Félvérszerelem - 2. fejezet

Csak álltam ott és néztem Őt. Végig néztem egész testén, majd megálltam állánál, végig haladtam az állkapcsán, megnéztem a fülét, majd homlokát, szemöldökét, orrát, ajkait és végül a szemeit, melyben teljesen elvesztem. Megszűnt létezni a külvilág számomra. Hallottam, hogy valaki szólít, de nem érdekelt. Egyedül csak arra gyönyörű aranybarna szempárra tudtam figyelni.

- Miss Black, bemutatkozna, kérem? - szólt már kicsit hangosabban Mr. Morisons. Megráztam a fejem, hogy kicsit kitisztuljon.
- Öhm... Isabella Black vagyok, de szólítsatok csak Bellának, azt jobban szeretem. Az apámmal La Push-ban élek és a rezervátumból jöttem ide bizonyos okok miatt.
- Megtisztelő, hogy mi is a figyelmébe kerültünk, nem csak Mr. Cullen. - rótt meg mosolyogva Mr. Morisons. Persze én fülig pirultam, míg Edward egy szexis félmosollyal nyugtázta, hogy milyen hatással van rám. Bella! Miket beszélsz? Ő egy vámpír! Még is milyen hatással lenne rád?! Azonnal verd ki a fejedből! Ő nem hozzád való! - Fáradjanak kérem abba az üres padba. - mutatott az ablak felöli leghátsó padra a tanár. Na, ne már, hogy még mellette is kell ülnöm! - gondoltam magamba. Fújtam egyet, majd elindultam Edwarddal a sarkamba a leghátsó padba.

Elkezdődött az óra. Valami természet-filmet néztünk, ami engem nem nagyon kötött le. Inkább álmodoztam Edward szép szemeiről, finom puha ajkairól, szép ívű szemöldökéről... Állj, Bella! Még, hogy róla álmodozol? Egy félistenről, aki nem mellesleg vámpír és a törzsed ellenfele? Ezt azonnal verd ki a fejedből Isabella! Ha ezt apám megtudná, írtó nagy balhét csapna... Így is el kell neki mondanom, hogy egy iskolába járok Edwarddal és Cullenék visszatértek, szóval lehet, hogy kereshetek másik iskolát, ha nem engedik meg, hogy az ő földjükre jöjjek.
Kitéptem a füzetemből egy lapot és írni kezdtem rá.

,,Apámnak és nekem beszélnünk kell a családoddal!" - írtam a lapra és odatoltam Edwardnak.
,,Rendben. Ma 5-kor a határnál megfelel?" - jött a válasz Edwardtól.
,,Mi lesz a következő órád?" - kérdeztem válasz helyett.
,,Spanyol. Miért?"
,,Nekem is. Akkor a következő órán megtudod a választ." - ahogy odatoltam elé a lapot kicsöngettek. Bólintott még egyet, majd kiment a teremből.

Összeszedtem a cuccaimat, aláírattam a papírt Mr. Morisonssal és kimentem a kocsimhoz. Beszálltam, majd előkerestem a mobilomat. Gyorsan tárcsáztam apám számát. Háromszor kicsengett, mire felvette.

- Igen? - szólt bele apám lihegve.
- Szia apa, Bells vagyok. Miért lihegsz?
- Épp járőrözünk.
- Ja, akkor nem is zavarlak sokáig, csak annyi, hogy Cullenék visszajöttek. Edwarddal most volt közös óránk. Mondtam neki, hogy beszélni akarunk a családjával. 5-kor találkoznánk a határnál. Az neked jó? - hadartam egy szuszra, időt sem hagyvan neki, hogy közbevágjon.
- Akkor az ő szagukat érezzük. Már azt hittük, hogy idegen vámpírok járnak erre. Természetesen megfelel az 5 óra. - válaszolt. Közben kiszálltam a kocsiból, mert nemsokára becsöngetnek. - Ja, és Bells... keress másik iskolát, ha nem akarsz a rezervátumba visszamenni.
- Mi? Miért? Nem megyek innen sehová! Nekem itt jó! Mindenki nagyon kedves velem, még a tanárok is. Nem megyek innen el! - szinte már üvöltöttem, miközben a lépcsőn mentem fel a bejárathoz és nem kevesen megbámultak.
- Bella, ugye tudod, hogy az iskola a Cullenék földjén van. És te félig vérfarkas vagy. Nem hiszem, hogy megengedik, hogy az ő földjükre menny. Én sem engedném meg, hogy az a Cullen gyerek ide jöjjön. Szóval muszály lesz másik iskolát keresned, ha csak nem mész vissza a rezervátumba.
- Nem megyek vissza a rezervátumba és nem keresek másik iskolát! Majd beszélünk Cullenékkal és ha nem engedik meg, hogy az ő földjükre jöjjek, akkor majd keresek másik iskolát, de addig nem! - és ezzel lecsaptam a telefont. Épp mentem volna a mosdó felé, amikro becsöngettek. Remek! Még csak rendbe se tudom hozni magamat! - fújtattam.

Elindultam megkeresni a spanyolt termet. Az órarend szerint az A134-es teremben van. Elindultam fel a lépcsőn és a második sarkon befordulva meg is találtam a termet. A tanár már épp csukta volna be az ajtót, amikor beslisszoltam előtte. Mosolyogva néztem rá, mire ő csak megrázta a fejét, de a szája szegletében ott bújkált egy halvány mosoly.
Edward már a leghátsó padban ült, úgy, mint biológián. Mellette nem ült senki, viszont minden msik padban ketten ültek. Remek, már megin mellé kell ülnöm. Ő csak egy szívdöglesztő mosolyt küldött felém, mire nekem a lélegzetem is elállt és kihagyott egy ütemet a szívem, hogy aztán őrült tempóba kezdhessen. Ezt biztosan ő is meghallotta, mert elvigyorodott, mire én fülig pirultam. Leültem hát mellé.

- 5-kor találkozunk a határnál. - suttogtam neki oda.

Ő csak bólintott, majd mind a ketten a tanárra figyeltünk. Valamit magyarázott spanyolul amiből én szinte semmit sem értettem. Az óra végén még elmondta, hogy pánteken dolgozatot írunk. Remek! - gondoltam magamba. - Nem az erősségem a spanyol. Tuti, hogy rossz jegyet kapok rá. - fújtam ki hangosan a levegőt, felálltam és elkezdtem összepakolni a cuccomat.

- Valami baj van? - szólt egy hang a hátam mögül. Ilyedtemben felsikkantottam és ugrottam egyet. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - szabadkozott Edward. Azt hittem, hogy már rég kiment a teremből.
- Nincs semmi baj, csak nem az erősségem a spanyol és pénteken dogát írunk... Tuti, hogy egyes lesz. Amúgy nem ijesztettél meg, csak azt hittem, hogy már kimentél a teremből. - és visszafordultam a padhoz elrakni a többi cuccomat.
- Értem. Ha... gondolod... én szívesen segítek neked a spanyolban. Tudod nekem elég jól megy. - kuncogott.
- Ja, azt gondolom. Hány év tapasztalata is áll mögötted? - ironizáltam.
- Meglepődnél ha tudnád. - válaszolt még kicsit mindig nevetve. - De én komolyan gondoltam, ha gondolod segítek neked. - vált komollyá a hangja.
- Szerintem ez nem jó ötlet.
- Miért nem?
- Figyelj... - fordultam vele szembe. Mikor azonban megfordultam közelebb volt mint gondoltam. Ezen kicsit meglepődtem. - Szerintem nem lenne okos dolog tőlünk, ha együtt lógnánk. Te vámpír vagy...
- Félig! - szakított félbe. Kérdőn néztem rá. - Félig ember is vagyok.
- Áh... értem... Nos, akkor te félig vámpír vagy, én félig vérfarkas... a családunk ősi ellenségek. Szerintem nem díjaznák az ötletet, hogy mi együtt lógunk. Különösen az apám nem. Értékelem, hogy segítené szeretnél és nagyon rendes dolog tőled és köszönöm is, de nem lehet. Különben is én nem léphetek a ti földetekre és te sem a miénkre. Szóval ennyit erről.
- De... - kezdte volna, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Nem lehet! Értsd meg, kérlek! Mi nem lehetünk jóba! - fakadtam ki és már a könnyeimmel küzködtem.

Gyorsan elrohantam a másik órámra, ami matek volt. Bent nem volt még senki, így a leghátsó padba leültem, elővettem a cuccaimat és a füzetembe kezdtem firkálgatni. A matek gyorsan eltelt, még úgy is, hogy Edward, szintén mellettem ült. Már kezdtem megszokni... Az utolsó órámra igyekeztem, rajzra. Szerettem ezt a tantárgyat. Beültem az egyik padba és ráhajtottam a fejemet a padra. Gondolkodtam.
Mi ütött belém? Miért érzek így Edward iránt? Ha csak meglátom úgy érzem pillangók repdesnek a gyomromba és amikor rám mosolyog azzal a szexis félmosolyával a szívem hevesebben ver, s elpirulok a nézésétől. Mi a fene van velem? Ha nem tudnám, hogy nem örököltem annyi farkas gént, akkor azt hinném, hogy bevésődtem Edwardba... De hát az nem lehet! Nem lehetek szerelmes egy vámpírba! Bocs, félig vámpírba!
Gondolatmenetemet a csengő hangja zavarta meg. Elkezdődött az óra. Kockákat kellett rajzolni, meg az árny arányokat berajzolni, vagy valami ilyesmi. Nem igazán érdekelt most a rajzolás. Sokkal inkább Edward járt a fejemben. Nem igaz! Már megint ő jár a fejemben! Az nem lehet!
Végre kicsöngettek és én megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Leadtuk a rajzot, aláírattam a papírt, még gyorsan elmentem vele a Tanulmányi Irodába leadni, és végre mehettem haza. De, amikor kiléptem a parkolóba megláttam, hogy ki áll az ASTON MARTIN mellett. Hát ezt nem hiszem el! Már csak ez hiányzott!