Félvérszerelem - 53. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új fejit, jó olvasást hozzá! ;) És köszönöm az előző részhez kapott kommentárokat és a pipákat! :) Puszi, d.

Edward szemszöge

Bambán néztem Bellára. Hallottam, hogy mit mondott, de képtelen voltam felfogni. Csak néztem Szerelmemet, amint előttem áll és boldog mosollyal néz rám.

- Hogy... Hogy mondtad? - kérdeztem akadozva.
- Terhes vagyok, Edward. Kisbabánk lesz! - ült le mellém Kedvesem és a hasára vonta kezemet, miközben újra elmondta, hogy babát vár. Képtelen voltam felfogni. Hogy én, mint... apa? - hüledeztem magamban.

Nem bírtam levenni a szemeimet Bella hasáról. Családom gondolatai csak úgy üvöltöttek felém. Mindenki örült annak, hogy Bella terhes, de mégis aggódtak is érte. Apámnak eszébe jutott, hogy ő mit élt ár, mikor anyu elmondta neki, hogy engem vár. Mennyei boldogság járta át egész testét, és örült, hogy gyereke lesz. De aztán, ahogy telt az idő és anyám egyre rosszabbul viselte a terhességet, már nem is akart annyira. Félt, hogy elveszíti, és az utolsó percben harapta meg őt. Nem akarta, hogy nekem is át kelljen élnem azt a fájdalmat, amit ő élt át, ugyanakkor örült is neki, hogy unokája lesz. És nem tudhatja, hogy Bellánál is ugyanúgy végződik majd a terhesség, mint anyámnál.

Jacob érdeklődve figyelt engem. Nem tudtam, hogy mit vár tőlem. Csak arra várt, hogy végre kinyögjek valamit. Arra már rájöttem, hogy ezt próbálta meg elrejteni előlem és ezért volt velem ismét olyan goromba. Mert a lánya terhes lett tőlem.

- Edward? - térített magamhoz Bella kétségbeesett hanga.

Rákaptam a szemeimet és akkor láttam, hogy folynak a könnyei. De nem a boldogságtól. Tudtam, hogy valamit mondanom kéne, de nem bírtam kinyögni semmit. Csak hápogtam, mint egy hal. Láttam a kétségbeesést Szerelmem szemében. Nem akartam, hogy azt higgye nem akarom a babát. Mert én igenis akarom! Ugye? - kérdeztem magamtól.

- Apa... Apa leszek? - leheltem erőtlenül. Ennél többre nem tellett tőlem.
- Igen - sírt fel szerelmem, de a mosoly ott bujkált a száján.
- Bella, ez... Istenem! - nyögtem fel. - Apa leszek! - nevettem fel hitetlenül.

Bella velem együtt nevetett, majd megcsókoltam. Annyira hihetetlen volt! Gyerekem lesz! Nekem! - nevettem. A szobában érezni lehetett a feszültséget, senki nem szólt eddig egy árva szót sem, most viszont látványosan megkönnyebbült mindenki. Családtagjaim gratuláltak nekünk, mi pedig boldogan fogadtuk azt, egészen addig, míg egy morgást nem hallottunk, majd hogy az ajtó kivágódik. Jacob.

- Apa! - kiáltott utána Bella.
- Hagyd, majd én utána megyek - leheltem apró csókot a homlokára.

Kirohantam az ajtón, Jacob már farkasként rohant az erdőben. Utána rohantam, de még így sem értem be.

- Mr. Black! Álljon meg! Kérem! - kiabáltam utána, de mintha meg sem hallotta volna, futott tovább.

A gondolatai zavarosak voltak és az sem segített, hogy a többi farkas gondolatait is hallottam. Hiába próbáltam utolérni, nagyon gyors volt, minél előbb a határon túl akart lenni.

- Mr. Black, kérem! - kérleltem, de nem állt meg és a határ már túl közel van, ezt a sötétben is jól ki tudtam venni. - Beszéljük meg, kérem!

Még mindig nem állt meg, de most mintha lassítani kezdett volna. Én pedig még jobban elkezdtem futni, mikor rájöttem, hogy miért is lassított, de ekkor már késő volt. Átléptem a határt, és két hatalmas farkas állta utamat. Jacobot már nem láttam.

- Nyugalom! - tartottam fel a kezeimet és lassan hátráltam. Már éppen fordultam meg, hogy elhagyjam a farkasok területét, mikor az egyik farkas ráugrott a hátamra és leterített a földre. Felnyögtem. Mibe keveredtem már megint?
- Paul, engedd el! - jött a nyugodt utasítás. Megpróbáltam arra fordítani a fejemet és kicsit felemelkedni, de a farkas rám morgott. Jobbnak láttam, ha nyugton maradok. - Paul! - csattant fel Jacob.

A farkas morogva bár, de leszállt rólam. Nem akartam még nagyobb galibát okozni, így lassan, nyugodtan álltam fel, hogy leporoljam magamat.

- Mennyetek Quillel keleti irányba - szólt oda a farkasoknak, de a szemét nem vette le rólam. Paul ellenkezett volna, de Jacob ráparancsolt. Ketten maradtunk. - Átlépted a határt - közölte nyugodtan.
- Sajnálom, de muszáj beszélnünk - valahogy most nem tudott érdekelni a határ.
- Hát akkor beszélj!

Egy pillanatra meglepődtem. Most akkor nem akad ki a határ miatt? Ennyi volt? Jacob nem úgy nézett ki, mint aki bármit is akarna mondani. Meglepődtem, de összeszedtem magam és belekezdtem a beszédbe.

- Tudom, hogy félti Bellát. Én is féltem. De mérhetetlenül boldog vagyok, hogy megajándékoz egy kisbabával. És nem kérném őt arra, hogy vetesse el. Bella is örül a babának és nem is engedné elvetetni. Tudom, hogy aggódik miatta, hogy a baba esetleg veszélyt jelenthet rá nézve. De... - folytatni azonban nem tudtam, Jacob közbeszólt.
- Abba belegondoltál, hogy attól még, hogy Bella nem változott át farkassá, még benne is megvan a farkasgén? A te félvéred keveredik az ő félvérével. A gyerek így ember, farkas, vámpír génekkel rendelkezhet. Mi van, ha Bella szervezete végül nem bírja majd ezt a három keveredését? Ha a végén feladja a küzdelmet?
- Bella erős, nem fogja feladni! - mondtam határozottan.
- Oké, tegyük fel, hogy megszüli a gyereket. És mi van akkor, ha úgy jár mint édesanyád? Ha át is akarnátok változtatni, mi van akkor, ha a farkasgén miatt nem fogadja be a ti mérgeteket és meghal? - erősködött Jacob.
- Megesküszöm az életemre, Mr. Black, hogy nem engedem, hogy Bellának baja essen - néztem komolyan a szemébe. Nem válaszolt rögtön, de hagytam neki időt, hogy gondolkozzon.
- Remélem, tudod, hogy bármennyire is tisztelem a szüleidet, attól még a fajtátokat nem bírom elviselni, és, ha Bellának baja esik, vagy... meghal, akkor senki sem fog tudni visszatartani attól, hogy megöljelek - válaszolta keményen.
- Önként sétálok az ön kezei közé - bólintottam.
- Rendben - bólintott. Már éppen el akart volna menni, mikor hirtelen eszembe jutott valami és utána szóltam.
- Mr. Black, csak még egy szóra! - ő megállt és visszafordult hozzám, felhúzott szemöldökkel nézett rám. - Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de úgy érzem fel kell tennem a kérdést - egy pillanatra megálltam, majd mély levegőt vettem és folytattam. - Szeretném... Szeretném az áldását kérni ránk - néztem mélyen Jacob szemébe.

Meglepődött, nem is kicsit, ez jól leolvasható volt az arcáról. Nem tudtam, hogyan fog reagálni a kérésemre, de úgy gondoltam egyszer élünk.

- Ezt most komolyan kérdezed? - kérdezte még mindig meglepve. Bólintottam válaszként. - És ha azt mondom nem? Hogy nem adom áldásomat? - húzta fel a szemöldökét. Nem tudtam erre mi lenne a helyes válasz, de kimondtam, amit gondoltam.
- Akkor is megkérném Bella kezét. A szüleim engem illemre és jó modorra tanítottak. Ha úgy jobban tetszik, akkor régi módi vagyok. Csupán tiszteletből kértem az áldását - vallottam be.
- Nos, legalább őszinte vagy - mondta, majd mélyet sóhajtott és a szemembe nézett. - Bellával már éppen eleget szenvedtetek, amiben nagy részt én voltam a hibás és itt és most ezért elnézésedet is kérem. Sajnálom, hogy ilyen későn jöttem rá, hogy Bella keresve sem találhatna nálad jobbat. Így hát áldásomat adom rátok.
- Komolyan mondja? - döbbentem le. Őszintén szólva nem erre számítottam.
- Igen - bólintott.
- Köszönöm - hebegtem. Még mindig alig fogtam fel, hogy ez igaz.
- Ha már itt tartunk, talán tegezhetnél is.
- Köszönöm, Jacob - biccentettem felé. Ő is biccentett, majd eltűnt a fák mögött.

Hihetetlenül boldog voltam. Ez életem egyik legcsodálatosabb napja! Életem Szerelme hazajött, ráadásul egy kis csöppséget hord a szíve alatt és most még az édesapja is áldását adta ránk!

Boldog mosollyal az arcomon léptem be a házunkba. A nappali már üres volt, de anyu a konyhában mosogatott.

- Bella? - kérdeztem rá életem legfontosabb személyére.
- Jól van, vacsorázott is és már alszik - mosolygott rám.
- Köszönöm.
- Jacobbal minden rendben? - nézett rám aggódva.
- Igen, minden a legnagyobb rendben van - vigyorogtam.
- Ennek örülök - mosolygott rám szívből.
- Megyek lefekszem én is.
- Menny csak, drágám! Jó éjszakát!
- Neked is - pusziltam arcon és már a szobámban is voltam.

Bella az ágyon magzatpózba kuporodva aludt. Boldog mosollyal az arcomon feküdtem be mellé és karoltam át hátulról, így vártam, hogy elragadjon az álom.


U.i.: Remélem tetszett! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek, majd holnap átnézem és javítom. További szép hetet kívánok! :) Puszi, d.