Amerikai álom - 25. fejezet

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy csak most hoztam a kövi részt, de nehéz suli és munka mellett időt szakítanom az írásra. Nem magyarázkodom tovább, nem tudom, hogy mikor tudom hozni az új részt, de ehhez nagyon jó olvasást kívánok, remélem tetszeni fog! És köszönöm szépen a kommenteket, nagyon jól esett, hogy írtatok! :) D. ~

Amerikai álom - 25. fejezet

Norman szemszög

Napok teltek el azóta, hogy Anne apja és öccse hazautaztak. Anne nem viseli valami jól, hogy az apja arra sem méltatja, hogy felvegye neki a telefont. Próbálom nyugtatni és türelemre inteni, hogy adjon neki egy kis időt. Anne állítja, hogy jól van, de én látom rajta, hogy nincs. Sokszor kapom azon, hogy a gondolataiba mélyed, olykor el is sírja magát, de van, hogy mosolyogva réved maga elé, amit nem igazán értek. Aggódom miatta és fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem. Eva és itt van mellette, hogy támaszt nyújtson neki. Anne megköszöni, hogy ennyire aggódunk érte, és váltig állítja, hogy jól van. Néha már az az érzésem, hogy nem is az apjával történtek miatt van ennyire magába fordulva, de hiába kérdezek rá, nem ad egyértelmű választ.

Ráadásul Helena, a fiam anyja is megtudta az újságokból, hogy Anne-nel vagyok együtt. Nagyon kiakadt, és megtiltotta, hogy Mingus eljöjjön meglátogatni. Kiabáltunk egy sort a telefonba, hogy ezt nem teheti meg velem. Kértem, hogy had beszéljek vele, de nem adta át neki a telefont. Próbáltam elmagyarázni neki is, hogy szeretem Anne-t, de mint aki meg sem hallotta. Kiakadt, hogy egy jóval fiatalabb lánnyal vagyok, úgy gondolja ezzel rossz példát mutatok a fiúnknak. Azt mondta, addig nem engedi hozzám Mingust, míg meg nem jön az eszem. Könyörögtem neki, még meg is fenyegettem, de nem hatotta meg. Úgy döntöttem, hagyom had nyugodjon le és majd pár nap múlva újra megpróbálok vele higgadtan beszélni. Anne-nek persze egy szót sem szólta, nem hiányzik, hogy emiatt is magát hibáztassa.

Hajnali 5 óra van, de nem tudok aludni. Az elmúlt napok eseményein jár az eszem. Már felesleges is lenne megpróbálnom visszaaludni, hamarosan amúgy is fel kell kelnem a forgatás miatt. A forgatás... Most már, hogy mindenki tudja, több van köztünk, mint munkakapcsolat, nem is titkoljuk a kapcsolatunkat. Néha elkapok egy két megvető pillantást, de ezekkel nem foglalkozom. A legtöbben viszont kedvesek velünk és gratulálnak nekünk.

Annyira a gondolataimba mélyedek, hogy már csak arra eszmélek fel, hogy Anne kimászik az ágyból és a fürdőbe siet. Megint rosszul van? Pár perccel később sápadtan jön vissza hozzám.

- Jól vagy? - kérdezem halkan. Riadtan kapja rám a tekintetét.
- Azt hittem, alszol - bújik vissza az ágyba. - Jól vagyok, ne aggódj. De azt hiszem tényleg le kell állnom a késő kajálással - próbálja meg elviccelni a dolgot.
- Biztos, hogy csak ennyi az egész? - emelem fel az állát, hogy a szemembe nézzen. - Nem most fordult elő először, hogy rosszul vagy. Talán el kéne menned orvoshoz.
- Jól vagyok Norman, tényleg! - erősködik.
- Anne...
- Norman! Kérlek, ne veszekedjünk! Ha majd rosszul érzem magam, ígérem, hogy elmegyek a dokihoz.
- Jól van - sóhajtok fel. - Féltelek, nem akarom, hogy valami bajod legyen.
- Én is szeretlek! - mosolyog fel rám a mellkasomról, majd egy apró csókot nyom az állkapcsomra.

Belefordulok a mozdulatba, így ajkaink összekapcsolódnak. Felsóhajt, majd beengedi a nyelvemet a szájába. Fölé gördülök, finoman ráengedve a testsúlyomat. Hümmög és lábaival körülfogja a csípőmet magához húzva. Egyszerre nyögünk fel. Folytatnám még tovább is, de az ébresztő hangja megállít benne. Nehezen szakadok el tőle, de muszáj. Panaszosan nyög fel, mire én felkuncogok.

- Tudom édes - döntöm neki a homlokomat az övének. - Este folytatjuk.
- Nem lehet - nyögi. - Éjszaki forgatásunk is lesz ma még.
- Igaz, de a holnapi napunk szabad - mosolygok rá, mire ő is megajándékoz csodás mosolyával. - Gyere, készülnünk kell - kelek ki az ágyból
- Én ma később megyek - fordul az oldalára.
- Hogy-hogy? - lepődök meg.
- Greg-gel megbeszéltem, van egy kis elintézni valóm.
- Elintézni valód? Miről maradtam le?
- Semmiről - válaszolja kitérően.
- Anne... - megyek vissza az ágyhoz és leülök a szélére. - Minden rendben?
- Persze - válaszolja, de nem néz a szemembe.
- Ugye elmondanád, ha valami baj lenne?
- Norman, ne aggódj, nincs semmi baj, csak valamit el kell intéznem, ennyi.
- Jól van - sóhajtok fel, de tudom, hogy valamit titkol.

Miután elvégeztem a reggeli teendőimet és nagy nehezen elköszöntem Anne-től, a hallba megyek a többiekhez. Egyből kiszúrom Eva-t és Andy-t.

- Sziasztok - köszönök nekik.
- Helló haver - ölel meg röviden Andrew, míg Eva csak mosolyogva köszön.
- Anne-t hol hagytad? - érdeklődik Eva. Ez egyre furcsább, azt hittem ő tudni fogja Anne-nek milyen elintézni valója van, de ezek szerint őt sem avatta be.
- Azt mondta, van valami elintézni valója. Abban bíztam, hogy te tudsz valamit, de ezek szerint nem - húzom el a számat.
- Nem tudok semmit - lepődik meg ő is. - De nincs semmi baj, ugye?
- Nem tudom - nyögök fel kétségbeesetten. - Azt mondja, hogy nincs, de érzem, hogy valamit titkol.
- Ne aggódj haver, ha lenne valami, biztosan elmondaná. Lehet, hogy csak valamilyen meglepetéssel készül neked estére - húzogatja a szemöldökét vigyorogva. Eva vállon csapja, mire megjátssza, hogy mennyire fáj neki, majd egy csókban forrnak össze. Igen, már ők sem titkolják a kapcsolatukat, mióta tudják, hogy Greg is tud róluk. Megbeszéltek mindent és amíg nem megy a munka rovására a kapcsolatuk, addig senkinek semmi baja nincs velük sem.
- Remélem, hogy igazad van - sóhajtok, majd lassan mindenki megérkezik a hallba és elindulunk dolgozni.

Anne szemszög

Beszéltem Greg-gel és elkéredzkedtem egy pár órára. Tudni akarta, hogy mi dolgom van munkaidőben, de nem mondhattam el neki, hogy nőgyógyászhoz kell mennem megtudni, hogy valóban terhes vagyok-e. Így csak hárítottam és megígértem neki, hogy nagyon sietek vissza dolgozni. Elengedett, de megkért, hogy ne forduljon elő sűrűn, hogy munkaidőben intézem a magánügyeimet. Megígértem és megköszöntem neki, hogy elenged.

Most pedig itt vagyok a klinika várótermében. Az ujjaimat már nem érzem, annyira tördelem őket az idegességtől. Persze, mint minden nő, én is szeretnék majd gyereket, de nem most. Nem ez a megfelelő időpont arra, hogy terhes legyek. Bele sem merek gondolni, hogy mit fogok csinálni, ha tényleg várandós vagyok. Nem mertem tesztet csinálni, féltem az eredménytől.

- Anne Sturridge? - hallom meg a nevemet.
- Igen... én vagyok - állok fel remegő lábakkal.
- Kérem, jöjjön - mosolyog rám biztatóan a nővérke.

Belépek a rendelőbe, de alig állok a lábamon. Érzem, ahogyan elsápadok és kapkodom a levegőt. A doki feláll és elém sétál.

- Jó napot kívánok, Dr. Charlie Stone vagyok! - mutatkozik be.
- Anne Sturridge - rázom meg a kezét.
- Igen, önnek adta meg Ewan az elérhetőségemet - mosolyog rám nyugtatóan.
- Igen - nyögöm ki nehezen.
- Nos, foglaljon helyet - mutat az asztalánál álló székekre. - Miben segíthetek?
- Én... - tördelem tovább az ujjaimat - azt hisze, hogy... talán... terhes vagyok? - inkább hangzik kérdésnek, mint kijelentésnek.
- Értem. Csinált tesztet?
- Nem... nem mertem - vallom be szégyenkezve. - Tudja, nem igazán tartok most az életemnek annak a szakaszában, hogy gyereket vállaljak - ered meg a nyelvem pánikszerűen. - Ráadásul szedek gyógyszert! Nem lehetek terhes! - pánikolok.
- Jól van, nyugodjon meg Anne! Megvizsgálom és majd utána ráérünk aggódni, ha esetleg terhes lenne.

Bólintok majd elmegyek a paraván mögé levetkőzni. Kényelmetlenül érzem magam a székben, miközben a doki vizsgál. Miután végez, megkér, hogy öltözzek vissza és csinál egy ultrahangot is. Rettentő ideges vagyok, nem merek a monitorra sem nézni.

- Nos, kedves Anne - kezdi a doki, miközben én már a zselét törlöm le a hasamról. - Másoknak ez mindig örömhír, mikor közlöm velük, de úgy látom önnek nem lesz az. Gyermeket vár - mosolyog rám félszegen, én pedig még az eddiginél is jobban elsápadok.