Amerikai álom - 15. fejezet

Sziasztok! Itt az új rész, jó olvasást kívánok hozzá! :) Elnézést kérek az esetleges hibákért. Üdv.: D. ~

+18

Amerikai álom - 15. fejezet

Eva szemszög

Korábban ébredek fel, mint ahogy az ébresztőóra csörögne. Mosolyogva nézem a mellettem alvó Andrew-et. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ez a pasi engem választott. Apró puszit nyomok a mellkasára, nem ébred fel, majd felkelek az ágyból. Zuhanyozni készülök, mikor nem találom a tiszta ruháimat. Elfelejtettem áthozni? - kutatom át a táskámat. Nem találom, így hát reménykedve, hogy nem futok össze senkivel sem a folyosón, Andrew pólóját magamra kapva sietek át az Anne-nel közös szobánkba.

Amilyen halkan csak tudok, úgy lépek be a szobába. Biztos alszanak még, nem akarom felébreszteni őket. A nappaliban nem találom a ruháimat, pedig úgy emlékeztem, mintha leraktam volna a kanapéra. Biztosan a hálóban felejtettem. Lassan nyitom ki a háló ajtaját, a lehető legkisebb zajt csapva. Arra a látványra azonban nem számítottam, ami bent fogadott. Anne és Norman egymásba gabalyodva alszanak az összetolt ágyakon és mind a ketten meztelenek. Csak a vékony lepedő fedi el néhol a testüket, de Norman feneke pont kilátszik. A döbbenettől mozdulni sem bírok. Mi a franc folyik kettejük közt? Nem állhattam ott tovább, Anne mocorogni kezdett. A ruháim a földön voltak, gyorsan felkaptam őket, és amilyen gyorsan csak tudtam, távoztam a szobából.

Döbbenten dőlök az ajtónak. Mióta tarthat ez közöttük? És Anne miért nem mondta nekem? Vajon amiatt van, mert olyan sokszor aludtam Andrew-nál? Norman nem bírt magával és rámászott? Gondolataimból Andy rángat vissza.

- Eva? - jön közelebb hozzám gyanakvó arckifejezéssel. Vajon ő tud róla? - Jól vagy?
- Te tudtad, igaz? - förmedek rá.
- Mit? - néz rám, de a szemében furcsa fény csillan.
- Ne add itt a hülyét! - kiálltok rá mérgesen. - Te tudtad, hogy mi folyik Norman és Anne között, ugye?!
- Eva, kérlek, nyugodj meg! - nyújtja felém a kezét, de én kitérek előle és a szoba közepére sétálok, a kanapé mögé.
- Ezt nem hiszem el! - hitetlenkedek. - Miért nem mondtad el?
- Eva, ez... Ne haragudj, kérlek, de úgy éreztem, ezt nem nekem kell elmondanom. Ez Anne dolga lett volna - néz rám sajnálkozva.
- Tessék?! - hüledezek. - Lehet, hogy neki kellett volna elmondania, de a pasimtól elvártam volna, hogy egy ilyen fontos dolgot elmondjon!
- Sajnálom, tényleg! - lép oda hozzám és az arcomra teszi mindkét kezét.
- Mióta tart ez köztük? És egyáltalán... Hogy a francba történt ez meg kettejük között? - akadok ki.
- Ezt inkább Anne-nel kéne megbeszélned.
- Igazad van! Most azonnal átmegyek hozzá!
- Ne! - kapja el a karomat. - Előbb nyugodj meg, kérlek!
- Hogy a fenébe tudnék megnyugodni?! - nevetek fel hisztérikusan. - Az unokahúgomról van szó! Egy nála jóval idősebb férfival feküdt össze! Felfogod te ezt?! Az apja lehetne! - nézek elborzadva Andrew-ra. Andrew azonban rezzenéstelen arccal néz vissza rám.
- Eva, ezek csak üres kifogások! Az életkor csak egy szám! - emeli fel ő is a hangját. - Ha jobban odafigyeltél volna Anne-re, akkor észrevehetted volna, hogy milyen boldog!
- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem figyelek oda eléggé az unokahúgomra? - képedek el.
- Nem, kicsim, félreértesz - szabadkozik. - Én csak azt akartam ezzel mondani, hogy mind a ketten változtak. Anne sokkal többet mosolyog, mint mikor idekerült. Tény, hogy akkor még nem találta a helyét, de ha jobban megfigyeled, sokkal kiegyensúlyozottabb. Boldog.
- Akkor is beszélnem kell vele! - indulok meg az ajtó felé.
- Várj! - szól utánam. - Csak adj nekik és legfőképpen magadnak egy napot! Nézz és ne csak láss! Ne áruld el nekik, hogy tudsz róluk, csinálj úgy, mint eddig. Figyeld őket és te is meglátod, hogy miről beszélek. Ha pedig ezután is úgy gondolod, hogy számít az életkor... - sóhajt -, akkor este beszélj Anne-nel. Csak arra kérlek, adj nekik egy esélyt! Te is megfogod látni azt, amit még ők maguk sem mernek beismerni sem maguknak, sem pedig egymásnak. Hogy szeretik egymást!
- Ezt nem hiszem el! - hitetlenkedve, de mosolyogva rázom a fejem. - Fantasztikus pasi vagy, tudsz róla? - csókolom meg. Vigyorogva néz rám. - Jól van, meggyőztél! Figyelni fogom őket ma, de ettől függetlenül, akkor is elbeszélgetek velük! - kötöm az ebet a karóhoz.
- Nagyon makacs vagy! - csóválja a fejét.
- De így szeretsz! - vigyorogva húzom le magamról a pólót, Andrew pedig egyből elkapja a derekamat.

Anne szemszög

Nyugtalanul ébredek reggel. Furcsa érzésem támadt, mintha valaki figyelt volna alvás közben. Mocorgásomra Norman is hamar felébred és közelebb húz magához. Fenekemnél érzem, hogy máshol is ébredezik. Egyből elterelődik a gondolatom és mosolyogva dörgölöm neki a fenekemet.

- Jó reggelt! - puszil a nyakamba.
- Neked is! - fordítom hátra a fejemet, hogy meg tudjon csókolni.

Nem habozik, egyből a számra tapad. A keze a mellemre vándorol és lassan simogatni kezdi, majd tovább a hasamra, s onnan még lejjebb. Mikor benyúl a nőiességembe, muszáj elszakadnom tőle, mert nem kapok levegőt. Visszafekszem az oldalamra, Norman pedig szorosan a hátamhoz tapad, miközben a nyakamat csókolgatja. Szaporán lélegzem.

- Szeretném gyengéden csinálni - harap bele finoman a vállamba -, de annyira elveszed az eszemet, hogy attól félek, nem fog menni.
- Akkor ne tedd! Csak gyere! - nyögök fel.

Norman-nek sem kell több, a hasamra fordít, s berak egy párnát a hasam alá. Meglepődök a váratlan helyzettől. Bár a tegnapi után nem is értem, miért lepődök meg. Norman-nel fantasztikus a szex. Olyat éltem át vele tegnap, mint azelőtt soha sem. És ez még csak az első éjszakánk volt együtt!

A gerincemet csókolja végig, majd a fenekemet, végül belenyal a nőiességembe is. Felnyögök. De nem időzik ott tovább. Bár a párna megemelte valamennyire a fenekemet, ő mégis még közelebb vonja magához, s elkezdi simogatni. Megijedek. Ugye nem ott akar...?

- Norman - fúl el a hangom. Meg akarok fordulni, de nem tudok, mert fölém hajol és a hátamhoz tapad a testével. - Nem... ugye nem a fenekembe... - remeg meg a hangom.
- Sh... - csókol újra a nyakamba. - Ne aggódj, nem teszek semmi olyat, amire nem állnál készen.

Csak bólintani bírok. A keze újra lefelé indul a testemen. Kicsit széjjelebb húzza a lábamat, odaigazítja magát a bejáratomhoz, s egy mély lökéssel már bennem is van. Felnyögök. Így, hogy hátulról hatolt belém, valahogy még mélyebben érzem magamban. Fogalmam sincs, hogy ez hogy lehet, de annyira jó érzés. Szinte már érzem, ahogy a férfiassága az alhasamat lökdösi, belülről. Mélyeket nyögök, Norman benyúl a hasam és a párna közé, közelebb von magához, s a csiklómat ingerli. Az alkarja az én alhasamhoz ér, s mikor egy igencsak jól sikerült mély lökéssel csusszan belém, hirtelen megáll.

- Te is... érezted? - lihegi.
- Igen - nyögöm ki, majd az izmaim segítségével rászorítok a férfiasságára.
- Ah... - hördül fel. - Ne csináld ezt! - nyögi. - Túl hamar el fogok menni.
- Csináld! - kérem.

Újra rákezd, s érzem, hogy minden egyes lökéssel próbál még mélyebbre hatolni. A kezét az alhasamon tartja, hogy érezhesse alatta, bennem a férfiasságát. Minden egyes ilyen lökésénél rászorítok. Nem bírja sokáig tartani magát. Kihúzza a kezét a párna és a hasam közül, majd a hátamhoz tapadva, a nyakamat harapdálva gyorsabb ritmusra kezd. Nem kell már sok és érzem, hogy robbanni fogok.

- Anne... - lihegi a fülembe.

Csak nyöszörögni tudok és még jobban nekifeszítem a fenekemet. A robbanás pillanatában a párnába fúrom az arcomat, hogy elnyelje a kiáltásomat. Norman a nyakamba fúrja a fejét és beleharap. Az agyam egy hátsó zuga tudja, hogy nem kellene hagynom, hogy megszívja a nyakam, de az orgazmusom pillanatában nem tud érdekelni.

Miután mind a ketten lenyugodtunk, Norman lassan húzódik ki belőlem. Lefekszik mellém, kiveszi alólam a párnát, a feje alá teszi, s a mellkasára húz. Ott pihegem ki magam, még mindig remegve. Puszit nyom a homlokomra, felé fordulok egy csókért, de utána aggódva néz rám, s a hüvelykujját végighúzza a nyakamon.

- Ne haragudj! - kér elnézést. Én is odakapok a nyakamhoz, ahol egy pici égő érzést érzek. - Ez meg fog látszani.
- Ne törődj vele! - könyökölök fel mellé. - Majd nem gumizom fel a hajamat... Mellesleg én is nyomot hagytam rajtad - pirulok el, s megérintem a száját, amit a nagy hévben tegnap megharaptam. Megnyalja a heget.
- Kvittek vagyunk - rándítja meg a vállát vigyorogva.

Megpuszilom a mellkasát, s ekkor figyelek fel a tetoválására. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá.

- Norman? - olvasom fel a tetoválását, de a kulcs csontján is észreveszek egy halvány kis "x"-et.
- Édesapám tiszteletére - simít végig az arcomon bal kezével, s én belesimulok a tenyerébe. A karján újabb tetoválást, újabb nevet fedezek fel.
- Mingus? Ő ki? - nézek rá kíváncsian. A keze lehanyatlik rólam, s nagyot nyel. Kiül az ágy szélére.
- Valamit el kell mondanom - tér ki a válaszadás elől, nekem háttal ülve. Odamászok mögé és a hátához simulok. Megpuszilom a vállát.
- Jó sok tetoválásod van - célzok a hátán lévőre. - Hol van még?
- Anne, kérlek, ez most nagyon fontos - fordul felém.

Mielőtt megszólalhattam volna, az ébresztőóra csörrent meg. Norman egyből odanyúlt lenyomni.

- Ha tényleg fontos, akkor majd este megbeszéljük, de most készülnünk kell! - állok fel.
- Anne...
- Ne késsünk el! Megyek és gyorsan lezuhanyzok! - adok neki egy apró csókot, amit nem rest viszonozni.

~~~

A folyosón futunk össze Eva-val és Andrew-val.

- Jó reggelt, sziasztok! - köszönök mosolyogva.
- Jó reggelt! - válaszol kimérten Eva, s végigfuttatja rajtunk a szemét.
- Valami baj van? - rémülök meg. Szólásra nyitja a száját, de Andy megelőzi.
- Csak... összekaptunk egy kicsit - válaszol nyugodt hangon.
- Oh! - lepődök meg.
- Semmi komoly, ne aggódj! - nyugtat Andy, de Eva éles tekintettel néz rá.
- Ja, semmi komoly, de ma este nem alszok Andrew-nál! - jelenti ki.
- Öhm, persze! - remélem nem lehetett kihallani a csalódottságot a hangomból. Csak fél szemmel mertem ránézni Norman-re, de ő csak Andrew-et nézte.

Elindulunk a lifthez, de elég nyomasztó ez a kínos csönd. A hallban már a fél stáb ott vár. Mi Eva-val a háttérmunkásokhoz csatlakozunk, míg a fiúk a színésztársaikhoz. Összenézek Norman-nel, s meglátom az ő szemében is a csalódottságot, hogy ma nem tölthetjük együtt az estét. Apró mosolyt engedek meg felé, amolyan bocsánatkérés képen, holott erről egyikünk sem tehet. Hosszú nap vár ránk, Emily-nek ma lesz az utolsó forgatási napja, s egy vacsorával búcsúztatjuk el, holnap ugyanis utazik haza. Őszintén szólva, abszolút nem bánom. Érzem, hogy a csaj nem bír engem. Pedig nem is ismer.

- Oké, srácok! - szólal fel Greg. - Indulás!

Sóhajtva indulok meg a kijárat felé. Vajon mit akarhatott mondani Norman? A válaszra azonban még várnom kell, főleg, hogy a ma estét nem tudjuk együtt tölteni.

Amerikai álom - 14. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a kövi részt, elnézést, hogy ilyen sokára, de higgyétek el, megérte várni! ;) Jó olvasást kívánok és kérlek, írjátok meg a véleményeteket, legalább ennél az egy résznél! Előre is köszönöm! D. ~

+18

Amerikai álom - 14. fejezet

Anne szemszög

5 héttel később

El sem hiszem, hogy már 5 hete titokban randizunk Normannel, ha lehet azt randinak nevezni, hogy néha együtt töltjük az esténket a szállodai szobában. Most épp a sminkes lakókocsiban várom, hogy vége legyen a mai forgatásnak, s közben az elmúlt pár hét eseményein gondolkodom. Senki nem tud rólunk, egyedül csak Andrew. Még Eva sem, nagyon óvatosak vagyunk. Andrew segít nekünk minden egyes alkalommal. Evat nehéz volt meggyőzni arról, hogy néha aludjon Andrewnál, mondván csak az ő érdekükben. Arról mit sem tud, hogy önző okokból magam miatt is kértem ezt tőle. Ilyenkor ugyanis Norman velem alszik. Eva tud róla, bár nem örült az ötletnek, de Andynek sikerült meggyőznie, hogy nem lesz semmi gond, ha néha-néha Norman itt alszik. Eva persze úgy tudja, hogy külön alszunk, de ilyenkor mindig összetoljuk az ágyakat, hogy kényelmesen elférhessünk rajta Normannel. Hihetetlenül jó érzés hozzá bújva elaludni és másnap úgy ébredni, hogy mellettem fekszik.

Épp az ecseteket tisztítom ki, mikor valaki hátulról magához szorít és belecsókol, majd finoman beleharap a nyakamba. Felnyögök, maga felé fordít és mélyen megcsókol.

- Egész nap erre vágytam - súgja a számba. Csak hümmögni vagyok képes.
- Végeztetek? - kérdem.
- Igen, valaki már vissza is ment a szállodába.
- Akkor mossuk le a sminkedet és menjünk mi is.
- Ne siess! Had élvezzem ki a pillanatot, hogy csak ketten vagyunk - ölel szorosan magához.

Percekig állhattunk így, mikor kopognak, s mi elengedjük egymást.

- Igen? - szólok ki zavartan, közben Norman beül a székbe, s elkezdem sminklemosóval leszedni a sminkjét.
- Kész vagytok? - nyit be egy asszisztens.
- Még kell pár perc.
- A kisbusz 5 perc múlva itt van.
- Oké, sietek!

S ezzel már ránk is csukta az ajtót. Egyikünk sem szólal meg, Norman némán tűri, hogy minél gyorsabban leszedjem róla a sminket és mehessünk a többiekhez. Nem lenne jó, ha feltűnne bárkinek is, hogy sokáig vagyunk távol. Nem tart ugyanis 10 percnél tovább leszedni egy kis festéket.

A gondolataim mégis elkalandoznak. Az elmúlt pár napban rengeteget gondolkodtam. 5 hét telt el azóta, hogy elkezdtünk "járni", de nem történt még semmi konkrét kettőnk között. Tudom, hogy Norman már nagyon vágyik a testi kontaktusra, de én nem akarom elsietni, és ő ezt tiszteletben is tartja. Igazi úriember. Nem mellesleg én is nagyon vágyom már rá. Több, mint 1 éve nem voltam úgy senkivel és én is nőből vagyok. Vágyom a szexre Normannel, de nem tudom, hogy hozzam fel ezt neki.

- Minden rendben? - riaszt fel a gondolataimból.
- Igen, miért?
- Mert már vagy 5 perce egy pontot dörzsölsz a karomon és kezd fájni - nevet fel.
- Jaj, ne haragudj! - kapom el a kezem.
- Semmi gond - simít végig az arcomon. - Min gondolkodtál el ennyire?
- Csak azon, hogy... szeretném, ha megtörténne - sütöm le a szemeimet.
- Úgy érted, hogy...?
- Igen - magához húz és megcsókol.
- Örülök, ha így gondolod, de nem kell elsietnünk semmit. Várhatunk még, ha szeretnél...
- Nem, én... vágyom rád - pirulok el - és szeretném, ha megtörténne, de valamit tudnod kell - nézek fel rá a karjai öleléséből.

Befejezni azonban már nem tudjuk a beszélgetést, mert újra ránk kopognak. A feltűnés elkerülése érdekében gyorsan elengedjük egymást, s míg Norman előre megy a többiekhez, addig én összepakolom a cuccaimat.

~~~

Norman szemszög

Este a szálloda éttermében vacsorázunk, de nekem alig megy le pár falat a torkomon. Ideges vagyok. Már csak a gondolatba is beleremeg a gyomrom és merevedésem lesz, hogy ma végre úgy is együtt tölthetem az estét Annenel. Már a kezdetektől várom ezt a pillanatot, de persze megértem, hogy neki időre van szüksége. Vajon mit akarhatott mondani?

- Jól vagy, haver? Alig eszel - bök oldalba Andy.
- Persze, csak elgondolkodtam - válaszolom. - Beszélnünk kellene.
- Figyelek, mondjad csak - kap be egy falat kaját.
- Nem itt. Menjünk a pulthoz valami piáért - állok fel.
- Hé, ti meg hova mentek? - kiállt oda Steven, a sorozat Glennje.
- Csak hozunk piát - válaszolom.
- Jövök én is!
- Maradj csak, majd mi hozunk! Mit kérsz? - inti le Andrew.
- Sört! - nevet fel, már nem az első körét issza.

A bárpultnál kikérünk 3 üveg sört, de nem indulunk egyből vissza.

- Mesélj! - kortyol bele a sörébe Andrew. Kérdőn nézek rá. - Látom, hogy valami nyomaszt.
- Anne azt mondta, készen áll - nyögöm ki.
- Én azt hittem már rég megdöntötted a kis csajt! - nevet fel.
- Nem, ő más! Nem egy Emily fajta...
- És mi ezzel a baj? Most te nem állsz készen? - vált komolyra.
- Óh, dehogynem! Nagyon is készen állok - vigyorgok rá.
- Akkor?
- Csak... Anne tényleg más, nem akarom elrontani vele. Szeretném, ha minden tökéletes lenne - sóhajtok fel. Andrew némán néz.
- Te belezúgtál! - képed el.
- Mi? Nem! - rázom a fejem. - Az tény, hogy tetszik nekem és vonzódom hozzá, de hogy szerelmes lennék belé?
- Lehet, hogy most még magadnak sem vallod be, de én még nem láttalak ilyennek. Hidd el, külső szemlélőként többet látok, mint gondolnád! Szerelmes vagy!
- Csak azt tudom, hogy nagyon jól érzem magam vele, vágyom rá és ez olyan... fura, olyan más - rázom értetlenül a fejem.
- Ez a szerelem, haver! - veregeti meg a hátamat.
- Hé, hol a söröm? - teszi a vállunkra a kezét Steven.
- Itt van, tessék! - nyújtom oda neki.
- Már azt hittem megittátok! - nevet fel, s már indul is vissza. - Ti nem jöttök?
- De, megyünk mindjárt mi is! - szól vissza Andy.
- Szóval... - térek vissza a témához. - Úgy néz ki, hogy ma este megtörténne a dolog...
- Távolítsam el a közelből Evat? - somolyog a sörös üvege fölött rám.
- Jó lenne - nyögöm ki. Felnevet.
- Jól van, ne aggódj! Megkérem, hogy aludjon nálam és akkor nektek is szabad a pálya.
- Kösz, haver!
- Ugyan, nincs mit! - veregeti meg a vállam. - Remélem szép estétek lesz! - kacsint rám.
- Én is! - sóhajtok.

~~~

Fél órával később már az Andyvel közös szobánk fürdőjében zuhanyzom. Rettenetesen ideges vagyok. Mint egy szűz kisfiú! Szedd már össze magad, Norman! Szeretném, ha minden jól sikerülne, nem akarok csalódást okozni neki!

10 perccel később hallom, hogy kopogtatnak. Biztos megjött Eva. Próbálom húzni az időt, amilyen lassan csak tudok, úgy öltözök fel. Időt akarok hagyni Annenek és magamnak is. Sajnos én sem tudom a végletekig húzni, ki kell lépnem a fürdőből és a szobából is.

- Hello, Eva! - köszönök neki, nyugalmat erőltetve magamra.
- Szia! Ne haragudj, hogy már megint kipaterollak a szobádból, de Andy nem bír magával - néz rám sajnálkozva, de egy apró mosollyal.
- Ugyan, szerintem nem bánja! - kacsint rám Andy, de Eva szerencsére nem látja.
- Semmi gond Eva, tök mindegy melyik ágyban alszom - rántom meg a vállam hanyagul. - Megyek is, nem zavarlak titeket tovább! Szép estét!
- Jó éjszakát neked is! - vigyorog az ajtóból Andrew. Csak a szememet forgatom meg rá.

Az ajtó előtt mély lélegzetet véve kopogok be. Szinte azonnal ki is tárul előttem az ajtó, s ott áll Anne, selyemköntösben.

- Szia! - suttogja.
- Szia! - nyögöm ki nehezen a látványától. Anne egy fekete selyemköntösben áll előttem. Nincs szorosan összekötve rajta, így enged némi belátást alá.
- Nem jössz beljebb? - kérdezi  mosolyogva, én még mindig az ajtóban állok döbbenten.
- De - bólintok sután.

Miután beléptem, Anne becsukja az ajtót és nekidől. Kezét a háta mögé téve támaszkodik az ajtónak, a köntöse ezáltal megfeszül a mellkasán és még jobban kinyílik. Vörös melltartó villan ki alóla. Felnyögök, s már lépnék is felé, mikor ellöki magát az ajtótól és elvonul mellettem. A csípőjét csak úgy tekergeti előttem - ezzel is az őrületbe kergetve -, s bár nincs rajta magassarkú, fekete harisnyába bújtatott lábával kecsesen lépked a hűtő felé.

- Kérsz valamit inni?
- Egy sör most jól esne - válaszolom rekedt hangon. Anne egyenes lábbal hajol le a hűtőhöz, a köntöse felcsúszik, s feltárja előttem a szintén vörös francia bugyiba bújtatott fenekét. Nem bírom tovább! Hozzá lépek.
- Sajnos el... - fordul felém Anne, de a mondatot már nem tudja befejezni.

Megcsókolom, keményen és mélyen. A nyelvem táncol az övével. Nem hagyom abba a csókot, miközben a köntösét leveszem róla, s őt az ölembe kapom. A hálóba érve leteszem a földre, de továbbra sem engedem el, a derekát fogom át.

- Összetoltad az ágyat? - lepődök meg. - Megvárhattál volna vele - korholom le gyengéd hangon.
- Ugyan, nem volt nehéz! - puszilja meg a nyakamat. Két kezem közé fogom az arcát, s mélyen a szemébe nézek.
- Gyönyörű vagy! - súgom, mire elpirul.

A száját nyújtja felém és én újra rátapadok. A pólóm szegélyéhez nyúl, segítek neki, s együtt húzzuk le rólam. Tovább csókolózunk, finoman hanyatt döntöm az ágyon. A melltartója kapcsához nyúlok, mikor megfogja a karomat és elhúzódik.

- Várj! - kéri lihegve.
- Meggondoltad magad? - nem kis erőmbe telik, hogy ne lássa rajtam a csalódottságot.
- Nem, csak... valamit el szeretnék mondani - húzódzkodik ülő helyzetbe.
- Megijesztesz Anne! - válok komollyá. - Mi a baj?
- Nincs baj... csak... - sóhajt, majd nagy nehezen kiböki. - Én... már több, mint 1 éve... nem voltam úgy senkivel és nem mondhatom el magamról, hogy túl sok tapasztalatom lenne ezen a téren - süti le a szemét, mélyen elvörösödve.
- Emiatt ne aggódj - simítok végig az arcán. - Gyakorlat teszi a mestert - kacsintok rá, próbálom oldani a helyzetet.

Apró mosollyal a szája szélén nyúl a melltartójához és egy laza mozdulattal lekapja magáról. Végigsiklik rajta a tekintetem. Telt keble csak úgy vonzza a tekintetemet. Hozzá hajolok, megcsókolom és hanyatt döntöm. Fölé nehezedve csókolom végig a nyakát, melleire különösen nagy figyelmet fordítok, s így haladok egyre lejjebb. A hasánál járok, belepuszilok a köldökébe, mire kuncogást kapok válaszul. Felnézek rá, a szemei csak úgy csillognak. Rámosolygok, majd haladok tovább a csókjaimmal. Kitérek a nőiessége elől és először a lábait csókolom végig, miután lehúztam róla a harisnyát. Visszafelé is végigcsókolom mindkét lábát, majd elérek a nőiességéhez. Lassan húzom le róla a harisnyatartót és a bugyit. Elhelyezkedem Anne lába között és mielőtt hozzá érnék, ránézek. Izgalommal teli várakozást látok rajta. A szemébe nézek és úgy nyalok bele a legédesebb kehelybe. Anne felnyög.

- Norman! - veti hátra a fejét a párnába és a hajamba kap.

Magam sem tudom eldönteni azért, hogy eltoljon magától, vagy azért, hogy még közelebb vonjon magához. Hamar megkapom a választ, mikor a csípőjét közelebb emeli a fejemhez. Nekem sem kell több ösztönzés újra belé nyalok. Ezúttal nem állok meg egy nyelvcsapásnál. Anne csípője rángani kezd, de szorosan átfogom a csípőjét és tovább kínzom a nyelvcsapásaimmal. Hol gyorsan, hol lassan csinálom, néha egyet-egyet igencsak mélyre nyalva. Anne egy-egy ilyen mély nyalás után jobban szorítja a hajamat. Ezek szerint tetszik neki. Szinte falom Anne nőiességét. Sűrítek a mély nyalásokon, érzem, hogy közel a vég neki. Mielőtt elmenne, bevezetem a középső ujjamat, majd fölé hajolok egy csókra. Csak úgy kap a szám után, issza le a saját ízét a számról. Ez engem is beindít. Visszatérek a nőiességéhez, s miközben tovább mozgatom benne az ujjamat, megszívom a csiklóját. Ez meghozza a várva várt gyönyört, s hosszan felsikítva élvez el Anne. Iszom minden egyes csepp élvezetét, majd mikor Anne lenyugszik, felhajolok hozzá egy újabb csókra.

- Norm... - hal el remegő hangja. Mellé fekszem, s magamhoz húzom remegő testét. - Köszönöm - suttogja a mellkasomba.
- Mit? - simogatom a hátát, hogy megnyugodjon.
- Még sosem volt ilyenben részem - vallja be halkan.
- Nem elégítettek még ki így? - lepődök meg.
- Nem - néz a szemembe.

Alig akarok hinni a fülemnek. Megpuszilom a homlokát, majd leveszem magamról a maradék ruhámat. Újra fölé gördülök és elhelyezkedem a lába között. A bejárathoz igazítom a férfiasságomat, mikor eszembe jut egy fontos dolog.

- Szedsz gyógyszert? - szűröm a fogaim közt, nagy erőfeszítések között. Nem bírnám ki, ha nem érezhetném őt teljes valójában.
- Igen - mosolyog, majd magához húzza a fejemet egy csókra. - Gyere! - nyögi megmozdítva a csípőjét.

Nekem sem kell több, egy határozott mozdulattal lököm belé magamat. Arra viszont nem számítottam, hogy Anne ennyire szűk lesz. Fel is sikkant az érzéstől, én pedig felhördülök.

- Bassza meg! - gyűröm össze a kezem ügyébe kerülő lepedőt. - Nagyon szűk vagy! - nyögöm ki nehezen. Már éppen visszahúzódnék, hogy ne legyen idő előtt végem, mikor Anne a csípőmre kulcsolja a lábát és mélyen magába húz.
- Ne! - kérlel lihegve. - Maradj így egy kicsit!
- Anne - nyögöm ki szenvedve.

Ha továbbra is így kell benne lennem, miközben folyamatosan lüktet a férfiasságom körül, akkor így fogok elélvezni.

- Kérlek! - szólok neki, hogy engedjen mozogni.
- Gyorsan, kérlek! És mélyen - nyög fel.

Én is felnyögök, nem sok kell már és elélvezek. Anne enged a lába szorításán és zöld utat kapok. Lassan húzódok ki belőle, majd ugyanolyan lassan vissza is lököm a csípőmet, amilyen mélyre csak tudom. Felhördülök. Gyorsabb tempóra váltok, rátapadok Anne szájára, egyik kezemen megtámaszkodom, míg a másikkal lenyúlok oda, ahol összekapcsolódunk. Anne beleharap a számba. Vér ízét érzem, de Anne azonnal le is nyalja. Faljuk egymás száját és nyelvét, miközben a csiklóját izgatom és a lehető legmélyebbre lököm a csípőmet. Érzem Anne egyre szaporább összehúzódásait. Elszakad a számtól, a fejét hanyatt vágja a párnán és hangosan sikítva elélvez. Nekem sem kell több, Anne összehúzódásai meghozzák számomra is a gyönyört. Felhördülök és a nyakába temetve az arcom, hosszan élvezek.

Miután lenyugodtunk, lassan húzódnék ki belőle, de megrándul az arca és az alsó ajkába harap.

- Fáj? - kérdezem ijedten.
- Nem - nyögi ki és megmozgatja a csípőjét.

Érzem, ahogy lüktet odalent. Aprót mozdulok, mire felnyög.

- Még! - kér könyörögve.
- Adj egy percet, kérlek - mosolygok le rá, de mikor újra mozdulok megint a csípőmnél fogva visszahúz magába. Felnyögök.
- Nem bírom, Norman! - könyörög. - Csináld! - dörgöli magát hozzám.

Bár nehéz ellenállnom a kérésének, mégis megteszem. Azt akarom, hogy most ő irányítson. Megemelem a hátát és átfordítom magunkat, így ő kerül felülre. Ez a helyzet meglepi őt.

- Gyerünk Anne! - bátorítom. - Szerezz tapasztalatot, csináld, ahogy neked jól esik!

Bátortalanul néz le rám, de megmozdítja a csípőjét. Nem szakítjuk meg a szemkontaktust, mélyen egymás szemébe nézünk, miközben ő lovagol rajtam. Eleinte lassan és bizonytalanul mozgott, de ahogy ráérzett az ízére egyre bátrabb lett. Hol lassan és mélyen rám ülve mozgott, hol pedig gyorsan. Végül egyszerre ért el minket a beteljesülés. Anne leszáll rólam és a mellkasomhoz kuporodik.

Szorosan ölelem át. Lenézek rá, s mikor megszólalnék, akkor veszem észre az apró remegéshullámokat a testén és, hogy össze-össze szorítja a combjait. Felé fordulok, így most mindketten az oldalunkon fekszünk egymással szemben. Végighúzom a kezemet Anne oldalán, s a fenekén állapodik meg. A teste megfeszül, de nem néz a szemembe. Formás fenekét simogatom, még mindig nem néz rám, majd mikor előre vezetem a kezemet és benyúlok a puncijába, hirtelen rám kapja a tekintetét. Összeszorítja a combjait és könyörögve néz rám.

- Még mindig lüktetsz - állapítom meg.
- Mindjárt... elmúlik - szűri a fogai közt. Rámosolygok.
- Igen - kezdem el ujjazni - Segítek elmulasztani.

Eltátja a száját és mélyet sóhajt. A hátára akar fordulni, de nem engedem.

- Maradj így! És nézz a szemembe! - parancsolom. - Így sokkal izgatóbb!
- Ah, Norman! - nyög fel.

Belé vezetem még egy ujjamat, s irdatlan tempóba kezdek. Látom Annenen, hogy már alig bírja tartani magát, és az is zavarja, hogy a szemembe kell néznie. Megkönyörülök rajta, de nem teljesen. A hátára fektetem és lekúszom a nőiességéhez. Közel hajolok hozzá, de figyelek rá, hogy a számmal még ne érjek hozzá. Rálehelem a következő szavakat.

- Nézz végig a szemembe! Hallod, Anne? - állok meg a kezemmel.
- Igen - nyögi.

Éppen csak, hogy a nyelvem hozzá ér, már lendíti is a csípőjét és csukja be a szemét. Abbahagyom a kezem munkálatát és felemelem a fejemet is. Tiltakozásképp megmozdítja a csípőjét és könyörögve néz rám.

- Nézz a szemembe, Anne! Ha nem teszed, nem elégítelek ki! Érted? - tolom bele mélyen az ujjaimat.
- Igen!
- Jól van - majd újra lehajolok és miközben a szemébe nézek, jó mélyen bele nyalok a mézédes kehelybe.

Látom Annenen, hogy nem kis erőfeszítésébe telik a szemembe nézni, de mégis megteszi. Néha kihúzom az ujjaimat és csak a nyelvemmel játszom rajta, hol a csiklóját pöckölgetve, hol pedig jó mélyen belé nyalva. Mikor érzem a sűrűsödő összehozásokat, újra visszavezetem az ujjaimat belé.

- Nézz rám, miközben élvezel! - kérem, majd megszívom a csiklóját és gyorsan ujjazom.

Teljesíti a kérésemet, hatalmasat élvez, de végig a szemembe néz és ez engem is felizgat. Még tart Anne orgazmusa, mikor mélyen belé lököm a férfiasságomat. Sorozatos orgazmusa van, alig bírok megmozdulni a szűk puncijában, de erőteljesen elkezdek mozogni. Sikít az átélt gyönyörtől, még mindig élvez, a teste megállíthatatlanul remeg, s engem is utolér a vég, felüvöltök.

Kihúzódok Anneből, még mindig görcsösen lüktet, s ahogy a csiklójához érek spriccelve élvez el. Be kell fognom Anne száját, akkorát sikít fel. Megtaláltam volna a G-pontját? Vagy csak ennyire régen élt át orgazmust, hogy ezt most így éli meg? Anne teste remeg az átéltektől. Átölelem és simogatom, ahol csak érem. Teljesen kikészült, de én is.

- Norman - ejti ki remegve a nevemet.
- Sh... - csitítom. - Pihenj!
- Én még... soha...
- Tudom - puszilom meg a feje búbját. - Próbálj meg aludni.

Bár a teste még mindig meg-meg remegett, azért az álom hamar elnyomta. Nagyon kifáraszthattam - terül szét egy öntelt vigyor a képemen. Sokáig már én sem tudtam az átélteken gondolkodni, már csak arra volt erőm, hogy nagyjából betakarjam magunkat, s egymást ölelve engem is elnyomott az álom.

Amerikai álom - 13. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, remélem tetszeni fog! :) Köszönöm azoknak, akik Tetszikezni szokták az aktuális részeket! :) Jó olvasást kívánok! D. ~

Amerikai álom - 13. fejezet

A szívem még mindig hevesen ver az előbb történtektől. Annyira jó volt és annyira... más. Erőteljes, férfias a csókja. Merengésemből nagynéném riaszt fel.

- Anne! Hol voltál ilyen sokáig?
- Hm... én?
- Igen! Ilyen sokáig tartott levenni a méreteket?
- Jaj, ne haragudj! Itt vannak Norman méretei - adom át a papírt. - Útközben elkapott Daniel és megkért, hogy én készítsem el Norman karakterének sminkjét.
- Oh, igazán? - mosolyog. - Ez remek! Hogy sikerült?
- Szerintem jól - rántom meg a vállam.
- Ennyi? - húzza el a száját.
- Hát, Daniel nem javított bele, Norman pedig már felvételen van, úgyhogy gondolom meg vannak elégedve vele.
- Ez nagyszerű Anne! Miért nem örülsz neki?
- Örülök! - erőltetek mosolyt az arcomra. - Csak elgondolkodtam, de tényleg örülök.
- Jól van, nem piszkállak. De, ha beszélgetni szeretnél, akkor tudod, hogy rám számíthatsz - simogatja meg a hátam. - Most viszont vidd el ezeket a papírokat Madisonnak. Üzenem, hogy én küldtelek tanulás céljából és mutassa meg, hogyan csináljuk a zombik ruháját. Illetve itt van még pár új ruha terve, ami a főbb szereplőknek kell. Balra a harmadik ponyvás sátornál találod meg.
- Oké - veszek el tőle minden papírt.

A sátornál egy rövid szőke hajú nőt találok. Gondolom ő lehet Madison.

- Madison? - szólítom meg.
- Igen? - fordul felém.
- Jó napot kívánok. Anne Sturridge vagyok, Eva unokahúga - nyújtok kezet.
- Szia! Tegeződjünk, kérlek - mosolyog.
- Rendben, köszönöm - viszonozom a mosolyt. - Ezeket Eva küldi és azt kéri, hogy mutasd meg nekem, hogyan készülnek a zombik ruhái.
- Oh, nagyszerű, már vártam ezeket a papírokat! - veszi el. - Jól van, gyere. Nagyon egyszerűen készülnek el. Általában turkálókból szedem össze a kóborlók ruhát, el sem hiszed milyen kincseket találok ott! Persze olyan is van, hogy nem találok megfelelő darabot, ilyenkor szoktuk megvarrni az adott darabot. Daryl mellénye az egyik kedvencem - néz rám, de én csak értetlen fejet vágok.
- Nem tudom az milyen - rázom a fejem. - Nem ismerem a sorozatot, nem nézem - erre még jobban ledöbben.
- Jól van, öhm... Ne haragudj, de ezzel most nagyon megleptél - nevet fel. - Nem nagyon ismerek olyan embert, aki ne ismerné a The Walking Dead-et. Daryl mellényéről már nem is beszélve - kuncog. - Angyal szárny van a hátán, ami Daryl karakteréhez érdekes. Egyrészt egy magának való "déli suttyó", másrészt pedig hatalmas szíve van és mindent megtesz a barátaiért, akik már a családja. Azt javaslom kezd el megnézni a sorozatot, nem csak azért meg fantasztikus, hanem mert te is sokat tanulsz belőle a karakterekről.
- Ígérem, hogy el fogom kezdeni nézni.
- Jól van, most viszont térjünk vissza a ruhákhoz. Szóval ezekben van a piros festék, a művér - ad a kezembe egy tubust. - Csak lazán rálocsolsz egy keveset a ruhára és kicsit beledörzsölöd - mutatja a műveletet.
- Értem.
- Amíg beviszem ezeket a papírokat a lakókocsiba, addig gyakorolj nyugodtan ezen a pólón. Elrontani nem tudod, hiszen az a lényege, hogy jó véres és koszos legyen a ruha. Mindjárt jövök.
- Rendben.

Madison éppen, hogy csak eltűnik mellőlem, Andrew szólít meg. Mint aki várta, hogy egyedül maradjak.

- Beszéltem Normannel. Este kaptok 2 órát, addig Evat elcsalom valahová - tér egyből a lényegre. Zavarba jövök előtte.
- Én... Nem tudom, hogy mit mondjak - pirulok el.
- Nem kell mondanod semmit. Norman a legjobb barátom, már-már olyan, mintha a testvérem lenne. Bármit megtennék érte - ezzel már menne is tovább.
- Andrew! - szólok utána. - Tudok rólad és Evaról... Elmondta nekem és csak meg szerettelek volna kérni rá, hogy ne mondj neki semmit arról, amit a lakókocsiban láttál. Tudom, hogy nem kedvelsz, de...
- Én kedvellek téged, Anne. De Normant még jobban, és nem akarom, hogy csalódjon, hogy szenvedjen - néz rám komolyan. - És ne aggódj, egy szót sem szólok Evanak. Nem az én reszortom szólni neki. Ezt majd neked kell megtenned.
- Köszönöm - hálálom meg.

A nap hátralévő részében sok mindent csináltam. Folytattuk Madisonnal a zombik ruhájának a gyártását, sminkeltem a színészeket, sőt még a zombik sminkjébe is belekóstolhattam. Emellett persze még kávéval és vízzel szaladgáltam a színészek után. De nem panaszkodom, élveztem a mai napot, nagyon is.

~~~

Késő délután fejeztük be a forgatást, 8-ra már a szállodában voltunk és meg is vacsoráztunk. Zuhanyzás után belebújtam egy rövidnadrágba és egy egyszerű pólóba. Pizsamában még sem várhatom Normant, bár az sem különb, mint ami most rajtam van. Most a szobánkban pakolászom a tegnap vásárolt ruhákat. Annyira izgatott vagyok, hogy muszáj valamivel lekötnöm a figyelmemet.

- Biztos nem gond, hogy magadra hagylak egy pár órára? - áll meg az ajtóban Eva.
- Ne viccelj már! Ne aggódj, jól elleszek, te pedig érezd jól magad a pasiddal - kacsintok rá.
- De olyan lelkiismeret furdalásom van!
- Ne legyen! Na sipirc, Andrew már biztosan nagyon vár.
- Jól van, de nem leszek sokáig! - ölel meg.
- Nehogy miattam siess! Tényleg ne aggódj, addig lehet, hogy elkezdem nézni ezt a Walking Dead-et - rántom meg a vállam.
- Jól van - mosolyog. - Akkor jó filmezést!
- Legyen neked is nagyon szép estéd! - kacsintok.
- Pimasz vagy! - szól vissza az ajtóból és már csapódik is be mögötte.

A szívem majd kiugrik a helyéről úgy dobog. Mit fogunk mi csinálni 2 órán keresztül? A legszívesebben végig csókolóznám ezt az időt! - sóhajtok fel. Ne beszélj már butaságokat, Anne! Beszélgetni jön át, nem pedig mást csinálni! Főleg, hogy nem is tudnátok mást csinálni a női bajok miatt. Ez is mindig a legrosszabbkor jön meg! - gondolatmenetemből kopogás ráz fel.

- Jövök! - kiáltom ki, majd a ruhákat az ágyon hagyva lépek az ajtóhoz. - Szia! - súgom felé.
- Szia - mosolyog és felém hajol.

Megijedek, nem tudom, hogy mit akar tenni. Megcsókolni vagy csak egy puszit adni az arcomra? Nem hiszem el, hogy már csak a puszta jelenlétével is képes zavarba hozni! Végül csak egy puszit nyom az arcomra. Kissé csalódottnak érzem magam. Vágyom a csókjára.

- Gyere beljebb! - vezetem a kanapéhoz. - Kérsz esetleg valamit inni?
- Gondolom sör nincs - vigyorog.
- Igazából nem tudom, mindjárt megnézem - lépek a minihűtőhöz és lehajolok. - Sajnos sör nincs, de van kóla, ha az megteszi - egyenesedem fel, arra azonban nem számítok, hogy ott áll közvetlen mögöttem.
- Tökéletes - nyögi ki rekedt hangon.
- Akkor... kiveszem azt - nyelek nagyot és hátat fordítva neki, megint lehajolok.

Ahogy felegyenesedek kikapja a kólát a kezemből és ráteszi a hűtő tetejére. Válaszra sem méltat és a számra tapad. Úgy falja a számat, hogy az már szinte fáj, de viszonozom ezt az édes fájdalommal teli csókot. Felkap az ölébe és elindul. Pár lépés után leül a kanapéra és továbbra is az ölében tart, a combomat simogatja. Nehezen, de elszakadok tőle és a homlokának támasztom a fejemet.

- Arról volt szó, hogy beszélgetni fogunk - suttogom.
- Tudom, de a látványod elveszi az eszemet - ad egy puszit a számra.

Lekászálódom az öléből, majd újra a hűtőhöz lépek. Két pohár és a kóla társaságában ülök vissza a kanapéra, majd töltök Normannek és magamnak is.

- Figyelj Norman... - kezdeményezek beszélgetést. - Nem tagadom, hogy én is érzek irántad valamit, de ez a vonzalom megrémít - nézek őszintén a szemébe.
- Miért? Ha te is jól érzed magadat velem, akkor miért ne próbálhatnánk meg?
- Mert engem simán kirúghatnak, ha kiderül ez az egész!
- Majd óvatosak leszünk - próbál győzködni.
- Nem... Nem tudom - rázom a fejem csalódottan. Közelebb húzódik hozzám.
- Van valami más is, ami zavar, igaz? - simít végig az arcomon.

Nem válaszolok, de nem tudok a szemébe nézni. Hogyan mondjam meg neki, hogy a nagy korkülönbség az, ami zavar. Hogy az apám alig 2 évvel idősebb nála?

- Anne?
- Hm?
- Mi a baj?
- Semmi...
- Látom, hogy valami bánt. Mondd el kérlek!
- Én csak... attól tartok, hogyha belevágunk és esetleg kiderülne, ez a dolog... Mit fognak szólni az emberek? - nézek szomorúan a szemébe.
- Kit érdekel? Azt gondolnak, amit akarnak! Nem élheted eszerint az életedet Anne! Ha mindig attól rettegsz, hogy ki mit fog gondolni rólad, akkor sosem leszel boldog! Nem tudsz mindenkinek megfelelni és nem is kell! Csak az számít, hogy te boldog legyél, hogy jól érezd magad és nem szabad, hogy mások véleménye érdekeljen!
- És a családom? Az ő véleményük?
- Várj, te most attól tartasz, hogy mit fog gondolni a családod? Nem igazán értelek, de szerintem a családodnak az a fontos, hogy te boldog légy!
- Igen, de az apám nem hiszem, hogy jó szemmel nézné, hogy... - lendülök bele a magyarázkodásba, de hirtelen elnémulok.
- Hogy? - néz rám komolyan. - Hogy egy ilyen idős pasival randizz, mint én?
- Az apám lehetnél - suttogom. - Alig vagy fiatalabb nála 2 évvel - rázom a fejem. Sehogy sem jó ez.
- Szóval a korom zavar? - néz csalódottan rám.
- Nem! Csak... - zavarba jövök, nem tudom mit felelhetnék erre.
- Demi Moore és Ashton Kutcher.
- Mi van velük? - nézek rá értetlenül.
- Köztük is nagy volt a korkülönbség, ráadásul a nő javára, mégis hány éven át egymás mellett voltak. És boldogan. Nem mi lennénk az elsők, akiknél ekkora a korkülönbség.
- Igen, tudom, de aztán mégis elváltak az útjaik. Ashton lecserélte Demit egy fiatalabbra.
- Akkor itt most nekem lenne félnivalóm, nem gondolod? - mosolyog. - Te is bármikor lecserélhetnél egy fiatalabbra.
- Én? Gondolod, hogy te nem kapnál mind a tíz ujjadra legalább két-két nőt? - nézek rá felháborodottan.

Önfeledten nevetünk fel mind a ketten, majd szorosan hozzábújok. Finom illata van. Megcsókol, de most lágyan, érzelmesen. Érzem, hogy ez most más. Valami elkezdődött kettőnk között és nem tudjuk - de nem is akarjuk - megállítani. Csak sodródni akarunk az árral, aztán majd lesz valahogy.

- Akkor mit mondasz? Adsz egy esélyt nekem? Kettőnknek? - kérdezi.
- Próbáljuk meg - súgom felé, majd megcsókolom.

Az maradék időnkben csak ülünk egymás mellett, néha egy-egy csókot váltva. Nem tudom, hogy mi lesz velünk, de azt érzem, hogy ez most így jó, és nem érdekel semmi és senki az ég világon. Csakis Norman és az, hogy most itt ülök mellette. Boldog vagyok. Vele.

Amerikai álom - 12. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új részt, jó olvasást kívánok hozzá! :) D. ~

Amerikai álom - 12. fejezet

Anne szemszög

Megcsókolt. Tényleg megcsókolt?!  És még mindig csókol. Egyszerre érzéki és erőteljes. Nála van az irányítás, ez kétségtelen. Sosem volt még részem ilyen csókban. A volt barátomé annyira más volt. Az övé inkább nyálas és kellemetlen volt. Normané viszont... Már-már azt mondanám, hogy tökéletes.

Akkor kapok csak észbe, hogy mit is csinálunk, mikor a fenekem alá nyúlva fel akar emelni a ölébe. A mellkasánál fogva tolom el magamtól.

- Mit művelsz? - kérdezem döbbenten. Saját magamon is meglepődök. Nem vagyok normális!
- Tetszel nekem és vonzódom hozzád - vallja be. - Nem találkoztam még ilyen nővel, aki ennyire megfogott volna és...
- Hagyd abba! - szólok rá. - Ez biztosan csak egy pillanatnyi zavar volt a részedről.
- Nem! Nekem tényleg...
- Elég! - kiálltok rá. - Vegyük úgy, hogy ez meg sem történt és felejtsük el. Több ilyen nem fordulhat elő! Most pedig megyek - jelentem ki.

Elmegyek mellette, mikor a kezem után kap, de megszólalni nem tud, mert egy kopogás szakítja félbe.

- Norman, 2 perc és kezdünk - szólnak be az ajtón.
- Rendben! - kiállt ki Norman.
- Engedj el, kérlek! Dolgom van.
- Anne, ezt meg kell beszélnünk!
- Nincs mit megbeszélnünk! Nem történt semmi - nézek rá kimérten.

Meg vagyok rémülve. A saját és Norman érzéseitől is. Nem tudok kiigazodni magamon. És Normanen sem. Eddig magamnak sem mertem bevallani azt, amit most ő is kimondott nekem. Hogy vonzódik hozzám és tetszem neki. Én is hasonlóan érzek iránta, csak eddig ezt próbáltam elnyomni magamban. Nem érezhetek így iránta! Az apám lehetne! És nem mellesleg az is folyamatosan ott cseng a fülemben, amit Eva mondott a saját kapcsolatáról. Hogyha ez kiderül, akkor akár ki is rúghatják. Engem meg pláne, csak egy gyakornok vagyok!

Elengedi a kezem. Megbántottam. Ez tisztán látszik az arcán. Már éppen bocsánatot kérnék, mikor elfordul tőlem, a ruhájához lép és parancsolóan köpi felém a szavakat.

- Hozz nekem egy normális kávét! Egy cukorral és hideg legyen!
- Norman...
- Nem voltam elég világos? - néz rám. Nem értem a viselkedését, csak bólintok és már megyek is ki a lakókocsiból.

Talán jobb is így. Meg kell tartanunk a 2 lépés távolságot. Bármennyire is nehéz lesz...

Norman szemszög

Az Istenit! - szitkozódom magamban, miközben rácsapok az asztalra. Egy barom vagyok! Miért kellett megcsókolnom és bevallanom, hogy vonzódom hozzá? Nem csodálom, hogy megrémült. Nem kellett volna olyan csúnyán beszélnem vele, mikor a kávét kértem. Egy szemét, barom állat vagyok! - ostorozom magam, mikor újabb kopogtatás zavar meg.

- Norman, felvétel!
- 2 perc és megyek! - kiálltok ki.

Dühösen állok neki öltözni. Általában szeretek Daryl szerepébe bújni, de most semmi kedvem hozzá. Nagyon sóhajtva lépek ki a kocsi ajtaján, próbálván lenyugodni, de a dühömet csak még jobban felkorbácsolja Anne és Daniel látványa, ahogyan a srác éppen Anne hátát simogatja és nagyon közel hajolva beszél hozzá. Nem bírom ki, hogy ne szóljak oda nekik!

- Kész van már a kávém? - szólok oda Annenek flegmán, miközben elhaladok mellettük, meg sem várva a válaszát.

Egy valami azért feltűnik... Könny csillog Anne szemében. Most még szarabbul érzem magam. Mekkora egy szemétláda vagyok! Én nem akarom bántani Annet, csak a dühömet próbálom meg levezetni rajta. Bocsánatot kell kérnem tőle.

- Norman! - szólít fel Greg.
- Igen?
- Szeretnénk elkezdeni forgatni, de te még a sminkesnél sem voltál! Kapd össze magad! - szól rám.
- Ne haragudj Greg, nem ébredtem valami jól - füllentem. - Igyekszem összeszedni magam.
- Nem érdekelnek a kifogások, mostantól keményen elkezdünk melózni! Amíg te a sminkben vagy, addig felveszünk egy másik jelenetet. Teljes koncentrációt kérek, és ez mindenkire vonatkozik - néz körbe maga körül.
- Oké - indulok el a sminkes lakókocsiba.

Ott viszont újabb meglepetés fogad. Anne áll a szék mellett, kezében egy pohárral - feltételezem a kávém van benne.

- Gyere Norman, gyorsan felkenünk rád egy kis "koszt" - int Daniel a szék felé. A kosz alatt érti Daryl sminkjét, akit általában koszosan és izzadtan lehet látni a sorozat alatt.
- Meghoztam a kávéját - nyújtja felém rezzenéstelen arccal.

Én viszont összerezzenek, mikor meghallom a kimért hangját és azt, hogy magázott. Már éppen szólásra nyitom a számat, mikor Daniel újra megszólal.

- Norman, mint tudod Anne gyakornokként van itt, mint jelmeztervező, de megtudtam, hogy remekül sminkel is. Úgyhogy ma ő fog nekem segíteni a sminkelésben, ezzel ő is gyakorol és kíváncsi vagyok rá, hogy mit tud - mosolyog Annere. - Szóval, ha megengeded, akkor én át is adlak neki.
- Rendben, persze - miért is tiltakoznék?
- Én is itt leszek és segítek, ha kell, de hagynám Annenek, hogy kibontakozzon. Itt vannak a sminkek, amiket használni kell Darylnél - int az asztal felé. - És itt van egy korábbi kép Daryl karakteréről - ad a kezébe egy képet - valami ilyesmit kellene neked is összehoznod.
- Rendben, menni fog - villant fel egy mosolyt Anne.

Elhelyezkedem a székben és csukott szemmel, izgatottan várom, hogy Anne munkához lásson. Az arcommal kezdi. Élvezem, mikor a keze hozzá ér az arcomhoz, amikor megtámasztja rajta, miközben sminkel. Az arcommal hamar elkészül, utána jön a karom. Kopognak.

- Daniel, tudnál jönni egy kicsit? - nyit be egy asszisztens. - Kellene egy kis smink igazítás a zombiknak.
- Azonnal megyek. Anne elboldogulsz egyedül is, ugye?
- Öhm, én már kész is vagyok - válaszol. Daniel közelebb lép és végig néz rajtam.
- Ezt itt - mutat egy pontra a karomon - jobban satírozd el és utána kész vagy.

Daniel kimegy, mi pedig ketten maradunk. Anne menekülne, ezt tisztán érzem rajta. És zavarban is van. Itt a tökéletes alkalom, hogy bocsánatot kérjek tőle.

- Kérlek, ne haragudj - súgom felé, míg a karom fölé görnyedve igazgatja a sminket. - Szörnyen nagy bunkó voltam, nem akartalak megbántani, csak dühös voltam rád.
- Miért volt dühös rám? - kérdezi, rám sem nézve. Már megint magázódik.
- Ne magázz már, kérlek! - nyögök fel.
- Csak megadom a tiszteletet egy idősebb ember felé - néz a szemembe. Ez nagyon rosszul esett. Ezt ő is észre veszi, mert egyből megváltozik az arca.
- Tudom, hogy jóval idősebb vagyok nálad, nem kell emlékeztetned. De azt is tudom, hogy mit akarok és amikor megcsókoltalak éreztem, hogy te is ugyanazt akarod - állok fel a székből és az asztalhoz szegezem. Szaporábban veszi a levegőt. - Ezt nem lehet megjátszani - súgom felé.
- Norman... - remeg meg a hangja.
- Tudom, Anne, tudom... - döntöm homlokomat az övének. - De akkor is ezt érzem, és tudom, hogy te is.

Csak pár centi választja el a szánkat egymástól. Nem akarom megint ráerőltetni az akaratomat, így csak egy apró puszit nyomok a szájára, de nem távolodom el túlságosan tőle. A lélegzetünk keveredik. Várok, hogy most ő tegye meg a következő lépést. És bízom benne, hogy nem lök el magától.

Hál Istennek pont az ellenkezőjét teszi. Rásimítja tenyerét az arcomra és közelebb von magához. A számra tapad és felnyög. Ez engem is felbátorít, a fenekébe markolok és felültetem az asztalra. Egyik kezemmel a hajába túrok, másikkal pedig a csípőjét simogatom, markolászom. Próbálok gyengéd lenni vele, de nem megy, minél többet és többet akarok belőle. Ahogy érzem ő is így van velem, mert ő is a hajamba kap. Nyelveink csak úgy táncolnak egymással. Csípőjén lévő kezemmel nyúlok be a pólója alá, mikor az ajtó csapódására mind a ketten megriadunk és úgy engedjük el egymást, mintha tűzzel égetnének.

- Szerencsétek van, hogy én nyitottam rátok és nem valaki más - néz ránk rosszallóan Andrew. - Haver, ideje lenne jönnöd, Greg már türelmetlen.
- Máris megyek - túrok a hajamba. Andrew nem vár meg, előre megy. - Anne...
- Ne... - kezdi, majd leugrik az asztalról. Nem, nem, nem! Nem teheti ezt velem megint! Nem lökhet el újra magától!
- Ne csináld ezt megint, kérlek! - fogom meg a kezét.
- Menned kell - húzza el magát. - Majd... beszélünk - néz rám. - A szállodában.

Azzal fogja magát és kimegy a kocsiból. Nagyot sóhajtva megyek utána én is. Hosszú még a mai nap, de hogy fogom végig csinálni, mikor folyton csak rá tudok gondolni?

Amerikai álom - 11. fejezet

Sziasztok! Nem volt időm írni a vizsgáim miatt, de most már van egy kis szabadidőm, bár nem sokáig. Jó olvasást kívánok az új részhez! :) D.~

Amerikai álom - 11. fejezet

Anne szemszög

Úristen! Nem vagyok normális! - dőlök belülről a szállodai szoba ajtajának. - Komolyan ezt mondtam neki? És még rá is kacsintottam!? - sopánkodok magamban.

- Minden rendben? - kérdi Eva.
- Persze! - vágom rá egyből. Kétkedve néz rám. - Mehetünk? - terelem el a szót.
- Igen, csak hozom a táskámat.

Megkönnyebbülve sóhajtok fel. Evaval megbeszéltük, hogy elmegyünk kicsit mászkálni a városba, ha már van egy kis szabadidőnk. Vásárolgatunk, majd beülünk kajálni valahova.

~~~

3 órával és fejenként két szatyornyi ruhával később már a pláza egyik kínai éttermében vacsorázunk. Már nagyon éhes voltam, egész nap csak egy croissantot ettem.

- Nem is mondtad, hogy beszéltél apuval - mondom, mikor leültünk egy üres asztalhoz enni.
- Ja igen, elfelejtettem szólni, hogy keresett, ne haragudj! George nagyon mérges volt?
- Egy kicsit kiakadt, igen, de megnyugtattam, hogy minden héten legalább egyszer beszélünk telefonon.
- Nagyon aggódik és félt benneteket - néz rám komolyan.
- Tudom... Amióta anyu... - sóhajtok. - Néha kicsit túlzásokba esik.
- Csak szeret titeket. És szeretne minél több időt eltölteni veled és Peterrel, pont ezért, mert soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet.
- Tudom... - sóhajtok. Ez a beszélgetés kissé megölte a hangulatot, de Eva próbálja elterelni a gondolataimat.
- És, van Londonban valaki, aki hazavár? - mosolyog rám.
- Jelenleg nincsen... 1 éve szakított velem a barátom, akivel 4 évig voltam együtt...
- Oh, én nagyon sajnálom... nem tudtam - szabadkozik.
- Semmi gond, Eva - nyugtatom meg. - Már túl vagyok rajta. És jobb is így, hogy nincs senkim, legalább nyugodt szívvel jöttem el otthonról.
- Igazad lehet.
- És neked? Van valakid?
- Nincsen - süti le a szemét.
- Apu szerint olyan vagy, mint egy szerelmes tini. És megmondom őszintén, szerintem is van benne valami. Ki vagy virulva - vigyorgok rá. - Na, mondd el! - nyúzom.
- Jól van, jól van, shh! - csitít el. - Igazából van valaki...
- Tudtam!
- Anne! - szól rám. - Halkabban!
- Oké, oké, de mesélj már!
- Ígérd meg, hogy senkinek sem mondod el! Nem derülhet ki!
- Ígérem!
- Andrew az - suttogja.
- Milyen Andrew? - nézek rá bárgyún. Nem válaszol, csak jelentőségteljesen néz vissza rám. Leesik, hogy kiről beszél. - Az az Andrew? - hüledezek.
- Igen.
- Ez tök jó! Örülök nektek! - ölelem meg ültünkben. - De remélem, jól bánik veled!
- Igen - mosolyog. - Bár elég nehéz így, hogy titokban találkozhatunk csak, és nyilvánosan pedig semlegesnek kell lennünk egymás felé.
- De hát, miért?
- Hogy-hogy miért? Nem tudhatják meg a fejesek, hogy több van köztünk, mint munkakapcsolat.
- Szerintem ez butaság.
- Gondolj csak bele, mi van, ha netán összevesznénk? Kihatna a munkánkra is, hogy nem tudnánk együtt dolgozni. A rendezők Normannek és Emilynek sem örültek, mikor rájöttek, hogy van valami köztük.
- Tessék? - nyúlik meg az arcom.
- Igen, már kb. 1 éve, de Andy szerint csak szex van köztök. Illetve volt.
- Hogy-hogy már csak volt? - kíváncsiskodom, remélhetőleg nem túl feltűnően.
- Nem igazán tudom, Andy csak annyit mondott, hogy Normannek elege lett Emilyből. Állítólag a csaj többet érez Norman iránt. De ez látszott is rajta. Ma viszont a forgatáson elég ramatyul nézett ki Em. Andrew elmondása szerint, Norman tegnap kidobta. És, ha Emily nem fogja tudni kezelni a helyzetet, az baj, ugyanis több közös jelenetük lesz.
- Értem.
- Úgyhogy nem szeretném, ha ez kiderülne és esetleg emiatt elbocsájtanának. Én ugyanis csak egy háttérmunkás vagyok, nem az egyik szereplő. Engem simán kirakhatnak.
- Jól van, Eva, megértettem, és ne aggódj, nem árulom el senkinek - mosolygok. - Én jól laktam - dőlök hátra a székemben.
- Én is. Menjünk, holnap korán kell kelnünk.

Norman szemszög

9 óra van és mi már a forgatási helyszínen vagyunk. Most éppen a lakókocsimban ülök - kivételesen nem osztozkodom senkivel a kocsin -, és próbálok még egy kicsit relaxálni, szürcsölöm a kávémat, s várom, hogy elkezdődjön a mai napi munka. Kopognak. Biztos az egyik asszisztens.

- Igen? - szólok ki csukott szemmel, a szék háttámlájának döntve a fejemet.
- Ne haragudj, nem akarlak megzavarni... - a hang hallatán egyből kipattan a szemem és én magam is felpattanok a székből, minek következtében sikeresen magamra öntöm a forró kávémat.
- Bassza meg! - szitkozódom.
- Jól vagy? - lép közelebb hozzám Anne.
- Nagyon meleg ez a rohadt kávé! - gombolom ki az ingemet.
- Had segítsek! - s már törölgetni is kezdi egy zsepivel a kávé csíkot a mellkasomtól kiindulva a hasamig.

Összerándulok a mozdulatra, mikor a hasamnál jár. A vérem kezd egy bizonyos pontba sűrűsödni. Ha csak egy 10 centivel lejjebb tévedne a keze... Elkapom a kezét, mire ijedten néz fel rám. Enyhítek a szorításon.

- Elég lesz - szűröm a fogaim közt, már igencsak lüktetek odalent. - Köszönöm!
- Oh, ne haragudj - húzza vissza a kezét.
- Semmi gond. Miért jöttél? - viszem a bögrét a mosogatóhoz. Muszáj távolabb kerülnöm tőle.
- Eva küldött, hogy hozzam be neked a ruhákat - mutat a székre tett holmikra - és vegyem le a méreteidet a biztonság kedvéért.

Megdermedek. Hogy Anne vegye le a méreteimet? Ilyen felfokozott állapotban?

- Miért van erre szükség? Tudja a méreteimet.
- Igen, de azt mondta, hogy egyrészt nekem is gyakorlás, másrészt meg mi van, ha híztál vagy éppen fogytál a tavalyi méreteidhez képest.
- Hidd el, ugyan azok a méreteim - győzködöm, kizárt, hogy pont most vegye le a méreteimet.
- Én elhiszem Norman, de ezt a feladatot kaptam - rántja meg a vállát.
- Mi lenne, ha másnak vennéd le a méreteit? - kapaszkodom az utolsó mentőövembe.
- Mégis mi bajod van? Velem van problémád? - kérdezi kétségbeesve. - Akkor mondd meg, és ne ócska kifogásokat keress! - lép mellém a mosogatóhoz.
- Nincs semmi bajom, főleg nem veled!
- Akkor? Miért viselkedsz így?
- Csak ez most... nem alkalmas! Menj valaki máshoz gyakorolni!
- Tessék? - képed el. - Na jó, ide figyelj Norman! Nem tudom, hogy mi bajod van, de kérlek had vegyem le a méreteidet és már itt sem vagyok! Ez az első napom és nem szeretném, ha már is elküldenének, mert te nem engeded meg, hogy végezzem a munkámat!
- Jól van! Le akarod venni a méreteimet? - állok szembe vele és nézek mélyen a szemébe. - Akkor tessék! Tedd a dolgodat! - emelem fel a hangomat.

Megszeppenve néz rám, de egyből hozzá lát a feladatához. Először a vállszélességemet méri le, majd feljegyzi a papírjára, s így megy sorba, míg a csípőmhöz nem ér. Bármennyire is próbáltam erőt venni magamon, s lehiggadni, nem ment. Egyre csak lüktetett a férfiasságom, főleg mikor Anne keze arra tévedt. Előttem térdelve akarja levenni a csípő és a lábhossz méretemet, mikor neki is feltűnik, hogy igen csak dudorodok elöl. Egyből felkapja rám a fejét, én pedig felnyögök, egyrészt a látványtól, ahogy Anne előttem térdel, másrészt pedig szégyenemben. Anne zavartan és fülig vörösödve áll fel.

- Ne haragudj, én nem...
- A méreteimet akartad, akkor fejezd be, amit elkezdtél! - nézek rá dühösen. Nem ellenkezik, még mindig zavarban térdel vissza elém.

Nem a csípőmhöz tér vissza, előbb a lábam hosszát méri le. Csak eztán tér át a kritikus pontra. Próbál gyors és szakszerű mozdulatokkal mielőbb végezni, de remegő kezei nem hagyják.

- Kész vagyok - áll fel lesütött szemekkel.
- Én is, teljesen - szalad ki a számon.

Rám kapja a tekintetét és percekig csak nézünk egymás szemébe. Teljesen elbűvöl ez a lány.

- Mennem kellene - suttogja.
- Igen, nekem is el kellene mennem - jegyzem meg gúnyosan, mire még jobbal elpirul.

Újra szólásra nyitná a száját, de megelőzöm.

- Muszáj megtennem - nyögöm ki, majd közelebb lépek hozzá, megfogom a csípőjét, magamhoz rántom és megcsókolom. Hosszan és mélyen.

Amerikai álom - 10. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új részt, jó olvasást kívánok hozzá! Üdv.: D. ~

Amerikai álom - 10. fejezet

Norman szemszög

Az első forgatási nap elég döcögősen ment. Mindenki karaktere szerepet kapott az első napon, így az egész csapat melózott. Kivéve Annet... 10 órára értünk a forgatási helyszínre, 11 volt, mire elkezdtünk melózni, de fél 2-kor már mindenki nyűglődött. Azt hiszem tegnap mindenki többet ivott a kelleténél. Aktuális rendezőnk, Greg Nicotero le is fújta a forgatást aznapra. De kikötötte, hogy holnap reggel 8-kor indulunk. A szálloda előtt nagy tömeg fogad minket. Fotósok... Nagy nehézségek árán, de bejutottunk a szállodába. Most Andy-t várom, hogy elkérje a recepcióról a szobánk kártyáját, mikor valaki a vállamra tette a kezét.

- Norman!
- Greg! - fordulok felé.
- Tegnap nem láttalak a bárban - mosolyogva húzza fel a bal szemöldökét.
- Elfáradtam és korán lepihentem - rögtönözök, de elég kételkedve néz rám.
- Minden oké veled? Vagy inkább veletek?
- Ezt meg hogy érted?
- Tudod, hogy hogy értem... Mindenki tudja, hogy elég rég óta van közted és Emily közt valami, de ma Emily elég savanyú volt, tegnap te sem jöttél le a bárba...
- Befejeztem a dolgot kettőnk közt. És jól vagyok, tényleg - biztosítom. - Emily nehezebben viseli, de túlságosan is kezdett kötődni hozzám, ezt pedig én nem akartam. Jó volt addig, amíg csak szex volt, de Emily kezdett túlzásokba esni, így véget vetettem neki.
- Értem. Remélem ez nem fog kihatni a munkátokra, jó pár közös jelenetetek lesz - veregeti meg a vállamat.
- Részemről nem fog.
- Jól van.

Andrew tart felém, mikor furcsa érzésem támad, és mintha valami kényszerítene, hogy a bejárathoz nézzek. Az a valami, jobban mondva valaki, nem más, mint Anne jelenléte. Csak úgy vonzza a tekintetemet maga felé. Nevetve lépked felénk Daniellel az oldalán. Mit keres ez mellette? És hol voltak ezek együtt? És Anne miért nevetgél Daniellel? Egyre mérgesebbé kezdek válni és nem értem, hogy miért.

- Mehetünk haver? - kérdi Andrew.
- Persze - válaszolom, de rá sem nézek. A napszemüvegem mögül nézem Annet, és szerencséje, hogy nem látja a szikrákat szóró tekintetemet. Nehezen tudnám kimagyarázni magam.
- Elég feltűnően bámulod - súgja oda Andy.
- Kit? - fordulok felé.
- Annet.
- Nem bámultam, csak elgondolkodtam, hogy ma nem láttam a forgatáson - mentem a helyzetet.

Andrew nem válaszol, így csendben liftezünk fel a szobánkig.

- Te nem vagy éhes? - kérdezi Andy belépve a szobába, míg én a nappaliban a minihűtőhöz lépek és kiveszek belőle egy vizet.
- De. Szálloda étterme, vagy menjünk el valahova kajálni?
- Mozduljunk ki, amíg még lehet - céloz itt arra, hogy még nem tudják annyian, hogy itt forgatunk, így ha jól álcázzuk magunkat, akkor talán nem ismernek fel a rajongók.
- Oké, de előbb lezuhanyoznék - válaszolom, de közben kopognak az ajtón.
- Amíg te kinyitod, addig én zuhanyozok le - nevet kárörvendően.

Már meg sem lepődök rajta. Nagyon jó barátok vagyunk és néha olyanok, mint két rossz kölyök. Mosolyogva lépek az ajtóhoz, s nyitom ki. Anne áll ott. Egy kissé alább hagy a mosolyom.

- Szia - köszön.
- Szia.
- Öhm... bemehetek? - mutat mögém.
- Persze - tárom szélesre az ajtót.
- Nem akarok zavarni, csak a pólódat hoztam vissza. Kimostam - nyújtja felém. - Köszönöm.
- Nem kellett volna - válaszolom, mire értetlenül néz rám. - Van egy csomó pólóm, nem hiányoltam volna ezt az egyet - villantok fel egy félmosolyt. Nem válaszol, beáll a kínos csönd, amit végül én török meg. - Hogy-hogy nem jöttél ma dolgozni?
- Nem éreztem jól magam és Frank megengedte, hogy pihenjek - válaszolja, mire önkéntelenül is felhördülök és gondolkozás nélkül kezdek el beszélni.
- Annyira azért csak jól voltál, hogy Daniellel járkálj és nevetgélj, hm?
- Te most számon kérsz engem? - lepődik meg. - Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de Daniellel az utcán futottam össze, mikor a mosodából jöttem a szálloda fele - emeli meg mérgében a hangját. - De, ha már itt tartunk, nekem is lenne egy kérdésem - teszi csípőre a kezét. Nagyon szexi így, feldúltan. Azonban egyszer, s mind, mintha elmenne a bátorsága.
- Igen?
- Te... Te átöltöztettél engem tegnap este!
- Igen - válaszolom nyugodtan. - Gondoltam kényelmesebb lenne egy pólóban aludni, mint egy miniruhában.
- És... levetted a... melltartómat is - pirul el és már nem is olyan bátor a hangja. Megértem, hogy mire kíváncsi és egy kicsit fölényben is érzem magam.
- Így van - vigyorgok kajánul. Ő még jobban elvörösödik, kezdem megsajnálni, s megkegyelmezek rajta. - Ne aggódj, úriember voltam és nem leskelődtem - válok komollyá. Még mindig kételkedve néz rám, majd nagyot sóhajt.
- Köszönöm - suttogja. - Én most... megyek is.

Odakísérem az ajtóhoz, kinyitom neki, s ő ki is lép rajta, majd visszafordul és pimaszul mosolyog rám.

- Egyébként nem volt rossz... mármint a látvány - kacsint, s már lépked is a szobája felé.

Nevetve csukom be az ajtót, most valószínűleg ő érzi magát fölényben. Andrew a szoba ajtajában áll és karba font kézzel, komoly arccal néz rám.

- Mit akarsz te ettől a lánytól?
- Magam sem tudom, de nagyon vonz - vallom be mosolyogva. Andrew sóhajt.
- Csak meg ne égesd magad! - figyelmeztet. - Tudod, hogy bármiben számíthatsz rám és támogatlak, de ez Norman... - rázza meg a fejét.
- Tudom, hogy őrültség, és hogy fiatalabb nálam, de... - túrok a hajamba. - Nem tudok ellen állni neki - vigyorgok. - Jó érzés a közelében lenni.
- Csak kérlek, légy óvatos! És ne bántsd meg őt - sóhajt "beleegyezően".
- Nem áll szándékomban - mosolygok és bevonulok a fürdőbe.

Amerikai álom - 9. fejezet

Sziasztok! Nagyon belelendültem a fejezetek írásába, így itt is van a következő! Viszont hamarosan tényleg vizsgázom, szóval nem tudom még, hogy mikor tudom hozni a kövi részt, de a tanulás közben egy kis pihenésként próbálok majd írni! :) Jó olvasást kívánok! :) Üdv.: D.~

Amerikai álom - 9. fejezet

Anne szemszög

Délután 2 órakor ébredek. A fürdőben elvégzem a szokásos teendőimet. Sokkal jobban érzem magam, mint reggel és már éhes is vagyok. Miután felvettem egy rövidnadrágot és egy toppot hozzá, elhatároztam, hogy elmegyek kimosatni Norman pólóját.

- Jó napot kívánok! - lépek a szálloda recepciójához.
- Jó napot kívánok, hölgyem! Miben segíthetek?
- Van itt a közelben egy mosoda?
- Mosoda? - kérdezi meglepetten.
- Igen.
- Van, igen, balra két utcányira - válaszol homlok ráncolva.
- Köszönöm! - s már lépek is el a pulttól.

Kiérek a szállodából és balra veszem az irányt, ahogy azt a recepción javasolta a férfi. Épp egy Starbucks előtt haladok el, mikor nagyot kordul a gyomrom. Bemegyek hát a kávézóba, s beállok a sorba. Már meg sem lepődök, hogy mennyien vannak. Emlékszem, mikor még Londonban először mentem be egy Starbucksba az osztálytársaimmal. Nem győztük kivárni a sorunkat, annyian voltak. Az emlék mosolyt csal az arcomra.

- Helló szépségem, mit adhatok? - vigyorog egy fiatal srác.
- Szia, egy vajas croissant és egy frappuccinot kérnék elvitelre.
- Kinek adhatom?
- Anne - mosolygok.
- A gyönyörűséges Annenek lesz egy vajas croissant és egy frappuccino! - szól oda a kollégájának.

Kifizetem a croissantomat és a kávémat, s haladok tovább a sorban. Szeretem a Starbucksot. Tetszik a hangulata, hogy a dolgozók kedvesek, vidámak, pörögnek, hogy mindig ráírják az emberek nevét vagy amit kérnek a poharukra.

Megkapom a kért kávémat és croissantomat és már megyek is tovább a mosoda felé. Útközben eszem meg a croissantot, közben a butikokat nézegetem. Az idő nagyon szép, hihetetlen meleg van. Londonban még nyáron sincs ilyen jó idő. A hazámra gondolva egyből eszembe jut apu, hogy még nem is telefonáltam neki. Tuti nagyon dühös rám! Azonnal előkapom a mobilomat, s látom, hogy már 5 nem fogadott hívásom és 2 üzenetem van aputól tegnap óta. Tárcsázom, két csengés után fel is veszi.

- Csak nem eszedbe jutottam, kislányom? - veszi fel a telefont gúnyosan, köszönés nélkül.
- Szia apu! Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de teljesen kiment a fejemből!
- Azt vettem észre! - hallom a hangján, hogy még mindig meg van bántva.
- Tényleg sajnálom, de olyan gyorsan történt minden! - védekezek. - Ahogy megérkeztem a reptérre, már egyből repültünk is tovább Georgia-ba. Feleszmélni sem volt időm, mikor megérkeztünk a szállodába a rendező kiadta az utasítást, hogy fél óra múlva vár mindenkit a szálloda bárjában. Kicsit többet ittam a kelleténél, mert reggel nagyon rosszul voltam, így megengedte, hogy ma még pihenjek, úgy sem dolgoznak az első nap ők sem sokat. Most jutott eszembe, hogy nem hívtalak fel - vallom be. A válasza egy nagy sóhaj.
- Jól van Annie, nem haragszom rád, csak nagyon aggódtam! Egyébként meg beszéltem Evaval, nem mondta, hogy kerestelek?
- Nem - lepődök meg.
- Valószínűleg elfelejtette - sóhajt. - Nem tudom mi van vele mostanában, olyan mint egy szerelmes kamasz. Te nem vettél észre valami furcsát?
- Nem igazán - válaszolok.
- Jól van. Ne haragudj kicsim, de most mennem kell, még dolgozok. Ígérd meg, hogy legalább heti egyszer beszélünk! Nem kérek sokat, csak tudni akarom, hogy mi van veled, hogy érzed magad, oké?
- Rendben apu! Megígérem!
- Jól van kicsim. Szeretlek!
- Én is szeretlek apu!

Közben a mosodához is megérkeztem.

~~~

A mosodában gyorsan végeztem, már a szálloda felé tartok. Jó lenne tudni, hogy Evaék mégis mikor végeznek. A telefonommal babrálok, mikor véletlenül neki megyek valakinek.

- Ne haragudj, nem figyeltem! - szabadkozok egyből.
- Semmi... Anne? - most nézek csak fel az idegenre, aki nem is olyan idegen.
- Daniel, ugye?
- Igen! Nahát, te hogy-hogy itt? - kérdi.
- Én csak... sétáltam egyet - azt még sem mondhatom neki, hogy épp Norman pólóját voltam kimosni. Mit gondolna akkor?
- És hogy-hogy nem jöttél velünk dolgozni?
- Nem éreztem jól magam reggel és Frank elengedte nekem ezt a mai napot. De te, hogy-hogy itt?
- Ja, végeztünk mára - rándítja meg a vállát. - Elég használhatatlan volt ma mindenki a tegnap este után, úgyhogy mára ennyi volt.
- Akkor már Eva is visszaért a szállodába?
- Szerintem igen, minket háttérmunkásokat előbb elengedtek, a színészekkel még volt valami megbeszélni valójuk.
- Akkor rohanok, már biztosan keres engem!
- Várj, én is épp visszafele tartok, csak egy kávéért ugrottam le!

Egész úton beszélgettünk Daniellel. Elmesélte, hogy a kezdetektől dolgozik ebben a csapatban, és hogy milyen jól érzi magát velük. Az elején még senki sem gondolta, hogy ennyire nagy sikere lesz a sztorinak, mára pedig az emberek teljesen odáig vannak a The Walking Dead-ért. Bevallottam neki, hogy én igazából nem tudom, hogy miről szól a történet. Teljesen ledöbbent, de elmondta, hogy egy zombis képregény alapján készül a sorozat, és még egy csomó mindenről beszámolt.

A szállodához érve, teljesen ledöbbenek. Olyan tömeg fogad ott, amilyet még nem láttam. Fotósok tömkelege kattogtatja a gépeit. Közelebb érve ismerem fel Normant és Andrewet. Norman láttán nagyot dobban a szívem, amit magam sem értek. Egy fekete napszemüveg van rajta, farmer ing és egy sötét farmernadrág egy elegánsabb cipővel. Daniel észreveszi rajtam a döbbenetet.

- Szokj hozzá ehhez! - tanácsolja elhúzott szájjal. Azt hiszi a fotósok miatt döbbentem meg ennyire. Részben igaza van, de nagyobb részben Norman miatt, persze erről nem kell neki tudnia.
- Nem tudom, hogy valaha hozzá fogok-e tudni szokni - mondom, magam sem tudva, hogy ezt csak a fotósokra és a felhajtásra értem, vagy Norman látványára is.