Félvérszerelem - 59. fejezet

Sziasztok! El sem tudjátok képzelni mennyire sajnálom, hogy nem tudtam már mióta hozni a fejezetet, de a gépem még mindig a halálán van, darabokban bírtam csak megírni a fejezetet. De most elkészült! Remélem azért tetszeni fog, bár lehet, hogy ennek kicsit más lett a hangulata, mint a többinek, legalábbis az Edward szemszöges résznek. Kicsit gyorsítottam a tempón, bocsi! :$ Köszönöm a megértéseteket és türelmeteket! :) Ezzel a fejezettel szeretnék további Kellemes Ünnepeket és jó szünetet kívánni! :) Puszi, d.

Edward szemszöge

2 évvel később

Nem gondoltam volna 2 évvel ezelőtt, hogy egy napon itt fogok állni az oltár előtt, várva életem szerelmét. És most mégis. El sem hiszem, hogy annyi minden után, ami ezalatt a 2 év alatt történt velünk, most minden rendeződni látszik és boldog az egész családunk. Hál' Istennek Bella és Teresa is nagyon jól bírta az első évét, még így is, hogy csak félvámpírok.

Először kicsit tartottunk, hogy mi lesz, ha Teresa felébred félvámpírként. Nem tudtuk másképp megmenteni, csak ha vámpírrá változtatjuk. De azt sem tudtuk, hogy ez Jacobra milyen hatással lett volna, így én változtattam át csak félvámpírrá. Szerencsére jól megvannak együtt Jacobbal. Gabriela kicsit kiborult, hogy egyetlen rokona is más lett, de szépen lassan elfogadta.

Féltünk, hogy mi lesz Bellával és a kicsikkel. Bár Teresa után nem kellett annyira aggódnunk Belláért, de még mindig ott volt, hogy van benne némi farkas gén. Végül az a kevés vámpírméreg legyűrte a farkas gént, így Bella is félvámpír lett. Ugyanolyan, mint Teresa vagy én. Eszik emberi ételt is és állati vért is. A kicsikben több emberi gén van, így ők lassabban fejlődtek, mint én. De ezalatt a 2 év alatt már ők is felnőttek - legalábbis kinézetre már olyanok, mint a 17 évesek - és most itt ülnek az első sorban.

Gondolataimból apám hangja ébresztett fel.

- Itt az idő, fiam - mosolygott rám. És már meg is hallottam felcsendülni a nászindulót.

Pár perc múlva feltűnt Bella is az édesapja mellett. Szemkápráztatóan nézett ki az esküvői ruhában. Láttam rajta némi idegességet, amin mosolyognom kellett. Úgy látszik a mosolyomtól megnyugodott, ő is elmosolyodott.

Jacob átnyújtotta nekem Bella kezét, arcon csókolta, majd Teresa mellé ült. Nem is figyeltem, hogy miről beszélt a pap, egész végig Szerelmemet tüntettem ki a figyelmemmel. Már csak arra eszméltem fel, mikor ki kellett mondanunk azt a bizonyos szót: Akarom.

Ahogy megcsókoltam - most már - a feleségemet, megszűnt a külvilág. Csak ő és én voltunk. Addig csókoltuk egymást, míg bírtuk szusszal. De aztán el kellett válnunk egymástól. Mindenki örömujjongásban tört ki, mi pedig nem győztük fogadni a gratulációkat.

- Most már Bella törvényesen is hozzád tartozik, és ha nem vigyázol rá, megkeserülöd - rázott velem kezet Jacob.
- Ne aggódj, Jacob! Az életemnél is jobban fogom óvni őt és a gyermekeinket - néztem komolyan a szemébe.

A gratulációk után jött a buli, és hát... Alice itt is kitett magáért. Egyszerűen mindent fantasztikusan megszervezett, úgy ahogy kértük, semmi felhajtás, semmi túlzás. Tökéletes, ez a legjobb szó rá.

- Megtisztelne az első tánccal, Mrs. Cullen? - hajoltam meg Kedvesem előtt.
- Ezer örömmel, Mr. Cullen - pukedlizett.

Egymás szemébe nézve körbetáncoltuk szinte az egész táncparkettet. Nem kellett semmit mondanunk, szavak nélkül is értettük egymást. Hogy mennyire szeretjük egymást és milyen boldogok vagyunk. De nem csak mi ketten voltunk az esküvőnkön, így el kellett szakadnunk egymástól és mással is táncolnunk.

A buli vége felé aztán kezdtünk elbúcsúzni a többiektől, indulnunk kellett ugyanis a nászutunkra.

- Még mindig nem árulod el, hogy hová megyünk? - karolt át Bella.
- Nem - mosolyogtam. - Meglepetés!
- Csak várd ki a végét, míg odaérünk! - mormolta a fülembe.
- Már alig várom - haraptam a fülcimpájába, mire felnyögött.
- Ezt tartogassátok a nászútra! - röhögött Emmett.

Javíthatatlan, de most az egyszer igazat adtam neki. Elbúcsúztunk a többiektől és elindultunk Esme szigete felé, hogy eltöltsünk ott 2 csodálatos hetet.

Matthew szemszöge

Egyedül én, a húgom és Ian vagyunk itthon. Anyák már egy hete nászúton vannak, a nagybátyámék és nagynénémék vadásznak, nagyszüleim pedig dolgoznak. Most még Jake nagypapa sincs itt Teresával, ők is romantikáznak, ezért Gaby is nálunk van ma. Csakhogy ő sincs itthon. Biztos megint valami pasival van. Nem értem ezt a lányt. Miért jó neki mindig, hogy mással van?

Az ablakon kibámulva láttam, amint éppen megáll egy autó a házunk előtt. Ismeretlen autó volt és nem kellett hozzá túl sok ész, hogy kitaláljam ki jött meg. Láttam amint Gabriela odahajol az ismeretlen sráchoz és megcsókolja. A szívembe fájdult bele, de akkor sem szakítottam el tőlük a szememet.

Mérhetetlen nagy düh kerített hatalmába, így levágtattam a lépcsőn, ki az ajtón. Az sem érdekelt, hogy Gabyt szinte fellöktem.

- Hé, nézz már a szemed elé! - kiáltott utánam. - Bunkó! - mormogta.
- Ribanc! - akaratlanul is, de kicsúszott a számon.
- Tessék?!
- Jól hallottad! Nem én vagyok az, aki hetente váltogatja a pasijait! - rossz tulajdonságom egyike volt, hogy ha dühös vagyok, akkor be nem áll a szám.
- Csak nem féltékeny vagy? Nem én tehetek róla, hogy nincs barátnőd!
- Dehogynem, pontosan te tehetsz róla! - üvöltöttem.

Amint rájöttem, hogy kimondtam féltve őrzött titkomat, egyből szidni is kezdtem magamat. Gaby döbbenten nézett rám, de egy kis mosoly is ott bujkált a szája sarkában.

- Ezt meg, hogy érted?
- Én... sehogy, felejtsd el! - már fordultam volna el, hogy befussak az erdőbe, mikor Gabriela mondatától ledermedtem.
- Én is szeretlek, Matt!

Zihálva és nagyra nyílt szemekkel néztem rá. Jól hallottam?

- Tessék? - suttogtam.
- Jól hallottad, szeretlek! - jött felém.
- De hát... - nem értettem semmit.
- Azt hiszem egy hosszú beszélgetés vár ránk - mosolygott félszegen. - De előtte... Te szeretsz engem?

Egy percig sem haboztam rávágni, hogy igen, majd édes csókban forrtunk össze.

Sophie szemszöge

Nem akartam hallgatózni, de akaratlanul is meghallottam, amint a bátyám és Gaby veszekednek. De örültem, hogy végül jóra fordult köztük minden, megérdemlik a boldogságot.

Sóhajtva álltam fel, hogy bemenjek a folyosó végén lévő fürdőszobába, ugyanis az enyém átépítés alatt van, hála Alicenek. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy nem is figyeltem a külvilágra, így nagy lendülettel nyitottam ki a fürdő ajtaját, de egyből le is dermedtem. Nem számítottam rá, hogy lehet bent valaki. És milyen rosszul tettem!

- Sa...sajnálom, nem tudtam, hogy itt vagy! - szabadkoztam és már léptem volna ki az ajtón.
- Soph, várj már! - szólt utánam Ian.
- Én nem... nem akartam rád törni, ne haragudj! - pironkodtam.

A fenébe! Még szerencse, hogy senki sincs itthon, főleg nem apám. És már megint ez a pirulás! Miért pirulok el folyton a közelében?

- Hé, nincs semmi baj! - jött közelebb hozzám Ian egy szál törölközőben. Istenem, ne gyere közelebb! - rimánkodtam magamban.
- Ööö... én most... azt hiszem, megyek - nyökögtem.
- Maradj csak! - mondta.

Ledermedtem. Tessék?! Ezt meg, hogy értette?

- Én már végeztem, szóval gyere csak nyugodtan - adott magyarázatot.

Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Hát persze, te ostoba! Mi másért is akarta volna, hogy maradjak? Nyilván nem azért, hogy tovább szemléljem szépen kidolgozott mellkasát.

- Ööö... oké, kösz... azt hiszem - suttogtam.
- Ne légy zavarban! - simított végig az arcomon.

Ettől azonban még jobban zavarba hozott, olyan vörös lettem, mint a rák és a szívem csak úgy dübörgött a mellkasomban.

- Nem te vagy az egyetlen nőnemű lény, aki így reagál rám! - kacsintott szemtelenül.
- Én nem... én csak... - próbáltam magyarázkodni, de nem nagyon ment. Aztán összeszedtem minden erőmet. - Én nem rád reagáltam így! - jelentettem ki magabiztosan. Ez az, Sophie! Megy ez neked! - dicsértem meg magamat gondolatban. - Csak meglepődtem, hogy itt találtalak!
- Hát persze, Soph! - mondta aztán közelebb hajolt hozzám. Már szinte teljesen a falra voltam rákenődve, de őt ez egy cseppet sem zavarta. - Akkor gondolom, nem azért ver így a szíved, mert mindjárt megcsókollak!

A lélegzetem elállt, a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy ezt kimondta. Nem értettem az egészet. Ian már eddig is sejthette, hogy nem közömbös a számomra, de akkor miért csak most lép? És én miért gondolkodom most ilyeneket, mikor álmaim pasija mindjárt megcsókol?!

Ahogy ezt végiggondoltam, Ian ajkai már az enyémeken voltak. Nem tétováztam, azonnal visszacsókoltam őt, amivel kissé meglephettem, mert belenyögött a csókba. De nem élvezhettük sokáig egymást, a többiek ugyanis hazajöttek. Gyorsan megbeszéltük Iannel, hogy erről még beszélnünk kell, majd ő elment a szobájába felöltözni, én pedig a fürdőszobába zárkóztam be. Istenem! Ez a csók... Még most is érzem ajkamon csókunk édes ízét.

Mosolyogva álltam neki zuhanyozni, elhessegetve a gondolatot, hogy ha ez komolyabbra fordul köztünk Iennel, akkor mégis hogyan mondjuk el a szüleimnek?! De nyugtatott a tény, hogy ha minden igaz, akkor nem csak nekem lesz bejelenteni valóm.


U.i.: Nem tervezek több fejezetet, már csak egy Epilógus van hátra, de nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni, ezért előre is elnézéseteket és türelmeteket kérném! :$ Nem mondom még 100%-ra, hogy nem lesz még egy fejezet, mert ha lesz ihletem, akkor lehet, hogy még egy fejezetet írok és csak azután lesz Epilógus, még nem tudom, ahogy jön! További kellemes hetet kívánok! Puszi, d.