Amerikai álom - 23. fejezet

Sziasztok! Itt az újabb rész, jó olvasást kívánok! :) D. ~

Amerikai álom - 23. fejezet

Anne szemszög

Halk szólongatásra ébredek. Lassan nyitom fel a szemeimet. Megköszörülöm a torkomat, teljesen ki van száradva.

- Annie? - hallok egy suttogást. Oldalra fordítom a fejemet, Eva és Norman ülnek a kanapé mellett.
- Hogy érzed magad? - kérdezi nagynéném.
- Szomjas vagyok - krákogom. Norman már nyújt is felém egy üveg vizet. - Mi történt?
- Elájultál. Hívtunk orvost, már úton van - válaszol Norman.
- Jól vagyok, nem kell orvos! - próbálok meg felülni a kanapén, de gyenge vagyok.
- Maradj nyugton! - szól rám Eva, Norman pedig óvatosan segít felülni.

Kopognak az ajtón, Norman kiszól, s egy idegen férfi lép be rajta. Biztos az orvos...

- Jó napot kívánok, Dr. Ewan Miller vagyok!
- Jó napot doktor úr! - lép felé Norman. - Norman Reedus.
- Eva Sturridge - nyújtanak kezet. - Az unokahúgom, Anne - mutat be. - Elájult - magyarázza - és mostanában nincs túl jól.
- Eva! - szólok rá.
- Értem. Megtennék, hogy magunkra hagynak, amíg megvizsgálom a hölgyet?
- De... - akadékoskodna nagynéném.
- Persze, doktor úr! - tereli ki Norman a lakókocsiból Eva-t.

Miután elhagyják a kocsit, a doki a mellettem lévő székre pakolja a táskáját.

- Hogy érzi magát, kedves Anne?
- Jól vagyok, csak felfújják a dolgot! - forgatom a szemeimet.
- Úgy gondolja, hogy egy ájulás nem olyan nagy dolog? - néz rám komolyan, miközben előveszi az eszközeit.
- Nem gondolom úgy - pirulok el szégyenemben. Igaza van, komolyabban kéne vennem a dolgot.
- Rendben, akkor most mondja el mi történt.
- Az apám megtudott valamit, amit nem így kellett volna megtudnia, idejött és kiabált velem. Kértem, hogy ne itt, mindenki előtt csinálja a fesztivált. Veszekedtünk, majd elmentek az öcsémmel és... gondolom elájultam.
- Értem. Még mindig nagyon sápadt, biztosan jól érzi magát?
- Egy kicsit még szédülök és hányingerem van. Biztosan a tegnapi kajától, reggel sem voltam jól, hánytam.
- Korábban nem volt rosszul?
- De, az előző hónapban, mikor a menstruációm... - hallgatok el hirtelen és lefagyva ülök.
- Igen? - néz rám kérdőn a doki.
- Szóval, akkor jött meg és jobban görcsöltem, mint általában. Csak a fájdalomtól hányhattam, aludtam pár órát és jobban is lettem.
- És ez mikor volt? Azóta menstruált már?
- Nem... a jövőhéten kell megjönnie - suttogom, de a szívem hevesebben kezd verni. - Doktor úr, lehetséges, hogy fogamzásgátló mellett teherbe essek?
- Kicsi rá az esély, de igen, lehetséges - bólint határozottan. - Mikor volt utoljára nőgyógyásznál?
- Mióta eljöttem otthonról, azóta nem. Az otthoni orvosom előre adott 6 havi receptet.
- Értem. Érdemes lenne felkeresnie egy orvost, talán erősebb gyógyszerre van szüksége. Ismerek egy nagyon jó nőgyógyászt, megadom az elérhetőségét - vesz elő egy papírt és tollat. - Hivatkozzon nyugodtan rám.

Kopogás szakít félbe minket, Norman dugja be a fejét, én pedig gyorsan zsebre vágom a papírt.

- Minden rendben van? - kérdezi aggodalmasan.
- Igen, kérnék még pár percet - válaszol a doktor.

Norman bólint, majd becsukja az ajtót.

- Minél előbb keresse fel a nőgyógyászt! - tanácsolja, majd összepakol.
- Köszönöm doktor úr! - hálálkodom.
- Igazán nincs mit - ráz velem kezet, majd elbúcsúzik.

Ahogy a doki elmegy, már jön is be a lakókocsiba Eva és Norman.

- Mit mondott? Nincs semmi baj, ugye? - kérdezik.
- Nincs semmi... baj - válaszolom nehezen. - Csak pihennem kell.
- Biztos minden rendben? - ül le mellém Norman és kisimítja a hajamat az arcomból.
- Igen, minden rendben - suttogom, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy terhes legyek. - Szeretnék visszamenni a szállodába. Lepihennék.
- Természetesen, beszélek Greg-gel és visszamegyünk! - áll fel Norman.
- Nem - fogom meg a kezét. - Téged úgysem fog elengedni és lehet jobb is lenne, ha nem látnának most minket együtt.
- De...
- Majd én visszakísérem őt, Norman! - nyugtatja meg nagynéném. Norman húzza a száját, de bólint.
- Ha bármi gond lenne... - rázza meg a fejét.
- Nem lesz! - simítom tenyeremet az arcára.
- Azonnal hívjatok! - néz szigorúan Eva-ra, majd belecsókol a tenyerembe. Egymás szemébe nézünk, megborzongok.
- Kint megvárlak - mondja Eva zavartan.

Egyikünk sem válaszol, még mindig egymást nézzük.

- Kérlek várj meg és csak utána beszélj apáddal. Szeretnék ott lenni.
- Szerintem jobb lenne, ha csak én beszélnék vele - sóhajtok.
- Kérlek Anne! Nem hagylak magadra!
- Jól van - egyezek bele.

Megcsókol, mélyen, érzelmesen. Nehezen, de elszakadunk egymástól. Félve lépek ki a lakókocsiból. Nem merek körbenézni, mégis felemelem a fejemet. Feltűnően nem néz ránk senki sem. Ettől függetlenül érzem, hogy égni kezd az arcom. Norman a kezembe csúsztatja a kezét és megszorítja. Nagyra tágult szemekkel nézek fel rá, ő csak biztatóan mosolyog vissza rám. Most kezdem csak igazán megérteni, hogy ő tényleg felvállalna engem mindenki előtt, ezzel a tettével is ezt bizonyítja. Ha lehet, most csak még jobban beleszerettem.