Félvérszerelem - 14. fejezet

Halii :D Meghoztam az új fejezetet. Sajnos ehhez a fejihez nem találtam elég szenvedős képet XD Na, tessék olvasni! :D Remélem tetszeni fog! :)

dorri

Bella szemszöge

Először fel sem fogtam, amit apám mondott. Tudtam, hogy csalódott bennem és ezért nagyon pocsékul éreztem magam, de így, hogy ki is mondta, csak még rosszabb lett. Eddig sírtam, most viszont elapadtak a könnyeim és apám szemeibe bámultam. Amint értelmet nyert a mondata, újra zokogásban törtem ki.

- Tudom és sajnálom - zokogtam. - Megsérültél? - kérdeztem remegő hangon. Vártam, de nem válaszolt. Kezdett elfogyni a türelmem. - Apa, megsérültél? - tiszta ideg voltam már, pedig én nem szoktam ideges lenni.
- Nem. - válaszolt halál nyugodtan.

Shane még mindig apám mellett ült fapofával. Most jön a nehezebb kérdés. De mielőtt feltettem volna a kérdést leültem a velük szemben lévő kétszemélyes kanapéra - mert ők a több személyes kanapén ültek.

Remegő hanggal kezdtem.

- És... Edward megsérült?

Szintén nem válaszolt, csak halványan elmosolyodott. Ez semmi jót nem ígért.

- Edward megsérült? - tettem fel szinte már ordítva a kérdést. Jacob rám nézett, majd végig a szemembe nézve válaszolt.

- Őszintén? Átharaptam a torkát... - kész, végem volt.

Az nem létezik, hogy... hogy... NEM!

A szemeim újra megteltek könnyel. A szívem kihagyta az ütemeket, a lélegzetem rendszertelenné vált. Zihálva kapkodtam a levegőt, s közben nemlegesen ráztam a fejem. Nem, az nem lehet!

...majdnem - erre felkaptam a fejem. Ezek szerint akkor mégsem harapta át a torkát? Vártam, hogy folytassa. - Ugyanis a többi vérszopó, akiket a testvéreinek mondd, ,,időben" érkeztek. Pedig már annyira közel voltam hozzá! Már majdnem megvolt, amikor odaértek. Kíváncsi lennék, kitől tudták meg, hogy ott vagyunk - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Én hívtam fel Alice-t - válaszoltam a-nem-feltett-kérdésre. Erre csak felhorkant.

Már épp szólásra nyitotta a száját, mikor megszólalt a mobilom. Lefagytunk. Apám nem is tudom, hogyan nézett rám. Arra már nincs megfelelő szó. Shane egyszerűen csak bámult rám. Shane-ről apámra vándorolt vissza a tekintetem.

- Vedd csak fel, biztosan valamelyik vérszívó lesz. - mondta gunyorosan.

Gyorsan elővettem a mobilomat a zsebemből, meg se néztem, hogy ki hív, már vettem is fel.

- Igen? - szóltam bele idegesen.

-Bella! Végre, hogy felvetted! - köszöntött legjobb barátnőm.

- Lily! - nyögtem fel.

- Valami baj van? - érdeklődött egyből.

- Nem! Nincs semmi baj - vágtam rá, talán túl gyorsan is.

- Oké - húzta el kicsit a szót.

- Miért hívtál?

- Ja, csak meg akartam kérdezni, hogy te tudod -e már, hogy miben jössz Nat bulijára?

- Öhm... Nat bulijára? - kérdeztem értetlenül.

- Igen. Tudod... Natalie-nak két nap múlva lesz a születésnapja! És megvagy hívva! Rémlik? - várt pár percet, de mivel nem szólaltam meg, ezért folytatta. - Úristen, Bella, mi van veled? Egy hete még nagyban erre készültünk! - fakadt ki. És tényleg. Valami kezdett derendeni.

- Igen, igen, már emlékszem - fogtam meg a fejemet.

- Gondolom akkor még ajándékot sem vettél.

- Nem... - szégyelltem el magam.

- Nem baj, még én sem. Arra gondoltam, hogy holnap suli után bemehetnénk Port Land-be. Még ruhát is kéne vennem. És akkor ott megvehetnénk az ajndékot is. Na, mit szólsz? - lelkesedett.

- Lily... ez most nem... - alkalmas... fejeztem be magamban a mondatot, mert drága barátnőm félbeszakított.

- Nincs vita, holnap bemegyünk Port Land-be! Reggel értem jössz vagy mennyek érted én kocsival? - felsóhajtottam. Persze, hogy nekem nincs beleszólásom.

- Majd én érted megyek.

- Rendben! 7-re várlak! Puszi - s megszakította a vonalat.

- Szia... - mormoltam a néma telefonnak.

Már álltam volna fel, mikor apám hangja megállított.

- Szóval két nap múlva az egyik barátnőd bulijára mész, de te még csak nem is szóltál nekem róla.

- Elfelejtettem, de szóltam volna.

Indultam tovább, hogy felhúzzam a cipőmet, amikor apám elém állt, így nem tudtam mozdulni.

- Hová mész?

- Meglátogatom Edwardot.

- Csak nem gondolod, hogy odaengedlek ezek után? - kérdezte dühösen. Felnéztem rá, majd úgy válaszoltam.

- De, igazából pontosan ezt gondoltam. Muszály mellette lennem.

- Nem engedem, hogy odamenny azokhoz a... - kezdte volna ócsárolni őket.

- Ne! Merészelj! Bármit is! Mondani! Rájuk! - hangsújoztam ki minden egyes szót.

- Hogy képzeled, hogy így beszélsz az apáddal? - fújtatott. Nem akartam veszekedni vele, csak el akartam innen menni, minél messzebb.

- Csak engedj, kérlek!

- Nem mész oda!

- Mellette kell lennem!

- Nem foglak egyedül elengedni hozzájuk.

- Oké - sóhajtottam. - És ha velem jönne egy farkas? - kérdeztem. Erre csak felhorkant.

- Szerinted átengednének a határon egy farkast? Na, ne röhögtess! - nevetett.

- Átengednék, mert ők nem olyanok, mint... - haraptam bele alsó ajkamba. Na, ebből, hogy jövök ki?!

- Mint én? - nézett rám apám ridegen.

- Sajnálom... - hajtottam le a fejemet.

- Rendben. Ha veled mehet egy farkas, akkor elengedlek. Hívd fel őket, kíváncsi vagyok, hogy megengedik -e.

Meglepődve néztem rá, de már hívtam is Carlisle számát. Az első csörgésre fel is vette.

- Igen? - szólt bele Carlisle kimérten.

- Carlisle, itt Bella - kezdtem csöndesen.

- Áh, Bella... Mit akarsz? - azt hiszem, mégsem volt olyan jó ötlet felhívni.

- Én csak... Hogy van Edward?

- Az igazat? Élet-halál közt van.

Végem van. Ma már másodjára.

U.i.: Remélem tetszett :D Mivel az előző fejezethez nem kaptam meg a kért kommenteket, ezért most egy darabig nincs komihatár. Meglátjuk magatoktól mennyit írtok. Remélem lesztek egy páran akik írnak. Nagyon jól esne. Pozitív és negatív kritikák egyaránt jöhetnek! Köszönöm!

d.