Amerikai álom - 20. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az újabb részt, jó olvasást kívánok hozzá! Nóci, szerintem Te már tudod, hogy mit fogok ide írni neked... Köszönöm! :) D. ~

Amerikai álom - 20. fejezet

Norman szemszög

Dühösen csapom be magam után a szoba ajtaját. Nem is annyira dühös, inkább csalódott vagyok. Értem én, hogy Anne tart az apja véleményétől. Az is nyomós érv, hogy ne rendezzen jelenetet. De, ha nem Anne-től tudja meg az igazságot, csak rosszabb lesz.

Sóhajtva dőlök hátra a lift falának és várom, hogy becsukódjon az ajtó, mikor csilingelve újra kinyílik.

- Hello Norman! - köszön rám Greg.
- Hello Greg! - köszönök meglepve. - Hát te?
- Éppen hozzád indultam - néz rám jelentőség teljesen. - Pont kopogni akartam, mikor elég feldúltan kiléptél egy másik szobából.

Azt hiszem az arcom mindent elárult Gregnek. Nem állok neki magyarázkodni, felesleges lenne. Greg viszont újra megszólal.

- Ha jól tudom abban a szobában Eva és Anne Sturridge vannak. Nos, lássuk csak, Eva-val nem hiszem, hogy összeszűrted a levet, Andrew akkor meg is ölne - mélázik el. Összeráncolom a szemöldököm. Tud Andrew-ról és Eva-ról? - Kizárásos alapon marad Anne - néz rám, de én nem válaszolok. - Tudod, nem hibáztatlak érte. Anne fiatal és gyönyörű. Még én is szívesen megdugnám - sóhajt fel vágyakozva, az én testem pedig megfeszül. - Azok a feszes lábai - folytatja - biztos vagyok benne, hogy a mellei is... - de befejezni már nem tudja a mondatot, a falhoz szorítom.
- Ne merészelj így beszélni róla! - sziszegem a fogaim közt.
- Hé, haver, nyugodj meg - teszi kezét a kezemre, s csak azért engedem el, mert csilingelve nyílik ki a lift ajtaja. Leértünk a hallba.

Szinte kiugrom a liftből, minél távolabb akarok kerülni Greg-től. Idáig jól kijöttünk, jókat tudtam vele beszélgetni, de ezek után nem vagyok benne biztos, hogy a kapcsolatunk továbbra is ilyen jó marad.

- Norman - fog vissza a rendező. - Sajnálom az előbbit, nem gondoltam komolyan. Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy igazam van-e.
- Miről beszélsz?
- Nézd Norman, nem vagyok vak. Látom, hogy mi van közted és Anne között, ahogyan azt is láttam anno, hogy mi van Andy és Eva között. Nézd, engem egészen addig nem érdekel, hogy mit csináltok, míg nem megy a munka rovására. Egyébként örülök, hogy boldog vagy - nyújt kezet.

Megköszönöm neki, majd csatlakozom a többiekhez. Andrew mellé lépek, egyből észreveszi, hogy valami nincs rendben.

- Minden oké? - bök oldalba.
- Nem - rázom a fejemet. - De ezt ne most beszéljük meg. Este elmegyek edzeni, van kedved jönni?
- Szívesen elkísérlek - bólint rá. Ekkor jut eszembe, hogy a meglepetést is le kell mondanom, amit Anne-nek szerveztem.

A forgatási helyszínig nem is hozzuk szóba a dolgot, csak semmiségekről beszélgetünk a többiekkel.

Anne szemszög

Mire a szálloda éttermébe érek, apu és Pete már befejezik a reggelizést.

- Itt vagyok - ülök le hozzájuk az asztalhoz és nagyot kortyolok a kávémból.
- Kérsz reggelit?
- Nem, köszönöm, később szoktam enni. Szóval... - nézek rájuk kíváncsian. - Hogy-hogy itt vagytok?
- Hiányoztál nekünk. És Peter is rágta már a fülemet, hogy jöjjünk. Azt hiszi, hogy majd bemehet a forgatásra, de mondtam neki, hogy nem lehet.
- Apu! - rivall apura Pete.
- Sajnos igaza van apunak, Pete. Nem hiszem, hogy beengednének a forgatásra.
- De én nem zavarnék ott senkit! Csak csöndben nézném, ahogy ti dolgoztok - néz rám bociszemekkel.
- Nem tudom, Peter - húzom el a számat. - Én nem rég óta dolgozom velük és nem tudom, hogy kérhetnék-e ilyet a főnököktől. És az sem lenne jó, ha otthon eljárna a szád a barátaidnak, hogy mit láttál.
- Nem mondanám el senkinek, megígérem!
- Hagyd a nővéredet, Peter! - szól rá apu.
- Akkor legalább a színészekkel találkozhatok? Vagy legalább csak a kedvencemmel! - kérlel.
- Meglátom, mit tehetek érted - mosolygok rá.
- Köszönöm Annie! - ölel meg ültünkben.
- Nem ígérek előre semmit! - nevetek fel. Hiányzott már a családom. - Amúgy ki a kedvenced?
- Természetesen Daryl Dixon! - mondja büszkén, nekem pedig az arcomra fagy a mosoly. - Ő a legjobb karakter benne!
- Aha, értem... Amúgy apu, te engeded neki, hogy ilyet nézzen? - terelem gyorsan a szót.
- Most mit csináljak? Úgy is megnézi, hiába tiltanám meg neki - rántja meg a vállát.
- Nem is olyan véres, miért ne nézhetném? - kérdezi ártatlanul az öcsém.
- Valóban nem, de nem hiszem, hogy egy 12 évesnek való - dorgálom, mire csak legyint rá.
- Akkor, mit csinálunk ma? - kérdi apu.
- Öhm, nem is tudom, nem ismerem annyira a helyet, nem volt még időm körbenézni. Folyton dolgozom, ha pedig éppen szabadnapom van, akkor inkább pihenek, minthogy mászkáljak a városban.
- Akkor csak sétáljunk egyet itt a környéken - ajánlja apu.
- Benne vagyok - gyorsan megiszom a kávémat.
- Este pedig elmehetnénk valahova vacsizni négyen.
- Jól hangzik! - lelkendezik Peter.

Norman szemszög

Munka után visszaérve a szállodába összeszedjük az edzős cuccunkat és egy közeli edzőterembe megyünk. Muszáj kiadnom magamból a feszültséget. Mind a ketten a futópadnál kezdünk. Andrew ismer már annyira, hogy tudja, ilyenkor jobb, ha nem kérdez, majd ha már készen állok rá, akkor magamtól fogok mesélni. Így is történt, mikor már kihajtottam magamból mindent és sípolva vettem a levegőt, csak akkor szálltam le a futógépről és mentem az egyik súlyemelős géphez. Andrew követte a példámat, bár ő kevésbé hajszolta magát a futógépen.

- Anne apja és öccse itt vannak - kezdek bele csak úgy a semmiből, Andy pedig figyelmesen hallgat. - Olyan jól indult a reggelünk - sóhajtom. - Csodálatosat szeretkeztünk és miden jó volt egészen addig, míg Anne-nek csörögni nem kezdett a mobilja. Az apja hívta és valami meglepetésről beszélt neki. Közben kopogtak, én a hálóból hallgatóztam. Anne apja és az öccse álltak az ajtóban, meglepetést kiáltva. Ők voltak a meglepetés... - túrok a hajamba. - Estére én is készültem egy kis meglepetéssel Anne-nek, de így le kellett mondanom. Ja és visszacuccoltam hozzád, Eva pedig Anne-hez.
- Igen, Eva említette. Nézd haver, ez még nem a világ vége. Gondolom csak pár napra jöttek, aztán megint Anne-nel lehetsz.
- Ez így igaz - bólintok. - Csakhogy Anne nem akarja elmondani az apjának a kapcsolatunkat - nyögök fel kínomban. - Én megértem, hogy tart az apjától, de úgy érzem, hogy szégyell engem. Az apja is elfogadna minket, csak idő kérdése. De nem vállal fel engem a családja előtt és ez nagyon rosszul esik. Én ország-világ előtt felvállalnám őt, de mivel nem szeretné ezért titkolózunk.
- Nem biztos, hogy olyan jó ötlet lenne, ha mindenki tudomást szerezne rólatok.
- Ugyan már Andrew! Minden csoda 3 napig tart! A média is találna mást, pár napig csámcsognának rajtunk, de előbb-utóbb már nem lennénk olyan érdekesek számukra.
- Mondasz valamit - egyezik bele.
- Mellesleg már Greg is tud rólunk. És rólatok is.
- Tessék? - lepődik meg.
- Igen. Reggel a liftben mondta - kezdek bele, s elmesélem a reggel történteket.

Amerikai álom - 19. fejezet

Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen sokára, de itt az újabb fejezet. Mostantól viszont egyre ritkábban fogom tudni hozni a részeket, megkezdődik újra a suli, de már legalább nincs sok hátra nekem! :) A lényeg, hogy újabb hálával tartozom Nócinak, remélem ez is tetszeni fog! :) Jó olvasást kívánok! D. ~

Amerikai álom - 19. fejezet

Anne szemszög

A reggeli szeretkezésünk után Norman megy először zuhanyozni. Jobbnak láttam, ha külön fürdünk, különben sosem készülnénk el. Nekem ma szabadnapom van, Norman-nek viszont sajnos mennie kell forgatni. Míg ő fürdik, én az ágyban lustálkodom. Jobb oldalamon fekve, a takarót magam alá gyűrve, bal térdemet felhúzva, jobb lábamat kinyújtva fekszem meztelenül. Kezdek újra álomba merülni, de nem sikerül. Összerezzenek, valami hideg és nedves ér a testemhez. Nyöszörögve húzódom el.

- Hideg vagy! És már majdnem aludtam - nyöszörgöm, a fejemet csak éppen Norman felé fordítva.

- Ne haragudj! - puszilja meg az arcomat. - Olyan szép vagy! - néz le rám.

- Ja, gondolom mennyire - horkanok fel. - Kócos a hajam, csipás a szemem és még fogat sem mostam - fintorodom el, de ő csak kinevet.

- Szeretlek, még így is - súgja, majd a hátamra fordít, rám ereszkedik és megcsókol. Csak az a fránya törölköző van kettőnk között a csípőjére tekerve.

Kezdünk belemelegedni a dologba, mikor megszólal az ébresztő óra. Arra figyelmeztet, hogy Norman-nek el kell indulnia, különben elkésik. Az utóbbi időben rászoktunk arra, hogy több jelzést is beállítsunk, még véletlenül se késsünk el, nem akarunk feltűnést kelteni.

- Menned kell! - sóhajtom szomorúan.

- Tudom - sóhajtja ő is. - Este viszont szeretnék mutatni valamit! - válik izgatottá.

- Mit? - kíváncsiskodom.

- Meglepetés! - nyom egy csókot a számra, majd leszáll rólam.

Az oldalamra gördülök és úgy figyelem, ahogy öltözik. Felém sandít, majd hozzám dobja a köntösömet. Kacagva kapom el.

- Elvonod a figyelmem - mérgelődik, pajkosan csillogó szemekkel.

Felveszem a köntösömet, s már indulnék is a fürdőbe, mikor megszólal a telefonom. A kijelzőn az "Apu" felirat villog.

- Szia apu! - köszönök vidáman.

- Szia Annie! Nem ébresztettelek fel? - kérdezi egyből.

- Nem, nem rég keltem. Hogy-hogy ilyenkor hívsz?

- Csak kíváncsi voltam hogy vagy? - terel. Összeráncolt szemöldökkel válaszolok.

- Jól vagyok. Miért hívtál valójában? - nem engedem elterelni a szót.

- Jó, igazából arra vagyok kíváncsi, hogy megérkezett-e már az ajándékod, amit küldtem?

- Milyen ajándék? - lepődök meg. - Nem kaptam semmit.

S ebben a percben hallom, hogy kopogtatnak az ajtón. Norman-re kapom a tekintetemet, s ő is rám. Mindenki úgy tudja, hogy Eva-val lakom egy szobában, még a szállodai dolgozók is. Az ágy összetolását is kimagyaráztuk a nagynénémmel.

- Ööö, apu le kell tennem, kopogtak. Később visszahívlak, jó?

- Ne tedd le! Biztos az ajándékod jött meg!

Közben Norman-nek mutogatok, hogy maradjon itt, míg én kinyitom az ajtót. El is indulok a bejárat felé.

- Még mindig nem értem, hogy... - nyitom ki az ajtót.

- Meglepetés! - kiált fel egyszerre apu és Peter.

Nem tudok megszólalni, teljesen ledöbbenek, de be is pánikolok attól, hogy az apámék itt vannak, Norman pedig a hálóban.

- Hogy... hogy kerültök ti ide? - az arcomon még mindig látszik a döbbenet. Valószínűleg nem erre a reakcióra számítottak tőlem, mert az ő lelkesedésük is alább hagy.

- Azt hittem azért ennél jobban fogsz nekünk örülni - húzza el a száját apu.

- Én... örülök - erőltetek magamra egy mosolyt - csak megleptetek. De nagyon örülök nektek! - ölelem meg szorosan aput, majd Peter-t is.

- Akkor bemehetnénk? - indul meg az öcsém.

- Nem! - állok elé. Kérdőn néznek rám. - Úgy értem... - túrok zavartan a hajamba. - Nemrég keltem fel, még nem zuhanyoztam, meg semmi, mi lenne, ha a szálloda éttermében várnátok meg? - hadarom zavaromban.

- Anne, minden rendben van veled? - néz rám komolyan apu.

- Persze! Csak megleptetek, épp zuhanyozni indultam. Gyorsan elkészülök, addig reggelizzetek meg, biztos éhesek, meg fáradtak vagytok.

- Hát én eléggé éhes vagyok - néz apánkra Pete.

- Reggelizzetek meg, addig én elkészülök!

- Jól van, akkor az étteremben várunk. Neked is kérjek valamit?

- Egy latte macchiato-t, köszi! - s már csukom is be az ajtót, majd belülről nekidőlök.

Norman is kijön a szobából. Kétségbeesetten nézek rá.

- Itt van az apám meg az öcsém - remeg meg a hangom.

- Nyugodj meg, Anne! - jön közelebb hozzám és a kezemért nyúl. Szorosan magához ölel.

- Le fogunk bukni! - pánik érződik ki a hangomból.

- Nem fogunk! - néz mélyen a szemembe. - Óvatosak leszünk, mint eddig is. Amíg itt vannak, addig visszaköltözöm Andrew-hoz, s Eva is ide. Így biztonságosabb lesz - ad egy apró puszit a számra.

- Jézusom, Eva! Ő vajon tudja, hogy apuék itt vannak?

- Gondolod, hogy nem szólt volna, ha tud róla?

- Igazad van... De mi van, ha elfelejtette? Teljesen el van varázsolva!

- Ezt teszi a szerelem - mosolyog rám. - Én is teljesen el vagyok varázsolódva tőled! - csókol meg.

Egy pillanatra belefeledkezünk mindketten a csókba, majd nagy nehezen elválunk egymástól. Norman már így is elkésett. Újabb kopogást hallunk az ajtón, s én megijedek.

- Ki az? - remeg meg egy pillanatra a hangom.

- Én vagyok az, Eva!

- Hál istennek! - tárom ki az ajtót, de az ő arca is sápadtabb a megszokottnál.

- Anne, George is Pete itt vannak! Most futottam össze velük a hallban!

- Tudom - nyugtatom meg. - Az előbb voltak nálam. Épp azt beszéltük Norman-nel, hogy amíg itt vannak, addig jobb lenne, ha visszacserélnétek a szobát.

- Igen, ez jó ötlet - egyezik bele. - És mikor akarod elmondani apádnak, hogy... - nem fejezi be a mondatot, csak jelentőségteljesen néz kettőnkre.

- Nem akarom elmondani! - tiltakozom, de egyből meg is bánom. A levegő megfagy körülöttünk.

- Nem akarod? - kérdezi megbántva Norman. Felé fordulok. - Megértem, hogy időre van szükséged, ezért is ajánlottam fel, hogy addig visszaköltözöm Andrew-hoz, míg el nem rendezed ezt apáddal. Ne úgy tudja meg, hogy rajta kap minket. De azt nem gondoltam volna, hogy egyáltalán nem akarsz elmondani neki engem.

- Nem akarom, hogy balhét rendezzen - védekezem. - Az senkinek sem lenne jó.

- Ebben mondjuk igazad van. Nem lenne jó, ha állna a bál és mindenki így tudná meg - ért egyet velem Eva. - Norman, téged viszont már keresnek.

- Megyek - válaszolja, majd elmegy mellettem.

- Norman! - lépek utána. Visszafordul felém, de a tekintetén látom, hogy meg van bántva. - Szeretlek! - súgom felé. - El fogom mondani neki, de majd csak a megfelelő pillanatban - felé hajolok egy csókért, amit meg is ad. - Amíg forgatsz, addig összeszedem a holmidat, jó? - ajánlom fel neki a segítségemet. Bólint, majd kilép az ajtón. Mélyet sóhajtok.

- Tudom, hogy ez most nehéz neked, Anne - szólal meg újra nagynéném -, de ismerem apádat, s tényleg jobb, ha egyelőre nem tud rólatok. Átmegyek összepakolni a cuccaimat, addig te is összeszedheted Norman-ét.

Bólintok, majd elindulok a hálószobába. Nem tudom apuék mennyi időre jöttek, de már most látom, hogy hosszú napok elé nézünk.

Amerikai álom - 18. fejezet

Sziasztok! Ismételten köszönöm Nócinak a véleményét, hálás vagyok érte! :) Most pedig jó olvasást kívánok az új részhez! :) D. ~

+16

Amerikai álom - 18. fejezet

Anne szemszög

Normannal úgy pattantunk fel a kanapéról, mintha tűzre ültünk volna. Eva ott áll velünk szembe, én pedig egy árva szót sem tudok kinyögni.

- Eva... - dadogom. - Ez... nem az, aminek látszik - nyögöm ki.
- Oh, tényleg nem? Akkor mégis mi ez? - teszi keresztbe a karját, a hangja nyugodt, s ezzel össze is zavar. Arra számítottam, hogy majd kiakad.

Csak állunk egymással szemben, de én még mindig nem tudom mit mondjak. Teljesen nyilvánvaló, hogy mit csináltunk Norman-nel, mikor Eva-ék beléptek az ajtón. Kár lenne tagadni. Percek is eltelhettek, mikor Eva nagyot sóhajt, leengedi a karjait maga mellé, majd megszólal.

- Tudok rólatok - kezd bele, mire rá kapom a tekintetemet.
- Tessék? - rémülök meg egy pillanatra.
- Tegnap este elfelejtettem átvinni a ruháimat Andrew-hoz és ma reggel átjöttem értük. A hálóban találtam meg... - néz ránk jelentőségteljesen.

Elpirulok. Eva ezek szerint meglátta, hogy egy ágyban alszok Norman-nel... meztelenül.

- Mióta tart ez köztetek? - kérdezi. Kinyitom a számat, de hang nem jön ki rajta.
- Kb. 5 hete - válaszol helyettem Norman.
- 5 hete... - mélázik el rajta nagynéném. - Mondd csak Anne... Mégis mikor akartad elmondani? - von kérdőre.
- Én... elakartam, csak... - nézek Norman-re kétségbeesetten.
- Nem tudtuk, hogyan reagálnál rá, így jobbnak láttuk titokban tartani - ment ki a helyzetből ismételten Norman.
- Először valóban nem örültem neki. Főleg, hogy úgy kellett megtudnom, hogy megláttalak titeket az ágyban - néz ránk enyhe rosszalló tekintettel. - De aztán Andrew meggyőzött róla, hogy adjak nektek egy esélyt. Így hát figyeltelek titeket egész nap és rá kellett jönnöm, hogy ti tényleg odáig vagytok egymásért - mosolyog ránk, én pedig teljesen ledöbbenek. - Na, ne nézz már így, Annie! Ölelj meg inkább! - lépked felém nagynéném.

Könnyes szemekkel ölelem át és köszönöm-öt suttogok a fülébe. Nem gondoltam volna, hogy ez a nap végül ilyen jól fog végződni. És, hogy Eva is ilyen jól reagál a Norman-nel való kapcsolatomra. Bár az is igaz, hogy ezért Andrew-nak is sokkal tartozom. Mosolyogva nézek rá és neki is odatátogok egy köszönöm-öt. Szintén mosolyogva biccent felém.

- Na jó - engedjük el egymást Eva-val. - Én kicsit elfáradtam, úgyhogy azt hiszem ideje lefeküdni. Jobb, ha ti is korán lefekszetek, holnap munka - néz a fiúk felé, akik konkrétan úgy néznek rá, mint egy földönkívülire. Egy kicsit én is megrökönyödöm Eva-n. Arra számítottam, most, hogy már tud mindent, nem lesz kifogása az ellen, hogy Norman-nel aludjak.
- Öhm... persze, már megyünk is - erőltet magára egy mosolyt Norman.

Felém lép, hogy elköszönjön tőlem, de zavarban érzem magam Eva és Andrew tekintetének kereszttüzében. Pirulva nézek rá, ő pedig mosolyogva nyom egy apró puszit a számra. Már az ajtónál járnak, mikor Eva egyszer csak felnevet. Értetlenül nézünk rá.

- Csak vicceltem srácok! - nevet. - Norman, ha szeretnél, akkor persze, hogy itt aludhatsz, sőt ha gondoljátok, akkor szobát is cserélhetünk Norman. Gondolom szeretnétek együtt tölteni minél több időt - néz rám elnézően Eva, mire megint csak elpirulok.
- De... nem azt mondtad még reggel, hogy ma nem akarsz Andy-vel aludni? Vagy megbeszéltétek már azóta a dolgokat? - kérdezem, nem mintha kifogást keresnék arra, hogy Norman itt aludjon.
- Tulajdonképpen miattatok kaptunk össze egy kicsit, de már megbeszéltünk mindent. Szóval, ha gondoljátok, akkor szívesen átcuccolok Andrew-hoz.
- Ez... nem is tudom, mit mondjak Eva. Köszönöm, hogy ennyire jól kezelted ezt az egészet, és hogy felajánlod a szobacserét is, de nem szeretném, ha azt éreznéd, hogy kitúrlak vagy, hogy kevesebb időt akarok veled tölteni!
- Oh, ne aggódj, ezt egy kicsit önző dologból is teszem - néz Andy-re mosolyogva. - De persze, azért néha jó lenne csajos estéket is tartani!
- Akkor mit szólnátok hozzá - nézek itt a fiúkra is -, ha ma mindenki maradna a saját szobájában és holnaptól pedig, akkor cserélünk? Persze a legnagyobb titokban - ajánlom.
- Nekem tetszik az ötlet - válaszolja Eva.
- Jól van, akkor legyen így. Holnap találkozunk - lép Andrew Eva-hoz és hosszan megcsókolja.
- Holnap beszélünk! - csókol meg engem is Norman.

A fiúk elmentek, mi pedig rendeltünk magunknak egy üveg bort. Beszélgetős estét tartottunk Eva-val. Kérte, hogy meséljek el mindent, hogyan is kezdődött ez köztünk Norman-nel. Én pedig mosolyogva idéztem fel az emléket.

~~~

2 héttel később

Már két hete, hogy egy szobában lakom Norman-nel. Nem is lehetnék ennél boldogabb. Csodálatos érzés minden este úgy lefeküdni, hogy mellette alszom el, s minden reggel az ő mosolyára ébredni. Már el is felejtettem, milyen jó érzés tartozni valakihez. Persze nagyon óvatosak vagyunk, a többiek előtt tartjuk a két lépés távolságot, jobban, mint eddig. Norman elmondta, hogy azon az estén, mikor megtudtam, hogy van egy fia, beszélt Emily-vel és kiderült, hogy tudott rólunk. Nem voltunk elég óvatosak, s lebuktunk előtte. Azóta jobban odafigyelünk. A szállodai szobából is úgy lépünk ki, hogy alaposan körbenézünk. Mindig Eva-val együtt megyek le a hallba, s együtt is jövünk fel a szobákhoz. Csak itt vállnak el az útjaink. Norman és Andrew ugyan így tesz.

Korán van még, de én már fent vagyok és Norman-t nézem. Gyakran csinálom ezt. Amíg ő alszik én csak nézem. Minden egyes porcikáját jól megnézem magamnak, a tetoválásait is, de leginkább az arcát. Annyira a gondolataimba mélyedek, hogy mikor megszólal összerezzenek.

- Megint azt csinálod - rekedtes a hangja.
- Mit? - súgom felé apró mosollyal.
- Engem nézel - válaszolja még mindig csukott szemmel, a hátán fekve.
- Szeretlek nézni - vallom be. Kinyitja a szemét és felém fordul.
- Én pedig téged szeretlek - húz oda magához.
- Én is szeretlek! - csókolom meg.

Fölém mászik és rám ereszti a testsúlyát. Beletúrok egyre hosszabb hajába. Kezdem megszeretni, olyan jó érzés beletúrni. Érzem a hasamnak nyomódni éledező férfiasságát. Amióta Norman-nel rendszeres szexuális életet élek, én is egyre bátrabb és nyitottabb vagyok. Az előző barátommal úgy éreztem magam, mint egy nyugdíjas. Az elején még hihetetlenül szerelmes voltam a srácba, de aztán ahogy teltek az évek, kezdett ellaposodni a kapcsolatunk, már-már csak megszokásból voltunk együtt. Fájt, mikor vége lett, hogyne fájt volna. De be kellett látnom, hogy mind a kettőnket így volt a legjobb.

Norman a nyakamat csókolgatja, mikor benyúlok kettőnk közé és a bejáratomhoz igazítom a férfiasságát. Felnyög.

- Imádom, mikor ilyen türelmetlen vagy! - kuncog.
- Kívánlak! - sóhajtom.

Megcsókol, majd belém hatol. Lassan és kimérten. Tudja nagyon jól, hogy ezzel az őrületbe kerget. Én a gyorsabb tempót részesítem előnyben, míg ő a lassabbat. Szeret kiélvezni minden pillanatot. Én is, nem erről van szó, csak nem olyankor, mikor megőrülök a vágytól, annyira kívánom. Norman pedig ezt nagyon is jól tudja és szereti húzni az agyamat. Most azonban nem hagyom magam, én is tudom, hogyan tudom őt teljesen az őrületbe kergetni. Rejtett kis izmaimmal egyenletesen szorítok rá a férfiasságára.

- Hagyd abba! - nyögi ki.
- Csak te kergethetsz az őrületbe? - incselkedek, s egy újra rászorítok.
- Anne! - hördül fel, de a szemei csak úgy csillognak a visszafojtott vágytól.
- Tessék? - vigyorgok rá.
- Megölsz! - döfi belém magát mélyen.
- Ah! - nyögök fel. - Nem áll szándékomban!

Norman gyorsabb tempóra kapcsol, s közben folyamatosan egymás száját faljuk. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer részem lesz ilyenben. Úgy érzem megtaláltam a másik felemet Norman személyében. Nem lehet elmagyarázni ezt az érzést, csak az tudja, hogy miről beszélek, aki már átélte ezt. Mikor más sem jár a fejemben csak ő. Folyton rátéved a tekintetem a forgatás alatt is, pedig tudom, hogy vigyáznunk kell. Úgy érzem lassan már létezni sem tudok nélküle. Ha nekem szabadnapom van, ő pedig forgat, akkor egész nap csak a szobában fekszem és rá gondolok. Vagy a laptopomat bújom és vagy a Walking Dead-et nézem, hogy addig is lássam őt, vagy cikkeket olvasok róla.

- Anne! - nyögi a nevemet.
- Szeretlek! - csókolom meg, s ebben a pillanatban mindketten felérünk a csúcsra. Lihegve gördül le rólam, majd a mellkasára húz és puszit nyom a fejem búbjára.
- Én is szeretlek, Anne! Elmondani sem tudom, mennyire! - simogatja a hátamat.

Ekkor még nem sejtettem, hogy hamarabb lesz vége a boldogságunknak, mint az gondoltam volna.

Amerikai álom - 17. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog! Ehhez jó olvasást kívánok, s szeretném megköszönni itt is az előző fejezethez Nóci kommentjét! :) Üdv.: D. ~

Amerikai álom - 17. fejezet

Norman szemszög

Próbálom magamat áttörni a táncoló emberek között, s eljutni végre Emily-hez. Ahogy látom, jól érzi magát, Lauren-nel és Danai-jal nevetgél.

- Emily! - fogom meg a vállát.

- Norman, szia! - ölelne át, de én határozottan eltaszítom magamtól.

- Beszélnünk kell! - sürgetem, majd elnézést kérve a lányoktól odébb vonszolom.

- Ne rángass már! - tépi ki magát a kezem közül. Megállok az egyik oszlopnál, itt remélhetőleg nem hall minket senki.

- Muszáj volt ezt?

- Mit? - kérdezi ártatlanul.

- Tudod te azt nagyon jól! - rivallok rá.

- Hisz mindenki tudja, hogy bírom a fiadat. És nem csak én, az egész gárda kedveli.

- Akkor is! Ezzel akár le is buktathattál volna kettőnket.

- Óh, Norman, te nem ettől lettél ilyen ideges! - néz rám mosolyogva, karba font kézzel. - Greg már rég tudja, hogy volt köztünk valami, de szerintem ezt már neked is mondta. Te nem ettől a lebukástól tartasz.

- Nem értem, miről beszélsz - jövök zavarba egy pillanatra.

- Dehogynem! - mosolyog még mindig. - Félsz, hogy a kis barátnőd mit fog szólni, ugye? Nem mondtad még el neki és most megtudta. Sajnálom Norman, de honnan kellett volna tudnom, hogy nem mondtad el neki?

Hirtelen megszólalni sem tudtam. Emily honnan tud Anne-ről? Vagy ez most csak egy csapda és így próbálja meg kihúzni belőlem az igazságot?

- Fogalmam sincs kiről beszélsz! - tagadom, de nem nézek a szemébe.

- Ugyan már Norman, hagyjuk ezt! Tudom, hogy van közted és a kis újonc között valami! Hogy is hívják... Anne, ugye? - bennem akad a levegő. Tudja!

- Emily...

- Nem kell aggódnod Norman! Nem szólok senkinek. Nem én leszek az, aki tönkre teszi a kapcsolatotokat. Megteszi majd helyettem a sajtó, meg a sok lesifotós.

- Honnan tudsz rólunk? - kérdezem teljesen megsemmisülve, mielőtt ott hagyna engem.

- Van két szemem, Norman - néz rám lealacsonyítóan. 

Emily faképnél hagy, én pedig nem tudom mihez kezdjek. Ott állok az oszlopnál, mint egy szerencsétlen és ötletem sincs, hogyan álljak Anne szeme elé.

Anne szemszög

Amilyen gyorsan csak tudok, úgy rohanok a mosdó irányába. Nem akarom elhinni, amit az előbb Emily mondott. Norman-nek van egy fia!? Ez képtelenség! És eddig miért nem mondta? A mosdóra támaszkodva veszek néhány mély lélegzetet és próbálom feldolgozni az információt. Vajon ezt akarta elmondani korábban? Erről akart velem beszélni este? Hallom, hogy nyílik az ajtó, s én gyorsan megnyitom a csapot, mintha csak kezet mosnék.

- Minden rendben? - lép oda hozzám Eva.

- Igen - erőltetek magamra egy mosolyt.

- Nem úgy tűnt.

- Nincs semmi baj, mégis mi lenne? - nézek rá tettetett értetlenséggel.

Szólásra nyitja a száját, mikor újra nyílik az ajtó és viháncolva lép be rajta három lány. Gyorsan megtörlöm a kezem és már megyek is ki a mosdóból, Eva-val a nyomomban.

- Figyelj csak, én felmegyek a szobába, kicsit elfáradtam.

- Veled...

- Hát itt vagy! - szól közbe Andrew. - Szeretnék beszélni veled!

- Most nem érek rá, Anne-nek...

- Menj csak nyugodtan! Én felmegyek és lefekszem aludni.

- De...

- Tényleg nincs semmi bajom Eva, nem értem miért aggódsz! Na, menj már! - hessegetem el Andrew-val mosolyogva.

Ahogy elmennek a mosolyom le is hervad az arcomról. Úgy érzem semmi okom a mosolygásra.

~~~

A szobába érve egyből lezuhanyzom és pizsamába bújok. Aludni akarok és nem gondolni a mai estére. A tervemet viszont keresztül húzza egy kopogás. Esélyem sincs megkérdezni, hogy ki az, elárulja saját magát az illető.

- Anne kérlek, engedj be! - kopogtat Norman.

- Menj el, kérlek! Nem akarok most beszélni veled! - bár ezt mondom, de azért mégis odalépek az ajtóhoz, s háttal nekitámaszkodom.

- Kérlek Anne!

- Nem, Norman! Nem mondtad el az igazat, végig hazudtál nekem, még ha kimondatlanul is, de hazudtál magadról!

- Anne, engedd, hogy elmagyarázzam, kérlek!

Dühösen nyitom ki az ajtót neki, majd a kanapé felé veszem az irányt, s leülök rá karba font kézzel. Nem nézek rá, de hallom, amint becsukja az ajtót és lassan felém lépked. Leül mellém a kanapéra, tisztes távolságra. Felém fordul, felhúzza a bal lábát a kanapéra, s úgy néz engem. Nem nézek rá, nem szólalok meg, várom, hogy ő kezdjen el beszélni. Végül is ő akarta elmagyarázni ezt a dolgot, akkor tessék!

- Sajnálom... - kezd bele halkan. - Sajnálom, hogy nem mondtam el korábban, hogy van egy fiam. Ne haragudj, kérlek! Tudom, hogy már rég el kellett volna mondanom, de féltem - a szemem sarkából nézek rá egy pillanatra, majd el is kapom a tekintetemet. - Féltem, hogy ha megtudod, akkor esélyt sem adsz kettőnknek. De el akartam mondani! - védekezik. - Csak... nem találtam megfelelő időt. Mikor rákérdeztél a tetoválásomra... Mingus... a fiam nevét tetováltattam magamra. Már akkor el akartam mondani, csak nem hagytad...

- Azt akarod mondani, hogy az én hibám? - nézek rá dühösen.

- Nem! Persze, hogy nem! - elfordítom a fejemet. - Megkérhetlek, hogy nézz rám? - nem válaszolok, de azért felé fordulok. - Az volt az első alkalom, hogy el akartam mondani, de mivel akkor nem tudtam, ezért ma este akartam. Nem így kellett volna megtudnod, nekem kellett volna elmondanom! Sajnálom!

Egymás szemébe mélyedünk. Percekig is így lehettünk, mikor nagyot sóhajtva enyhülök meg.

- Szóval van egy fiad... Mingus.

- Igen - mosolyog rám halványan.

- Mennyi idős? - kérdezem, de egyből eltűnik a mosolya.

- 15 - nyögi ki.

Egy pillanatra meg áll bennem az ütő, s ezt Norman is észreveszi. 15 éves?!

- Anne - kezdené.

- 15 éves?! - hal el a hangom. - Alig idősebb az... öcsémnél?

- Anne, ez nem jelent semmit... - nyúl az arcomhoz, de elhúzódom tőle.

- Nem jelent semmit?! - emelem meg a hangom. - Norman, ez... - nevetek fel kínomban. - Neked van egy tinédzser fiad, aki 3 évvel öregebb csak az öcsémnél! - nyomatékosítom a szavakat benne.

- Mit akarsz, mit mondjak? - néz rám. - Igen, van egy fiam, de ez ellen már nem tudok és nem is akarok mit tenni! Ha szeretsz, akkor elfogadod velem együtt őt is! - emeli fel ő is a hangját.

- Itt most nem arról van szó, hogy van egy fiad és, hogy szeretlek-e!

- Akkor mégis miről? - tártja szét a kezét tehetetlenül. Sajnos a következő szavak meggondolatlanul jönnek ki a számon.

- Arról, hogy ez is csak azt bizonyítja, hogy nem illünk össze! Hogy milyen nagy a korkülönbség kettőnk között és, hogy az életünk más-más szakaszán járunk! - kiabálok tehetetlenül. Amint tudatosulnak bennem a szavaim, egyből elszégyellem magam. - Norman...

- Szóval ezt gondolod? - kérdezi csalódottan.

- Nem úgy gondoltam, ne haragudj! - suttogom.

- Hogy lehet ezt nem úgy gondolni? - csattan most fel ő. - Azt hittem ezen már túl vagyunk Anne! De látom, hogy nem tudsz túllépni a "nagy korkülönbségen" - macskakörmözik gúnyosan. - Én elfogadtalak téged, így 26 évesen, elfogadtam az érzéseimet irántad, pedig hidd el, nekem sem volt könnyű! Még ha nem is látszott rajtam, de nekem sem volt egyszerű belevágni ebbe az egészbe! Nekem is vannak aggályaim kettőnkkel kapcsolatban, hogy mi lesz, ha majd jön egy fiatalabb srác, aki elcsavarja a fejedet és te miért is ne választanád őt, hiszen fiatalabb, jóképűbb, szexibb! Anne, te észre sem veszed, hogy mindenki, hogy csorgatja utánad a nyálát és, hogy nekem mennyire kell türtőztetnem magamat, hogy ne üssem meg azokat a fickókat! Mindig emlékeztetem magamat, hogy mekkora egy szerencsés flótás vagyok, hogy ez a gyönyörű lány engem választott és nem valamelyik izompacsirtát! Nem csak neked vannak félelmeid, Anne. Én ugyanúgy félek, hogy mi lesz, ha tényleg jön egy fiatalabb és lecserélsz. A sajtótól és a többiektől nem félek, mert ők nem érdekelnek, hogy mit gondolnak. Magasról teszek rájuk, mert én téged szeretlek és veled vagyok boldog, a nagy korkülönbség ellenére is! - önti ki nekem a szívét Norman. Teljesen ledöbbenek a szavaitól, s észre sem veszem, hogy mikor kezdtek el folyni a könnyeim.

- Norman! - zokogok fel és az ölébe mászva a nyakába bújok. - Sajnálom! Sajnálom, hogy ennyire kiakadtam, de engem is érts meg kérlek! Én is nagyon szeretlek téged! - csókolom meg. - Szeretlek! - súgom. - De adj egy kis időt, míg feldolgozom, hogy van egy fiad.

- Annyi időt adok, amennyit csak szeretnél! - ölel szorosan magához. - Csak ne taszíts el magadtól! És, ha majd készen állsz rá, akkor bemutatlak neki. Hidd el, kedvelni fogjátok egymást! - simogatja az arcomat.

- És ő mit fog majd szólni hozzám? Hogy az apja ilyen fiatal lánnyal kezdett ki?

- El fogja fogadni, mert szeret engem, és ha tudja, hogy nekem ez így jó, akkor támogatni fog. Ebben biztos vagyok! Vagyunk olyan kapcsolatban, hogy ezt meg fogjuk tudni beszélni és el fogja tudni fogadni, ettől ne félj! - puszil meg.

- Ő most hol van?

- Az anyjánál. Velem él New York-ban, de ha forgatok, akkor az anyjánál szokott lenni. Néha eljön meglátogatni, de még iskolába jár, úgyhogy csak kis időre szokott jönni.

- És a... volt feleséged?

- Nem volt a feleségem soha - nyugtat meg. Sóhajtva hajtom a fejemet a vállára.

- Ne haragudj a kirohanásomért! - súgom.

- Te se haragudj! Már korábban el kellett volna mondanom. Szeretlek!

- Szeretlek! - csókoljuk meg egymást, azonban nem tart sokáig a pillanat. Az ajtó nyitódására rebbenünk szét, ahol ott áll Andrew és Eva.

Amerikai álom - 16. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a kövi részt, sajnálom, hogy ilyen sokára, de munka mellett nem könnyű írni. Nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni a folytatást, de igyekszem! Jó olvasást kívánok! :) D. ~

+16

Amerikai álom - 16. fejezet

Eva szemszög

Egész nap figyelem Anne-t és Norman-t. Még mindig alig akarom elhinni, hogy van köztük valami. És én ezt eddig, hogy nem vettem észre? Most, hogy figyelem őket, már nekem is feltűnnek az apró jelek. Sejtelmes összenézések, véletlennek tűnő érintések, ártatlan összemosolygások.

Épp Andrew ingét kenem össze művérrel, mikor megakad a szemem rajtuk. Anne a pihenő lakókocsihoz igyekszik, mikor a kocsi mögül Norman elkapja a derekát és belepuszil a nyakába. Takarásban vannak, de innen, ahol én állok, nagyon is jól látni őket. Anne boldog mosollyal fordul felé, keresztbe fonja a karját a nyaka körül és megcsókolja őt. Teljesen elképedek, s észre sem veszem, hogy megáll a kezem munkája. Mint két szerelmes tini!

- Ezt nem hiszem el! - suttogom magam elé.

- Mi az? - kérdez vissza Andy.

- Az előbb... - de befejezni már nem tudom, Greg szakít félbe minket.

- Kész vagy Eva? - jön oda mellénk.

- Igen, egy perc, Greg! - válaszolom és folytatom a munkámat.

Greg elmegy, de mire visszafordulok Anne-ék felé, már nincsenek ott. Nagy sóhajjal térek vissza Andrew ruhájának az összekenéséhez.

- Minden rendben? - kérdezi Andy.

- Persze - mosolygok rá erőltetetten. - De azt hiszem, hogy igazad volt - vallom be kelletlenül. Nem válaszol, csak egy hatalmas vigyor terül szét az arcán. - Ettől függetlenül - váltok komoly hangra - még igenis elfogok beszélgetni velük! Még mindig nem hiszem el, hogy mégis, hogyan gondolták ezt!

- Tudod, kedvem lenne most megcsókolni téged - súgja felém - anyatigris - vigyorog.

- Na várj csak, kapsz te még ezért! - vigyorgok rá én is.

- Kész vagytok már? - türelmetlenkedik Greg.

- Igen, már kész vagyok! - válaszolom és ellépek Andrew mellől.

Sajnos minket nagyon is jól látnak a többiek, úgyhogy gyorsan összeszedem a cuccaimat és visszavonulok a jelmezes sátorba.

Norman szemszög

Megőrjít! Nem tudok másra koncentrálni, csak rá, abban a falatnyi kis sortban. Hogy gondolta, hogy ilyet vesz fel? Mindenki csorgatja utána a nyálát!

Az én karakteremnek most nincs szerepe, ezért van egy hosszabb szünetem, amit ki is használok. Tudom, hogy Anne éppen Lauren-nél járt sminkelni, de azután neki is lesz egy kisebb szünete, amit minden bizonnyal a pihenő lakókocsiban tölt majd el. Így hát én is oda megyek, takarásba húzom magam, s várok. Nem sokra rá Anne már meg is érkezik. Elkapom a derekát, s belepuszilok a nyakába. Még mindig takarásban vagyunk, szerencsére a lakókocsi messzebb, s úgy helyezkedik el, hogy az takarjon minket. Mosolyogva karolja át a nyakamat, s csókol meg, amit nem vagyok rest viszonozni.

- Hiányoztál! - súgja.

- Te is nekem, most viszont van egy kis szünetem - húzom magam után a kocsiba.

Amint beérünk, magam felé fordítom, megcsókolom és az ölembe kapom. Ijedten sikkant fel, de átkulcsolja a lábait a derekamon. Elindulok a kanapé felé, ledöntöm rá, s fölé helyezkedem.

- Mit csinálsz? - kuncog, még mindig a nyakát csókolgatom.

- Szeretlek! - válaszolom magától értetődően, de mikor Anne teste megfeszül, akkor esik csak le nekem is, hogy kétértelmű amit mondtam.

Abbahagyom a nyaka kényeztetését és mélyen a szemébe nézek. Az arcomra teszi a kezét, s kapkodva veszi a levegőt. Még nem mondtuk ki egymásnak, azt a bizonyos "sz" betűs szót, s bár az én szándékaim komolyak Anne felé, itt most mégsem úgy értettem, ahogyan azt az emberek szokták érteni. Én csupán csak kényeztetni, szeretni akartam őt.

- Anne... - húzódok kicsit távolabb, de a kezét még mindig az arcomon tartja.

- Sh, tudom, hogy nem úgy értetted - mosolyog, de ez most nem őszinte mosoly tőle. - Semmi baj - húz vissza magára egy csókra. Teljesítem a kérését, de újra elhúzódok.

- Szeretlek! - mondom ki, most már határozottan.

Látom a szemében, hogy meglepődik, nem tudja eldönteni, hogy ezt most komolyan mondom-e, vagy csak a pillanat hevében. Én azonban, ahogy kimondtam, már tudtam, hogy nagyon is komolyan mondom. Könny csillan a szemében.

- Én is szeretlek! - súgja.

Gyengéden csókolom meg újra, majd elkezdem feltolni rajta a pólóját. Elválunk egymástól, míg leveszem róla is meg magamról is a pólót. Végigpuszilom a mellkasát és a hasát, s lehúzom róla a sortot. Felnyögök a nadrágnak nem nevezhető anyag láttán.

- Ilyet nem vehetsz fel többet! - nézek rá szigorúan, mire elneveti magát. - Komolyan mondom! Ezt be kellene tiltani!

- Akkor mit vegyek fel ilyen melegben? - kérdezi nevetve.

- Egy kicsit hosszabb rövidnadrágot!

- Rendben - nevet fel önfeledten.

Megszabadítom magunkat a többi felesleges ruhadarabtól is, s komolyan nézek a szemébe.

- Komolyan mondtam az előbbit. Szeretni akarlak!

- Akkor szeress! - húz magához egy csókra, s a derekamra kulcsolja a lábait.

Nem sietek el semmit, gyengéd akarok lenni vele. Lassú csókolózásba kezdünk. Végig simogatom az egész testét, majd csókjaimmal is bejárom ugyan azt az utat. Visszatérek a szájához, odaigazítom magamat a bejáratához, s lassan, nagyon lassan belé hatolok. Mind a ketten felnyögünk az érzésre. Lassan kezdek el mozogni, nem sietek sehová. Az agyam egy hátsó zuga emlékeztet, hogy forgatáson vagyunk és nem érünk rá, mégsem sietem el. Ki akarom élvezni minden egyes pillanatát.

- Norman! - nyögi Anne.

Érzem az összehúzódásait, de nem adom még meg neki a gyönyört, el akarom húzni, ameddig csak tudom. Nem gyorsítok a tempón, ugyan olyan lassan, gyengéden mozgatom továbbra is a csípőmet. Kezdek már én is az őrület határára sodródni.

- Nem bírom tovább! - kérlel Anne.

Rátapadok a szájára, nyelvem ősi táncot lejt az övével, majd gyorsabb tempóra váltok. Érzem, hogy közel a vég mindkettőnk számára, így továbbra is Anne szájára tapadok, nehogy véletlenül meghalljanak minket. Egy utolsó mély lökés után mind a ketten elélvezünk, s egymás szájába nyögjük élvezetünket.

Miután normalizálódik a lélegzetünk, lassan kihúzódom Anne-ből. Szívesen heverésznék még itt vele, de félek, így is túl sokáig voltunk távol. Egyikünk sem akarja, hogy bárkinek is feltűnjön ez. Egy utolsó mély csókot váltva elkezdünk felöltözni. Még éppen időben, mert kopognak az ajtón.

- Norman, itt vagy? - hallom meg barátom hangját.

- Igen - kiáltok ki. Résnyire kinyitja az ajtót, de nem jön beljebb.

- Nem megyek be, mert gondolom nem egyedül vagy, de jó lenne ha sietnétek, Greg már keres téged - szól be a résen.

- Máris megyek - szólok oda neki. - Várj meg az ajtó előtt, kérlek!

Nem válaszol, csak visszacsukja az ajtót.

- Csodálatos voltál! - fogom két kezem közé az arcát és megcsókolom. - Szeretlek! - mondom ki most már nyugodtan, teljes szívemből komolyan gondolva.

- Én is szeretlek!

- Este szeretnék veled beszélni - nézek komolyan a szemébe. - Most viszont várj 5 percet, és majd utána gyere ki!

- Rendben - váltunk még egy utolsó csókot, majd kilépek a lakókocsi ajtaján.

Andrew ott vár rám, ahogyan kértem. Látom a vigyort az arcán, de nem foglalkozom vele, csak én is elvigyorodom.

~~~

Este 8-kor már a szálloda különtermében vagyunk és Emily-t búcsúztatjuk, akinek a karaktere meghal a sorozatban, így neki véget ér a forgatás, s repülhet haza. Nem mondom, hogy bánom, sőt egy kicsit örülök is neki, így legalább nem fog a nyakamra járni. Bár ha jobban belegondolok, az utóbbi időben egyáltalán nem közeledett felém.

Én korábban leértem az étterembe, mint Anne, így nem tudtunk közvetlen közel ülni egymáshoz, de azért így is jól láttuk egymást. Andrew, Lauren és Steven társaságával ültem, mikor Greg és Frank álltak fel a poharukat kocogtatva. Mindenki elhallgatott, s feléjük fordult.

- Egy kis figyelmet kérnénk! - szólal fel Greg. - Mint tudjátok, ez a vacsora most Emily búcsúvacsorája. Szeretném elmondani, Emily, hogy nagyon fogsz nekem hiányozni! Szerettem veled forgatni, és a karakteredet is kedveltem. Kár, hogy Frank kiírta a sorozatból - néz rá fejcsóválva, mire mindenki felnevet. - Lényeg a lényeg, hogy nagyon szeretünk és hiányozni fogsz nekünk! - emeli a magasba a poharát Greg, majd átadja a szót Franknak. Ő is elmond pár szép szót Emilyről, megtapsoljuk őket, majd Emily is feláll.

- Köszönöm szépen a kedves szavakat! Nem akarom tovább rabolni a szót, csak szeretnék én is köszönetet mondani nektek! A családom lettetek és nagyon fogtok nekem hiányozni! - törli meg a szemét. - Melissa - fordul a sorozat Carol-ja felé. - Olyan voltál nekem, mint az igazi anyukám. Hozzád mehettem, bármi bajom volt, neked mindig volt egy kedves szavad hozzám! Köszönöm! - majd Lauren felé fordul. - Lauren! Akárcsak Beth-nek Maggie, nekem te voltál a testvérem! Nagyon fognak hiányozni azok a csajos esték, mikor egy pohár bor mellett kitárgyaltuk a problémáinkat. Remélem azért tartani fogjuk a kapcsolatot! - utána felém fordul. Jaj ne! - nyögök fel magamban, de ál mosollyal nézek rá. - Norman! Imádom a karakteredet és szerettem a veled való forgatást is. Bár az utóbbi időben nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, azért én még most is kedvellek. És kérlek add át üdvözletemet a fiadnak is! - néz a szemembe, majd elfordul tőlem.

A továbbiakban nem figyelek már rá, az egész testem megfeszül. Anne felé kapom a fejem és látom, ahogy sietősen a mosdók felé veszi az irányt. A többiek zúgolódnak, mindenki befejezte már a vacsorát, zene csendül fel és sokan egyből táncolni kezdenek. Emily felé veszem az irányt.

Amerikai álom - 15. fejezet

Sziasztok! Itt az új rész, jó olvasást kívánok hozzá! :) Elnézést kérek az esetleges hibákért. Üdv.: D. ~

+18

Amerikai álom - 15. fejezet

Eva szemszög

Korábban ébredek fel, mint ahogy az ébresztőóra csörögne. Mosolyogva nézem a mellettem alvó Andrew-et. Még mindig nehezen hiszem el, hogy ez a pasi engem választott. Apró puszit nyomok a mellkasára, nem ébred fel, majd felkelek az ágyból. Zuhanyozni készülök, mikor nem találom a tiszta ruháimat. Elfelejtettem áthozni? - kutatom át a táskámat. Nem találom, így hát reménykedve, hogy nem futok össze senkivel sem a folyosón, Andrew pólóját magamra kapva sietek át az Anne-nel közös szobánkba.

Amilyen halkan csak tudok, úgy lépek be a szobába. Biztos alszanak még, nem akarom felébreszteni őket. A nappaliban nem találom a ruháimat, pedig úgy emlékeztem, mintha leraktam volna a kanapéra. Biztosan a hálóban felejtettem. Lassan nyitom ki a háló ajtaját, a lehető legkisebb zajt csapva. Arra a látványra azonban nem számítottam, ami bent fogadott. Anne és Norman egymásba gabalyodva alszanak az összetolt ágyakon és mind a ketten meztelenek. Csak a vékony lepedő fedi el néhol a testüket, de Norman feneke pont kilátszik. A döbbenettől mozdulni sem bírok. Mi a franc folyik kettejük közt? Nem állhattam ott tovább, Anne mocorogni kezdett. A ruháim a földön voltak, gyorsan felkaptam őket, és amilyen gyorsan csak tudtam, távoztam a szobából.

Döbbenten dőlök az ajtónak. Mióta tarthat ez közöttük? És Anne miért nem mondta nekem? Vajon amiatt van, mert olyan sokszor aludtam Andrew-nál? Norman nem bírt magával és rámászott? Gondolataimból Andy rángat vissza.

- Eva? - jön közelebb hozzám gyanakvó arckifejezéssel. Vajon ő tud róla? - Jól vagy?
- Te tudtad, igaz? - förmedek rá.
- Mit? - néz rám, de a szemében furcsa fény csillan.
- Ne add itt a hülyét! - kiálltok rá mérgesen. - Te tudtad, hogy mi folyik Norman és Anne között, ugye?!
- Eva, kérlek, nyugodj meg! - nyújtja felém a kezét, de én kitérek előle és a szoba közepére sétálok, a kanapé mögé.
- Ezt nem hiszem el! - hitetlenkedek. - Miért nem mondtad el?
- Eva, ez... Ne haragudj, kérlek, de úgy éreztem, ezt nem nekem kell elmondanom. Ez Anne dolga lett volna - néz rám sajnálkozva.
- Tessék?! - hüledezek. - Lehet, hogy neki kellett volna elmondania, de a pasimtól elvártam volna, hogy egy ilyen fontos dolgot elmondjon!
- Sajnálom, tényleg! - lép oda hozzám és az arcomra teszi mindkét kezét.
- Mióta tart ez köztük? És egyáltalán... Hogy a francba történt ez meg kettejük között? - akadok ki.
- Ezt inkább Anne-nel kéne megbeszélned.
- Igazad van! Most azonnal átmegyek hozzá!
- Ne! - kapja el a karomat. - Előbb nyugodj meg, kérlek!
- Hogy a fenébe tudnék megnyugodni?! - nevetek fel hisztérikusan. - Az unokahúgomról van szó! Egy nála jóval idősebb férfival feküdt össze! Felfogod te ezt?! Az apja lehetne! - nézek elborzadva Andrew-ra. Andrew azonban rezzenéstelen arccal néz vissza rám.
- Eva, ezek csak üres kifogások! Az életkor csak egy szám! - emeli fel ő is a hangját. - Ha jobban odafigyeltél volna Anne-re, akkor észrevehetted volna, hogy milyen boldog!
- Ezzel azt akarod mondani, hogy nem figyelek oda eléggé az unokahúgomra? - képedek el.
- Nem, kicsim, félreértesz - szabadkozik. - Én csak azt akartam ezzel mondani, hogy mind a ketten változtak. Anne sokkal többet mosolyog, mint mikor idekerült. Tény, hogy akkor még nem találta a helyét, de ha jobban megfigyeled, sokkal kiegyensúlyozottabb. Boldog.
- Akkor is beszélnem kell vele! - indulok meg az ajtó felé.
- Várj! - szól utánam. - Csak adj nekik és legfőképpen magadnak egy napot! Nézz és ne csak láss! Ne áruld el nekik, hogy tudsz róluk, csinálj úgy, mint eddig. Figyeld őket és te is meglátod, hogy miről beszélek. Ha pedig ezután is úgy gondolod, hogy számít az életkor... - sóhajt -, akkor este beszélj Anne-nel. Csak arra kérlek, adj nekik egy esélyt! Te is megfogod látni azt, amit még ők maguk sem mernek beismerni sem maguknak, sem pedig egymásnak. Hogy szeretik egymást!
- Ezt nem hiszem el! - hitetlenkedve, de mosolyogva rázom a fejem. - Fantasztikus pasi vagy, tudsz róla? - csókolom meg. Vigyorogva néz rám. - Jól van, meggyőztél! Figyelni fogom őket ma, de ettől függetlenül, akkor is elbeszélgetek velük! - kötöm az ebet a karóhoz.
- Nagyon makacs vagy! - csóválja a fejét.
- De így szeretsz! - vigyorogva húzom le magamról a pólót, Andrew pedig egyből elkapja a derekamat.

Anne szemszög

Nyugtalanul ébredek reggel. Furcsa érzésem támadt, mintha valaki figyelt volna alvás közben. Mocorgásomra Norman is hamar felébred és közelebb húz magához. Fenekemnél érzem, hogy máshol is ébredezik. Egyből elterelődik a gondolatom és mosolyogva dörgölöm neki a fenekemet.

- Jó reggelt! - puszil a nyakamba.
- Neked is! - fordítom hátra a fejemet, hogy meg tudjon csókolni.

Nem habozik, egyből a számra tapad. A keze a mellemre vándorol és lassan simogatni kezdi, majd tovább a hasamra, s onnan még lejjebb. Mikor benyúl a nőiességembe, muszáj elszakadnom tőle, mert nem kapok levegőt. Visszafekszem az oldalamra, Norman pedig szorosan a hátamhoz tapad, miközben a nyakamat csókolgatja. Szaporán lélegzem.

- Szeretném gyengéden csinálni - harap bele finoman a vállamba -, de annyira elveszed az eszemet, hogy attól félek, nem fog menni.
- Akkor ne tedd! Csak gyere! - nyögök fel.

Norman-nek sem kell több, a hasamra fordít, s berak egy párnát a hasam alá. Meglepődök a váratlan helyzettől. Bár a tegnapi után nem is értem, miért lepődök meg. Norman-nel fantasztikus a szex. Olyat éltem át vele tegnap, mint azelőtt soha sem. És ez még csak az első éjszakánk volt együtt!

A gerincemet csókolja végig, majd a fenekemet, végül belenyal a nőiességembe is. Felnyögök. De nem időzik ott tovább. Bár a párna megemelte valamennyire a fenekemet, ő mégis még közelebb vonja magához, s elkezdi simogatni. Megijedek. Ugye nem ott akar...?

- Norman - fúl el a hangom. Meg akarok fordulni, de nem tudok, mert fölém hajol és a hátamhoz tapad a testével. - Nem... ugye nem a fenekembe... - remeg meg a hangom.
- Sh... - csókol újra a nyakamba. - Ne aggódj, nem teszek semmi olyat, amire nem állnál készen.

Csak bólintani bírok. A keze újra lefelé indul a testemen. Kicsit széjjelebb húzza a lábamat, odaigazítja magát a bejáratomhoz, s egy mély lökéssel már bennem is van. Felnyögök. Így, hogy hátulról hatolt belém, valahogy még mélyebben érzem magamban. Fogalmam sincs, hogy ez hogy lehet, de annyira jó érzés. Szinte már érzem, ahogy a férfiassága az alhasamat lökdösi, belülről. Mélyeket nyögök, Norman benyúl a hasam és a párna közé, közelebb von magához, s a csiklómat ingerli. Az alkarja az én alhasamhoz ér, s mikor egy igencsak jól sikerült mély lökéssel csusszan belém, hirtelen megáll.

- Te is... érezted? - lihegi.
- Igen - nyögöm ki, majd az izmaim segítségével rászorítok a férfiasságára.
- Ah... - hördül fel. - Ne csináld ezt! - nyögi. - Túl hamar el fogok menni.
- Csináld! - kérem.

Újra rákezd, s érzem, hogy minden egyes lökéssel próbál még mélyebbre hatolni. A kezét az alhasamon tartja, hogy érezhesse alatta, bennem a férfiasságát. Minden egyes ilyen lökésénél rászorítok. Nem bírja sokáig tartani magát. Kihúzza a kezét a párna és a hasam közül, majd a hátamhoz tapadva, a nyakamat harapdálva gyorsabb ritmusra kezd. Nem kell már sok és érzem, hogy robbanni fogok.

- Anne... - lihegi a fülembe.

Csak nyöszörögni tudok és még jobban nekifeszítem a fenekemet. A robbanás pillanatában a párnába fúrom az arcomat, hogy elnyelje a kiáltásomat. Norman a nyakamba fúrja a fejét és beleharap. Az agyam egy hátsó zuga tudja, hogy nem kellene hagynom, hogy megszívja a nyakam, de az orgazmusom pillanatában nem tud érdekelni.

Miután mind a ketten lenyugodtunk, Norman lassan húzódik ki belőlem. Lefekszik mellém, kiveszi alólam a párnát, a feje alá teszi, s a mellkasára húz. Ott pihegem ki magam, még mindig remegve. Puszit nyom a homlokomra, felé fordulok egy csókért, de utána aggódva néz rám, s a hüvelykujját végighúzza a nyakamon.

- Ne haragudj! - kér elnézést. Én is odakapok a nyakamhoz, ahol egy pici égő érzést érzek. - Ez meg fog látszani.
- Ne törődj vele! - könyökölök fel mellé. - Majd nem gumizom fel a hajamat... Mellesleg én is nyomot hagytam rajtad - pirulok el, s megérintem a száját, amit a nagy hévben tegnap megharaptam. Megnyalja a heget.
- Kvittek vagyunk - rándítja meg a vállát vigyorogva.

Megpuszilom a mellkasát, s ekkor figyelek fel a tetoválására. Összeráncolt szemöldökkel nézek rá.

- Norman? - olvasom fel a tetoválását, de a kulcs csontján is észreveszek egy halvány kis "x"-et.
- Édesapám tiszteletére - simít végig az arcomon bal kezével, s én belesimulok a tenyerébe. A karján újabb tetoválást, újabb nevet fedezek fel.
- Mingus? Ő ki? - nézek rá kíváncsian. A keze lehanyatlik rólam, s nagyot nyel. Kiül az ágy szélére.
- Valamit el kell mondanom - tér ki a válaszadás elől, nekem háttal ülve. Odamászok mögé és a hátához simulok. Megpuszilom a vállát.
- Jó sok tetoválásod van - célzok a hátán lévőre. - Hol van még?
- Anne, kérlek, ez most nagyon fontos - fordul felém.

Mielőtt megszólalhattam volna, az ébresztőóra csörrent meg. Norman egyből odanyúlt lenyomni.

- Ha tényleg fontos, akkor majd este megbeszéljük, de most készülnünk kell! - állok fel.
- Anne...
- Ne késsünk el! Megyek és gyorsan lezuhanyzok! - adok neki egy apró csókot, amit nem rest viszonozni.

~~~

A folyosón futunk össze Eva-val és Andrew-val.

- Jó reggelt, sziasztok! - köszönök mosolyogva.
- Jó reggelt! - válaszol kimérten Eva, s végigfuttatja rajtunk a szemét.
- Valami baj van? - rémülök meg. Szólásra nyitja a száját, de Andy megelőzi.
- Csak... összekaptunk egy kicsit - válaszol nyugodt hangon.
- Oh! - lepődök meg.
- Semmi komoly, ne aggódj! - nyugtat Andy, de Eva éles tekintettel néz rá.
- Ja, semmi komoly, de ma este nem alszok Andrew-nál! - jelenti ki.
- Öhm, persze! - remélem nem lehetett kihallani a csalódottságot a hangomból. Csak fél szemmel mertem ránézni Norman-re, de ő csak Andrew-et nézte.

Elindulunk a lifthez, de elég nyomasztó ez a kínos csönd. A hallban már a fél stáb ott vár. Mi Eva-val a háttérmunkásokhoz csatlakozunk, míg a fiúk a színésztársaikhoz. Összenézek Norman-nel, s meglátom az ő szemében is a csalódottságot, hogy ma nem tölthetjük együtt az estét. Apró mosolyt engedek meg felé, amolyan bocsánatkérés képen, holott erről egyikünk sem tehet. Hosszú nap vár ránk, Emily-nek ma lesz az utolsó forgatási napja, s egy vacsorával búcsúztatjuk el, holnap ugyanis utazik haza. Őszintén szólva, abszolút nem bánom. Érzem, hogy a csaj nem bír engem. Pedig nem is ismer.

- Oké, srácok! - szólal fel Greg. - Indulás!

Sóhajtva indulok meg a kijárat felé. Vajon mit akarhatott mondani Norman? A válaszra azonban még várnom kell, főleg, hogy a ma estét nem tudjuk együtt tölteni.

Amerikai álom - 14. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a kövi részt, elnézést, hogy ilyen sokára, de higgyétek el, megérte várni! ;) Jó olvasást kívánok és kérlek, írjátok meg a véleményeteket, legalább ennél az egy résznél! Előre is köszönöm! D. ~

+18

Amerikai álom - 14. fejezet

Anne szemszög

5 héttel később

El sem hiszem, hogy már 5 hete titokban randizunk Normannel, ha lehet azt randinak nevezni, hogy néha együtt töltjük az esténket a szállodai szobában. Most épp a sminkes lakókocsiban várom, hogy vége legyen a mai forgatásnak, s közben az elmúlt pár hét eseményein gondolkodom. Senki nem tud rólunk, egyedül csak Andrew. Még Eva sem, nagyon óvatosak vagyunk. Andrew segít nekünk minden egyes alkalommal. Evat nehéz volt meggyőzni arról, hogy néha aludjon Andrewnál, mondván csak az ő érdekükben. Arról mit sem tud, hogy önző okokból magam miatt is kértem ezt tőle. Ilyenkor ugyanis Norman velem alszik. Eva tud róla, bár nem örült az ötletnek, de Andynek sikerült meggyőznie, hogy nem lesz semmi gond, ha néha-néha Norman itt alszik. Eva persze úgy tudja, hogy külön alszunk, de ilyenkor mindig összetoljuk az ágyakat, hogy kényelmesen elférhessünk rajta Normannel. Hihetetlenül jó érzés hozzá bújva elaludni és másnap úgy ébredni, hogy mellettem fekszik.

Épp az ecseteket tisztítom ki, mikor valaki hátulról magához szorít és belecsókol, majd finoman beleharap a nyakamba. Felnyögök, maga felé fordít és mélyen megcsókol.

- Egész nap erre vágytam - súgja a számba. Csak hümmögni vagyok képes.
- Végeztetek? - kérdem.
- Igen, valaki már vissza is ment a szállodába.
- Akkor mossuk le a sminkedet és menjünk mi is.
- Ne siess! Had élvezzem ki a pillanatot, hogy csak ketten vagyunk - ölel szorosan magához.

Percekig állhattunk így, mikor kopognak, s mi elengedjük egymást.

- Igen? - szólok ki zavartan, közben Norman beül a székbe, s elkezdem sminklemosóval leszedni a sminkjét.
- Kész vagytok? - nyit be egy asszisztens.
- Még kell pár perc.
- A kisbusz 5 perc múlva itt van.
- Oké, sietek!

S ezzel már ránk is csukta az ajtót. Egyikünk sem szólal meg, Norman némán tűri, hogy minél gyorsabban leszedjem róla a sminket és mehessünk a többiekhez. Nem lenne jó, ha feltűnne bárkinek is, hogy sokáig vagyunk távol. Nem tart ugyanis 10 percnél tovább leszedni egy kis festéket.

A gondolataim mégis elkalandoznak. Az elmúlt pár napban rengeteget gondolkodtam. 5 hét telt el azóta, hogy elkezdtünk "járni", de nem történt még semmi konkrét kettőnk között. Tudom, hogy Norman már nagyon vágyik a testi kontaktusra, de én nem akarom elsietni, és ő ezt tiszteletben is tartja. Igazi úriember. Nem mellesleg én is nagyon vágyom már rá. Több, mint 1 éve nem voltam úgy senkivel és én is nőből vagyok. Vágyom a szexre Normannel, de nem tudom, hogy hozzam fel ezt neki.

- Minden rendben? - riaszt fel a gondolataimból.
- Igen, miért?
- Mert már vagy 5 perce egy pontot dörzsölsz a karomon és kezd fájni - nevet fel.
- Jaj, ne haragudj! - kapom el a kezem.
- Semmi gond - simít végig az arcomon. - Min gondolkodtál el ennyire?
- Csak azon, hogy... szeretném, ha megtörténne - sütöm le a szemeimet.
- Úgy érted, hogy...?
- Igen - magához húz és megcsókol.
- Örülök, ha így gondolod, de nem kell elsietnünk semmit. Várhatunk még, ha szeretnél...
- Nem, én... vágyom rád - pirulok el - és szeretném, ha megtörténne, de valamit tudnod kell - nézek fel rá a karjai öleléséből.

Befejezni azonban már nem tudjuk a beszélgetést, mert újra ránk kopognak. A feltűnés elkerülése érdekében gyorsan elengedjük egymást, s míg Norman előre megy a többiekhez, addig én összepakolom a cuccaimat.

~~~

Norman szemszög

Este a szálloda éttermében vacsorázunk, de nekem alig megy le pár falat a torkomon. Ideges vagyok. Már csak a gondolatba is beleremeg a gyomrom és merevedésem lesz, hogy ma végre úgy is együtt tölthetem az estét Annenel. Már a kezdetektől várom ezt a pillanatot, de persze megértem, hogy neki időre van szüksége. Vajon mit akarhatott mondani?

- Jól vagy, haver? Alig eszel - bök oldalba Andy.
- Persze, csak elgondolkodtam - válaszolom. - Beszélnünk kellene.
- Figyelek, mondjad csak - kap be egy falat kaját.
- Nem itt. Menjünk a pulthoz valami piáért - állok fel.
- Hé, ti meg hova mentek? - kiállt oda Steven, a sorozat Glennje.
- Csak hozunk piát - válaszolom.
- Jövök én is!
- Maradj csak, majd mi hozunk! Mit kérsz? - inti le Andrew.
- Sört! - nevet fel, már nem az első körét issza.

A bárpultnál kikérünk 3 üveg sört, de nem indulunk egyből vissza.

- Mesélj! - kortyol bele a sörébe Andrew. Kérdőn nézek rá. - Látom, hogy valami nyomaszt.
- Anne azt mondta, készen áll - nyögöm ki.
- Én azt hittem már rég megdöntötted a kis csajt! - nevet fel.
- Nem, ő más! Nem egy Emily fajta...
- És mi ezzel a baj? Most te nem állsz készen? - vált komolyra.
- Óh, dehogynem! Nagyon is készen állok - vigyorgok rá.
- Akkor?
- Csak... Anne tényleg más, nem akarom elrontani vele. Szeretném, ha minden tökéletes lenne - sóhajtok fel. Andrew némán néz.
- Te belezúgtál! - képed el.
- Mi? Nem! - rázom a fejem. - Az tény, hogy tetszik nekem és vonzódom hozzá, de hogy szerelmes lennék belé?
- Lehet, hogy most még magadnak sem vallod be, de én még nem láttalak ilyennek. Hidd el, külső szemlélőként többet látok, mint gondolnád! Szerelmes vagy!
- Csak azt tudom, hogy nagyon jól érzem magam vele, vágyom rá és ez olyan... fura, olyan más - rázom értetlenül a fejem.
- Ez a szerelem, haver! - veregeti meg a hátamat.
- Hé, hol a söröm? - teszi a vállunkra a kezét Steven.
- Itt van, tessék! - nyújtom oda neki.
- Már azt hittem megittátok! - nevet fel, s már indul is vissza. - Ti nem jöttök?
- De, megyünk mindjárt mi is! - szól vissza Andy.
- Szóval... - térek vissza a témához. - Úgy néz ki, hogy ma este megtörténne a dolog...
- Távolítsam el a közelből Evat? - somolyog a sörös üvege fölött rám.
- Jó lenne - nyögöm ki. Felnevet.
- Jól van, ne aggódj! Megkérem, hogy aludjon nálam és akkor nektek is szabad a pálya.
- Kösz, haver!
- Ugyan, nincs mit! - veregeti meg a vállam. - Remélem szép estétek lesz! - kacsint rám.
- Én is! - sóhajtok.

~~~

Fél órával később már az Andyvel közös szobánk fürdőjében zuhanyzom. Rettenetesen ideges vagyok. Mint egy szűz kisfiú! Szedd már össze magad, Norman! Szeretném, ha minden jól sikerülne, nem akarok csalódást okozni neki!

10 perccel később hallom, hogy kopogtatnak. Biztos megjött Eva. Próbálom húzni az időt, amilyen lassan csak tudok, úgy öltözök fel. Időt akarok hagyni Annenek és magamnak is. Sajnos én sem tudom a végletekig húzni, ki kell lépnem a fürdőből és a szobából is.

- Hello, Eva! - köszönök neki, nyugalmat erőltetve magamra.
- Szia! Ne haragudj, hogy már megint kipaterollak a szobádból, de Andy nem bír magával - néz rám sajnálkozva, de egy apró mosollyal.
- Ugyan, szerintem nem bánja! - kacsint rám Andy, de Eva szerencsére nem látja.
- Semmi gond Eva, tök mindegy melyik ágyban alszom - rántom meg a vállam hanyagul. - Megyek is, nem zavarlak titeket tovább! Szép estét!
- Jó éjszakát neked is! - vigyorog az ajtóból Andrew. Csak a szememet forgatom meg rá.

Az ajtó előtt mély lélegzetet véve kopogok be. Szinte azonnal ki is tárul előttem az ajtó, s ott áll Anne, selyemköntösben.

- Szia! - suttogja.
- Szia! - nyögöm ki nehezen a látványától. Anne egy fekete selyemköntösben áll előttem. Nincs szorosan összekötve rajta, így enged némi belátást alá.
- Nem jössz beljebb? - kérdezi  mosolyogva, én még mindig az ajtóban állok döbbenten.
- De - bólintok sután.

Miután beléptem, Anne becsukja az ajtót és nekidől. Kezét a háta mögé téve támaszkodik az ajtónak, a köntöse ezáltal megfeszül a mellkasán és még jobban kinyílik. Vörös melltartó villan ki alóla. Felnyögök, s már lépnék is felé, mikor ellöki magát az ajtótól és elvonul mellettem. A csípőjét csak úgy tekergeti előttem - ezzel is az őrületbe kergetve -, s bár nincs rajta magassarkú, fekete harisnyába bújtatott lábával kecsesen lépked a hűtő felé.

- Kérsz valamit inni?
- Egy sör most jól esne - válaszolom rekedt hangon. Anne egyenes lábbal hajol le a hűtőhöz, a köntöse felcsúszik, s feltárja előttem a szintén vörös francia bugyiba bújtatott fenekét. Nem bírom tovább! Hozzá lépek.
- Sajnos el... - fordul felém Anne, de a mondatot már nem tudja befejezni.

Megcsókolom, keményen és mélyen. A nyelvem táncol az övével. Nem hagyom abba a csókot, miközben a köntösét leveszem róla, s őt az ölembe kapom. A hálóba érve leteszem a földre, de továbbra sem engedem el, a derekát fogom át.

- Összetoltad az ágyat? - lepődök meg. - Megvárhattál volna vele - korholom le gyengéd hangon.
- Ugyan, nem volt nehéz! - puszilja meg a nyakamat. Két kezem közé fogom az arcát, s mélyen a szemébe nézek.
- Gyönyörű vagy! - súgom, mire elpirul.

A száját nyújtja felém és én újra rátapadok. A pólóm szegélyéhez nyúl, segítek neki, s együtt húzzuk le rólam. Tovább csókolózunk, finoman hanyatt döntöm az ágyon. A melltartója kapcsához nyúlok, mikor megfogja a karomat és elhúzódik.

- Várj! - kéri lihegve.
- Meggondoltad magad? - nem kis erőmbe telik, hogy ne lássa rajtam a csalódottságot.
- Nem, csak... valamit el szeretnék mondani - húzódzkodik ülő helyzetbe.
- Megijesztesz Anne! - válok komollyá. - Mi a baj?
- Nincs baj... csak... - sóhajt, majd nagy nehezen kiböki. - Én... már több, mint 1 éve... nem voltam úgy senkivel és nem mondhatom el magamról, hogy túl sok tapasztalatom lenne ezen a téren - süti le a szemét, mélyen elvörösödve.
- Emiatt ne aggódj - simítok végig az arcán. - Gyakorlat teszi a mestert - kacsintok rá, próbálom oldani a helyzetet.

Apró mosollyal a szája szélén nyúl a melltartójához és egy laza mozdulattal lekapja magáról. Végigsiklik rajta a tekintetem. Telt keble csak úgy vonzza a tekintetemet. Hozzá hajolok, megcsókolom és hanyatt döntöm. Fölé nehezedve csókolom végig a nyakát, melleire különösen nagy figyelmet fordítok, s így haladok egyre lejjebb. A hasánál járok, belepuszilok a köldökébe, mire kuncogást kapok válaszul. Felnézek rá, a szemei csak úgy csillognak. Rámosolygok, majd haladok tovább a csókjaimmal. Kitérek a nőiessége elől és először a lábait csókolom végig, miután lehúztam róla a harisnyát. Visszafelé is végigcsókolom mindkét lábát, majd elérek a nőiességéhez. Lassan húzom le róla a harisnyatartót és a bugyit. Elhelyezkedem Anne lába között és mielőtt hozzá érnék, ránézek. Izgalommal teli várakozást látok rajta. A szemébe nézek és úgy nyalok bele a legédesebb kehelybe. Anne felnyög.

- Norman! - veti hátra a fejét a párnába és a hajamba kap.

Magam sem tudom eldönteni azért, hogy eltoljon magától, vagy azért, hogy még közelebb vonjon magához. Hamar megkapom a választ, mikor a csípőjét közelebb emeli a fejemhez. Nekem sem kell több ösztönzés újra belé nyalok. Ezúttal nem állok meg egy nyelvcsapásnál. Anne csípője rángani kezd, de szorosan átfogom a csípőjét és tovább kínzom a nyelvcsapásaimmal. Hol gyorsan, hol lassan csinálom, néha egyet-egyet igencsak mélyre nyalva. Anne egy-egy ilyen mély nyalás után jobban szorítja a hajamat. Ezek szerint tetszik neki. Szinte falom Anne nőiességét. Sűrítek a mély nyalásokon, érzem, hogy közel a vég neki. Mielőtt elmenne, bevezetem a középső ujjamat, majd fölé hajolok egy csókra. Csak úgy kap a szám után, issza le a saját ízét a számról. Ez engem is beindít. Visszatérek a nőiességéhez, s miközben tovább mozgatom benne az ujjamat, megszívom a csiklóját. Ez meghozza a várva várt gyönyört, s hosszan felsikítva élvez el Anne. Iszom minden egyes csepp élvezetét, majd mikor Anne lenyugszik, felhajolok hozzá egy újabb csókra.

- Norm... - hal el remegő hangja. Mellé fekszem, s magamhoz húzom remegő testét. - Köszönöm - suttogja a mellkasomba.
- Mit? - simogatom a hátát, hogy megnyugodjon.
- Még sosem volt ilyenben részem - vallja be halkan.
- Nem elégítettek még ki így? - lepődök meg.
- Nem - néz a szemembe.

Alig akarok hinni a fülemnek. Megpuszilom a homlokát, majd leveszem magamról a maradék ruhámat. Újra fölé gördülök és elhelyezkedem a lába között. A bejárathoz igazítom a férfiasságomat, mikor eszembe jut egy fontos dolog.

- Szedsz gyógyszert? - szűröm a fogaim közt, nagy erőfeszítések között. Nem bírnám ki, ha nem érezhetném őt teljes valójában.
- Igen - mosolyog, majd magához húzza a fejemet egy csókra. - Gyere! - nyögi megmozdítva a csípőjét.

Nekem sem kell több, egy határozott mozdulattal lököm belé magamat. Arra viszont nem számítottam, hogy Anne ennyire szűk lesz. Fel is sikkant az érzéstől, én pedig felhördülök.

- Bassza meg! - gyűröm össze a kezem ügyébe kerülő lepedőt. - Nagyon szűk vagy! - nyögöm ki nehezen. Már éppen visszahúzódnék, hogy ne legyen idő előtt végem, mikor Anne a csípőmre kulcsolja a lábát és mélyen magába húz.
- Ne! - kérlel lihegve. - Maradj így egy kicsit!
- Anne - nyögöm ki szenvedve.

Ha továbbra is így kell benne lennem, miközben folyamatosan lüktet a férfiasságom körül, akkor így fogok elélvezni.

- Kérlek! - szólok neki, hogy engedjen mozogni.
- Gyorsan, kérlek! És mélyen - nyög fel.

Én is felnyögök, nem sok kell már és elélvezek. Anne enged a lába szorításán és zöld utat kapok. Lassan húzódok ki belőle, majd ugyanolyan lassan vissza is lököm a csípőmet, amilyen mélyre csak tudom. Felhördülök. Gyorsabb tempóra váltok, rátapadok Anne szájára, egyik kezemen megtámaszkodom, míg a másikkal lenyúlok oda, ahol összekapcsolódunk. Anne beleharap a számba. Vér ízét érzem, de Anne azonnal le is nyalja. Faljuk egymás száját és nyelvét, miközben a csiklóját izgatom és a lehető legmélyebbre lököm a csípőmet. Érzem Anne egyre szaporább összehúzódásait. Elszakad a számtól, a fejét hanyatt vágja a párnán és hangosan sikítva elélvez. Nekem sem kell több, Anne összehúzódásai meghozzák számomra is a gyönyört. Felhördülök és a nyakába temetve az arcom, hosszan élvezek.

Miután lenyugodtunk, lassan húzódnék ki belőle, de megrándul az arca és az alsó ajkába harap.

- Fáj? - kérdezem ijedten.
- Nem - nyögi ki és megmozgatja a csípőjét.

Érzem, ahogy lüktet odalent. Aprót mozdulok, mire felnyög.

- Még! - kér könyörögve.
- Adj egy percet, kérlek - mosolygok le rá, de mikor újra mozdulok megint a csípőmnél fogva visszahúz magába. Felnyögök.
- Nem bírom, Norman! - könyörög. - Csináld! - dörgöli magát hozzám.

Bár nehéz ellenállnom a kérésének, mégis megteszem. Azt akarom, hogy most ő irányítson. Megemelem a hátát és átfordítom magunkat, így ő kerül felülre. Ez a helyzet meglepi őt.

- Gyerünk Anne! - bátorítom. - Szerezz tapasztalatot, csináld, ahogy neked jól esik!

Bátortalanul néz le rám, de megmozdítja a csípőjét. Nem szakítjuk meg a szemkontaktust, mélyen egymás szemébe nézünk, miközben ő lovagol rajtam. Eleinte lassan és bizonytalanul mozgott, de ahogy ráérzett az ízére egyre bátrabb lett. Hol lassan és mélyen rám ülve mozgott, hol pedig gyorsan. Végül egyszerre ért el minket a beteljesülés. Anne leszáll rólam és a mellkasomhoz kuporodik.

Szorosan ölelem át. Lenézek rá, s mikor megszólalnék, akkor veszem észre az apró remegéshullámokat a testén és, hogy össze-össze szorítja a combjait. Felé fordulok, így most mindketten az oldalunkon fekszünk egymással szemben. Végighúzom a kezemet Anne oldalán, s a fenekén állapodik meg. A teste megfeszül, de nem néz a szemembe. Formás fenekét simogatom, még mindig nem néz rám, majd mikor előre vezetem a kezemet és benyúlok a puncijába, hirtelen rám kapja a tekintetét. Összeszorítja a combjait és könyörögve néz rám.

- Még mindig lüktetsz - állapítom meg.
- Mindjárt... elmúlik - szűri a fogai közt. Rámosolygok.
- Igen - kezdem el ujjazni - Segítek elmulasztani.

Eltátja a száját és mélyet sóhajt. A hátára akar fordulni, de nem engedem.

- Maradj így! És nézz a szemembe! - parancsolom. - Így sokkal izgatóbb!
- Ah, Norman! - nyög fel.

Belé vezetem még egy ujjamat, s irdatlan tempóba kezdek. Látom Annenen, hogy már alig bírja tartani magát, és az is zavarja, hogy a szemembe kell néznie. Megkönyörülök rajta, de nem teljesen. A hátára fektetem és lekúszom a nőiességéhez. Közel hajolok hozzá, de figyelek rá, hogy a számmal még ne érjek hozzá. Rálehelem a következő szavakat.

- Nézz végig a szemembe! Hallod, Anne? - állok meg a kezemmel.
- Igen - nyögi.

Éppen csak, hogy a nyelvem hozzá ér, már lendíti is a csípőjét és csukja be a szemét. Abbahagyom a kezem munkálatát és felemelem a fejemet is. Tiltakozásképp megmozdítja a csípőjét és könyörögve néz rám.

- Nézz a szemembe, Anne! Ha nem teszed, nem elégítelek ki! Érted? - tolom bele mélyen az ujjaimat.
- Igen!
- Jól van - majd újra lehajolok és miközben a szemébe nézek, jó mélyen bele nyalok a mézédes kehelybe.

Látom Annenen, hogy nem kis erőfeszítésébe telik a szemembe nézni, de mégis megteszi. Néha kihúzom az ujjaimat és csak a nyelvemmel játszom rajta, hol a csiklóját pöckölgetve, hol pedig jó mélyen belé nyalva. Mikor érzem a sűrűsödő összehozásokat, újra visszavezetem az ujjaimat belé.

- Nézz rám, miközben élvezel! - kérem, majd megszívom a csiklóját és gyorsan ujjazom.

Teljesíti a kérésemet, hatalmasat élvez, de végig a szemembe néz és ez engem is felizgat. Még tart Anne orgazmusa, mikor mélyen belé lököm a férfiasságomat. Sorozatos orgazmusa van, alig bírok megmozdulni a szűk puncijában, de erőteljesen elkezdek mozogni. Sikít az átélt gyönyörtől, még mindig élvez, a teste megállíthatatlanul remeg, s engem is utolér a vég, felüvöltök.

Kihúzódok Anneből, még mindig görcsösen lüktet, s ahogy a csiklójához érek spriccelve élvez el. Be kell fognom Anne száját, akkorát sikít fel. Megtaláltam volna a G-pontját? Vagy csak ennyire régen élt át orgazmust, hogy ezt most így éli meg? Anne teste remeg az átéltektől. Átölelem és simogatom, ahol csak érem. Teljesen kikészült, de én is.

- Norman - ejti ki remegve a nevemet.
- Sh... - csitítom. - Pihenj!
- Én még... soha...
- Tudom - puszilom meg a feje búbját. - Próbálj meg aludni.

Bár a teste még mindig meg-meg remegett, azért az álom hamar elnyomta. Nagyon kifáraszthattam - terül szét egy öntelt vigyor a képemen. Sokáig már én sem tudtam az átélteken gondolkodni, már csak arra volt erőm, hogy nagyjából betakarjam magunkat, s egymást ölelve engem is elnyomott az álom.