Félvérszerelem - 10. fejezet 2. rész

Szerintem ez a kép megy ehhez a fejezethez. Csak fekete szemekkel képzeljétek el. :D Na, meghoztam a 10. fejezetet Edward szemszögéből! :D Kommentáljatok! :D



Edward szemszöge



A hétvége szörnyen lassan és keservesen telt. Nem is tudom, már hányszor elmondtam Bellának, mit érzek iránta, s ő mégsem viszonozza érzelmeimet. Anyám szerint, Bella igenis szerelmes belém, csak nem akar az apjával összeveszni.


Halkan - hogy senki se hallja - felnyögtem és fordultam egyet az ágyamon. Két napja fekszek itt és semmi mást nem csinálok az alváson kívül. Nem eszek, nem iszok. Se emberi táplálékot se vért. Egyedül Alice tudja, mi van most velem pontosan. Meg talán Jasper. Anyuék csak annyit tudnak, hogy nem volt túl jó hetem, ezért vagyok ilyen állapotban. Ami persze igaz is. Egész héten szenvedem. Próbáltam Bellát meggyőzni arról, hogy milyen fontos is nekem, és hogy mennyire szeretem. Persze ő is viszonozta, de miután elmondta, hogy szeret, le is lombozta jókedvemet, azzal, hogy nem lehetünk együtt. Csupán azért, mert az apja vérfarkas - ráadásul ő az Alfa - én pedig félig vámpír vagyok. De félig ember is! De mintha ezt figyelembe se venné, mintha csak a vámpír énem létezne.


Eldöntöttem, hogy ez nem mehet így tovább. Ha itt maradok, azzal csak rosszabb lesz. Muszáj egy kicsit kiszellőztetnem a fejemet! Talán Denali jót tenne nekem. És ott van Tanya is. Nagyon jó barátok vagyunk, bár ő többet szeretne, mint szimpla barátság. Már jó párszor bepróbálkozott, de mindig visszautasítottam, persze a lehető legudvariasabban. Igen... elmegyek egy kicsit Denaliba!


És ekkor egy sikkantást lehetett hallani. Alice... És már száguld is hozzám, hogy megállítson a tervemben, pedig tudja nagyon jól, hogy úgysem tud lebeszélni róla. 3...2...1...


- Te teljesen megőrültél?! - vágta ki az ajtómat az én édes drága kicsi húgom.
- Alice... Te ezt nem értheted. - válaszoltam csöndesen.
- De igen, nagyon is értem!
- Tényleg? Akkor nyilván azt is megérted, hogy miért döntöttem így. - erre csak hápogni tudodd. Tudta jól, hogy ezt a csatát most nem nyerheti meg. - Meddig maradsz? - kérdezte, miközben én is felálltam és elkezdtem pakolni pár ruhát.
- Még nem tudom. Ameddig úgy nem érzem, hogy képes vagyok csak a barátja lenni. - válaszoltam csöndesen. Majd sóhajtott egyet.
- Vigyázz magadra és siess vissza hozzánk! - ölelt szorosan magához.
- Igyekszem... - motyogtam.


Elköszöntem a többiektől is, anyának megígértem, hogy sietek vissza, majd útnak indultam. Rossz volt otthagyni őket. Főleg, hogy Esme még sírt is, ha könnyek nélkül is, de sírt. Fájt így látnom őt és a többieket is, de el kellett jönnöm egy kis időre.


---


Már három napja vagyok Denaliba. Nagyon örültek az érkezésemnek, bár nem értették ezt a hirtelen látogatást és főleg, hogy egyedül vagyok. Tanya persze az első pillanat óta próbálkozik nálam. Persze sikertelenül. Az én szívem csak is Belláé. Na, tessék! Már megint Bellára gondolok! Pedig épp azért jöttem ide, hogy kiverjem egyetlen szerelmemet a fejemből.


Fordultam egyet az ágyamon és fél-vámpír létemre, majdnem megijedtem. Mellettem Tanya feküdt.


- Tanya! Te meg mit... akarom mondani, hogy-hogy itt vagy? - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Beszélgethetnénk, nem gondolod? - kérdezte mosolyogva. Sóhajtottam.
- Nem megyünk el vadászni? - kérdeztem.
- De, mennyünk!

---

Én elejtettem egy őzet, míg Tanya egy medvét evett. Felültünk az egyik fa vaskosabb faágára és csöndben néztünk a messzeségbe.

- Szóval... Mi van veled? - kérdezte egyből Tanya.
- Hogy érted? - tettetem magam. Persze, hogy tudtam hogyan érti...
- Edward... - nézett rám. - Tudod te. - vigyorgott most már. - Ismerlek már annyira, hogy tudjam, valami baj van. - én ismét csak sóhajtottam. Tanya-val egész jól ellehet beszélgetni. Nagyon jó barát szerintem.
- Van egy lány...
- Tudtam! - vágott közbe Tanya.
-...Ballának hívják és... félig vérfarkas. Vagyis az apja vérfarkas és ráadásul ő az Alfa. - Tanya-nak enyhén szólva leesett az álla.
- Vé... vérfarkas?! - hüledezett.
- Igen. - bólintottam.
- Szerelmes vagy ebbe a lányba? - kérdezte csöndesebben.
- Igen! - vágtam rá gondolkozás nélkül. Ő csak bólintott.
,,Vajon miben jobb ez a lány nálam? Ráadásul vérfarkas... Pf!" - hitetlenkedett gondolatban Tanya. Figyelmen kívül hagytam a gondolatait. De aztán hirtelen megszólalt és olyat mondott, amire nem számítottam: - Menny vissza Forks-ba és beszélj vele. Ha tényleg annyira szereted őt, s ő viszont szeret, akkor össze fogtok jönni. - bíztatott. Most nekem esett le az állam. Ezt most tényleg Tanya mondta? - Ne nézz rám így! Gyerünk, menny vissza Forks-ba és beszélj vele! - mosolygott a végére.
- Már többször is elmondtam neki, hogy mit érzek iránta.
- És ő mit mondott?
- Ő is bevallotta, hogy szerelmes belém, de mindig csak azt hajtogatja, hogy nem lehet köztünk semmi. - hajtottam le a fejem.
- Ha tényleg szeret... akkor előbb vagy utóbb össze fogtok jönni. Higgy nekem! - én csak nemlegesen bólogattam.
- Nem fog összejönni velem az apja miatt. Ő a falkavezér! Szerinted mennyi annak az esélye, hogy megengedi, hogy a lánya egy vámpírral összejöjjön?! Semennyi... - válaszoltam meg saját kérdésemet.
- Edward! Én nem ilyennek ismertelek meg! Hol van az a magabiztos srác, akit én ismerek? - tette fel a költői kérdést. Én mégis válaszoltam neki.
- Bella kiűzte belőlem. Amióta megismertem, teljesen más lettem. Eddig magabiztos voltam, most, mikor bevallottam neki többször is, hogy szeretem, mintha egy szürke kisegér lettem volna.
- Te tényleg teljesen bele estél!
- Tudom... Feltétel nélkül és visszavonhatatlanul...
- Én még mindig azt mondom, hogy menny vissza Forks-ba és beszélj vele még egyszer. Ha most is elhajt, akkor nem érdemel meg téged. És te sem egy ilyen lányt.
- Tanya...
- Jó, jó, bocs. Na, de most irány vissza Forks-ba Edward! Beszélj vele! Mit veszíthetsz? - igaza van. Mit veszíthetek?
- Tudod mit Tanya? Igazad van! Haza megyek és beszélek vele! - döntöttem el. - Köszönöm! - pusziltam arcon. Ennek persze meg is lett a következménye, amit hallottam Tanya gondolataiban, de nem törődtem vele.

---

Csütörtök este már a földes úton haladtam hazafelé. Megálltam a ház előtt, kiszedtem a csomagjaimat a csomagtartóból, majd beléptem a házba. Alig, hogy letettem a cuccaimat valami - vagy inkább valaki - nekem vágódott.

- Edward! - sikította a fülembe.
- Én is örülök Alice! - nevettem.
- Édes kicsi fiam! - jött le anya is a lépcsőn.
- Anya... - mosolyogtam. Alice helyét anyukám váltotta fel.
- Öcsi hát megjöttél? - üdvözölt Emmett vigyorogva, mögötte Jasper jött. - Jó, hogy újra itthon vagy! - mosolygott Jazz.
- Jó újra látni Edward! - mosolygott kedvesen a kanapéról Rosalie. Kicsit meglepett a mosolya, de viszonoztam. Jasper biztos megérezte döbbentségemet, mert gondolatban közölte, hogy Rosalie teljesen megváltozott, mióta nem voltam itthon. Anyám gondolataiban láttam, hogy apát egy sürgős esethez riasztották és sajnálja, hogy nem lehetett itt a megérkezésemkor. Anyámra mosolyogtam, hogy tudja, nincs semmi baj. Ő visszamosolygott.

---

Péntek van, de én úgy döntöttem még nem készültem fel, hogy találkozzak vele. Nem akartam, hogy így lásson. Összetörve. Alice-ék elmentek reggel suliba és én itthon maradtam egyedül. Apa dolgozik, anya pedig az árvaházban van. Egész nap itt fekszem az ágyamon és gondolkodom, hogy mit is mondhatnék még Bellának, hisz' már mindent elmondtam neki. Elmondtam mennyire fontos nekem és mennyire szeretem. Vadászni sem akartam elmenni, emberi ételhez épp úgy nem volt kedvem. Pedig muszáj lenne összeszednem magam, nem akarok hétfőn így mutatkozni előtte. Tudtam, hogy ennem kéne valamit, mégsem tettem.

Egész nap unatkoztam. Semmit nem csináltam csak az ágyamon fetrengtem. Délután hallottam, hogy Rose kocsija befordul a földes útra. Nem törődtem most a többiekkel, kikapcsoltam az érzékszerveimet, lehunytam a szemeimet, s próbáltam kizárni a külvilágot. Egy ideig sikerült is, míg kopogásra nem lettem figyelmes. Nem érdekelt ki az.

- Senkivel sem akarok beszélni! - suttogtam rekedtesen. A hangom engem is meglepett. Elég rég nem beszéltem már. Pontosabban, majd' egy napja. Újra kopogtak. - Hagyj békén! - most egy erőteljesebb kopogás jött. Fújtattam egyet, majd felálltam. - Nem érted, hogy hagyj... - nyitottam ki az ajtót miközben beszéltem, de amint megláttam ki áll az ajtó túl oldalán, leesett az állam. De amint láttam neki is. - Bella... - vált rekedtessé ismét a hangom, s csak suttogásra futotta.
- Bemehetek? - kérdezte csöndesen. El sem tudtam képzelni, mit akarhat most tőlem. Szélesebbre tártam az ajtót, majd belépett mellettem.


U.i.: Ez elég hosszú lett szóval kérek komikat! Ha nem kapok legalább 8 komit, akkor jövőhéten nem jön a friss! Sajnálom de szükségem van a kritikákra, hogy tudjak belőle tanulni, ha jó, ha rossz. Írjatok! Köszi, puszi; dorri