Amerikai álom - 2. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a kövi részt, remélem tetszeni fog! Jó olvasást kívánok! :)

D. ~

Amerikai álom - 2. fejezet

Eva-val, amint visszaülünk a helyünkre már kérdőre is vonom.

- Szóval, mit nem mondtál még el nekem a munkával kapcsolatban? – kérdem.

- Azt már mondtam, hogy csak, mint gyakornok lehetsz jelen a forgatásokon. – néz rám jelentőségteljesen.

- Igen. – bólintok.

- Nos, ez annyit takar, hogy nem csak a jelmeztervezésben fogsz segédkezni, hanem mindenben. Amolyan mindenes leszel. – már éppen szólásra nyitnám a számat, hogy közbe szóljak, de néném nem hagyja. – Tudom, hogy nem ezt ígértem neked, de csak így tudtam elintézni, hogy egy igazi forgatáson nyerj tapasztalatot. Szóval, ha úgy van, akkor te fogsz elmenni kávéért a rendezőknek, vagy éppen öltöztetni fogsz segíteni, de akár a sminkeseknél is tevékenykedhetsz, ha ők megkérnek rá. George mesélte, hogy elvégeztél egy smink tanfolyamot is. Helyes! Manapság az embernek már több lábon kell állnia, hogy megéljen.

- Eva, gondoltam, hogy nem fogok tudni egyből a szakmámban elhelyezkedni. Én így is nagyon örülök, hogy el tudtad nekem intézni ezt az egészet. Nagyszerű nagynéném van, és irtó hálás vagyok mindenért! – ölelem meg. – Köszönöm! – súgom a fülébe és puszit nyomok az arcára.

- Nagyon szívesen, drágám! – súgja ő is.

- Ha nem haragszol, akkor én most megpróbálnék aludni egyet. – ásítom.

- Persze, aludj csak! Felkeltelek, ha leszálláshoz készülünk.

Erre már csak bólintani bírtam, az álom ugyanis magával ragadott.

~~~

Nem tudom, hány órát aludhattam, de arra ébredek, hogy egyrészt nagyon kell már pisilnem, másrészt pedig, hogy Eva halkan beszélget valakivel.

- Felébresztettünk? – pillant rám kissé aggódva Eva.

- Nem, dehogyis! – nyugtatom meg egyből. – Csak már nagyon kell pisilnem. – állok fel.

- Oh, milyen figyelmetlen vagyok! Annei, ő itt Andrew Lincoln. Andy, ő pedig az unokahúgom Anne Sturridge.

- Örvendek Anne! – nyújt kezet nevetve.

- Nagyon örülök Andrew, de ha megbocsájtotok, tényleg mindjárt bepisilek. – pironkodok.

- Siess vissza Annie, mindjárt megkezdjük a leszállást.

- Rendben! – szólok vissza és már sietek is a mosdó felé.

Ezt nem hiszem el! – mérgelődök magamban. – Bárki van bent a WC-ben, azonnal jöjjön ki! A mosdó előtt toporgok, és azon rimánkodok, hogy nagyon gyorsan jöjjön ki onnan az illető. Már azon vagyok, hogy bekopogok, mikor nyílik az ajtó és egy sápadt arcú srác tántorog ki rajta. Nem foglalkozom vele, minél előbb be akarok jutni a mosdóba.

- Elnézést. – furakszom mellette.

- Hé, kislány! – áll elém. – Nem ajánlom, hogy most bemenj oda. – húzza el a száját. Értetlenül nézek rá. – Nem bírom a repülést. – még mindig felhúzott szemöldökkel nézek rá. – Az előbb hánytam teli a WC-t. – néz rám komolyan.

- Oh, sajnálom, de muszáj bemennem! – és ezzel már bent is voltam a mosdóban.

- Én szóltam! – kiált be a srác. – Egyébként Daniel vagyok.

- Anne! – kiáltom ki.

Próbálok a lehető leggyorsabban végezni, a szag elég kellemetlen. Bármennyire is koncentrálok, nem bírok pisilni.

- Daniel? – szólok ki.

- Igen? – tehát nem tévedtem. Még mindig az ajtó előtt áll.

- Megtennéd, hogy… elmész innen? – nem akarok bunkó lenni, de feszélyezve érzem magam.

- Ja, persze, ne haragudj! Akkor… szia!

- Szia! – megkönnyebbülve sóhajtok fel.

~~~

A székek közt haladok vissza a helyemre, mikor egyszer csak elkezd a gép zötykölődni, rángatózni. Én, amilyen két ballábas vagyok persze, hogy majdnem elesek, a csípőcsontomat jól be is verem a mellettem lévő szék karfájába. Épphogy csak meg tudok támaszkodni a fejtámlába, mikor újra ránt egy nagyot a gép, én meg az ott ülő férfi ölében végzem.

- Au! – nyögök fel.

- Jól vagy? – hallok meg egy ismerős hangot, s ekkor nézek csak fel a férfira.

- Igen. – tápászkodok fel róla. – Norman ugye?

- Igen. – villant fel egy féloldalas mosolyt. – Te pedig Anne. – bólintok.

- Kisasszony! Üljön vissza a helyére és kapcsolja be a biztonsági övét! – szólít fel a stewardess.

- De én…

- Egy kisebb légörvénybe keveredtünk, és hamarosan leszállunk, üljön le, kérem! – erősködik.

- Elnézést hölgyem, máris helyet foglal a kisasszony! – szól közbe Norman.

A hölgy mosolyogva bólint és már tovább is halad, hogy a többi utast is figyelmeztesse. Én pedig, mint egy kis angyal már le is ültem Norman mellé. Na, nem azért, mert ő azt mondta, hanem azért mert a gép néha még megrázkódik, én pedig nem akarok elesni, míg visszaérek a helyemig.