Félvérszerelem - 60. fejezet + Epilógus

Sziasztok! Nem tudom, hogy van-e itt még valaki, de most nem is ez számít. Igen, tudom, már lassan 2 éve lesz, hogy nem volt friss fejezet, de gépem sem volt és időm sem. Most viszont úgy döntöttem, hogy végleg lezárom a történetet, és itt van az utolsó fejezet, ami egyben akár az Epilógus is. Ha van még, aki olvassa a blogot, akkor jó olvasást kívánok! :)


Bella szemszöge

Csodálatos 2 hetet töltöttünk Edwarddal Esme-szigetén. Ennél szebb nászutat nem is kívánhattam volna. Esme-szigete egyszerűen varázslatos volt. Rengeteget búvárkodtunk, túráztunk - emberi tempóban -, élvezve a napsütést. A városban is sokat mászkáltunk, esténként bementünk egy kicsit szórakozni is, egészen addig, míg egyszer rám nem mozdult egy fiatal srác. Edward persze ezt nem nézte jó szemmel és azonnal hazacipelt. Eleinte kicsit duzzogtam miatta, hogy most miért kell hazamenni, de miután a lakásba értünk már el is felejtettem mindent. Edward nagyon jól magára tudta vonni a figyelmemet... Egész éjszaka és még másnap reggel is szeretkeztünk. De sajnos, mint minden jónak, ennek is vége lett, ugyanis letelt a 2 hét.

- Kész vagy? - kérdezte Edward.
- Igen - sóhajtottam szomorúan.
- Ne szomorkodj, visszajövünk még - simogatta meg az arcomat, majd egy csókot nyomott a számra.

Beültünk a kocsiba, s elindultunk a reptérre. Azért jó lesz végre újra találkozni a családdal, és látni a gyerekeket.

Narrátor szemszöge

- Azt ne oda rakjátok Matthew! - kiáltotta Alice.

A Cullen család már reggel óta készülődik, Edward és Bella hazajönnek. Esme süt-főz, a lányok takarítottak, míg a fiúk segítettek a díszítésben. Alice teljesen túlpörgött, mindenkit utasítgat, hogy mit hogyan csináljanak.

A két hét alatt, se Sophieék, se Matthewék nem szóltak a családnak a párjaikról. Igen, Sophie és Ian, Matthew és Gabriela összejöttek. A kapcsolatról csak Alice és Jasper tudott. Mivel Alice látta, Jasper pedig érzi őket.

Már az utolsó simításokat végezték a lakáson, mikor Jacobék is megérkeztek.

- Itt vannak! - szólt Rosalie.

Edward szemszöge

Otthon, édes otthon! Csodálatos volt Bellával ez a 2 hét, de azért hiányoztak a gyerekek és a többiek is. A csomagokat szedtem ki, mikor feltűnt, hogy senki sem jött ki üdvözölni minket, pedig mindenki itthon van. Nem foglalkoztunk vele, inkább bementünk Bellával.

- Meglepetés! - hangzott egyszerre a családunktól.
- Jó, hogy újra itthon vagytok! - veregette meg a vállamat apám, majd adott egy puszit Bellának.

Sorra üdvözölt minket mindenki, már csak a gyerekeink maradtak hátra. Először Matt jött oda köszönni, utána Sophie, de valamit mind a ketten titkoltak. Sophie alig mert a szemembe nézni és nagyon igyekezett elrejteni a gondolatait. Matt is kényelmetlenül érezte magát, bár nem annyira, mint Soph.

- Meséljetek, milyen volt a nászút? - kérdezte Esme, miközben leültünk a nappaliban.
- Mesés volt, egyszerűen csodálatos! - áradozott Bella. Mosolyogva karoltam át, míg elmesélt nekik mindent.
- Na, jó, de most már a szaftos részletekről is meséljetek! - nézett ránk kajánul testvérem.
- Emmett! - csattant fel családom.
- Inkább ti meséljetek, mi volt itthon, míg mi a nászúton voltunk? - kérdeztem.
- Hát, igazából nem történt túl sok minden. Illetve talán mégis... - nézett Alice a gyerekekre. Ők kissé megszeppenve néztek ránk.
- Miről van szó? - kérdezte Bella.
- Most már engem is érdekelne, hogy mit titkoltok - néztem rájuk rosszallóan.
- Titkolnak valamit? - kérdezte Jake.

Sophie és Matt egymásra néztek, majd Sophie Ianre, míg Matt Gabyra. Senki sem értette, hogy mi folyik itt. Alicere néztem, de ő is igyekezett elrejteni a gondolatait. Most már kezdett felmenni bennem a pumpa. Mi a fene történt, amit titkolnak?

- Na, jó, nyögjétek már ki, hogy mi van! - szóltam a gyerekekre.
- Jó, akkor kezdem én - nézett rám Matthew. - Szóval... Nem mondtuk el eddig senkinek - sétált fiam Gabrielahoz -, de beleszerettünk egymásba.
- Tessék? - döbbent meg Teresa.
- Nem akartuk még elmondani senkinek - nézett Gaby Teresára.
- Nos... Én örülök, hogy bevallottátok végre egymásnak az érzéseiteket - szólt Carlisle.
- Hogyan? - nézett fiam a nagyapjára.
- Esmevel már egy ideje sejtjük, hogy több van köztetek, mint barátság - magyarázta.

Bellára néztem, majd először Teresára és Jacobra, utána végigjárattam a tekintetemet mindenkin és végül megint Bellára emeltem tekintetemet. Ő is csak nézett rám, majd egy aprót biccentett.

- Nos, én is örülök nektek, fiam! - állt fel Bella megölelni őket, s én is követtem őt a jókívánságaimmal.
- Nekem is van egy bejelenteni valóm - szólt halkan a lányom. - Én és Ian... Mi is szeretjük egymást - nézett Sophie a szerelmére.

Éreztem, hogy az arcom megnyúlik, de Szerelmem is megdöbbent, viszont boldog molyos suhant át az arcán. Csak Sophiera és Ianre néztem. De azt is érzékeltem, hogy a lányok boldogan visítanak fel, míg Jacob felnevet. ,,Hát, Edward... Sok sikert! A lányod szerelmes! - nevetett gondolatban Jake. - Nem vagy egyszerű helyzetben!" Felmorogtam Jacobra, amit Sophi félre érthetett, mert riadtan nézett rám.

- Tudtam, hogy nem fogod megérteni! - pityergett Sophie és már fel is szaladt a szobájába, Ian pedig utána. Családom értetlenkedve, Bella rosszallóan, Jacob nevető szemekkel nézett rám.
- Edward, most ez miért kellett? - vont kérdőre Bella. Csak úgy kapkodtam a tekintetemet a családomon. Most mit tettem?! Egy árva szót sem szóltam!
- De, hát nem tettem semmit! - hüledeztem.
- Miért kellett szegénykére így rámorogni? - kérdezte Rosalie.
- Oh, igen, Edward... Nem kéne így viselkedned a lányoddal, hiszen csak szerelmes! Ezt igazán megértheted! - nézett rám vidáman Jacob. Nagyon élvezte a helyzetet, hogy most én vagyok abban, amiben anno ő volt, s kíváncsi volt, hogy mit reagálok.
- Na, jó, most már elég volt! Nem tettem semmit, a morgás pedig nem nekik szólt, hanem Jacobnak... - néztem családomra.
- Jacobnak? - kérdezte Szerelmem.
- Igen, a gondolatai miatt, de lényegtelen. Azt hiszem most felmegyek Sophiehoz... - sóhajtottam. Elindultam a lépcső felé, de még hallottam, hogy Bella faggatja az apját a gondolatairól.

Sophie szemszöge

Tudtam, hogy nem fogja megérteni! De persze Matthewékat egyből elfogadta, sőt még örült is nekik! Minket miért nem tud elfogadni? - sírtam bele a párnámba.

- Kicsim... - simogatta meg a hátamat Ian.
- Tudtam, hogy ez lesz... - sírtam.
- Ne sírj, kérlek! Beszéld ezt meg apáddal, én nem ilyennek ismertem meg, szerintem valamit nagyon félre értesz.
- Nem akarok beszélni vele! Mit lehet ezen félreérteni? Láttam rajta, nem tetszik neki, hogy összejöttem veled.
- Soph, szerintem akkor is beszélned kellene vele...

És ebben a pillanatban kopogott valaki az ajtón. Tudtam, hogy ki áll az ajtó másik oldalán, de nem akartam most beszélni vele, ám mielőtt bármit is mondhattam volna, Ian már be is invitálta az illetőt.

- Ian, szeretnék négyszemközt beszélni a lányommal - jelentette ki apám.
- Természetesen - adott puszit a homlokomra, majd kiment.
- Sophie...
- Apa, kérlek! Nem beszélhetnénk ezt meg máskor?
- Nem! Ugyanis félreértesz.
- Nem hiszem...
- Sophie, hallgass meg! A morgás... nem nektek szólt, hanem Jacobnak a gondolatai miatt. Kicsit felbőszített, nem tetszettek a gondolatai és önkéntelenül morogtam. Figyelj... Bár túl fiatalnak tartalak még ahhoz, hogy párkapcsolatban élj, mégis... örülök, nektek. Iannél jobbat keresve sem találnál. Ő legalább meg tud védeni, úgyhogy nincs ellenemre a kapcsolatotok, csak arra kérlek, hogy... lassan haladjatok, jó? Nem kell elsietnetek semmit! Nem szeretnék idejekorán nagypapa lenni, remélem ezt megérted? - nézett rám komolyan.
- Hű... Én azt hittem, hogy ellenezni fogod ezt az egészet.
- Nem... Nem szeretném elkövetni azt, amiben édesanyádnak és nekem része volt.
- Ezt meg, hogy érted?
- Mind egy... Akkor megegyeztünk?
- Igen, apa, ne aggódj, még csak 2 hete vagyunk együtt, nem rohanunk sehová - mosolyogtam rá.
- Remélem is!
- Szeretlek apa!
- Én is szeretlek, kicsim! - öleltük át egymás és egy puszit nyomott az arcomra.


Epilógus

5 évvel később

Narrátor szemszöge

London. A Cullen család most éppen Angliába költözött. Jacob és Teresa La Pushban maradtak, míg Gabriela Matthewval jött, ahogyan Ian is Sophieval. Most végre béke és nyugalom honol a családban, és ezt alig hiszik el azok után, ami eddig történt velük. De nem akarnak most már a múltra gondolni, csakis a jövőre.

És bizony a jövőben sem lesz nyugtuk. A gyerekzsivaj ugyanis visszatér a családba. Míg Sophie májusra, addig Gabriela augusztusra várja a gyermekét. Mindenki nagyon meglepődött, mikor bejelentette a testvérpár és párjaik, hogy kisbabát várnak - kivéve Carlisle, aki már tudta, ugyanis ő vizsgálta meg Sophiet és Gabyt. Mindenki nagyon boldog volt, mikor kiderült, hogy újabb babák jönnek a Cullen családba, de persze aggódtak is a lányok miatt. Carlisle azonban megnyugtatta őket, hogy nem lesz semmi baj, ahogyan Bellánál sem voltak komplikációk.

Miután a gyerekek megszülettek, Sophie és Matthew úgy döntöttek egy napon házasodnak meg a választottjaikkal. Azonban nem akarták elsietni, várni akartak még vele, legalább addig, míg a gyerekek elég nagyok nem lesznek. Így Alicenek is volt elég ideje két esküvőt is megszerveznie. Na, nem mintha neki nem lett volna elég akár 2 hét is... Így aztán az esküvő 3 év múlva lett megtartva, szintén Londonban. Erre az alkalomra Jacob és Teresa is Angliába utazott, de 2 hétnél tovább nem tudtak maradni. Jacobnak azonban voltak kötelezettségei, mint falkavezér. Az esküvő csodálatos volt, Alice szép munkát végzett, Sophie és Gaby pedig gyönyörűek voltak.

Vége lett a lagzinak, Sophie és Ian, Matthew és Gabriela elindultak a nászútjakra, Sophieék Isabella szigetére, míg Matték Esme szigetére. A többiek pedig visszavonultak a szobáikba. Bella mosolyogva dőlt hanyatt az ágyon, Edward pedig fölé tornyosult.

- Boldog vagy? - kérdezte Edward.
- A lehető legboldogabb - válaszolta Bella. - Hihetetlen, hogy már nagyszülők vagyunk, s a gyermekeink is megházasodtak. Nemrég még a mi esküvőnk volt! Hogy szaladhatott így el az idő?
- Hát igen... - kacagott Edward. - Nagyon szeretlek, Bella! - komolyodott meg Edward. - Az életemnél is jobban szeretlek téged, és a családunkat! - adott egy szenvedélyes csókot szerelmének.
- Én is nagyon-nagyon szeretlek, Edward! Hihetetlenül boldog vagyok, hogy annak idején átkértem magamat a forksi gimnáziumba és megismerhettelek téged!
- Az örökkévalóság vár ránk! Egy örökké tartó boldog, szerelmes jövő!
- Örökké, Edward! Örökké szeretni foglak!
- Örökké, Bella! - s egy szerelmes csókkal pecsételték meg ígéretüket, mely valóban egy örökkévalóságig fog tartani.


U.i.: Aki elolvasta, annak remélem, hogy tetszett. Lehet, hogy kicsit összecsapott lett, de úgy kellett ezt a fejezetet kierőltetnem magamból. :( Nagyon elszoktam már az írástól és szerintem ez érződik is ezen a fejezeten. De ezennel vége a Félvérszerelem történetnek. Nem tudom, hogy fogok-e még valaha új történetbe kezdeni, mert bár ihletem lenne, időm, energiám már nem biztos, s ahogy már mondtam, vissza kéne rázódnom ebbe az egészbe. Nos, ha egyszer majd ráveszem magamat, hogy újra írjak, akkor minden bizonnyal ezen a blogon fogom folytatni. Ugyanis a blogot nem zárom be, ahogyan eddig sem tettem! Nyitva lesz, így ha bárki erre tévedne, most már teljes egészében elolvashatja a történetet. Köszönöm szépen azoknak, akik anno elkezdték olvasni a történetemet, kommentáltak, s végig kísérték Bella és Edward szerelmét, és azoknak is köszönöm, akik esetleg még most is olvassák, vagy majd olvasni fogják! :) Nagyon szerettem ezt a története, így nehezen búcsúzom el tőle! :( De sajnos muszáj, semmi sem tart örökké - csak Bella és Edward, na meg a többi Cullen szerelme! ;) Sziasztok! <3 :="" p="">