Félvérszerelem - 58. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most tudom hozni a frisst. Nem magyarázkodom. Jó olvasást kívánok és köszönöm szépen a komikat és pipákat.

Ja, és még valami! Aki a "Nem tetszik"-et pipálja ki, az legyen olyan kedves megírni nekem komiba, hogy miért nem tetszett! :) Komolyan mondom, nem sértődöm meg, hiszen az ember a hibáiból tanul! :)

Puszi, d.


Bella szemszöge

Szerelmem kitágult szemekkel nézett rám.

- Úgy érted, hogy... szülünk? - halt el a hangja.
- Igen - próbáltam mosolyogni. - Méghozzá mindjárt.

Kedvesem egyből kipattant a kocsiból, s az ölébe kapva engem, rohant a ház felé.

- Apa! - kiáltotta.

A nappaliba Carlisleon kívül mindenki ott volt és idegesen járkáltak fel-alá. Minden szem ránk szegeződött és ijedten néztek minket. Csak ekkor tűnt fel, hogy Gabriela is itt van és sír.

- Ne... - nyögte Edward.
- Mi történt? - kérdeztem, de nem bírtam tovább és felsikoltottam a fájdalomtól.

Carlisle ekkor rohant le a lépcsőn és ő is aggódva nézett ránk. Az inge elől kissé véres volt.

- Apa...
- Vidd a szobádba! - adta ki az utasítást Carlisle.
- De...
- Vidd! Azonnal megyek én is.

Edward felrohant felem a lépcsőn és, ahogy elhaladtunk Carlisle dolgozószobája előtt, egy éles sikolyt lehetett hallani.

- Edward! Mi történik?
- Ne idegeskedj most más miatt, Bella! Neked most magatokra kell figyelned. Vegyél mély levegőket! - utasított és mutatta, hogyan vegyem a levegőt. Csináltam vele együtt, de egy újabb sikoly hasított a levegőbe.
- Edward! Tudni akarom, mi történik!
- Figyelj rám! Ne ijedj meg, rendben? Teresát... megharapta egy vámpír. Át fog változni.
- Mi? - nyögtem ki. - Hol van az apám?
- Vele van, nyugodj meg!

Nyílt az ajtó és Alice lépett be. Behozta Carlisle orvosi táskáját és egy mosoly után már ki is ment a szobából. Utána apám jött be.

- Apa! - nyúltam felé.
- Bells, kicsim! - ölelt át. Ekkor tört el a mécses és apa nyakához bújva sírtam. - Sh, itt vagyok, itt vagyok! - simogatta a hátamat és fejemet. Teresa újabb sikolyát lehetett hallani, mire mind a ketten összerezzentünk.
- Mindjárt visszajövök - mondta Edward, s már el is rohant. Újabb nyilallást éreztem a hasamba, amitől felnyögtem.
- Nyugodj meg, Bella! Csak lélegezz mélyeket!

Csináltam amit apám mondott és igyekeztem lenyugtatni magamat. De a fájások csak jöttek és már nem bírom sokáig, érzem.

- Légy erős, kicsim! Nem veszíthetlek el téged is! - suttogta apám. Már az ő szeméből is könnyek folytak le az arcán.
- Ne aggódj, apu! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - próbáltam elviccelni a dolgot.
- Szeretlek, Bella!
- Én is szeretlek, apa!

Edward és Carlisle jöttek be a szobába, apámon pedig láttam, hogy hezitál, hogy maradjon, vagy mennyen. Megkönnyítettem a helyzetét, mondtam neki, hogy mennyen.

- De... - vitatkozott volna.
- Apa! Menny nyugodtan! Nekem most meg kell szülnöm az unokáidat - mosolyogtam rá.

Adott egy puszit a homlokomra és már ott sem volt. Egy újabb sikoly hagyta el a számat.

- Edward nem bírom tovább! - kapaszkodtam a kezébe.
- Nyugodj meg! Máris elkezdjük a szülést.
- Jól van, most figyelj rám, Bella! - szólt Carlisle. Felhajtotta a ruhámat, majd rám nézett. - Háromra nyomunk, rendben? - csak bólintottam, mert ha most kinyitottam volna a számat, akkor csak egy sikolyt hallattam volna. - Jól van... Figyelj, Bella... 1, 2, 3, nyomj!

Nyomtam, de nem bírtam elviselni a fájdalmat, így felkiáltottam és Edward kezét szorongattam. Próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel. Nem ő éli át ezt az elviselhetetlen fájdalmat.

- Újra! - szólított fel Carlisle és én újra nyomtam. Kimerülten hanyatlottam vissza az ágyra, de meghallottam a világ legédesebb sírását.
- Kisfiú - mutatta meg mosolyogva, majd Rosalie kezébe adta, aki akkor jött be a szobába.

Nagyon kimerültem és legszívesebben elaludtam volna, de ez nem volt lehetséges.

- Nagyon ügyes vagy, kicsim! Csak még egy kicsit bírd ki és utána alhatsz! - suttogta a fülembe Edward.
- Jól van, figyelj, Bella, már nincs sok hátra! 1, 2, 3, nyomj!

És én tettem amit kellett. Újabb kiáltás hagyta el a számat és újra Szerelmem karjába kapaszkodtam. Aztán meghallottam az újabb sírást.

- Ő pedig itt a kislányotok - mutatta meg Carlisle a második gyermekünket is, akit Esme kezébe adott

Nem bírtam nyitva tartani a szemeimet, annyira kimerültem. Nem emlékszem másra, csak a megváltó sötétségre.

Edward szemszöge

- Bella?! Bella! - pofozgattam Szerelmemet, de nem reagált. - Apa!
- Ne... Nem, nem, nem! - először nem értettem apám reakcióját, de aztán én is meghallottam. Bella szíve egyre lassabban vert. - Edward meg kell harapnod!

Alig fogtam fel, hogy apám mire kér, teljesen ledermedtem. Nem veszíthetem el őt! Nem!- csak ez ját a fejemben és már hajoltam is a nyaka felé; megharaptam.

Bella szíve újra vadul kezdett el verni és egy kiáltás is elhagyta az ajkait. Csak reménykedni tudtam benne, hogy apám elmélete helyes lesz és nem hal meg a mérgemtől.

- A morfium! - néztem apára. - Adnunk kell neki!
- Sajnálom, fiam, de az összeset elhasználtam Teresánál - nézett rám szomorúan és bűntudatosan. - Ne aggódj! Bella erős, túl fogja élni! - biztatott, majd magamra hagyott.

Lerogytam kedvesem mellé és vártam, hogy leteljen a 3 nap, s végre újra együtt legyünk, ezentúl mint egy család.


U.i.: Remélem azért tetszett! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek! A következő feji nem tudom, hogy mikor jön, sajnálom! :\ További szép hosszú hétvégét kívánok! :) Puszi, d.