Amerikai álom - 15. fejezet

Sziasztok! Itt az új rész, jó olvasást kívánok hozzá! :) Elnézést kérek az esetleges hibákért. Üdv.: D. ~

+18

Amerikai álom - 15. fejezet

Eva szemszög

Korábban ébredek fel, mint ahogy az ébresztőóra csörögne. Mosolyogva nézem a mellettem alvó Andrew-et. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ez a pasi engem választott. Apró puszit nyomok a mellkasára, nem ébred fel, majd felkelek az ágyból. Zuhanyozni készülök, mikor nem találom a tiszta ruháimat. Elfelejtettem áthozni? - kutatom át a táskámat. Nem találom, így hát reménykedve, hogy nem futok össze senkivel sem a folyosón, Andrew pólóját magamra kapva sietek át az Anne-nel közös szobánkba.

Amilyen halkan csak tudok, úgy lépek be a szobába. Biztos alszanak még, nem akarom felébreszteni őket. A nappaliban nem találom a ruháimat, pedig úgy emlékeztem, mintha leraktam volna a kanapéra. Biztosan a hálóban felejtettem. Lassan nyitom ki a háló ajtaját, a lehető legkisebb zajt csapva. Arra a látványra azonban nem számítottam, ami bent fogadott. Anne és Norman egymásba gabalyodva alszanak az összetolt ágyakon és mind a ketten meztelenek. Csak a vékony lepedő fedi el néhol a testüket, de Norman feneke pont kilátszik. A döbbenettől mozdulni sem bírok. Mi a franc folyik kettejük közt? Nem állhattam ott tovább, Anne mocorogni kezdett. A ruháim a földön voltak, gyorsan felkaptam őket, és amilyen gyorsan csak tudtam, távoztam a szobából.

Döbbenten dőlök az ajtónak. Mióta tarthat ez közöttük? És Anne miért nem mondta nekem? Vajon amiatt van, mert olyan sokszor aludtam Andrew-nál? Norman nem bírt magával és rámászott? Gondolataimból Andy rángat vissza.

- Eva? - jön közelebb hozzám gyanakvó arckifejezéssel. Vajon ő tud róla? - Jól vagy?
- Te tudtad, igaz? - förmedek rá.
- Mit? - néz rám, de a szemében furcsa fény csillan.
- Ne add itt a hülyét! - kiálltok rá mérgesen. - Te tudtad, hogy mi folyik Norman és Anne között, ugye?!
- Eva, kérlek, nyugodj meg! - nyújtja felém a kezét, de én kitérek előle és a szoba közepére sétálok, a kanapé mögé.
- Ezt nem hiszem el! - hitetlenkedek. - Miért nem mondtad el?
- Eva, ez... Ne haragudj, kérlek, de úgy éreztem, ezt nem nekem kell elmondanom. Ez Anne dolga lett volna - néz rám sajnálkozva.
- Tessék?! - hüledezek. - Lehet, hogy neki kellett volna elmondania, de a pasimtól elvártam volna, hogy egy ilyen fontos dolgot elmondjon!
- Sajnálom, tényleg! - lép oda hozzám és az arcomra teszi mindkét kezét.
- Mióta tart ez köztük? És egyáltalán... Hogy a francba történt ez meg kettejük között? - akadok ki.
- Ezt inkább Anne-nel kéne megbeszélned.
- Igazad van! Most azonnal átmegyek hozzá!
- Ne! - kapja el a karomat. - Előbb nyugodj meg, kérlek!
- Hogy a fenébe tudnék megnyugodni?! - nevetek fel hisztérikusan. - Az unokahúgomról van szó! Egy nála jóval idősebb férfival feküdt össze! Felfogod te ezt?! Az apja lehetne! - nézek elborzadva Andrew-ra. Andrew azonban rezzenéstelen arccal néz vissza rám.
- Eva, ezek csak üres kifogások! Az életkor csak egy szám! - emeli fel ő is a hangját. - Ha jobban odafigyeltél volna Anne-re, akkor észrevehetted volna, hogy milyen boldog!
- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem figyelek oda eléggé az unokahúgomra? - képedek el.
- Nem, kicsim, félreértesz - szabadkozik. - Én csak azt akartam ezzel mondani, hogy mind a ketten változtak. Anne sokkal többet mosolyog, mint mikor idekerült. Tény, hogy akkor még nem találta a helyét, de ha jobban megfigyeled, sokkal kiegyensúlyozottabb. Boldog.
- Akkor is beszélnem kell vele! - indulok meg az ajtó felé.
- Várj! - szól utánam. - Csak adj nekik és legfőképpen magadnak egy napot! Nézz és ne csak láss! Ne áruld el nekik, hogy tudsz róluk, csinálj úgy, mint eddig. Figyeld őket és te is meglátod, hogy miről beszélek. Ha pedig ezután is úgy gondolod, hogy számít az életkor... - sóhajt -, akkor este beszélj Anne-nel. Csak arra kérlek, adj nekik egy esélyt! Te is megfogod látni azt, amit még ők maguk sem mernek beismerni sem maguknak, sem pedig egymásnak. Hogy szeretik egymást!
- Ezt nem hiszem el! - hitetlenkedve, de mosolyogva rázom a fejem. - Fantasztikus pasi vagy, tudsz róla? - csókolom meg. Vigyorogva néz rám. - Jól van, meggyőztél! Figyelni fogom őket ma, de ettől függetlenül, akkor is elbeszélgetek velük! - kötöm az ebet a karóhoz.
- Nagyon makacs vagy! - csóválja a fejét.
- De így szeretsz! - vigyorogva húzom le magamról a pólót, Andrew pedig egyből elkapja a derekamat.

Anne szemszög

Nyugtalanul ébredek reggel. Furcsa érzésem támadt, mintha valaki figyelt volna alvás közben. Mocorgásomra Norman is hamar felébred és közelebb húz magához. Fenekemnél érzem, hogy máshol is ébredezik. Egyből elterelődik a gondolatom és mosolyogva dörgölöm neki a fenekemet.

- Jó reggelt! - puszil a nyakamba.
- Neked is! - fordítom hátra a fejemet, hogy meg tudjon csókolni.

Nem habozik, egyből a számra tapad. A keze a mellemre vándorol és lassan simogatni kezdi, majd tovább a hasamra, s onnan még lejjebb. Mikor benyúl a nőiességembe, muszáj elszakadnom tőle, mert nem kapok levegőt. Visszafekszem az oldalamra, Norman pedig szorosan a hátamhoz tapad, miközben a nyakamat csókolgatja. Szaporán lélegzem.

- Szeretném gyengéden csinálni - harap bele finoman a vállamba -, de annyira elveszed az eszemet, hogy attól félek, nem fog menni.
- Akkor ne tedd! Csak gyere! - nyögök fel.

Norman-nek sem kell több, a hasamra fordít, s berak egy párnát a hasam alá. Meglepődök a váratlan helyzettől. Bár a tegnapi után nem is értem, miért lepődök meg. Norman-nel fantasztikus a szex. Olyat éltem át vele tegnap, mint azelőtt soha sem. És ez még csak az első éjszakánk volt együtt!

A gerincemet csókolja végig, majd a fenekemet, végül belenyal a nőiességembe is. Felnyögök. De nem időzik ott tovább. Bár a párna megemelte valamennyire a fenekemet, ő mégis még közelebb vonja magához, s elkezdi simogatni. Megijedek. Ugye nem ott akar...?

- Norman - fúl el a hangom. Meg akarok fordulni, de nem tudok, mert fölém hajol és a hátamhoz tapad a testével. - Nem... ugye nem a fenekembe... - remeg meg a hangom.
- Sh... - csókol újra a nyakamba. - Ne aggódj, nem teszek semmi olyat, amire nem állnál készen.

Csak bólintani bírok. A keze újra lefelé indul a testemen. Kicsit széjjelebb húzza a lábamat, odaigazítja magát a bejáratomhoz, s egy mély lökéssel már bennem is van. Felnyögök. Így, hogy hátulról hatolt belém, valahogy még mélyebben érzem magamban. Fogalmam sincs, hogy ez hogy lehet, de annyira jó érzés. Szinte már érzem, ahogy a férfiassága az alhasamat lökdösi, belülről. Mélyeket nyögök, Norman benyúl a hasam és a párna közé, közelebb von magához, s a csiklómat ingerli. Az alkarja az én alhasamhoz ér, s mikor egy igencsak jól sikerült mély lökéssel csusszan belém, hirtelen megáll.

- Te is... érezted? - lihegi.
- Igen - nyögöm ki, majd az izmaim segítségével rászorítok a férfiasságára.
- Ah... - hördül fel. - Ne csináld ezt! - nyögi. - Túl hamar el fogok menni.
- Csináld! - kérem.

Újra rákezd, s érzem, hogy minden egyes lökéssel próbál még mélyebbre hatolni. A kezét az alhasamon tartja, hogy érezhesse alatta, bennem a férfiasságát. Minden egyes ilyen lökésénél rászorítok. Nem bírja sokáig tartani magát. Kihúzza a kezét a párna és a hasam közül, majd a hátamhoz tapadva, a nyakamat harapdálva gyorsabb ritmusra kezd. Nem kell már sok és érzem, hogy robbanni fogok.

- Anne... - lihegi a fülembe.

Csak nyöszörögni tudok és még jobban nekifeszítem a fenekemet. A robbanás pillanatában a párnába fúrom az arcomat, hogy elnyelje a kiáltásomat. Norman a nyakamba fúrja a fejét és beleharap. Az agyam egy hátsó zuga tudja, hogy nem kellene hagynom, hogy megszívja a nyakam, de az orgazmusom pillanatában nem tud érdekelni.

Miután mind a ketten lenyugodtunk, Norman lassan húzódik ki belőlem. Lefekszik mellém, kiveszi alólam a párnát, a feje alá teszi, s a mellkasára húz. Ott pihegem ki magam, még mindig remegve. Puszit nyom a homlokomra, felé fordulok egy csókért, de utána aggódva néz rám, s a hüvelykujját végighúzza a nyakamon.

- Ne haragudj! - kér elnézést. Én is odakapok a nyakamhoz, ahol egy pici égő érzést érzek. - Ez meg fog látszani.
- Ne törődj vele! - könyökölök fel mellé. - Majd nem gumizom fel a hajamat... Mellesleg én is nyomot hagytam rajtad - pirulok el, s megérintem a száját, amit a nagy hévben tegnap megharaptam. Megnyalja a heget.
- Kvittek vagyunk - rándítja meg a vállát vigyorogva.

Megpuszilom a mellkasát, s ekkor figyelek fel a tetoválására. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá.

- Norman? - olvasom fel a tetoválását, de a kulcs csontján is észreveszek egy halvány kis "x"-et.
- Édesapám tiszteletére - simít végig az arcomon bal kezével, s én belesimulok a tenyerébe. A karján újabb tetoválást, újabb nevet fedezek fel.
- Mingus? Ő ki? - nézek rá kíváncsian. A keze lehanyatlik rólam, s nagyot nyel. Kiül az ágy szélére.
- Valamit el kell mondanom - tér ki a válaszadás elől, nekem háttal ülve. Odamászok mögé és a hátához simulok. Megpuszilom a vállát.
- Jó sok tetoválásod van - célzok a hátán lévőre. - Hol van még?
- Anne, kérlek, ez most nagyon fontos - fordul felém.

Mielőtt megszólalhattam volna, az ébresztőóra csörrent meg. Norman egyből odanyúlt lenyomni.

- Ha tényleg fontos, akkor majd este megbeszéljük, de most készülnünk kell! - állok fel.
- Anne...
- Ne késsünk el! Megyek és gyorsan lezuhanyzok! - adok neki egy apró csókot, amit nem rest viszonozni.

~~~

A folyosón futunk össze Eva-val és Andrew-val.

- Jó reggelt, sziasztok! - köszönök mosolyogva.
- Jó reggelt! - válaszol kimérten Eva, s végigfuttatja rajtunk a szemét.
- Valami baj van? - rémülök meg. Szólásra nyitja a száját, de Andy megelőzi.
- Csak... összekaptunk egy kicsit - válaszol nyugodt hangon.
- Oh! - lepődök meg.
- Semmi komoly, ne aggódj! - nyugtat Andy, de Eva éles tekintettel néz rá.
- Ja, semmi komoly, de ma este nem alszok Andrew-nál! - jelenti ki.
- Öhm, persze! - remélem nem lehetett kihallani a csalódottságot a hangomból. Csak fél szemmel mertem ránézni Norman-re, de ő csak Andrew-et nézte.

Elindulunk a lifthez, de elég nyomasztó ez a kínos csönd. A hallban már a fél stáb ott vár. Mi Eva-val a háttérmunkásokhoz csatlakozunk, míg a fiúk a színésztársaikhoz. Összenézek Norman-nel, s meglátom az ő szemében is a csalódottságot, hogy ma nem tölthetjük együtt az estét. Apró mosolyt engedek meg felé, amolyan bocsánatkérés képen, holott erről egyikünk sem tehet. Hosszú nap vár ránk, Emily-nek ma lesz az utolsó forgatási napja, s egy vacsorával búcsúztatjuk el, holnap ugyanis utazik haza. Őszintén szólva, abszolút nem bánom. Érzem, hogy a csaj nem bír engem. Pedig nem is ismer.

- Oké, srácok! - szólal fel Greg. - Indulás!

Sóhajtva indulok meg a kijárat felé. Vajon mit akarhatott mondani Norman? A válaszra azonban még várnom kell, főleg, hogy a ma estét nem tudjuk együtt tölteni.