Félvérszerelem - 35. fejezet

Hello! :D Na, itt is van a fejezet, bár szerintem nem lett olyan hű, de jó! :\ De majd ti eldöntitek! :) Jó olvasást, kívánok! :)

Bella szemszöge

Miután Edward elment nem tudtam magamat lekötni, így lementem a nappaliba. Ott azonban senki sem volt, de a konyhából hangok szűrődtek ki, így bementem oda. Esme éppen takarított.

- Jó reggelt! - köszöntem.
- Neked is, kedvesem! - mosolygott rám.
- Segíthetek?
- Oh, nem kell köszönöm, mindjárt készen vagyok!

Ez egy kicsit elszomorított, szívesen segítettem volna neki, legalább lefoglaltam volna magamat valamivel. Elszomorodásomat Esme is észrevehette rajtam, mert így szólt:

- De esetleg a nappali kitakarításában segíthetsz, ha van kedved.
- Rendben! - egyeztem bele azonnal.
- Akkor hozok neked felmosó vizet, addig mondjuk összesöpörhetnél, rendben?
- Persze!

Esme elment a vízért és felmosórongyért, míg én a söprűért és törlőrongyért.

- Amíg felmosol, addig gyorsan összeütök neked valami ebédet. Mit szeretnél enni? - mosolygott rám.
- Jaj, nem szükséges miattam ennyit fáradoznod! Tökéletesen megfelel nekem a szendvics is! - hárítottam kedvességét.
- Ugyan már, kedvesem! Egyáltalán nem fáradság, számomra öröm, ha főzhetek! Szóval, mit szeretnél enni?
- Hát, nem is tudom... - gondolkoztam el. Legyen csirke? Vagy valami saláta féle? - Van esetleg csirkemell? - kérdeztem szégyenlősen meg.
- Persze, hogy van! Hogyan szeretnéd, hogy készítsem el?
- Natúron sütve, és... esetleg egy kis saláta is van? - pirultam el.
- Bella, nem kell szégyenlősködnöd! - simogatta meg az arcomat. - Megyek és el is készítem neked a salátát és a húst. Milyen öntet legyen? - kérdezte, miközben már a konyhába tartott. - Van mindenféle.
- Akkor Ezer sziget. Köszönöm Esme! - szóltam még utána.
- Nagyon szívesen, kis drágám!

Megfogtam hát a törlőrongyot és letöröltem a kisasztalt, a TV-t és az összes polcot is. Ezután felsöpörtem az egész nappalit, még a szőnyeget is kiráztam. Miután ezzel is megvoltam felmostam. Annyira elmerültem a takarításban, hogy észre sem vettem, mikor Esme jött ki a konyhából szólni, hogy készen van az ebédem.

- Máris megyek, csak itt még feltörlök! - válaszoltam.

A kimaradt részt még gyorsan felmostam, elpakoltam a takarító eszközöket és már mentem is volna a konyhába. De annyira megszédültem, hogy meg kellett kapaszkodnom valamiben, csakhogy nem volt semmi, amiben meg tudtam volna. Már csak annyit éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, de még annyit láttam, hogy Alice rémülten jön le a lépcsőn.

Alice szemszöge

Éppen a gardróbomat rendeztem át, mikor látomásom lett. Láttam, ahogy Bella a nappalink közepén összeesik. Nagyon megrémültem és azonnal futottam is ki a Jasperrel közös szobánkból, le a lépcsőn, de sajnos túlkésőn értem oda, annyit láttam már csak, hogy Bella összeesik.

Esme szemszöge

Bella még mindig nem jött enni, pedig már hallottam, hogy elrakta a cuccokat. Kimentem hát a nappaliba, de ami ott fogadott, arra nem számítottam. Alice rémült tekintettel jött le a lépcsőn és Bellát nézte, aki összeesett. Annyira megijedtem, hogy ijedtemben felsikoltottam. Alice-szel egyszerre ugrottunk oda Bellához. Sikerült elkapnom őt a karjainál fogva, Alice pedig a lábait fogta meg és így tettük őt a kanapéra.

Edward szemszöge

Már vagy egy fél órája futottam, mikor végre megéreztem egy hegyi oroszlán illatát. Azonnal az illat felé kezdtem venni az irányt és meg is láttam, amint egy pataknál iszik. Halkan közelebb lopakodtam hozzá, majd rávetettem magam és egy kis harc után már szívtam is a vérét. 2 perccel később már visszafelé tartottam, ám ekkor megéreztem egy szarvascsorda illatát. Nem akartam mostanában újra vadászni jönni, így elejtettem még 2 hímet és utána már tényleg hazafelé vettem az irányt. Már közel voltam a házhoz, mikor rémült hangok ütötték meg a fülemet.

- Alice hozz egy rongyot és vizet! - hallottam meg anyám kétségbeesett hangját.
- Esme, nem találok rongyot! - kiabálta vissza Alice idegesen.
- Akkor a fürdőből egy törölközőt és legyen jó vizes! Gyorsan!
- Mi történt? - kérdezte Rosalie, majd meghallottam a sikoltását, Emmett nyugtató szavait, amit Rosalie-nak mormolt a fülébe, és Jaspert, amint Alice-nek segített lenyugodnia.

Ám ekkor hallottam meg Szerelmem erőtlen szívverését. Tudtam, hogy valami nagy baj történt, így még gyorsabban kezdtem el futni. Amint a bejárathoz értem, nem kíméltem az ajtót úgy vágtam ki, hogy az majdnem kiszakadt a helyéről. Nem tudott érdekelni, az már sokkal jobban, hogy Bella ernyedten fekszik a kanapén, Esme fölé hajolva pofozgatja az arcát, míg Alice a vizes törölközővel törölgeti az arcát.

- Mi történt? - kérdeztem halálra vált arccal.
- Nem tudjuk! - válaszolta Em.
- Mi az, hogy nem tudjátok? - kiabáltam.
- Edward nyugodj le! - szólt rám Jazz.
- Nem akarok lenyugodni! - kiabáltam rá. - Anya, mi történt Bellával? - kérdeztem, miközben letérdeltem kedvesem mellé.
- Nem tudom, fiam! - sírta el magát.
- Alice nem láttad előre? - vontam most őt számon.
- Sajnálom Edward, de már csak az utolsó pillanatban láttam meg! Bellánál nem úgy működik a képességem, mint másnál, mert ő a farkasokkal is kapcsolatban van. Sajnálom! - rázkódott meg ő is.
- Bella! - szólítottam meg, de nem reagált. - Szerelmem, kérlek! - pofoztam fel óvatosan én is.
- Ed... - hallottam meg elhaló hangját.
- Bella? - fogtam két kezem közé arcát.

Szerelmem lassan nyitogatni kezdte a szemeit, míg végre rám nem nézett. Annyira megkönnyebbültem abban a percben! Óvatosan helyeztem ajkamat az övére, s csókoltam meg lágyan.

- Hát itt meg mi a csuda történt? - lépett be az ajtón apám.
- Bella elájult - válaszolt csöndesen anya.
- Jól vagy Bella? Gyere megvizsgállak! - jött oda apa.
- Nem kell, jól vagyok, köszönöm Carlisle! - hárított kedvesem.
- De, kell! Kérlek, Szerelmem, engedd, hogy apa megvizsgáljon! - kérleltem.
- Edward, jól vagyok, biztos csak leesett a cukor szintem, vagy a vérnyomásom rendetlenkedik.
- Jó, de ha egy apró jelét is látom rajtad, hogy nem vagy jól, azonnal kivizsgáltatlak! - néztem rá szigorúan. Ő csak bólintott.
- Sajnálom, nem kellett volna engednem, hogy takarítson! - nézett bűnbánóan anyám.
- Nem a te hibád Esme! Én nem ettem reggel rendesen és én akartam mindenáron takarítani.
- Eszedbe ne jusson még egyszer, így kimeríteni magad! - róttam meg. - Hogy engedhetted, hogy ennyire kimerítse magát? - néztem anyámra.
- Edward, nem édesanyád hibája! - nyugtatott Szerelmem.
- Sajnálom, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége egy kis takarításnak! - mondta szomorúan Esme.
- Egy kis takarításnak?! - csattantam fel. - Melyik helységet takarította ki? - A nappalit... - hallottam meg gondolatban a választ. - Lehet, hogy neked a nappali csak egy ,,kis" takarítás, de Bella ember!
- Edward! - szólt Bella. - Semmiség ez a nappali, otthon már az egész házunkat kitakarítottam egyszerre, és nem egyszer, nem kétszer!
- Igen, de akkor ettél is rendesen és nem ért ekkora tragédia téged lélekben! - vágtam rá. - Jobban kellett volna figyelned rá! - néztem szenvedve megint anyámra.

Narrátor szemszöge

Az egész család, köztük Bella is az Edward-Esme párost nézték. Csak úgy kapkodták köztük a fejüket, leesett állal. Edwardot még nem igen látták, így kiborulni, ráadásul az édesanyjára. Ő volt a Földön az utolsó ember - vámpír! -, akit soha az életben nem akart bántani, még ha csak szavakkal is. A családja szent és sérthetetlen volt számára, így még csak szavakkal sem bántotta egyik családtagját sem, nemhogy tettekkel! Emmett-tel és Jasper-ral, persze összeszólalkoztak, de azok csak kis csínytevések voltak, semmi több. Ez viszont...!

Carlisle nem tudta, mire vélni fia viselkedését. Nem ismert rá. Mindenesetre csak a Bella iránt érzett aggodalmának tudta be. A fiából most kibújt a védelmező ösztön, amit meg is értett egy bizonyos fokig, de azt nem akarta és nem is tűrte, hogy Esme-t hibáztassa mindenért.

Még mindig folyt köztük a kis vita, így, hogy elkerülje a nagyobb bajt, közbeszólt.

Edward szemszöge

- Most már elég volt, Edward! - szólt rám erőteljesen apám és közben átkarolta anyát. - Nem hibáztathatod mindenért édesanyádat! Megértem, hogy aggódsz Belláért, de akkor sem kéne Esme-t hibáztatnod!

Tudtam, hogy igaza van, de annyira féltettem Bellát, hogy elborult az agyam. Belehalnék, ha valami történne vele! Ám azt is tudtam, hogy most bizony elvetettem a sulykot. Elszégyelltem magam. Hogy beszélhettem, így anyával?

- Igazad van... - válaszoltam csöndesen. - Sajnálom anya! - motyogtam.
- Semmi baj, kisfiam! - jött oda hozzám és ölelt át. Szorosan visszaöleltem.
- Gyere Bella, most bőségesen meg fogsz ebédelni! - néztem szigorúan kedvesemre, miután kibontakoztam anyám öleléséből.
- Anyukád már elkészítette a salátámat! - jött utánam a konyhába.
- Saláta?! Hah! Na, ne nevettess! Csinálok neked valami laktatóbbat. Mit szólnál valami jó zsíros húshoz, sült krumplival? - vigyorogtam rá.
- Ne! - nyögött fel kedvesem. A párbeszédünkön a többiek csak jóízűen elnevették magukat.