Félvérszerelem - 5. fejezet

A verandánkon ült egy barna, kicsit kócos hajú srác. Közben eleredt az eső is, így nem nagyon tudtam szemügyre venni.

- Gyere, bemutatlak neki. - szólt apám.

Amint kiszálltunk a kocsiból, a srác is felkellt a verandáról és egy esernyővel a kezében lépett oda hozzám. Milyen kedves!

- Köszönöm! - köszöntem meg neki a kedvességét.
- Nem tesz semmit. - mosolygott. - Az én nevem, Shane. Shane Wesly. Örülök, hogy megismerhetlek.
- Szint úgy. Engem Bellának hívnak.
- Tudom. - vigyorgott rám. Szép mosolya van. De Edwardénál nem szebb. És azok az istenien szép kék szemek sem pipálják le, Edward gyönyörűen szép aranybarna szempárját. Bár meg kell hagyni, hogy tényleg szép kék a szeme. Most, hogy így jobban szemügyre tudtam venni, - mert elég közel állt hozzám - még azt mondanám, hogy elég helyes is. De Edward...
- Jól van, most mennyünk be, és, majd ha elállt az eső, a tábortűznél folytatjátok a megismerkedést. - szakította meg a gondolat menetemet apám. Közben bementünk és leültünk a nappaliban a kanapéra.
- Tábortűz? Ma is lesz összejövetel? Nekem ezt nem is mondtad. - értetlenkedtem.
- Igen, nos... elfelejtettem. - rántotta meg a vállát. - 10 perc és eláll az eső, öltözz át addig Bella.
- Én ma nem tudok menni, sajnálom.
- Igen, és miért nem? - szűkült össze apám szeme.
- Tanulnom kell, pénteken dolgozatot írunk spanyolból, és te is tudod, hogy nem megy nekem a spanyol. Gondolom nem szeretnéd, ha rossz jegyet kapnék belőle. - néztem rá mindentudóan.
- Nem... - motyogta. Aztán hirtelen felvidult az arca. - Shane segíthetne neked spanyolból, neki jól megy. - nézett az említettre. Valami nem stimmel itt... Mintha azt akarná elérni, hogy minden egyes percet együtt töltsünk. Bella miket beszélsz te?! Rémeket látsz! - dorgáltam magam gondolatban.
- Nem kell, már van aki segítsen benne. - hárítottam. - De azért köszönöm. -mosolyogtam Shane-re, bár inkább apám ajánlotta fel Shane segítségét...
- És ki az? - kérdezte gúnyosan.
- Hát... - most mit mondjak? - A spanyol tanár. Korrepetálja azokat, akiknek nehezen megy a spanyol. Szólni is akartam, hogy ezen a héten kicsit később fogok hazaérni, mert minden nap, suli után korrepetál Mrs. Dawn. - apám kifürkészhetetlen pillantással nézett rám. Farkasszemet néztünk egymással pár percig, majd megszólalt.
- Rendben. Mikor érsz így haza? - ment bele végül.
- Attól függ hány órám van aznap.
- Rendben. Úgy hallom elállt az eső. Ideje mennünk Shane. - ő csak bólintott. - Nem tudom mikor érek haza, de igyekszem. Légy jó!
- Rendben, maradj nyugodtan én úgyis tanulni fogok, miattam nem kell haza sietned. - mosolyogtam rá, hogy megnyugtassam. Bólintott, majd adott egy puszit a fejem búbjár, és elindultak Shannel, miután ő is elköszönt tőlem - puszival. Kicsit meglepett. De a barátok köszönhetnek így egymásnak, nem?

Összeütöttem egy könnyű vacsorát magamnak. Ami saláta volt natúr hússal. Összevágtam a salátát, vágtam bele paradicsomot, uborkát, répát, sajtot és pirítottam hozzá kenyeret, majd azt is, és a húst is belekockáztam és leöntöttem tzatziki és ezersziget öntettel - igen, én így keverve szeretem -, összekevertem az egészet és már ettem is. Gyorsan elkészíthető, finom, laktató és még egészséges is. Megettem egy kis TV nézés közben a salátámat, majd elmosogattam és mentem fel a szobámba tanulni.
A matekkal kezdtem, majd jött az angol és végül a spanyol. Nagyon nehezen megy a spanyol. Tényleg kéne valaki, aki korrepetálna. Edwardnak biztos jól megy a spanyol... Mintha mondta volna, hogy ő szívesen segít nekem a spanyolban. Hm... talán fel kéne hívnom. De hát nem is tudom a telefonszámát! Talán apunak megvan valahol Carlisle száma. Elkezdtem keresgélni.
Először a konyhában kerestem valami használható információ után, de nem találtam semmit. A nappaliban is körbenéztem, de semmi. Maradt apu szobája. Nem nagyon szereti, ha nála kutakodok, de most nem tehettem mást. Felforgattam mindent, de sehol nem találtam semmit. Már kezdtem feladni, amikor a szemem megakadt az éjjeli szekrénye alatt, egy kis dobozkán. Ott még nem néztem. Ez az utolsó reményem. Leültem az ágyra, majd előhúztam a kis dobozt és kinyitottam. Amit benne láttam... majdnem elsírtam magam. Anyuról voltak benne emlékek. Fényképek, a karórája, levelek, stb.
A doboz alján volt egy papír fecni. Cullenék telefonszáma volt rajta. Hatalmasat dobbant a szívem, mikor megláttam rajta: Dr. Carlisle Cullen 376-6313. Gyorsan bepötyögtem a telefonomba a számot, majd elmentettem. Minden visszaraktam a dobozkába, a dobozt meg az éjjeli szekrény alá. Átmentem a saját szobámba és tárcsáztam. Kicsengett. Egyszer, kétszer... és felvették.

- Dr. Carlisle Cullen telefonja, itt Esme Cullen beszél, a felesége. Miben segíthetek? - szólt bele Esme. Nem bírtam megszólalni. Most mégis mit mondjak? - Haló? - ki kell találnom valamit, méghozzá gyorsan.
- Bella vagyok. - szóltam bele halkan.
- Bella? Tényleg te vagy az?
- Igen.
- Nahát, de örülök, hogy hallom a hangodat. De... honnan tudod Carlisle számát?
- Öhm... az most mindegy. Edward otthon van? - tértem a tárgyra rögtön.
- Igen itt van, miért? Valami baj van?
- Nem nincs semmi baj. Tudnád adni?
- Persze. - szinte két másodperc sem telt el és már szólt is bele Edward. - Bella?
- Igen.
- Miért hívtál? - az az édes hangja istenem! - Itt vagy?
- Ja igen, persze. - ne kalandozz már el folyton, Bella! - Nos... azért hívtalak, mert szeretném megkérdezni, hogy áll -e még az ajánlatod. - pár perc néma csönd, majd megszólalt.
- Milyen ajánlat? - kérdezte döbbenten.
- Hát, hogy segítesz a spanyolban. Tudod, nekem nem megy valami jól, mögötted meg már kitudja hány év tapasztalat van, és a múltkor fel is ajánlottad, hogy segítesz, csak én csúnyán elhajtottalak, amiért szeretnék bocsánatot kérni, így arra gondoltam veszem a bátorságot és megkérdezem, hogy nem -e segítenél, mégiscsak a spanyolban. - hu, csodálkozom, hogy még maradt levegőm.
- Persze, hogy segítek! - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Tényleg?
- Persze!
- Nos, akkor... köszönöm! - nagyon boldog lettem, hogy mégis csak segít nekem.
- Ugyan már! Nem kell megköszönnöd. Szívesen segítek!
- Akkor akár már holnap is elkezdhetnénk a tanulást?
- Persze. Holnap suli után eljöhetnénk ide hozzánk és...
- Ne! - szakítottam félbe.
- Akkor hol tanuljunk?
- Suli után a könyvtárban? - kérdeztem.
- Ott nem lehet hangoskodni. - és ekkor egy nagy öblös nevetés hangzott fel. - Mármint, úgy értem, hogy nem lehet hangosan beszélni. - hadarta zavartan. Nem értettem, most mi van.(?)
- Persze Edy fiú! Értjük mi a célzást! - nevetett még mindig a hang tulajdonosa.
- Emmett! - morgott Edward.
- Kivel beszélsz? - kíváncsiskodtam.
- Ne is törődj vele, csak a bátyám idegesít. - megint nevetett, de most nem olyan hangosan.
- Au, cica! Ezt most miért? - hangzott - mint kiderült - Emmett kérdése.
- Na, jó. Azt hiszem én most leteszem.
- Oké, akkor holnap suli után megbeszéljük.
- Rendben, szia!
- Szia!

Letettem a telefonom az asztalra és hanyatt dőltem az ágyamon. Holnap suli után Edwarddal leszek. Holnap suli után Edwarddal leszek. - csak ez járt a fejemben. Kezdtem elálmosodni, ezért gyorsan lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyamba s a holnapi napra gondoltam. Így nyomott el az édes öntudatlanság.


Na, most nem lett függővég szerintem :D Örülnék pár kominak! :) És igyekszem a kövivel! :) Pusz; dorri