Amerikai álom - 12. fejezet
Anne szemszög
Megcsókolt. Tényleg megcsókolt?! És még mindig csókol. Egyszerre érzéki és erőteljes. Nála van az irányítás, ez kétségtelen. Sosem volt még részem ilyen csókban. A volt barátomé annyira más volt. Az övé inkább nyálas és kellemetlen volt. Normané viszont... Már-már azt mondanám, hogy tökéletes.
Akkor kapok csak észbe, hogy mit is csinálunk, mikor a fenekem alá nyúlva fel akar emelni a ölébe. A mellkasánál fogva tolom el magamtól.
- Mit művelsz? - kérdezem döbbenten. Saját magamon is meglepődök. Nem vagyok normális!
- Tetszel nekem és vonzódom hozzád - vallja be. - Nem találkoztam még ilyen nővel, aki ennyire megfogott volna és...
- Hagyd abba! - szólok rá. - Ez biztosan csak egy pillanatnyi zavar volt a részedről.
- Nem! Nekem tényleg...
- Elég! - kiálltok rá. - Vegyük úgy, hogy ez meg sem történt és felejtsük el. Több ilyen nem fordulhat elő! Most pedig megyek - jelentem ki.
Elmegyek mellette, mikor a kezem után kap, de megszólalni nem tud, mert egy kopogás szakítja félbe.
- Norman, 2 perc és kezdünk - szólnak be az ajtón.
- Rendben! - kiállt ki Norman.
- Engedj el, kérlek! Dolgom van.
- Anne, ezt meg kell beszélnünk!
- Nincs mit megbeszélnünk! Nem történt semmi - nézek rá kimérten.
Meg vagyok rémülve. A saját és Norman érzéseitől is. Nem tudok kiigazodni magamon. És Normanen sem. Eddig magamnak sem mertem bevallani azt, amit most ő is kimondott nekem. Hogy vonzódik hozzám és tetszem neki. Én is hasonlóan érzek iránta, csak eddig ezt próbáltam elnyomni magamban. Nem érezhetek így iránta! Az apám lehetne! És nem mellesleg az is folyamatosan ott cseng a fülemben, amit Eva mondott a saját kapcsolatáról. Hogyha ez kiderül, akkor akár ki is rúghatják. Engem meg pláne, csak egy gyakornok vagyok!
Elengedi a kezem. Megbántottam. Ez tisztán látszik az arcán. Már éppen bocsánatot kérnék, mikor elfordul tőlem, a ruhájához lép és parancsolóan köpi felém a szavakat.
- Hozz nekem egy normális kávét! Egy cukorral és hideg legyen!
- Norman...
- Nem voltam elég világos? - néz rám. Nem értem a viselkedését, csak bólintok és már megyek is ki a lakókocsiból.
Talán jobb is így. Meg kell tartanunk a 2 lépés távolságot. Bármennyire is nehéz lesz...
Norman szemszög
Az Istenit! - szitkozódom magamban, miközben rácsapok az asztalra. Egy barom vagyok! Miért kellett megcsókolnom és bevallanom, hogy vonzódom hozzá? Nem csodálom, hogy megrémült. Nem kellett volna olyan csúnyán beszélnem vele, mikor a kávét kértem. Egy szemét, barom állat vagyok! - ostorozom magam, mikor újabb kopogtatás zavar meg.
- Norman, felvétel!
- 2 perc és megyek! - kiálltok ki.
Dühösen állok neki öltözni. Általában szeretek Daryl szerepébe bújni, de most semmi kedvem hozzá. Nagyon sóhajtva lépek ki a kocsi ajtaján, próbálván lenyugodni, de a dühömet csak még jobban felkorbácsolja Anne és Daniel látványa, ahogyan a srác éppen Anne hátát simogatja és nagyon közel hajolva beszél hozzá. Nem bírom ki, hogy ne szóljak oda nekik!
- Kész van már a kávém? - szólok oda Annenek flegmán, miközben elhaladok mellettük, meg sem várva a válaszát.
Egy valami azért feltűnik... Könny csillog Anne szemében. Most még szarabbul érzem magam. Mekkora egy szemétláda vagyok! Én nem akarom bántani Annet, csak a dühömet próbálom meg levezetni rajta. Bocsánatot kell kérnem tőle.
- Norman! - szólít fel Greg.
- Igen?
- Szeretnénk elkezdeni forgatni, de te még a sminkesnél sem voltál! Kapd össze magad! - szól rám.
- Ne haragudj Greg, nem ébredtem valami jól - füllentem. - Igyekszem összeszedni magam.
- Nem érdekelnek a kifogások, mostantól keményen elkezdünk melózni! Amíg te a sminkben vagy, addig felveszünk egy másik jelenetet. Teljes koncentrációt kérek, és ez mindenkire vonatkozik - néz körbe maga körül.
- Oké - indulok el a sminkes lakókocsiba.
Ott viszont újabb meglepetés fogad. Anne áll a szék mellett, kezében egy pohárral - feltételezem a kávém van benne.
- Gyere Norman, gyorsan felkenünk rád egy kis "koszt" - int Daniel a szék felé. A kosz alatt érti Daryl sminkjét, akit általában koszosan és izzadtan lehet látni a sorozat alatt.
- Meghoztam a kávéját - nyújtja felém rezzenéstelen arccal.
Én viszont összerezzenek, mikor meghallom a kimért hangját és azt, hogy magázott. Már éppen szólásra nyitom a számat, mikor Daniel újra megszólal.
- Norman, mint tudod Anne gyakornokként van itt, mint jelmeztervező, de megtudtam, hogy remekül sminkel is. Úgyhogy ma ő fog nekem segíteni a sminkelésben, ezzel ő is gyakorol és kíváncsi vagyok rá, hogy mit tud - mosolyog Annere. - Szóval, ha megengeded, akkor én át is adlak neki.
- Rendben, persze - miért is tiltakoznék?
- Én is itt leszek és segítek, ha kell, de hagynám Annenek, hogy kibontakozzon. Itt vannak a sminkek, amiket használni kell Darylnél - int az asztal felé. - És itt van egy korábbi kép Daryl karakteréről - ad a kezébe egy képet - valami ilyesmit kellene neked is összehoznod.
- Rendben, menni fog - villant fel egy mosolyt Anne.
Elhelyezkedem a székben és csukott szemmel, izgatottan várom, hogy Anne munkához lásson. Az arcommal kezdi. Élvezem, mikor a keze hozzá ér az arcomhoz, amikor megtámasztja rajta, miközben sminkel. Az arcommal hamar elkészül, utána jön a karom. Kopognak.
- Daniel, tudnál jönni egy kicsit? - nyit be egy asszisztens. - Kellene egy kis smink igazítás a zombiknak.
- Azonnal megyek. Anne elboldogulsz egyedül is, ugye?
- Öhm, én már kész is vagyok - válaszol. Daniel közelebb lép és végig néz rajtam.
- Ezt itt - mutat egy pontra a karomon - jobban satírozd el és utána kész vagy.
Daniel kimegy, mi pedig ketten maradunk. Anne menekülne, ezt tisztán érzem rajta. És zavarban is van. Itt a tökéletes alkalom, hogy bocsánatot kérjek tőle.
- Kérlek, ne haragudj - súgom felé, míg a karom fölé görnyedve igazgatja a sminket. - Szörnyen nagy bunkó voltam, nem akartalak megbántani, csak dühös voltam rád.
- Miért volt dühös rám? - kérdezi, rám sem nézve. Már megint magázódik.
- Ne magázz már, kérlek! - nyögök fel.
- Csak megadom a tiszteletet egy idősebb ember felé - néz a szemembe. Ez nagyon rosszul esett. Ezt ő is észre veszi, mert egyből megváltozik az arca.
- Tudom, hogy jóval idősebb vagyok nálad, nem kell emlékeztetned. De azt is tudom, hogy mit akarok és amikor megcsókoltalak éreztem, hogy te is ugyanazt akarod - állok fel a székből és az asztalhoz szegezem. Szaporábban veszi a levegőt. - Ezt nem lehet megjátszani - súgom felé.
- Norman... - remeg meg a hangja.
- Tudom, Anne, tudom... - döntöm homlokomat az övének. - De akkor is ezt érzem, és tudom, hogy te is.
Csak pár centi választja el a szánkat egymástól. Nem akarom megint ráerőltetni az akaratomat, így csak egy apró puszit nyomok a szájára, de nem távolodom el túlságosan tőle. A lélegzetünk keveredik. Várok, hogy most ő tegye meg a következő lépést. És bízom benne, hogy nem lök el magától.
Hál Istennek pont az ellenkezőjét teszi. Rásimítja tenyerét az arcomra és közelebb von magához. A számra tapad és felnyög. Ez engem is felbátorít, a fenekébe markolok és felültetem az asztalra. Egyik kezemmel a hajába túrok, másikkal pedig a csípőjét simogatom, markolászom. Próbálok gyengéd lenni vele, de nem megy, minél többet és többet akarok belőle. Ahogy érzem ő is így van velem, mert ő is a hajamba kap. Nyelveink csak úgy táncolnak egymással. Csípőjén lévő kezemmel nyúlok be a pólója alá, mikor az ajtó csapódására mind a ketten megriadunk és úgy engedjük el egymást, mintha tűzzel égetnének.
- Szerencsétek van, hogy én nyitottam rátok és nem valaki más - néz ránk rosszallóan Andrew. - Haver, ideje lenne jönnöd, Greg már türelmetlen.
- Máris megyek - túrok a hajamba. Andrew nem vár meg, előre megy. - Anne...
- Ne... - kezdi, majd leugrik az asztalról. Nem, nem, nem! Nem teheti ezt velem megint! Nem lökhet el újra magától!
- Ne csináld ezt megint, kérlek! - fogom meg a kezét.
- Menned kell - húzza el magát. - Majd... beszélünk - néz rám. - A szállodában.
Azzal fogja magát és kimegy a kocsiból. Nagyot sóhajtva megyek utána én is. Hosszú még a mai nap, de hogy fogom végig csinálni, mikor folyton csak rá tudok gondolni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése