Amerikai álom - 24. fejezet

Sziasztok! Idén ez lesz az utolsó fejezet, sajnos nincs időm írni. :( Remélem tetszeni fog! :) Jó olvasást kívánok hozzá! D. ~

Amerikai álom - 24. fejezet

Norman szemszög

Mióta Anne visszament a szállodába használhatatlan vagyok. Nem tudok a munkára figyelni és ennek sajnos a többiek is isszák a levét, mert nem tudunk haladni. Greg megelégelve ezt, elengedett, hogy én is visszamehessek a szállodába. Addig felvesznek olyan részeket, ahol Daryl nem szerepel.

Már Anne-ék ajtaja előtt állok és várom, hogy beengedjenek. Nem telik el két perc a kopogásom óta, s Eva már nyitja is az ajtót.

- Norman? - lepődik meg. - Végeztetek a munkával? - tártja ki előttem az ajtót.
- Nem - lépek be -, Greg elengedett, mert nem haladtak miattam a munkával. Nem bírtam oda koncentrálni - magyarázom. - Hol van Anne? - nézek körbe.
- Alszik, eléggé kimerült.
- Bemegyek hozzá.

Halkan nyitom ki az ajtót, még véletlenül sem akarom felébreszteni. Óvatosan fekszem le mellé az ágyba, s finoman simítom a kezemet a hasára. Belepuszilok a nyakába és hozzábújok. Anne mocorogni kezd.

- Hmm, mmm - fordul felém álomittasan.
- Szia - súgom felé. - Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni - adok egy apró puszit a szájára.
- Hány óra? - krákogja.
- 1 óra körül lehet.
- Hogy-hogy máris itthon vagy?
- Aggódtam miattad és Greg szó szerint utánad zavart - kuncogok.

Látok némi rosszallást a szemében, de boldogan nyújtja felém a száját egy csókra. Nem tagadom meg tőle, közelebb hajolok hozzá. Egymás szájára tapadunk, elmélyítem a csókot. A nyelvem bebocsájtást kér, s meg is kapja. Felnyögök, Anne pedig elégedetten sóhajt. Fölé lendülök és ráeresztem a testsúlyomat. Anne keze becsúszik a pólóm alá, a hátamat simogatja, amitől engem kiráz a hideg. Nem szívesen, de megszakítom a csókot és a homlokának támasztom az enyémet.

- Hogy érzed magad? - nézek egészen közelről a szemébe.
- Most már sokkal jobban. Csak ki kellett aludnom magamat.
- Biztos, hogy nem kellene elmenni orvoshoz? Egy vérvételre esetleg, vagy...
- Norman! - szól rám. - Jól vagyok, édesem! - simítja a tenyerét az arcomra, én pedig belecsókolok.

Nem szoktuk egymást így becézni, de be kell, hogy valljam, tetszik. El is mosolyodom.

- Min mosolyogsz? - bújik oda a mellkasomra Anne, miután legördülök róla.
- Szerintem most először mondtad nekem, hogy édesem - vigyorgok rá.
- Nem tetszik?
- Dehogynem! Nagyon is tetszik... szerelmem! - súgom felé.

Látom, ahogy Anne lélegzete elakad egy pillanatra. Újra megcsókolom és csókolnám tovább is, ha nem szakítana félbe minket egy dühös hang. A nappaliból George hangja szűrődik be a szobába. Anne ijedten kapja az ajtó felé a fejét. Már kelne is ki az ágyból, de visszatartom egy percig.

- Anne! - nézek komolyan a szemébe. - Minden rendben lesz!

Bólint, majd kilépünk az ajtón. Mind a ketten felénk kapják a fejüket. Eva aggódva néz ránk, de főleg Anne-re, George pedig dühtől szikrázó szemekkel.

- Mi a franc... - morogja Anne apja.
- Apa, kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam!
- Mit akarsz ezen megmagyarázni? - morogja. - Látom, amit látok! Hogy egy velem egykorú férfival vagy együtt!
- Apa, ez... - túr a hajába Anne.
- Látod? Te sem tudsz mit mondani!
- Uram, mi lenne, ha leülnénk és nyugodtan megbeszélnénk a dolgokat? - szólok közbe.
- Te ebbe ne szólj bele! - lép felém dühösen.
- Szeretem! - kiállt fel kétségbeesetten Anne. Mind a hárman rákapjuk a tekintetünket. - Szeretem őt apa, és ezen nem tudsz változtatni!
- Hah! - horkan fel az apja. - Még, hogy szereted! Ez csak valami múló szeszély! Majd, ha már otthon leszünk elfelejted ezt az egészet és...
- Otthon leszünk? - kérdezi elhűlten szerelmem. Megdermedek és feszülten nézek George-ra.
- Igen - néz keményen Anne szemibe. - Holnap délben megyünk haza! És te is jössz Anne!
- Apa, én itt dolgozom! Nem mehetek csak úgy el! És nem is akarok! - ellenkezik Anne.
- Vagy hazajössz velünk holnap és elfelejtjük ezt az egészet, vagy többé nem akarlak látni! - válaszolja nyugodt, rideg hangon George.

A szobában megfagyott a levegő. Eva, aki eddig csendben állt kettejük között, most felszisszent és szúrós szemekkel néz a bátyjára, aki ezzel mit sem törődik. Anne zihál mellettem és észrevétlenül kezdenek el folyni a könnyei. Fel nem tudom fogni, hogy egy apa, hogy tudja ezt mondani a gyerekének. Belehalnék, ha nem lehetnék Mingus életének a része.

- Ne mondd ezt! - suttogja remegő hangon.
- Választhatsz Anne! Vagy maradsz és nem látsz többet minket, vagy hazajössz velünk és elfelejted ezt a... viszonyt - ejti ki undorodva a szót. Anne csak rázza a fejét.
- Ne kényszeríts rá, hogy válasszak! Szeretem őt, tiszta szívemből és téged is szeretlek! - zokog fel mellettem és közelebb lép az apjához. - Ne kelljen választanom köztetek!
- Úgy látom, te már választottál - néz rá lekicsinylően. - Ha ezt anyád látná... Tudtam, hogy nem kellett volna elengedjelek ide. Téged is megfertőzött Amerika. És te, Eva! Kértem, hogy vigyázz rá!
- George, túldramatizálod a helyzetet! Majd, ha megnyugszol mindent másképp fogsz látni, és te is észreveszed, hogy Anne valóban szerelmes, talán életében most először! És Norman jól bánik vele, jobban mint egy húszon éves kölyök!
- Nem érdekelnek a kifogások, Eva! Csalódtam benned, ahogyan Anne-ben is.

Anne nem válaszol már az apjának, csak maga elé mered nekem dőlve, és potyognak a könnyei. Az apja ezzel mit sem törődve az ajtóhoz sétál.

- Viszlát Anne! - néz vissza rá, majd kisétál az ajtón, de bízom benne, hogy a lánya életéből nem.

Anne összetörve zokog fel, elkapom, mielőtt a padlóra esne. Megkérem Eva-t, hogy vegye át tőlem és George után sietek. A liftnél érem utol.

- George! - szólok utána. - Kérem, várjon egy percet! - nem vesz rólam tudomást. - Tudom, hogy nehéz önnek elfogadnia, hogy a lánya egy 45 éves férfival van együtt, aki gyakorlatilag az apja is lehetne... De kérem, ne kövessen el hibát! Ne lépjen ki az életéből!
- Akkor lépj ki te az életéből! - pördül felém dühösen. Egy kissé hátra hőkölök, meglepődöm azon, hogy egyáltalán válaszra méltat.
- Nem tehetem. Szerelmes vagyok belé! Az életemnél is jobban szeretem!
- Hah! - horkan fel, majd visszafordul a lift felé. - Szerelem!? Majd, ha jön egy másik nő, aki miatt elhagyod, jusson eszedbe ez a beszélgetés!
- Soha nem fogom elhagyni! Szerintem nekem nagyobb félnivalóm van, hogy Anne engem cserél le egy fiatalabbra.
- Bárcsak úgy lenne - motyogja az orra alatt, de így is meghallom. Sóhajtok.
- Elhiszem, hogy nem kedvel engem. De kérem, adjon egy esélyt!
- Nem.
- Jól van, ha engem nem is fogad el, legalább Anne életéből ne lépjen ki! Később nagyon meg fogja bánni, hogy nem volt jelen. Ha én nem lehetnék a fiam életének a része... nem is tudom, mit tennék. Valószínűleg beleőrülnék.
- Szóval még egy fiad is van - horkan fel. Megint felsóhajtok. Megfogta a lényeget...
- Úgy látom, tényleg feleslegesen jártatom itt a számat... Sajnálom, hogy így látja az egészet. Meg fogja bánni, hogy csak így kisétál a lánya életéből. És lehet, hogy akkor már késő lesz.

Nem válaszol, belép a megérkező liftbe, s maga elé mered. Reménykedem benne, hogy elgondolkodik azon, amit mondtam és nem megy csak így el. Anne-nek nagy csalódás ez így is, hogy az apja így áll hozzánk. De, ha most még csak így ki is sétál az életéből... Össze fog törni.

Mélyet lélegezve megyek vissza a szobába, hogy Anne mellett legyek és vigaszt adjak neki. Már, ha ezek után meg lehet vigasztalni egy összetört lányt, aki valószínűleg hatalmasat csalódott az apjában.

Amerikai álom - 23. fejezet

Sziasztok! Itt az újabb rész, jó olvasást kívánok! :) D. ~

Amerikai álom - 23. fejezet

Anne szemszög

Halk szólongatásra ébredek. Lassan nyitom fel a szemeimet. Megköszörülöm a torkomat, teljesen ki van száradva.

- Annie? - hallok egy suttogást. Oldalra fordítom a fejemet, Eva és Norman ülnek a kanapé mellett.
- Hogy érzed magad? - kérdezi nagynéném.
- Szomjas vagyok - krákogom. Norman már nyújt is felém egy üveg vizet. - Mi történt?
- Elájultál. Hívtunk orvost, már úton van - válaszol Norman.
- Jól vagyok, nem kell orvos! - próbálok meg felülni a kanapén, de gyenge vagyok.
- Maradj nyugton! - szól rám Eva, Norman pedig óvatosan segít felülni.

Kopognak az ajtón, Norman kiszól, s egy idegen férfi lép be rajta. Biztos az orvos...

- Jó napot kívánok, Dr. Ewan Miller vagyok!
- Jó napot doktor úr! - lép felé Norman. - Norman Reedus.
- Eva Sturridge - nyújtanak kezet. - Az unokahúgom, Anne - mutat be. - Elájult - magyarázza - és mostanában nincs túl jól.
- Eva! - szólok rá.
- Értem. Megtennék, hogy magunkra hagynak, amíg megvizsgálom a hölgyet?
- De... - akadékoskodna nagynéném.
- Persze, doktor úr! - tereli ki Norman a lakókocsiból Eva-t.

Miután elhagyják a kocsit, a doki a mellettem lévő székre pakolja a táskáját.

- Hogy érzi magát, kedves Anne?
- Jól vagyok, csak felfújják a dolgot! - forgatom a szemeimet.
- Úgy gondolja, hogy egy ájulás nem olyan nagy dolog? - néz rám komolyan, miközben előveszi az eszközeit.
- Nem gondolom úgy - pirulok el szégyenemben. Igaza van, komolyabban kéne vennem a dolgot.
- Rendben, akkor most mondja el mi történt.
- Az apám megtudott valamit, amit nem így kellett volna megtudnia, idejött és kiabált velem. Kértem, hogy ne itt, mindenki előtt csinálja a fesztivált. Veszekedtünk, majd elmentek az öcsémmel és... gondolom elájultam.
- Értem. Még mindig nagyon sápadt, biztosan jól érzi magát?
- Egy kicsit még szédülök és hányingerem van. Biztosan a tegnapi kajától, reggel sem voltam jól, hánytam.
- Korábban nem volt rosszul?
- De, az előző hónapban, mikor a menstruációm... - hallgatok el hirtelen és lefagyva ülök.
- Igen? - néz rám kérdőn a doki.
- Szóval, akkor jött meg és jobban görcsöltem, mint általában. Csak a fájdalomtól hányhattam, aludtam pár órát és jobban is lettem.
- És ez mikor volt? Azóta menstruált már?
- Nem... a jövőhéten kell megjönnie - suttogom, de a szívem hevesebben kezd verni. - Doktor úr, lehetséges, hogy fogamzásgátló mellett teherbe essek?
- Kicsi rá az esély, de igen, lehetséges - bólint határozottan. - Mikor volt utoljára nőgyógyásznál?
- Mióta eljöttem otthonról, azóta nem. Az otthoni orvosom előre adott 6 havi receptet.
- Értem. Érdemes lenne felkeresnie egy orvost, talán erősebb gyógyszerre van szüksége. Ismerek egy nagyon jó nőgyógyászt, megadom az elérhetőségét - vesz elő egy papírt és tollat. - Hivatkozzon nyugodtan rám.

Kopogás szakít félbe minket, Norman dugja be a fejét, én pedig gyorsan zsebre vágom a papírt.

- Minden rendben van? - kérdezi aggodalmasan.
- Igen, kérnék még pár percet - válaszol a doktor.

Norman bólint, majd becsukja az ajtót.

- Minél előbb keresse fel a nőgyógyászt! - tanácsolja, majd összepakol.
- Köszönöm doktor úr! - hálálkodom.
- Igazán nincs mit - ráz velem kezet, majd elbúcsúzik.

Ahogy a doki elmegy, már jön is be a lakókocsiba Eva és Norman.

- Mit mondott? Nincs semmi baj, ugye? - kérdezik.
- Nincs semmi... baj - válaszolom nehezen. - Csak pihennem kell.
- Biztos minden rendben? - ül le mellém Norman és kisimítja a hajamat az arcomból.
- Igen, minden rendben - suttogom, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy terhes legyek. - Szeretnék visszamenni a szállodába. Lepihennék.
- Természetesen, beszélek Greg-gel és visszamegyünk! - áll fel Norman.
- Nem - fogom meg a kezét. - Téged úgysem fog elengedni és lehet jobb is lenne, ha nem látnának most minket együtt.
- De...
- Majd én visszakísérem őt, Norman! - nyugtatja meg nagynéném. Norman húzza a száját, de bólint.
- Ha bármi gond lenne... - rázza meg a fejét.
- Nem lesz! - simítom tenyeremet az arcára.
- Azonnal hívjatok! - néz szigorúan Eva-ra, majd belecsókol a tenyerembe. Egymás szemébe nézünk, megborzongok.
- Kint megvárlak - mondja Eva zavartan.

Egyikünk sem válaszol, még mindig egymást nézzük.

- Kérlek várj meg és csak utána beszélj apáddal. Szeretnék ott lenni.
- Szerintem jobb lenne, ha csak én beszélnék vele - sóhajtok.
- Kérlek Anne! Nem hagylak magadra!
- Jól van - egyezek bele.

Megcsókol, mélyen, érzelmesen. Nehezen, de elszakadunk egymástól. Félve lépek ki a lakókocsiból. Nem merek körbenézni, mégis felemelem a fejemet. Feltűnően nem néz ránk senki sem. Ettől függetlenül érzem, hogy égni kezd az arcom. Norman a kezembe csúsztatja a kezét és megszorítja. Nagyra tágult szemekkel nézek fel rá, ő csak biztatóan mosolyog vissza rám. Most kezdem csak igazán megérteni, hogy ő tényleg felvállalna engem mindenki előtt, ezzel a tettével is ezt bizonyítja. Ha lehet, most csak még jobban beleszerettem.

Amerikai álom - 22. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az újabb részt. A következő rész valószínűleg csak Novemberben érkezik. :( Sajnálom, de ez az Október most nagyon húzós, nincs időm írni. Ehhez kellemes olvasást kívánok, a kövivel pedig igyekezni fogok, hogy legalább a hónap közepéig hozzam! :) D. ~

Amerikai álom - 22. fejezet

Anne szemszög

A szállodába érve a recepción egy levél vár minket Eva-val. Elbúcsúzunk apuéktól és megyünk a saját szobánkba. Csak ekkor nyitjuk ki a levelet.

Eva, Anne!

Változott a holnapi menetrend. Hajnali 4-kor indulunk forgatni!

Szép estét!

Greg

Mindössze ennyi áll a levélben. Mélyet sóhajtok. 11 óra van. Kb. 4 órát, ha fogok aludni. Nagynénémen is látom a nemtetszést. Egyikünk sem lesz valami kipihent holnapra. Aznap este már nem beszélünk sokat, csak gyorsan lezuhanyzunk mind a ketten és lefekszünk aludni. Hamarosan úgyis csörögni fog az ébresztőóra.

~~~

Hajnali 3-kor ébreszt az minket az óra. Annyira kómás vagyok, hogy azt sem tudom hirtelen, hogy hol vagyok. Szédülök is egy kicsit és a gyomrom sem az igazi. Émelyegve megyek ki a fürdőbe, a tegnapi vacsora a WC-ben landol. Eva aggódva jön utánam.

- Jól vagy Annie? - kérdi.
- Igen - krákogom. - Tudtam, hogy nem kellett volna megennem még egy adag tiramisut - húzom el a számat undorodva.
- Hozd rendbe magad, utána én is gyorsan lezuhanyzok és mehetünk is.

Csak egy bólintásra futja tőlem. Megmosom az arcomat és a fogamat, majd gyorsan lezuhanyzok. Nem érzem túl jól magam, de össze kell, hogy szedjem magamat. Eva is gyorsan elkészül és már megyünk is le a hallba. Nincs még mindenki lent, addig is, úgy döntünk Eva-val, hogy írunk egy levelet apuéknak és azt a recepción hagyjuk. Megírtuk benne, hogy beszélünk Greg-ékkel, s küldünk egy SMS-t, ha jöhetnek a forgatásra. A címet is üzenetben fogják megkapni.

~~~

Már órák óta forgatunk, mikor Greg végre szünetet rendel el. Mindenki egyből a kajás sátor felé veszi az irányt. Mi Eva-val előbb Greg-hez megyünk.

- Hello Greg! - köszönünk nagynénémmel.
- Sziasztok! Ti nem mentek reggelizni?
- De, mindjárt megyünk mi is, csak kérdezni, vagyis inkább kérni szerettünk volna valamit - kezd bele Eva.
- Miben tudok segíteni?
- Tudod, itt van a bátyám George és az unokaöcsém Peter, és hát, Pete nagyon szeretné megnézni, hogy hogyan zajlik a forgatás. Imádja a sorozatot, odáig van Daryl-ért és...
- Ne is folytasd! Tudok róla - mosolyog. - A fiúk már megkértek, hogy engedjem be a kis srácot a forgatásra.
- Akkor? Bejöhetnek?
- Nem is tudom, Eva... Ha eljár a szája a haverjainak... - húzza el a száját.
- Nem fog, Greg, ezt megígérhetem! Értelmes srác, tudja, hogy csak úgy jöhet ide, ha rendesen viselkedik és nem pletykál.
- Jól van, de a ti felelősségetek! - néz ránk szigorúan. - Bejöhet, de nem egész napra, remélem ezt megértitek - sóhajtja.
- Természetesen, Greg, köszönjük! - mosolyog Eva.

Ezután mi is a reggelizők felé vesszük az irányt Eva-val. Közben elküldöm apunak SMS-ben a címet, hogy hova kell jönniük. Várok pár percet, hátha válaszol rá, de nem teszi. Összeráncolom a szemöldököm. Aludnának még? Kizárt dolog, 8 óra is elmúlt már, és Pete biztosan nagyon be van már zsongva. Vállrándítva zsebre vágom a telefonom. Ha jönnek jönnek, ha nem nem.

~~~

Éppen Norman ruháját igazgatom és kenem össze kosszal, mikor nagy ricsajt lehet hallani. Összenézünk Norman-nel, s elindulunk megnézni, hogy mi történik. Aput látom meg először, kezében egy újsággal és nagyon dühös. Eva próbálja csitítani, Pete meg csak értetlenül áll. Lassan kezdenek köréjük gyűlni. Már Greg is feléjük tart. Ajjaj, ebből semmi jó nem fog kisülni! Megkérem Norman-t, hogy maradjon itt.

- Mi folyik itt? - lépek melléjük. - Apu, mi történt?
- Anne... - néz rám aggódva nagynéném, de apu közbe szól.
- Ezt inkább én kérdezném tőled! - vágja hozzám dühösen az újságot.

Semmit sem értve, nézek rá az újságra, majd egyből el is sápadok. A címlapon Norman és én vagyunk lefotózva. Ő lenne Norman Reedus új barátnője? - áll a szalagcímen.

- Elmagyaráznád, hogy mi ez az egész, Anne? - kérdezi dühösen apu.
- Én... ez... - dadogok. Teljesen le vagyok sokkolódva.
- Ezt nem itt kellene megbeszélnünk! - néz körbe Eva.
- Rohadtul nem érdekel, hogy ki hallja meg és ki nem! Tudni akarom, hogy mi folyik itt! Mi van közted és e között az ember között?!
- Apu, kérlek! - nézek könyörögve rá, majd a körénk gyűlt tömegre. - Ne itt! Majd este mindent elmondok! - indulok meg, de elkapja a karomat.
- Magyarázatot követelek, Anne!
- Apu, ez fáj... - próbálom elhúzni a karomat, de szilárdan tart.
- Anne! - hallom meg magam mögül Norman hangját.
- Ó, szóval Ő lenne az! - néz Norman-re. - Hogy merészelted elcsábítani a lányomat? - támad neki.
- Apa, kérlek! - kérlelem, már mindenki minket néz. Nem értem, Greg miért nem avatkozik közbe?
- A lányod lehetne! Hány éves vagy egyáltalán? - kérdezi, de Norman nem válaszol.
- Jobb lenne ezt nyugodt körülmények között megbeszélni - válaszol higgadtan.
- Elnézést, de mi folyik itt? - lép végre közbe Greg. - Ez itt egy forgatás, kérem, hogy hagyja el a helyszínt, ha nem tud viselkedni vagy hívom a biztonságiakat!
- Beszédem van még veled! - mutat rám apu, majd Peter-t magával víve elmennek.

Úgy érzem menten elsüllyedek szégyenemben. Körbe nézek, de bár ne tettem volna. Mindenki döbbenten néz ránk, vannak akik összesúgnak, s látok gúnyos és megvető pillantásokat is. Érzem, hogy elvörösödök, s azt kívánom, bárcsak megnyílna alattam a föld. Észre sem veszem, hogy folynak a könnyeim. Szédülés tör rám, hallom Eva riadt kiáltását, majd már csak azt érzem, hogy valaki elkap. Elnyel a sötétség.

Amerikai álom - 21. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az újabb részt, kellemes olvasást kívánok! :) D. ~

Amerikai álom - 21. fejezet

Anne szemszög

Az egész napot eljárkáltuk. Csak céltalanul sétálgattunk, beszélgettünk. Egy sétáló utcán haladtunk végig, ami teli volt üzletekkel. Szinte az összesbe bementünk, valahol csak nézelődtünk, valahol vásároltunk is.

Késő délután - kora este értünk vissza a szállodába. Apuval megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk a hallban és elmegyünk vacsorázni valami közeli étterembe.

Mire visszaértünk a szállodába, már Eva is ott volt.

- Szia Anne! - köszön nagynéném.
- Szia! Milyen napod volt? - kérdezem és ledobom magam a kanapéra.
- Csak a szokásos - rántja meg a vállát. - Neked?
- Nézelődtünk, vásároltunk - mutatok a szatyrokra. - Fél óra múlva pedig megyünk vacsorázni. Te is jössz, apu nem fogad el nemleges választ.
- Nem is akartam nemet mondani! - válaszol felháborodva. - Fél óra?! Még ki kell választanom a ruhámat! - esik kétségbe.
- Nyugi Eva! Nem randira mész! - nevetek fel, s elindulok a fürdő felé.

~~~

A hallba érve apu és Pete már ott várnak. Mind a ketten nagyon elegánsan vannak felöltözve. Apu öltönyt húzott, míg Peter egy kék inget és fekete farmert választott. Ezek után még jó, hogy hallgattam Eva-ra. Nem akartam nagyon kiöltözni, de ő ragaszkodott hozzá. Ő egy khaki színű kisestélyi ruhát választott, míg én egy egyszerű fekete flitteres miniruha mellett döntöttem, amit ma vettem.

- Gyönyörűek vagytok! - dicsér meg egyből minket apu.
- Köszönjük! - vigyorog Eva. - Bár Anne-t nehéz volt meggyőzni, hogy öltözzön ki.
- Csak vacsorázni megyünk, nem pedig az Oscar-ra! - forgatom a szemeimet.
- Akkor is meg kell adni a módját! - pirít rám nagynéném, én pedig ráhagyom.

Míg apu és Eva arról beszélnek, hogy hová is menjünk, én a ruhámat igazítom. Nem igazán akartam megvenni ezt a ruhát, de a fiúk szerint nagyon jól áll, akciós is volt, vétek lett volna ott hagyni. Én egy kicsit túl rövidnek találtam, de meg kell hagyni, nekem is tetszett az egyszerűsége miatt. Egyenesre vasalt hajamat igazítom a fülem mögé, mikor Pete oldalba bök.

- Anne! - suttogja elhalóan.
- Mi a baj Pete? - nézek rá aggódva. Tátott szájjal mered előre.
- Azok ott... - mutat az ajtó irányába.

Oda kapom a fejem és akkor látom meg őket. Andrew és Norman lépnek be a szállodába, izzadtan, csatakos hajjal, kezükben edzőtáskával. Norman-nel találkozik a tekintetünk, s egy kicsit én is eltátom a számat. Egy pillanatra elveszünk egymás tekintetében. Azonban hamar megszakítja a szemkontaktust, végigmér, majd elismerően és csodálattal újra a szemembe néz. Érzem, ahogy az arcomat elönti a forróság.

- Mehetünk? - kérdi apu. Riadtan nézek rá, félve, hogy észre vette-e az előbbit, de úgy látom, hogy nem. Megnyugszom.
- Igen - válaszolok. - Gyere Pete!
- De... - nézi még mindig őket. - Eva! Nem tudnál odavinni Rick és Daryl megformálóihoz?
- Hol vannak? - néz körbe nagynéném.

Mire Pete válaszolhatott volna neki, már nem kellett, ugyanis elindultak felénk. A szívem hevesebben kezdett verni, s éreztem, hogy újra elpirulok. Nem akartam apu előtt találkozni Norman-nel. Féltem, hogy észrevesz valamit és lebukunk.

- Jó estét! - köszönnek. - Hogy-hogy nem vagytok a vacsorán? - kérdi Andrew Eva-tól.
- Ma családi vacsorára megyünk - válaszolja, nyugodt, természetes hangon. - Had mutassam be a bátyámat és az unokaöcsémet! George, Pete - mutat rájuk - Andrew Lincoln és Norman Reedus.
- Nagyon örvendek! - nyújt kezet apunak Andy, majd Norman is. - Hello kis haver! - emeli pacsira a kezét Norman.

Pete teljesen lefagyva áll, de ahogy felfogja, hogy mi történik vele, egyből belecsap a kezükbe.

- Kérhetek egy fotót? - válik izgatottá az öcsém.
- Peter! - szólok rá.
- Hagyd csak Anne - legyint Norman. - Mit szólnál hozzá Peter, ha inkább holnap csinálnánk egy képet, hm? Most nem igazán vagyunk fotogének, ilyen izzadtan, de holnap nagyon szívesen csinálunk veled egy képet - néz közben Andy-re, aki bőszen bólogat.
- Holnap a forgatáson? Mehetek a forgatásra?
- Pete, ezt már megbeszéltük! - csitítom.
- Szerintem, meg tudjuk beszélni a rendezővel, hogy engedjen be - kacsint Norman az öcsémre.
- De jó! - örül meg Pete.
- Ezt majd még megbeszéljük. Ne haragudjanak, de késésben vagyunk! - szól közbe apu.
- Természetesen! Kellemes vacsorázást kívánunk! - köszön el Andrew.

Alig várom, hogy kiérjek a friss levegőre. Norman illata már kezdett magával ragadni. Nem sok kellett hozzá, hogy rávessem magam és megcsókoljam. Kicsit megijedtem a saját gondolataimtól, muszáj kiszellőztetnem a fejem.

- Neked is megfelel Anne? - kérdi apu.
- Micsoda? - húzom össze a szemöldököm.
- Az olasz étterem - néz rám furán. - Vagy kínait ennél inkább?
- Jó lesz az olasz.
- Jól van. Olyan furcsa vagy - néz rám kétkedve.
- Csak éhes vagyok - füllentem és elkapom a tekintetem.

~~~

Vacsora közben Eva szája szinte be sem áll, amit most nem is bánok. Nem bírom kiverni a fejemből Norman-t. Láttam már szex után izzadtan, de ez mos más volt. Az izmai csak úgy duzzadtak, és az illata. Felsóhajtok.

- És meddig maradtok? - kérdezi Eva.
- Szombaton repülünk vissza, hogy vasárnap még pihenjünk otthon. Hétfőn nekem is munka és Peter-nek is iskola van.
- Szombaton mikor?
- Délben indul a repülőnk.
- Oh, hát akkor már csak a holnapi nap van, meg az a kevéske szombat délelőtt.
- Sajnos ez most így jött ki. De legalább a mai napot Anne-nel tudtuk tölteni és most is együtt vagyunk - mosolyog apu.
- Igaz - ért egyet nagynéném.

Nem szép dolog, de egy kicsit örültem, hogy apuék nem maradnak sokáig. Így legalább már a szombat délutánt együtt tudom tölteni Norman-nel.

Ekkor azonban még nem tudtam, hogy milyen szörnyű lesz a holnapom.

Amerikai álom - 20. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az újabb részt, jó olvasást kívánok hozzá! Nóci, szerintem Te már tudod, hogy mit fogok ide írni neked... Köszönöm! :) D. ~

Amerikai álom - 20. fejezet

Norman szemszög

Dühösen csapom be magam után a szoba ajtaját. Nem is annyira dühös, inkább csalódott vagyok. Értem én, hogy Anne tart az apja véleményétől. Az is nyomós érv, hogy ne rendezzen jelenetet. De, ha nem Anne-től tudja meg az igazságot, csak rosszabb lesz.

Sóhajtva dőlök hátra a lift falának és várom, hogy becsukódjon az ajtó, mikor csilingelve újra kinyílik.

- Hello Norman! - köszön rám Greg.
- Hello Greg! - köszönök meglepve. - Hát te?
- Éppen hozzád indultam - néz rám jelentőség teljesen. - Pont kopogni akartam, mikor elég feldúltan kiléptél egy másik szobából.

Azt hiszem az arcom mindent elárult Gregnek. Nem állok neki magyarázkodni, felesleges lenne. Greg viszont újra megszólal.

- Ha jól tudom abban a szobában Eva és Anne Sturridge vannak. Nos, lássuk csak, Eva-val nem hiszem, hogy összeszűrted a levet, Andrew akkor meg is ölne - mélázik el. Összeráncolom a szemöldököm. Tud Andrew-ról és Eva-ról? - Kizárásos alapon marad Anne - néz rám, de én nem válaszolok. - Tudod, nem hibáztatlak érte. Anne fiatal és gyönyörű. Még én is szívesen megdugnám - sóhajt fel vágyakozva, az én testem pedig megfeszül. - Azok a feszes lábai - folytatja - biztos vagyok benne, hogy a mellei is... - de befejezni már nem tudja a mondatot, a falhoz szorítom.
- Ne merészelj így beszélni róla! - sziszegem a fogaim közt.
- Hé, haver, nyugodj meg - teszi kezét a kezemre, s csak azért engedem el, mert csilingelve nyílik ki a lift ajtaja. Leértünk a hallba.

Szinte kiugrom a liftből, minél távolabb akarok kerülni Greg-től. Idáig jól kijöttünk, jókat tudtam vele beszélgetni, de ezek után nem vagyok benne biztos, hogy a kapcsolatunk továbbra is ilyen jó marad.

- Norman - fog vissza a rendező. - Sajnálom az előbbit, nem gondoltam komolyan. Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy igazam van-e.
- Miről beszélsz?
- Nézd Norman, nem vagyok vak. Látom, hogy mi van közted és Anne között, ahogyan azt is láttam anno, hogy mi van Andy és Eva között. Nézd, engem egészen addig nem érdekel, hogy mit csináltok, míg nem megy a munka rovására. Egyébként örülök, hogy boldog vagy - nyújt kezet.

Megköszönöm neki, majd csatlakozom a többiekhez. Andrew mellé lépek, egyből észreveszi, hogy valami nincs rendben.

- Minden oké? - bök oldalba.
- Nem - rázom a fejemet. - De ezt ne most beszéljük meg. Este elmegyek edzeni, van kedved jönni?
- Szívesen elkísérlek - bólint rá. Ekkor jut eszembe, hogy a meglepetést is le kell mondanom, amit Anne-nek szerveztem.

A forgatási helyszínig nem is hozzuk szóba a dolgot, csak semmiségekről beszélgetünk a többiekkel.

Anne szemszög

Mire a szálloda éttermébe érek, apu és Pete már befejezik a reggelizést.

- Itt vagyok - ülök le hozzájuk az asztalhoz és nagyot kortyolok a kávémból.
- Kérsz reggelit?
- Nem, köszönöm, később szoktam enni. Szóval... - nézek rájuk kíváncsian. - Hogy-hogy itt vagytok?
- Hiányoztál nekünk. És Peter is rágta már a fülemet, hogy jöjjünk. Azt hiszi, hogy majd bemehet a forgatásra, de mondtam neki, hogy nem lehet.
- Apu! - rivall apura Pete.
- Sajnos igaza van apunak, Pete. Nem hiszem, hogy beengednének a forgatásra.
- De én nem zavarnék ott senkit! Csak csöndben nézném, ahogy ti dolgoztok - néz rám bociszemekkel.
- Nem tudom, Peter - húzom el a számat. - Én nem rég óta dolgozom velük és nem tudom, hogy kérhetnék-e ilyet a főnököktől. És az sem lenne jó, ha otthon eljárna a szád a barátaidnak, hogy mit láttál.
- Nem mondanám el senkinek, megígérem!
- Hagyd a nővéredet, Peter! - szól rá apu.
- Akkor legalább a színészekkel találkozhatok? Vagy legalább csak a kedvencemmel! - kérlel.
- Meglátom, mit tehetek érted - mosolygok rá.
- Köszönöm Annie! - ölel meg ültünkben.
- Nem ígérek előre semmit! - nevetek fel. Hiányzott már a családom. - Amúgy ki a kedvenced?
- Természetesen Daryl Dixon! - mondja büszkén, nekem pedig az arcomra fagy a mosoly. - Ő a legjobb karakter benne!
- Aha, értem... Amúgy apu, te engeded neki, hogy ilyet nézzen? - terelem gyorsan a szót.
- Most mit csináljak? Úgy is megnézi, hiába tiltanám meg neki - rántja meg a vállát.
- Nem is olyan véres, miért ne nézhetném? - kérdezi ártatlanul az öcsém.
- Valóban nem, de nem hiszem, hogy egy 12 évesnek való - dorgálom, mire csak legyint rá.
- Akkor, mit csinálunk ma? - kérdi apu.
- Öhm, nem is tudom, nem ismerem annyira a helyet, nem volt még időm körbenézni. Folyton dolgozom, ha pedig éppen szabadnapom van, akkor inkább pihenek, minthogy mászkáljak a városban.
- Akkor csak sétáljunk egyet itt a környéken - ajánlja apu.
- Benne vagyok - gyorsan megiszom a kávémat.
- Este pedig elmehetnénk valahova vacsizni négyen.
- Jól hangzik! - lelkendezik Peter.

Norman szemszög

Munka után visszaérve a szállodába összeszedjük az edzős cuccunkat és egy közeli edzőterembe megyünk. Muszáj kiadnom magamból a feszültséget. Mind a ketten a futópadnál kezdünk. Andrew ismer már annyira, hogy tudja, ilyenkor jobb, ha nem kérdez, majd ha már készen állok rá, akkor magamtól fogok mesélni. Így is történt, mikor már kihajtottam magamból mindent és sípolva vettem a levegőt, csak akkor szálltam le a futógépről és mentem az egyik súlyemelős géphez. Andrew követte a példámat, bár ő kevésbé hajszolta magát a futógépen.

- Anne apja és öccse itt vannak - kezdek bele csak úgy a semmiből, Andy pedig figyelmesen hallgat. - Olyan jól indult a reggelünk - sóhajtom. - Csodálatosat szeretkeztünk és miden jó volt egészen addig, míg Anne-nek csörögni nem kezdett a mobilja. Az apja hívta és valami meglepetésről beszélt neki. Közben kopogtak, én a hálóból hallgatóztam. Anne apja és az öccse álltak az ajtóban, meglepetést kiáltva. Ők voltak a meglepetés... - túrok a hajamba. - Estére én is készültem egy kis meglepetéssel Anne-nek, de így le kellett mondanom. Ja és visszacuccoltam hozzád, Eva pedig Anne-hez.
- Igen, Eva említette. Nézd haver, ez még nem a világ vége. Gondolom csak pár napra jöttek, aztán megint Anne-nel lehetsz.
- Ez így igaz - bólintok. - Csakhogy Anne nem akarja elmondani az apjának a kapcsolatunkat - nyögök fel kínomban. - Én megértem, hogy tart az apjától, de úgy érzem, hogy szégyell engem. Az apja is elfogadna minket, csak idő kérdése. De nem vállal fel engem a családja előtt és ez nagyon rosszul esik. Én ország-világ előtt felvállalnám őt, de mivel nem szeretné ezért titkolózunk.
- Nem biztos, hogy olyan jó ötlet lenne, ha mindenki tudomást szerezne rólatok.
- Ugyan már Andrew! Minden csoda 3 napig tart! A média is találna mást, pár napig csámcsognának rajtunk, de előbb-utóbb már nem lennénk olyan érdekesek számukra.
- Mondasz valamit - egyezik bele.
- Mellesleg már Greg is tud rólunk. És rólatok is.
- Tessék? - lepődik meg.
- Igen. Reggel a liftben mondta - kezdek bele, s elmesélem a reggel történteket.

Amerikai álom - 19. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen sokára, de itt az újabb fejezet. Mostantól viszont egyre ritkábban fogom tudni hozni a részeket, megkezdődik újra a suli, de már legalább nincs sok hátra nekem! :) A lényeg, hogy újabb hálával tartozom Nócinak, remélem ez is tetszeni fog! :) Jó olvasást kívánok! D. ~

Amerikai álom - 19. fejezet

Anne szemszög

A reggeli szeretkezésünk után Norman megy először zuhanyozni. Jobbnak láttam, ha külön fürdünk, különben sosem készülnénk el. Nekem ma szabadnapom van, Norman-nek viszont sajnos mennie kell forgatni. Míg ő fürdik, én az ágyban lustálkodom. Jobb oldalamon fekve, a takarót magam alá gyűrve, bal térdemet felhúzva, jobb lábamat kinyújtva fekszem meztelenül. Kezdek újra álomba merülni, de nem sikerül. Összerezzenek, valami hideg és nedves ér a testemhez. Nyöszörögve húzódom el.

- Hideg vagy! És már majdnem aludtam - nyöszörgöm, a fejemet csak éppen Norman felé fordítva.

- Ne haragudj! - puszilja meg az arcomat. - Olyan szép vagy! - néz le rám.

- Ja, gondolom mennyire - horkanok fel. - Kócos a hajam, csipás a szemem és még fogat sem mostam - fintorodom el, de ő csak kinevet.

- Szeretlek, még így is - súgja, majd a hátamra fordít, rám ereszkedik és megcsókol. Csak az a fránya törölköző van kettőnk között a csípőjére tekerve.

Kezdünk belemelegedni a dologba, mikor megszólal az ébresztő óra. Arra figyelmeztet, hogy Norman-nek el kell indulnia, különben elkésik. Az utóbbi időben rászoktunk arra, hogy több jelzést is beállítsunk, még véletlenül se késsünk el, nem akarunk feltűnést kelteni.

- Menned kell! - sóhajtom szomorúan.

- Tudom - sóhajtja ő is. - Este viszont szeretnék mutatni valamit! - válik izgatottá.

- Mit? - kíváncsiskodom.

- Meglepetés! - nyom egy csókot a számra, majd leszáll rólam.

Az oldalamra gördülök és úgy figyelem, ahogy öltözik. Felém sandít, majd hozzám dobja a köntösömet. Kacagva kapom el.

- Elvonod a figyelmem - mérgelődik, pajkosan csillogó szemekkel.

Felveszem a köntösömet, s már indulnék is a fürdőbe, mikor megszólal a telefonom. A kijelzőn az "Apu" felirat villog.

- Szia apu! - köszönök vidáman.

- Szia Annie! Nem ébresztettelek fel? - kérdezi egyből.

- Nem, nem rég keltem. Hogy-hogy ilyenkor hívsz?

- Csak kíváncsi voltam hogy vagy? - terel. Összeráncolt szemöldökkel válaszolok.

- Jól vagyok. Miért hívtál valójában? - nem engedem elterelni a szót.

- Jó, igazából arra vagyok kíváncsi, hogy megérkezett-e már az ajándékod, amit küldtem?

- Milyen ajándék? - lepődök meg. - Nem kaptam semmit.

S ebben a percben hallom, hogy kopogtatnak az ajtón. Norman-re kapom a tekintetemet, s ő is rám. Mindenki úgy tudja, hogy Eva-val lakom egy szobában, még a szállodai dolgozók is. Az ágy összetolását is kimagyaráztuk a nagynénémmel.

- Ööö, apu le kell tennem, kopogtak. Később visszahívlak, jó?

- Ne tedd le! Biztos az ajándékod jött meg!

Közben Norman-nek mutogatok, hogy maradjon itt, míg én kinyitom az ajtót. El is indulok a bejárat felé.

- Még mindig nem értem, hogy... - nyitom ki az ajtót.

- Meglepetés! - kiált fel egyszerre apu és Peter.

Nem tudok megszólalni, teljesen ledöbbenek, de be is pánikolok attól, hogy az apámék itt vannak, Norman pedig a hálóban.

- Hogy... hogy kerültök ti ide? - az arcomon még mindig látszik a döbbenet. Valószínűleg nem erre a reakcióra számítottak tőlem, mert az ő lelkesedésük is alább hagy.

- Azt hittem azért ennél jobban fogsz nekünk örülni - húzza el a száját apu.

- Én... örülök - erőltetek magamra egy mosolyt - csak megleptetek. De nagyon örülök nektek! - ölelem meg szorosan aput, majd Peter-t is.

- Akkor bemehetnénk? - indul meg az öcsém.

- Nem! - állok elé. Kérdőn néznek rám. - Úgy értem... - túrok zavartan a hajamba. - Nemrég keltem fel, még nem zuhanyoztam, meg semmi, mi lenne, ha a szálloda éttermében várnátok meg? - hadarom zavaromban.

- Anne, minden rendben van veled? - néz rám komolyan apu.

- Persze! Csak megleptetek, épp zuhanyozni indultam. Gyorsan elkészülök, addig reggelizzetek meg, biztos éhesek, meg fáradtak vagytok.

- Hát én eléggé éhes vagyok - néz apánkra Pete.

- Reggelizzetek meg, addig én elkészülök!

- Jól van, akkor az étteremben várunk. Neked is kérjek valamit?

- Egy latte macchiato-t, köszi! - s már csukom is be az ajtót, majd belülről nekidőlök.

Norman is kijön a szobából. Kétségbeesetten nézek rá.

- Itt van az apám meg az öcsém - remeg meg a hangom.

- Nyugodj meg, Anne! - jön közelebb hozzám és a kezemért nyúl. Szorosan magához ölel.

- Le fogunk bukni! - pánik érződik ki a hangomból.

- Nem fogunk! - néz mélyen a szemembe. - Óvatosak leszünk, mint eddig is. Amíg itt vannak, addig visszaköltözöm Andrew-hoz, s Eva is ide. Így biztonságosabb lesz - ad egy apró puszit a számra.

- Jézusom, Eva! Ő vajon tudja, hogy apuék itt vannak?

- Gondolod, hogy nem szólt volna, ha tud róla?

- Igazad van... De mi van, ha elfelejtette? Teljesen el van varázsolva!

- Ezt teszi a szerelem - mosolyog rám. - Én is teljesen el vagyok varázsolódva tőled! - csókol meg.

Egy pillanatra belefeledkezünk mindketten a csókba, majd nagy nehezen elválunk egymástól. Norman már így is elkésett. Újabb kopogást hallunk az ajtón, s én megijedek.

- Ki az? - remeg meg egy pillanatra a hangom.

- Én vagyok az, Eva!

- Hál istennek! - tárom ki az ajtót, de az ő arca is sápadtabb a megszokottnál.

- Anne, George is Pete itt vannak! Most futottam össze velük a hallban!

- Tudom - nyugtatom meg. - Az előbb voltak nálam. Épp azt beszéltük Norman-nel, hogy amíg itt vannak, addig jobb lenne, ha visszacserélnétek a szobát.

- Igen, ez jó ötlet - egyezik bele. - És mikor akarod elmondani apádnak, hogy... - nem fejezi be a mondatot, csak jelentőségteljesen néz kettőnkre.

- Nem akarom elmondani! - tiltakozom, de egyből meg is bánom. A levegő megfagy körülöttünk.

- Nem akarod? - kérdezi megbántva Norman. Felé fordulok. - Megértem, hogy időre van szükséged, ezért is ajánlottam fel, hogy addig visszaköltözöm Andrew-hoz, míg el nem rendezed ezt apáddal. Ne úgy tudja meg, hogy rajta kap minket. De azt nem gondoltam volna, hogy egyáltalán nem akarsz elmondani neki engem.

- Nem akarom, hogy balhét rendezzen - védekezem. - Az senkinek sem lenne jó.

- Ebben mondjuk igazad van. Nem lenne jó, ha állna a bál és mindenki így tudná meg - ért egyet velem Eva. - Norman, téged viszont már keresnek.

- Megyek - válaszolja, majd elmegy mellettem.

- Norman! - lépek utána. Visszafordul felém, de a tekintetén látom, hogy meg van bántva. - Szeretlek! - súgom felé. - El fogom mondani neki, de majd csak a megfelelő pillanatban - felé hajolok egy csókért, amit meg is ad. - Amíg forgatsz, addig összeszedem a holmidat, jó? - ajánlom fel neki a segítségemet. Bólint, majd kilép az ajtón. Mélyet sóhajtok.

- Tudom, hogy ez most nehéz neked, Anne - szólal meg újra nagynéném -, de ismerem apádat, s tényleg jobb, ha egyelőre nem tud rólatok. Átmegyek összepakolni a cuccaimat, addig te is összeszedheted Norman-ét.

Bólintok, majd elindulok a hálószobába. Nem tudom apuék mennyi időre jöttek, de már most látom, hogy hosszú napok elé nézünk.

Amerikai álom - 18. fejezet

Sziasztok! Ismételten köszönöm Nócinak a véleményét, hálás vagyok érte! :) Most pedig jó olvasást kívánok az új részhez! :) D. ~

+16

Amerikai álom - 18. fejezet

Anne szemszög

Normannal úgy pattantunk fel a kanapéról, mintha tűzre ültünk volna. Eva ott áll velünk szembe, én pedig egy árva szót sem tudok kinyögni.

- Eva... - dadogom. - Ez... nem az, aminek látszik - nyögöm ki.
- Oh, tényleg nem? Akkor mégis mi ez? - teszi keresztbe a karját, a hangja nyugodt, s ezzel össze is zavar. Arra számítottam, hogy majd kiakad.

Csak állunk egymással szemben, de én még mindig nem tudom mit mondjak. Teljesen nyilvánvaló, hogy mit csináltunk Norman-nel, mikor Eva-ék beléptek az ajtón. Kár lenne tagadni. Percek is eltelhettek, mikor Eva nagyot sóhajt, leengedi a karjait maga mellé, majd megszólal.

- Tudok rólatok - kezd bele, mire rá kapom a tekintetemet.
- Tessék? - rémülök meg egy pillanatra.
- Tegnap este elfelejtettem átvinni a ruháimat Andrew-hoz és ma reggel átjöttem értük. A hálóban találtam meg... - néz ránk jelentőségteljesen.

Elpirulok. Eva ezek szerint meglátta, hogy egy ágyban alszok Norman-nel... meztelenül.

- Mióta tart ez köztetek? - kérdezi. Kinyitom a számat, de hang nem jön ki rajta.
- Kb. 5 hete - válaszol helyettem Norman.
- 5 hete... - mélázik el rajta nagynéném. - Mondd csak Anne... Mégis mikor akartad elmondani? - von kérdőre.
- Én... elakartam, csak... - nézek Norman-re kétségbeesetten.
- Nem tudtuk, hogyan reagálnál rá, így jobbnak láttuk titokban tartani - ment ki a helyzetből ismételten Norman.
- Először valóban nem örültem neki. Főleg, hogy úgy kellett megtudnom, hogy megláttalak titeket az ágyban - néz ránk enyhe rosszalló tekintettel. - De aztán Andrew meggyőzött róla, hogy adjak nektek egy esélyt. Így hát figyeltelek titeket egész nap és rá kellett jönnöm, hogy ti tényleg odáig vagytok egymásért - mosolyog ránk, én pedig teljesen ledöbbenek. - Na, ne nézz már így, Annie! Ölelj meg inkább! - lépked felém nagynéném.

Könnyes szemekkel ölelem át és köszönöm-öt suttogok a fülébe. Nem gondoltam volna, hogy ez a nap végül ilyen jól fog végződni. És, hogy Eva is ilyen jól reagál a Norman-nel való kapcsolatomra. Bár az is igaz, hogy ezért Andrew-nak is sokkal tartozom. Mosolyogva nézek rá és neki is odatátogok egy köszönöm-öt. Szintén mosolyogva biccent felém.

- Na jó - engedjük el egymást Eva-val. - Én kicsit elfáradtam, úgyhogy azt hiszem ideje lefeküdni. Jobb, ha ti is korán lefekszetek, holnap munka - néz a fiúk felé, akik konkrétan úgy néznek rá, mint egy földönkívülire. Egy kicsit én is megrökönyödöm Eva-n. Arra számítottam, most, hogy már tud mindent, nem lesz kifogása az ellen, hogy Norman-nel aludjak.
- Öhm... persze, már megyünk is - erőltet magára egy mosolyt Norman.

Felém lép, hogy elköszönjön tőlem, de zavarban érzem magam Eva és Andrew tekintetének kereszttüzében. Pirulva nézek rá, ő pedig mosolyogva nyom egy apró puszit a számra. Már az ajtónál járnak, mikor Eva egyszer csak felnevet. Értetlenül nézünk rá.

- Csak vicceltem srácok! - nevet. - Norman, ha szeretnél, akkor persze, hogy itt aludhatsz, sőt ha gondoljátok, akkor szobát is cserélhetünk Norman. Gondolom szeretnétek együtt tölteni minél több időt - néz rám elnézően Eva, mire megint csak elpirulok.
- De... nem azt mondtad még reggel, hogy ma nem akarsz Andy-vel aludni? Vagy megbeszéltétek már azóta a dolgokat? - kérdezem, nem mintha kifogást keresnék arra, hogy Norman itt aludjon.
- Tulajdonképpen miattatok kaptunk össze egy kicsit, de már megbeszéltünk mindent. Szóval, ha gondoljátok, akkor szívesen átcuccolok Andrew-hoz.
- Ez... nem is tudom, mit mondjak Eva. Köszönöm, hogy ennyire jól kezelted ezt az egészet, és hogy felajánlod a szobacserét is, de nem szeretném, ha azt éreznéd, hogy kitúrlak vagy, hogy kevesebb időt akarok veled tölteni!
- Oh, ne aggódj, ezt egy kicsit önző dologból is teszem - néz Andy-re mosolyogva. - De persze, azért néha jó lenne csajos estéket is tartani!
- Akkor mit szólnátok hozzá - nézek itt a fiúkra is -, ha ma mindenki maradna a saját szobájában és holnaptól pedig, akkor cserélünk? Persze a legnagyobb titokban - ajánlom.
- Nekem tetszik az ötlet - válaszolja Eva.
- Jól van, akkor legyen így. Holnap találkozunk - lép Andrew Eva-hoz és hosszan megcsókolja.
- Holnap beszélünk! - csókol meg engem is Norman.

A fiúk elmentek, mi pedig rendeltünk magunknak egy üveg bort. Beszélgetős estét tartottunk Eva-val. Kérte, hogy meséljek el mindent, hogyan is kezdődött ez köztünk Norman-nel. Én pedig mosolyogva idéztem fel az emléket.

~~~

2 héttel később

Már két hete, hogy egy szobában lakom Norman-nel. Nem is lehetnék ennél boldogabb. Csodálatos érzés minden este úgy lefeküdni, hogy mellette alszom el, s minden reggel az ő mosolyára ébredni. Már el is felejtettem, milyen jó érzés tartozni valakihez. Persze nagyon óvatosak vagyunk, a többiek előtt tartjuk a két lépés távolságot, jobban, mint eddig. Norman elmondta, hogy azon az estén, mikor megtudtam, hogy van egy fia, beszélt Emily-vel és kiderült, hogy tudott rólunk. Nem voltunk elég óvatosak, s lebuktunk előtte. Azóta jobban odafigyelünk. A szállodai szobából is úgy lépünk ki, hogy alaposan körbenézünk. Mindig Eva-val együtt megyek le a hallba, s együtt is jövünk fel a szobákhoz. Csak itt vállnak el az útjaink. Norman és Andrew ugyan így tesz.

Korán van még, de én már fent vagyok és Norman-t nézem. Gyakran csinálom ezt. Amíg ő alszik én csak nézem. Minden egyes porcikáját jól megnézem magamnak, a tetoválásait is, de leginkább az arcát. Annyira a gondolataimba mélyedek, hogy mikor megszólal összerezzenek.

- Megint azt csinálod - rekedtes a hangja.
- Mit? - súgom felé apró mosollyal.
- Engem nézel - válaszolja még mindig csukott szemmel, a hátán fekve.
- Szeretlek nézni - vallom be. Kinyitja a szemét és felém fordul.
- Én pedig téged szeretlek - húz oda magához.
- Én is szeretlek! - csókolom meg.

Fölém mászik és rám ereszti a testsúlyát. Beletúrok egyre hosszabb hajába. Kezdem megszeretni, olyan jó érzés beletúrni. Érzem a hasamnak nyomódni éledező férfiasságát. Amióta Norman-nel rendszeres szexuális életet élek, én is egyre bátrabb és nyitottabb vagyok. Az előző barátommal úgy éreztem magam, mint egy nyugdíjas. Az elején még hihetetlenül szerelmes voltam a srácba, de aztán ahogy teltek az évek, kezdett ellaposodni a kapcsolatunk, már-már csak megszokásból voltunk együtt. Fájt, mikor vége lett, hogyne fájt volna. De be kellett látnom, hogy mind a kettőnket így volt a legjobb.

Norman a nyakamat csókolgatja, mikor benyúlok kettőnk közé és a bejáratomhoz igazítom a férfiasságát. Felnyög.

- Imádom, mikor ilyen türelmetlen vagy! - kuncog.
- Kívánlak! - sóhajtom.

Megcsókol, majd belém hatol. Lassan és kimérten. Tudja nagyon jól, hogy ezzel az őrületbe kerget. Én a gyorsabb tempót részesítem előnyben, míg ő a lassabbat. Szeret kiélvezni minden pillanatot. Én is, nem erről van szó, csak nem olyankor, mikor megőrülök a vágytól, annyira kívánom. Norman pedig ezt nagyon is jól tudja és szereti húzni az agyamat. Most azonban nem hagyom magam, én is tudom, hogyan tudom őt teljesen az őrületbe kergetni. Rejtett kis izmaimmal egyenletesen szorítok rá a férfiasságára.

- Hagyd abba! - nyögi ki.
- Csak te kergethetsz az őrületbe? - incselkedek, s egy újra rászorítok.
- Anne! - hördül fel, de a szemei csak úgy csillognak a visszafojtott vágytól.
- Tessék? - vigyorgok rá.
- Megölsz! - döfi belém magát mélyen.
- Ah! - nyögök fel. - Nem áll szándékomban!

Norman gyorsabb tempóra kapcsol, s közben folyamatosan egymás száját faljuk. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer részem lesz ilyenben. Úgy érzem megtaláltam a másik felemet Norman személyében. Nem lehet elmagyarázni ezt az érzést, csak az tudja, hogy miről beszélek, aki már átélte ezt. Mikor más sem jár a fejemben csak ő. Folyton rátéved a tekintetem a forgatás alatt is, pedig tudom, hogy vigyáznunk kell. Úgy érzem lassan már létezni sem tudok nélküle. Ha nekem szabadnapom van, ő pedig forgat, akkor egész nap csak a szobában fekszem és rá gondolok. Vagy a laptopomat bújom és vagy a Walking Dead-et nézem, hogy addig is lássam őt, vagy cikkeket olvasok róla.

- Anne! - nyögi a nevemet.
- Szeretlek! - csókolom meg, s ebben a pillanatban mindketten felérünk a csúcsra. Lihegve gördül le rólam, majd a mellkasára húz és puszit nyom a fejem búbjára.
- Én is szeretlek, Anne! Elmondani sem tudom, mennyire! - simogatja a hátamat.

Ekkor még nem sejtettem, hogy hamarabb lesz vége a boldogságunknak, mint az gondoltam volna.