Félvérszerelem - 13. fejezet

Hali :D Nem tudom, hogy ez most milyen lett, döntsétek el ti! :D Remélem azért tetszeni fog és nem fogtok nagyon utálni! :D Jó olvasást! ;) dorri


Bella szemszöge


Hirtelen két morgást lehetett hallani. Ijedten néztem Edward szemeibe. Amint láttam ő is nyugtalan volt. Lassan oldalra fordítottam a fejem és megláttam két hatalmas és dühös farkast. Felismertem őket: az egyik apám volt, a másik Shane. Mind a ketten vicsorítottak, de persze apám jobban. Majd hirtelen apám elfutott a fák sűrűjébe. Bele sem telt egy percbe és már jött is vissza ember alakba. Most kezdtem el igazán félni apám haragjától. Amit apám arcán láttam... Elszégyelltem magam. Az arcán mérhetetlen nagy csalódottság látszott.

- Bella... Hogy tehetted ezt? - kérdezte csalódottan. Ami meglepett, hogy nyugodt volt. Egyelőre... - Megígérted! - csattant fel.
- Tudom... De kérlek, értsd meg! Szeretem Edwardot!
- Te meg azt értsd meg, hogy féltelek!
- Edwardtól nem kell! - győzködtem.
- Nem... Nem engedem, hogy egy ilyennel legyél, mint ő! - kelt ki magából.

Egész testében remegett. Most tényleg féltem tőle. Én megértem, hogy félt, de ő is megérthetné, hogy szeretem Edwardot és nem kell tőle féltenie!

Remegése csillapodott, majd így szólt:

- Shane! Vidd haza Bellát! - adta ki a parancsot a farkasnak. A farkas mintha bólintott volna, majd eltűnt a fák sűrűjében. Apám remegése viszont, még mindig nem múlt el teljesen. Féltem, hogy bántani fogja Edwardot.

Shane kilépett a fák takarásából, majd elindult felénk. Edward megfeszült, Shane pedig egyre közelebb jött. Nem értettem, mit csinál Shane. Hisz' a szerződés!

De ő csak mosolyogva közeledett. Edward a háta mögé tolt, majd berogyasztotta a térdeit. Nem akartam, hogy egymásnak essenek. Apámra néztem, de látszólag őt nem érdekelte, hogy egymásnak esnek e, vagy sem. Nem hagyhattam, valamit tennem kell!

- Shane! Állj meg! - de ő csak mosolyogva közeledett. Már majdnem átlépte a határt! - Shane! Az Isten szerelmére, állj már meg! - üvöltöttem.
- Miért? - állt meg hirtelen.
- Nem lépheted át a határt!
- Bella... - kezdte volna Edward, de Shane közbe szólt.
- Oh, hát nem mondtad el neki Edward? - kérdezte gúnyosan.
- Mit? - kérdeztem mind kettőjüktől. Edward közben felegyenesedett.
- Szóval nem... Hát ennyire szereted őt? - intézte szavait még mindig Edwardhoz. Nem értettem semmit. Edward testtartása még mindig feszült volt, s morgott is Shane-re.
- Miről beszélsz, Shane? - suttogtam.
- Nos, ez a terület a mi földünkön van. Egészen addig a fáig - mutatott a mögöttünk lévő fára, ami kb. öt nagy lépésnyire volt tőlünk. - Utána semleges a terület, egészen a folyópartig, azon túl már a vérszívók földje - teljesen ledöbbentem.

De, ha a mi földünkön voltunk egész végig... akkor, még pár hónapja, mikor apám először látott Edwarddal itt, miért nem jött közelebb? Akkor még azt mondták, hogy Cullenék földje... (3. fejezet - a szerk.) Most meg már a miénk? Nem értem!

Edwardra néztem, válaszokat várva.

- Te tudtál erről? - kérdeztem szerelmemet.
- Igen, de... - kezdte volna, mikor félbeszakítottam.
- Miért nem mondtad? - fordultam teljes testemmel felé.
- Mert én is csak tegnap tudtam meg és nem akartam ezzel elrontani a mai napot - suttogta, miközben homlokát az enyémnek döntötte. - Ne haragudj, kérlek! - súgta.
- Nem haragszom! - karoltam át a nyakát. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy apám és Shane éppen végig nézik az enyelgésünket. De nem érdekelt! Csak és kizárólag Edward érdekelt.

Lágyan érintette ajkaimat az övével. Olyan érzékien csókolt, mint még tán soha. Nem bírtam magammal, többet és többet akartam! Bal kezemmel a tarkóján lévő hajába túrtam, míg másikkal a nyakánál fogva húztam magamhoz közelebb. Megéreztem édes nyelvét először alsó, majd felső ajkaimon. Nem haboztam, azonnal engedtem neki. Nyelve bekúszott az én számba, s táncra hívta az enyémet.

Aztán hirtelen minden megváltozott. Kétségbeesettebben csókolt, majd hirtelen elszakadt tőlem, s csak ennyit suttogott a fülembe: - Menny minnél messzebb innen! Fuss!

Nem értettem. Edward lökött rajtam egyet, majd egy morgást hallottam és mire észbe kaptam Edward már egy farkassal kűzdött. Felsikkantottam. Oda akartam futni hozzájuk, hogy hagyják abba, de valaki megfogta a derekamat, s visszatartott. Shane volt az, s szomorúan nézett rám. Ki akartam kászálódni az öléből, de ő csak egyre szorosabban tartott.

Apám és Edward még mindig viaskodtak. Egyikőjüknek sem akartam, hogy bajuk essen.

- Hagyjátok abba! - sikítottam. - Apa hagyd békén Edwardot! Álljatok már le! - nem bírtam tovább. A könnyeimet szabadjára engedtem, s úgy könyörögtem nekik.
- Shane, vidd innen Bellát! - szólt Edward. Ez meglepett tőle. De nem fogom hagyni magam! Nem engedem, hogy bajuk essen!

Nem tudom hogyan, de sikerült Shane karjai közül kiszabadulnom, s futottam szerelmem és apám felé. Edward hamarabb észrevett, de ő volt alul, így nem nagyon tudott szabadulni. Majd apámra nézett, s mintha mondott volna neki valamit, de nem értettem, hogy mit. Aztán Edward lerúgta magáról apámat. Nyüszítve ért földet. Oda akadtam hozzá menni, de nem tudtam, mert szerelmem hirtelen felkapott, s száguldott velem egyre távolabb apámtól. Meg akartam kérni, hogy tegyen le, de már csak annyit éreztem, hogy Shane ölébe tesz, homlokon csókol, és megkéri Shane-t, hogy vigyen haza. Közben apám, már futott is felénk. Shane nem totojázott tovább, futott is velem minél messzebb tőlük.

Kértem Shane-t, hogy vigyen vissza hozzájuk, de könyörgésem süket fülekre talált. Először ütöttem, karmoltam Shane-t, de beláttam, nem jutok velük semmire, ezért csak átkaroltam Shane nyakát, és sírtam, míg haza nem értünk.

Mikor beértünk a házba, én egyből felfutottam a szobámba, s tárcsáztam Alice-t. Első csörgésre már fel is vette.

- Bella! Szia, mi újság? - érdeklődött kedvesen.
- Alice... - sírtam a telefonba.
- Bella! Mi történt? - vált aggódóvá a hangja.
- Edward... apám... a rét... - nem tudtam összefüggően beszélni.
- Bella, kérlek! Beszélj érthetőbben!
- Edward és apám a réten verekednek! - üvöltöttem a telefonba.
- Milyen réten? Hol van az a rét, Bella?! - kérdezte idegesen, s hallottam, ahogy a szél süvít mellette. Ezek szerint már elindultak. Hála Istennek! - könnyebbültem meg. - Bella! - szólt rám Alice.
- Nem tudom! - sírtam. - Az erdő közepén valahol! Azt mondták, hogy az már a mi földünk, utána egy semleges terület jön és csak a folyóparton túl van a ti területetek.
- Te hol vagy most?
- Itthon.
- Rendben, maradj ott, majd mi elintézzük! - és ezzel le is tette a telefont.

Már több mint fél óra telhetett el. Alice nem hívott és én sem hívtam őt. Egyre idegesebb voltam. Egész idő alatt a szobámba voltam és sírtam az ágyamon. Shane többször is bejött megnézni, hogy jól vagyok e. Kértem, hogy vigyen vissza a rétre, de hajthatatlan volt.

Most is itt fekszem az ágyamon és sírok. Már azon gondolkodtam, hogy felhívom Alice-t, hogy mi történt, mikor hallottam, hogy a bejárati ajtó csapódik. Úgy ugrottam fel, mintha puskából lőttek volna ki, s rohantam le a lépcsőn.

Apám és Shane a kanapén ültek. Érkezésemre mind a ketten felkapták a fejüket. Apám dühösen, míg Shane sajnálkozva nézett rám.

- Mi történt? Jól vagy? Ugye nem esett semmi baja Edwardnak? - árasztottam el kérdéseimmel apámat, de ő nem válaszolt, csak undorodva elfordította a fejét. - Apa kérlek... Mondj valamit! - sírtam. Felém fordította a fejét, majd így szólt:
- Mélységesen csalódtam benned.


U.i.: Bocsi az esetleges hibákért! Komihatár: 8!