Amerikai álom - 5. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a kövi részt, jó olvasást kívánok! Üdv.: D.~

Amerikai álom - 5. fejezet

Anne szemszög

A szálloda halljában már nagyon fáradtnak érzem magam. Hiába aludtam valamennyit a repülőn, kimerített az út.

- Jól van emberek, figyelem! Most van 8 óra - pillant rá az órájára Frank - mindenki kap fél órát, hogy felfrissítse magát és utána találkozunk a bárban! - zúgolódni kezdenek az emberek. - Tudom, hogy mindenki fáradt, de egy pár órát kibírtok! És holnaptól úgyis teljes gőzzel dolgozni fogunk, úgyhogy még most szórakozzátok ki magatokat. 20:30-kor a bárban! - ismétli mikor mindenki elindul a liftek irányába.

Nagy nehezen indulok meg én is a liftek felé, magam után vonszolva a csomagjaimat. Eva persze majd ki csattan az energiától és már alig várja, hogy egy kicsit iszogasson, akár még táncoljon is. Mi Evaval közös szobát kaptunk, de ahogy hallottam nagyjából mindenki párosan vagy hármasával van egy szobában. Szép is lenne, ha egyesével kaptunk volna szobákat, elfoglaltuk volna akkor az egész szállodát!

- Eva, nagyon fáradt vagyok, kihagynám most ezt a bulit - teszem le a csomagjaimat az egyik ágyra.
- Nem hagyhatod ki! Mit fognak szólni a górék? Egy órácskát igazán kibírsz!
- De én tényleg...
- Ne vitatkozz, kérlek! Zuhanyozz le, attól majd felfrissülsz! Nem azt kértem, hogy bulizd át velük az egész éjszakát, de egy órát csak kibírsz! Koccintasz velük párat, beszélsz velük egy-két szót, megismered a többieket is és utána felőlem reggel 8-ig alhatsz. 10-re ugyanis már a forgatási helyszínen kell lennünk.
- Szuper... - dőlök hanyatt az ágyamon.
- Hé... - ül le mellém nagynéném - ez ilyen. Szokj hozzá! - paskolja meg a térdemet.
- Megyek, lefürdök.
- Jól van, de igyekezz, még én is le akarok zuhanyozni!

Nem válaszolok neki, csak magamra zárom az ajtót és beállok a zuhany alá. Végül is egy fél óra alatt is letudom a kötelező köröket, nem kell ahhoz egy óra és utána tényleg reggelig alszom!

Norman szemszög

Nem igaz, hogy nem bírom levenni róla a tekintetemet! És még egy liftbe is kellett beszállnunk! Az illata egyszerűen... Mégis mi van velem? Alig bírok magammal, miközben szerintem neki fel sem tűnik, hogy mögötte állok, és mély levegővétellel próbálok minél többet beszívni ebből az édes aromából. Nem sikerül a gondolataimba mélyedni, Emily ugyanis nem hagyja. Mellettem állva, észrevétlenül próbál hátul benyúlni a pólóm alá. Szerencsére pont megáll a lift, az ajtaja már nyílik is, s mikor már szállnék ki, Emily a karomat megfogva suttogja felém, hogy az ő szobája egy emelettel feljebb van. Magamban hálát adok az Istennek, azért is mert Emily egy emelettel feljebb van tőlem és azért is mert, ahogy látom Anne és Eva szobája kettővel van csak odébb, mint az enyém és Andrewé.

- Úgy látom, Emily nagyon oda van érted - nyitja ki a szobánkat Andrew.
- Kezd kicsit elegem lenni belőle - pakolok le.
- Nocsak?! Mióta is? - vigyorog rám.
- Ne vigyorogj! Az elején megbeszéltük, hogy csak szex lesz köztünk, semmi több. De most valahogy úgy érzem, mintha többet akarna tőlem. Azt hiszem véget kéne vetnem ennek az egésznek. Szép volt, jó volt, de elég volt. Én nem akarok tőle ennél többet - csak úgy áradnak belőlem a szavak, magam sem értem, miért.
- Ejha, Norman... - képed el barátom is. - Mi ez a fene nagy változás? Na, nem mintha nem kaphatnál meg akárkit, de Emily egy biztos pont volt számodra, tudod, hogy értem...
- Igen, tudom. És jó is volt, hogy bármikor megkaphattam tőle a szexet, de úgy érzem többet akar, én viszont nem.
- Hát, haver... Te tudod, te érzed. Ha azt mondod, hogy neked jobb lesz nélküle, akkor én támogatlak - veregeti meg a vállamat. - Most viszont megyek és lefürdök.
- Rendben, addig én kipakolok és utána megyek én is.

~~~

Mire kiérek a fürdőből Andrewet már nem találom a szobánkba, helyette azonban Emily fekszik az ágyamon egy szál fehérneműben. Felpillant rám, s csábosan megindul felém. Megáll előttem, s mikor a törölközőt akarja levenni a derekamról, megfogom a kezét tiltakozásként.

- Mi az? - kérdi.
- Emily, beszélnünk kell.
- Jó, de előbb szeretkezzünk! Ráérünk utána beszélni - s már bontaná is a törölközőt.
- Emily, nem! - térek ki előle. - Figyelj... Úgy érzem, hogy be kellene fejeznünk ezt az egészet. Már az elején megbeszéltük, hogy csak szex lesz köztünk, semmi érzelem. Szerintem te kezdesz egy kicsit többet érezni irántam.
- Ez nem... nem igaz - kerüli a tekintetemet.
- Emily...
- Nem, Norman! Én csak szexet akarok!
- Figyelj, szeretném, ha pihentetnénk most ezt...
- Hogy... pihentessük? Szakítani akarsz?
- Nem, Emily... Nem szakíthatok veled, hiszen nem is vagyunk kapcsolatban.

Láttam Emilyn, hogy fáj neki, amit mondok. Ahogy sejtettem, többet érez irántam. És ez nem jó. Én tényleg nem akarok neki fájdalmat okozni, de ha most hagyom, hogy tovább folytatódjon köztünk ez a dolog, akkor fogok csak igazán nagy fájdalmat okozni.

- Figyelj Emily, ha ez neked is tényleg csak szex, akkor elengeded ezt a "kapcsolatot" - macskakörmözök - A szexet mástól is megkaphatjuk, és biztos jól fog esni a változás... neked is - kacsintok rá, próbálom oldani a hangulatot, de látom, hogy nem vevő rá - Kérlek Emily, menj most el - indulok az ajtóhoz, de elkapja a karomat.
- Rendben... Pihentessük a kapcsolatunkat - ejti ki gúnyosan a szót - elmegyek... de kérnék valamit - kérdőn húzom fel a szemöldököm - szer... szexelj velem még egyet utoljára.

A szemem végigsiklik tökéletes alakján. Az agyam tudja, hogy ezt nem kellene, de nem mondok nemet neki. Hozzá lépek és keményen megcsókolom. Elkezdem őt tolni az ágy felé, miközben a melltartóját kapcsolom ki és veszem le. Valahol útközben a törölközőt is elhagytam, így már csak Emily tangája van az utunkban. Nem vacakolok sokat, egy mozdulattal eltüntetem róla. Nem finomkodok, éreztetni akarom vele, hogy ez nem egy lágy szeretkezés, hanem kőkemény szex. Amint megbizonyosodom róla, hogy készen áll a behatolásra, már benne is vagyok. Felnyög, de nem tudom eldönteni, hogy a durvaságom miatt, vagy mert ennyire élvezi. Próbálok a saját orgazmusomra koncentrálni, valahogy most nem esik jól ez a dugás. Már érzem, hogy közel a vég, még gyorsabb tempóra váltok, Emily hosszan sikítva élvez, s én is felhördülök élvezetem pillanatában.

Amerikai álom - 4. fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyi ideig nem volt új rész, de hát a tanulás az első, a második pedig a munka.
Nem ígérek semmit, ahogy időm engedi, úgy hozom a frisst.
Jó olvasást kívánok!
D.~

Amerikai álom - 4. fejezet

Norman szemszög

Nem tudom, hogyan is kezdeményezzek beszélgetést vele. Komolyan, mint egy kamasz, aki zavarban van egy lány előtt. Pedig nem vagyok már kamasz, nagyon nem!

- Kényelmetlenül érzed magad? - nézek rá, ahogy nem tud megülni, állandóan mocorog.
- Hogy én?! - néz rám rémülten. - Nem, én csak... most repülök először, illetve másodszor - nevet zavartan. A gép tovább rázkódik. - Ez mindig ilyen rossz? - kérdezi, görcsösen kapaszkodva a karfába. Most értem csak meg, hogy fél a repülőn.
- Ne aggódj, hamar kikerülünk a légörvényből - nyugtatom, de kicsit én is aggódom, egyre jobban rázkódik.
- Nekem nem úgy tűnik - pánikol, és a levegőt is kapkodva veszi.

Fogalmam sincs mit kellene tennem, így hát rásimítom kezemet a kezére, s apró köröket írok le ujjammal a kézfején. Meglepődök, hogy milyen puha a keze és milyen jó érzés kerít hatalmába, miközben simogatom. Ráemelem tekintetemet és Anne szintén meglepő tekintetével találom szembe magam.

- Nyugodj meg - mosolygok rá, s tovább simogatom a kézfejét. Még mindig döbbent tekintettel néz rám, de bólint. Legalább elértem nála, hogy ne gondoljon a légörvényre! - büszkélkedem. - És... hogy-hogy csatlakoztál a stábhoz? - kezdeményezek beszélgetést.
- Eva ajánlotta fel, hogy szerezzek egy kis tapasztalatot. Jelmeztervezőnek tanultam, de igazából még csak, mint gyakornok vagyok itt, és amolyan mindenes leszek - rántja meg a vállát. - Én így is nagyon hálás vagyok a nagynénémnek, hogy mindezt el tudta nekem intézni.
- Értem. És hogy jött a jelmeztervezés?
- Mindig is érdekelt a filmes szakma és a körülötte lévő munkálatok. Hogy hogyan is épül fel egy film, mennyi háttérmunka van benne.
- Ha érdekel a filmezés, akkor miért nem lettél színésznő?
- Óh, nem, azt biztosan nem! - nevet fel. - Én csak a kamera mögött szeretek lenni. Ezért is választottam a jelmeztervezést. Kislánykorom óta rajongok Eva munkálatáért.
- Szóval az ő nyomdokait követed. Ez érdekes, hogy nem valamelyik szülődét választottad, hanem a nagynénédét. A szüleid mit dolgoznak? - érdeklődöm
- George, az apukám mérnök... - hirtelen hallgat el.
- És anyukád?
- Ő... - elfordítja a fejét, kibámul az ablakon. - Meghalt 5 éve.
- Én... nagyon sajnálom. - hebegek, hirtelen azt sem tudom, mit mondjak.
- Semmi gond, nem tudhattad. - ereszt meg egy apró mosolyt felém.

Ezek után kicsit úgy éreztem a mi beszélgetésünk is meghalt. Na jó, ez kicsit morbid volt. Szeretnék még többet megtudni róla, de nem tudom hogyan is kezdjek bele újra. Szerencsére Anne szólal meg előbb.

- Már nem rázkódik a gép! - néz ki az ablakon, majd rám.
- Tényleg - döbbenek meg. Észre sem veszem, mikor érünk ki a légörvényből.
- Tisztelt utasaink! Sikeresen kiértünk a légörvényből, hamarosan leszállunk, ne kapcsolják ki az öveiket! Köszönjük! - szólal meg a pilóta.
- Figyelj Anne... Én tényleg sajnálom, hogy felhoztam anyukádat.
- Mondtam már, hogy semmi baj. 5 éve történt, de még mindig nehéz róla beszélnem... és nagyon-nagyon hiányzik. - töröl le egy könnycseppet az arcáról. Amennyire tudok a karfától, közel hajolok hozzá és magamhoz húzom. Nem vagyok túl jó az ilyesmiben, nem tudom mit mondjak neki, így csak hosszan megölelem.
- Öhm... - bontakozik ki zavartan az ölelésemből. Hirtelen én is zavarba jövök.
- Sajnálom, én csak... - hebegek.
- Semmi baj és köszönöm - mosolyog. - Szerintem Eva már aggódik, miattam, visszaülök mellé.
- Ne, maradj! - kapom el a kezét, mielőtt az övért nyúlhatna. - Úgy értem... - nézek előre Evahoz. Andrew ül mellette - ki más? -, ahogy látom nagyon is jól elvannak egy pohár pezsgő társaságában. - Szerintem jól érzi magát Andyvel, ne zavard meg őket. - ő is előre néz, majd egyetértve velem, ott marad mellettem. - Mi lenne, ha mesélnél még magadról az út hátralévő részében?
- Mit meséljek?
- Például még azt sem tudom hány éves vagy? - húzom fel a bal szemöldökömet. Felnevet, de válaszol.
- 26 vagyok.

Jó színész lévén remélem nem látszódik az arcomon a döbbenet. Még is mit gondoltál, hogy majd 36-ot mond? Hisz' látszik rajta, milyen fiatal!

- Te mennyi vagy? - kérdezi.
- 45. - látom, hogy megrebben a szeme. - Mi az? - kérdem.
- Semmi. - pirul el.
- Most vagy az van, hogy fiatalabbnak néztél - vigyorgok -, vagy... öregebbnek? - nyúlik meg az arcom.
- Nem! Én csak... ne vedd sértésnek, de szerintem a hosszú haj öregít. - pirul el még jobban.
- Ah, nem is szeretem annyira, de köt a szerződés... Tudod, egy zombi apokalipszis közben nincs az embernek ideje hajat vágatni. - kacsintok ő pedig ismét kacag. Örülök, hogy így meg tudom őt nevettetni.
- Tisztelt utasaink! Megkezdjük a leszállást, kérem maradjanak a helyükön és hagyják bekapcsolva a biztonsági öveket! Köszönjük, hogy minket választottak és további szép estét kívánunk! Viszont látásra!

Sóhajtva dőlünk hátra Annel és várjuk, hogy végre leszálljon a repülő.

Amerikai álom - 3. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új rész, ez most Norman szemszögből lesz, és igazából túl sok újat nem tartalmaz, de azért remélem így is tetszeni fog!

Jó olvasást!

D.~

Amerikai álom - 3. fejezet

Norman szemszög

Emily kihívóan néz rám a helyéről, majd a mosdó irányába billenti a fejét. Értem a célzást és bólintok neki, majd Andyhez fordulok.

- Kimegyek a mosdóba. – vigyorgok rá.

- Haver, nem bírjátok ki, míg a szállodába érünk? – vigyorog ő is. Megrándítom a vállamat.

- Emilynek a napokban meg fog jönni. Ilyenkor mindig jobban kívánja a szexet.

- Oké, hé – tartja fel a kezét. – Nem vagyok kíváncsi a részletekre.

- Ó, dehogynem, haver! – állok fel nevetve.

A WC ajtó előtt állok és várom, hogy szabaddá váljon. Miközben Emilyvel szemezek, az ajtó egyszer csak nekem vágódik. Felnyögök.

- Jézusom, ne haragudj! – hallok meg egy édes hangot.

- Semmi gond, én álltam rossz helyen. – mosolygok rá, s ő vissza mosolyog. Jobban is szemügyre venném, de ő már indulna is. – Új vagy? Még nem láttalak a stáb tagjai között.

- Öhm, igen. Eva Sturridge unokahúga vagyok, Anne Sturridge.

- Örvendek, Norman Reedus. Örülök, hogy megismerhettelek.

- Én is. – rázunk kezet. – Nekem most… - mutat az ülések felé. – Mennem kell.

- Persze! Biztosan találkozunk majd még.

- Biztosan. – mosolyog, és már megy is.

Hosszan bámulok utána, majd Emilyre téved a tekintetem, aki felhúzott szemöldökkel néz rám. Belépek a mosdóba, magamra zárom az ajtót, de nem fordítom el a zárat. Nincs most kedvem az Emilyvel való szexhez. A lányon jár az agyam, valami megfogott benne az első pillanattól fogva. A hangja kedves, lágy; a mosolya gyönyörű; a szemei csak úgy csillognak és a hosszú haja bájossá teszi az arcát. Nem tudok tovább gondolkodni, nyílik az ajtó, s Emily lép be rajta.

- Ki volt az a csaj? – von kérdőre, de közben már a pólómat gyűri fel rajtam.

- Új stábtag. – gombolom ki én is a blúzát.

- És miért beszélgettél vele? – toljuk le egymásról a nadrágot.

Nem válaszolok, csak felbontom az óvszert, felhúzom és Emilyt az ölembe kapom. Középső ujjamat belé vezetem, megbizonyosodom róla, hogy eléggé kíván-e, s mikor megkapom a választ, belé hatolok. Emily felnyög, megcsókolom, hogy ne hallatszódjon ki semmilyen zaj.

- Nem… válaszoltál! – nyögi.

- Muszáj erről… most beszélnünk? – lököm mélyre a csípőmet.

- Ah… Igen!

- Féltékeny vagy? – állok meg, ami nem kis erőfeszítésembe telik.

- Ne állj meg! – mozdítja meg a csípőjét.

- Most te nem válaszoltál! – gyors mozdulatokkal lököm magam.

- Nem… nem vagyok féltékeny! – kapkodja a levegőt.

Közel van már a csúcs. Most nem csókolom meg, kezemmel befogom a száját, hogy még véletlenül se sikítson fel, majd egy utolsó mélyet lökök a csípőmön és mind a ketten elélvezünk.

Lassan kihúzódok Emilyből, talpra állítom, majd lehúzom magamról az óvszert és a kukába dobom. Amire viszont nem számítottam, hogy Emily térdre veti magát az apró helyiségben és a szájába vesz. Felnyögök a váratlan, de kellemes érzéstől és a falnak támaszkodok. Emily érti a dolgát, pár perc múlva, már újra csillagokat látok. Mosolyogva áll fel.

- Imádom veled a szexet! – bújik oda hozzám. Elhúzódok tőle és elrakom a farkamat.

- Remélem is, hogy nem vagy féltékeny – válaszolok a korábbi beszélgetésre. – Mert ez csak szex.

Semmi érzelem. Kölcsönösen használjuk egymást és ennyi. – nézek rá komolyan.

- Tudom…

Bólintok, majd meg sem várva, hogy felöltözzön, kilépek az ajtón.

~~~

Andrew már vigyorog, mikor visszaülök a helyemre.

- Ne mondj semmit! – vigyorgok.

- Kisimultak a ráncaid, öreg! – bök oldalba.

Nem válaszolok, csak elhelyezkedem az ülésben. A stewardesst keresem, hogy kérjek tőle egy pohár italt, de helyette Anne szemeivel találkozik az enyém. Rá mosolygok, s ő visszamosolyog. Valami vonz ebben a lányban.

Közben a stewardess is megjelenik.

- Whiskyt kérek, tisztán. Andrew?

- Nem kérek semmit, köszönöm. – a stewardess bólint és már tovább is megy.

Előveszek egy újságot, s azt olvasgatom, míg várok az italomra.

~~~

Már kiolvastam az újságot is, zenét is hallgattam, leszállhatnánk már végre! – nyűglődöm magamban. – És Andy is itt hagyott! Evanak csapja a szelet…

A gép hirtelen rángatózni kezd, érzem, hogy valaki a fejtámlámba kapaszkodott meg, de mielőtt meg tudnék fordulni, hogy megnézzem ki az, újra ránt egyet a gép, az illető pedig az ölemben landol.

- Au! – nyög fel.

- Jól vagy? – kérdem tőle.

- Igen. – tápászkodik fel. – Norman ugye?

- Igen. – mosolygok, mikor felismerem. – Te pedig Anne.

- Kisasszony! Üljön vissza a helyére és kapcsolja be a biztonsági övét! – szólítja fel a stewardess.

- De én…

- Egy kisebb légörvénybe keveredtünk, és hamarosan leszállunk, üljön le, kérem!

- Elnézést hölgyem, máris helyet foglal a kisasszony! – avatkozom közbe.

A hölgy tovább megy, Anne pedig leül mellém. Kíváncsian, izgatottan nézek rá. Úgy érzem magam, mint egy hormontúltengéses kamasz.

Amerikai álom - 2. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a kövi részt, remélem tetszeni fog! Jó olvasást kívánok! :)

D. ~

Amerikai álom - 2. fejezet

Eva-val, amint visszaülünk a helyünkre már kérdőre is vonom.

- Szóval, mit nem mondtál még el nekem a munkával kapcsolatban? – kérdem.

- Azt már mondtam, hogy csak, mint gyakornok lehetsz jelen a forgatásokon. – néz rám jelentőségteljesen.

- Igen. – bólintok.

- Nos, ez annyit takar, hogy nem csak a jelmeztervezésben fogsz segédkezni, hanem mindenben. Amolyan mindenes leszel. – már éppen szólásra nyitnám a számat, hogy közbe szóljak, de néném nem hagyja. – Tudom, hogy nem ezt ígértem neked, de csak így tudtam elintézni, hogy egy igazi forgatáson nyerj tapasztalatot. Szóval, ha úgy van, akkor te fogsz elmenni kávéért a rendezőknek, vagy éppen öltöztetni fogsz segíteni, de akár a sminkeseknél is tevékenykedhetsz, ha ők megkérnek rá. George mesélte, hogy elvégeztél egy smink tanfolyamot is. Helyes! Manapság az embernek már több lábon kell állnia, hogy megéljen.

- Eva, gondoltam, hogy nem fogok tudni egyből a szakmámban elhelyezkedni. Én így is nagyon örülök, hogy el tudtad nekem intézni ezt az egészet. Nagyszerű nagynéném van, és irtó hálás vagyok mindenért! – ölelem meg. – Köszönöm! – súgom a fülébe és puszit nyomok az arcára.

- Nagyon szívesen, drágám! – súgja ő is.

- Ha nem haragszol, akkor én most megpróbálnék aludni egyet. – ásítom.

- Persze, aludj csak! Felkeltelek, ha leszálláshoz készülünk.

Erre már csak bólintani bírtam, az álom ugyanis magával ragadott.

~~~

Nem tudom, hány órát aludhattam, de arra ébredek, hogy egyrészt nagyon kell már pisilnem, másrészt pedig, hogy Eva halkan beszélget valakivel.

- Felébresztettünk? – pillant rám kissé aggódva Eva.

- Nem, dehogyis! – nyugtatom meg egyből. – Csak már nagyon kell pisilnem. – állok fel.

- Oh, milyen figyelmetlen vagyok! Annei, ő itt Andrew Lincoln. Andy, ő pedig az unokahúgom Anne Sturridge.

- Örvendek Anne! – nyújt kezet nevetve.

- Nagyon örülök Andrew, de ha megbocsájtotok, tényleg mindjárt bepisilek. – pironkodok.

- Siess vissza Annie, mindjárt megkezdjük a leszállást.

- Rendben! – szólok vissza és már sietek is a mosdó felé.

Ezt nem hiszem el! – mérgelődök magamban. – Bárki van bent a WC-ben, azonnal jöjjön ki! A mosdó előtt toporgok, és azon rimánkodok, hogy nagyon gyorsan jöjjön ki onnan az illető. Már azon vagyok, hogy bekopogok, mikor nyílik az ajtó és egy sápadt arcú srác tántorog ki rajta. Nem foglalkozom vele, minél előbb be akarok jutni a mosdóba.

- Elnézést. – furakszom mellette.

- Hé, kislány! – áll elém. – Nem ajánlom, hogy most bemenj oda. – húzza el a száját. Értetlenül nézek rá. – Nem bírom a repülést. – még mindig felhúzott szemöldökkel nézek rá. – Az előbb hánytam teli a WC-t. – néz rám komolyan.

- Oh, sajnálom, de muszáj bemennem! – és ezzel már bent is voltam a mosdóban.

- Én szóltam! – kiált be a srác. – Egyébként Daniel vagyok.

- Anne! – kiáltom ki.

Próbálok a lehető leggyorsabban végezni, a szag elég kellemetlen. Bármennyire is koncentrálok, nem bírok pisilni.

- Daniel? – szólok ki.

- Igen? – tehát nem tévedtem. Még mindig az ajtó előtt áll.

- Megtennéd, hogy… elmész innen? – nem akarok bunkó lenni, de feszélyezve érzem magam.

- Ja, persze, ne haragudj! Akkor… szia!

- Szia! – megkönnyebbülve sóhajtok fel.

~~~

A székek közt haladok vissza a helyemre, mikor egyszer csak elkezd a gép zötykölődni, rángatózni. Én, amilyen két ballábas vagyok persze, hogy majdnem elesek, a csípőcsontomat jól be is verem a mellettem lévő szék karfájába. Épphogy csak meg tudok támaszkodni a fejtámlába, mikor újra ránt egy nagyot a gép, én meg az ott ülő férfi ölében végzem.

- Au! – nyögök fel.

- Jól vagy? – hallok meg egy ismerős hangot, s ekkor nézek csak fel a férfira.

- Igen. – tápászkodok fel róla. – Norman ugye?

- Igen. – villant fel egy féloldalas mosolyt. – Te pedig Anne. – bólintok.

- Kisasszony! Üljön vissza a helyére és kapcsolja be a biztonsági övét! – szólít fel a stewardess.

- De én…

- Egy kisebb légörvénybe keveredtünk, és hamarosan leszállunk, üljön le, kérem! – erősködik.

- Elnézést hölgyem, máris helyet foglal a kisasszony! – szól közbe Norman.

A hölgy mosolyogva bólint és már tovább is halad, hogy a többi utast is figyelmeztesse. Én pedig, mint egy kis angyal már le is ültem Norman mellé. Na, nem azért, mert ő azt mondta, hanem azért mert a gép néha még megrázkódik, én pedig nem akarok elesni, míg visszaérek a helyemig.

Amerikai álom - 1. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az első részt. Aki olvassa, annak remélem tetszeni fog, és kérem írjon pár sort, hogy mi a véleménye! Előre is köszönöm!

Jó olvasást kívánok!

D. ~

Amerikai álom - 1. fejezet

,,- Kapcsolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást!" - hangzik fel a pilóta hangja.

Végre! - gondolom magamban. - Jó lesz végre kinyújtóztatni a végtagjaimat.

~~~

Épp a csomagjaimat várom, miközben a telefonomat próbálom életre kelteni, mikor meghallom, hogy valaki a nevemet kiálltja.

- Anne! Annie!

Megfordulok és épp csak át tudom ölelni Eva nagynénimet és megtartani magunkat, hogy el ne essünk.

- Annyira örülök, hogy itt vagy, és hogy nem késett a géped! - nyom két puszit az arcomra.
- Én is örülök neked, Eva!
- Ha 5 perccel később érsz ide, attól tartok, hogy már nem találtál volna itt bennünket.
- Ezt meg, hogy érted? - kérdem, miközben a csomagjaimat veszem le a futószalagról.
- Ezek szerint nem tudtad már elolvasni az SMS-emet.
- Most kapcsoltam még csak be a telefonomat. - pillantok rá a készülékre.
- Egy nappal korábban indul az egész csapat Georgia-ba. Sietnünk kell, mindjárt megkezdjük a beszállást.
- Tessék? De még csak most szálltam le a gépről, úgy volt, hogy csak holnap megyünk! - értetlenül nézek Eva-ra.
- Tudom, drágám, de a fejesek így döntöttek. Indulnunk kell! - veszi fel a csomagjaimat a földről.
- Eva, hulla vagyok, most repültem át kb. a fél világot! - hisztizek neki. Persze tudtam, hogy semmi értelme, újra repülőre kell szállnom.
- Majd alszol a gépen. Gyere már! Legalább lesz időd az út során megismerkedni a rendezőkkel is. Ne feledd, miattuk lehetsz most itt! - emlékeztet nagynéném.
- Igazad van. - sóhajtok fel és már el is indulunk a tömeg felé, akik már készen állnak a becsekkolásra.

~~~

10 perccel később már újra a repülőgépen ülök Eva mellett. Elmondta, hogy csak a stáb tagjai utaznak a gépen, a rendező kibérelte ugyanis a közel 500 férőhelyes gépet. Érdeklődött apu és Peter hogyléte felől is. Elmondtam neki, amit már amúgy is tudott, hogy apu nem örült annyira annak, hogy én is az ő nyomdokait követve, Amerikába utazok az álmaim megvalósítása érdekében. Majd mesélt arról is, hogyan alakult az ő élete, mióta kiköltözött az Egyesült Államokba.

- Gyere Annie - veszi ki a kezemből a pezsgős poharat - bemutatlak a fejeseknek.
- Mi? Most? - rémülök meg. - Talán ezt nem pezsgőzés után kellene!
- Ugyan már, csak egy pohárral ittál!
- Tudod, hogy nem bírom az alkoholt!
- Tudom, éppen ezért csak egy pohárral rendeltem neked. Csak, hogy egy kicsit ellazulj, tudom milyen ideges vagy a munka miatt.
- Te direkt leitattál? - akadok ki.
- Azért nem vagy részeg. Nyugi, csak pár szót fogsz velük váltani!
- Oké! - sóhajtok fel. - De előbb kimegyek a mosdóba!
- Jó, de siess!

Azzal a lendülettel már fel is állok és kissé szédelegve, de elindulok a mosdó irányába. Muszáj vagyok egy kicsit felfrissíteni magamat, így nem állhatok oda eléjük. Dolgom végeztével, már nyitom is ki a mellékhelység ajtaját, amikor egy nyögést hallok meg odakintről.

- Jézusom, ne haragudj! - kérek elnézést azonnal, mikor meglátom, hogy egy férfira nyitottam rá az ajtót.
- Semmi gond, én álltam rossz helyen. - mosolyog rám az idegen. Visszamosolygok rá, s már indulnék is vissza a helyemre, mikor újra megszólal. - Új vagy? Még nem láttalak a stáb tagjai között.
- Öhm, igen. Eva Sturridge unokahúga vagyok, Anne Sturridge.
- Örvendek, Norman Reedus. Örülök, hogy megismehettelek.
- Én is. - fogok vele kezet. - Nekem most... - mutatok az ülések felé - mennem kell.
- Persze! Biztosan találkozunk majd még.
- Biztosan. - villantok fel egy félmosolyt és már indulok is vissza a helyemre.

- Na végre! Mi tartott ennyi ideig? - von kérdőre Eva.
- Bocsi, csak közben megismerkedtem valakivel. - magyarázom.
- Kivel?
- Valami Norman-nel.
- Áh, az ügyeletes szépfiúval. - vigyorog, mire értetlenül nézek rá. - Majd megérted... A rajongók odáig vannak érte. Mindegy is, gyere bemutatlak végre a rendezőknek!

Miközben a székek közt sétálunk Eva-val, próbálok némi infót begyűjteni a rendezőkről. Annyit mondott, hogy hatan vannak és mind jó fejek. Köszi, Eva! Tényleg!

- Ne haragudj a zavarásért Frank, de bemutatnám az unokahúgomat. Anne, ők itt a rendezők, név szerint Frank, Michelle, Gwyneth, Johan, Guy és Ernest. Srácok ő pedig Anne Sturridge.
- Nagyon örvendek. - nyújtok kezet mindenki felé, ami kissé nehézkes itt a repülőgépen így, hogy kettesével ülnek.
- Örülünk, hogy megismerhetünk, Anne. Szerintem tegeződjünk, úgy sokkal egyszerűbb lesz. - bólintok beleegyezvén. - Eva már sokat mesélt rólad. Azt mondja tehetséges vagy és nem csak jelmeztervezésben.
- Nos... - próbálnék szóhoz jutni.
- Nem tudom, Eva mennyit mondott el arról, hogy mi lesz a feladatod? - kérdi.
- Még nem avattam be a részletekbe. - szabadkozik Eva.
- Akkor ezt meghagynám neked. Este lesz, mire megérkezünk Georgia-ba, szóval arra gondoltunk, hogy elmehetnénk szórakozni valahová. Ma még nem akarunk munkáról beszélgetni, de holnap reggel 9-kor várlak a szálloda halljában és mindent megbeszélünk. Megfelel így? - kérdi, ha jól emlékszem Frank.
- Igen, tökéletes! Köszönöm szépen!
- Köszönjük Frank, nem is zavarnánk tovább! - mosolyog Eva, majd elindulunk vissza a helyünkre.

Ahogy felnézek egy ismerős szempárral találkozik a tekintetem, rám mosolyog, én visszamosolygok rá és már indulok is Eva után.


U.i.: Az esetleges hibákért elnézést kérek, de már nem volt lelkierőm átnézni. Köszönöm, ha végig olvastad! D. ~

Amerikai álom - Prológus

Sziasztok!

Nos, meghoztam az új történet prológusát. A történet címe: Amerikai álom. Ez egy saját szereplős - Norman Reedus-os történet lesz. A Walking Dead-hez nem igazán lesz köze, inkább csak Norman-hez.

Eléggé elszoktam már az íráshoz, vissza kell rázódnom, nézzétek el nekem, ha esetleg lesznek a továbbiakban az írásban hibák.

Prológus

A nevem Anne Sturridge, 26 éves vagyok és most készülök elhagyni a hazámat, Londont, s vele együtt édesapámat, Georget, és a 12 éves öcsémet, Petert. Életem talán egyik legnehezebb döntését hoztam meg, de tudom, hogy jól döntöttem, mikor elfogadtam nagynéném, Eva ajánlatát.

- Kérjük tisztelt utasainkat, hogy az Amerikába tartó járatra kezdjék meg a beszállást!

Apu nagyon sóhajtott, majd mind a hárman felálltunk és elindultunk a kapuk felé.

- Nagyon vigyázz magadra Annie, és ahogy megérkeztél hívj fel, érted? - ölelt magához apu.
- Így lesz! - engedtük el egymást.
- Hiányozni fogsz Annie... - ölelt meg Peter is -, de legalább enyém lehet a szobád! - vágott ördögi vigyort.
- Hé, öcsi! Nem örökre megyek el! - nevettem fel, tudtam, hogy nem gondolta komolyan.

Nehezen, de elbúcsúztunk egymástól, majd felszálltam a gépre, hogy megkezdjem a nagybetűs életet Amerikában, mint jelmeztervező.

The Walking Dead - Új történet!

Sziasztok!

Nem tudom, hogy van-e még itt valaki, aki ezt most olvassa, de reménykedem benne. Ha nincs, akkor bízom benne, hogy majd lesz.

A lényeg, amiért most írok, az az, hogy rászántam magamat újra a blogolásra. Nem, most se nem Alkonyatos, se nem Robert Pattinson-os sztorit írnék. A nyáron nagyon rákattantam a The Walking Dead-re, különösen az egyik szereplőre, név szerint Daryl Dixonra és az őt megtestesítő Norman Reedus-ra. Sokat keresgéltem ilyen témájú történeteket, és konkrétan 2 db-ot találtam, abból az egyik befejezett sztori, a másik pedig most szünetel. És éppen ezért gondoltam arra, hogy ha már nem találtam ilyen blogot, akkor majd megírom az én kis ötletemet magamnak, és megosztom azokkal is, akik szintén olvasnának ilyet.

Még egy fontos dolog. Suli miatt, kevés időm lesz blogolni, ígérgetni nem fogok, amikor tudom hozni a friss fejezetet, akkor hozom. A sztori sincs meg még teljes egészében, az alapja van csak meg, fogalmam sincsen még, hogy hogyan fog alakulni főszereplőnk sorsa.

Hamarosan hozom az előszót!

Köszönöm, hogy végig olvastad!

D. ~