Félvérszerelem - 18. fejezet

Seth már a házunk előtt várt rám. Gyorsan kiszálltam a kocsiból, majd köszöntem neki és egy mindjárt jövök után berohantam a házba. Apám éppen járőrözött, így nem kellett végighallgatnom egy újabb hegyibeszédet. A csomagokat és az - átlátszó - ruhazacskóban lévő ruhát leraktam a nappaliban a kanapéra, s már rohantam is vissza ki Seth-hez.


Beültünk a kocsimba és már száguldottunk is a Cullen ház felé. Útközben nem sokat beszélgettünk. Kedvesen megérdeklődte, milyen volt a mai napom, hogy telt a vásárlás a barátnőmmel. Próbáltam én is minél kedvesebben - az idegeskedés miatt - válaszolni neki, s én is megérdeklődtem, milyen volt a mai napja. Elmondta, hogy egy idegen vámpírszagot éreztek, ezért most még többen járőröznek. Az is megejtette, hogy apám feltétlenül beszélni akar velem, amikor Seth is jelen van. Meglepődtem ezen, de most nem törődtem az üggyel, ugyanis megérkeztünk Cullen-ékhez.


Egyből bementem a házba, ahol a nappaliban ott volt Emmett, Jasper és Alice. Utóbbi mondta el, hogy Esme a konyhában, Rosalie az Emmett-el közös szobájukban, míg Carlisle Edwardnál van. Úgy döntöttem, hogy amíg Carlisle Edwardnál tartózkodik, addig én lent várakozok. Észre sem vettem, hogy utánam jött Seth. Jó ismerősként köszönt egy pacsival Emmett-nek és meglepő módon még Jasper-nek is, majd miután Alice-nek is köszönt leült mellénk a kanapéra.


A konyhából Esme jött ki halvány mosollyal az arcán.


- Nem vagytok éhesek? Olaszosat főztem - kérdezte tőlem és Seth-től.
- Nem, köszönöm - utasítottam el, bár valóban éhes voltam egy kicsit, de minél előbb akartam Edwarddal lenni.
- De! - jött Seth-től a válasz ugyan akkor, mint mikor én is válaszoltam. Csúnyán néztem rá, mire csak egy vállrándítást kaptam.
- Bella, te biztosan nem kérsz? - érdeklődött finoman Esme.
- Majd talán kicsit később - mosolyogtam vissza.
- Rendben. Már elkészült az étel, jöhetsz enni - intézte szavait Seth-hez.

Seth elment a konyhába enni, pont mikor Carlisle jött le a lépcsőn. Egyből odamentem hozzá.

- Hogy van? - kérdeztem tőle.
- Ma felébredt egy pillanatra - itt fellélegeztem -, de visszaesett a kómába - nem akartam elhinni. Újra könnyek gyűltek a szemembe.
- Felmehetek hozzá? - kérdeztem, visszafolytva a sírást.
- Igen.

Azonnal a lépcső felé indultam. Mikor felértem Edward szobájába, óvatosan az ágy szélére ültem. Olyan rossz volt így látni őt. Egy könnycsepp akaratlanul is végigfolyt az arcomon.

- Szia Edward - köszöntem neki, bár tudtam, hogy válasz nem fog érkezni. De arra gondoltam, elmesélem neki a mai napomát, hátha hallja. - Képzeld, ma voltam Lily-vel vásárolni.Ő is vásárlás mániás, mint a húgod. Komolyan mondom, ha ők ketten össze lennének zárva egésznap csak a boltokat járnák. Persze szeretem Alice-t és Lily-t is, de néha túlzásokba tudnak esni... Mind egy is... Holnap lesz Natalie-nak a születésnapja és meg vagyok hívva. Nincs kedvem nélküled elmenni... - szorult össze a torkom. - De Nat a barátnőm. Bár lehet, hogy nélkülem jobban szórakoznának, én nélküled úgysem érezném jól magam. Pedig egy nagyon szép ruhát választottam a bulira. Neked is biztosan tetszene. Kéket választottam, a kedvenc színedet. Egyszer azt mondtad, hogy a kék szín illik a szememhez - mosolyogtam el az emléken. - Lily-vel úgy döntöttünk, hogy veszünk három hasonló karkötőt, amolyan Legjobb Barátnők karkötőként. Lily-é egy smaragdzöld színű köves gyűrű lesz, Natalie-é egy rubintvörös színű és az enyém egy tengerkék színű köves gyűrű lesz. Mi is akkor fogjuk felvenni majd, mikor átadtuk Nat-nak a karkötőt - egyre nehezebben ment a beszéd. - Szeretlek Edward - szakadt ki belőlem. - Kérlek gyógyulj meg! Nem hagyhatsz magamra! Együtt mindent átvészelünk - miközben beszéltem végig fogtam Edward kezét. - Szeretlek! - simogattam meg a szabad kezemmel az arcát.

Óvatosan Edward mellé feküdtem és csak néztem őt. Nem tudom meddig nézhettem szerelmemet, de egyszer csak Alice jött be az ajtón és hívott le, hogy egyek valamit. Nem ellenkeztem, most már elég éhes voltam. Már az utolsó falatot ettem, mikor megcsörrent a mobilom. Természetesen apám volt az. Egy pillanatra körbenéztem a szobában lévőkön - azaz mindenkin - akik szintén engem néztek, majd felvettem a telefont.

- Igen? - szóltam bele.
- Bells haza tudnátok jönni Seth-tel? Fontos megbeszélnivalónk lenne.
- Nem érne rá este?
- Nem - válaszolta. Felnyögtem. Nem igaz, hogy nem lehetek még ilyenkor sem Edwarddal! De most nem akartam veszekedni apámmal.
- Rendben - egyeztem bele. - Nemsokára otthon vagyunk - majd választ sem várva letettem a telefont. Seth-re néztem, aki már állt is fel a kanapéról. - Várj még egy percet - szóltam neki, majd felmentem vissza Edward szobájába.

Még el akartam tőle köszönni. Valhogy reméltem, hogy halja amit mondok. Visszaültem az ágya szélére, megfogtam a kezét, majd beszélni kezdtem.

- Edward, most haza kell mennem. Apám valami fontosat - húztam el a számat ennél a szónál - akar mondani. Holnap is átjövök hozzád. Remélem, addigra már meggyógyulsz - suttogtam. - Szeretlek - adtam csókot a szájár.

Lementem a nappaliba, majd a többiektől is elköszöntünk és Seth-tel haza indultunk.


U.i.: Bocsi, hogy ilyen rövid lett, DE! hétfőn - ha minden jól megy - lesz egy kis meglepetés számotokra, Mikulás alkalmából! :) Addig is várom a komikat! :) Köszönöm az előző fejezethez a kommenteket! :) Pusz; d.

Egy kis változtatás

Natalie karkötője:

Lily karkötője:

Lily cipője:

Nem tudom ez a ruha mennyire hasonlít arra, amit leírtam a történetben Lily ruhájaként:

Íme Bella karkötője:

Bella cipője kicsit más lett:

Egy kicsit más lett Bella ruhája, mint amilyet leírtam, de remélem ez is tetszik:

Nézzétek el nekem, hogy nem teljesen olyanok a ruhák és kiegészítők, mint amilyet a fejezetben leírtam. Elnézést érte és köszönöm! :) d.


Friss fejezetért tekerj lejjebb :D

Félvérszerelem - 17. fejezet

Meghoztam a következő fejezetet! Köszönöm szépen a 8 kommentet, nagyon jól esett, hogy ennyien írtak :) Jó olvasást! by; d.


Bella szemszöge





- Köszönöm, hogy eljöttél velem, Seth! - hálálkodtam már a Clearwater ház előtt állva.
- Ugyan Bella! Nem kell megköszönnöd - mosolygott vidáman. - Holnap mikor megyünk? - érdeklődött.
- Úgy érted, holnap is eljönnél velem? - kérdeztem megdöbbenten.
- Hát persze! - nevetett.
- Annyira hálás vagyok neked, Seth... - suttogtam. - Nagyon sokat jelent ez nekem... - már a könnyeimmel küszködtem.
- Bella, nehogy elkezdj itt nekem sírni! Szívesen megyek veled és különben is... Esme isteni kajákat tud csinálni és Emmettel is jól kijövünk. Ahhoz képest, hogy vámpírok, egész rendesek!
- Igen... azok - mosolyogtam rá.
- Tehát? Hánykor megyünk holnap?
- Öhm... - gondolkodtam el. - Holnap suli után Lily-vel, az egyik barátnőmmel megyek vásárolni Port Land-be és úgy terveztem rögtön vásárlás után megyek Cullen-ékhez. Gyere 4-re a házunkhoz.
- Rendben, ott leszek, szia! - és már ki is szállt az autóból.
- Szia - szóltam még utána.

Az úton - míg hazafelé hajtottam - gondolkodtam. Lehet, hogy jobb lenne, ha szakítanánk Edwarddal? Igen... minden bizonnyal jobb lenne, ha szakítanánk. Edwardnak is nyugodtabb élete lenne. Apám nem akarná megölni.

De nem! Nem adom meg apámnak az örömöt! És Edwardnak is szüksége van rám, ahogy nekem is rá!

Már a házunk előtt álltam a kocsimmal, de még nem mentem be. Hátrahajtottam a fejem az ülés támlájába, s lehunytam a szemem. Nem akartam apámmal megint veszekedni. Túl fáradt vagyok ahhoz és minden máshoz is. Csak most éreztem igazán milyen fáradt is vagyok, hiába aludtam pár órát Cullen-éknél.

Ültem még egy kicsit kint a kocsiba, majd összeszedtem magam és elindultam a ház felé. Láttam, hogy a konyhában ég a villany. Remek! Tehát nem úszom meg a beszélgetést.

Próbáltam halkan bemenni. Becsuktam magam mögött az ajtót, s lehunyt szemmel nekidőltem. Nem élvezhettem sokáig az egyedüllétet, hallottam, hogy valaki - minden bizonnyal az apám - elindul felém. De nem csak léptek zaját hallottam... mintha valaki gurítana valamit. Aztán leesett. Billy az! Billy gurul a kerekesszékével! Gyorsan levettem magamról a kabátot, s lehúztam a cipőmet. Nagyon megörültem nagyapám látogatásának. Nem vártam meg, míg ideérnek, elindultam befelé és a nappaliba futottunk össze.

- Billy! - sosem szerettem nagyapának szólítani és ő is megkért, hogy szólítsam Billy-nek. - De jó téged látni! - már koránt sem voltam annyira fáradt. - Hogy-hogy itt vagy? - nyomtam két puszit az arcára.
- Én is örülök neked, Bella! - kuncogott. - Át kellett jönnöm hozzátok, hogy lenyugtassam apádat - emelte rá szemeit. Értetlenül néztem Billy-re. Szemeimben láthatta, hogy nem értem, miről beszél, mert azonnal magyarázni kezdett. - Jacob aggódott miattad és oda akart menni Cullen-ékhez. Nagyon ideges volt, így átjöttem lenyugtatni...
- Apa! - csattant fel Jake.
- Ez az igazság!

Én csak felsóhajtottam, majd elindultam a lépcső felé.

- Bella beszélnünk kell! - szólt utánam apám.
- Nem lehetne holnap? Fáradt vagyok - apám már épp szólt volna, mikor Billy közbevágott.
- Jacob hagyd már! Majd holnap beszélsz vele, had pihenje ki magát! - hálásan néztem Billy-re, aki csak elmosolyodott.
- Rendben... - mérgelődött apám. Aztán eszembe jutott, hogy ismertetnem kéne apámmal a holnapi terveimet.


Másnap


Semmi érdekes nem történt ma a suliba. Mindenki megkérdezte, hogy hol vannak Cullen-ék. Nem tudtam mit kitalálni, így részben az igazságot mondtam, miszerint Edward balesetet szenvedett. Arra viszont, hogy a többiek mikor jönnek suliba, nem tudtam választ adni.

- Mi történ Edwarddal? - kérdezte Lily, mikor már a plázában az ajándékok közt válogattunk.
- Már mondtam. Balesete volt - sóhajtottam.
- Bella, lehet, hogy a többiekkel ezt el tudod hitetni, de velem nem. Túl jól ismerlek már - nézett rám komolyan. - És látom, hogy valami nyomja a lelked.

Annyira jó lett volna valakinek elmondani a problémáimat! Lily biztosan megértene. Ő nem mondaná el senkinek, hogy Cullen-ék vámpírok és az apám vérfarkas és van egy falkája. Én megbízom Lily-ben, de... nem mondhatom el neki. Pedig olyan jó lenne, ha elmondhatnám valakinek, mi bánt!

- Majd... egyszer talán elmondhatom - motyogtam.
- Rendben, te tudod. Ha esetleg mégis el szeretnéd mondani valakinek, én itt vagyok és szívesen meghalgatlak!
- Tudom és köszönöm! - hálálkodtam.

Lily-vel úgy döntöttünk, hogy közös ajándékot adunk Natalie-nak. Karkötőt vettünk neki és magunknak is. Ez olyan Legjobb Barátnők karkötő volt. Lily-nek is és nekem is tetszett az ötlet. Három hasonló karkötőt választottunk, csak a kő volt benne más színű. Lily-é smaragd zöld színű volt, Natalie-nak a rubint vörös színűt szántuk ajándékul és az enyém tengerkék színű volt. Úgy terveztük, majd amikor átadjuk neki, mi is akkor vesszük fel.

Miután megvolt Nat ajándéka, átmentünk egy ruha üzletbe. Lily a karkötőjéhez megfelelő színű ruhát választott. Nagyon jól állt neki. Mély kivágású, térdig érő lenge egybe ruha volt. Én is egy egybe ruhát választottam, hasonló volt Lily-éhez. Nekem nem volt annyira kivágott, ugyanúgy térdig ért, s ugyan olyan lenge volt. A színe is megegyezett a karkötőmével.

Miután megvettük a ruhákat, átmentünk egy másik üzletbe cipőt nézni. Lily egy arany színű magas sarkú csatos cipőt választott. Én is egy magas sarkút választottam, bár közel sem volt olyan nagy a sarka, mint Lily-é. Az enyém ezüst színű volt és pántos.

Megvettünk mindent és elindultunk haza. Lily-t hazavittem és én is siettem haza, hogy 4-re már otthon is legyek és Seth-tel mehessünk Cullen-ékhez.


U.i.: Bocsi ha van benne hiba! És örülnék pár kominak! :) Köszönöm, d.

Félvérszerelem - 16. fejezet

Hello :D Itt van a friss :D Köszönöm szépen az eddigi komikat, nagyon jól estek! :) Tessék olvasni! :) d.


Bella szemszöge


Mikor beléptem Edward szobájába és megpillantottam - mozdulatlanul - az ágyon fekve, azt hittem meghalok. Ott feküdt az ágyán, a szájából és orrából csövek lógtak ki, a jobb keze gipszben, nyaka és válla közötti rész gézzel van letapasztva. Sírva rohantam az ágyához, s rogytam le mellé a földre. Ép kezét óvatosan a sajátoméba vettem és simogattam. Könnyeim megállíthatatlanul folytak.

- Edward... - kezdtem remegő hangon. - Sajnálom! Minden az én hibám! Nem akartam, hogy bajod essen! Kérlek, Edward... Nem hagyhatsz itt! Azt nem élném túl! - sírtam. - Nem teheted ezt velem... - az erőmből már csak suttogásra futotta, s közbe egyik kezemet arcára helyeztem - míg a másikkal kezét fogtam - és végig simítottam puha arcán.

De Ő még csak meg sem mozdult. A gépek - ami az ágya mellett álltak - folyamatosan mutattak valamilyen adatot. Sajnos nem értettem hozzájuk. Az infúziós zacskó már majdnem kiürült, mikor Carlisle jött be a szobába. Kíváncsian néztem fel rá - mert még mindig az ágy mellett térdeltem - hogy mond-e valami bíztatót. De csak odasétált az infúzióhoz, hogy kicserélhesse. Mikor kész volt odament a gépekhez, s jegyzetelt valamit róla. Csak most néztem igazán körbe a szobán és meglepődtem. Olyan volt mint egy kórházi szoba. Mintha nem is Edward szobájában lennék. Miután körbenéztem, csöndesen felálltam, s Carlisle felé fordultam.

- Mi történt Edwarddal? - Pár percig nem szólalt meg, aztán sóhajtott, majd felém fordult, s beszélni kezdett.
- Eltört a jobb keze - mint láthatod - és apád majdnem átharapta a torkát. Szerencsére nem sikerült neki, mert Alice-ék akkor értek oda, így sikerült Edwardnak kikerülnie a harapást, de így is felsértette a bőrét - utalt a bekötözött részre. - És... - folytatta. - Kómában van - ledermedtem. Az összes vér kifutott az arcomból, tán még náluk is sápadtabb lehettem. Éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot, s ha Carlisle nem kap el, akkor összeestem volna. Megkapaszkodtam az ingjébe és ott zokogtam. Erősen tartott, átölelve a derekamat, s hátamat.
- Sajnálom! Az egész az én hibám! Ha... ha most Edward... meg... meg... - nem bírtam kimondani még cska gondolatban sem.
- Ilyenekre ne is gondolj! Edward rendbe fog jönni!
- Ne haragudj rám Carlisle! - zokogtam a mellkasába.
- Én nem haragszom - válaszolt pár perc néma csönd után. Csak az én zokogásomat lehetett hallani. - Jobb lenne ha lepihennél egy kicsit - tolt el kicsit magától, hogy rám tudjon nézni.
- Nem vagyok fáradt. Amúgy is, Edwardnak szüksége van rám - néztem az említettre, s lassan kibontakozva Carlisle hideg öleléséből, visszamentem az ágy mellé és újra letérdelvén, megfogtam szerelmem kezét.

Hallottam becsukódni az ajtót, tehát egyedül maradtam Edwarddal. Csak néztem Edwardot, amint ott fekszik előttem. Simogattam kezét, arcát, hátha felébred vagy ad valamilyen reakciót, de semmi. Újra a könnyeimmel küszködtem.

Nem lehet, hogy Edward meghaljon. Akkor vele együtt halok meg én is. Nélküle nem lenne értelme az életemnek. Ha miattam halna meg Edward, saját kezüleg végeznék magammal is.

Nem tudom menyi idő telhetett el, de már csak azt vettem észre, hogy kezd sötétedni és... valami puha van alattam. Az ágyon feküdtem Edward mellett, az íróasztalon pedig egy tálca illatozó étel. Ezek szerint elaludhattam. De, hogy kerültem az ágyba? Hirtelen hallottam meg, amint nyílik az ajtó. Alice jött be rajta.

- Szia - köszönt.
- Szia... - suttogtam rekedtes hangon. Meg kellett köszörülnöm a torkomat.
- Hogy vagy? - érdeklődött kedvesen, miközben leült mellém az ágyra. Nem válaszoltam csak ránéztem. Egyből tudta a válaszomat. - Ne is válaszolj, hülye kérdés volt. Esme készített neked vacsorát - az utolsó szón nagyon meglepődtem. Vacsora? Mégis mennyi lehet az idő?
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Este 8 - válaszolta.

Ránéztem Edwardra, de ugyan úgy feküdt, mint mielőtt elaludtam. Mélyet sóhajtottam, ezzel együtt bekúszott orromba a mennyei gombásravioli illatta. Megkordult a gyomrom, mire én elpirultam, Alice pedig kuncogott. Odahozta nekem Alice a tálcát, majd az ölembe helyezve bátorított, hogy egyek. Nem kellett sokáig kérnie, elég éhes voltam. Már a végénél jártam, mikor Alice újra megszólalt.

- Apád keresett - csak ennyit mondott.
- Mit akart?
- Aggódik miattad. Kérdezte, hogy mikor akarsz hazamenni - sóhajtottam egyet. Újra ránéztem Edwardra. Nem akartam itt hagyni.
- Javult az állapota? - kérdeztem.
- Nem... - suttogta fájdalmasan Alice. A szívem szakadt meg. Éreztem, hogy a meleg könnycseppek legördülnek az arcomon. Aztán hirtelen eszembe jutott egy személy.
- Seth? - kérdeztem.
- Lent van. Ő is most eszik - enyhén szólva meglepődtem. Beengedtek egy farkast a házukba és még meg is kínálják vacsorával? Cullen-ék tényleg... nagyon rendesek. Nem értem apám, miért ilyen ellenszenves velük.
- Ideje hazamennem... ugye?
- Apád vár...
- Holnap is átjövök.
- Holnap már iskola van Bella - teljesen kiment a fejemből, de nem is érdekelt nagyon.
- Nem számít.
- Ha jól tudom Lily-nek is megígérted, hogy elmész vele vásárolni - Lily is teljesen kiment a fejemből. Úgy látszik, nincs mit tenni, holnap iskolába kell mennem. Apám sem díjazná, ha kihagynám az iskolát... Bár ő érdekelne a legkevésbé...
- Rendben, akkor holnap amint végzünk Lily-vel, idejövök.
- Rendben - mosolygott.

Alice tapintatosan kiment, hogy el tudjak búcsúzni Edwardtól. Elmondtam Edwardnak - még ha nem is hallja - hogy holnap, amint tudok jövök. Majd búcsúzóul adtam egy puszit az arcára - mert a szájából még mindig lógtak ki a csövek.

Lassan sétáltam le a lépcsőn tálcával a kezemben, s mikor leértem láttam, hogy Seth még mindig tömi magát. A nappaliban csak Esme volt.

- Köszönöm a vacsorát, nagyon finom volt - köszöntem meg illedelmesen.
- Örülök, hogy ízlett - próbált egy mosolyt erőltetni magára.
- Mi megyünk is... Holnap délután átjövök, ha nem baj - tettem fel enyhe kérdő éllel az utolsó mondatot.
- Rendben, nekem délután úgy is be kell mennem az árvaházba - erre csak bólintottam, majd Seth felé fordultam.
- Mehetünk? - kérdeztem tőle.
- Persze - állt fel az asztaltól. - Köszönöm a vacsorát, Esme, isteni volt!
- Egészségedre - válaszolt Esme kedvesen.

Elköszöntünk egymástól, majd beültünk az autóba és haza felé vettük az irányt.


U.i.: Elnézést, ha van benne hiba és sajnálom, hogy nem pénteken hoztam, de közbe jött egy program és mikor este hazaértem, már nem volt erőm nekiállni. Örülnék pár kominak és mostantól újra írhatnak NÉVTELENEK is komit! Puszi; d.

Félvérszerelem - 15. fejezet

Helloooo gyerekek :D Itt is van a friss :D Csak közlöm, hogy kb. még ez a feji lesz olyan szenvedős fajta - ha sikerül leirnom minden, amit akarok, ebbe a fejibe -, de utána már kezdek kicsit visszavenni a szenvedésből... :) Legalábbis megpróbálok :D Majd ahogy jön :) Na, jó olvasást! d.


Bella szemszöge


Azt hittem ott esek össze a nappaliban. Csak az az egy mondat hangzott a fejemben, amit Carlisle mondott. Élet-halál közt van... Élet-halál közt... Élet-halál... Élet... Halál... Nem! Az nem lehet, hogy Edward meghaljon!

A zokogás elemi erővel tört rám. Hallottam, hogy Carlilse szólongat a telefonban, de nem tudtam abbahagyni a sírást. Aztán eszembe jutott, hogy miért is hívtam fel őt.

- Carlisle... - kezdtem remegő hangon. - Szeretnék Edward mellett lenni.
- És ehhez az engedélyemet kéred? - kihallottam a hangjából, hogy nem érti az egészet.
- Igen, mert... Szóval... Apám szeretné, ha velem jöhetne egy farkas. Természetesen ne mtenné be a házba a lábát, csak... nyugodtabb lenne tőle - a végét már csak suttogni bírtam, reméltem, hogy Carlisle megengedi, hogy magammal vigyek egy farkast. És már tudom is, hogy ki lenne az.
- Áh, már értem. Csak közlöm az apáddal, hogy mi nem vagyunk vadállatok - csak én hallottam, hogy jobban megnyomta az utolsó pár szót?
- Én tudom, de... nyugodtabban érezné magát - ismételtem el ugyanazt. Nem válaszolt vagy két percig, így kezdtem kételkedni, hogy megengedni, hogy átmennyen a határon egy farkas. - Carlisle? - suttogtam, úgyis meghallja.
- Rendben, átengedek a határon egy farkast, de csak most az egyszer! Többször nem lépheti át egyik farkas sem a határt!
- Nem fogja és köszönöm! - hálálkodtam. - 20 perc és ott vagyunk!
- Rendben!

Majd letettük a telefont. Apám felé fordultam és jelentőségteljesen ránéztem, hogy most már szeretnék menni. Pár percig egymás szemébe meredtünk, majd felsóhajtott.

- Jól van... Shane, kérlek menny vele! - szólt Jacob.
- Nem! - tiltakoztam hevesen. - Azt nem mondtad, hogy nem választhatom én ki a farkast, akit magammal akarok vinni. Szóval én nem Shane-t akarom magammal vinni!
- Akkor kit?
- Seth-et - vágtam rá gondolkozás nélkül.
- Seth-et? Seth még nagyon fiatal, nem bírna el egy egész vámpírcsapattal! Inkább vidd magaddal Sam-et vagy Paul-t!
- Nem! Én Seth-et választom! És különben sem kell megvédenie, mert Cullenék sosem bántanának! - néztem apám szemeibe.ú

Ő felmorgott, de nem érdekelt, elmentem mellette, hogy végre felvehessem a cipőmet és a kabátomat. Minden egyes perc számít most!

Gyorsan felkaptam a slusszkulcsomat, majd mentem is a kocsimhoz. Először elmentem Clearwater-ékhez Seth-ért. 2 perc alatt ott is voltam. Gyorsan leállítottam a motort, majd futottam az ajtóhoz. Becsöngettem, s mikor kinyílt az ajtó Leah-vel találtam szembe magam. Nagyszerű! Nem valami rózsás a kapcsolatunk, de nem is utáljuk egymást... annyira...

- Leah! Seth itthon van? - tértem rögtön a tárgyra.
- Bella, micsoda meglepetés! Te itt és az öcsémet keresed? Mit akarsz te tőle?
- Nem a te dolgod! Seth! - kiabáltam be a házba. Leah csúnyán nézett rám, de a legkevésbé sem érdekelt. Közben hallottam, hogy valaki lefelé trappol a lépcsőn.
- Bella, nahát! Mi újság? - kérdezte Seth.
- Szükségem van a segítségedre!
- Persze, ha tudok, akkor segítek. Miről van szó?
- Gyere és útközben elmondom.

Seth beleegyezően bólintott, majd beszálltunk a kocsiba, s már hajtottunk is a Cullen-ház felé. Útközben elmondtam Seth-nek, hogy miért is kellett, hogy velem jöjjön. Kicsit meglepődött, hogy egy fél-vámpírral járok már lassan 3 hónapja. De ő ezt az egészet nem veti a szememre, sőt még ki is állt mellettem. Ezen viszont én lepődtem meg. De aztán elmagyarázta, hogy szerinte nagyon szép, hogy így kiállok a szerelmem mellett. Időközben megérkeztünk Cullen-ékhez.

- Seth, maradj itt, kérlek!
- Oké - egyezett bele.

Gyorsan kiszálltam a kocsiból, majd az ajtóhoz léptem, de az már nyílt is ki. Alice állt ott szomorú tekintettel. A szívem összeszorult. Hová tűnt a mindig vidám és pörgős Alice? Aki mindig vigyorgott, úgy, hogy az már nekem okozott fájdalmat.

Arrébb állt az ajtóból, s akkor megláttam a többi Cullen-t a nappaliba. Ha az előbb ,,csak" összeszorult a szívem, akkor most egyenesen kettéhasadt. Esme a nappaliban zokogott könnyek nélkül, s Carlisle-ba kapaszkodott, aki szintén nagyon elgyötört volt. Emmett sem volt az a mindig vidám, mindenből poént csinálok, s kajánul vigyorgok Emmett. Rosalie szorosan bújt hozzá és rajta is látszódott, hogy mennyire megviseli öccse állapota. Jasper-re már rá sem mertem nézni. Tudtam, hogy neki a legrosszabb. Neki mindenki fájdalmát el kell viselnie. Sajnáltam őt nagyon.

Rápillantottam Esme-re és Carlisle-ra és nem bírtam megállni, hogy kicsorduljanak a könnyeim. Nem bírtam megszólalni. Carlisle rám nézett, majd közölte, hogy a szobájában van, de nem fogok tudni beszélni vele. Ezt nem nagyon értettem, de jelen pillanatban nem is érdekelt, hogyan is érti ezt Carlisle. Amilyen gyorsan csak tudtam, felfutottam a lépcsőkön, s meg sem álltam Edward szobájáig. Vettem két mély lélegzetet felkészülve a legrosszabbra, s bekopogtam, de nem jött válasz. Fel voltam készülve a legrosszabbra, de mikor benyitottam, teljesen elképedtem. Erre nem lehetett eléggé felkészülni. Teljesen letaglózott Edward látványa...


U.i.: Bocsi, ha van benne hiba és örülnék pár kominak! Köszönöm! Puszi; dorri

Félvérszerelem - 14. fejezet

Halii :D Meghoztam az új fejezetet. Sajnos ehhez a fejihez nem találtam elég szenvedős képet XD Na, tessék olvasni! :D Remélem tetszeni fog! :)

dorri

Bella szemszöge

Először fel sem fogtam, amit apám mondott. Tudtam, hogy csalódott bennem és ezért nagyon pocsékul éreztem magam, de így, hogy ki is mondta, csak még rosszabb lett. Eddig sírtam, most viszont elapadtak a könnyeim és apám szemeibe bámultam. Amint értelmet nyert a mondata, újra zokogásban törtem ki.

- Tudom és sajnálom - zokogtam. - Megsérültél? - kérdeztem remegő hangon. Vártam, de nem válaszolt. Kezdett elfogyni a türelmem. - Apa, megsérültél? - tiszta ideg voltam már, pedig én nem szoktam ideges lenni.
- Nem. - válaszolt halál nyugodtan.

Shane még mindig apám mellett ült fapofával. Most jön a nehezebb kérdés. De mielőtt feltettem volna a kérdést leültem a velük szemben lévő kétszemélyes kanapéra - mert ők a több személyes kanapén ültek.

Remegő hanggal kezdtem.

- És... Edward megsérült?

Szintén nem válaszolt, csak halványan elmosolyodott. Ez semmi jót nem ígért.

- Edward megsérült? - tettem fel szinte már ordítva a kérdést. Jacob rám nézett, majd végig a szemembe nézve válaszolt.

- Őszintén? Átharaptam a torkát... - kész, végem volt.

Az nem létezik, hogy... hogy... NEM!

A szemeim újra megteltek könnyel. A szívem kihagyta az ütemeket, a lélegzetem rendszertelenné vált. Zihálva kapkodtam a levegőt, s közben nemlegesen ráztam a fejem. Nem, az nem lehet!

...majdnem - erre felkaptam a fejem. Ezek szerint akkor mégsem harapta át a torkát? Vártam, hogy folytassa. - Ugyanis a többi vérszopó, akiket a testvéreinek mondd, ,,időben" érkeztek. Pedig már annyira közel voltam hozzá! Már majdnem megvolt, amikor odaértek. Kíváncsi lennék, kitől tudták meg, hogy ott vagyunk - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Én hívtam fel Alice-t - válaszoltam a-nem-feltett-kérdésre. Erre csak felhorkant.

Már épp szólásra nyitotta a száját, mikor megszólalt a mobilom. Lefagytunk. Apám nem is tudom, hogyan nézett rám. Arra már nincs megfelelő szó. Shane egyszerűen csak bámult rám. Shane-ről apámra vándorolt vissza a tekintetem.

- Vedd csak fel, biztosan valamelyik vérszívó lesz. - mondta gunyorosan.

Gyorsan elővettem a mobilomat a zsebemből, meg se néztem, hogy ki hív, már vettem is fel.

- Igen? - szóltam bele idegesen.

-Bella! Végre, hogy felvetted! - köszöntött legjobb barátnőm.

- Lily! - nyögtem fel.

- Valami baj van? - érdeklődött egyből.

- Nem! Nincs semmi baj - vágtam rá, talán túl gyorsan is.

- Oké - húzta el kicsit a szót.

- Miért hívtál?

- Ja, csak meg akartam kérdezni, hogy te tudod -e már, hogy miben jössz Nat bulijára?

- Öhm... Nat bulijára? - kérdeztem értetlenül.

- Igen. Tudod... Natalie-nak két nap múlva lesz a születésnapja! És megvagy hívva! Rémlik? - várt pár percet, de mivel nem szólaltam meg, ezért folytatta. - Úristen, Bella, mi van veled? Egy hete még nagyban erre készültünk! - fakadt ki. És tényleg. Valami kezdett derendeni.

- Igen, igen, már emlékszem - fogtam meg a fejemet.

- Gondolom akkor még ajándékot sem vettél.

- Nem... - szégyelltem el magam.

- Nem baj, még én sem. Arra gondoltam, hogy holnap suli után bemehetnénk Port Land-be. Még ruhát is kéne vennem. És akkor ott megvehetnénk az ajndékot is. Na, mit szólsz? - lelkesedett.

- Lily... ez most nem... - alkalmas... fejeztem be magamban a mondatot, mert drága barátnőm félbeszakított.

- Nincs vita, holnap bemegyünk Port Land-be! Reggel értem jössz vagy mennyek érted én kocsival? - felsóhajtottam. Persze, hogy nekem nincs beleszólásom.

- Majd én érted megyek.

- Rendben! 7-re várlak! Puszi - s megszakította a vonalat.

- Szia... - mormoltam a néma telefonnak.

Már álltam volna fel, mikor apám hangja megállított.

- Szóval két nap múlva az egyik barátnőd bulijára mész, de te még csak nem is szóltál nekem róla.

- Elfelejtettem, de szóltam volna.

Indultam tovább, hogy felhúzzam a cipőmet, amikor apám elém állt, így nem tudtam mozdulni.

- Hová mész?

- Meglátogatom Edwardot.

- Csak nem gondolod, hogy odaengedlek ezek után? - kérdezte dühösen. Felnéztem rá, majd úgy válaszoltam.

- De, igazából pontosan ezt gondoltam. Muszály mellette lennem.

- Nem engedem, hogy odamenny azokhoz a... - kezdte volna ócsárolni őket.

- Ne! Merészelj! Bármit is! Mondani! Rájuk! - hangsújoztam ki minden egyes szót.

- Hogy képzeled, hogy így beszélsz az apáddal? - fújtatott. Nem akartam veszekedni vele, csak el akartam innen menni, minél messzebb.

- Csak engedj, kérlek!

- Nem mész oda!

- Mellette kell lennem!

- Nem foglak egyedül elengedni hozzájuk.

- Oké - sóhajtottam. - És ha velem jönne egy farkas? - kérdeztem. Erre csak felhorkant.

- Szerinted átengednének a határon egy farkast? Na, ne röhögtess! - nevetett.

- Átengednék, mert ők nem olyanok, mint... - haraptam bele alsó ajkamba. Na, ebből, hogy jövök ki?!

- Mint én? - nézett rám apám ridegen.

- Sajnálom... - hajtottam le a fejemet.

- Rendben. Ha veled mehet egy farkas, akkor elengedlek. Hívd fel őket, kíváncsi vagyok, hogy megengedik -e.

Meglepődve néztem rá, de már hívtam is Carlisle számát. Az első csörgésre fel is vette.

- Igen? - szólt bele Carlisle kimérten.

- Carlisle, itt Bella - kezdtem csöndesen.

- Áh, Bella... Mit akarsz? - azt hiszem, mégsem volt olyan jó ötlet felhívni.

- Én csak... Hogy van Edward?

- Az igazat? Élet-halál közt van.

Végem van. Ma már másodjára.

U.i.: Remélem tetszett :D Mivel az előző fejezethez nem kaptam meg a kért kommenteket, ezért most egy darabig nincs komihatár. Meglátjuk magatoktól mennyit írtok. Remélem lesztek egy páran akik írnak. Nagyon jól esne. Pozitív és negatív kritikák egyaránt jöhetnek! Köszönöm!

d.

Boldog Halloween-t! :D