Félvérszerelem - 15. fejezet

Helloooo gyerekek :D Itt is van a friss :D Csak közlöm, hogy kb. még ez a feji lesz olyan szenvedős fajta - ha sikerül leirnom minden, amit akarok, ebbe a fejibe -, de utána már kezdek kicsit visszavenni a szenvedésből... :) Legalábbis megpróbálok :D Majd ahogy jön :) Na, jó olvasást! d.


Bella szemszöge


Azt hittem ott esek össze a nappaliban. Csak az az egy mondat hangzott a fejemben, amit Carlisle mondott. Élet-halál közt van... Élet-halál közt... Élet-halál... Élet... Halál... Nem! Az nem lehet, hogy Edward meghaljon!

A zokogás elemi erővel tört rám. Hallottam, hogy Carlilse szólongat a telefonban, de nem tudtam abbahagyni a sírást. Aztán eszembe jutott, hogy miért is hívtam fel őt.

- Carlisle... - kezdtem remegő hangon. - Szeretnék Edward mellett lenni.
- És ehhez az engedélyemet kéred? - kihallottam a hangjából, hogy nem érti az egészet.
- Igen, mert... Szóval... Apám szeretné, ha velem jöhetne egy farkas. Természetesen ne mtenné be a házba a lábát, csak... nyugodtabb lenne tőle - a végét már csak suttogni bírtam, reméltem, hogy Carlisle megengedi, hogy magammal vigyek egy farkast. És már tudom is, hogy ki lenne az.
- Áh, már értem. Csak közlöm az apáddal, hogy mi nem vagyunk vadállatok - csak én hallottam, hogy jobban megnyomta az utolsó pár szót?
- Én tudom, de... nyugodtabban érezné magát - ismételtem el ugyanazt. Nem válaszolt vagy két percig, így kezdtem kételkedni, hogy megengedni, hogy átmennyen a határon egy farkas. - Carlisle? - suttogtam, úgyis meghallja.
- Rendben, átengedek a határon egy farkast, de csak most az egyszer! Többször nem lépheti át egyik farkas sem a határt!
- Nem fogja és köszönöm! - hálálkodtam. - 20 perc és ott vagyunk!
- Rendben!

Majd letettük a telefont. Apám felé fordultam és jelentőségteljesen ránéztem, hogy most már szeretnék menni. Pár percig egymás szemébe meredtünk, majd felsóhajtott.

- Jól van... Shane, kérlek menny vele! - szólt Jacob.
- Nem! - tiltakoztam hevesen. - Azt nem mondtad, hogy nem választhatom én ki a farkast, akit magammal akarok vinni. Szóval én nem Shane-t akarom magammal vinni!
- Akkor kit?
- Seth-et - vágtam rá gondolkozás nélkül.
- Seth-et? Seth még nagyon fiatal, nem bírna el egy egész vámpírcsapattal! Inkább vidd magaddal Sam-et vagy Paul-t!
- Nem! Én Seth-et választom! És különben sem kell megvédenie, mert Cullenék sosem bántanának! - néztem apám szemeibe.ú

Ő felmorgott, de nem érdekelt, elmentem mellette, hogy végre felvehessem a cipőmet és a kabátomat. Minden egyes perc számít most!

Gyorsan felkaptam a slusszkulcsomat, majd mentem is a kocsimhoz. Először elmentem Clearwater-ékhez Seth-ért. 2 perc alatt ott is voltam. Gyorsan leállítottam a motort, majd futottam az ajtóhoz. Becsöngettem, s mikor kinyílt az ajtó Leah-vel találtam szembe magam. Nagyszerű! Nem valami rózsás a kapcsolatunk, de nem is utáljuk egymást... annyira...

- Leah! Seth itthon van? - tértem rögtön a tárgyra.
- Bella, micsoda meglepetés! Te itt és az öcsémet keresed? Mit akarsz te tőle?
- Nem a te dolgod! Seth! - kiabáltam be a házba. Leah csúnyán nézett rám, de a legkevésbé sem érdekelt. Közben hallottam, hogy valaki lefelé trappol a lépcsőn.
- Bella, nahát! Mi újság? - kérdezte Seth.
- Szükségem van a segítségedre!
- Persze, ha tudok, akkor segítek. Miről van szó?
- Gyere és útközben elmondom.

Seth beleegyezően bólintott, majd beszálltunk a kocsiba, s már hajtottunk is a Cullen-ház felé. Útközben elmondtam Seth-nek, hogy miért is kellett, hogy velem jöjjön. Kicsit meglepődött, hogy egy fél-vámpírral járok már lassan 3 hónapja. De ő ezt az egészet nem veti a szememre, sőt még ki is állt mellettem. Ezen viszont én lepődtem meg. De aztán elmagyarázta, hogy szerinte nagyon szép, hogy így kiállok a szerelmem mellett. Időközben megérkeztünk Cullen-ékhez.

- Seth, maradj itt, kérlek!
- Oké - egyezett bele.

Gyorsan kiszálltam a kocsiból, majd az ajtóhoz léptem, de az már nyílt is ki. Alice állt ott szomorú tekintettel. A szívem összeszorult. Hová tűnt a mindig vidám és pörgős Alice? Aki mindig vigyorgott, úgy, hogy az már nekem okozott fájdalmat.

Arrébb állt az ajtóból, s akkor megláttam a többi Cullen-t a nappaliba. Ha az előbb ,,csak" összeszorult a szívem, akkor most egyenesen kettéhasadt. Esme a nappaliban zokogott könnyek nélkül, s Carlisle-ba kapaszkodott, aki szintén nagyon elgyötört volt. Emmett sem volt az a mindig vidám, mindenből poént csinálok, s kajánul vigyorgok Emmett. Rosalie szorosan bújt hozzá és rajta is látszódott, hogy mennyire megviseli öccse állapota. Jasper-re már rá sem mertem nézni. Tudtam, hogy neki a legrosszabb. Neki mindenki fájdalmát el kell viselnie. Sajnáltam őt nagyon.

Rápillantottam Esme-re és Carlisle-ra és nem bírtam megállni, hogy kicsorduljanak a könnyeim. Nem bírtam megszólalni. Carlisle rám nézett, majd közölte, hogy a szobájában van, de nem fogok tudni beszélni vele. Ezt nem nagyon értettem, de jelen pillanatban nem is érdekelt, hogyan is érti ezt Carlisle. Amilyen gyorsan csak tudtam, felfutottam a lépcsőkön, s meg sem álltam Edward szobájáig. Vettem két mély lélegzetet felkészülve a legrosszabbra, s bekopogtam, de nem jött válasz. Fel voltam készülve a legrosszabbra, de mikor benyitottam, teljesen elképedtem. Erre nem lehetett eléggé felkészülni. Teljesen letaglózott Edward látványa...


U.i.: Bocsi, ha van benne hiba és örülnék pár kominak! Köszönöm! Puszi; dorri