Sziasztok! Nem tudom, hogy van-e itt még valaki, de most nem is ez számít. Igen, tudom, már lassan 2 éve lesz, hogy nem volt friss fejezet, de gépem sem volt és időm sem. Most viszont úgy döntöttem, hogy végleg lezárom a történetet, és itt van az utolsó fejezet, ami egyben akár az Epilógus is. Ha van még, aki olvassa a blogot, akkor jó olvasást kívánok! :)
Bella szemszöge
Csodálatos 2 hetet töltöttünk Edwarddal Esme-szigetén. Ennél szebb nászutat nem is kívánhattam volna. Esme-szigete egyszerűen varázslatos volt. Rengeteget búvárkodtunk, túráztunk - emberi tempóban -, élvezve a napsütést. A városban is sokat mászkáltunk, esténként bementünk egy kicsit szórakozni is, egészen addig, míg egyszer rám nem mozdult egy fiatal srác. Edward persze ezt nem nézte jó szemmel és azonnal hazacipelt. Eleinte kicsit duzzogtam miatta, hogy most miért kell hazamenni, de miután a lakásba értünk már el is felejtettem mindent. Edward nagyon jól magára tudta vonni a figyelmemet... Egész éjszaka és még másnap reggel is szeretkeztünk. De sajnos, mint minden jónak, ennek is vége lett, ugyanis letelt a 2 hét.
- Kész vagy? - kérdezte Edward.
- Igen - sóhajtottam szomorúan.
- Ne szomorkodj, visszajövünk még - simogatta meg az arcomat, majd egy csókot nyomott a számra.
Beültünk a kocsiba, s elindultunk a reptérre. Azért jó lesz végre újra találkozni a családdal, és látni a gyerekeket.
Narrátor szemszöge
- Azt ne oda rakjátok Matthew! - kiáltotta Alice.
A Cullen család már reggel óta készülődik, Edward és Bella hazajönnek. Esme süt-főz, a lányok takarítottak, míg a fiúk segítettek a díszítésben. Alice teljesen túlpörgött, mindenkit utasítgat, hogy mit hogyan csináljanak.
A két hét alatt, se Sophieék, se Matthewék nem szóltak a családnak a párjaikról. Igen, Sophie és Ian, Matthew és Gabriela összejöttek. A kapcsolatról csak Alice és Jasper tudott. Mivel Alice látta, Jasper pedig érzi őket.
Már az utolsó simításokat végezték a lakáson, mikor Jacobék is megérkeztek.
- Itt vannak! - szólt Rosalie.
Edward szemszöge
Otthon, édes otthon! Csodálatos volt Bellával ez a 2 hét, de azért hiányoztak a gyerekek és a többiek is. A csomagokat szedtem ki, mikor feltűnt, hogy senki sem jött ki üdvözölni minket, pedig mindenki itthon van. Nem foglalkoztunk vele, inkább bementünk Bellával.
- Meglepetés! - hangzott egyszerre a családunktól.
- Jó, hogy újra itthon vagytok! - veregette meg a vállamat apám, majd adott egy puszit Bellának.
Sorra üdvözölt minket mindenki, már csak a gyerekeink maradtak hátra. Először Matt jött oda köszönni, utána Sophie, de valamit mind a ketten titkoltak. Sophie alig mert a szemembe nézni és nagyon igyekezett elrejteni a gondolatait. Matt is kényelmetlenül érezte magát, bár nem annyira, mint Soph.
- Meséljetek, milyen volt a nászút? - kérdezte Esme, miközben leültünk a nappaliban.
- Mesés volt, egyszerűen csodálatos! - áradozott Bella. Mosolyogva karoltam át, míg elmesélt nekik mindent.
- Na, jó, de most már a szaftos részletekről is meséljetek! - nézett ránk kajánul testvérem.
- Emmett! - csattant fel családom.
- Inkább ti meséljetek, mi volt itthon, míg mi a nászúton voltunk? - kérdeztem.
- Hát, igazából nem történt túl sok minden. Illetve talán mégis... - nézett Alice a gyerekekre. Ők kissé megszeppenve néztek ránk.
- Miről van szó? - kérdezte Bella.
- Most már engem is érdekelne, hogy mit titkoltok - néztem rájuk rosszallóan.
- Titkolnak valamit? - kérdezte Jake.
Sophie és Matt egymásra néztek, majd Sophie Ianre, míg Matt Gabyra. Senki sem értette, hogy mi folyik itt. Alicere néztem, de ő is igyekezett elrejteni a gondolatait. Most már kezdett felmenni bennem a pumpa. Mi a fene történt, amit titkolnak?
- Na, jó, nyögjétek már ki, hogy mi van! - szóltam a gyerekekre.
- Jó, akkor kezdem én - nézett rám Matthew. - Szóval... Nem mondtuk el eddig senkinek - sétált fiam Gabrielahoz -, de beleszerettünk egymásba.
- Tessék? - döbbent meg Teresa.
- Nem akartuk még elmondani senkinek - nézett Gaby Teresára.
- Nos... Én örülök, hogy bevallottátok végre egymásnak az érzéseiteket - szólt Carlisle.
- Hogyan? - nézett fiam a nagyapjára.
- Esmevel már egy ideje sejtjük, hogy több van köztetek, mint barátság - magyarázta.
Bellára néztem, majd először Teresára és Jacobra, utána végigjárattam a tekintetemet mindenkin és végül megint Bellára emeltem tekintetemet. Ő is csak nézett rám, majd egy aprót biccentett.
- Nos, én is örülök nektek, fiam! - állt fel Bella megölelni őket, s én is követtem őt a jókívánságaimmal.
- Nekem is van egy bejelenteni valóm - szólt halkan a lányom. - Én és Ian... Mi is szeretjük egymást - nézett Sophie a szerelmére.
Éreztem, hogy az arcom megnyúlik, de Szerelmem is megdöbbent, viszont boldog molyos suhant át az arcán. Csak Sophiera és Ianre néztem. De azt is érzékeltem, hogy a lányok boldogan visítanak fel, míg Jacob felnevet. ,,Hát, Edward... Sok sikert! A lányod szerelmes! - nevetett gondolatban Jake. - Nem vagy egyszerű helyzetben!" Felmorogtam Jacobra, amit Sophi félre érthetett, mert riadtan nézett rám.
- Tudtam, hogy nem fogod megérteni! - pityergett Sophie és már fel is szaladt a szobájába, Ian pedig utána. Családom értetlenkedve, Bella rosszallóan, Jacob nevető szemekkel nézett rám.
- Edward, most ez miért kellett? - vont kérdőre Bella. Csak úgy kapkodtam a tekintetemet a családomon. Most mit tettem?! Egy árva szót sem szóltam!
- De, hát nem tettem semmit! - hüledeztem.
- Miért kellett szegénykére így rámorogni? - kérdezte Rosalie.
- Oh, igen, Edward... Nem kéne így viselkedned a lányoddal, hiszen csak szerelmes! Ezt igazán megértheted! - nézett rám vidáman Jacob. Nagyon élvezte a helyzetet, hogy most én vagyok abban, amiben anno ő volt, s kíváncsi volt, hogy mit reagálok.
- Na, jó, most már elég volt! Nem tettem semmit, a morgás pedig nem nekik szólt, hanem Jacobnak... - néztem családomra.
- Jacobnak? - kérdezte Szerelmem.
- Igen, a gondolatai miatt, de lényegtelen. Azt hiszem most felmegyek Sophiehoz... - sóhajtottam. Elindultam a lépcső felé, de még hallottam, hogy Bella faggatja az apját a gondolatairól.
Sophie szemszöge
Tudtam, hogy nem fogja megérteni! De persze Matthewékat egyből elfogadta, sőt még örült is nekik! Minket miért nem tud elfogadni? - sírtam bele a párnámba.
- Kicsim... - simogatta meg a hátamat Ian.
- Tudtam, hogy ez lesz... - sírtam.
- Ne sírj, kérlek! Beszéld ezt meg apáddal, én nem ilyennek ismertem meg, szerintem valamit nagyon félre értesz.
- Nem akarok beszélni vele! Mit lehet ezen félreérteni? Láttam rajta, nem tetszik neki, hogy összejöttem veled.
- Soph, szerintem akkor is beszélned kellene vele...
És ebben a pillanatban kopogott valaki az ajtón. Tudtam, hogy ki áll az ajtó másik oldalán, de nem akartam most beszélni vele, ám mielőtt bármit is mondhattam volna, Ian már be is invitálta az illetőt.
- Ian, szeretnék négyszemközt beszélni a lányommal - jelentette ki apám.
- Természetesen - adott puszit a homlokomra, majd kiment.
- Sophie...
- Apa, kérlek! Nem beszélhetnénk ezt meg máskor?
- Nem! Ugyanis félreértesz.
- Nem hiszem...
- Sophie, hallgass meg! A morgás... nem nektek szólt, hanem Jacobnak a gondolatai miatt. Kicsit felbőszített, nem tetszettek a gondolatai és önkéntelenül morogtam. Figyelj... Bár túl fiatalnak tartalak még ahhoz, hogy párkapcsolatban élj, mégis... örülök, nektek. Iannél jobbat keresve sem találnál. Ő legalább meg tud védeni, úgyhogy nincs ellenemre a kapcsolatotok, csak arra kérlek, hogy... lassan haladjatok, jó? Nem kell elsietnetek semmit! Nem szeretnék idejekorán nagypapa lenni, remélem ezt megérted? - nézett rám komolyan.
- Hű... Én azt hittem, hogy ellenezni fogod ezt az egészet.
- Nem... Nem szeretném elkövetni azt, amiben édesanyádnak és nekem része volt.
- Ezt meg, hogy érted?
- Mind egy... Akkor megegyeztünk?
- Igen, apa, ne aggódj, még csak 2 hete vagyunk együtt, nem rohanunk sehová - mosolyogtam rá.
- Remélem is!
- Szeretlek apa!
- Én is szeretlek, kicsim! - öleltük át egymás és egy puszit nyomott az arcomra.
Epilógus
5 évvel később
Narrátor szemszöge
London. A Cullen család most éppen Angliába költözött. Jacob és Teresa La Pushban maradtak, míg Gabriela Matthewval jött, ahogyan Ian is Sophieval. Most végre béke és nyugalom honol a családban, és ezt alig hiszik el azok után, ami eddig történt velük. De nem akarnak most már a múltra gondolni, csakis a jövőre.
És bizony a jövőben sem lesz nyugtuk. A gyerekzsivaj ugyanis visszatér a családba. Míg Sophie májusra, addig Gabriela augusztusra várja a gyermekét. Mindenki nagyon meglepődött, mikor bejelentette a testvérpár és párjaik, hogy kisbabát várnak - kivéve Carlisle, aki már tudta, ugyanis ő vizsgálta meg Sophiet és Gabyt. Mindenki nagyon boldog volt, mikor kiderült, hogy újabb babák jönnek a Cullen családba, de persze aggódtak is a lányok miatt. Carlisle azonban megnyugtatta őket, hogy nem lesz semmi baj, ahogyan Bellánál sem voltak komplikációk.
Miután a gyerekek megszülettek, Sophie és Matthew úgy döntöttek egy napon házasodnak meg a választottjaikkal. Azonban nem akarták elsietni, várni akartak még vele, legalább addig, míg a gyerekek elég nagyok nem lesznek. Így Alicenek is volt elég ideje két esküvőt is megszerveznie. Na, nem mintha neki nem lett volna elég akár 2 hét is... Így aztán az esküvő 3 év múlva lett megtartva, szintén Londonban. Erre az alkalomra Jacob és Teresa is Angliába utazott, de 2 hétnél tovább nem tudtak maradni. Jacobnak azonban voltak kötelezettségei, mint falkavezér. Az esküvő csodálatos volt, Alice szép munkát végzett, Sophie és Gaby pedig gyönyörűek voltak.
Vége lett a lagzinak, Sophie és Ian, Matthew és Gabriela elindultak a nászútjakra, Sophieék Isabella szigetére, míg Matték Esme szigetére. A többiek pedig visszavonultak a szobáikba. Bella mosolyogva dőlt hanyatt az ágyon, Edward pedig fölé tornyosult.
- Boldog vagy? - kérdezte Edward.
- A lehető legboldogabb - válaszolta Bella. - Hihetetlen, hogy már nagyszülők vagyunk, s a gyermekeink is megházasodtak. Nemrég még a mi esküvőnk volt! Hogy szaladhatott így el az idő?
- Hát igen... - kacagott Edward. - Nagyon szeretlek, Bella! - komolyodott meg Edward. - Az életemnél is jobban szeretlek téged, és a családunkat! - adott egy szenvedélyes csókot szerelmének.
- Én is nagyon-nagyon szeretlek, Edward! Hihetetlenül boldog vagyok, hogy annak idején átkértem magamat a forksi gimnáziumba és megismerhettelek téged!
- Az örökkévalóság vár ránk! Egy örökké tartó boldog, szerelmes jövő!
- Örökké, Edward! Örökké szeretni foglak!
- Örökké, Bella! - s egy szerelmes csókkal pecsételték meg ígéretüket, mely valóban egy örökkévalóságig fog tartani.
U.i.: Aki elolvasta, annak remélem, hogy tetszett. Lehet, hogy kicsit összecsapott lett, de úgy kellett ezt a fejezetet kierőltetnem magamból. :( Nagyon elszoktam már az írástól és szerintem ez érződik is ezen a fejezeten. De ezennel vége a Félvérszerelem történetnek. Nem tudom, hogy fogok-e még valaha új történetbe kezdeni, mert bár ihletem lenne, időm, energiám már nem biztos, s ahogy már mondtam, vissza kéne rázódnom ebbe az egészbe. Nos, ha egyszer majd ráveszem magamat, hogy újra írjak, akkor minden bizonnyal ezen a blogon fogom folytatni. Ugyanis a blogot nem zárom be, ahogyan eddig sem tettem! Nyitva lesz, így ha bárki erre tévedne, most már teljes egészében elolvashatja a történetet. Köszönöm szépen azoknak, akik anno elkezdték olvasni a történetemet, kommentáltak, s végig kísérték Bella és Edward szerelmét, és azoknak is köszönöm, akik esetleg még most is olvassák, vagy majd olvasni fogják! :) Nagyon szerettem ezt a története, így nehezen búcsúzom el tőle! :( De sajnos muszáj, semmi sem tart örökké - csak Bella és Edward, na meg a többi Cullen szerelme! ;) Sziasztok! <3 :="" p="">
2014. augusztus 15., péntek
2012. december 26., szerda
Félvérszerelem - 59. fejezet
Sziasztok! El sem tudjátok képzelni mennyire sajnálom, hogy nem tudtam
már mióta hozni a fejezetet, de a gépem még mindig a halálán van,
darabokban bírtam csak megírni a fejezetet. De most elkészült! Remélem
azért tetszeni fog, bár lehet, hogy ennek kicsit más lett a hangulata,
mint a többinek, legalábbis az Edward szemszöges résznek. Kicsit
gyorsítottam a tempón, bocsi! :$ Köszönöm a megértéseteket és
türelmeteket! :) Ezzel a fejezettel szeretnék további Kellemes Ünnepeket
és jó szünetet kívánni! :) Puszi, d.
Edward szemszöge
2 évvel később
Nem gondoltam volna 2 évvel ezelőtt, hogy egy napon itt fogok állni az oltár előtt, várva életem szerelmét. És most mégis. El sem hiszem, hogy annyi minden után, ami ezalatt a 2 év alatt történt velünk, most minden rendeződni látszik és boldog az egész családunk. Hál' Istennek Bella és Teresa is nagyon jól bírta az első évét, még így is, hogy csak félvámpírok.
Először kicsit tartottunk, hogy mi lesz, ha Teresa felébred félvámpírként. Nem tudtuk másképp megmenteni, csak ha vámpírrá változtatjuk. De azt sem tudtuk, hogy ez Jacobra milyen hatással lett volna, így én változtattam át csak félvámpírrá. Szerencsére jól megvannak együtt Jacobbal. Gabriela kicsit kiborult, hogy egyetlen rokona is más lett, de szépen lassan elfogadta.
Féltünk, hogy mi lesz Bellával és a kicsikkel. Bár Teresa után nem kellett annyira aggódnunk Belláért, de még mindig ott volt, hogy van benne némi farkas gén. Végül az a kevés vámpírméreg legyűrte a farkas gént, így Bella is félvámpír lett. Ugyanolyan, mint Teresa vagy én. Eszik emberi ételt is és állati vért is. A kicsikben több emberi gén van, így ők lassabban fejlődtek, mint én. De ezalatt a 2 év alatt már ők is felnőttek - legalábbis kinézetre már olyanok, mint a 17 évesek - és most itt ülnek az első sorban.
Gondolataimból apám hangja ébresztett fel.
- Itt az idő, fiam - mosolygott rám. És már meg is hallottam felcsendülni a nászindulót.
Pár perc múlva feltűnt Bella is az édesapja mellett. Szemkápráztatóan nézett ki az esküvői ruhában. Láttam rajta némi idegességet, amin mosolyognom kellett. Úgy látszik a mosolyomtól megnyugodott, ő is elmosolyodott.
Jacob átnyújtotta nekem Bella kezét, arcon csókolta, majd Teresa mellé ült. Nem is figyeltem, hogy miről beszélt a pap, egész végig Szerelmemet tüntettem ki a figyelmemmel. Már csak arra eszméltem fel, mikor ki kellett mondanunk azt a bizonyos szót: Akarom.
Ahogy megcsókoltam - most már - a feleségemet, megszűnt a külvilág. Csak ő és én voltunk. Addig csókoltuk egymást, míg bírtuk szusszal. De aztán el kellett válnunk egymástól. Mindenki örömujjongásban tört ki, mi pedig nem győztük fogadni a gratulációkat.
- Most már Bella törvényesen is hozzád tartozik, és ha nem vigyázol rá, megkeserülöd - rázott velem kezet Jacob.
- Ne aggódj, Jacob! Az életemnél is jobban fogom óvni őt és a gyermekeinket - néztem komolyan a szemébe.
A gratulációk után jött a buli, és hát... Alice itt is kitett magáért. Egyszerűen mindent fantasztikusan megszervezett, úgy ahogy kértük, semmi felhajtás, semmi túlzás. Tökéletes, ez a legjobb szó rá.
- Megtisztelne az első tánccal, Mrs. Cullen? - hajoltam meg Kedvesem előtt.
- Ezer örömmel, Mr. Cullen - pukedlizett.
Egymás szemébe nézve körbetáncoltuk szinte az egész táncparkettet. Nem kellett semmit mondanunk, szavak nélkül is értettük egymást. Hogy mennyire szeretjük egymást és milyen boldogok vagyunk. De nem csak mi ketten voltunk az esküvőnkön, így el kellett szakadnunk egymástól és mással is táncolnunk.
A buli vége felé aztán kezdtünk elbúcsúzni a többiektől, indulnunk kellett ugyanis a nászutunkra.
- Még mindig nem árulod el, hogy hová megyünk? - karolt át Bella.
- Nem - mosolyogtam. - Meglepetés!
- Csak várd ki a végét, míg odaérünk! - mormolta a fülembe.
- Már alig várom - haraptam a fülcimpájába, mire felnyögött.
- Ezt tartogassátok a nászútra! - röhögött Emmett.
Javíthatatlan, de most az egyszer igazat adtam neki. Elbúcsúztunk a többiektől és elindultunk Esme szigete felé, hogy eltöltsünk ott 2 csodálatos hetet.
Matthew szemszöge
Egyedül én, a húgom és Ian vagyunk itthon. Anyák már egy hete nászúton vannak, a nagybátyámék és nagynénémék vadásznak, nagyszüleim pedig dolgoznak. Most még Jake nagypapa sincs itt Teresával, ők is romantikáznak, ezért Gaby is nálunk van ma. Csakhogy ő sincs itthon. Biztos megint valami pasival van. Nem értem ezt a lányt. Miért jó neki mindig, hogy mással van?
Az ablakon kibámulva láttam, amint éppen megáll egy autó a házunk előtt. Ismeretlen autó volt és nem kellett hozzá túl sok ész, hogy kitaláljam ki jött meg. Láttam amint Gabriela odahajol az ismeretlen sráchoz és megcsókolja. A szívembe fájdult bele, de akkor sem szakítottam el tőlük a szememet.
Mérhetetlen nagy düh kerített hatalmába, így levágtattam a lépcsőn, ki az ajtón. Az sem érdekelt, hogy Gabyt szinte fellöktem.
- Hé, nézz már a szemed elé! - kiáltott utánam. - Bunkó! - mormogta.
- Ribanc! - akaratlanul is, de kicsúszott a számon.
- Tessék?!
- Jól hallottad! Nem én vagyok az, aki hetente váltogatja a pasijait! - rossz tulajdonságom egyike volt, hogy ha dühös vagyok, akkor be nem áll a szám.
- Csak nem féltékeny vagy? Nem én tehetek róla, hogy nincs barátnőd!
- Dehogynem, pontosan te tehetsz róla! - üvöltöttem.
Amint rájöttem, hogy kimondtam féltve őrzött titkomat, egyből szidni is kezdtem magamat. Gaby döbbenten nézett rám, de egy kis mosoly is ott bujkált a szája sarkában.
- Ezt meg, hogy érted?
- Én... sehogy, felejtsd el! - már fordultam volna el, hogy befussak az erdőbe, mikor Gabriela mondatától ledermedtem.
- Én is szeretlek, Matt!
Zihálva és nagyra nyílt szemekkel néztem rá. Jól hallottam?
- Tessék? - suttogtam.
- Jól hallottad, szeretlek! - jött felém.
- De hát... - nem értettem semmit.
- Azt hiszem egy hosszú beszélgetés vár ránk - mosolygott félszegen. - De előtte... Te szeretsz engem?
Egy percig sem haboztam rávágni, hogy igen, majd édes csókban forrtunk össze.
Sophie szemszöge
Nem akartam hallgatózni, de akaratlanul is meghallottam, amint a bátyám és Gaby veszekednek. De örültem, hogy végül jóra fordult köztük minden, megérdemlik a boldogságot.
Sóhajtva álltam fel, hogy bemenjek a folyosó végén lévő fürdőszobába, ugyanis az enyém átépítés alatt van, hála Alicenek. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy nem is figyeltem a külvilágra, így nagy lendülettel nyitottam ki a fürdő ajtaját, de egyből le is dermedtem. Nem számítottam rá, hogy lehet bent valaki. És milyen rosszul tettem!
- Sa...sajnálom, nem tudtam, hogy itt vagy! - szabadkoztam és már léptem volna ki az ajtón.
- Soph, várj már! - szólt utánam Ian.
- Én nem... nem akartam rád törni, ne haragudj! - pironkodtam.
A fenébe! Még szerencse, hogy senki sincs itthon, főleg nem apám. És már megint ez a pirulás! Miért pirulok el folyton a közelében?
- Hé, nincs semmi baj! - jött közelebb hozzám Ian egy szál törölközőben. Istenem, ne gyere közelebb! - rimánkodtam magamban.
- Ööö... én most... azt hiszem, megyek - nyökögtem.
- Maradj csak! - mondta.
Ledermedtem. Tessék?! Ezt meg, hogy értette?
- Én már végeztem, szóval gyere csak nyugodtan - adott magyarázatot.
Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Hát persze, te ostoba! Mi másért is akarta volna, hogy maradjak? Nyilván nem azért, hogy tovább szemléljem szépen kidolgozott mellkasát.
- Ööö... oké, kösz... azt hiszem - suttogtam.
- Ne légy zavarban! - simított végig az arcomon.
Ettől azonban még jobban zavarba hozott, olyan vörös lettem, mint a rák és a szívem csak úgy dübörgött a mellkasomban.
- Nem te vagy az egyetlen nőnemű lény, aki így reagál rám! - kacsintott szemtelenül.
- Én nem... én csak... - próbáltam magyarázkodni, de nem nagyon ment. Aztán összeszedtem minden erőmet. - Én nem rád reagáltam így! - jelentettem ki magabiztosan. Ez az, Sophie! Megy ez neked! - dicsértem meg magamat gondolatban. - Csak meglepődtem, hogy itt találtalak!
- Hát persze, Soph! - mondta aztán közelebb hajolt hozzám. Már szinte teljesen a falra voltam rákenődve, de őt ez egy cseppet sem zavarta. - Akkor gondolom, nem azért ver így a szíved, mert mindjárt megcsókollak!
A lélegzetem elállt, a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy ezt kimondta. Nem értettem az egészet. Ian már eddig is sejthette, hogy nem közömbös a számomra, de akkor miért csak most lép? És én miért gondolkodom most ilyeneket, mikor álmaim pasija mindjárt megcsókol?!
Ahogy ezt végiggondoltam, Ian ajkai már az enyémeken voltak. Nem tétováztam, azonnal visszacsókoltam őt, amivel kissé meglephettem, mert belenyögött a csókba. De nem élvezhettük sokáig egymást, a többiek ugyanis hazajöttek. Gyorsan megbeszéltük Iannel, hogy erről még beszélnünk kell, majd ő elment a szobájába felöltözni, én pedig a fürdőszobába zárkóztam be. Istenem! Ez a csók... Még most is érzem ajkamon csókunk édes ízét.
Mosolyogva álltam neki zuhanyozni, elhessegetve a gondolatot, hogy ha ez komolyabbra fordul köztünk Iennel, akkor mégis hogyan mondjuk el a szüleimnek?! De nyugtatott a tény, hogy ha minden igaz, akkor nem csak nekem lesz bejelenteni valóm.
U.i.: Nem tervezek több fejezetet, már csak egy Epilógus van hátra, de nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni, ezért előre is elnézéseteket és türelmeteket kérném! :$ Nem mondom még 100%-ra, hogy nem lesz még egy fejezet, mert ha lesz ihletem, akkor lehet, hogy még egy fejezetet írok és csak azután lesz Epilógus, még nem tudom, ahogy jön! További kellemes hetet kívánok! Puszi, d.
Edward szemszöge
2 évvel később
Nem gondoltam volna 2 évvel ezelőtt, hogy egy napon itt fogok állni az oltár előtt, várva életem szerelmét. És most mégis. El sem hiszem, hogy annyi minden után, ami ezalatt a 2 év alatt történt velünk, most minden rendeződni látszik és boldog az egész családunk. Hál' Istennek Bella és Teresa is nagyon jól bírta az első évét, még így is, hogy csak félvámpírok.
Először kicsit tartottunk, hogy mi lesz, ha Teresa felébred félvámpírként. Nem tudtuk másképp megmenteni, csak ha vámpírrá változtatjuk. De azt sem tudtuk, hogy ez Jacobra milyen hatással lett volna, így én változtattam át csak félvámpírrá. Szerencsére jól megvannak együtt Jacobbal. Gabriela kicsit kiborult, hogy egyetlen rokona is más lett, de szépen lassan elfogadta.
Féltünk, hogy mi lesz Bellával és a kicsikkel. Bár Teresa után nem kellett annyira aggódnunk Belláért, de még mindig ott volt, hogy van benne némi farkas gén. Végül az a kevés vámpírméreg legyűrte a farkas gént, így Bella is félvámpír lett. Ugyanolyan, mint Teresa vagy én. Eszik emberi ételt is és állati vért is. A kicsikben több emberi gén van, így ők lassabban fejlődtek, mint én. De ezalatt a 2 év alatt már ők is felnőttek - legalábbis kinézetre már olyanok, mint a 17 évesek - és most itt ülnek az első sorban.
Gondolataimból apám hangja ébresztett fel.
- Itt az idő, fiam - mosolygott rám. És már meg is hallottam felcsendülni a nászindulót.
Pár perc múlva feltűnt Bella is az édesapja mellett. Szemkápráztatóan nézett ki az esküvői ruhában. Láttam rajta némi idegességet, amin mosolyognom kellett. Úgy látszik a mosolyomtól megnyugodott, ő is elmosolyodott.
Jacob átnyújtotta nekem Bella kezét, arcon csókolta, majd Teresa mellé ült. Nem is figyeltem, hogy miről beszélt a pap, egész végig Szerelmemet tüntettem ki a figyelmemmel. Már csak arra eszméltem fel, mikor ki kellett mondanunk azt a bizonyos szót: Akarom.
Ahogy megcsókoltam - most már - a feleségemet, megszűnt a külvilág. Csak ő és én voltunk. Addig csókoltuk egymást, míg bírtuk szusszal. De aztán el kellett válnunk egymástól. Mindenki örömujjongásban tört ki, mi pedig nem győztük fogadni a gratulációkat.
- Most már Bella törvényesen is hozzád tartozik, és ha nem vigyázol rá, megkeserülöd - rázott velem kezet Jacob.
- Ne aggódj, Jacob! Az életemnél is jobban fogom óvni őt és a gyermekeinket - néztem komolyan a szemébe.
A gratulációk után jött a buli, és hát... Alice itt is kitett magáért. Egyszerűen mindent fantasztikusan megszervezett, úgy ahogy kértük, semmi felhajtás, semmi túlzás. Tökéletes, ez a legjobb szó rá.
- Megtisztelne az első tánccal, Mrs. Cullen? - hajoltam meg Kedvesem előtt.
- Ezer örömmel, Mr. Cullen - pukedlizett.
Egymás szemébe nézve körbetáncoltuk szinte az egész táncparkettet. Nem kellett semmit mondanunk, szavak nélkül is értettük egymást. Hogy mennyire szeretjük egymást és milyen boldogok vagyunk. De nem csak mi ketten voltunk az esküvőnkön, így el kellett szakadnunk egymástól és mással is táncolnunk.
A buli vége felé aztán kezdtünk elbúcsúzni a többiektől, indulnunk kellett ugyanis a nászutunkra.
- Még mindig nem árulod el, hogy hová megyünk? - karolt át Bella.
- Nem - mosolyogtam. - Meglepetés!
- Csak várd ki a végét, míg odaérünk! - mormolta a fülembe.
- Már alig várom - haraptam a fülcimpájába, mire felnyögött.
- Ezt tartogassátok a nászútra! - röhögött Emmett.
Javíthatatlan, de most az egyszer igazat adtam neki. Elbúcsúztunk a többiektől és elindultunk Esme szigete felé, hogy eltöltsünk ott 2 csodálatos hetet.
Matthew szemszöge
Egyedül én, a húgom és Ian vagyunk itthon. Anyák már egy hete nászúton vannak, a nagybátyámék és nagynénémék vadásznak, nagyszüleim pedig dolgoznak. Most még Jake nagypapa sincs itt Teresával, ők is romantikáznak, ezért Gaby is nálunk van ma. Csakhogy ő sincs itthon. Biztos megint valami pasival van. Nem értem ezt a lányt. Miért jó neki mindig, hogy mással van?
Az ablakon kibámulva láttam, amint éppen megáll egy autó a házunk előtt. Ismeretlen autó volt és nem kellett hozzá túl sok ész, hogy kitaláljam ki jött meg. Láttam amint Gabriela odahajol az ismeretlen sráchoz és megcsókolja. A szívembe fájdult bele, de akkor sem szakítottam el tőlük a szememet.
Mérhetetlen nagy düh kerített hatalmába, így levágtattam a lépcsőn, ki az ajtón. Az sem érdekelt, hogy Gabyt szinte fellöktem.
- Hé, nézz már a szemed elé! - kiáltott utánam. - Bunkó! - mormogta.
- Ribanc! - akaratlanul is, de kicsúszott a számon.
- Tessék?!
- Jól hallottad! Nem én vagyok az, aki hetente váltogatja a pasijait! - rossz tulajdonságom egyike volt, hogy ha dühös vagyok, akkor be nem áll a szám.
- Csak nem féltékeny vagy? Nem én tehetek róla, hogy nincs barátnőd!
- Dehogynem, pontosan te tehetsz róla! - üvöltöttem.
Amint rájöttem, hogy kimondtam féltve őrzött titkomat, egyből szidni is kezdtem magamat. Gaby döbbenten nézett rám, de egy kis mosoly is ott bujkált a szája sarkában.
- Ezt meg, hogy érted?
- Én... sehogy, felejtsd el! - már fordultam volna el, hogy befussak az erdőbe, mikor Gabriela mondatától ledermedtem.
- Én is szeretlek, Matt!
Zihálva és nagyra nyílt szemekkel néztem rá. Jól hallottam?
- Tessék? - suttogtam.
- Jól hallottad, szeretlek! - jött felém.
- De hát... - nem értettem semmit.
- Azt hiszem egy hosszú beszélgetés vár ránk - mosolygott félszegen. - De előtte... Te szeretsz engem?
Egy percig sem haboztam rávágni, hogy igen, majd édes csókban forrtunk össze.
Sophie szemszöge
Nem akartam hallgatózni, de akaratlanul is meghallottam, amint a bátyám és Gaby veszekednek. De örültem, hogy végül jóra fordult köztük minden, megérdemlik a boldogságot.
Sóhajtva álltam fel, hogy bemenjek a folyosó végén lévő fürdőszobába, ugyanis az enyém átépítés alatt van, hála Alicenek. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy nem is figyeltem a külvilágra, így nagy lendülettel nyitottam ki a fürdő ajtaját, de egyből le is dermedtem. Nem számítottam rá, hogy lehet bent valaki. És milyen rosszul tettem!
- Sa...sajnálom, nem tudtam, hogy itt vagy! - szabadkoztam és már léptem volna ki az ajtón.
- Soph, várj már! - szólt utánam Ian.
- Én nem... nem akartam rád törni, ne haragudj! - pironkodtam.
A fenébe! Még szerencse, hogy senki sincs itthon, főleg nem apám. És már megint ez a pirulás! Miért pirulok el folyton a közelében?
- Hé, nincs semmi baj! - jött közelebb hozzám Ian egy szál törölközőben. Istenem, ne gyere közelebb! - rimánkodtam magamban.
- Ööö... én most... azt hiszem, megyek - nyökögtem.
- Maradj csak! - mondta.
Ledermedtem. Tessék?! Ezt meg, hogy értette?
- Én már végeztem, szóval gyere csak nyugodtan - adott magyarázatot.
Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Hát persze, te ostoba! Mi másért is akarta volna, hogy maradjak? Nyilván nem azért, hogy tovább szemléljem szépen kidolgozott mellkasát.
- Ööö... oké, kösz... azt hiszem - suttogtam.
- Ne légy zavarban! - simított végig az arcomon.
Ettől azonban még jobban zavarba hozott, olyan vörös lettem, mint a rák és a szívem csak úgy dübörgött a mellkasomban.
- Nem te vagy az egyetlen nőnemű lény, aki így reagál rám! - kacsintott szemtelenül.
- Én nem... én csak... - próbáltam magyarázkodni, de nem nagyon ment. Aztán összeszedtem minden erőmet. - Én nem rád reagáltam így! - jelentettem ki magabiztosan. Ez az, Sophie! Megy ez neked! - dicsértem meg magamat gondolatban. - Csak meglepődtem, hogy itt találtalak!
- Hát persze, Soph! - mondta aztán közelebb hajolt hozzám. Már szinte teljesen a falra voltam rákenődve, de őt ez egy cseppet sem zavarta. - Akkor gondolom, nem azért ver így a szíved, mert mindjárt megcsókollak!
A lélegzetem elállt, a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy ezt kimondta. Nem értettem az egészet. Ian már eddig is sejthette, hogy nem közömbös a számomra, de akkor miért csak most lép? És én miért gondolkodom most ilyeneket, mikor álmaim pasija mindjárt megcsókol?!
Ahogy ezt végiggondoltam, Ian ajkai már az enyémeken voltak. Nem tétováztam, azonnal visszacsókoltam őt, amivel kissé meglephettem, mert belenyögött a csókba. De nem élvezhettük sokáig egymást, a többiek ugyanis hazajöttek. Gyorsan megbeszéltük Iannel, hogy erről még beszélnünk kell, majd ő elment a szobájába felöltözni, én pedig a fürdőszobába zárkóztam be. Istenem! Ez a csók... Még most is érzem ajkamon csókunk édes ízét.
Mosolyogva álltam neki zuhanyozni, elhessegetve a gondolatot, hogy ha ez komolyabbra fordul köztünk Iennel, akkor mégis hogyan mondjuk el a szüleimnek?! De nyugtatott a tény, hogy ha minden igaz, akkor nem csak nekem lesz bejelenteni valóm.
U.i.: Nem tervezek több fejezetet, már csak egy Epilógus van hátra, de nem tudom, hogy mikor fogom tudni hozni, ezért előre is elnézéseteket és türelmeteket kérném! :$ Nem mondom még 100%-ra, hogy nem lesz még egy fejezet, mert ha lesz ihletem, akkor lehet, hogy még egy fejezetet írok és csak azután lesz Epilógus, még nem tudom, ahogy jön! További kellemes hetet kívánok! Puszi, d.
2012. október 25., csütörtök
Segítség!
Sziasztok!
Lenne egy olyan kérdésem, hogy nektek a szavazatoknál mit hoz ki?
A fiúknál azt, hogy 1 szavazat van és 10 napig lehet szavazni, a lányoknál pedig, hogy nincs szavazat és szintén 10 napig lehet szavazni?
Eddig nekem nem ezt hozta ki, hanem valami ötven akárhány szavazat volt és most nem értem, akkor azokkal mi lett?!
Kérlek Titeket, írjátok meg komiban vagy legalább chatben, hogy nektek mit ír ki, nagyon fontos lenne!
Előre is köszönöm szépen!
Puszi, d.
Lenne egy olyan kérdésem, hogy nektek a szavazatoknál mit hoz ki?
A fiúknál azt, hogy 1 szavazat van és 10 napig lehet szavazni, a lányoknál pedig, hogy nincs szavazat és szintén 10 napig lehet szavazni?
Eddig nekem nem ezt hozta ki, hanem valami ötven akárhány szavazat volt és most nem értem, akkor azokkal mi lett?!
Kérlek Titeket, írjátok meg komiban vagy legalább chatben, hogy nektek mit ír ki, nagyon fontos lenne!
Előre is köszönöm szépen!
Puszi, d.
2012. október 22., hétfő
Segítség kérés
Sziasztok!
Először is, aki még nem olvasta a friss fejezetet az tekerjen lejjebb!
Másodszor pedig, szeretném a Ti segítségeteket kérni! Nekem ugyan megvannak a kedvenceim, de mégsem tudok dönteni. Hogy miről is van szó? Abban kérném a segítségeteket, hogy szavazzátok meg, hogy szerintetek kik lennének alkalmasak Bella és Edward gyermeküknek szerepére.
A fiúkat le tudtam csökkenteni 2 darabra, de a lányokkal gondban vagyok. Kirakom a képeket, föléjük a számukkal és bal oldalt lehet szavazni, hogy szerintetek kik lennének a legalkalmasabbak.
Egyelőre a gyerekek nevét nem árulom el, de szívesen fogadom a névötleteket is komiban! :) Hátha Ti tudtok jobb neveket is, mint én, s lehet, hogy ha most ránéztek a képekre egyből beugrik valamilyen név, ami esetleg illik rájuk/hozzájuk. :)
Bella és Edward fia:
Először is, aki még nem olvasta a friss fejezetet az tekerjen lejjebb!
Másodszor pedig, szeretném a Ti segítségeteket kérni! Nekem ugyan megvannak a kedvenceim, de mégsem tudok dönteni. Hogy miről is van szó? Abban kérném a segítségeteket, hogy szavazzátok meg, hogy szerintetek kik lennének alkalmasak Bella és Edward gyermeküknek szerepére.
A fiúkat le tudtam csökkenteni 2 darabra, de a lányokkal gondban vagyok. Kirakom a képeket, föléjük a számukkal és bal oldalt lehet szavazni, hogy szerintetek kik lennének a legalkalmasabbak.
Egyelőre a gyerekek nevét nem árulom el, de szívesen fogadom a névötleteket is komiban! :) Hátha Ti tudtok jobb neveket is, mint én, s lehet, hogy ha most ránéztek a képekre egyből beugrik valamilyen név, ami esetleg illik rájuk/hozzájuk. :)
Bella és Edward fia:
1.
2.
Bella és Edward lánya:
1.
2.
3.
4.
Bal oldalt tudtok szavazni, külön-külön a lány illetve a fiú gyerekre! Előre is köszönöm szépen a szavazatokat és az esetleges névötleteket komiban! :)
Puszi, d.
2012. október 21., vasárnap
Félvérszerelem - 58. fejezet
Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most tudom hozni a frisst. Nem magyarázkodom. Jó olvasást kívánok és köszönöm szépen a komikat és pipákat.
Ja, és még valami! Aki a "Nem tetszik"-et pipálja ki, az legyen olyan kedves megírni nekem komiba, hogy miért nem tetszett! :) Komolyan mondom, nem sértődöm meg, hiszen az ember a hibáiból tanul! :)
Puszi, d.
Bella szemszöge
Szerelmem kitágult szemekkel nézett rám.
- Úgy érted, hogy... szülünk? - halt el a hangja.
- Igen - próbáltam mosolyogni. - Méghozzá mindjárt.
Kedvesem egyből kipattant a kocsiból, s az ölébe kapva engem, rohant a ház felé.
- Apa! - kiáltotta.
A nappaliba Carlisleon kívül mindenki ott volt és idegesen járkáltak fel-alá. Minden szem ránk szegeződött és ijedten néztek minket. Csak ekkor tűnt fel, hogy Gabriela is itt van és sír.
- Ne... - nyögte Edward.
- Mi történt? - kérdeztem, de nem bírtam tovább és felsikoltottam a fájdalomtól.
Carlisle ekkor rohant le a lépcsőn és ő is aggódva nézett ránk. Az inge elől kissé véres volt.
- Apa...
- Vidd a szobádba! - adta ki az utasítást Carlisle.
- De...
- Vidd! Azonnal megyek én is.
Edward felrohant felem a lépcsőn és, ahogy elhaladtunk Carlisle dolgozószobája előtt, egy éles sikolyt lehetett hallani.
- Edward! Mi történik?
- Ne idegeskedj most más miatt, Bella! Neked most magatokra kell figyelned. Vegyél mély levegőket! - utasított és mutatta, hogyan vegyem a levegőt. Csináltam vele együtt, de egy újabb sikoly hasított a levegőbe.
- Edward! Tudni akarom, mi történik!
- Figyelj rám! Ne ijedj meg, rendben? Teresát... megharapta egy vámpír. Át fog változni.
- Mi? - nyögtem ki. - Hol van az apám?
- Vele van, nyugodj meg!
Nyílt az ajtó és Alice lépett be. Behozta Carlisle orvosi táskáját és egy mosoly után már ki is ment a szobából. Utána apám jött be.
- Apa! - nyúltam felé.
- Bells, kicsim! - ölelt át. Ekkor tört el a mécses és apa nyakához bújva sírtam. - Sh, itt vagyok, itt vagyok! - simogatta a hátamat és fejemet. Teresa újabb sikolyát lehetett hallani, mire mind a ketten összerezzentünk.
- Mindjárt visszajövök - mondta Edward, s már el is rohant. Újabb nyilallást éreztem a hasamba, amitől felnyögtem.
- Nyugodj meg, Bella! Csak lélegezz mélyeket!
Csináltam amit apám mondott és igyekeztem lenyugtatni magamat. De a fájások csak jöttek és már nem bírom sokáig, érzem.
- Légy erős, kicsim! Nem veszíthetlek el téged is! - suttogta apám. Már az ő szeméből is könnyek folytak le az arcán.
- Ne aggódj, apu! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - próbáltam elviccelni a dolgot.
- Szeretlek, Bella!
- Én is szeretlek, apa!
Edward és Carlisle jöttek be a szobába, apámon pedig láttam, hogy hezitál, hogy maradjon, vagy mennyen. Megkönnyítettem a helyzetét, mondtam neki, hogy mennyen.
- De... - vitatkozott volna.
- Apa! Menny nyugodtan! Nekem most meg kell szülnöm az unokáidat - mosolyogtam rá.
Adott egy puszit a homlokomra és már ott sem volt. Egy újabb sikoly hagyta el a számat.
- Edward nem bírom tovább! - kapaszkodtam a kezébe.
- Nyugodj meg! Máris elkezdjük a szülést.
- Jól van, most figyelj rám, Bella! - szólt Carlisle. Felhajtotta a ruhámat, majd rám nézett. - Háromra nyomunk, rendben? - csak bólintottam, mert ha most kinyitottam volna a számat, akkor csak egy sikolyt hallattam volna. - Jól van... Figyelj, Bella... 1, 2, 3, nyomj!
Nyomtam, de nem bírtam elviselni a fájdalmat, így felkiáltottam és Edward kezét szorongattam. Próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel. Nem ő éli át ezt az elviselhetetlen fájdalmat.
- Újra! - szólított fel Carlisle és én újra nyomtam. Kimerülten hanyatlottam vissza az ágyra, de meghallottam a világ legédesebb sírását.
- Kisfiú - mutatta meg mosolyogva, majd Rosalie kezébe adta, aki akkor jött be a szobába.
Nagyon kimerültem és legszívesebben elaludtam volna, de ez nem volt lehetséges.
- Nagyon ügyes vagy, kicsim! Csak még egy kicsit bírd ki és utána alhatsz! - suttogta a fülembe Edward.
- Jól van, figyelj, Bella, már nincs sok hátra! 1, 2, 3, nyomj!
És én tettem amit kellett. Újabb kiáltás hagyta el a számat és újra Szerelmem karjába kapaszkodtam. Aztán meghallottam az újabb sírást.
- Ő pedig itt a kislányotok - mutatta meg Carlisle a második gyermekünket is, akit Esme kezébe adott
Nem bírtam nyitva tartani a szemeimet, annyira kimerültem. Nem emlékszem másra, csak a megváltó sötétségre.
Edward szemszöge
- Bella?! Bella! - pofozgattam Szerelmemet, de nem reagált. - Apa!
- Ne... Nem, nem, nem! - először nem értettem apám reakcióját, de aztán én is meghallottam. Bella szíve egyre lassabban vert. - Edward meg kell harapnod!
Alig fogtam fel, hogy apám mire kér, teljesen ledermedtem. Nem veszíthetem el őt! Nem!- csak ez ját a fejemben és már hajoltam is a nyaka felé; megharaptam.
Bella szíve újra vadul kezdett el verni és egy kiáltás is elhagyta az ajkait. Csak reménykedni tudtam benne, hogy apám elmélete helyes lesz és nem hal meg a mérgemtől.
- A morfium! - néztem apára. - Adnunk kell neki!
- Sajnálom, fiam, de az összeset elhasználtam Teresánál - nézett rám szomorúan és bűntudatosan. - Ne aggódj! Bella erős, túl fogja élni! - biztatott, majd magamra hagyott.
Lerogytam kedvesem mellé és vártam, hogy leteljen a 3 nap, s végre újra együtt legyünk, ezentúl mint egy család.
U.i.: Remélem azért tetszett! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek! A következő feji nem tudom, hogy mikor jön, sajnálom! :\ További szép hosszú hétvégét kívánok! :) Puszi, d.
Ja, és még valami! Aki a "Nem tetszik"-et pipálja ki, az legyen olyan kedves megírni nekem komiba, hogy miért nem tetszett! :) Komolyan mondom, nem sértődöm meg, hiszen az ember a hibáiból tanul! :)
Puszi, d.
Bella szemszöge
Szerelmem kitágult szemekkel nézett rám.
- Úgy érted, hogy... szülünk? - halt el a hangja.
- Igen - próbáltam mosolyogni. - Méghozzá mindjárt.
Kedvesem egyből kipattant a kocsiból, s az ölébe kapva engem, rohant a ház felé.
- Apa! - kiáltotta.
A nappaliba Carlisleon kívül mindenki ott volt és idegesen járkáltak fel-alá. Minden szem ránk szegeződött és ijedten néztek minket. Csak ekkor tűnt fel, hogy Gabriela is itt van és sír.
- Ne... - nyögte Edward.
- Mi történt? - kérdeztem, de nem bírtam tovább és felsikoltottam a fájdalomtól.
Carlisle ekkor rohant le a lépcsőn és ő is aggódva nézett ránk. Az inge elől kissé véres volt.
- Apa...
- Vidd a szobádba! - adta ki az utasítást Carlisle.
- De...
- Vidd! Azonnal megyek én is.
Edward felrohant felem a lépcsőn és, ahogy elhaladtunk Carlisle dolgozószobája előtt, egy éles sikolyt lehetett hallani.
- Edward! Mi történik?
- Ne idegeskedj most más miatt, Bella! Neked most magatokra kell figyelned. Vegyél mély levegőket! - utasított és mutatta, hogyan vegyem a levegőt. Csináltam vele együtt, de egy újabb sikoly hasított a levegőbe.
- Edward! Tudni akarom, mi történik!
- Figyelj rám! Ne ijedj meg, rendben? Teresát... megharapta egy vámpír. Át fog változni.
- Mi? - nyögtem ki. - Hol van az apám?
- Vele van, nyugodj meg!
Nyílt az ajtó és Alice lépett be. Behozta Carlisle orvosi táskáját és egy mosoly után már ki is ment a szobából. Utána apám jött be.
- Apa! - nyúltam felé.
- Bells, kicsim! - ölelt át. Ekkor tört el a mécses és apa nyakához bújva sírtam. - Sh, itt vagyok, itt vagyok! - simogatta a hátamat és fejemet. Teresa újabb sikolyát lehetett hallani, mire mind a ketten összerezzentünk.
- Mindjárt visszajövök - mondta Edward, s már el is rohant. Újabb nyilallást éreztem a hasamba, amitől felnyögtem.
- Nyugodj meg, Bella! Csak lélegezz mélyeket!
Csináltam amit apám mondott és igyekeztem lenyugtatni magamat. De a fájások csak jöttek és már nem bírom sokáig, érzem.
- Légy erős, kicsim! Nem veszíthetlek el téged is! - suttogta apám. Már az ő szeméből is könnyek folytak le az arcán.
- Ne aggódj, apu! Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - próbáltam elviccelni a dolgot.
- Szeretlek, Bella!
- Én is szeretlek, apa!
Edward és Carlisle jöttek be a szobába, apámon pedig láttam, hogy hezitál, hogy maradjon, vagy mennyen. Megkönnyítettem a helyzetét, mondtam neki, hogy mennyen.
- De... - vitatkozott volna.
- Apa! Menny nyugodtan! Nekem most meg kell szülnöm az unokáidat - mosolyogtam rá.
Adott egy puszit a homlokomra és már ott sem volt. Egy újabb sikoly hagyta el a számat.
- Edward nem bírom tovább! - kapaszkodtam a kezébe.
- Nyugodj meg! Máris elkezdjük a szülést.
- Jól van, most figyelj rám, Bella! - szólt Carlisle. Felhajtotta a ruhámat, majd rám nézett. - Háromra nyomunk, rendben? - csak bólintottam, mert ha most kinyitottam volna a számat, akkor csak egy sikolyt hallattam volna. - Jól van... Figyelj, Bella... 1, 2, 3, nyomj!
Nyomtam, de nem bírtam elviselni a fájdalmat, így felkiáltottam és Edward kezét szorongattam. Próbált nyugtatni, de nem sok sikerrel. Nem ő éli át ezt az elviselhetetlen fájdalmat.
- Újra! - szólított fel Carlisle és én újra nyomtam. Kimerülten hanyatlottam vissza az ágyra, de meghallottam a világ legédesebb sírását.
- Kisfiú - mutatta meg mosolyogva, majd Rosalie kezébe adta, aki akkor jött be a szobába.
Nagyon kimerültem és legszívesebben elaludtam volna, de ez nem volt lehetséges.
- Nagyon ügyes vagy, kicsim! Csak még egy kicsit bírd ki és utána alhatsz! - suttogta a fülembe Edward.
- Jól van, figyelj, Bella, már nincs sok hátra! 1, 2, 3, nyomj!
És én tettem amit kellett. Újabb kiáltás hagyta el a számat és újra Szerelmem karjába kapaszkodtam. Aztán meghallottam az újabb sírást.
- Ő pedig itt a kislányotok - mutatta meg Carlisle a második gyermekünket is, akit Esme kezébe adott
Nem bírtam nyitva tartani a szemeimet, annyira kimerültem. Nem emlékszem másra, csak a megváltó sötétségre.
Edward szemszöge
- Bella?! Bella! - pofozgattam Szerelmemet, de nem reagált. - Apa!
- Ne... Nem, nem, nem! - először nem értettem apám reakcióját, de aztán én is meghallottam. Bella szíve egyre lassabban vert. - Edward meg kell harapnod!
Alig fogtam fel, hogy apám mire kér, teljesen ledermedtem. Nem veszíthetem el őt! Nem!- csak ez ját a fejemben és már hajoltam is a nyaka felé; megharaptam.
Bella szíve újra vadul kezdett el verni és egy kiáltás is elhagyta az ajkait. Csak reménykedni tudtam benne, hogy apám elmélete helyes lesz és nem hal meg a mérgemtől.
- A morfium! - néztem apára. - Adnunk kell neki!
- Sajnálom, fiam, de az összeset elhasználtam Teresánál - nézett rám szomorúan és bűntudatosan. - Ne aggódj! Bella erős, túl fogja élni! - biztatott, majd magamra hagyott.
Lerogytam kedvesem mellé és vártam, hogy leteljen a 3 nap, s végre újra együtt legyünk, ezentúl mint egy család.
U.i.: Remélem azért tetszett! :) Az esetleges hibákért elnézést kérek! A következő feji nem tudom, hogy mikor jön, sajnálom! :\ További szép hosszú hétvégét kívánok! :) Puszi, d.
2012. szeptember 30., vasárnap
Félvérszerelem - 57. fejezet
Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most jön a fejezet, de nem magyarázkodom. Jó olvasást és köszönöm a komikat és pipákat! :) Puszi, d.
Bella szemszöge
- Ébresztő álomszuszék! - simogatott Edward.
- Még öt percet had aludjak! - motyogtam.
Kuncogást hallottam magam mellől, majd puha csókokat éreztem a gerincem mentén, fel egészen a tarkómig, az arcomon át a számig. Hanyatt fordultam és szembe találtam a fölöttem tornyosuló, szerelmesen csillogó szemű Szerelmemmel.
- Jó reggelt! - suttogta.
- Neked is! - karoltam át a nyakat és magamhoz húztam egy csókra.
- Ideje felkelned és összekészülnöd - mosolygott rám. - Indulunk a hétvégi kiruccanásra.
Egyből felcsillantak a szemeim.
- Már is elkészülök és indulhatunk! - Edward kuncogott, de elengedett és már mentem is a fürdő felé.
- Addig én összepakolok pár ruhát - szólt még utánam.
~*~*~*~*~
- Készítettem szendvicseket az útra és tettem el a hűtőtáskába pár zacskó vért is Bellának - mondta Esme, miközben Edward kezébe adta a csomagokat.
- Köszönjük, anya - nyomott puszit Kedvesem édesanyja arcára. Én is megölelgettem Esmet, majd sorra a többieket.
- Nagyon vigyázz rá! - hallottam meg apám hangját.
- Az életemnél is jobban, Jacob - nézett Edward komolyan apám szemébe.
Kedvesem elment kipakolni a csomagjainkat a kocsiba, míg én elbúcsúztam apáéktól.
- Ha fájdalmaid vannak azonnal szólj Edwardnak, megértetted Bells? - fogta két keze közé arcomat apu.
- Ne aggódj, apa! Minden rendben lesz - öleltem meg. - Szeretlek! - súgtam.
- Én is szeretlek, Bella! - sóhajtotta.
~*~*~*~*~
- Mehetünk? - nézett rám Edward.
- Igen! - bekötöttem magamat, majd elindultunk. Még integettem a családunknak, de aztán kényelembe helyeztem magamat. Egy ideig a tájat figyeltem, de egyre laposabbakat pislogtam.
~*~*~*~*~
Mikor felébredtem még mindig az autóban ültünk.
- Mindjárt ott vagyunk - simogatta meg a kezemet Szerelmem.
-Oh, oké - pislogtam. Egy kissé még mindig kába voltam.
- Pihenj csak.
- Sajnálom, hogy mostanában ennyit alszom - pirultam el.
- Ne butáskodj! Nincs miért bocsánatot kérned.
~*~*~*~*~
Egy gyönyörű kis ház előtt álltunk meg. Lenyűgözött, teljes mértékben. Mivel a hegyekben voltunk, itt már esett a hó, de ez csak még mesésebbé tette a helyet.
- Edward, ez gyönyörű! - néztem rá csillogó szemekkel.
- Örülök, hogy tetszik - csókolt meg. - Gyere, menjünk be!
A nappali szép nagy volt, s állt bent egy kandalló is.
- Máris befűtök. Addig nyugodtan nézz körbe, ha van kedved.
- Rendben.
Kintről nézve nem gondoltam volna, hogy ekkora ez a kis házikó. Volt benne két hálószoba, amikhez tartozott fürdőszoba és gardrób. A konyha jól felszerelt volt, és, ami meglepett, hogy a hűtő tele volt étellel. Ez bizonyára Esmeék műve. - mosolyogtam magamba. Majd meg kell neki köszönnöm.
- A csomagok a helyén, a kandalló begyújtva - jelentette be Szerelmem. - Most pedig együnk, mert ma még nem ettél - nézett rám helytelenítőn. - Mit szeretnél enni?
- Ne fáradj semmivel, tökéletesen megfelelnek a szendvicsek, amiket Esme az útra csinált.
- Biztos? - húzta el a száját. - Inkább főzök valamit...
- Nem szeretném, hogy kárba menyjenek a szendvicsek. Majd vacsira főzhetünk valamit - adtam egy puszit az arcára.
- Rendben.
Miután megettük a szendvicseket és ittam egy kis vért is, Edwarddal úgy döntöttünk, hogy mivel nincs annyira hideg kint és kell a friss levegő, ezért sétálunk egyet. Jól felöltöztünk és csendben sétáltunk egy nagyot. Jól esett ez a kis séta és romantikus is volt. Néha megálltunk egy-egy csókot váltani, de nem beszéltünk. Mindent elmondott a tekintetünk a másiknak, ahogy szerelmesen néztünk egymásra. Ám mégis észrevettem, hogy valami nyomasztja Edwardot. Mire visszaértünk már a hó is elkezdett újra esni.
- Baj van? - tettem fel a kérdést, mikor már a nappaliban ültünk a kanapén a kandalló előtt.
- Nincs! - vágta rá gyorsan. - Miből gondolod, hogy baj van?
- Néha úgy elgondolkozol. Biztos nincs semmi baj?
- Biztos - adott egy apró csókot. - Csak...
- Csak? - kezdtem egyre idegesebb lenni.
Edward felállt mellőlem, majd előhúzott egy bársonydobozt a zsebéből és letérdelt elém. Ekkor már könnyek gyűltek a szemeimbe.
- Isabella Black! Te vagy életem értelme, a nemsokára megszületendő gyermekeim anyja. Nagyon szeretlek - nézett határozottan a szemeimbe. - Hozzám jössz feleségül?
- Igen! - suttogtam. - Igen, igen igen! - borultam Szerelmem nyakába zokogva. - Szeretlek!
- Én is szeretlek, Bella! - csókolt meg lágyan.
Ezen az éjszakán hihetetlenül gyengéden szerettük egymást. Edward talán még sosem volt velem ilyen gyengéd. Teljes mértékben rám figyelt, hogy nekem minél jobb legyen, az sem érdekelte, hogy a saját vágyait a háttérbe szorítja miattam. De nem bírta olyan sokáig, így az utolsó lökésénél együtt léptük át a mennyek kapuját.
~*~*~*~*~
Másnap reggel finom illatokra ébredtem. Hm... tojás baconnel. A kedvencem!
Miután elvégeztem a reggeli teendőimet a fürdőszobába, a konyhába mentem. Kedvesem már várt rám, éppen akkor tette ki a tányérokra a reggelit.
- Jó reggelt, Szerelmem! - adtam egy csókot a szájára, majd helyet foglaltam.
- Neked is, Kicsim! Remélem ízleni fog, jó étvágyat!
- Isteni illata van, köszönöm!
Miután megreggeliztünk és Edward elmosogatott úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Végül a Szerelmünk lapjait néztük meg. Szinte végig bőgtem az egészet, Edward nem győzött nyugtatni. Miután vége lett a filmnek és én is lecsillapodtam valamelyest, Edward felajánlotta, hogy üljünk be egy kád forró vízbe. Jó ötletnek tartottam, így hát beleegyeztem.
Már a kádban ültünk, mikor a gyűrűmet nézve töprengtem. Hihetetlen mennyi minden történt az életemben, viszonylag rövid idő alatt. Nemrég még csak egy 17 éves átlagos(abb) lány voltam. Azóta már megismertem Edwardot és beleszerettem. Mennyit, de mennyit veszekedtem apával is - sóhajtottam magamban. Majd jött az érettségi és Billy halála, Spanyolország és Ian, végül pedig a terhességem. Most pedig itt vagyok menyasszonyként, két kis aprósággal a szívem alatt. Mi lesz, ha nem is leszek jó anyuka? Vagy, ha szörnyű feleség leszek és Edward meggondolja magát és el akar majd válni?
- Min gondolkodsz? - csókolt a nyakamba.
- Csak azon, hogy mi minden történt velem. És ezen a két kis csodán - húztam kezét a hasamra. - Mi lesz, ha nem leszek jó anyjuk? És ha nem leszek méltó feleséged?
- Ne aggódj, Szívem! - kuncogott fel. - Csodálatos anyuka és feleség leszel! - mosolygott.
- Ez nem vicces, Edward!
- Tudom! Csak... - nevetett. - Nem is tudod, mennyire egy rugóra jár az agyunk! Én tegnap ugyanerről beszéltem apával. Én is félek, hogy nem fogok megfelelni az adott pozíciónak, de ne aggódj! Együtt minden megoldunk! - csókolt meg gyengéden.
- Igazad van.
~*~*~*~*~
Nem akartam, hogy másnap reggel legyen. Olyan jó volt itt kettesben Edwarddal! Nem akarok még haza menni! - siránkoztam.
De muszáj volt felkelnem és elkészülnöm. Edward már mindent összepakolt. Reggelit is csinált, de nem voltam éhes, csak egy zacskó vért ittam meg. Nem kívántam az ételt, a vért viszont annál inkább.
Beültünk a kocsiba és elindultunk hazafelé, de rossz érzésem támadt és a derekam is fájt, nyűgös voltam. Edward kérdezgetett, hogy mi a baj, de nem akartam megijeszteni, így nem mondtam neki semmit, csak, hogy valószínűleg túl sokat aludhattam, mert fáj a derekam. Gyanakodva nézett rám, de nem szólt semmit.
A rossz érzésem azonban egész úton megmaradt. És a fájdalmam sem múlt el, sőt egyre erősebb lett és már a hasamban is éreztem. Nem akartam szólni Edwardnak, már ismerős helyeket láttam, így már nem lehettünk túl messze. Úgy gondoltam kibírom míg hazaérünk.
Alig vártam, hogy ráforduljunk a földes útra, ugyanis már nagyon fájtam, de egy nyikkanás nélkül tűrtem. Mikor megláttam a házat, csak akkor fordultam Szerelmem felé.
- Edward, azt hiszem itt az idő - nyögtem ki nehezen.
U.i. Remélem tetszett és nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni. A következő rész nem tudom mikor jön, ígérgetni pedig nem szeretnék. Puszi, d.
Bella szemszöge
- Ébresztő álomszuszék! - simogatott Edward.
- Még öt percet had aludjak! - motyogtam.
Kuncogást hallottam magam mellől, majd puha csókokat éreztem a gerincem mentén, fel egészen a tarkómig, az arcomon át a számig. Hanyatt fordultam és szembe találtam a fölöttem tornyosuló, szerelmesen csillogó szemű Szerelmemmel.
- Jó reggelt! - suttogta.
- Neked is! - karoltam át a nyakat és magamhoz húztam egy csókra.
- Ideje felkelned és összekészülnöd - mosolygott rám. - Indulunk a hétvégi kiruccanásra.
Egyből felcsillantak a szemeim.
- Már is elkészülök és indulhatunk! - Edward kuncogott, de elengedett és már mentem is a fürdő felé.
- Addig én összepakolok pár ruhát - szólt még utánam.
~*~*~*~*~
- Készítettem szendvicseket az útra és tettem el a hűtőtáskába pár zacskó vért is Bellának - mondta Esme, miközben Edward kezébe adta a csomagokat.
- Köszönjük, anya - nyomott puszit Kedvesem édesanyja arcára. Én is megölelgettem Esmet, majd sorra a többieket.
- Nagyon vigyázz rá! - hallottam meg apám hangját.
- Az életemnél is jobban, Jacob - nézett Edward komolyan apám szemébe.
Kedvesem elment kipakolni a csomagjainkat a kocsiba, míg én elbúcsúztam apáéktól.
- Ha fájdalmaid vannak azonnal szólj Edwardnak, megértetted Bells? - fogta két keze közé arcomat apu.
- Ne aggódj, apa! Minden rendben lesz - öleltem meg. - Szeretlek! - súgtam.
- Én is szeretlek, Bella! - sóhajtotta.
~*~*~*~*~
- Mehetünk? - nézett rám Edward.
- Igen! - bekötöttem magamat, majd elindultunk. Még integettem a családunknak, de aztán kényelembe helyeztem magamat. Egy ideig a tájat figyeltem, de egyre laposabbakat pislogtam.
~*~*~*~*~
Mikor felébredtem még mindig az autóban ültünk.
- Mindjárt ott vagyunk - simogatta meg a kezemet Szerelmem.
-Oh, oké - pislogtam. Egy kissé még mindig kába voltam.
- Pihenj csak.
- Sajnálom, hogy mostanában ennyit alszom - pirultam el.
- Ne butáskodj! Nincs miért bocsánatot kérned.
~*~*~*~*~
- Edward, ez gyönyörű! - néztem rá csillogó szemekkel.
- Örülök, hogy tetszik - csókolt meg. - Gyere, menjünk be!
A nappali szép nagy volt, s állt bent egy kandalló is.
- Máris befűtök. Addig nyugodtan nézz körbe, ha van kedved.
- Rendben.
Kintről nézve nem gondoltam volna, hogy ekkora ez a kis házikó. Volt benne két hálószoba, amikhez tartozott fürdőszoba és gardrób. A konyha jól felszerelt volt, és, ami meglepett, hogy a hűtő tele volt étellel. Ez bizonyára Esmeék műve. - mosolyogtam magamba. Majd meg kell neki köszönnöm.
- A csomagok a helyén, a kandalló begyújtva - jelentette be Szerelmem. - Most pedig együnk, mert ma még nem ettél - nézett rám helytelenítőn. - Mit szeretnél enni?
- Ne fáradj semmivel, tökéletesen megfelelnek a szendvicsek, amiket Esme az útra csinált.
- Biztos? - húzta el a száját. - Inkább főzök valamit...
- Nem szeretném, hogy kárba menyjenek a szendvicsek. Majd vacsira főzhetünk valamit - adtam egy puszit az arcára.
- Rendben.
Miután megettük a szendvicseket és ittam egy kis vért is, Edwarddal úgy döntöttünk, hogy mivel nincs annyira hideg kint és kell a friss levegő, ezért sétálunk egyet. Jól felöltöztünk és csendben sétáltunk egy nagyot. Jól esett ez a kis séta és romantikus is volt. Néha megálltunk egy-egy csókot váltani, de nem beszéltünk. Mindent elmondott a tekintetünk a másiknak, ahogy szerelmesen néztünk egymásra. Ám mégis észrevettem, hogy valami nyomasztja Edwardot. Mire visszaértünk már a hó is elkezdett újra esni.
- Baj van? - tettem fel a kérdést, mikor már a nappaliban ültünk a kanapén a kandalló előtt.
- Nincs! - vágta rá gyorsan. - Miből gondolod, hogy baj van?
- Néha úgy elgondolkozol. Biztos nincs semmi baj?
- Biztos - adott egy apró csókot. - Csak...
- Csak? - kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Isabella Black! Te vagy életem értelme, a nemsokára megszületendő gyermekeim anyja. Nagyon szeretlek - nézett határozottan a szemeimbe. - Hozzám jössz feleségül?
- Igen! - suttogtam. - Igen, igen igen! - borultam Szerelmem nyakába zokogva. - Szeretlek!
- Én is szeretlek, Bella! - csókolt meg lágyan.
Ezen az éjszakán hihetetlenül gyengéden szerettük egymást. Edward talán még sosem volt velem ilyen gyengéd. Teljes mértékben rám figyelt, hogy nekem minél jobb legyen, az sem érdekelte, hogy a saját vágyait a háttérbe szorítja miattam. De nem bírta olyan sokáig, így az utolsó lökésénél együtt léptük át a mennyek kapuját.
~*~*~*~*~
Másnap reggel finom illatokra ébredtem. Hm... tojás baconnel. A kedvencem!
Miután elvégeztem a reggeli teendőimet a fürdőszobába, a konyhába mentem. Kedvesem már várt rám, éppen akkor tette ki a tányérokra a reggelit.
- Jó reggelt, Szerelmem! - adtam egy csókot a szájára, majd helyet foglaltam.
- Neked is, Kicsim! Remélem ízleni fog, jó étvágyat!
- Isteni illata van, köszönöm!
Miután megreggeliztünk és Edward elmosogatott úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Végül a Szerelmünk lapjait néztük meg. Szinte végig bőgtem az egészet, Edward nem győzött nyugtatni. Miután vége lett a filmnek és én is lecsillapodtam valamelyest, Edward felajánlotta, hogy üljünk be egy kád forró vízbe. Jó ötletnek tartottam, így hát beleegyeztem.
Már a kádban ültünk, mikor a gyűrűmet nézve töprengtem. Hihetetlen mennyi minden történt az életemben, viszonylag rövid idő alatt. Nemrég még csak egy 17 éves átlagos(abb) lány voltam. Azóta már megismertem Edwardot és beleszerettem. Mennyit, de mennyit veszekedtem apával is - sóhajtottam magamban. Majd jött az érettségi és Billy halála, Spanyolország és Ian, végül pedig a terhességem. Most pedig itt vagyok menyasszonyként, két kis aprósággal a szívem alatt. Mi lesz, ha nem is leszek jó anyuka? Vagy, ha szörnyű feleség leszek és Edward meggondolja magát és el akar majd válni?
- Min gondolkodsz? - csókolt a nyakamba.
- Csak azon, hogy mi minden történt velem. És ezen a két kis csodán - húztam kezét a hasamra. - Mi lesz, ha nem leszek jó anyjuk? És ha nem leszek méltó feleséged?
- Ne aggódj, Szívem! - kuncogott fel. - Csodálatos anyuka és feleség leszel! - mosolygott.
- Ez nem vicces, Edward!
- Tudom! Csak... - nevetett. - Nem is tudod, mennyire egy rugóra jár az agyunk! Én tegnap ugyanerről beszéltem apával. Én is félek, hogy nem fogok megfelelni az adott pozíciónak, de ne aggódj! Együtt minden megoldunk! - csókolt meg gyengéden.
- Igazad van.
~*~*~*~*~
Nem akartam, hogy másnap reggel legyen. Olyan jó volt itt kettesben Edwarddal! Nem akarok még haza menni! - siránkoztam.
De muszáj volt felkelnem és elkészülnöm. Edward már mindent összepakolt. Reggelit is csinált, de nem voltam éhes, csak egy zacskó vért ittam meg. Nem kívántam az ételt, a vért viszont annál inkább.
Beültünk a kocsiba és elindultunk hazafelé, de rossz érzésem támadt és a derekam is fájt, nyűgös voltam. Edward kérdezgetett, hogy mi a baj, de nem akartam megijeszteni, így nem mondtam neki semmit, csak, hogy valószínűleg túl sokat aludhattam, mert fáj a derekam. Gyanakodva nézett rám, de nem szólt semmit.
A rossz érzésem azonban egész úton megmaradt. És a fájdalmam sem múlt el, sőt egyre erősebb lett és már a hasamban is éreztem. Nem akartam szólni Edwardnak, már ismerős helyeket láttam, így már nem lehettünk túl messze. Úgy gondoltam kibírom míg hazaérünk.
Alig vártam, hogy ráforduljunk a földes útra, ugyanis már nagyon fájtam, de egy nyikkanás nélkül tűrtem. Mikor megláttam a házat, csak akkor fordultam Szerelmem felé.
- Edward, azt hiszem itt az idő - nyögtem ki nehezen.
U.i. Remélem tetszett és nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni. A következő rész nem tudom mikor jön, ígérgetni pedig nem szeretnék. Puszi, d.
2012. szeptember 24., hétfő
Sajnálom :\
Sziasztok!
Tudom, hogy várjátok a frisst, igyekszem is vele, de katasztrofális az órarendem, ráadásul októbertől külön tanárhoz is fogok járni, plusz bejönnek a fakt. órák is, úgyhogy én már most belefáradtam az iskolába. Ráadásul más lett a blogger is és nekem ez még nagyon új, úgyhogy ezen is mire kiigazodom... :\
Na, de mindegy is, senkit nem érdekel a rinyálásom. A lényeg, hogy még szeptemberben lesz friss, megpróbálom pénteken hozni, DE! nem ígérek semmit! :\ Addig is köszönöm a türelmeteket és nagyon sajnálom ezt az egészet!
Puszi, d.
Tudom, hogy várjátok a frisst, igyekszem is vele, de katasztrofális az órarendem, ráadásul októbertől külön tanárhoz is fogok járni, plusz bejönnek a fakt. órák is, úgyhogy én már most belefáradtam az iskolába. Ráadásul más lett a blogger is és nekem ez még nagyon új, úgyhogy ezen is mire kiigazodom... :\
Na, de mindegy is, senkit nem érdekel a rinyálásom. A lényeg, hogy még szeptemberben lesz friss, megpróbálom pénteken hozni, DE! nem ígérek semmit! :\ Addig is köszönöm a türelmeteket és nagyon sajnálom ezt az egészet!
Puszi, d.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)