Amerikai álom - 9. fejezet
Anne szemszög
Délután 2 órakor ébredek. A fürdőben elvégzem a szokásos teendőimet. Sokkal jobban érzem magam, mint reggel és már éhes is vagyok. Miután felvettem egy rövidnadrágot és egy toppot hozzá, elhatároztam, hogy elmegyek kimosatni Norman pólóját.
- Jó napot kívánok! - lépek a szálloda recepciójához.
- Jó napot kívánok, hölgyem! Miben segíthetek?
- Van itt a közelben egy mosoda?
- Mosoda? - kérdezi meglepetten.
- Igen.
- Van, igen, balra két utcányira - válaszol homlok ráncolva.
- Köszönöm! - s már lépek is el a pulttól.
Kiérek a szállodából és balra veszem az irányt, ahogy azt a recepción javasolta a férfi. Épp egy Starbucks előtt haladok el, mikor nagyot kordul a gyomrom. Bemegyek hát a kávézóba, s beállok a sorba. Már meg sem lepődök, hogy mennyien vannak. Emlékszem, mikor még Londonban először mentem be egy Starbucksba az osztálytársaimmal. Nem győztük kivárni a sorunkat, annyian voltak. Az emlék mosolyt csal az arcomra.
- Helló szépségem, mit adhatok? - vigyorog egy fiatal srác.
- Szia, egy vajas croissant és egy frappuccinot kérnék elvitelre.
- Kinek adhatom?
- Anne - mosolygok.
- A gyönyörűséges Annenek lesz egy vajas croissant és egy frappuccino! - szól oda a kollégájának.
Kifizetem a croissantomat és a kávémat, s haladok tovább a sorban. Szeretem a Starbucksot. Tetszik a hangulata, hogy a dolgozók kedvesek, vidámak, pörögnek, hogy mindig ráírják az emberek nevét vagy amit kérnek a poharukra.
Megkapom a kért kávémat és croissantomat és már megyek is tovább a mosoda felé. Útközben eszem meg a croissantot, közben a butikokat nézegetem. Az idő nagyon szép, hihetetlen meleg van. Londonban még nyáron sincs ilyen jó idő. A hazámra gondolva egyből eszembe jut apu, hogy még nem is telefonáltam neki. Tuti nagyon dühös rám! Azonnal előkapom a mobilomat, s látom, hogy már 5 nem fogadott hívásom és 2 üzenetem van aputól tegnap óta. Tárcsázom, két csengés után fel is veszi.
- Csak nem eszedbe jutottam, kislányom? - veszi fel a telefont gúnyosan, köszönés nélkül.
- Szia apu! Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de teljesen kiment a fejemből!
- Azt vettem észre! - hallom a hangján, hogy még mindig meg van bántva.
- Tényleg sajnálom, de olyan gyorsan történt minden! - védekezek. - Ahogy megérkeztem a reptérre, már egyből repültünk is tovább Georgia-ba. Feleszmélni sem volt időm, mikor megérkeztünk a szállodába a rendező kiadta az utasítást, hogy fél óra múlva vár mindenkit a szálloda bárjában. Kicsit többet ittam a kelleténél, mert reggel nagyon rosszul voltam, így megengedte, hogy ma még pihenjek, úgy sem dolgoznak az első nap ők sem sokat. Most jutott eszembe, hogy nem hívtalak fel - vallom be. A válasza egy nagy sóhaj.
- Jól van Annie, nem haragszom rád, csak nagyon aggódtam! Egyébként meg beszéltem Evaval, nem mondta, hogy kerestelek?
- Nem - lepődök meg.
- Valószínűleg elfelejtette - sóhajt. - Nem tudom mi van vele mostanában, olyan mint egy szerelmes kamasz. Te nem vettél észre valami furcsát?
- Nem igazán - válaszolok.
- Jól van. Ne haragudj kicsim, de most mennem kell, még dolgozok. Ígérd meg, hogy legalább heti egyszer beszélünk! Nem kérek sokat, csak tudni akarom, hogy mi van veled, hogy érzed magad, oké?
- Rendben apu! Megígérem!
- Jól van kicsim. Szeretlek!
- Én is szeretlek apu!
Közben a mosodához is megérkeztem.
~~~
A mosodában gyorsan végeztem, már a szálloda felé tartok. Jó lenne tudni, hogy Evaék mégis mikor végeznek. A telefonommal babrálok, mikor véletlenül neki megyek valakinek.
- Ne haragudj, nem figyeltem! - szabadkozok egyből.
- Semmi... Anne? - most nézek csak fel az idegenre, aki nem is olyan idegen.
- Daniel, ugye?
- Igen! Nahát, te hogy-hogy itt? - kérdi.
- Én csak... sétáltam egyet - azt még sem mondhatom neki, hogy épp Norman pólóját voltam kimosni. Mit gondolna akkor?
- És hogy-hogy nem jöttél velünk dolgozni?
- Nem éreztem jól magam reggel és Frank elengedte nekem ezt a mai napot. De te, hogy-hogy itt?
- Ja, végeztünk mára - rándítja meg a vállát. - Elég használhatatlan volt ma mindenki a tegnap este után, úgyhogy mára ennyi volt.
- Akkor már Eva is visszaért a szállodába?
- Szerintem igen, minket háttérmunkásokat előbb elengedtek, a színészekkel még volt valami megbeszélni valójuk.
- Akkor rohanok, már biztosan keres engem!
- Várj, én is épp visszafele tartok, csak egy kávéért ugrottam le!
Egész úton beszélgettünk Daniellel. Elmesélte, hogy a kezdetektől dolgozik ebben a csapatban, és hogy milyen jól érzi magát velük. Az elején még senki sem gondolta, hogy ennyire nagy sikere lesz a sztorinak, mára pedig az emberek teljesen odáig vannak a The Walking Dead-ért. Bevallottam neki, hogy én igazából nem tudom, hogy miről szól a történet. Teljesen ledöbbent, de elmondta, hogy egy zombis képregény alapján készül a sorozat, és még egy csomó mindenről beszámolt.
A szállodához érve, teljesen ledöbbenek. Olyan tömeg fogad ott, amilyet még nem láttam. Fotósok tömkelege kattogtatja a gépeit. Közelebb érve ismerem fel Normant és Andrewet. Norman láttán nagyot dobban a szívem, amit magam sem értek. Egy fekete napszemüveg van rajta, farmer ing és egy sötét farmernadrág egy elegánsabb cipővel. Daniel észreveszi rajtam a döbbenetet.
- Szokj hozzá ehhez! - tanácsolja elhúzott szájjal. Azt hiszi a fotósok miatt döbbentem meg ennyire. Részben igaza van, de nagyobb részben Norman miatt, persze erről nem kell neki tudnia.
- Nem tudom, hogy valaha hozzá fogok-e tudni szokni - mondom, magam sem tudva, hogy ezt csak a fotósokra és a felhajtásra értem, vagy Norman látványára is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése