Amerikai álom - 4. fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt új rész, de hát a tanulás az első, a második pedig a munka.
Nem ígérek semmit, ahogy időm engedi, úgy hozom a frisst.
Jó olvasást kívánok!
D.~

Amerikai álom - 4. fejezet

Norman szemszög

Nem tudom, hogyan is kezdeményezzek beszélgetést vele. Komolyan, mint egy kamasz, aki zavarban van egy lány előtt. Pedig nem vagyok már kamasz, nagyon nem!

- Kényelmetlenül érzed magad? - nézek rá, ahogy nem tud megülni, állandóan mocorog.
- Hogy én?! - néz rám rémülten. - Nem, én csak... most repülök először, illetve másodszor - nevet zavartan. A gép tovább rázkódik. - Ez mindig ilyen rossz? - kérdezi, görcsösen kapaszkodva a karfába. Most értem csak meg, hogy fél a repülőn.
- Ne aggódj, hamar kikerülünk a légörvényből - nyugtatom, de kicsit én is aggódom, egyre jobban rázkódik.
- Nekem nem úgy tűnik - pánikol, és a levegőt is kapkodva veszi.

Fogalmam sincs mit kellene tennem, így hát rásimítom kezemet a kezére, s apró köröket írok le ujjammal a kézfején. Meglepődök, hogy milyen puha a keze és milyen jó érzés kerít hatalmába, miközben simogatom. Ráemelem tekintetemet és Anne szintén meglepő tekintetével találom szembe magam.

- Nyugodj meg - mosolygok rá, s tovább simogatom a kézfejét. Még mindig döbbent tekintettel néz rám, de bólint. Legalább elértem nála, hogy ne gondoljon a légörvényre! - büszkélkedem. - És... hogy-hogy csatlakoztál a stábhoz? - kezdeményezek beszélgetést.
- Eva ajánlotta fel, hogy szerezzek egy kis tapasztalatot. Jelmeztervezőnek tanultam, de igazából még csak, mint gyakornok vagyok itt, és amolyan mindenes leszek - rántja meg a vállát. - Én így is nagyon hálás vagyok a nagynénémnek, hogy mindezt el tudta nekem intézni.
- Értem. És hogy jött a jelmeztervezés?
- Mindig is érdekelt a filmes szakma és a körülötte lévő munkálatok. Hogy hogyan is épül fel egy film, mennyi háttérmunka van benne.
- Ha érdekel a filmezés, akkor miért nem lettél színésznő?
- Óh, nem, azt biztosan nem! - nevet fel. - Én csak a kamera mögött szeretek lenni. Ezért is választottam a jelmeztervezést. Kislánykorom óta rajongok Eva munkálatáért.
- Szóval az ő nyomdokait követed. Ez érdekes, hogy nem valamelyik szülődét választottad, hanem a nagynénédét. A szüleid mit dolgoznak? - érdeklődöm
- George, az apukám mérnök... - hirtelen hallgat el.
- És anyukád?
- Ő... - elfordítja a fejét, kibámul az ablakon. - Meghalt 5 éve.
- Én... nagyon sajnálom. - hebegek, hirtelen azt sem tudom, mit mondjak.
- Semmi gond, nem tudhattad. - ereszt meg egy apró mosolyt felém.

Ezek után kicsit úgy éreztem a mi beszélgetésünk is meghalt. Na jó, ez kicsit morbid volt. Szeretnék még többet megtudni róla, de nem tudom hogyan is kezdjek bele újra. Szerencsére Anne szólal meg előbb.

- Már nem rázkódik a gép! - néz ki az ablakon, majd rám.
- Tényleg - döbbenek meg. Észre sem veszem, mikor érünk ki a légörvényből.
- Tisztelt utasaink! Sikeresen kiértünk a légörvényből, hamarosan leszállunk, ne kapcsolják ki az öveiket! Köszönjük! - szólal meg a pilóta.
- Figyelj Anne... Én tényleg sajnálom, hogy felhoztam anyukádat.
- Mondtam már, hogy semmi baj. 5 éve történt, de még mindig nehéz róla beszélnem... és nagyon-nagyon hiányzik. - töröl le egy könnycseppet az arcáról. Amennyire tudok a karfától, közel hajolok hozzá és magamhoz húzom. Nem vagyok túl jó az ilyesmiben, nem tudom mit mondjak neki, így csak hosszan megölelem.
- Öhm... - bontakozik ki zavartan az ölelésemből. Hirtelen én is zavarba jövök.
- Sajnálom, én csak... - hebegek.
- Semmi baj és köszönöm - mosolyog. - Szerintem Eva már aggódik, miattam, visszaülök mellé.
- Ne, maradj! - kapom el a kezét, mielőtt az övért nyúlhatna. - Úgy értem... - nézek előre Evahoz. Andrew ül mellette - ki más? -, ahogy látom nagyon is jól elvannak egy pohár pezsgő társaságában. - Szerintem jól érzi magát Andyvel, ne zavard meg őket. - ő is előre néz, majd egyetértve velem, ott marad mellettem. - Mi lenne, ha mesélnél még magadról az út hátralévő részében?
- Mit meséljek?
- Például még azt sem tudom hány éves vagy? - húzom fel a bal szemöldökömet. Felnevet, de válaszol.
- 26 vagyok.

Jó színész lévén remélem nem látszódik az arcomon a döbbenet. Még is mit gondoltál, hogy majd 36-ot mond? Hisz' látszik rajta, milyen fiatal!

- Te mennyi vagy? - kérdezi.
- 45. - látom, hogy megrebben a szeme. - Mi az? - kérdem.
- Semmi. - pirul el.
- Most vagy az van, hogy fiatalabbnak néztél - vigyorgok -, vagy... öregebbnek? - nyúlik meg az arcom.
- Nem! Én csak... ne vedd sértésnek, de szerintem a hosszú haj öregít. - pirul el még jobban.
- Ah, nem is szeretem annyira, de köt a szerződés... Tudod, egy zombi apokalipszis közben nincs az embernek ideje hajat vágatni. - kacsintok ő pedig ismét kacag. Örülök, hogy így meg tudom őt nevettetni.
- Tisztelt utasaink! Megkezdjük a leszállást, kérem maradjanak a helyükön és hagyják bekapcsolva a biztonsági öveket! Köszönjük, hogy minket választottak és további szép estét kívánunk! Viszont látásra!

Sóhajtva dőlünk hátra Annel és várjuk, hogy végre leszálljon a repülő.

Amerikai álom - 3. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új rész, ez most Norman szemszögből lesz, és igazából túl sok újat nem tartalmaz, de azért remélem így is tetszeni fog!

Jó olvasást!

D.~

Amerikai álom - 3. fejezet

Norman szemszög

Emily kihívóan néz rám a helyéről, majd a mosdó irányába billenti a fejét. Értem a célzást és bólintok neki, majd Andyhez fordulok.

- Kimegyek a mosdóba. – vigyorgok rá.

- Haver, nem bírjátok ki, míg a szállodába érünk? – vigyorog ő is. Megrándítom a vállamat.

- Emilynek a napokban meg fog jönni. Ilyenkor mindig jobban kívánja a szexet.

- Oké, hé – tartja fel a kezét. – Nem vagyok kíváncsi a részletekre.

- Ó, dehogynem, haver! – állok fel nevetve.

A WC ajtó előtt állok és várom, hogy szabaddá váljon. Miközben Emilyvel szemezek, az ajtó egyszer csak nekem vágódik. Felnyögök.

- Jézusom, ne haragudj! – hallok meg egy édes hangot.

- Semmi gond, én álltam rossz helyen. – mosolygok rá, s ő vissza mosolyog. Jobban is szemügyre venném, de ő már indulna is. – Új vagy? Még nem láttalak a stáb tagjai között.

- Öhm, igen. Eva Sturridge unokahúga vagyok, Anne Sturridge.

- Örvendek, Norman Reedus. Örülök, hogy megismerhettelek.

- Én is. – rázunk kezet. – Nekem most… - mutat az ülések felé. – Mennem kell.

- Persze! Biztosan találkozunk majd még.

- Biztosan. – mosolyog, és már megy is.

Hosszan bámulok utána, majd Emilyre téved a tekintetem, aki felhúzott szemöldökkel néz rám. Belépek a mosdóba, magamra zárom az ajtót, de nem fordítom el a zárat. Nincs most kedvem az Emilyvel való szexhez. A lányon jár az agyam, valami megfogott benne az első pillanattól fogva. A hangja kedves, lágy; a mosolya gyönyörű; a szemei csak úgy csillognak és a hosszú haja bájossá teszi az arcát. Nem tudok tovább gondolkodni, nyílik az ajtó, s Emily lép be rajta.

- Ki volt az a csaj? – von kérdőre, de közben már a pólómat gyűri fel rajtam.

- Új stábtag. – gombolom ki én is a blúzát.

- És miért beszélgettél vele? – toljuk le egymásról a nadrágot.

Nem válaszolok, csak felbontom az óvszert, felhúzom és Emilyt az ölembe kapom. Középső ujjamat belé vezetem, megbizonyosodom róla, hogy eléggé kíván-e, s mikor megkapom a választ, belé hatolok. Emily felnyög, megcsókolom, hogy ne hallatszódjon ki semmilyen zaj.

- Nem… válaszoltál! – nyögi.

- Muszáj erről… most beszélnünk? – lököm mélyre a csípőmet.

- Ah… Igen!

- Féltékeny vagy? – állok meg, ami nem kis erőfeszítésembe telik.

- Ne állj meg! – mozdítja meg a csípőjét.

- Most te nem válaszoltál! – gyors mozdulatokkal lököm magam.

- Nem… nem vagyok féltékeny! – kapkodja a levegőt.

Közel van már a csúcs. Most nem csókolom meg, kezemmel befogom a száját, hogy még véletlenül se sikítson fel, majd egy utolsó mélyet lökök a csípőmön és mind a ketten elélvezünk.

Lassan kihúzódok Emilyből, talpra állítom, majd lehúzom magamról az óvszert és a kukába dobom. Amire viszont nem számítottam, hogy Emily térdre veti magát az apró helyiségben és a szájába vesz. Felnyögök a váratlan, de kellemes érzéstől és a falnak támaszkodok. Emily érti a dolgát, pár perc múlva, már újra csillagokat látok. Mosolyogva áll fel.

- Imádom veled a szexet! – bújik oda hozzám. Elhúzódok tőle és elrakom a farkamat.

- Remélem is, hogy nem vagy féltékeny – válaszolok a korábbi beszélgetésre. – Mert ez csak szex.

Semmi érzelem. Kölcsönösen használjuk egymást és ennyi. – nézek rá komolyan.

- Tudom…

Bólintok, majd meg sem várva, hogy felöltözzön, kilépek az ajtón.

~~~

Andrew már vigyorog, mikor visszaülök a helyemre.

- Ne mondj semmit! – vigyorgok.

- Kisimultak a ráncaid, öreg! – bök oldalba.

Nem válaszolok, csak elhelyezkedem az ülésben. A stewardesst keresem, hogy kérjek tőle egy pohár italt, de helyette Anne szemeivel találkozik az enyém. Rá mosolygok, s ő visszamosolyog. Valami vonz ebben a lányban.

Közben a stewardess is megjelenik.

- Whiskyt kérek, tisztán. Andrew?

- Nem kérek semmit, köszönöm. – a stewardess bólint és már tovább is megy.

Előveszek egy újságot, s azt olvasgatom, míg várok az italomra.

~~~

Már kiolvastam az újságot is, zenét is hallgattam, leszállhatnánk már végre! – nyűglődöm magamban. – És Andy is itt hagyott! Evanak csapja a szelet…

A gép hirtelen rángatózni kezd, érzem, hogy valaki a fejtámlámba kapaszkodott meg, de mielőtt meg tudnék fordulni, hogy megnézzem ki az, újra ránt egyet a gép, az illető pedig az ölemben landol.

- Au! – nyög fel.

- Jól vagy? – kérdem tőle.

- Igen. – tápászkodik fel. – Norman ugye?

- Igen. – mosolygok, mikor felismerem. – Te pedig Anne.

- Kisasszony! Üljön vissza a helyére és kapcsolja be a biztonsági övét! – szólítja fel a stewardess.

- De én…

- Egy kisebb légörvénybe keveredtünk, és hamarosan leszállunk, üljön le, kérem!

- Elnézést hölgyem, máris helyet foglal a kisasszony! – avatkozom közbe.

A hölgy tovább megy, Anne pedig leül mellém. Kíváncsian, izgatottan nézek rá. Úgy érzem magam, mint egy hormontúltengéses kamasz.

Amerikai álom - 2. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a kövi részt, remélem tetszeni fog! Jó olvasást kívánok! :)

D. ~

Amerikai álom - 2. fejezet

Eva-val, amint visszaülünk a helyünkre már kérdőre is vonom.

- Szóval, mit nem mondtál még el nekem a munkával kapcsolatban? – kérdem.

- Azt már mondtam, hogy csak, mint gyakornok lehetsz jelen a forgatásokon. – néz rám jelentőségteljesen.

- Igen. – bólintok.

- Nos, ez annyit takar, hogy nem csak a jelmeztervezésben fogsz segédkezni, hanem mindenben. Amolyan mindenes leszel. – már éppen szólásra nyitnám a számat, hogy közbe szóljak, de néném nem hagyja. – Tudom, hogy nem ezt ígértem neked, de csak így tudtam elintézni, hogy egy igazi forgatáson nyerj tapasztalatot. Szóval, ha úgy van, akkor te fogsz elmenni kávéért a rendezőknek, vagy éppen öltöztetni fogsz segíteni, de akár a sminkeseknél is tevékenykedhetsz, ha ők megkérnek rá. George mesélte, hogy elvégeztél egy smink tanfolyamot is. Helyes! Manapság az embernek már több lábon kell állnia, hogy megéljen.

- Eva, gondoltam, hogy nem fogok tudni egyből a szakmámban elhelyezkedni. Én így is nagyon örülök, hogy el tudtad nekem intézni ezt az egészet. Nagyszerű nagynéném van, és irtó hálás vagyok mindenért! – ölelem meg. – Köszönöm! – súgom a fülébe és puszit nyomok az arcára.

- Nagyon szívesen, drágám! – súgja ő is.

- Ha nem haragszol, akkor én most megpróbálnék aludni egyet. – ásítom.

- Persze, aludj csak! Felkeltelek, ha leszálláshoz készülünk.

Erre már csak bólintani bírtam, az álom ugyanis magával ragadott.

~~~

Nem tudom, hány órát aludhattam, de arra ébredek, hogy egyrészt nagyon kell már pisilnem, másrészt pedig, hogy Eva halkan beszélget valakivel.

- Felébresztettünk? – pillant rám kissé aggódva Eva.

- Nem, dehogyis! – nyugtatom meg egyből. – Csak már nagyon kell pisilnem. – állok fel.

- Oh, milyen figyelmetlen vagyok! Annei, ő itt Andrew Lincoln. Andy, ő pedig az unokahúgom Anne Sturridge.

- Örvendek Anne! – nyújt kezet nevetve.

- Nagyon örülök Andrew, de ha megbocsájtotok, tényleg mindjárt bepisilek. – pironkodok.

- Siess vissza Annie, mindjárt megkezdjük a leszállást.

- Rendben! – szólok vissza és már sietek is a mosdó felé.

Ezt nem hiszem el! – mérgelődök magamban. – Bárki van bent a WC-ben, azonnal jöjjön ki! A mosdó előtt toporgok, és azon rimánkodok, hogy nagyon gyorsan jöjjön ki onnan az illető. Már azon vagyok, hogy bekopogok, mikor nyílik az ajtó és egy sápadt arcú srác tántorog ki rajta. Nem foglalkozom vele, minél előbb be akarok jutni a mosdóba.

- Elnézést. – furakszom mellette.

- Hé, kislány! – áll elém. – Nem ajánlom, hogy most bemenj oda. – húzza el a száját. Értetlenül nézek rá. – Nem bírom a repülést. – még mindig felhúzott szemöldökkel nézek rá. – Az előbb hánytam teli a WC-t. – néz rám komolyan.

- Oh, sajnálom, de muszáj bemennem! – és ezzel már bent is voltam a mosdóban.

- Én szóltam! – kiált be a srác. – Egyébként Daniel vagyok.

- Anne! – kiáltom ki.

Próbálok a lehető leggyorsabban végezni, a szag elég kellemetlen. Bármennyire is koncentrálok, nem bírok pisilni.

- Daniel? – szólok ki.

- Igen? – tehát nem tévedtem. Még mindig az ajtó előtt áll.

- Megtennéd, hogy… elmész innen? – nem akarok bunkó lenni, de feszélyezve érzem magam.

- Ja, persze, ne haragudj! Akkor… szia!

- Szia! – megkönnyebbülve sóhajtok fel.

~~~

A székek közt haladok vissza a helyemre, mikor egyszer csak elkezd a gép zötykölődni, rángatózni. Én, amilyen két ballábas vagyok persze, hogy majdnem elesek, a csípőcsontomat jól be is verem a mellettem lévő szék karfájába. Épphogy csak meg tudok támaszkodni a fejtámlába, mikor újra ránt egy nagyot a gép, én meg az ott ülő férfi ölében végzem.

- Au! – nyögök fel.

- Jól vagy? – hallok meg egy ismerős hangot, s ekkor nézek csak fel a férfira.

- Igen. – tápászkodok fel róla. – Norman ugye?

- Igen. – villant fel egy féloldalas mosolyt. – Te pedig Anne. – bólintok.

- Kisasszony! Üljön vissza a helyére és kapcsolja be a biztonsági övét! – szólít fel a stewardess.

- De én…

- Egy kisebb légörvénybe keveredtünk, és hamarosan leszállunk, üljön le, kérem! – erősködik.

- Elnézést hölgyem, máris helyet foglal a kisasszony! – szól közbe Norman.

A hölgy mosolyogva bólint és már tovább is halad, hogy a többi utast is figyelmeztesse. Én pedig, mint egy kis angyal már le is ültem Norman mellé. Na, nem azért, mert ő azt mondta, hanem azért mert a gép néha még megrázkódik, én pedig nem akarok elesni, míg visszaérek a helyemig.

Amerikai álom - 1. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az első részt. Aki olvassa, annak remélem tetszeni fog, és kérem írjon pár sort, hogy mi a véleménye! Előre is köszönöm!

Jó olvasást kívánok!

D. ~

Amerikai álom - 1. fejezet

,,- Kapcsolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást!" - hangzik fel a pilóta hangja.

Végre! - gondolom magamban. - Jó lesz végre kinyújtóztatni a végtagjaimat.

~~~

Épp a csomagjaimat várom, miközben a telefonomat próbálom életre kelteni, mikor meghallom, hogy valaki a nevemet kiálltja.

- Anne! Annie!

Megfordulok és épp csak át tudom ölelni Eva nagynénimet és megtartani magunkat, hogy el ne essünk.

- Annyira örülök, hogy itt vagy, és hogy nem késett a géped! - nyom két puszit az arcomra.
- Én is örülök neked, Eva!
- Ha 5 perccel később érsz ide, attól tartok, hogy már nem találtál volna itt bennünket.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdem, miközben a csomagjaimat veszem le a futószalagról.
- Ezek szerint nem tudtad már elolvasni az SMS-emet.
- Most kapcsoltam még csak be a telefonomat. - pillantok rá a készülékre.
- Egy nappal korábban indul az egész csapat Georgia-ba. Sietnünk kell, mindjárt megkezdjük a beszállást.
- Tessék? De még csak most szálltam le a gépről, úgy volt, hogy csak holnap megyünk! - értetlenül nézek Eva-ra.
- Tudom, drágám, de a fejesek így döntöttek. Indulnunk kell! - veszi fel a csomagjaimat a földről.
- Eva, hulla vagyok, most repültem át kb. a fél világot! - hisztizek neki. Persze tudtam, hogy semmi értelme, újra repülőre kell szállnom.
- Majd alszol a gépen. Gyere már! Legalább lesz időd az út során megismerkedni a rendezőkkel is. Ne feledd, miattuk lehetsz most itt! - emlékeztet nagynéném.
- Igazad van. - sóhajtok fel és már el is indulunk a tömeg felé, akik már készen állnak a becsekkolásra.

~~~

10 perccel később már újra a repülőgépen ülök Eva mellett. Elmondta, hogy csak a stáb tagjai utaznak a gépen, a rendező kibérelte ugyanis a közel 500 férőhelyes gépet. Érdeklődött apu és Peter hogyléte felől is. Elmondtam neki, amit már amúgy is tudott, hogy apu nem örült annyira annak, hogy én is az ő nyomdokait követve, Amerikába utazok az álmaim megvalósítása érdekében. Majd mesélt arról is, hogyan alakult az ő élete, mióta kiköltözött az Egyesült Államokba.

- Gyere Annie - veszi ki a kezemből a pezsgős poharat - bemutatlak a fejeseknek.
- Mi? Most? - rémülök meg. - Talán ezt nem pezsgőzés után kellene!
- Ugyan már, csak egy pohárral ittál!
- Tudod, hogy nem bírom az alkoholt!
- Tudom, éppen ezért csak egy pohárral rendeltem neked. Csak, hogy egy kicsit ellazulj, tudom milyen ideges vagy a munka miatt.
- Te direkt leitattál? - akadok ki.
- Azért nem vagy részeg. Nyugi, csak pár szót fogsz velük váltani!
- Oké! - sóhajtok fel. - De előbb kimegyek a mosdóba!
- Jó, de siess!

Azzal a lendülettel már fel is állok és kissé szédelegve, de elindulok a mosdó irányába. Muszáj vagyok egy kicsit felfrissíteni magamat, így nem állhatok oda eléjük. Dolgom végeztével, már nyitom is ki a mellékhelység ajtaját, amikor egy nyögést hallok meg odakintről.

- Jézusom, ne haragudj! - kérek elnézést azonnal, mikor meglátom, hogy egy férfira nyitottam rá az ajtót.
- Semmi gond, én álltam rossz helyen. - mosolyog rám az idegen. Visszamosolygok rá, s már indulnék is vissza a helyemre, mikor újra megszólal. - Új vagy? Még nem láttalak a stáb tagjai között.
- Öhm, igen. Eva Sturridge unokahúga vagyok, Anne Sturridge.
- Örvendek, Norman Reedus. Örülök, hogy megismehettelek.
- Én is. - fogok vele kezet. - Nekem most... - mutatok az ülések felé - mennem kell.
- Persze! Biztosan találkozunk majd még.
- Biztosan. - villantok fel egy félmosolyt és már indulok is vissza a helyemre.

- Na végre! Mi tartott ennyi ideig? - von kérdőre Eva.
- Bocsi, csak közben megismerkedtem valakivel. - magyarázom.
- Kivel?
- Valami Norman-nel.
- Áh, az ügyeletes szépfiúval. - vigyorog, mire értetlenül nézek rá. - Majd megérted... A rajongók odáig vannak érte. Mindegy is, gyere bemutatlak végre a rendezőknek!

Miközben a székek közt sétálunk Eva-val, próbálok némi infót begyűjteni a rendezőkről. Annyit mondott, hogy hatan vannak és mind jó fejek. Köszi, Eva! Tényleg!

- Ne haragudj a zavarásért Frank, de bemutatnám az unokahúgomat. Anne, ők itt a rendezők, név szerint Frank, Michelle, Gwyneth, Johan, Guy és Ernest. Srácok ő pedig Anne Sturridge.
- Nagyon örvendek. - nyújtok kezet mindenki felé, ami kissé nehézkes itt a repülőgépen így, hogy kettesével ülnek.
- Örülünk, hogy megismerhetünk, Anne. Szerintem tegeződjünk, úgy sokkal egyszerűbb lesz. - bólintok beleegyezvén. - Eva már sokat mesélt rólad. Azt mondja tehetséges vagy és nem csak jelmeztervezésben.
- Nos... - próbálnék szóhoz jutni.
- Nem tudom, Eva mennyit mondott el arról, hogy mi lesz a feladatod? - kérdi.
- Még nem avattam be a részletekbe. - szabadkozik Eva.
- Akkor ezt meghagynám neked. Este lesz, mire megérkezünk Georgia-ba, szóval arra gondoltunk, hogy elmehetnénk szórakozni valahová. Ma még nem akarunk munkáról beszélgetni, de holnap reggel 9-kor várlak a szálloda halljában és mindent megbeszélünk. Megfelel így? - kérdi, ha jól emlékszem Frank.
- Igen, tökéletes! Köszönöm szépen!
- Köszönjük Frank, nem is zavarnánk tovább! - mosolyog Eva, majd elindulunk vissza a helyünkre.

Ahogy felnézek egy ismerős szempárral találkozik a tekintetem, rám mosolyog, én visszamosolygok rá és már indulok is Eva után.


U.i.: Az esetleges hibákért elnézést kérek, de már nem volt lelkierőm átnézni. Köszönöm, ha végig olvastad! D. ~

Amerikai álom - Prológus

Sziasztok!

Nos, meghoztam az új történet prológusát. A történet címe: Amerikai álom. Ez egy saját szereplős - Norman Reedus-os történet lesz. A Walking Dead-hez nem igazán lesz köze, inkább csak Norman-hez.

Eléggé elszoktam már az íráshoz, vissza kell rázódnom, nézzétek el nekem, ha esetleg lesznek a továbbiakban az írásban hibák.

Prológus

A nevem Anne Sturridge, 26 éves vagyok és most készülök elhagyni a hazámat, Londont, s vele együtt édesapámat, Georget, és a 12 éves öcsémet, Petert. Életem talán egyik legnehezebb döntését hoztam meg, de tudom, hogy jól döntöttem, mikor elfogadtam nagynéném, Eva ajánlatát.

- Kérjük tisztelt utasainkat, hogy az Amerikába tartó járatra kezdjék meg a beszállást!

Apu nagyon sóhajtott, majd mind a hárman felálltunk és elindultunk a kapuk felé.

- Nagyon vigyázz magadra Annie, és ahogy megérkeztél hívj fel, érted? - ölelt magához apu.
- Így lesz! - engedtük el egymást.
- Hiányozni fogsz Annie... - ölelt meg Peter is -, de legalább enyém lehet a szobád! - vágott ördögi vigyort.
- Hé, öcsi! Nem örökre megyek el! - nevettem fel, tudtam, hogy nem gondolta komolyan.

Nehezen, de elbúcsúztunk egymástól, majd felszálltam a gépre, hogy megkezdjem a nagybetűs életet Amerikában, mint jelmeztervező.

The Walking Dead - Új történet!

Sziasztok!

Nem tudom, hogy van-e még itt valaki, aki ezt most olvassa, de reménykedem benne. Ha nincs, akkor bízom benne, hogy majd lesz.

A lényeg, amiért most írok, az az, hogy rászántam magamat újra a blogolásra. Nem, most se nem Alkonyatos, se nem Robert Pattinson-os sztorit írnék. A nyáron nagyon rákattantam a The Walking Dead-re, különösen az egyik szereplőre, név szerint Daryl Dixonra és az őt megtestesítő Norman Reedus-ra. Sokat keresgéltem ilyen témájú történeteket, és konkrétan 2 db-ot találtam, abból az egyik befejezett sztori, a másik pedig most szünetel. És éppen ezért gondoltam arra, hogy ha már nem találtam ilyen blogot, akkor majd megírom az én kis ötletemet magamnak, és megosztom azokkal is, akik szintén olvasnának ilyet.

Még egy fontos dolog. Suli miatt, kevés időm lesz blogolni, ígérgetni nem fogok, amikor tudom hozni a friss fejezetet, akkor hozom. A sztori sincs meg még teljes egészében, az alapja van csak meg, fogalmam sincsen még, hogy hogyan fog alakulni főszereplőnk sorsa.

Hamarosan hozom az előszót!

Köszönöm, hogy végig olvastad!

D. ~

Félvérszerelem - 60. fejezet + Epilógus

Sziasztok! Nem tudom, hogy van-e itt még valaki, de most nem is ez számít. Igen, tudom, már lassan 2 éve lesz, hogy nem volt friss fejezet, de gépem sem volt és időm sem. Most viszont úgy döntöttem, hogy végleg lezárom a történetet, és itt van az utolsó fejezet, ami egyben akár az Epilógus is. Ha van még, aki olvassa a blogot, akkor jó olvasást kívánok! :)


Bella szemszöge

Csodálatos 2 hetet töltöttünk Edwarddal Esme-szigetén. Ennél szebb nászutat nem is kívánhattam volna. Esme-szigete egyszerűen varázslatos volt. Rengeteget búvárkodtunk, túráztunk - emberi tempóban -, élvezve a napsütést. A városban is sokat mászkáltunk, esténként bementünk egy kicsit szórakozni is, egészen addig, míg egyszer rám nem mozdult egy fiatal srác. Edward persze ezt nem nézte jó szemmel és azonnal hazacipelt. Eleinte kicsit duzzogtam miatta, hogy most miért kell hazamenni, de miután a lakásba értünk már el is felejtettem mindent. Edward nagyon jól magára tudta vonni a figyelmemet... Egész éjszaka és még másnap reggel is szeretkeztünk. De sajnos, mint minden jónak, ennek is vége lett, ugyanis letelt a 2 hét.

- Kész vagy? - kérdezte Edward.
- Igen - sóhajtottam szomorúan.
- Ne szomorkodj, visszajövünk még - simogatta meg az arcomat, majd egy csókot nyomott a számra.

Beültünk a kocsiba, s elindultunk a reptérre. Azért jó lesz végre újra találkozni a családdal, és látni a gyerekeket.

Narrátor szemszöge

- Azt ne oda rakjátok Matthew! - kiáltotta Alice.

A Cullen család már reggel óta készülődik, Edward és Bella hazajönnek. Esme süt-főz, a lányok takarítottak, míg a fiúk segítettek a díszítésben. Alice teljesen túlpörgött, mindenkit utasítgat, hogy mit hogyan csináljanak.

A két hét alatt, se Sophieék, se Matthewék nem szóltak a családnak a párjaikról. Igen, Sophie és Ian, Matthew és Gabriela összejöttek. A kapcsolatról csak Alice és Jasper tudott. Mivel Alice látta, Jasper pedig érzi őket.

Már az utolsó simításokat végezték a lakáson, mikor Jacobék is megérkeztek.

- Itt vannak! - szólt Rosalie.

Edward szemszöge

Otthon, édes otthon! Csodálatos volt Bellával ez a 2 hét, de azért hiányoztak a gyerekek és a többiek is. A csomagokat szedtem ki, mikor feltűnt, hogy senki sem jött ki üdvözölni minket, pedig mindenki itthon van. Nem foglalkoztunk vele, inkább bementünk Bellával.

- Meglepetés! - hangzott egyszerre a családunktól.
- Jó, hogy újra itthon vagytok! - veregette meg a vállamat apám, majd adott egy puszit Bellának.

Sorra üdvözölt minket mindenki, már csak a gyerekeink maradtak hátra. Először Matt jött oda köszönni, utána Sophie, de valamit mind a ketten titkoltak. Sophie alig mert a szemembe nézni és nagyon igyekezett elrejteni a gondolatait. Matt is kényelmetlenül érezte magát, bár nem annyira, mint Soph.

- Meséljetek, milyen volt a nászút? - kérdezte Esme, miközben leültünk a nappaliban.
- Mesés volt, egyszerűen csodálatos! - áradozott Bella. Mosolyogva karoltam át, míg elmesélt nekik mindent.
- Na, jó, de most már a szaftos részletekről is meséljetek! - nézett ránk kajánul testvérem.
- Emmett! - csattant fel családom.
- Inkább ti meséljetek, mi volt itthon, míg mi a nászúton voltunk? - kérdeztem.
- Hát, igazából nem történt túl sok minden. Illetve talán mégis... - nézett Alice a gyerekekre. Ők kissé megszeppenve néztek ránk.
- Miről van szó? - kérdezte Bella.
- Most már engem is érdekelne, hogy mit titkoltok - néztem rájuk rosszallóan.
- Titkolnak valamit? - kérdezte Jake.

Sophie és Matt egymásra néztek, majd Sophie Ianre, míg Matt Gabyra. Senki sem értette, hogy mi folyik itt. Alicere néztem, de ő is igyekezett elrejteni a gondolatait. Most már kezdett felmenni bennem a pumpa. Mi a fene történt, amit titkolnak?

- Na, jó, nyögjétek már ki, hogy mi van! - szóltam a gyerekekre.
- Jó, akkor kezdem én - nézett rám Matthew. - Szóval... Nem mondtuk el eddig senkinek - sétált fiam Gabrielahoz -, de beleszerettünk egymásba.
- Tessék? - döbbent meg Teresa.
- Nem akartuk még elmondani senkinek - nézett Gaby Teresára.
- Nos... Én örülök, hogy bevallottátok végre egymásnak az érzéseiteket - szólt Carlisle.
- Hogyan? - nézett fiam a nagyapjára.
- Esmevel már egy ideje sejtjük, hogy több van köztetek, mint barátság - magyarázta.

Bellára néztem, majd először Teresára és Jacobra, utána végigjárattam a tekintetemet mindenkin és végül megint Bellára emeltem tekintetemet. Ő is csak nézett rám, majd egy aprót biccentett.

- Nos, én is örülök nektek, fiam! - állt fel Bella megölelni őket, s én is követtem őt a jókívánságaimmal.
- Nekem is van egy bejelenteni valóm - szólt halkan a lányom. - Én és Ian... Mi is szeretjük egymást - nézett Sophie a szerelmére.

Éreztem, hogy az arcom megnyúlik, de Szerelmem is megdöbbent, viszont boldog molyos suhant át az arcán. Csak Sophiera és Ianre néztem. De azt is érzékeltem, hogy a lányok boldogan visítanak fel, míg Jacob felnevet. ,,Hát, Edward... Sok sikert! A lányod szerelmes! - nevetett gondolatban Jake. - Nem vagy egyszerű helyzetben!" Felmorogtam Jacobra, amit Sophi félre érthetett, mert riadtan nézett rám.

- Tudtam, hogy nem fogod megérteni! - pityergett Sophie és már fel is szaladt a szobájába, Ian pedig utána. Családom értetlenkedve, Bella rosszallóan, Jacob nevető szemekkel nézett rám.
- Edward, most ez miért kellett? - vont kérdőre Bella. Csak úgy kapkodtam a tekintetemet a családomon. Most mit tettem?! Egy árva szót sem szóltam!
- De, hát nem tettem semmit! - hüledeztem.
- Miért kellett szegénykére így rámorogni? - kérdezte Rosalie.
- Oh, igen, Edward... Nem kéne így viselkedned a lányoddal, hiszen csak szerelmes! Ezt igazán megértheted! - nézett rám vidáman Jacob. Nagyon élvezte a helyzetet, hogy most én vagyok abban, amiben anno ő volt, s kíváncsi volt, hogy mit reagálok.
- Na, jó, most már elég volt! Nem tettem semmit, a morgás pedig nem nekik szólt, hanem Jacobnak... - néztem családomra.
- Jacobnak? - kérdezte Szerelmem.
- Igen, a gondolatai miatt, de lényegtelen. Azt hiszem most felmegyek Sophiehoz... - sóhajtottam. Elindultam a lépcső felé, de még hallottam, hogy Bella faggatja az apját a gondolatairól.

Sophie szemszöge

Tudtam, hogy nem fogja megérteni! De persze Matthewékat egyből elfogadta, sőt még örült is nekik! Minket miért nem tud elfogadni? - sírtam bele a párnámba.

- Kicsim... - simogatta meg a hátamat Ian.
- Tudtam, hogy ez lesz... - sírtam.
- Ne sírj, kérlek! Beszéld ezt meg apáddal, én nem ilyennek ismertem meg, szerintem valamit nagyon félre értesz.
- Nem akarok beszélni vele! Mit lehet ezen félreérteni? Láttam rajta, nem tetszik neki, hogy összejöttem veled.
- Soph, szerintem akkor is beszélned kellene vele...

És ebben a pillanatban kopogott valaki az ajtón. Tudtam, hogy ki áll az ajtó másik oldalán, de nem akartam most beszélni vele, ám mielőtt bármit is mondhattam volna, Ian már be is invitálta az illetőt.

- Ian, szeretnék négyszemközt beszélni a lányommal - jelentette ki apám.
- Természetesen - adott puszit a homlokomra, majd kiment.
- Sophie...
- Apa, kérlek! Nem beszélhetnénk ezt meg máskor?
- Nem! Ugyanis félreértesz.
- Nem hiszem...
- Sophie, hallgass meg! A morgás... nem nektek szólt, hanem Jacobnak a gondolatai miatt. Kicsit felbőszített, nem tetszettek a gondolatai és önkéntelenül morogtam. Figyelj... Bár túl fiatalnak tartalak még ahhoz, hogy párkapcsolatban élj, mégis... örülök, nektek. Iannél jobbat keresve sem találnál. Ő legalább meg tud védeni, úgyhogy nincs ellenemre a kapcsolatotok, csak arra kérlek, hogy... lassan haladjatok, jó? Nem kell elsietnetek semmit! Nem szeretnék idejekorán nagypapa lenni, remélem ezt megérted? - nézett rám komolyan.
- Hű... Én azt hittem, hogy ellenezni fogod ezt az egészet.
- Nem... Nem szeretném elkövetni azt, amiben édesanyádnak és nekem része volt.
- Ezt meg, hogy érted?
- Mind egy... Akkor megegyeztünk?
- Igen, apa, ne aggódj, még csak 2 hete vagyunk együtt, nem rohanunk sehová - mosolyogtam rá.
- Remélem is!
- Szeretlek apa!
- Én is szeretlek, kicsim! - öleltük át egymás és egy puszit nyomott az arcomra.


Epilógus

5 évvel később

Narrátor szemszöge

London. A Cullen család most éppen Angliába költözött. Jacob és Teresa La Pushban maradtak, míg Gabriela Matthewval jött, ahogyan Ian is Sophieval. Most végre béke és nyugalom honol a családban, és ezt alig hiszik el azok után, ami eddig történt velük. De nem akarnak most már a múltra gondolni, csakis a jövőre.

És bizony a jövőben sem lesz nyugtuk. A gyerekzsivaj ugyanis visszatér a családba. Míg Sophie májusra, addig Gabriela augusztusra várja a gyermekét. Mindenki nagyon meglepődött, mikor bejelentette a testvérpár és párjaik, hogy kisbabát várnak - kivéve Carlisle, aki már tudta, ugyanis ő vizsgálta meg Sophiet és Gabyt. Mindenki nagyon boldog volt, mikor kiderült, hogy újabb babák jönnek a Cullen családba, de persze aggódtak is a lányok miatt. Carlisle azonban megnyugtatta őket, hogy nem lesz semmi baj, ahogyan Bellánál sem voltak komplikációk.

Miután a gyerekek megszülettek, Sophie és Matthew úgy döntöttek egy napon házasodnak meg a választottjaikkal. Azonban nem akarták elsietni, várni akartak még vele, legalább addig, míg a gyerekek elég nagyok nem lesznek. Így Alicenek is volt elég ideje két esküvőt is megszerveznie. Na, nem mintha neki nem lett volna elég akár 2 hét is... Így aztán az esküvő 3 év múlva lett megtartva, szintén Londonban. Erre az alkalomra Jacob és Teresa is Angliába utazott, de 2 hétnél tovább nem tudtak maradni. Jacobnak azonban voltak kötelezettségei, mint falkavezér. Az esküvő csodálatos volt, Alice szép munkát végzett, Sophie és Gaby pedig gyönyörűek voltak.

Vége lett a lagzinak, Sophie és Ian, Matthew és Gabriela elindultak a nászútjakra, Sophieék Isabella szigetére, míg Matték Esme szigetére. A többiek pedig visszavonultak a szobáikba. Bella mosolyogva dőlt hanyatt az ágyon, Edward pedig fölé tornyosult.

- Boldog vagy? - kérdezte Edward.
- A lehető legboldogabb - válaszolta Bella. - Hihetetlen, hogy már nagyszülők vagyunk, s a gyermekeink is megházasodtak. Nemrég még a mi esküvőnk volt! Hogy szaladhatott így el az idő?
- Hát igen... - kacagott Edward. - Nagyon szeretlek, Bella! - komolyodott meg Edward. - Az életemnél is jobban szeretlek téged, és a családunkat! - adott egy szenvedélyes csókot szerelmének.
- Én is nagyon-nagyon szeretlek, Edward! Hihetetlenül boldog vagyok, hogy annak idején átkértem magamat a forksi gimnáziumba és megismerhettelek téged!
- Az örökkévalóság vár ránk! Egy örökké tartó boldog, szerelmes jövő!
- Örökké, Edward! Örökké szeretni foglak!
- Örökké, Bella! - s egy szerelmes csókkal pecsételték meg ígéretüket, mely valóban egy örökkévalóságig fog tartani.


U.i.: Aki elolvasta, annak remélem, hogy tetszett. Lehet, hogy kicsit összecsapott lett, de úgy kellett ezt a fejezetet kierőltetnem magamból. :( Nagyon elszoktam már az írástól és szerintem ez érződik is ezen a fejezeten. De ezennel vége a Félvérszerelem történetnek. Nem tudom, hogy fogok-e még valaha új történetbe kezdeni, mert bár ihletem lenne, időm, energiám már nem biztos, s ahogy már mondtam, vissza kéne rázódnom ebbe az egészbe. Nos, ha egyszer majd ráveszem magamat, hogy újra írjak, akkor minden bizonnyal ezen a blogon fogom folytatni. Ugyanis a blogot nem zárom be, ahogyan eddig sem tettem! Nyitva lesz, így ha bárki erre tévedne, most már teljes egészében elolvashatja a történetet. Köszönöm szépen azoknak, akik anno elkezdték olvasni a történetemet, kommentáltak, s végig kísérték Bella és Edward szerelmét, és azoknak is köszönöm, akik esetleg még most is olvassák, vagy majd olvasni fogják! :) Nagyon szerettem ezt a története, így nehezen búcsúzom el tőle! :( De sajnos muszáj, semmi sem tart örökké - csak Bella és Edward, na meg a többi Cullen szerelme! ;) Sziasztok! <3 :="" p="">