlen... Már megint a könnyeimmel küszködök! Miért van ez?
- Bella... - lehelte.
- NEM! Kérlek Edward... Értsd meg! Sajnálom, de nekünk nem szabad jóban lennünk. Sajnálom... - csordult ki egy könnycseppem.

Gyorsan beültem a kocsimba és elhajtottam. Az úton szabadjára engedtem a könnyeimet is. Nem bírtam már visszafogni őket. Sírtam és sírtam, amíg el nem értem a határig. Nem tudom m van velem. Szörnyű érzés volt úgy bánnom Edwarddal. De meg kellett tennem. A szívem összeszorul, ha csak visszagondolok az arcára. Újabb sírásroham jött rám. Miért van ez? Az nem lehet, hogy szerelmes vagyok belé. Nem! Nem szabad szerelmesnek lennem belé! Ha már itt tartunk, vajon ő mit akart mondani? Amikor félbeszakítottam valami olyasmit kezdett volna mondani, hogy: sz... Talán azt, hogy szeretlek? Vagy szerelmes vagyok beléd? Ugyan Bella! Ne butáskodj! Biztos, hogy nem... Biztos, hogy valami olyasmit, hogy szertné, ha nem jönnék az ő földjükre. Igen, biztosan valami ilyesmiről volt szó. És ez fáj. Álljunk csak meg! Miért fáj ez nekem? Tudtommal nem vagyok belé szerelmes... vagy mégis? Nem értem... Én már semmit sem értek. Szükségem van egy kis időre. Gondolkoznom kell.

La Push helyett inkább az erdő felé vettem az irányt. Az 510-es útnál leraktam a kocsit és onnan gyalog mentem egyre beljebb és beljebb. Egy kis réten lyukadtam ki. De volt ott valaki. Meg akartam fordulni és elmenni, de ráléptem egy száraz faágra, ami a hangos reccsenéssel belehasított a csendbe. Az idegen hirtelen állt fel és védekező pozícióba ereszkedett. Nem is annyira idegen ez az idegen. Ugyanis Edward volt az. Amint meglátott felegyenesedett és érdeklődve nézett rám. Eddig nem is vettem észre, mennyivel sápadtabb az arca a szokottnál, és mennyivel feketébbek a szemei. Ilyedten néztem rá. Mi történt vele ennyi idő alatt?

- Bella? - kérdezte.
- Én... sajnálom, nem tudtam, hogy ismeri rajtam kívül ezt a helyet valaki. Már megyek is, nem akartal zavarni. - és már fordultam volna meg, ha meg nem állít.
- Ne! Kérlek, maradj még! Beszélgessünk. - kérlelt édesen. Már majdnem rábólintottam, amikor okosabbik felem rábeszélte a rosszabbikat, hogy mennyek el innen. Sóhajtottam egyet, majd válaszoltam.
- Edward... Már megmondtam, hogy...
- Tudom. Nem lehetünk jóba, és nem is beszélhetünk egymással, de... kérlek legalább hallgass meg. - szakított félbe.
- Rendben. - sóhajtottam. Féloldalasan elmosolyodott és nekem megint a szokott ,,tünetek" jelentkeztek... Magamban morgolódtam, amiért ezt kitudja válltani belőlem.

Leülltünk a rét közepére, egymással szembe. Néztem őt, s ő nézett engem. Nem tudom meddig ülhettünk ott így, egymást nézve, csak hirtelen megszólaltam:

- Mondani akartál valamit. - emlékeztettem.
- Igen. Nos... én... azt hiszem, hogy... szere...

Nem tudta befejezni, mert hirtelen egy farkas mosrgására lettünk figyelmesek. Nem volt közel, de távol sem, úgy látszik nem akart, vagy nem tudott közelebb jönni. Amikor jobban szemügyre vettem a farkst, csak akkor tudatosult bennem, hogy ki is áll előttem. Hirtelen álltam fel, s Edward is követte a példámat.

- Apa, én... Megtudom magyarázni. - kezdtem, de a farkas rám/ránk morgott. Lehajottam a fejem és vártam. Hogy mire azt nem tudom. Edward szólalt meg hirtelen.
- Nem tudnám bántani a lányát, uram. - felkaptam a fejem, hogy mégis ezt most mire mondta, s kérdőn néztem rá. - Gondolat olvasó vagyok. - válaszolt értetlen fejem láttán. Kitágult szemekkel néztem rá, s hangosan vettem a levegőt. - Nyugalom, a te fejedbe nem látok bele. Mindenki máséba igen, kivéve a tiédbe. - mosolygott nyugtatásként. Olyan szép mosolya van! Csak néztem kifinomult arcát, szíp ívű szemöldökét, tökéletes állkapcsát, kicsit görbe orrát - ami számomra tökéletes volt -, gyönyörű szép szemét, s finom, puha ajkait. Vajon tényleg olyan puhák, mint ahogyan azt én elképzelem? Igen, biztosan... Úgy megérintem, csak, hogy érezhessem édes ajkait...

Jacob morgása rázott vissza a valóságba. Még mindig Edwardot bámultam, s ő is engem, ami apámnak is feltűnt. Visszanéztem Jacobra, s pirulva lehajtottam a fejemet.

- Apád azt üzeni, hogy most menny haza.
- Előbb szeretnék Edwarddal beszélni, négy szem és fül közt. - álltam apám tekintetét. Ő erre csak morgott. - Kérlek.
- Azt mondja, hogy nem és, hogy ne feszítsd tovább a húrt. - fordított nekem Edward. A húrrol jut eszembe...
- Miért nem jösz közelebb?
- Ez a rét a mi földünkön van és ott a határ, ahol apád van, onnantól nem jöhet közelebb. - magyarázta Edward.
- Értem. Akkor én megyek is. Nem lehetek a földeteken.
- Ne! - kapott a karjaim után, mire a farkas megint csak egy hangosat morgott és már vicsorgott is. Edward elengedte a karomat és úgy folytatta tovább. - Te átjöhetsz a mi földünkre. Veled kivételt teszünk. De a többi farkas nem lépheti át a határt. - válaszolni akartam de apám megszólalt.
- Isabella most azonnal gyere ide! - üvöltött, a teljes nevemet csak akkor használta, amikor nagyon ideges. De mikor változott át? - Ne akard, hogy átlépjem a határt! - fenyegetőzött.
- Holnap találkozunk... remélem. - suttogtam halkabban, hogy csak ő hallja meg.

Elindultam apám felé, hátra sem nézve Edwardra, mert tudtam akkor visszafutok hozzá és nem engedem el többet. Odaálltam apám mellé, s félve pillantottam fel rá. Csalódottan és dühösen nézett rám. Lesütöttem a szememet. nem bírtam a szemébe nézni.

- Menny haza. - szólt csöndesen, de annál fenygetőbben a hangja.
- Te nem jössz? - kérdeztem csöndesen.
- Van még egy kis elintézni valóm. - nézett Edward felé.
- Ugye nem fogod bántani?
- Ne aggódj. - szólt gúnyosan. - MÉG nem. - nézett vele farkasszemet. A szívem hevesebben kezdett verni. Nem bánthatja! Ha valami baja esik... azt nem élem túl.
- Menny haza! - szólt rám erőteljesebben.
- Nem engedem, hogy bántsd! - erre a kijelentésemre csak morgott egyet, de tudtam, hogy engem nem tudna bántani, ezért nem is éreztem magam veszélyben.
- Bella! - szólt most Edward. Oda fordultam hozzá. - Menny haza kérlek! Nem lesz semmi bajom. Menny kérlek! - nézett rám. Visszafordultam apámhoz.
- Ha bántani mered én esküszöm, hogy... - fújtattam. Elindultam Edward felé.
- Hová méssz? - kérdezte dühösen apám.
- Mégis szerinted hová? Miamiba...
- Ne merészelj így beszélni az apáddal! Azonnal gyere vissza!
- Nem azt kérted, hogy mennyek haza? - fordultam meg, hogy szembe legyek vele.
- De. De akkor miért arra mész?
- Mert erre van a kocsim... Otthon találkozunk. - megfordultam és mentem tovább. Edwarddal szemben megálltam, és odasuttogtam neki, hogy:
- Sajnálom. Kérlek vigyázz magadra.

Meg akartam érinteni az arcát, de nem tehettem. Láttam a szemében a gyengédséget, a szeretetet és a szerelmet. Szerelmet? Tényleg szerelmes lenne belém? És én vajon szerelmes vagyok belé? Igen... Minden bizonnyal szerelmes vagyok Edward Cullenbe!
Elkezdtem futni az autóm felé. Meg sem álltam, amíg oda nem értem. Gyorsan bepattantam és hazahajtottam.
Otthon felfutottam a szobámba, becsaptam az ajtót, majd az ágyra heveredve utat engedtem a könnyeimnek. Ha apám nem tudja magát uralni és nekiesik Edwardnak, és valami baja lesz, azt nem élem túl.
Gondolkodtam még ezen és azon is, hogy mit is érzek pontosan Edward iránt. Abban már biztos vagyok, hogy szeretem. De vajon szerelemből szeretem? Nem tudtam sokat gondolkodni ezen, mert apám időközben hazaért. Gyorsan összekaptam magam és lementem a konyhába valami kaját összeütni neki. Észre sem vettem, hogy az idő, így eltelt. Már negyed 5 van. Nem volt sok időm, összeütöttem egy tojásrántottát, és azt tálaltam fel apámnak. Nem szóltunk egymáshoz evés közben.

- Felmegyek a szobámba leckét írni. Szólj ha indulunk. - bólintott, majd felmentem és hozzáláttam a lecke írásához.

Fél óra alatt meg is voltam vele. Nem kaptunk sok leckét. Igazából csak matekból. Viszont spanyolra készülnöm kellett, ezért inkább azzal foglalkoztam.
Háromnegyed 5-kor szólt apám, hogy indulunk. Elindultunk és pontban 5-kor megérkeztünk a határhoz. Cullenék már ott voltak. Amikor kiszálltam egyből Edwardra esett a tekintetem. Ő is engem nézett. Nem engedtük el egymás tekintetét. Jobban megnéztem és láttam, hogy nincs túl jó bőrben. Sérülést viszont nem láttam rajta. Nem értettem.

- Üdvözöllek titeket! - szólt a családfő. Kezdetét vette tehát a ,,tárgyalás".