Sziasztok! Ezzel a fejezettel szeretnék Minden Kedves Olvasómnak Boldog Új Évet Kívánni! :) 2012-ben is találkozunk ugyanitt! :) Puszi, d. [szerk.]
Edward szemszöge
Kikapcsoltam minden érzékszervemet, még a gondolatolvasói képességemet is és csak a plafont bámultam. Fájt. Annyira nagyon fájt, hogy Bella csak úgy itt hagyott. Én megértem Jacobot, hogy már nem bírta itt és megértem Bellát is, de legalább engedte volna meg, hogy velük mennyek. Ha rábólintott volna, egy percig sem haboztam volna itt hagyni a családomat, mert ők is nagyon jól tudják, hogy egy vámpír - esetemben fél vámpír, de akkor is vámpír! - nem élhet a szerelme, a társa, a mindene nélkül. Mert nekem Bella a szerelmem, a társam, a mindenem és még sorolhatnám. De Szerelmem ennél önzetlenebb, így inkább szenved Ő egyedül - meg persze én is! -, mint helyette szenvedjen több ember - vámpír. Ezért is nem akarta, hogy vele mennyek, mert akkor a családom szenvedett volna a hiányomtól. Így viszont én szenvedek az Ő hiányától! És biztos vagyok benne, hogy Ő is szenved. Sokszor nem értettem Kedvesem logikáját, mint például most is.
Gondolkodásomból az riasztott fel, hogy megéreztem magam mellett besüppedni az ágyat és, hogy valaki az oldalamhoz bújt. Egy percig reménykedtem benne, hogy Bella jött vissza, de ahogy beleszippantottam a levegőbe, nem az ő édes frézia illatát éreztem meg. Magam mellé néztem és megláttam Alice bánatos arcát. Most úgy néz ki, mint egy 5 éves kislány, annyira védtelen és törékeny. Meg tudtam érteni, hogy neki is fáj, hogy Bella csak így elment és tőle még csak el sem köszönt. Kinyújtottam felé a karomat, mire egyből jobban az oldalamhoz bújt.
- Mi történt, Edward? Veszekedtetek? - súgta. Megráztam a fejem, majd fájdalmasan lecsuktam a szemeimet és összeszorítottam azokat.
- Nem veszekedtünk. Csak beállított ide az apjával meg Shane-nel, hogy Ő és Jacob elköltöznek pár hónapra... - leheltem erőtlenül.
- Azt nem monda, hogy miért?
- Azt nem monda, hogy miért?
- Nem...
- Még csak el sem köszönt tőlem... - mondta csalódottan Alice. Nem válaszoltam neki. Nem tudtam volna mit mondani. Aztán hirtelen felkapta a fejét.
- Azt mondtad az előbb, hogy csak pár hónapra költöztek el? - érdeklődött.
- Igen, miért?
- De hát akkor vissza fog jönni! Visszajön, Edward! Nem hagyott is végleg! - lelkesült fel egy kicsit.
- Igen, de azt nem mondta, hogy hány hónapra költöztek el. Különben is, Te, hogy bírnád ki Jasper nélkül X hónapig? - kérdeztem, de nem válaszolt azonnal.
- Jól van, igazad van, sajnálom. El sem tudom képzelni, milyen lehet most neked - bújt vissza a mellkasomra.
- Jól van, igazad van, sajnálom. El sem tudom képzelni, milyen lehet most neked - bújt vissza a mellkasomra.
- Semmi baj, Alice.
Nem beszéltünk többet, csak öleltük egymást és néztünk ki a fejünkből.
Bella szemszöge
Spanyolország. Ez lesz ideiglenes lakhelyem országa. Ezen belül Valencia. Egy El Coso nevű hotelben szálltunk meg, ami a Las Arenas strand mellett van. Valencia Spanyolország keleti felén, a Földközi-tenger partján fekszik. Úgy tudom, hogy Barcelonától 350 km-re délre, Madridtól 352 km-re keletre van. Azt hiszem, ha be akarunk menni valamelyik nagyobb városba, akkor kénytelenek leszünk kocsit bérelni.
Apa a repülőúton elmagyarázta, hogy itt úgy kell majd viselkednünk, mintha testvérek lennénk. Az emberek ugyanis furcsállnák, hogy egy 25 évesnek kinéző embernek, hogyan lehet egy 17 éves lánya. Hát igen... 25 évesnek néz ki, de valójában már 37 éves. Anyu 18, míg apu 19 éves volt, mikor először találkoztak és egymásba szerettek. Összeházasodtak és rá egy évre jöttem én. Régen, mikor még nem ismertem Edwardot, sokszor elgondolkoztam azon, hogy vajon, milyen lenne az életem, ha anya még mindig élne. Kár a múlton rágódni, már úgy sem lehet mit tenni ez ellen.
Ahogy a szállodába beléptünk, egy tágas előtér fogadott minket, ahonnan két lépcső is vezetett fel az emeltre. Bejelentkezünk a recepciónál - mint testvérek, akiknek a szülei meghaltak - és felmentünk az emeletre lepakolni. Miután kipakoltunk, vissza lementünk a recepcióra, ahol egy fiatal lány várt ránk és körbevezetett minket a szállodában, sőt még azt is felajánlotta, hogy a városban is segít az eligazodásban.
Maga a szálloda gyönyörű volt. Volt pezsgőfürdőjük és némely szobákban hidromasszázs kád is. A 3. emeleten egy 50 fős internet sarok és TV szoba található - bár a mi szobánkban is volt TV. 2 étterem is van a szállodában, ahol a helyi paella specialitásokat vagy egyéb mediterrán ételeket lehetett megkóstolni.
Mégsem vonzott ez a hely. Sokkal inkább vágytam vissza az én szeretett esős helyemre La Push-ra vagy Forksra. Mérhetetlenül hiányzott Edward és még az sem segített, hogy pár hónapot ezen a gyönyörű helyen fogok eltölteni.
Sóhajtva dőltem be az ágyamba. De nem lehettem sokáig egyedül, ugyanis apám jött utánam.
- Holnap elmegyünk venni pár ruhát, de előtte ki kell kölcsönöznünk egy autót. Hová szeretnél menni, Madridba vagy Barcelonába?
- Mindegy - válaszoltam közönyösen. Felsóhajtott.
- Figyelj Bells. Tudom, hogy ez most nehéz neked. Nekem is nehéz volt, mikor édesanyád elment, de te vissza fogsz menni Edwardhoz. Csak pár hónapot kérek tőled, amíg feldolgozom Billy halálát és, hogy jobban megszokjam, hogy azzal a vér... - itt csúnyán néztem rá, ezért kijavította magát - vagyis Edwarddal vagy. Tudom, hogy én mondtam, hogy egy pár napig legyél náluk, de ha otthon lettél volna, akkor nem tudtam volna intézkedni. Sajnálom, Bella, sajnálom.
Nem válaszoltam neki, csak az oldalamra feküdtem, hogy neki háttal legyek. Ismét felsóhajtott, majd becsukta az ajtót. Tudom, hogy igazságtalan vagyok vele szemben, de annyira fáj Szerelmem hiánya, hogy nem érdekel más, csak az én szenvedésem. Tudom, hogy ez nem szép dolog, most mégis így érzek. Sóhajtottam. Nehéz hónapok elé nézünk - gondoltam keserűen.
