Amerikai álom - 11. fejezet
Anne szemszög
Úristen! Nem vagyok normális! - dőlök belülről a szállodai szoba ajtajának. - Komolyan ezt mondtam neki? És még rá is kacsintottam!? - sopánkodok magamban.
- Minden rendben? - kérdi Eva.
- Persze! - vágom rá egyből. Kétkedve néz rám. - Mehetünk? - terelem el a szót.
- Igen, csak hozom a táskámat.
Megkönnyebbülve sóhajtok fel. Evaval megbeszéltük, hogy elmegyünk kicsit mászkálni a városba, ha már van egy kis szabadidőnk. Vásárolgatunk, majd beülünk kajálni valahova.
~~~
3 órával és fejenként két szatyornyi ruhával később már a pláza egyik kínai éttermében vacsorázunk. Már nagyon éhes voltam, egész nap csak egy croissantot ettem.
- Nem is mondtad, hogy beszéltél apuval - mondom, mikor leültünk egy üres asztalhoz enni.
- Ja igen, elfelejtettem szólni, hogy keresett, ne haragudj! George nagyon mérges volt?
- Egy kicsit kiakadt, igen, de megnyugtattam, hogy minden héten legalább egyszer beszélünk telefonon.
- Nagyon aggódik és félt benneteket - néz rám komolyan.
- Tudom... Amióta anyu... - sóhajtok. - Néha kicsit túlzásokba esik.
- Csak szeret titeket. És szeretne minél több időt eltölteni veled és Peterrel, pont ezért, mert soha nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet.
- Tudom... - sóhajtok. Ez a beszélgetés kissé megölte a hangulatot, de Eva próbálja elterelni a gondolataimat.
- És, van Londonban valaki, aki hazavár? - mosolyog rám.
- Jelenleg nincsen... 1 éve szakított velem a barátom, akivel 4 évig voltam együtt...
- Oh, én nagyon sajnálom... nem tudtam - szabadkozik.
- Semmi gond, Eva - nyugtatom meg. - Már túl vagyok rajta. És jobb is így, hogy nincs senkim, legalább nyugodt szívvel jöttem el otthonról.
- Igazad lehet.
- És neked? Van valakid?
- Nincsen - süti le a szemét.
- Apu szerint olyan vagy, mint egy szerelmes tini. És megmondom őszintén, szerintem is van benne valami. Ki vagy virulva - vigyorgok rá. - Na, mondd el! - nyúzom.
- Jól van, jól van, shh! - csitít el. - Igazából van valaki...
- Tudtam!
- Anne! - szól rám. - Halkabban!
- Oké, oké, de mesélj már!
- Ígérd meg, hogy senkinek sem mondod el! Nem derülhet ki!
- Ígérem!
- Andrew az - suttogja.
- Milyen Andrew? - nézek rá bárgyún. Nem válaszol, csak jelentőségteljesen néz vissza rám. Leesik, hogy kiről beszél. - Az az Andrew? - hüledezek.
- Igen.
- Ez tök jó! Örülök nektek! - ölelem meg ültünkben. - De remélem, jól bánik veled!
- Igen - mosolyog. - Bár elég nehéz így, hogy titokban találkozhatunk csak, és nyilvánosan pedig semlegesnek kell lennünk egymás felé.
- De hát, miért?
- Hogy-hogy miért? Nem tudhatják meg a fejesek, hogy több van köztünk, mint munkakapcsolat.
- Szerintem ez butaság.
- Gondolj csak bele, mi van, ha netán összevesznénk? Kihatna a munkánkra is, hogy nem tudnánk együtt dolgozni. A rendezők Normannek és Emilynek sem örültek, mikor rájöttek, hogy van valami köztük.
- Tessék? - nyúlik meg az arcom.
- Igen, már kb. 1 éve, de Andy szerint csak szex van köztök. Illetve volt.
- Hogy-hogy már csak volt? - kíváncsiskodom, remélhetőleg nem túl feltűnően.
- Nem igazán tudom, Andy csak annyit mondott, hogy Normannek elege lett Emilyből. Állítólag a csaj többet érez Norman iránt. De ez látszott is rajta. Ma viszont a forgatáson elég ramatyul nézett ki Em. Andrew elmondása szerint, Norman tegnap kidobta. És, ha Emily nem fogja tudni kezelni a helyzetet, az baj, ugyanis több közös jelenetük lesz.
- Értem.
- Úgyhogy nem szeretném, ha ez kiderülne és esetleg emiatt elbocsájtanának. Én ugyanis csak egy háttérmunkás vagyok, nem az egyik szereplő. Engem simán kirakhatnak.
- Jól van, Eva, megértettem, és ne aggódj, nem árulom el senkinek - mosolygok. - Én jól laktam - dőlök hátra a székemben.
- Én is. Menjünk, holnap korán kell kelnünk.
Norman szemszög
9 óra van és mi már a forgatási helyszínen vagyunk. Most éppen a lakókocsimban ülök - kivételesen nem osztozkodom senkivel a kocsin -, és próbálok még egy kicsit relaxálni, szürcsölöm a kávémat, s várom, hogy elkezdődjön a mai napi munka. Kopognak. Biztos az egyik asszisztens.
- Igen? - szólok ki csukott szemmel, a szék háttámlájának döntve a fejemet.
- Ne haragudj, nem akarlak megzavarni... - a hang hallatán egyből kipattan a szemem és én magam is felpattanok a székből, minek következtében sikeresen magamra öntöm a forró kávémat.
- Bassza meg! - szitkozódom.
- Jól vagy? - lép közelebb hozzám Anne.
- Nagyon meleg ez a rohadt kávé! - gombolom ki az ingemet.
- Had segítsek! - s már törölgetni is kezdi egy zsepivel a kávé csíkot a mellkasomtól kiindulva a hasamig.
Összerándulok a mozdulatra, mikor a hasamnál jár. A vérem kezd egy bizonyos pontba sűrűsödni. Ha csak egy 10 centivel lejjebb tévedne a keze... Elkapom a kezét, mire ijedten néz fel rám. Enyhítek a szorításon.
- Elég lesz - szűröm a fogaim közt, már igencsak lüktetek odalent. - Köszönöm!
- Oh, ne haragudj - húzza vissza a kezét.
- Semmi gond. Miért jöttél? - viszem a bögrét a mosogatóhoz. Muszáj távolabb kerülnöm tőle.
- Eva küldött, hogy hozzam be neked a ruhákat - mutat a székre tett holmikra - és vegyem le a méreteidet a biztonság kedvéért.
Megdermedek. Hogy Anne vegye le a méreteimet? Ilyen felfokozott állapotban?
- Miért van erre szükség? Tudja a méreteimet.
- Igen, de azt mondta, hogy egyrészt nekem is gyakorlás, másrészt meg mi van, ha híztál vagy éppen fogytál a tavalyi méreteidhez képest.
- Hidd el, ugyan azok a méreteim - győzködöm, kizárt, hogy pont most vegye le a méreteimet.
- Én elhiszem Norman, de ezt a feladatot kaptam - rántja meg a vállát.
- Mi lenne, ha másnak vennéd le a méreteit? - kapaszkodom az utolsó mentőövembe.
- Mégis mi bajod van? Velem van problémád? - kérdezi kétségbeesve. - Akkor mondd meg, és ne ócska kifogásokat keress! - lép mellém a mosogatóhoz.
- Nincs semmi bajom, főleg nem veled!
- Akkor? Miért viselkedsz így?
- Csak ez most... nem alkalmas! Menj valaki máshoz gyakorolni!
- Tessék? - képed el. - Na jó, ide figyelj Norman! Nem tudom, hogy mi bajod van, de kérlek had vegyem le a méreteidet és már itt sem vagyok! Ez az első napom és nem szeretném, ha már is elküldenének, mert te nem engeded meg, hogy végezzem a munkámat!
- Jól van! Le akarod venni a méreteimet? - állok szembe vele és nézek mélyen a szemébe. - Akkor tessék! Tedd a dolgodat! - emelem fel a hangomat.
Megszeppenve néz rám, de egyből hozzá lát a feladatához. Először a vállszélességemet méri le, majd feljegyzi a papírjára, s így megy sorba, míg a csípőmhöz nem ér. Bármennyire is próbáltam erőt venni magamon, s lehiggadni, nem ment. Egyre csak lüktetett a férfiasságom, főleg mikor Anne keze arra tévedt. Előttem térdelve akarja levenni a csípő és a lábhossz méretemet, mikor neki is feltűnik, hogy igen csak dudorodok elöl. Egyből felkapja rám a fejét, én pedig felnyögök, egyrészt a látványtól, ahogy Anne előttem térdel, másrészt pedig szégyenemben. Anne zavartan és fülig vörösödve áll fel.
- Ne haragudj, én nem...
- A méreteimet akartad, akkor fejezd be, amit elkezdtél! - nézek rá dühösen. Nem ellenkezik, még mindig zavarban térdel vissza elém.
Nem a csípőmhöz tér vissza, előbb a lábam hosszát méri le. Csak eztán tér át a kritikus pontra. Próbál gyors és szakszerű mozdulatokkal mielőbb végezni, de remegő kezei nem hagyják.
- Kész vagyok - áll fel lesütött szemekkel.
- Én is, teljesen - szalad ki a számon.
Rám kapja a tekintetét és percekig csak nézünk egymás szemébe. Teljesen elbűvöl ez a lány.
- Mennem kellene - suttogja.
- Igen, nekem is el kellene mennem - jegyzem meg gúnyosan, mire még jobbal elpirul.
Újra szólásra nyitná a száját, de megelőzöm.
- Muszáj megtennem - nyögöm ki, majd közelebb lépek hozzá, megfogom a csípőjét, magamhoz rántom és megcsókolom. Hosszan és mélyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése