Félvérszerelem - 39. fejezet

Sziasztok! Először is nagyon sajnálom, hogy csak most van friss, de mint mondtam beteg voltam és rengeteget kellett pótolnom! És bár most őszi szünet van, mégsem állhatok le a tanulással, mert első órán töri dogát írok egy nehéz anyagból :\ Tényleg sajnálom, hogy csak most van friss!:(
Mindenesetre jó olvasást! :) Puszi, d.


Edward szemszöge

Bella hamar elaludt és már nekem sem kellett sok, hogy átlépjek az álmok birodalmába, mikor nagy csattanást hallottam, majd azt, hogy Esme és Alice a nevemet kiáltják. Erre persze Szerelmem is ébredezni kezdett, de mielőtt ténylegesen felébredt volna, elkezdtem újra dúdolni az altatódalát. Miután visszaaludt felöltöztem és lementem a többiekhez, akik aggódva néztek rám.

- Mi történt? - kérdeztem.
- Halványodik a jövőd, Edward! Már alig látom! - idegeskedett Alice. Kérdőn néztem rá. Nem értettem, hiszen eddig sem mindig látta, mikor Bellával voltam. - Nem érted, Edward!? Kezd eltűnni a jövőd! Eddig mindig visszajött, mikor Bellával voltál, de most nem! Azt látom, hogy elmész Bellával a határig, de onnantól semmi! - sipította.
- Nyugodjatok meg! Ez biztos azért van, mert Bellával megyek és ha összefonódik a ,,sorsunk" a farkasokkal, akkor elveszíted annak a személynek a jövőjét - nyugtattam meg családomat, de ez épp' az ellenkező hatást érte el.
- Hogy mit csinálsz?! - hangzott mindenkitől a kérdés.
- Fiam, ne érts félre, de szerintem ez nem jó ötlet! - nézett mélyen a szemeimbe apám.
- Nem hagyom magára Bellát - jelentettem ki.
- És Jacob tudja már, hogy át akarod lépni a határt?
- Még nem - sütöttem le szemeimet.
- Szerintem nem kéne galibát okozni - jött oda hozzám anya.
- Szeretem Bellát, az életemnél is jobban és bármi is történjen, nekem mellette a helyem - néztem családomra.
- Edward, mi csak... - kezdte apám, de befejezni már nem tudta, ugyanis az emeletről Bella zihálását és hangosan dübörgő szívverését lehetett lehallani.

Nem tétlenkedtem, azonnal felrohantam a szobánkba. Szörnyű volt így látni Bellát. A homlokán verejtékcseppek, a takaró összegyűrve körülötte és ő maga zihálva forgolódott. Újabb rémálom - ért utol a felismerés.

- Bella! Szerelmem, kérlek, ébredj fel! - rázogattam.
- Edward! - nyögte, majd a nyakamba kapaszkodott és elkezdett zokogni.
- Sh, nincs semmi baj! Itt vagyok, nyugodj meg, kérlek! - csitítgattam.
- Nagyon rossz volt! - zokogta. - Azt... azt álmodtam, hogy... mindenki magamra hagyott. Először Billy, aztán apám, Alice, Te... Magamra maradtam a nagy ürességbe, minden fehér volt és minél gyorsabban futottam, annál sötétebb lett a tér, míg végül csak a feketeség maradt - szorított még mindig magához.
- Sh, ne aggódj, én soha nem hagylak magadra! - biztosítottam.
- Szeretlek! - nézett rám könnyáztatta tekintettel.
- Én is nagyon szeretlek, mindennél jobban! - csókoltam homlokon. - Gyere, próbálj meg aludni még egy kicsit, holnap nehéz nap vár ránk! - húztam magammal az ágyba, miután megszabadultam a felesleges ruhadaraboktól.

~*~*~*~

Reggel arra keltem, hogy Bella mocorog mellettem, majd a fürdőbe rohan. Azonnal utána mentem. A WC előtt térdelt és öklendezett, de nem sok minden volt, amit kiadhatott volna magából.

- Jaj, Kedvesem! - nyúltam érte.
- Sajnálom, hogy ennyi baj van velem! Újabb rémálmom volt, és mikor felébredtem hányingerem volt - bújt hozzám.
- Nincs semmi baj! Most viszont jobb lenne, ha megmosakodnál, addig készítek egy kis reggelit, utána pedig... - hagytam félbe a mondatot.
- Rendben - suttogta.

~*~*~*~

Már a határnál voltunk és Jacobot vártuk. Szerelmem erősen kapaszkodott belém és maga elé bámult.

- Mi a baj, Kicsim? - emeltem fel a fejét.
- Az álmom... Hogy mindenki magamra hagy...
- Sh, ne beszélj butaságokat, kérlek! - néztem a szemeibe.
- Annyira félek! - suttogta.
- Nem kell! Itt vagyok veled! - suttogtam én is, majd megcsókoltam, pont mikor megérkezett Jacob. Azonnal elengedtem Bellát.
- Sziasztok... - köszöntött. Nagyon megváltozott. Teljesen magába volt zuhanva. Sajnáltam őt, hisz' mégiscsak az édesapját vesztette el.
- Apa! - rohant felé Bella, majd szorosan megölelték egymást. Hallottam, hogy Bella újra zokogni kezd, de egy-két könnycseppet Jacob arcán is elcsíptem.
- Bells! - sóhajtott fel Jake is.

Percekig is így állhattak, mikor is Szerelmem elengedte édesapját, felém fordult, majd vissza Jacobhoz.

- Apa, szeretném, ha megengednéd, hogy Edward is ott legyen a temetésen - kérlelte.
,,- Végül is ennyit még megengedhetek nekik, ha már egyszer el..." - gondolta Jacob szomorúan, de a gondolat végét nem hallottam, mert rám kapta tekinteté és ezután már próbálta elrejteni előlem a gondolatait. Nagyon furcsa volt.
- Rendben - egyezett bele. - A házunknál találkozunk - adott egy puszit Bella arcára.

Beültünk az autómba, majd követtük Jacobot.

- Nagyon hamar belement - jegyezte meg Kedvesem.
- Elég furcsák voltak a gondolata, de mindezek ellenére úgy érzem, hogy kezdi elfogadni a helyzetet - szorítottam meg a kezét.
- Hogy érted, hogy furák voltak a gondolatai?
- Nem tudom, de valamit próbál elrejteni előlem. Arra gondolt, hogy ennyit még megengedhet nekünk, de aztán megszakadt a gondolatmenet.

Szerelmem csak sóhajtott, ezután már csendben tettük meg azt a pár perces utat a házig. Most gondoltam csak bele jobban, hogy még sosem jártam Belláéknál és még sosem láttam a szobáját. Sőt La Pushban sem jártam még, ha már itt tartunk. De nem ez a megfelelő alkalom, hogy megkérjem Bellát, vezessen körbe La Pushban és a házukban.

A házban mindenki ott volt, még Lily és Nathalie is, amin nem kicsit lepődtünk meg Bellával. Aztán kiderült, hogy Embry bevéste őt.

Seth kedvesen üdvözölt, ahogy Lily és Nathalie is, de a többiek csak morgásokat hallattak, amit meg is értek, mégsem érdekelt most.

~*~*~*~

Szerelmem az egész temetést végig sírta, amit meg is értek. A mellkasomba temette az arcát, míg rászórták a földet a koporsóra. Próbáltam csitítani, de csak tovább sírt. Aztán megláttam Jacobot és a szívem összefacsarodott. Tudtam, hogy neki is szüksége van a támaszra, így elengedtem Bellát, aki rögtön megértette, mit akarok és odalépett az apjához, majd szorosan egymásba kapaszkodtak.

A temetés maga szép volt. Látszik, hogy mennyi ember szerette Billyt. Rengetek koszorú volt a sírhely körül, köztük az enyém is a Cullen család nevében, amit még Alice rendelt meg, dupla annyi pénzért, ugyanis fél órával később már nálunk volt a koszorú.

A pap sem beszélt sokat, nem futotta le a felesleges köröket, lényegre törő volt, mégis szép és tökéletes beszédet mondott.

Mikor a részvét nyilvánítás volt, Bella már visszajött hozzám és úgy fogadta a sok embert. Odamentem Jacobhoz, hogy személyesen is részvétet mondjak, aztán Bella mögé álltam, míg ő fogadta az embereket. Lilyvel és Nathalival újra összeborultak és úgy sírtak. Ha nem ilyen helyzetben látom őket, még meg is mosolyogtam volna az elém táruló képet.

Aztán Bella elé lépett egy számomra nem kívánatos személy, Shane. Bella persze őt is szívélyesen átölelte. Shane keze pedig lecsúszott Bella hátáról a csípőjére, amit nem hagyhattam, így feléjük léptem egyet figyelmeztetésként és egy halk morgás is elhagyta a számat. Shane rám villantotta a szemét, majd egy gúnyos mosoly kíséretében még megsimogatta Kedvesem arcát és tovább állt. Ekkor vettem csak észre, hogy pár farkas minket néz és ugrásra készen álltak, miközben csúnyán néztek rám. Nem akartam bajt, így visszább fogtam magamat. De hát mégis mit csináljak?! Nem szeretem, ha elveszik tőlem azt, ami az enyém!

~*~*~*~

- Biztos, hogy rendben leszel? - aggodalmaskodtam, már a Black ház előtt állva.
- Igen és köszönöm, hogy mellettem voltál! - ölelt át Kedvesem. - De most már jól leszek és apámnak is szüksége van rám. És amúgy is, Lily és Nath is itt lesznek pár napig, majd ők elszórakoztatnak - próbált meg egy mosolyt összehozni.
- Ha bármi van, vagy rosszat álmodtál, azonnal telefonálj!
- Rendben!
- Nagyon szeretlek, Szerelmem!
- Én is, Edward! - sóhajtotta, majd egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.

Nem akartam magára hagyni Bellát, de tudtam, hogy igaza van, mégis féltettem őt. De nem tehettem mást, mint beülni a kocsimba, majd a Cullen-ház felé venni az irányt.