Félvérszerelem - 2. fejezet

Csak álltam ott és néztem Őt. Végig néztem egész testén, majd megálltam állánál, végig haladtam az állkapcsán, megnéztem a fülét, majd homlokát, szemöldökét, orrát, ajkait és végül a szemeit, melyben teljesen elvesztem. Megszűnt létezni a külvilág számomra. Hallottam, hogy valaki szólít, de nem érdekelt. Egyedül csak arra gyönyörű aranybarna szempárra tudtam figyelni.

- Miss Black, bemutatkozna, kérem? - szólt már kicsit hangosabban Mr. Morisons. Megráztam a fejem, hogy kicsit kitisztuljon.
- Öhm... Isabella Black vagyok, de szólítsatok csak Bellának, azt jobban szeretem. Az apámmal La Push-ban élek és a rezervátumból jöttem ide bizonyos okok miatt.
- Megtisztelő, hogy mi is a figyelmébe kerültünk, nem csak Mr. Cullen. - rótt meg mosolyogva Mr. Morisons. Persze én fülig pirultam, míg Edward egy szexis félmosollyal nyugtázta, hogy milyen hatással van rám. Bella! Miket beszélsz? Ő egy vámpír! Még is milyen hatással lenne rád?! Azonnal verd ki a fejedből! Ő nem hozzád való! - Fáradjanak kérem abba az üres padba. - mutatott az ablak felöli leghátsó padra a tanár. Na, ne már, hogy még mellette is kell ülnöm! - gondoltam magamba. Fújtam egyet, majd elindultam Edwarddal a sarkamba a leghátsó padba.

Elkezdődött az óra. Valami természet-filmet néztünk, ami engem nem nagyon kötött le. Inkább álmodoztam Edward szép szemeiről, finom puha ajkairól, szép ívű szemöldökéről... Állj, Bella! Még, hogy róla álmodozol? Egy félistenről, aki nem mellesleg vámpír és a törzsed ellenfele? Ezt azonnal verd ki a fejedből Isabella! Ha ezt apám megtudná, írtó nagy balhét csapna... Így is el kell neki mondanom, hogy egy iskolába járok Edwarddal és Cullenék visszatértek, szóval lehet, hogy kereshetek másik iskolát, ha nem engedik meg, hogy az ő földjükre jöjjek.
Kitéptem a füzetemből egy lapot és írni kezdtem rá.

,,Apámnak és nekem beszélnünk kell a családoddal!" - írtam a lapra és odatoltam Edwardnak.
,,Rendben. Ma 5-kor a határnál megfelel?" - jött a válasz Edwardtól.
,,Mi lesz a következő órád?" - kérdeztem válasz helyett.
,,Spanyol. Miért?"
,,Nekem is. Akkor a következő órán megtudod a választ." - ahogy odatoltam elé a lapot kicsöngettek. Bólintott még egyet, majd kiment a teremből.

Összeszedtem a cuccaimat, aláírattam a papírt Mr. Morisonssal és kimentem a kocsimhoz. Beszálltam, majd előkerestem a mobilomat. Gyorsan tárcsáztam apám számát. Háromszor kicsengett, mire felvette.

- Igen? - szólt bele apám lihegve.
- Szia apa, Bells vagyok. Miért lihegsz?
- Épp járőrözünk.
- Ja, akkor nem is zavarlak sokáig, csak annyi, hogy Cullenék visszajöttek. Edwarddal most volt közös óránk. Mondtam neki, hogy beszélni akarunk a családjával. 5-kor találkoznánk a határnál. Az neked jó? - hadartam egy szuszra, időt sem hagyvan neki, hogy közbevágjon.
- Akkor az ő szagukat érezzük. Már azt hittük, hogy idegen vámpírok járnak erre. Természetesen megfelel az 5 óra. - válaszolt. Közben kiszálltam a kocsiból, mert nemsokára becsöngetnek. - Ja, és Bells... keress másik iskolát, ha nem akarsz a rezervátumba visszamenni.
- Mi? Miért? Nem megyek innen sehová! Nekem itt jó! Mindenki nagyon kedves velem, még a tanárok is. Nem megyek innen el! - szinte már üvöltöttem, miközben a lépcsőn mentem fel a bejárathoz és nem kevesen megbámultak.
- Bella, ugye tudod, hogy az iskola a Cullenék földjén van. És te félig vérfarkas vagy. Nem hiszem, hogy megengedik, hogy az ő földjükre menny. Én sem engedném meg, hogy az a Cullen gyerek ide jöjjön. Szóval muszály lesz másik iskolát keresned, ha csak nem mész vissza a rezervátumba.
- Nem megyek vissza a rezervátumba és nem keresek másik iskolát! Majd beszélünk Cullenékkal és ha nem engedik meg, hogy az ő földjükre jöjjek, akkor majd keresek másik iskolát, de addig nem! - és ezzel lecsaptam a telefont. Épp mentem volna a mosdó felé, amikro becsöngettek. Remek! Még csak rendbe se tudom hozni magamat! - fújtattam.

Elindultam megkeresni a spanyolt termet. Az órarend szerint az A134-es teremben van. Elindultam fel a lépcsőn és a második sarkon befordulva meg is találtam a termet. A tanár már épp csukta volna be az ajtót, amikor beslisszoltam előtte. Mosolyogva néztem rá, mire ő csak megrázta a fejét, de a szája szegletében ott bújkált egy halvány mosoly.
Edward már a leghátsó padban ült, úgy, mint biológián. Mellette nem ült senki, viszont minden msik padban ketten ültek. Remek, már megin mellé kell ülnöm. Ő csak egy szívdöglesztő mosolyt küldött felém, mire nekem a lélegzetem is elállt és kihagyott egy ütemet a szívem, hogy aztán őrült tempóba kezdhessen. Ezt biztosan ő is meghallotta, mert elvigyorodott, mire én fülig pirultam. Leültem hát mellé.

- 5-kor találkozunk a határnál. - suttogtam neki oda.

Ő csak bólintott, majd mind a ketten a tanárra figyeltünk. Valamit magyarázott spanyolul amiből én szinte semmit sem értettem. Az óra végén még elmondta, hogy pánteken dolgozatot írunk. Remek! - gondoltam magamba. - Nem az erősségem a spanyol. Tuti, hogy rossz jegyet kapok rá. - fújtam ki hangosan a levegőt, felálltam és elkezdtem összepakolni a cuccomat.

- Valami baj van? - szólt egy hang a hátam mögül. Ilyedtemben felsikkantottam és ugrottam egyet. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - szabadkozott Edward. Azt hittem, hogy már rég kiment a teremből.
- Nincs semmi baj, csak nem az erősségem a spanyol és pénteken dogát írunk... Tuti, hogy egyes lesz. Amúgy nem ijesztettél meg, csak azt hittem, hogy már kimentél a teremből. - és visszafordultam a padhoz elrakni a többi cuccomat.
- Értem. Ha... gondolod... én szívesen segítek neked a spanyolban. Tudod nekem elég jól megy. - kuncogott.
- Ja, azt gondolom. Hány év tapasztalata is áll mögötted? - ironizáltam.
- Meglepődnél ha tudnád. - válaszolt még kicsit mindig nevetve. - De én komolyan gondoltam, ha gondolod segítek neked. - vált komollyá a hangja.
- Szerintem ez nem jó ötlet.
- Miért nem?
- Figyelj... - fordultam vele szembe. Mikor azonban megfordultam közelebb volt mint gondoltam. Ezen kicsit meglepődtem. - Szerintem nem lenne okos dolog tőlünk, ha együtt lógnánk. Te vámpír vagy...
- Félig! - szakított félbe. Kérdőn néztem rá. - Félig ember is vagyok.
- Áh... értem... Nos, akkor te félig vámpír vagy, én félig vérfarkas... a családunk ősi ellenségek. Szerintem nem díjaznák az ötletet, hogy mi együtt lógunk. Különösen az apám nem. Értékelem, hogy segítené szeretnél és nagyon rendes dolog tőled és köszönöm is, de nem lehet. Különben is én nem léphetek a ti földetekre és te sem a miénkre. Szóval ennyit erről.
- De... - kezdte volna, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Nem lehet! Értsd meg, kérlek! Mi nem lehetünk jóba! - fakadtam ki és már a könnyeimmel küzködtem.

Gyorsan elrohantam a másik órámra, ami matek volt. Bent nem volt még senki, így a leghátsó padba leültem, elővettem a cuccaimat és a füzetembe kezdtem firkálgatni. A matek gyorsan eltelt, még úgy is, hogy Edward, szintén mellettem ült. Már kezdtem megszokni... Az utolsó órámra igyekeztem, rajzra. Szerettem ezt a tantárgyat. Beültem az egyik padba és ráhajtottam a fejemet a padra. Gondolkodtam.
Mi ütött belém? Miért érzek így Edward iránt? Ha csak meglátom úgy érzem pillangók repdesnek a gyomromba és amikor rám mosolyog azzal a szexis félmosolyával a szívem hevesebben ver, s elpirulok a nézésétől. Mi a fene van velem? Ha nem tudnám, hogy nem örököltem annyi farkas gént, akkor azt hinném, hogy bevésődtem Edwardba... De hát az nem lehet! Nem lehetek szerelmes egy vámpírba! Bocs, félig vámpírba!
Gondolatmenetemet a csengő hangja zavarta meg. Elkezdődött az óra. Kockákat kellett rajzolni, meg az árny arányokat berajzolni, vagy valami ilyesmi. Nem igazán érdekelt most a rajzolás. Sokkal inkább Edward járt a fejemben. Nem igaz! Már megint ő jár a fejemben! Az nem lehet!
Végre kicsöngettek és én megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Leadtuk a rajzot, aláírattam a papírt, még gyorsan elmentem vele a Tanulmányi Irodába leadni, és végre mehettem haza. De, amikor kiléptem a parkolóba megláttam, hogy ki áll az ASTON MARTIN mellett. Hát ezt nem hiszem el! Már csak ez hiányzott!

Félvérszerelem - 1. fejezet

Hétfő reggel fél 7 van. Ideje felkelni, ma van az első napom a forksi középiskolában. Kikeltem az ágyból, elvégeztem a teendőimet és 7-re már lent is voltam reggelizni. Megettem a műzlit, majd elmosogattam a szennyest. Felmentem elköszönni apámtól, de nem találtam ott és a fürdőből sem szűrődött ki zaj. Hát ez furcsa pedig úgy volt, hogy itthon lesz. Talán járőrözni ment. Írtam neki egy üzenetet, hogy elmentem suliba és majd csak 1 óra körül érek haza. Ráragasztottam a hűtőre, ott majd biztos megtalálja.
Beszálltam a gyönyörű, fekete ALFA ROMEO 159 1.9 JTD 16V Distinctive Xenon-omba és elhajtottam Forks felé. Egy kicsit féltem, hogy milyen lesz majd az új suli, mit szólnak majd a többiek, milyenek lesznek a tanárok. Csak reménykedni tudok, hogy jobb lesz mint a rezervátumban. La Push-tól kb. fél óra az út Forksba. Álltalában száguldozni szoktam - már amennyire lehet ezzel a kocsival -, de most lassan, nyugodtan mentem, nem akartam túl korán beérni. Épp egy kanyarnál jártam, amikor egy mellékútról elémvágott egy ASTON MARTIN DB9.

- Mi a...? - kezdtem volna káromkodni. - Megőrültél?! - üvöltöttem a kocsinak, ami már jóval előttem járt. - Remek, már magamban beszélek! - puffogtam.

Nem törődtem vele többet. Amúgy sem tudom, hogy ki volt az és úgysem találkozunk. Remélem... Bár azt csak az ő testi épsége bánná. Nem vagyok én puhány! Vérfarkasok közt nevelkedtem és még verekedtem is velük. Megtanítottak egy pár trükkre, hogyan védjem meg magamat.
Időközben beértem a suli parkolójába. Már csak 1 szabad hely volt, és amikor megláttam, hogy milyen kocsi áll ott ledöbbentem. Az nem létezik! Ez a kocsi vágott elém az úton! Na, most megkapja a magáét! - gondoltam. Beálltam mellé és kiszálltam. Persze mindenki megbámult. A sofőrje már nem volt a kocsiban, így bementem. Majd délután elintézem...
Bementem a suliba és elindultam megkeresni a Tanulmányi Irodát. Meg is találtam a folyosó végén. Bent egy középkorú nő ült a pult mögött, és épp papírhalmokba temetkezett. Megköszörültem a torkomat, majd illedelmesen köszöntem.

- Jó napot! Isabella Black vagyok.
- Jó napot! Áh, igen Isabella. Már vártunk. - mosolygott rám.
- Csak Bella. És köszönöm. - mosolyogtam vissza.
- Itt van az órarended és ezt a papírt ki kéne töltened, ezt pedig a tanárokkal kell aláíratnod, és ha végeztél a nap végén, hozdd vissza nekem, kedveském!
- Rendben köszönöm.
- És itt vannak a tankönyveid. - elvettem tőle a cuccokat, majd kitöltöttem a papirt és visszanyújtottam.
- Akkor ezzel meg is volnánk! Jó tanulást és remélem jó fogod magad itt érezni! - mosolygott még mindig. Milyen kedves nő! - gondoltam.
- Rendben, köszönöm én is! - mosolyogtam vissza.

Első órám tesi. Remek! Utálom a tesit. Hangosan kifújtam a levegőt, majd elindultam az öltözők felé. Benyitottam az öltözőbe és minden szem rám szegeződött. Egyből rákvörös lettem.

- Sziasztok! - köszöntem félve. - Öhm... Isabella Black vagyok az új diák. De szólítsatok csak Bellának, azt jobban szeretem. - mosolyogtam rájuk félszegen.
- Szia! - köszöntek egyszerre. Mellém lépett egy mosolygós lány, átkarolta a vállamat majd bemutatkozott és mindenkit bemutatott.
- Én Jessica Stanley vagyok. Ő itt Angela, Lauren, Lily, Natalie, Khetrine és Caroline.
- Örülök, hogy megismerhettelek titeket. - mosolyogtam mostmár kicsit bátrabban.
- Mi is örülünk Bella! - válaszolta Angela.
- Lányok gyertek! - szólt az edző.
Gyorsan lepakoltam a cuccomat és kimentem az öltözőből. A tanár az asztalánál állt és a naplót nézegette.
- Öhm... Jó napot! Isabella Black vagyok, de szólítson csak Bellának. Új diák vagyok és még nincs felszerelésem. - hadartam egy szuszra.
- Áh, igen Bella! Örülök, hogy itt vagy. Az óra végén megkapod a felszerelésedet és a következő órától, már majd dolgozhatsz a többiekkel. Ma pedig addig ülj le a padra és figyeld a többieket. - mosolygott. Úgy látszik itt mindenki nagyon kedves. Azt hiszem jól fogom magam itt érezni. Sokkal jobban, mint a rezervátumban.

Leültem a padra, ahogy Mr. McFly kérte és figyeltem a többieket. 5 kör bemelegítés volt és utána fekvőtámaszból felmérés. A rezervátum ehhez képest kínzótábor! Ott a bemelegítés 10 körnél kezdődött és ha nem futottuk végig 15 lett és tovább emelkedett, ha nem sikerült rendesen lefutnunk. És utána jöttek a felmérések. Fúj, de utáltam az ottani tesitanárt!
Míg én ezen gondolkodtam vége lett az órának és én megkaptam a felszerelésemet. Elraktam a táskámba elköszöntem a többiektől és mentem következő órámra ami biológia volt. Remek! A bológia az egy kedvencem! Jobban mondva ez az egyetlen kedven tantárgyam. Na meg a rajz. Imádok rajzolni, bár nem vagyok valami művész lélek.
Elindultam a következő órámra, ami az A épületben volt. Elindultam a kijárat felé és csak akkor láttam, hogy esik az eső. Szuper... utálom az esőt... Felraktam a kapucnimat és elintultam az A épületbe. Beértem és végre levehettem a kabátomat. Megnéztem az órarendemet, hogy meik teremen lesz a bioszom. A23. Elindultam keresni, de nem találtam.

- Szia, te vagy Bella ugye? - kérdezte egy srác.
- Szia, igen, és te ki vagy?
- Mike. Mike Newton. - válaszolta. - Látom nem nagyon tudsz kiigazodni. Majd én segítek, milyen órád lesz? - kedves tőle, hogy segít.
- Öhm... Biológia. - válaszoltam megkésve.
- Nekem is! Gyere, menjünk együtt!

Elértük az osztálytermet. Illene megköszönnöm neki, hogy segített útbaigazítania.

- Öhm... Köszi, hogy segítettél útbaigazítani. Nagyon rendes volt tőled! - köszöntem meg neki.
- Áh, ugyan már! Semmiség. Nekem is bioszom lesz, szóval nem tesz semmit. - vigyorgott rám.

Bólintottam, majd beléptünk a terembe. Már bent volt a tanár és mellette állt egy fiú nekünk háttal. Mike a helyére ment én meg megálltam a srác mellett. Nem nézett rám.

- Áh, épp jókor jött Miss Black. - szólított meg, azt hiszem Mr. Morisons, és ekkor a fiú megfordult, de nem néztem rá.
- Jó napot, Mr. Morisons! - köszöntem illedelmesen, majd visszafordultam a többiek felé.
- Nos, akkor elkezdhetjük az órát. Mutatkozzanak be, kérem! - szólított fel minket a tanár. Én nem szólaltam meg, megvártam míg a srác bemutatkozik.
- Edward Cullen vagyok és most költöztem ide a szüleimmel, mert apám új állást kapott itt Forksban a kórházban. - kezdte és nekem a neve hallatán leesett az állam. Ekkor ránéztem kidülledt szemekket és ő is viszonozta pillantását egy kicsit kedvesebben. Neki nem esett ki úgy a szeme mint nekem.

Prológus

Isabella Black vagyok 17 éves és félvér. Hogy mit jelent ez? Félig ember félig vérfarkas. Úgy bizony léteznek mesebeli lények. Az apám Jacob Black vérfarkas. Van egy falkája és ő az Alfa. Az anyámat nem ismertem, mert belehalt a szülésbe. De biztos vagyok benne, hogy rendes nő volt, jó anya lett volna belőle. Csak képről láttam őt. Hosszú barna haj, zöld szemek.
Visszatérve a mesebeli lényekhez, vámpírok is léteznek. Úgy bizony, ugyanis a vámpírok miatt lettek a farkasok is. Állítólag, amikor megszülettem, Forksban voltak vámpírok, bizonyos Cullenék.
Én La Push-ban lakom az apámmal és a rezervátumba jártam iskolába. Igen, csak jártam, mert megkértem apámat, hogy írasson be a forksi középiskolába. Az okát nem teljesen mondtam el neki, csak annyit, hogy nem szeretek oda járni. Ami félig igaz is volt. Nem szerettem oda járni, nem volt egy barátom se, a tanárok folyton kicsesztek velem. Utáltam oda járni. Mivel Cullenék elmentek innen mikor 1 éves voltam, ezért nyugodtan átmehetek a határon. Igen, ugyanis Cullenék és a vérfarkasok szerződést kötöttek, hogy ők nem jönnek a mi földünkre és mi sem megyünk az ő földjükre. Csak, hogy az iskola az ő földjükön van. De elköltöztek, ezért nyugodtan járhatok oda.
Vagyis eddig azt hittem, hogy nyugodtan. Míg egy nap új diák nem jött a suliba...
Ekkor még nem tudtam, hogy az életem gyökerestől meg fog változni. Beleszerettem, ami nagy hiba volt. Nem tudtam ellenállni, pedig próbáltam. De az érzések ellen mit tud tenni az ember? Semmit...
Vajon működni fog a kapcsolatuk? Túlél minden megpróbáltatást? Helyes-e, amit csinálnak és vajon elfogadják-e a szerelmüket?