Amerikai álom - 19. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen sokára, de itt az újabb fejezet. Mostantól viszont egyre ritkábban fogom tudni hozni a részeket, megkezdődik újra a suli, de már legalább nincs sok hátra nekem! :) A lényeg, hogy újabb hálával tartozom Nócinak, remélem ez is tetszeni fog! :) Jó olvasást kívánok! D. ~

Amerikai álom - 19. fejezet

Anne szemszög

A reggeli szeretkezésünk után Norman megy először zuhanyozni. Jobbnak láttam, ha külön fürdünk, különben sosem készülnénk el. Nekem ma szabadnapom van, Norman-nek viszont sajnos mennie kell forgatni. Míg ő fürdik, én az ágyban lustálkodom. Jobb oldalamon fekve, a takarót magam alá gyűrve, bal térdemet felhúzva, jobb lábamat kinyújtva fekszem meztelenül. Kezdek újra álomba merülni, de nem sikerül. Összerezzenek, valami hideg és nedves ér a testemhez. Nyöszörögve húzódom el.

- Hideg vagy! És már majdnem aludtam - nyöszörgöm, a fejemet csak éppen Norman felé fordítva.

- Ne haragudj! - puszilja meg az arcomat. - Olyan szép vagy! - néz le rám.

- Ja, gondolom mennyire - horkanok fel. - Kócos a hajam, csipás a szemem és még fogat sem mostam - fintorodom el, de ő csak kinevet.

- Szeretlek, még így is - súgja, majd a hátamra fordít, rám ereszkedik és megcsókol. Csak az a fránya törölköző van kettőnk között a csípőjére tekerve.

Kezdünk belemelegedni a dologba, mikor megszólal az ébresztő óra. Arra figyelmeztet, hogy Norman-nek el kell indulnia, különben elkésik. Az utóbbi időben rászoktunk arra, hogy több jelzést is beállítsunk, még véletlenül se késsünk el, nem akarunk feltűnést kelteni.

- Menned kell! - sóhajtom szomorúan.

- Tudom - sóhajtja ő is. - Este viszont szeretnék mutatni valamit! - válik izgatottá.

- Mit? - kíváncsiskodom.

- Meglepetés! - nyom egy csókot a számra, majd leszáll rólam.

Az oldalamra gördülök és úgy figyelem, ahogy öltözik. Felém sandít, majd hozzám dobja a köntösömet. Kacagva kapom el.

- Elvonod a figyelmem - mérgelődik, pajkosan csillogó szemekkel.

Felveszem a köntösömet, s már indulnék is a fürdőbe, mikor megszólal a telefonom. A kijelzőn az "Apu" felirat villog.

- Szia apu! - köszönök vidáman.

- Szia Annie! Nem ébresztettelek fel? - kérdezi egyből.

- Nem, nem rég keltem. Hogy-hogy ilyenkor hívsz?

- Csak kíváncsi voltam hogy vagy? - terel. Összeráncolt szemöldökkel válaszolok.

- Jól vagyok. Miért hívtál valójában? - nem engedem elterelni a szót.

- Jó, igazából arra vagyok kíváncsi, hogy megérkezett-e már az ajándékod, amit küldtem?

- Milyen ajándék? - lepődök meg. - Nem kaptam semmit.

S ebben a percben hallom, hogy kopogtatnak az ajtón. Norman-re kapom a tekintetemet, s ő is rám. Mindenki úgy tudja, hogy Eva-val lakom egy szobában, még a szállodai dolgozók is. Az ágy összetolását is kimagyaráztuk a nagynénémmel.

- Ööö, apu le kell tennem, kopogtak. Később visszahívlak, jó?

- Ne tedd le! Biztos az ajándékod jött meg!

Közben Norman-nek mutogatok, hogy maradjon itt, míg én kinyitom az ajtót. El is indulok a bejárat felé.

- Még mindig nem értem, hogy... - nyitom ki az ajtót.

- Meglepetés! - kiált fel egyszerre apu és Peter.

Nem tudok megszólalni, teljesen ledöbbenek, de be is pánikolok attól, hogy az apámék itt vannak, Norman pedig a hálóban.

- Hogy... hogy kerültök ti ide? - az arcomon még mindig látszik a döbbenet. Valószínűleg nem erre a reakcióra számítottak tőlem, mert az ő lelkesedésük is alább hagy.

- Azt hittem azért ennél jobban fogsz nekünk örülni - húzza el a száját apu.

- Én... örülök - erőltetek magamra egy mosolyt - csak megleptetek. De nagyon örülök nektek! - ölelem meg szorosan aput, majd Peter-t is.

- Akkor bemehetnénk? - indul meg az öcsém.

- Nem! - állok elé. Kérdőn néznek rám. - Úgy értem... - túrok zavartan a hajamba. - Nemrég keltem fel, még nem zuhanyoztam, meg semmi, mi lenne, ha a szálloda éttermében várnátok meg? - hadarom zavaromban.

- Anne, minden rendben van veled? - néz rám komolyan apu.

- Persze! Csak megleptetek, épp zuhanyozni indultam. Gyorsan elkészülök, addig reggelizzetek meg, biztos éhesek, meg fáradtak vagytok.

- Hát én eléggé éhes vagyok - néz apánkra Pete.

- Reggelizzetek meg, addig én elkészülök!

- Jól van, akkor az étteremben várunk. Neked is kérjek valamit?

- Egy latte macchiato-t, köszi! - s már csukom is be az ajtót, majd belülről nekidőlök.

Norman is kijön a szobából. Kétségbeesetten nézek rá.

- Itt van az apám meg az öcsém - remeg meg a hangom.

- Nyugodj meg, Anne! - jön közelebb hozzám és a kezemért nyúl. Szorosan magához ölel.

- Le fogunk bukni! - pánik érződik ki a hangomból.

- Nem fogunk! - néz mélyen a szemembe. - Óvatosak leszünk, mint eddig is. Amíg itt vannak, addig visszaköltözöm Andrew-hoz, s Eva is ide. Így biztonságosabb lesz - ad egy apró puszit a számra.

- Jézusom, Eva! Ő vajon tudja, hogy apuék itt vannak?

- Gondolod, hogy nem szólt volna, ha tud róla?

- Igazad van... De mi van, ha elfelejtette? Teljesen el van varázsolva!

- Ezt teszi a szerelem - mosolyog rám. - Én is teljesen el vagyok varázsolódva tőled! - csókol meg.

Egy pillanatra belefeledkezünk mindketten a csókba, majd nagy nehezen elválunk egymástól. Norman már így is elkésett. Újabb kopogást hallunk az ajtón, s én megijedek.

- Ki az? - remeg meg egy pillanatra a hangom.

- Én vagyok az, Eva!

- Hál istennek! - tárom ki az ajtót, de az ő arca is sápadtabb a megszokottnál.

- Anne, George is Pete itt vannak! Most futottam össze velük a hallban!

- Tudom - nyugtatom meg. - Az előbb voltak nálam. Épp azt beszéltük Norman-nel, hogy amíg itt vannak, addig jobb lenne, ha visszacserélnétek a szobát.

- Igen, ez jó ötlet - egyezik bele. - És mikor akarod elmondani apádnak, hogy... - nem fejezi be a mondatot, csak jelentőségteljesen néz kettőnkre.

- Nem akarom elmondani! - tiltakozom, de egyből meg is bánom. A levegő megfagy körülöttünk.

- Nem akarod? - kérdezi megbántva Norman. Felé fordulok. - Megértem, hogy időre van szükséged, ezért is ajánlottam fel, hogy addig visszaköltözöm Andrew-hoz, míg el nem rendezed ezt apáddal. Ne úgy tudja meg, hogy rajta kap minket. De azt nem gondoltam volna, hogy egyáltalán nem akarsz elmondani neki engem.

- Nem akarom, hogy balhét rendezzen - védekezem. - Az senkinek sem lenne jó.

- Ebben mondjuk igazad van. Nem lenne jó, ha állna a bál és mindenki így tudná meg - ért egyet velem Eva. - Norman, téged viszont már keresnek.

- Megyek - válaszolja, majd elmegy mellettem.

- Norman! - lépek utána. Visszafordul felém, de a tekintetén látom, hogy meg van bántva. - Szeretlek! - súgom felé. - El fogom mondani neki, de majd csak a megfelelő pillanatban - felé hajolok egy csókért, amit meg is ad. - Amíg forgatsz, addig összeszedem a holmidat, jó? - ajánlom fel neki a segítségemet. Bólint, majd kilép az ajtón. Mélyet sóhajtok.

- Tudom, hogy ez most nehéz neked, Anne - szólal meg újra nagynéném -, de ismerem apádat, s tényleg jobb, ha egyelőre nem tud rólatok. Átmegyek összepakolni a cuccaimat, addig te is összeszedheted Norman-ét.

Bólintok, majd elindulok a hálószobába. Nem tudom apuék mennyi időre jöttek, de már most látom, hogy hosszú napok elé nézünk.