Félvérszerelem - 46. fejezet

Jó olvasást az újabb részhez! :)

Bella szemszöge

- 25 éves vagyok, mindegyik színt szeretem, nem szoktam sokat olvasni, de talán a kedvenc könyvem Lisa Kleypas - Mindenem a tiéd című regénye, és, hogy melyik a kedvenc filmem? - nevetett. - Hát abból jó sok van! Szeretem a vígjátékot és az akció filmeket.
- Na, és mi a hobbid? - kérdeztem.
- A zene. Illetve nem is a hobbim. A zene az életem. Ha nem zenélhetek, az olyan, mintha nem is élnék - mosolygott rám.
-Hú... Még senkit sem hallottam így beszélni valami iránt - csodálkoztam.
- Na igen... - nevetett.
- Hogy-hogy itt vagy Spanyolországban? - kérdeztem.
- A szüleim spanyolok, de Miami-ba költöztünk, mikor 8 éves voltam. Persze szép hely Miami meg minden, de a szívem mindig visszahúz ide. Így minden évben a nyárból legalább 1 hónapot itt töltök, ha nem többet.
- Értem... És milyen hangszeren játszol?
- Én inkább énekelni szeretek, de egy kicsit tudok gitározni.
- Az nagyon klassz lehet - lelkesedtem. - Játszol majd nekem valamikor?

Rám nézett, majd elmosolyodott. Nem tudom, mit láthatott az arcomon, szemeimben, de rábólintott. Kíváncsi voltam rá, hogy hogyan gitározik és énekel. Időközben megérkeztünk a patikához is.

- Öhm... Megvársz kint? Sietek.
- Persze.

Bementem, gyorsan levettem a polcról, ami kellett - a biztonság kedvéért hármat is vettem a tesztből - és már mentem is a pénztárhoz. A pult mögött egy idősödő nő ült, aki egy kicsit furán nézett rám. Mondanom sem kell, rendesen égett az arcom. Fizettem és amilyen gyorsan csak tudtam már el is hagytam a helységet.

- Mehetünk - léptem Ian mellé. És tovább sétáltunk az egyik sétálóutcán.
- Most te jössz. Mesélj magadról. Hogy kerül egy hófehér bőrű lány Spanyolországba? - nevetett.
- Annyira azért nem vagyok fehér! - nevettem én is.
- Szóval?

Sóhajtottam, majd belekezdtem a mesélésbe. Egészen onnan, hogy megismerkedtem Edwarddal. Persze azt nem mondtam el, hogy vámpír és az apám - aki most a testvéremet játssza - vérfarkas. Elmeséltem neki, hogy apám az elején még milyen ellenségesen viselkedett Edwarddal és mikor már úgy nézett ki, hogy kezd megbarátkozni a helyzettel, hogy Ő és én együtt vagyunk, erre elráncigált ide. Furcsa, de úgy éreztem, hogy benne teljesen megbízhatok és még azt is elárultam neki, hogy valójában apámmal vagyok itt, nem pedig a testvéremmel. Kicsit furcsának találta ezt a dolgot, de nem kérdezősködött, elfogadta. És én ezért nagyon hálás voltam neki. Volt azonban egy dolog, amit nem tudtam, hogy elmondjak-e neki.

Tovább sétáltunk a tengerpart mentén és néztük a naplementét. Milyen romantikus is lenne itt sétálni Edwarddal - sóhajtottam.

- Oké - állított meg Ian. - Mi a baj? - tette fel a kérdést.
- Miből gondolod, hogy baj lenne? - néztem rá értetlen kíváncsisággal.
- Látom rajtad, hogy nyomaszt valami. Ne is próbáld tagadni!

Nem válaszoltam neki, csak elővettem a zacskóból a terhességi tesztet és odanyújtottam Iannek. Láttam a döbbenetet az arcán, mikor felfogta, hogy mit is adtam a kezébe.

- Úgy gondolod, hogy terhes vagy Edwardtól? - kérdezte még mindig döbbenten.
- Reggeli rosszulléteim vannak és 4 napja késik - meséltem neki kínosan. Éreztem, hogy az arcom megint égni kezdett.
- Holnap reggel elmegyünk egy orvoshoz! - jelentette ki.
- Mi? Nem! - tiltakoztam rögtön. - Kérlek, nem kell orvos! Majd ha hazamentünk Forksba Carlisle megvizsgál. Addig pedig elvégzem a teszteket.
- Rendben, legyen. Elkísérlek a szállodához. Holnap találkozunk?
- Nem tudom, hogy mik a tervei apunak, de majd felhívlak oké? Írd bele a telefonomba a számodat - nyújtottam felé a telefonomat és ő is felém az övét.

Elkísért a szállodához, majd elköszöntünk egymástól és az étterem felé vettem az irányt. Kértem egy csokis palacsintát narancslével és miután elfogyasztottam, a szobánk felé vettem az irányt. Apám természetesen itthon volt.

- Bella! Aggódtam érted, olyan sokáig voltál! Minden rendben? - jött felém azonnal.
- Persze, ne aggódj. Csak összefutottam Iannel és elbeszélgettük az időt.
- Kivel? - értetlenkedett.
- A reptéren ütköztem neki. Összefutottam vele a parton és elkezdtünk beszélgetni.
- De ugye nem valami veszélyes ember? Tudod, hogy nem szeretem, ha idegenekkel állsz le! - rótt meg.
- Nem, apa. Nem veszélyes, nagyon jó fej. De ha gondolod bemutatom neked holnap, hogy te is meggyőződj róla.
- Rendben. Holnaptól már dolgozom, de este elmehetünk vacsorázni. Hívd el őt is.
- Oké. Most viszont szeretnék megfürdeni és lefeküdni.
- Persze, menj csak. Jó éjt, Bells!
- Neked is, apa!

Gyorsan megcsináltam a tesztet és míg vártam az eredményre, addig lezuhanyoztam. Mire kész lettem, addigra a teszt is kijelezte az eredményt. Nem akartam hinni a szememnek. Mind a három teszt pozitív lett. Nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak vagy nevessek? Sírtam is és nevettem is a boldogságtól, hogy ha minden igaz, akkor anya leszek. Edwarddal gyerekünk lesz!

A boldogság egy pillanat alatt tűnt el, mikor arra gondoltam, hogy mégis hogyan mondjam el ezt apámnak és Edwardnak? Apám tuti, hogy kiakad, de Edward? Ő mit fog gondolni és érezni? Örül majd neki? Úgy döntöttem egyelőre még nem mondom el neki. Majd személyesen, ha hazaértünk Forksba. Addig is úgy teszek, mintha mi sem történt volna. Igen, ez lesz a legjobb megoldás! - döntöttem el.

Edward szemszöge

Már több mint 2 hete szenvedek. Vadásznom is el kellett volna már mennem, de nincs se kedvem se erőm. Enni is csak nagyon ritkán és keveset eszek. A családom tagjai hiába kérlelnek, hogy egyek és mennyek el vadászni, én hajthatatlan vagyok. Semmit sem akarok, csak Bellát!

Minden nap, ahogyan ma is, csak arra várok, hogy beszélhessek telefonon Szerelmemmel. A napnak azon percei a legjobbak, mikor hallhatom végre a hangját. Megbeszéltük, hogy egyik nap én hívom őt, és egyik nap Ő hív engem. Minden nap este 8-kor szoktunk beszélni. Ma rajtam volt a sor és még van fél órám nyolcig. Hogy fogom én kibírni azt a fél órát? De hiába is hívnám most, biztosan most fürdik.

Fél óra múlva

Na végre! 8 óra van és már tárcsázom is Szerelmemet.

- Szia! - szólta bele Bella boldogan.
- Szia! - lelkesedtem én is, bár a hangom kicsit rekedtes volt. Hát igen... Vadásznom kéne már.
- Edward, mikor vadásztál utoljára? - morgolódott Kedvesem. Persze, hogy feltűnt neki is a hangom rekedtsége.
- Nem tudom... - gondolkoztam el. - De ez most nem fontos. Mit csináltál ma? - tereltem.
- Semmi különöset. Csak Iannel sétálgattunk és beszélgettünk. Képzeld énekel és gitározik is és megígérte, hogy majd játszik nekem valamit! - mesélte lelkesen.
- Ian? - csuklott el a hangom. Ki ez a pasi? És mit akar az én Bellámtól?
- Jaj, neked még nem is mondtam. Mikor a reptéren voltunk beleütköztem szegénybe, akkor csak épp, hogy pár szót váltottunk, de most itt újra összefutottam vele és beszélgettünk. Nagyon jó fej, szerintem te is kedvelnéd!
- Meghiszem én azt... - morogtam.
- És te mit csináltál ma? - kérdezte még mindig vidáman.
- Semmit... Figyelj, Bella, nekem most le kell tennem, elmegyek vadászni, majd holnap hívj.
- Rendben, jó vadászatot. Jaj, Edward! - szólt hirtelen. - Holnap nem tudom, hogy mikor foglak tudni hívni, mert vacsorázni megyek apával és Iannel. Tudod milyen Jake, nem szereti az idegeneket, szóval holnap együtt vacsorázunk, hogy megismerje Iant és belássa, hogy nem valami veszélyes gazember. Szóval nem tudom, mikor érek haza, úgyhogy...
- Nem kell hívnod, hogyha nem érsz rá! - szakítottam félbe. - Majd beszélünk, amikor neked is jó lesz! Szia!
- Szia - hallottam még döbbent hangját.

Letettem a telefont és még mielőtt a szobámba tennék kárt, kiugrottam az ablakon és bevetettem magam az erdőbe.

Nem hiszem el! Ki ez az Ian? Hagyja békén Bellát! És miért volt ilyen boldog a hangja, mikor a mai napját ecsetelte? És holnap vacsorázni mennek! Nem hiszem el, hogy Jacob meg akarja ismerni ezt az Iant! Nekem bezzeg soha nem adott lehetőséget arra, hogy jobban megismerjen! Csak elítélt a fajtám miatt! Még a végén behízelgi magát ez az Ian és Jacob rákényszeríti Bellát, hogy hagyjon el engem őérte!

Piszkosul fáj, hogy Bella ilyen jól érzi magát a társaságában, és, hogy Jacob lehetőséget ad neki, hogy jobban megismerje. Nekem miért nem tudott adni egy nyamvadt kis lehetőséget? Hát tényleg nem vette észre mennyire szeretem a lányát? Vagy neki nem számít, hogy Bella szeret engem, csak az, hogy vámpír vagyok? És egy ember mivel jobb nálam? Még csak megvédeni sem tudja őt! Egyáltalán Bella szeret még engem? Miket beszélsz Edward, hát persze, hogy szeret téged! - győzködtem magam.

Düh kitörésemet néhány fa és állat látta kárát. De legalább így vadásztam és ez miatt már nem fogják a fülemet rágni otthon. Nem szívesen gondoltam a holnapra. Ha csak eszembe jutott, hogy Bella egy másik sráccal vacsorázik, a hideg is kirázott. Vajon, hogy nézhet ki ez az Ian? - töprengtem.

Jobb lesz, ha nem is gondolok rá, csak újra elkap az ideg. Inkább hazafelé vettem az irányt. Nem akartam a családtagjaimmal találkozni, így hát az ablakon ugrottam be. Lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyamba. Most bánom, hogy nem vagyok képes minden nap aludni. Félvérségem miatt elég ha 1 hónapban egyszer-kétszer alszok. Bánom, hogy most nem tudok elaludni, pedig milyen jó lenne egy kicsit az öntudatlanságban lenni!

Így hát csak néztem a plafont és próbáltam nem a holnapi vacsorájukra gondolni, mikor Bella bemutatja az apjának Iant. Miért érzem úgy, hogy ez olyan, mintha egy lány bemutatná az apjának a kedvesét? Elég Edward! Ne gondolj rájuk! - mondogattam magamnak. A plafont bámulva vártam a reggelt.


U.i.: Nos, remélem örültök, hogy hosszabb lett a fejezet! :D Az előző részhez kapott kommentárokat pedig köszönöm szépen, nagyon jól estek! :)
A fejezetben leírt könyvet (Lisa Kleypas - Mindenem a tiéd) ajánlom minden kedves 18 éven felüli olvasómnak! :) Én a napokban olvastam el és hihetetlenül megfogott! :) Jó olvasást kívánok hozzá annak, aki elolvassa! :) Puszi, d.