Hétfőn csodálatos napsütésre ébredtem. Máskor mindig örülök, ha kisüt a nap, de nem ma. Tudtam, hogy ma találkozni fogok vele. Összeszerdtem minden erőmet és kikeltem az ágyamból, hogy elvégezzem a reggeli teendőimet.
Suliban ebédszünetben
Egész nap nem láttam egyik Cullen-t sem. Most itt ülök a többiekkel és alig bírok magammal. Állandóan az ebédlőt fürkészem, hát ha kiszúrom őket valahol. De nem. És ez egyre jobban elszomorít. Reggel még teljesen meg voltam győződve arról, hogy levegőnek fogom nézni őket - legalábbis Edwardot - de most mégis fáj, hogy nincsenek itt. Eltelt az ebédszünet és nekem még túl kell élnem 2 órát. Hát nem lesz könnyű...
Másnap a suliban
Idegesen szálltam ki a kocsimból. Vajon ma jött suliba? Szívem legmélyén remélykedtem benne, hogy ma láthatom. Ha csak messziről is, de legalább láthatnám. Odamentem Lily-ékhez és ott vártuk, míg be nem csengettek. 5 perccel csengetés elött megérkezett a piros BMW. És a Volvo sehol. A fájdalom mázsaként zuhant a szívemre. Úgy éreztem beleroskadok.
Így ment ez egész héten. Minden reggel vártam, de ő nem jött. Nem mertem megérdezni Alice-t, hogy miért nem jött suliba. Egész nap, olyan voltam, mint egy hulla. Nem beszéltem senkivel, órákon nem figyeltem, ha a tanár szólított nem tudtam rá válaszolni. Enni szinte semennyit sem ettem. És ez a többieknek is feltűnt. Mindig kérdezgettek, hogy jól vagyok-e. Én csak magamra erőltettem egy mosolyt és helyeselte, hogy igen jól vagyok. Közben belűlröl, majd' meghaltam a szenvedéstől.
Esténként álomba sírtam magam. Nem tudtam még aludni sem. Egész éjszaka forgolódtam, s mindig felriadtam. Minden éjjel folyt rólam a víz. Visszaaludni is nagyon nehezen ment, sőt, volt olyan, amikor nem is tudtam visszaaludni. A nap 24 órájába Edward járt a fejemben. Nem tudtam és nem is akartam másra gondolni.
Pénteken ebédlőben
Egyedül ültem az ebédlőben, a többiek még nem érkeztek meg, de Cullen-ék már bent voltak. Szintén csak 4-en. Próbáltam egy-két falatot legyűrni magamba, de inkább csak turkáltam az ételt. Gondolataimba merülve ültem az asztalnál.
Vajon miattam nem jön suliba? Hol lehet most Ő? Mit csinálhat most? Vajon Ő is úgy szenved, mint én? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak, míg arra lettem figyelmes, hogy Jasper erre felé tart. Nem értettem, de nem foglalkoztam vele. Nem gondoltam volna, hogy hozzám tart.
- Bella. Leülhetek? - kérdezte. Bólintottam. - Bella... Nem értelek. Azt mondtad Edwardnak, hogy legyetek csak barátok. Most pedig mégis szenvedsz a hiányától. - nézett rám felhúzott szemöldökkel és kérdő tekintettel.
- Én tényleg csak a barátja akarok lenni és nem szenvedek. - próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de belül majd meghasadt a szívem. Jasper elmosolyodott, majd enyhén megrázta a fejét.
- Engem nem tudsz átverni Bella. - mondta nyugodtan.
- Nem értem miről beszélsz.
- Akkor elmagyarázom. Mit érzel, amikor meglátod Edwardot?
- Semmit? - ez inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek. Megköszörültem a torkomat, majd újra válaszoltam. - Semmit. - jelentettem mostmár ki. Jazz erre csak felsóhajtott.
- És mit éreztél, amikor bevallotta neked, hogy szerelmes beléd és megcsókolt? - leesett az állam, de szó szerint.
- Ezt meg... honnan tudod? - tátogtam és éreztem, hogy a vérem az arcomba szökik.
- A mi családunkban nincsenek titkok. - mosolygott. - Szóval... Mit éreztél? - tért vissza az eredeti témához. Nem válaszoltam csak lesütöttem a szemem.
- Ne is mondj semmit. Érzem. - suttogta. Erre a kijelentésre furcsán néztem rá. Mi az, hogy érzi?
- Hogy érted azt, hogy érzed? - suttogtam én is vissza. Megint csak elmosolyodott.
- Edward nem mesélt arról, hogy vannak köztünk különleges... khm... emberek?
- Hát... mondott valamit. De csak azt, hogy ő gondolatolvasó. - suttogtam még halkabban.
- Tudod, nem csak neki van egyedül különleges képessége. Alice látja a jövőt. Én pedig érzem mások érzelmeit és befolyásolni is tudom azokat. - ledöbbentem, a mai nap során, már ki tudja hányadszor.
- Akkor... te mindig érezted, hogy nekem milyen kedvem van? - kérdeztem csöndesen.
- Igen. Éreztem a fájdalmadat, a szenvedésedet... és a szerlmedet Edward iránt. - már épp szólásra nyitottam volna a számat, mikor újra megszólalt. - Ne is próbáld letagadni! Előlem nem tudod elrejteni az érzelmeidet. Tudom, hogy szenvedsz és nem csak te. Edward sincs jobb állapotban. Sőt... Ha látnád rá sem ismernél. Nem akar enni, se emberi ételt, sem pedig vért. És ha ezt így folytatja nagyon le fog gyengülni. A bőre még a miénknél is sápadtabb. Teljesen lefogyott. A szeme a feketénél is feketébb. A karikákról, ami a szeme alatt van meg ne is beszéljünk. Nagyon sápadt is, rá sem lehet ismerni. Egész nap a szobájában gubbaszt, Esme már annyira aggódig érte, hogy már kórházba akarta dugni, hogy infúzióval táplálják. - Jasper arca teljesen eltorzult. Nekem a szívem is megállt. A tüdőm orditott a levegőért, én mégsem tudtam lélegezni. Úgy éreztem meghaltam. Én tettem ezt Edwarddal! Miattam van ilyen állapotban! Én vagyok a hibás, ha valami baja lesz! Szegény Esme, biztosan nagyon kivan a fia miatt! Én tehetek mindenről! - üvöltöttek felém a saját gondolataim. Éreztem, hogy egy könnycsepp gurul végig az arcomon, majd még egy és még egy.
- Bella, ne sírj! Még nincs minden elveszve. - próbált nyugtatni Jasper.
- Bármit megteszek! Mondd mi az és én megteszem! - feleltem meggondolatlanul.
- Gyere el hozzánk és beszéld meg vele. - kért. Megrémültem. Mi van, ha ezek után már nem is akar látni? Ha elküld a fenébe? Azt nem élném túl. - Ne félj, nem fog elküldeni. Halálosan beléd szeretett és még mindig vár. Csak téged vár. - mosolygott bíztatóan. De ekkor egy újabb indokkal együtt jött a félelmem. Aminek hangot is adtam:
- Az apám... - suttogtam rémülten.
- Bella! - csattant fel. Kicsit össze is rezzentem. - Ne haragudj. - kért rögtön bocsánatot. Én csak megráztam a fejem. - De Edwardnak most szüksége van rád. Kérlek. - kérlelt. Igaza van. Edwardnak most szüksége van rám! Apámat, majd késöbb elintézem, ha esetleg rájönne valamire. Igen! Elmegyek Edwardhoz! - döntöttem el. Láttam ahogy Jasper elmosolyodik, és Alice már jön is felénk vigyorogva.
- Köszönöm Bella! - szorította ki belőlem a szuszt, míg megölelt.
Cullen háznál
Itt vagyunk. Innen már nincs visszaút. Kiszálltunk az autóból, majd Alice bekísért. Nem értettem a többiek miért nem jöttek be.
Ahogy beléptünk egy csoádlatos nappaliban találtam magunkat. Gyönyörű bútorok voltak bent. Egy szép fehér kanapé, előtte egy kisebb dohányzóasztal és az előtt egy plazma tv. A nappaliból nyílt a konyha. Sajnos odáig nem láttam be, de biztos vagyok benne, hogy az is gyönyörű lehet.
Alice a lépcső felé kezdett el tolni. Azt mondta mennyek fel a második emeletre és ott jobbra fordulva mennyek a legutolsó szobáig. Megkérdeztem tőle, hogy addig ők hol lesznek, míg mi itt beszélgetünk. Azt mondta elmennek vadászni, hogy senki se zavarjon minket. Tehát egyedül hagynak minket. Azt hittem legalább valaki lesz a házban, de nem. Carlisle dolgozik, Esme az árvaházban, ők pedig vadászni mennek. Jobb is lesz, hogy csak mi ketten leszünk itt. Legalább nyugalomban meg tudjuk beszélni a dolgokat.
Sóhajtottam, majd elindultam fel a lépcsőn. Alice megkért, hogy amilyen halkan csak tudok, olyan halkan mennyek fel. Így is tettem. Nagyon halkan és lassan elindultam felfelé közben körülnéztem.
Egy csomó festmény volt a falakon. És... érettségiző kalapok? Elég sok volt belőlük. Ezt nem értettem... Majd egyszer megkérdezem Edwardot. Ahogy haladtam egyre feljebb láttam egy keresztet is. Vámpírok és mégis kereszt van a házukban? - csodálkoztam. Egyre rejtélyesebbek. - gondoltam.
Szépen lassan és halkan - ahogy Alice kérte - felértem a második emeletre. Itt jobbra fordultam és még halkabban próbáltam megközelíteni a folyosó végén az utolsó ajtót. Megálltam az ajtó előtt, majd bekopogtam. A szívem őrült tempóban vágtatott.
- Senkivel sem akarok beszélni! - hallatszott a rekedtes válasz. Újra próbálkoztam, s bekopogtam. - Hagyj békén! - Még most sem adtam fel. Erőteljesebben kopogtam be. Hallottam, amint valaki felkel az ágyáról és az ajtó felé tart. - Nem érted, hogy hagyj... - nyitotta ki az ajtót, de amint meglátott leesett az álla. És az enyém is. Jasper nem hazudott. Egyetlen részletet sem hagyott ki. Edward tényleg olyan pocsékul nézett ki, ahogyan azt Jazz is elmondta. - Bella... - suttogta rekedtesen.
- Bemehetek? - kérdeztem csöndesen. Edward szélesebbre tárta az ajtót, majd beléptem mellette.
U.i.: Na szerintem ez most hosszú lett! Írjatok komit légyszi! Köszi, puszi; dorri
