Amerikai álom - 4. fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt új rész, de hát a tanulás az első, a második pedig a munka.
Nem ígérek semmit, ahogy időm engedi, úgy hozom a frisst.
Jó olvasást kívánok!
D.~

Amerikai álom - 4. fejezet

Norman szemszög

Nem tudom, hogyan is kezdeményezzek beszélgetést vele. Komolyan, mint egy kamasz, aki zavarban van egy lány előtt. Pedig nem vagyok már kamasz, nagyon nem!

- Kényelmetlenül érzed magad? - nézek rá, ahogy nem tud megülni, állandóan mocorog.
- Hogy én?! - néz rám rémülten. - Nem, én csak... most repülök először, illetve másodszor - nevet zavartan. A gép tovább rázkódik. - Ez mindig ilyen rossz? - kérdezi, görcsösen kapaszkodva a karfába. Most értem csak meg, hogy fél a repülőn.
- Ne aggódj, hamar kikerülünk a légörvényből - nyugtatom, de kicsit én is aggódom, egyre jobban rázkódik.
- Nekem nem úgy tűnik - pánikol, és a levegőt is kapkodva veszi.

Fogalmam sincs mit kellene tennem, így hát rásimítom kezemet a kezére, s apró köröket írok le ujjammal a kézfején. Meglepődök, hogy milyen puha a keze és milyen jó érzés kerít hatalmába, miközben simogatom. Ráemelem tekintetemet és Anne szintén meglepő tekintetével találom szembe magam.

- Nyugodj meg - mosolygok rá, s tovább simogatom a kézfejét. Még mindig döbbent tekintettel néz rám, de bólint. Legalább elértem nála, hogy ne gondoljon a légörvényre! - büszkélkedem. - És... hogy-hogy csatlakoztál a stábhoz? - kezdeményezek beszélgetést.
- Eva ajánlotta fel, hogy szerezzek egy kis tapasztalatot. Jelmeztervezőnek tanultam, de igazából még csak, mint gyakornok vagyok itt, és amolyan mindenes leszek - rántja meg a vállát. - Én így is nagyon hálás vagyok a nagynénémnek, hogy mindezt el tudta nekem intézni.
- Értem. És hogy jött a jelmeztervezés?
- Mindig is érdekelt a filmes szakma és a körülötte lévő munkálatok. Hogy hogyan is épül fel egy film, mennyi háttérmunka van benne.
- Ha érdekel a filmezés, akkor miért nem lettél színésznő?
- Óh, nem, azt biztosan nem! - nevet fel. - Én csak a kamera mögött szeretek lenni. Ezért is választottam a jelmeztervezést. Kislánykorom óta rajongok Eva munkálatáért.
- Szóval az ő nyomdokait követed. Ez érdekes, hogy nem valamelyik szülődét választottad, hanem a nagynénédét. A szüleid mit dolgoznak? - érdeklődöm
- George, az apukám mérnök... - hirtelen hallgat el.
- És anyukád?
- Ő... - elfordítja a fejét, kibámul az ablakon. - Meghalt 5 éve.
- Én... nagyon sajnálom. - hebegek, hirtelen azt sem tudom, mit mondjak.
- Semmi gond, nem tudhattad. - ereszt meg egy apró mosolyt felém.

Ezek után kicsit úgy éreztem a mi beszélgetésünk is meghalt. Na jó, ez kicsit morbid volt. Szeretnék még többet megtudni róla, de nem tudom hogyan is kezdjek bele újra. Szerencsére Anne szólal meg előbb.

- Már nem rázkódik a gép! - néz ki az ablakon, majd rám.
- Tényleg - döbbenek meg. Észre sem veszem, mikor érünk ki a légörvényből.
- Tisztelt utasaink! Sikeresen kiértünk a légörvényből, hamarosan leszállunk, ne kapcsolják ki az öveiket! Köszönjük! - szólal meg a pilóta.
- Figyelj Anne... Én tényleg sajnálom, hogy felhoztam anyukádat.
- Mondtam már, hogy semmi baj. 5 éve történt, de még mindig nehéz róla beszélnem... és nagyon-nagyon hiányzik. - töröl le egy könnycseppet az arcáról. Amennyire tudok a karfától, közel hajolok hozzá és magamhoz húzom. Nem vagyok túl jó az ilyesmiben, nem tudom mit mondjak neki, így csak hosszan megölelem.
- Öhm... - bontakozik ki zavartan az ölelésemből. Hirtelen én is zavarba jövök.
- Sajnálom, én csak... - hebegek.
- Semmi baj és köszönöm - mosolyog. - Szerintem Eva már aggódik, miattam, visszaülök mellé.
- Ne, maradj! - kapom el a kezét, mielőtt az övért nyúlhatna. - Úgy értem... - nézek előre Evahoz. Andrew ül mellette - ki más? -, ahogy látom nagyon is jól elvannak egy pohár pezsgő társaságában. - Szerintem jól érzi magát Andyvel, ne zavard meg őket. - ő is előre néz, majd egyetértve velem, ott marad mellettem. - Mi lenne, ha mesélnél még magadról az út hátralévő részében?
- Mit meséljek?
- Például még azt sem tudom hány éves vagy? - húzom fel a bal szemöldökömet. Felnevet, de válaszol.
- 26 vagyok.

Jó színész lévén remélem nem látszódik az arcomon a döbbenet. Még is mit gondoltál, hogy majd 36-ot mond? Hisz' látszik rajta, milyen fiatal!

- Te mennyi vagy? - kérdezi.
- 45. - látom, hogy megrebben a szeme. - Mi az? - kérdem.
- Semmi. - pirul el.
- Most vagy az van, hogy fiatalabbnak néztél - vigyorgok -, vagy... öregebbnek? - nyúlik meg az arcom.
- Nem! Én csak... ne vedd sértésnek, de szerintem a hosszú haj öregít. - pirul el még jobban.
- Ah, nem is szeretem annyira, de köt a szerződés... Tudod, egy zombi apokalipszis közben nincs az embernek ideje hajat vágatni. - kacsintok ő pedig ismét kacag. Örülök, hogy így meg tudom őt nevettetni.
- Tisztelt utasaink! Megkezdjük a leszállást, kérem maradjanak a helyükön és hagyják bekapcsolva a biztonsági öveket! Köszönjük, hogy minket választottak és további szép estét kívánunk! Viszont látásra!

Sóhajtva dőlünk hátra Annel és várjuk, hogy végre leszálljon a repülő.