Félvérszerelem - 16. fejezet

Hello :D Itt van a friss :D Köszönöm szépen az eddigi komikat, nagyon jól estek! :) Tessék olvasni! :) d.


Bella szemszöge


Mikor beléptem Edward szobájába és megpillantottam - mozdulatlanul - az ágyon fekve, azt hittem meghalok. Ott feküdt az ágyán, a szájából és orrából csövek lógtak ki, a jobb keze gipszben, nyaka és válla közötti rész gézzel van letapasztva. Sírva rohantam az ágyához, s rogytam le mellé a földre. Ép kezét óvatosan a sajátoméba vettem és simogattam. Könnyeim megállíthatatlanul folytak.

- Edward... - kezdtem remegő hangon. - Sajnálom! Minden az én hibám! Nem akartam, hogy bajod essen! Kérlek, Edward... Nem hagyhatsz itt! Azt nem élném túl! - sírtam. - Nem teheted ezt velem... - az erőmből már csak suttogásra futotta, s közbe egyik kezemet arcára helyeztem - míg a másikkal kezét fogtam - és végig simítottam puha arcán.

De Ő még csak meg sem mozdult. A gépek - ami az ágya mellett álltak - folyamatosan mutattak valamilyen adatot. Sajnos nem értettem hozzájuk. Az infúziós zacskó már majdnem kiürült, mikor Carlisle jött be a szobába. Kíváncsian néztem fel rá - mert még mindig az ágy mellett térdeltem - hogy mond-e valami bíztatót. De csak odasétált az infúzióhoz, hogy kicserélhesse. Mikor kész volt odament a gépekhez, s jegyzetelt valamit róla. Csak most néztem igazán körbe a szobán és meglepődtem. Olyan volt mint egy kórházi szoba. Mintha nem is Edward szobájában lennék. Miután körbenéztem, csöndesen felálltam, s Carlisle felé fordultam.

- Mi történt Edwarddal? - Pár percig nem szólalt meg, aztán sóhajtott, majd felém fordult, s beszélni kezdett.
- Eltört a jobb keze - mint láthatod - és apád majdnem átharapta a torkát. Szerencsére nem sikerült neki, mert Alice-ék akkor értek oda, így sikerült Edwardnak kikerülnie a harapást, de így is felsértette a bőrét - utalt a bekötözött részre. - És... - folytatta. - Kómában van - ledermedtem. Az összes vér kifutott az arcomból, tán még náluk is sápadtabb lehettem. Éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot, s ha Carlisle nem kap el, akkor összeestem volna. Megkapaszkodtam az ingjébe és ott zokogtam. Erősen tartott, átölelve a derekamat, s hátamat.
- Sajnálom! Az egész az én hibám! Ha... ha most Edward... meg... meg... - nem bírtam kimondani még cska gondolatban sem.
- Ilyenekre ne is gondolj! Edward rendbe fog jönni!
- Ne haragudj rám Carlisle! - zokogtam a mellkasába.
- Én nem haragszom - válaszolt pár perc néma csönd után. Csak az én zokogásomat lehetett hallani. - Jobb lenne ha lepihennél egy kicsit - tolt el kicsit magától, hogy rám tudjon nézni.
- Nem vagyok fáradt. Amúgy is, Edwardnak szüksége van rám - néztem az említettre, s lassan kibontakozva Carlisle hideg öleléséből, visszamentem az ágy mellé és újra letérdelvén, megfogtam szerelmem kezét.

Hallottam becsukódni az ajtót, tehát egyedül maradtam Edwarddal. Csak néztem Edwardot, amint ott fekszik előttem. Simogattam kezét, arcát, hátha felébred vagy ad valamilyen reakciót, de semmi. Újra a könnyeimmel küszködtem.

Nem lehet, hogy Edward meghaljon. Akkor vele együtt halok meg én is. Nélküle nem lenne értelme az életemnek. Ha miattam halna meg Edward, saját kezüleg végeznék magammal is.

Nem tudom menyi idő telhetett el, de már csak azt vettem észre, hogy kezd sötétedni és... valami puha van alattam. Az ágyon feküdtem Edward mellett, az íróasztalon pedig egy tálca illatozó étel. Ezek szerint elaludhattam. De, hogy kerültem az ágyba? Hirtelen hallottam meg, amint nyílik az ajtó. Alice jött be rajta.

- Szia - köszönt.
- Szia... - suttogtam rekedtes hangon. Meg kellett köszörülnöm a torkomat.
- Hogy vagy? - érdeklődött kedvesen, miközben leült mellém az ágyra. Nem válaszoltam csak ránéztem. Egyből tudta a válaszomat. - Ne is válaszolj, hülye kérdés volt. Esme készített neked vacsorát - az utolsó szón nagyon meglepődtem. Vacsora? Mégis mennyi lehet az idő?
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Este 8 - válaszolta.

Ránéztem Edwardra, de ugyan úgy feküdt, mint mielőtt elaludtam. Mélyet sóhajtottam, ezzel együtt bekúszott orromba a mennyei gombásravioli illatta. Megkordult a gyomrom, mire én elpirultam, Alice pedig kuncogott. Odahozta nekem Alice a tálcát, majd az ölembe helyezve bátorított, hogy egyek. Nem kellett sokáig kérnie, elég éhes voltam. Már a végénél jártam, mikor Alice újra megszólalt.

- Apád keresett - csak ennyit mondott.
- Mit akart?
- Aggódik miattad. Kérdezte, hogy mikor akarsz hazamenni - sóhajtottam egyet. Újra ránéztem Edwardra. Nem akartam itt hagyni.
- Javult az állapota? - kérdeztem.
- Nem... - suttogta fájdalmasan Alice. A szívem szakadt meg. Éreztem, hogy a meleg könnycseppek legördülnek az arcomon. Aztán hirtelen eszembe jutott egy személy.
- Seth? - kérdeztem.
- Lent van. Ő is most eszik - enyhén szólva meglepődtem. Beengedtek egy farkast a házukba és még meg is kínálják vacsorával? Cullen-ék tényleg... nagyon rendesek. Nem értem apám, miért ilyen ellenszenves velük.
- Ideje hazamennem... ugye?
- Apád vár...
- Holnap is átjövök.
- Holnap már iskola van Bella - teljesen kiment a fejemből, de nem is érdekelt nagyon.
- Nem számít.
- Ha jól tudom Lily-nek is megígérted, hogy elmész vele vásárolni - Lily is teljesen kiment a fejemből. Úgy látszik, nincs mit tenni, holnap iskolába kell mennem. Apám sem díjazná, ha kihagynám az iskolát... Bár ő érdekelne a legkevésbé...
- Rendben, akkor holnap amint végzünk Lily-vel, idejövök.
- Rendben - mosolygott.

Alice tapintatosan kiment, hogy el tudjak búcsúzni Edwardtól. Elmondtam Edwardnak - még ha nem is hallja - hogy holnap, amint tudok jövök. Majd búcsúzóul adtam egy puszit az arcára - mert a szájából még mindig lógtak ki a csövek.

Lassan sétáltam le a lépcsőn tálcával a kezemben, s mikor leértem láttam, hogy Seth még mindig tömi magát. A nappaliban csak Esme volt.

- Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt - köszöntem meg illedelmesen.
- Örülök, hogy ízlett - próbált egy mosolyt erőltetni magára.
- Mi megyünk is... Holnap délután átjövök, ha nem baj - tettem fel enyhe kérdő éllel az utolsó mondatot.
- Rendben, nekem délután úgy is be kell mennem az árvaházba - erre csak bólintottam, majd Seth felé fordultam.
- Mehetünk? - kérdeztem tőle.
- Persze - állt fel az asztaltól. - Köszönöm a vacsorát, Esme, isteni volt!
- Egészségedre - válaszolt Esme kedvesen.

Elköszöntünk egymástól, majd beültünk az autóba és haza felé vettük az irányt.


U.i.: Elnézést, ha van benne hiba és sajnálom, hogy nem pénteken hoztam, de közbe jött egy program és mikor este hazaértem, már nem volt erőm nekiállni. Örülnék pár kominak és mostantól újra írhatnak NÉVTELENEK is komit! Puszi; d.