Félvérszerelem - 4. fejezet

Apámmal biccentettünk feléjük köszönés kép.

- Szeretnénk megerősíteni a szerződést. - szólt a családfő - Egy ideig Forksban leszünk. A többiek még nem érkeztek meg. Ha minden igaz holnapra már itt lesznek. szeretnénk megkérni benneteket a békességre. Mi nem lépünk a ti földetekre, és ti sem a miénkre. Ha megfelel nektek minden, akkor megerősíthetnénk a szerződést? - hadarta egy szuszra az apa.
- Igen, megfelel. Ahogy szoktuk, mi nem lépünk a ti földetekre, és ti sem a miénkre. Illetve lenne még valami... - kezdte apám - A forksi iskola a ti földeteken van és a lányom szeretne oda járni. Esetleg beleférne a szerződésbe még annyi, hogy őt átengeditek a határon?
- Természetesen ő átjöhet. A tanulás fontos és nem szeretnénk az útjába állni a fejlődésének. - mosolygott rám a szőke hajú vámpír. - Örülök, hogy megismerhettelek személyesen is Isabella, az én nevem Dr. Carlisle Cullen. A feleségem Esme Cullen, a fiamat már minden bizonnyal ismered.
- Bella. A Bellát jobban szeretem. - mosolyogtam rá kedvesen. - Én is örülök, hogy megismerhettem önöket. És igen a fiát már volt szerencsém megismerni. - néztem Edwardra, aki még mindig engem nézett áhitattal. El is kaptam róla a tekintetem.
- Kérlek, tegezz minket! - szólalt meg most először Esme.
- Rendben, köszönöm. - mosolyogtam rá. Annyira hiányzik egy anyai ölelés. Legszívesebben odarohantam volna hozzá és megöleltem volna. Anya nélkül felnőni nagyon nehéz és rossz dolog. Egy kósza könnycsepp gurult végig az arcomon, amit azon nyomban le is töröltem. Szerencsére apám nem vette észre. A Cullenékről ezt már ne mondhattam el. Esme aggódva nézett rám, fiával együtt. Carlisle próbált apámra figyelni és nyugodt arckifejezést mutatni.
- Most, hogy megvolt az ismerkedés, talán nem kéne ennyire belemelegedni ebbe a ,,kapcsolatba". - nézett Cullenékre apám ridegen. Nem tudom mi baja van velük, szerintem rendesek. Velem legalábbis kedvesek.
- Jacob, megértem, hogy félted a lányodat, de nem fogjuk bántani. Nem lennénk rá képesek. És a többiek sem fogják bántani őt. Ezt megígérhetem. - apám pár másodpercig gondolkozott, majd bólintott.
- Rendben és köszönöm, hogy átengeditek a határon.
- Ez csak természetes. De... csak ő jöhet át, remélem megértitek, hogy nekem is a családom az első és nem szeretnénk vitát.
- Igen, természetesen egy farkas sem fog a területetekre lépni.
- Akkor ezt meg is beszéltük.
- Mi mennénk is akkor. - szólt apám.
- Beszélhetnék Bellával négyszemközt? - kérdezte hirtelen Esme.
- Miért? - jött a kérdés apámtól.
- Szeretnék beszélni vele. Ne aggódj, nem fogom bántani. - mosolygott apámra Esme.
- Kérlek apa, szeretnék vele beszélni. - néztem rá.
- Kaptok 5 percet. - nézett rám szigorúan. Bólintottam.
- Carlisle megtennétek, hogy most haza mentek? - kérte Esme.
- Persze. Gyere fiam.

Edward és Carlisle haza mentek, apám pedig átváltozott farkassá és bement az erdőbe.

- Gyere Bella sétáljunk egyet.
- Rendben.

Elindultunk mi is az erdő felé, persze csak a szélén. Sejtettem miről szeretne velem beszélni, de megvártam, amíg ő kezdemányezi a beszélgetést.

- Bella... Nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél, de... mi a baj? Miért sírtál?
- Nem sírtam, csak egy könycsepp volt.
- Az most mindegy. Szóval? Mi bánt? - sóhajtottam egyet, majd belekezdtem a nem túl rózsás történetembe.
- Anyám belehalt a szülésbe és anya nélkül nőttem fel. Apámra persze mindig számíthattam, de mégsem volt ugyanaz. Egy csapat farkas-fiú közt nőttem fel, nem voltak lányos játékaim, mindig verekedtem. Emily ugyan segített apámnak, ha szüksége volt rá. Például, amikor nagylánnyá váltam. Akkor sokat segített nekem is és apának is. Nehéz volt anya nélkül felnőni, de erősnek kellett lennünk. Még most is hiányzik egy anya. Kiskoromban, este nem mondott nekem senki mesét, nem adtak jóéjt puszikat sem, és nem öleltek meg. Apám nem ért rá mindig, hogy velem foglalkozzon, hogy mesét is meséljen. Mindig késő este ért haza, és akkor is csak benézett rám és egy puszit nyomott a fejemre. Rossz, hogy nem tudom kivel megosztani a titkaimat, hogy nem tudom elmondani senkinek mi nyomja a lelkemet, hogy nincs mellettem senki - apámon kívül -, amikor szükségem lenne rá. Apámank mégsem mondhatom el minden titkomat, ő mégis csak egy apa. Nem mindent értene meg, úgy mint esetleg egy anya. Úgy érzem beleroskadok, ha nem oszthatom meg olyas valakivel a titkaimat, aki meg is értené. 17 éve nem beszéltem senkivel, minden rám nehezedett és én ezt a terhet már nem bírom el. Emily-nek is csak néhány titkomat mondtam el. Hiányzik mellőlem egy anya. - sírtam el magam a végére.
- Sss, nyugodj meg kicsim. - ölelt át óvatosan Esme. Úgy hiányzott már egy anyai ölelés! Belebújtam az ölelésébe és ott sírtam ki magam.
- Köszönöm. Hiányzott már, hogy kiönthessem valakinek a lelkemet.
- Jobban vagy?
- Igen. Köszönöm. - öleltem meg ismét. - Úgy hiányzott már egy anyai ölelés! Köszönöm Esme!
- Nem tesz semmit. Ha valamit elszeretnél mondani, vagy csak beszélgetni szeretnél, vagy egy anyai ölelést szeretnél, hozzám jöhetsz bátran. - mosolygott. Közben elindultunk visszafelé a határhoz.
- Köszönöm. Edward szerencsés, hogy rendes, szerető családban nőhetett fel. - mosolyogtam bágyadtan rá. Ő is rám mosolygott.
- Edward nagyon szeret téged. - mondta komolyan. Bele is pirultam és lehajtottam a fejem. - Úgy érzem egy idő után, te is a családunkhoz fogsz tartozni. Én már most a lányomként tekintek rád és úgy is szeretlek. Hallgass a szívedre. Te is szereted Edwardot, igaz? - kérdezte.
- Én... nem tudom. Kedvelem, de nem tudom igazábol mit is akarok. Meg ha ezt apám megtudná... - hagytam lógva a mondatot. Közben megérkeztünk vissza a határhoz.
- Hallgass a szívdre kincsem. Ne foglalkozz másokkal. Egyszer az életben magaddal is törődj. Gondolj most arra, hogy te is boldog legyél. Annyi minden szörnyűségen kellett keresztül menned. Gondolj egy kicsit magadra is. - mosolygott, majd megölelt és homlokon puszilt. Belesimultam az ölelésébe. Annyira jól esett! Apám is megérkezett, immár emberi alakban.
- Köszönöm Esme! Nagyon hálás vagyok mindenért. Köszönöm, hogy meghallgattál!
- Légy jó, és gondolkozz azon, amit mondtam! - köszönt el, majd elfutott. Sóhajtottam, majd odamentem apámhoz és beszálltam a kocsiba, majd elindultunk hazafele.
- Mit akart tőled? - kédezte dühösen.
- Csak beszélgettünk. Most miért vagy ennyire dühös? - csattantam fel.
- És miért ölelgetett meg puszilgatott? - fújtatott.
- Esme egy nagyon kedves nő és csak egy anyai ölelésben részesített egy puszi kíséretében. Ez olyan nagy baj?
- Igen, mivel vámpír!
- És akkor mi van?! Nem tudom mi bajod van velük. Szerintem nagyon kedvesek. És rendes volt tőlük, hogy átengedtek a határon.
- Bella... - állt meg a házunk előtt a Rabbitjával - Nem szeretném, ha szorosabb kapcsolatba kerülnél velük. Főleg Edwarddal. Láttam, hogy néz rád. Nem vagy neki közömbös és ahogy láttam ő sem az a számodra. Remélem nincs köztetek semmi és nem is lesz. Egyszóval szeretném, ha semmilyen kapcsolat nem lenne köztetek. Persze beszélni beszélhetsz vele, ha nagyon muszáj...
- Miért kérsz tőlem ilyet? Miért ne lehetnénk barátok? - már a könnyeimmel küszködtem.
- Bella, ő egy vámpír! Gondolkozz már! Ha kell kiiratlak abból az iskolából, csak, hogy ne kerülj vele közelebbi kapcsolatba. Választhatsz. Vagy jársz abba a suliba és nem kerülsz vele közeleppi kapcsolatba, vagy másik iskolába fogsz járni. Amúgy szeretnék neked bemutatni valakit. - gyors téma váltás. Hát persze!
- Kit? - kérdeztem.
- Őt. - mutatott egy fiúra, aki a verandánkon ült.


U.i.: Nem tudom, de szerintem nem lett olyan jó, amikor Bella beszél Esme-vel. Nem tudom, mennyire érződik át a fájdalma. És lécci komizzatok! Sokat jelentene :) Köszi, puszi: dorri